Teljesen jelentéktelen, de a CSS (oké, kissé eltérő verzióban) és Jenny Wilson is 2005-ös. Van kevesek által ismert dubstep is (Burial). A Howlin' Raint nem ismerem, de a többi számomra vállalható, ha nem is mind kitűnő, de jó lemez, a sorrend persze teljesen más kérdés. Amúgy szokásos Uncut lista (leginkább az elmúlt 2-3 évben megszokott, 2000 körül sokkal inkább eltévedt összesítésekkel jelentkeztek).
Hát, én több olyan embert is ismerek, akiknek elismerem a zenei tudását, és náluk bizony simán lappang néha egy-egy Uncut példány. Őket egyáltalán nem nevezném köcsögöknek, és nemcsak azért nem, mert írnak az indexre is.
Dated az lenne, ha próbálnák bizonygatni, milyen fiatalosak, és a My Chemical Romance vezetné a listát, ez így sokkal őszintébb, mint sok más kiadványé. Éppen ezért írtam, hogy jó lista, pedig kb. tizet, ha bírok az 50-ből, de máshol se lesz jobb az arány. A dicséret meg természetesen annak is szólt, hogy majdnem eltalálták, melyik az év legjobb lemeze, csak egy hellyel szorult lejjebb.
Na latod, kozelednek az allaspontjaink! Termeszetesen ugy ertettem, hogy az UNCUT is egy szubkultura, azoke a kocsogoke, akiket olyan szepen korulirtal. Eppen ezert eleg nevetseges azzal vedeni a listajukat, hogy nem "dated", amikor a szerzok is otvenesek, es az elso otbe is tobb oskovuletet raktak.
Nem is fikaztam volna le magamtol a listat, csak hat te elkezdted dicserni, es te tudod a legjobban, mennyire nem szeretek hulyeseget leirva latni.
Na, hát akkor éppen ezért ne írj hülyeségeket, az Uncut nem szubkultúrát képvisel, hanem negyvenes-ötvenes fazonok (ráadásul nem is akárkik) írnak bele, főleg régebbi dolgokról, hasonló korú célközönségnek. Ez szerintem le is jön minden évvégi listájukról (már tavaly is megcsinálták ezt a faszságot, hogy november 1-jén lezárták az évet), ehhez képest ez egyáltalán nem rossz.
Van néhány folknímand, amiről valóban sosem hallottam, de legalább nincs Young Jeezy, Christina Aguilera és Justin Timberlake.
FOGGALMAM sincs mi az az Uncut. Jo, akkor annyit megadok, hogy annyira relevans a listajuk az idei zenei termes szempontjabol, mint amennyire a Metal Hammere lesz. Egyik hulye szubkultura tizenkilenc, a masik meg egy hijan husz.
Ezen a listan kibaszott sok dated baromsag van (Bob Dylan az elso helyen mindennek a teteje), de ezt persze te is latod, es jonehany 46 ember altal ismert szarsag is. Az is eleg jellemzo, hogy pont a Hot Chipet raktak be ebbol a modern tanczenei vonalbol, ami tok gyenge nagylemez, nehany valoban kivalo szammal.
Biztos nem tudod, mi az az Uncut, különben nem lepődnél meg ezeken. De legalább nincsenek rajta mindenféle senkiházi bloggerkedvencek és 46 ember által ismert grime-dubstep-garage szarságok, és még néhány dated bénaság, amivel a Stylus meg a Pitchfork dugig lesz.
Tok bena. YYYs nincs rajta, Kasabian meg Thom Yorke igen??? Es az is vicces, hogy direkt raraktak egy worldmusicot meg egy hiphopot (plusz az egyebkent gyenge Outkastot), hogy ugy tunjon, ahhoz is ertenek.
Ez egy meglepően jó lista, komolyan. Vagy csak én öregszem, de a Pitchfork/Stylus, vagy akár az NME listák jobban fel fogják baszni az agyamat, mint ez.
Nálam az év lemeze ez: CLINIC - Visitations!!! Magasan a legjobb!!!
továbbá a második helyezett a YO LA TENGO, a harmadik a KANTE, a negyedik a COMETS ON FIRE, a negyedik a LOOSE FUR, az ötödik pedig a FLAMING LIPS. Ezeke követi a STEREOLAB, a TUNNG és a HOT CHIP. Majd a listát zárja a SONIC YOUTH, a MARBLE VALLEY, a FUTUREHEADS és BONNIE 'PRINCE' BILLY.
50) Drive By Truckers – "A Blessing And A Curse" 49) Belle & Sebastian – "The Life Pursuit" 48) Muse – "Black Holes and Revelations" 47) Gnarls Barkley – "St. Elsewhere" 46) Band of Horses – "Everything All Of The Time" 45) The Walkmen – A Hundred Miles Off 44) Kasabian – "Empire" 43) Bruce Springsteen – "We Shall Overcome" 42) Donald Fagan – "Morph The Cat" 41) Jenny Lewis – "Rabbit Fur Coat" 40) Joan As Policewomen – "Real Life" 39) Lambchop – "Damaged" 38) Lily Allen – "Alright, Still" 37) OutKast – "Idlewild" 36) Scissor Sisters – "Ta-Dah" 35) Sonic Youth – "Rather Ripped" 34) Grandaddy – "Just Like The Fambly Cat" 33) Clap Your Hands Say Yeah – s/t 32) Johnny Cash – "American V" 31) Mastodon – "Blood Mountain" 30) Neko Case - "Fox Confessor Brings The Flood" 29) Oakley Hall – "Second Guessing" 28) Tom Waits – "Orphans: Brawlers, Bawlers and Bastards" 27) Yo La Tengo – "I am Not Afraid Of You and I Will Beat Your Ass" 26) TV On The Radio – "Return To Cookie Mountain" 25) Scott Walker – "The Drift" 24) Howlin' Rain – s/t 23) Ghostface Killah – "Fishscale" 22) Espers – "Espers II" 21) Vetiver – "To Find Me Gone" 20) Burial – s/t 19) Beck – "The Information" 18) CSS – "Cansei Der Ser Sexy" 17) Ali Fakra Tourne – "Savane" 16) The Raconteurs – "Broken Boy Soldiers" 15) Brightblack Morning Light – s/t 14) Cat Power – "The Greatest" 13) Lindsey Buckingham – "Under The Skin" 12) Bonnie 'Prince' Billy – "The Letting Go" 11) The Flaming Lips – "At War With The Mystics" 10) Thom Yorke – "The Eraser" 09) Sufjan Stevens – "The Avalanche" 08) Hot Chip – "The Warning" 07) Midlake - "The Trials of Van Occupanther" 06) Arctic Monkeys – "Whatever People Say I Am, That's What I'm Not" 05) Neil Young – "Living With War" 04) Joanna Newsom - "Ys" 03) Comets On Fire - "Avatar" 02) Scritti Pollitti – "White Bread, Black Beer" 01) Bob Dylan – "Modern Times"