Szárnyaljon csak a fantázia...
Nem a "költészet" az, ami mindennek az alapja? Ha nem fantáziáltak volna oly sokan előttünk, ma nagyon szegények lennénk, s hogy ne legyünk szegények, fel kell szabadítanunk fantáziánkat!
A mai ember inkább szürkeségbe vész...
Ha valamivel nagyon nem értessz egyet, szólj nyugodtan, hiszen az nem rossz, ha rádöbbentenek, mekkora értelmetlenségeket hordok össze. Hátha tanulok valamit!
Egyébként jót fantáziáltál (148)-ban... csak nem én (mint ateista) tehetek róla, hogy ilyen sz*r a világ?
Bocs, hogy kötekedem, de ezt már korábban is meg akartam kérdezni:
Az ateista és teista erkölcsök között mi a lényeges különbség? Vagy, hogy szélsőséggel jöjjek, a materializmus hol diktál értéktelenséget és erkölcstelenséget?
S persze, a tudomány és az ateizmus/materializmus miért lennének egymás következményei?
Bár tudom, hogy ezeket így nem állítottad, mégis ezeket érzem ki írásodból, főként, ha egészként nézem.
Én a fantázia hatalmasságát a következőkben tudnám érzékeltetni.
Szerintem nem a természet csodálatos, hogy (szerinted) a semmiből létrehozta a tudatot. Sokkal inkább az, aki a természetet hozta létre. Vagy azt nem kellett? Akkor miért, honnan van?
Meddig tudjuk szerinted ezeket a kérdéseket folytatni?
Bár olyan ez kicsit, mint a kondibicikli. Hajtunk, de nem jutunk előbbre. Hiszen ezek a kérdések egy és ugyanarra vonatkoznak.
Tehát a végtelen gondolat visszatér idönként önmaga kiinulási pontjára.
Meg aztán ha a Természet (szerinted) teremthetett a semmiből valamit, ezt a képességet Istennél miért vitatod?
Azt hiszem, minél többet gondolkodunk, a kérdések nem lesznek kevesebbek.
Egyébként nem értem, hogy a mindent-tudó világból születés feltételezése miért adna okot a kétségbeesére?
Hallottam valahol egy keleti mondást: "Akkor lehetünk szabadok, ha nem kötözzük le magunkat."
Nyugati életfilozófiával én ezt így értelmezem: akkor lehetünk szabadok, ha leoldottuk a kötelékeinket.
Ehhez azonban szorosra kellett fogni korábban.
Az egész élet költészet. Értelme, lényege nincs. Szükségtelenség.
De mivel ebből áll számomra (számunkra) a Minden, hát persze, hogy komolyan vesszük. :)
A végtelennel kapcsolatban: szvsz az ember a körülötte lévő dolgok, és minták osztályozására alkotta meg a számok fogalmát, mint absztrakciót, amely számfogalomból következik a végtelen fogalma.
Valójában a világban könnyen lehet, hogy olyasmi, hogy végtelen nem is létezik (legalábbis még senki nem futott össze vele).
Elvégre valamihez mindig hozzá lehet adni még egy számot. Konkrétan, megfoghatóan (létezően) tehát szinte bizonyos, hogy ilyen nincs.
Ott, ahol a téridőnek végtelen görbülettel illene léteznie, inkább megszűnik, csakhogy nehogy ellentmondásba keveredjen ezzel a fogalommal.
(A végtelen pedig szoros rokonságban leledzik a nullával)
A világ pedig nem végtelen. (bármilyen paradoxnak tűnik, sokkal inkább nulla)
Az ember nem azért van, hogy megismerje a világot, bár erre korlátoltan képes. A tiszta ész, és racionalitással a világ megismerhető, a baj csak az, hogy ilyesmi nem létezik.
De attól mi még törekedhetünk rá.
mármint a szentlélek hatja át a világot, és nem isten a világot átható szentlélek:))) De keresztény misztikában nem vagyok igazán otthon, ugyhogy talán logosz, jobb volna isten helyett, de mindegy
utolsó bekezdés helyett: szoval a világ aminek szülöttei vagyunk, talán(nem tudom meddig tartana végig ellenőrizni, talán pont addig amíg világ a világ:)) pontos tükörképünk, vagy mi vagyunk az "ő" tükörképei (ez azért nem olyan hajmeresztő)
szoval ha magunkat nem autómatáknak tekintjük és azt mondjuk tudatosak vagyuk, miért tagadjuk a világ tudatosságát? (mellesleg nem vagyok hívő)
Azaz Isten létezését, ami ha jól értem a világot átható tudat(legalábbis szent lélek)
mégegyszer ocsi, azért, hogy nem tételesen és nem valami összeszedetten adtam elő magam, de igyexem ezt átgondolni rendesen, és titeket is erre kérlek:))))
bocsi, mert nem olvastam az összes hozzászólást.
Szoval ha úgy vesszük a természet sem hozott létre semmi újat, csak a már meglévőket rakosgatta, az elemeket. Az emberek sem hoznak létre új gondolatokat, csak összekapcsolják ami bekerül a fejükbe. Azért van tudatunk, mert van agyun, és az olyan fejlett, amilyen. Mellesleg a tudatosság szerintetek mitől az, vagy honnantól? Mivel az állatok is gondolkoznak, csak hát felismeréseik nem lépik túl a kereteiket. Mondjuk az amber gondolatai sem igazán haladják meg saját korlátait, viszont az alacsonyabbrendű gondolatokat be tudja látni. Mondjuk talán azért mert születésünk előtt bejártuk az evolúciós létrát.
Ahova ki akarok lyukadni: az agyunk barázdáltsága határozza meg az intelligenciánkat (mondjuk tudatosságunk alapját, ha ez így van...) Tehát a sejtek mennyisége, és kapcsolataik száma. Gondolatvilágunk perspektívája és érzelmeink fölötti uralmunk, vagyis természetünk ennek az aránypárnak a függvénye. Na most a valóság tele van elemekkel, amik különböző struktúrákba rendeződnek és igen különleges kapcsolatban álnak egymással és állandó odavissza hatásban vannak egymással, ráadásúl a történések lezajlásának meg van a maga természete. Bocsi ezt még nem anyira tisztáztam le magamban se, de kiváncsi vagyok mit lehet kihozni belőlle. Szoval ez nem olyan egy kicsit, mintha az egyik a másik kiforditottja lenne. Szoval a gondolataink, érzelmeink szinessége a bolygó felszinének nyüzsgéséhez rendelhető, és visszafelé lépegetve magunkban egyre kissebb elemekhez jutunk, míg a valóságban egyre nagyobbakhoz, míg eljutunk az atomhoz és a naprendszerhez.
Mondjuk egy óriás agysejtjében vagyunk, vagy valami ilyesmi marhaság:)) De a valóság mögött is tudatosságra utaló nyomok vannak
Csak az tudom válaszolni, amit eddig. A világnak vannak tulajdonságai, amit én törvényeknek nevezek. Hogy mi az okuk?
Erre akkor tudnám a választ, ha meg tudnám mondani, miért olyan a világ amilyen. De még azt sem tudjuk, milyen.
Valószínűleg egy válasz van minderre: csak.
Már másként látom a problémát, lehetségesnek tűnik egyféle megoldás. Valószínűleg a képzelet határa bármeddig kitolható. Persze még így sem kapjuk meg az egészet, mint ahogy bármekkora számot választunk, nem jutunk végtelenhez.
Az ember megszületett a természetből, alkotója nem rendelkezett tudattal... most már rendelkezik!
Vajon mire lehetünk képesek így?
Amit a természet csinált, az elképesztő. Ismeretek nélkül létrehozott ismeretekkel rendelkező, azok megszerzésére képes lényt.
Nem tűnik így lehetetlennek "információ" kinyerése a (majdnem) semmiből. Kezdhetünk gondolkodni, hogy megtanuljunk igazán gondolkodni, megismételni a teremtést, új gondolatok alkotását.
A lehetőség megvan. Tudásunk alapjaiban kereshetjük a válaszokat, s tudásunk alapjai feltehetően nem "racionálisak". Vannak kialakult fogalmaink, amiket nem tudunk definiálni, értelmezni, ennek ellenére természetesek és biztosan rájuk épül az emberi értelem. Ezen alapok bővítésével nem jutunk messzire, újat kell teremteni, ez lehet a nem túl egyszerű feladat...
Nono, hát kell ilyen könnyelmű kijelentéseket tenni?:))
Nem kell bizonyíték a fantáziálásokhoz, még csak hit sem szükséges hozzá. Persze, ha hiszünk valamiben, többet fantáziálhatunk róla!
Ha pedig Isten teremtett minket, akkor nem egy tudattalan világból, hanem egy mindent-tudó világból születtünk, és kezdhetünk kétségbe esni... még szerencse, hogy itt van az ateizmus:)))
"A végtelent nem lehet felosztani, hiszen a végtelen fele is végtelen, a végtelen negyede is végtelen, a végtelen...., stb. "
A végtelen felosztására találták ki a számokat.
És hogy honnan a véges? Önkényes meghatározása a végtelen egy formájának, de ettől még nagyonis konkrét tény.
Az ember a racionális tudásával csak arra képes, hogy a végtelen egyes részeit megismerje, annak törvényeit felfedezze és alkalmazza.
Mivel azonban az időtlen végtelent feltételezzük, (ha úgy tetszik, hiszünk benne) jelenlegi nagyonis véges formában racionális tudattal meg nem ismerhetjük, hiszen az nagyonis véges.
A végtelent talán a végtelen jellemzőjét magán hordozó érzékeléssel, megérzéssel lehet feltételezni. Hiszen ezeknek nem szab határt sem az idő, sem az anyag.
(Azt hiszem azonban megint csak ismételni tudom önmagam, legalábbis hasonló mindez, mint amit Mallownak is írtam.)
Én már azt is az emberi képzelőerő határtalanságának érzem, hogy feltételezzük azt, hogy van olyan, amit el sem tudunk képzelni, van olyan, ami teljesen a tapasztalatainkon kívül esik. Hiszen ez segít hozzá ahhoz, hogy mindig keressük tovább azt is, amiről úgy véltük már megtaláltuk.
Ez kissé csatlakozik is az általad definiálhatatlan gondolatoknak nevezett érzésekre, megérzésekre.
A gondolat csak ott mozog határok között, ahol a bizonyíték nélküli elfogadás nincs meg. A bizonyosság az a kiskapu, ahol szerintem a végtelenbe érhet az emberi képzelőerő.
Ha jól meggondolom, a teista ebben kissé fórban van. :-)
Kérdés legyen az, miről, vagy mire tehetünk fel kérdéseket?
Miről kérdezhetjük, hogy lehetetlen-e vagy sem?
Kicsit összekeveredtek a fogalmak a múltkor.
Ismeretek alatt most érts bármit, ne csak "tudást", tapasztalatot.
(1) Tehát azt feltételezem, hogy bármire is gondolunk, az csak és kizárólag addigi ismereteinkből ill. tapasztalatunkból jön - így a fantázia is ilyen.
A művészeknél, esetleg új konstrukciókat létrehozó tudósoknál lehetne felfedezni valóban új alkotásokat. Nagyon úgy látszik, hogy ezen alkotások csupán az addigi ismeretek másféle összerakásából származnak. Úgy tűnik, (1) igaz lehet. De tényleg, nincs-e olyan tulajdonságunk, amellyel (1) kivédhető? (2) Nagyon úgy tűnik, hogy nincs, vagyis szemléletesen ellentmondásba ütközünk, ha ezt feltételezzük, mert kb. ez így elsőre olyan lenne, mintha a semmiből képesek lennénk értelmes gondolatokat, információt kreálni.
Ha (1) igaz, akkor eddigi ismereteinkből és mindenkori tapasztalatainkból megkapjuk az emberiség összes "gondolatát", feltételezését, stb., ami feltehetően nem azonos a megtehető "összes feltételezésekkel". Ez azért is érdekes, mert a tudomány pontosan a feltételezésekre és tapasztalásokra épít. Természetesnek tűnik az is, hogy nem fogunk mindent megtapasztalni, s ez még csak nehezíti a helyzetet...
Természetesen "érzek" egyféle kibúvót. Ez a "definiálhatatlan alapfogalmakra" megy vissza,
melyekről csak érezzük, hogy mit jelentenek, nem tudjuk megfogni őket. Ilyen fogalmak jöhetnek, s rájuk talán épülhet valami új. De mindez még nagy homály számomra, s azt is "érzem", hogy a probléma még így is fennáll...
Az elméből jövő ilyen dolgok, már ha vannak egyáltalán, nevezhetők talán egyféle "belső" tapasztalatoknak, valahogy tiszta elménktől "függetlenek", információtartalmuk így alapban csekély (2)-vel összangban, ám lehet rá építeni (?). Valahogy nem irányíthatjuk ezeket a dolgokat, s a fantáziánk így szintén nem határtalan, s főképp nem (teljesen) szabad...
Mondjuk ezt ne úgy olvasd, mint amit nagyon átgondoltam... főként a végét, amit most improvizáltam, tehát kb. még 1x-sem gondoltam végig... mivel mégis eszembe jutott, úgy látom az első fele sem áll biztos lábakon...
Magyarázzam?
Primitív modelleket bizotsan felírhatok, melyekben nincsenek olyan objektumok, melyre alkalmazható 1+1=2. Ezért ott mindez matematikailag lesz csak igaz. A matematika amúgy is csak egy absztrakció. Hogyan lehet magyarázni egy ilyen világot? Találjak ki egy példát? (Rögtön meg is látjuk, mennyire határtalan az emberi fantázia:))
Az idő nemlétezését nem tudom felfogni. Ha nincs egy vele ekvivalens valami, akkor nem történhet változás, ezért nem tudom hova tenni az idő keletkezése és a hozzá hasonló dolgokat. A tér keletkezését talán...de hogy az időből keletkezzen?:))
Hawking-Hartle hipotézisét sajnos nem ismerem.
Törvények
Én objektívebbnek gondolom őket, vagyis nem csupán modellbeli összefüggésekként tekintek rájuk. A természet nem tud a modellekről, ettől függetlenül produkálja azt, amit tapasztalunk...
Így a törvényeket sem hozza senki. Vannak és kész.
Persze a matematikai modelleinket tekinthetnénk egyfajta "reprezentációnak", amely bizonyos keretek között "hasonlít" az érzékelt világra - a törvényekre.
,,Először kicsit más: hogy tud az idő keletkezni? Lehetséges változás idő nélkül?
Szvsz ha van változás van idő is.'' Szerintem is. :) Csak valamilyen szóval körül kell írni. Ha feltesszük, hogy volt első időpillanat, akkor abba helyezve magunkat nyugodtan megkérdezhetjük: ,,S mi volt egy időpillanattal korábban?''.
Ez mutat rá, hogy az idő nem egyszercsak "hipp-hopp" megjelent. Sokkal inkább "felbukkant". Mint a kvantumfizikában: az idő térré válik. (Valahogy úgy, mint Hawking-Hartle határok nélküli hipotézisében)
Egy olyan világ, amiben nem érvényes az 1+1=2? Hogyan? Szívesen venném, ha ezt valamiképpen megmagyaráznád nekem!
A természeti törvényekre: a közgazdaságnak is van rengeteg törvénye, mégse hozta meg őket senki. Csak az emberek felismerték ezeket.
Tehát a törvények: az emberek álltal felismert összefüggések.
,,Először kicsit más: hogy tud az idő keletkezni? Lehetséges változás idő nélkül?
Szvsz ha van változás van idő is.'' Szerintem is. :) Csak valamilyen szóval körül kell írni. Ha feltesszük, hogy volt első időpillanat, akkor abba helyezve magunkat nyugodtan megkérdezhetjük: ,,S mi volt egy időpillanattal korábban?''.
Ez mutat rá, hogy az idő nem egyszercsak "hipp-hopp" megjelent. Sokkal inkább "felbukkant". Mint a kvantumfizikában: az idő térré válik. (Valahogy úgy, mint Hawking-Hartle határok nélküli hipotézisében)
Egy olyan világ, amiben nem érvényes az 1+1=2? Hogyan? Szívesen venném, ha ezt valamiképpen megmagyaráznád nekem!
A természeti törvényekre: a közgazdaságnak is van rengeteg törvénye, mégse hozta meg őket senki. Csak az emberek felismerték ezeket.
Tehát a törvények: az emberek álltal felismert összefüggések.
,,Egy pillanatig sem vitatom a tudomány által feltárt tényeket. Azonban számolni kell a tökéletlenségével és főként hiányosságaival.'' Ez így van. :))
,,Nade a végtelen végtelen számu véges dolgokból tevődik össze.'' -Bármi, ami véges a végtelenhez képest gyakorlatilag nullára redukálódik.
-A végtelent nem lehet felosztani, hiszen a végtelen fele is végtelen, a végtelen negyede is végtelen, a végtelen...., stb. (a végtelen pedig, mint olyan, nem is feltételnül létezik. sokkal inkább tűnik emberi absztrakciónak)
-Tegyük fel igazad van: a végtelen végesből épül fel. Tehát a véges alapvetőbb mint a végtelen. A véges építi fel a végtelent. S honnan a véges?
,,de mi volt előtte és mi lesz utána?'' A kérdés értelmetlen. Az idő nem "létezett" akkor.
,,Ha Istenről, akkor korlátlan ismeretet.'' És mit ismer korlátlanul Isten? A saját maga álltal teremtett világot? Képzeld el, hogy kitalálsz Te magad egy világot, s teljesen jól ismered. Minden törvényét, minden részletét. De mit érsz mindezzel? Nem jó semmire.
Az egyén fantáziája lehet korlátolt, de az emberiség, mint faj már más kategória. Hiszen nem tartjuk lehetetlennek a lehetetlent sem, feltételezünk minden olyant, ami semmi alapot nem ad a feltételezésre. Sőt, még az egyéni korlátainkat is látjuk, ami szárnyaszegetté tesz. Hiszen a tapasztalásokból is ahányan vagyunk, annyiféle konzekvenciát vonunk, annyiféle szemszögből.
Az emberiség törekvése a megismerésre szerintem nem ismer határokat. Meggyőződésem, hogy a gondolat képességével nyomába eredhetünk a végtelennek, még akkor is, ha nem érhetjük el jelen állapotunkban.
oncogito
Először kicsit más: hogy tud az idő keletkezni? Lehetséges változás idő nélkül?
Szvsz ha van változás van idő is.
A matematikai axiómák tapasztalati alapúak, így nem meglepő, hogy a matematika olyan jól használható a természet leírásában.
1+1=2, de ha bármilyen világot elképzelhetünk, akkor olyat is, amelyben a természeti objektumokra még csak látszólag sem igaz ez az összefüggés. Ha van ott lény aki definiálja a mi matematikánkat, akkor felírható ilyen összefüggés, csak éppen val. használhatatlan.
Mivel minden a világból jön, ezért 1+1=2 szintén a világ tulajdonsága, ezért nem lehet 1+1=2 a létező világ okaként stb. feltüntetni, mert az csak egy következmény. (1+1=2 felcserélhető tetszőleges "törvényre", pl. az energiamegmaradásra)
Miután persze felfedtük ezt a tényt, amit én törvénynek nevezek, használhatjuk úgy, hogy amire nem teljesül, azt nem nevezzük létezőnek.
Menjünk vissza tehát oda, hogy miért olyan a világ amilyen. Képzeljük el a létező világok sokaságát (hűha), mindegyik más és más. Lehet, hogy egy másikban a szubjektív idealisták győznek:))
Szóval, mi alapján bökünk mi rá ezek közül egyre, majd mondjuk azt, hogy azért olyan a világ, mert különben ellentmondana annak az egynek a tulajdonságaival!?! Előbb választunk, majd ezután megindokoljuk választásunkat a választásunkkal...
A valósgban persze a tapasztalat miatt kiszelektálhatjuk a világok többségét, de tapasztalatunkat az előbbiek miatt nem nevezhetjük a világ okaként!
Szerintem 1+1=2-re nem mondhatjuk, hogy sehonnan sem ered. Először is belőlünk ered, méghozzá azért, mert a világra használható, ez utóbbit viszont nem tudjuk visszavezetni már semmire, azért használható, mert használható és kész. Ilyen a világ - és ez a kijelentés nálam főként azzal egyezik meg, hogy ilyen törvényei vannak a világnak. Persze, ezt már régebben is leírtam, számomra a tulajdonság és törvény ikertestvérek, akár csak a változás és az idő.
Észrevettem egy mondatodat, melynek tartalmával szemben erős kétségeim támadtak. Ezt írtad:
"a tudat, a fantázia és nem utolsó sorban a hit szinte nem ismer korlátokat"
Persze így írtad: szinte nem ismer korlátokat. Szerintem nagyon is korlátolt a fantáziánk. Bár biztos nincs természeti törvény, mellyel szemben ellentétes lenne bármire is gondolni, úgy tűnik, nem igazán tudunk radikálisan elvonatkoztatni tapasztalt dolgainktól. (Lehet, hogy közvetve mégis csak van ilyen törvény)
Lehetséges, hogy tudásunk, tudatunk a korlátja ennek, az ismeretlent jobbára a már megismert dolgokból építgetjük, ám így biztos nem lehet mindent felfedezni.
A "felfoghatatlan" dolgokkal kapcsolatban pedig fantáziánk meglehetősen korlátolt.
Mindezek ellenére az ember rendelkezik a legnagyobb fantáziával, s az emberek a legváltozatosabb lények a Földön - ezért is vagyunk a piramis tetején. (és szedjük szét az alapokat? :( )
Vajon létezik-e olyan emberi tulajdonság, amely képessé tehet minket ismerteinktől való elvonatkoztatásra, s így teljesen új dolog létrehozására?
És ha létezik, tudatos-e az alkotás? Nehezen fér össze a két dolog... ha nem tudatos, akkor ösztönös, vagy esetleg vmi más? A logikus gondolkodás alapvetően a már létező ismeretekre épít, itt tehát nem beszélhetünk erről... akkor mégis miről, hogyan, s miként használhatjuk?
No, mindegy rémes gondolat a "racionális" (=ismeretalapú, logikus vagy mittomén) gondolkodás korlátait látni! Azt, hogy létező ismereteinkre alapozva esetleg nem emelkedhetünk egy határ fölé...
Egy pillanatig sem vitatom a tudomány által feltárt tényeket. Azonban számolni kell a tökéletlenségével és főként hiányosságaival.
"Isten végtelensége: A Végtelen bármekkora része is végtelen"
Nade a végtelen végtelen számu véges dolgokból tevődik össze.
Az sem lehet véletlen, hogy bár fizikailag nagyonis adottak a korlátaink, a tudat, a fantázia és nem utolsó sorban a hit szinte nem ismer korlátokat. Nem enged ez következtetni arra, hogy a Végtelennek vagyunk a részei?
Azt, hogy a világegyetem a jelenlegi formájaban mióta létezik, lehet hogy a tudomány helyesen saccolja, de mi volt előtte és mi lesz utána? És ha több dimenzió létezik, mint gondolnánk, a létezésnek a jelenleginél másabb formái és főkent egész más időtartama lehet.
Hogy mit értek tökéletesség alatt? Az attól függ, miről van szó. Ha Istenről, akkor korlátlan ismeretet. Ha életformáról, akkor azt, ami erre az ismeretre képesé tesz.
A hit pedig talán a tudomány egy másik formája. Hiszen ez is megismerni igyekszik a megismerhetetlent, hogy elérje, de elsősorban érzelmi alapon.
Te pedig olyan megállapításokról, amik lehet hogy egy szűk körben elfogadott tényeknek számítanak, de általános érvénnyel nem bizonyíthatók és nem is időtállók. Szeretném felhívni rá a figyelmed, hogy a tényeket a tudomány tévesen össszekötheti, de a tudomány álltal feltárt tények ettől nem változnak!
Magyarázhatták tévesen a gravitációt régen, de attól még az létezik!
Én pedig a tényekről beszéltem. Továbbá ha a tényeket a logika mentén össze lehet kötni, az így kapott következtetés is helyes (feltéve, hogy helyesen használtuk a logikát).
Minden bizonnyal foggal-körömmel ragaszkodtál volna az akkori megállapításokhoz. Nem, ez nem így van. AKKOR azt mondtam volna, hogy NEM TUDJUK pontosan, hogy mi a helyzet. Ugyanúgy, ahogy ma sem tudjuk pontosan, hogy mi a helyzet pontosan például az Ősrobbanással.
Isten végtelensége: A Végtelen bármekkora része is végtelen. A végtelen 1/3-a például végtelen.
Ha viszont az ember véges, akkor a végtelenhez képest gyakorlatilag NULLÁRA redukálódik. Bármely véges dolognál a végtelen végtelenszer nagyobb.
Ha elfogadjuk a fejlődéselméletet, akkor a végtelen időben egyszer el kell érkezzen az életforma egy tökéletes szintre. Mit értessz Te tökéletes alatt?
Ha viszont a világ (bármilyennek képzeljük) öröktől fogva létezik De nem létezik öröktől fogva! Az idő csak mintegy 10-20 milliárd éve keletkezett. Akkor meg?
Miért van az, hogy X nem lehet egyszerre A és nem A? Ha ez egy törvény, akkor honnan ered? Ezt csak mi kötöttük ki. Hiszen nem-A-nak lényege, hogy NEM ,,A''. A sosem lehet egyenlő NEM A-val. Akkor már ,,Igen-A'' volna. Hogy honnan ered? Sehonnan. Nem kell erednie sehonnan. Ugyanúgy, ahogy szvsz ahhoz sem kellett teremtő, hogy 1+1=2 legyen. Lehet, hogy a számokat csak a valóságra lehet értelmezni, de ha létrejön bármilyen valóság, ott már ezek a törvények életbe lépnek. Kötelességük, s éppen azért, mert az ember konkrét esetekre dolgozta ki őket. Ha ezek a konkrét esetek nem valósulnak meg, akkor értelmezhetetlenek.
Miért nincsenek törvények? Dehát:
Mi tartatná be őket az anyaggal?
A tudomány célja, hogy bizonyos események, jelenségek, folyamatok, rendszerek leírására olyan modelleket alkosson, amelyek segítségével a rendszer jövőbeli (vagy múltbeli) viselkedését megjósolhatjuk, vagy viselkedése alapján információt nyerhetünk róla. (Kivétel ez alól az elméleti matematika, bár még ez sem egyértelmű: a matematika abszolút vagy esetleges voltának kérdése megérne egy külön topicot.)
Ebből a meghatározásból következnek a tudomány korlátai is: egyrészt, mivel a dolgok viselkedésével foglalkozik, nem feltétlenül képes választ adni arra, hogy a dolgok maguk micsodák (persze kérdés, hogy lehet-e erre választ adni, illetve hogy egyáltalán van-e értelme a kérdésnek), másrészt, mivel módszertana az indukción alapul, csak időben zajló folyamatokat képes megragadni, így például Isten (aki/ami minden valamirevaló vallásban időtlen) kívül esik az érvényességi körén.
A tudomány fő pozitívuma is módszertanából származik: az eredmények folyamatos ellenőrzése miatt egyrészt nagyon megbízható, másrészt objektív (legalábbis még mindig objektíebb, mint bármi más): az egyes tudósok személyes véleménye, előítéletei, gondolkodásmódja nem befolyásolják a tudományos eredmények igazságát. (Na, ezen megint lehet vitázni, hogy mennyire van így...)
"...Ezt nem lehet bizonyítani és cáfolni sem, legalábbis nem a természettudomány keretei között. Ezt elfogadni nem maga a hit tkp.?"
Hát igen, ez a probléma engem is kínoz. Pontosabban kínzott. Aztán oda jutottam, talán nem is nagy eretnekség az, ha a tudományhoz fűződő viszonyt a hitben látjuk.
Énszerintem a XX. századot éppen az különbözteti meg alapvetően minden más századtól, hogy az ember sokkal inkább hisz a tudományban, mint korábban bármikor. Ahogy 400 évvel ezelőtt, ha valaki azt akarta mondeni "pedig higgyétek el ez, mert ez így van", akkor azt mondta, hogy "mert ez így van megírva a Bibliában", ma meg azt mondja "mert ezt mondja az orvosom, ezt mondja az akadémikus a TV-ben, stb". A XX. századi emberek többsége a tudományban hisz, ez azt jelenti, hogy számára annak az érven van igazságratalma (mily sikamlos ez a fogalom (sic.!), amely racionálisan jelenik meg, és minden más érv háttérbe szorul ezzel szemben. Tévedés volna azt gondolni, hogy az embert a racionalitáshoz, a tudományhoz racionális viszony fűzi. Oh dehogy. Az, hogy én racionális rendszert válsztok életem kérdéseink eldöntéséhez, távolról sem racionális döntés eredménye. Egészen egyszerűen így alakult, egyéniségemből és neveltetésemből eredően.
Hogy ki az ateista a XX. században? Hát aki nem hisz Stephen Hawkingnak, aki ugyebár ezt mondja "én Isten szavait kutatom"...
Hát fiúk, talán éppen azért tart ott az meberiség ahol tart. Mert a többség a tudománynak hisz, és semmi másnak. A baj ott van, hogy a tudomány mit sem tud kezdeni olyan fogalmakkal mint az "érték" az "erkölcs", "hit", stb. A XX. századi ember képtelen mit kezdeni ezzekkel a fogalmakkal! így válik hit tágyáva a Darvini szelekció, és ezért adnak igazat Hitlernek is.
Nagyjából egyetértek oncogitoval, a természettudományok az anyag mibenlétével foglalkoznak, a metafizika pedig lefedi a megismerhető mínusz a természettudományok egy részét :-))) Vagyis ha ismerjük, amit a tudomány által megismerhetünk, és ismerjük a metafizikán keresztül megimserhetőt, akkor még nem biztos, hogy ismerünk mindent. Ezek mind-mind a teljesség egy-egy projekciói.
Nagyon fontosnak tartom, hogy nem szabad a metafizikai fogalmakat materiális módon értelmezni. A vallások sokkal inkább metaforák, mind szó szerint értendő történetek gyűjteményei. Ezt támasztják alá azok az elméletek, amelyek a tradicinionális nyelvek nagyobb kifejezőerejét taglalják: pl. az Ószövetség óhéber nyelvezetében nagy kifejezőerővel bírtak a ritmusok, a szóösszetételek, beszélő nevek, amelyek a többszörös fordítások során elvesztek.
Más: van egy gondolat ami egy ideje "kínoz": bármely tetszőleges természet-tudomány arra a paradigmára épül, hogy a megismerendő/feltárandó szabályok állandóak az időben: a relativitás-elmélet és a matematika szabályai mindig is ugyanazok voltak. Ezt nem lehet bizonyítani és cáfolni sem, legalábbis nem a természettudomány keretei között. Ezt elfogadni nem maga a hit tkp.? Ha valaki ezt elfogadja (akármelyik fizikus, pl.), nem fogadja el automatikusan egy külső akarat létét is?
