Keresés

Részletes keresés

Mijo Creative Commons License 2000.09.04 0 0 topiknyitó

Magánvéleményem:

Márfai Péter barátunk egyike ama itt rendszeresen megjelenoknek, aki az elsok között vetette be magát a nevesített internetbeszélgetések - ma még egyedi - világába.
Karakteres egyéniség, aki ellenére - vagy éppen azért -, hogy prominense az MSZP-nek, hogy Baja város egyik meghatározó önkormányzati képviseloje, olyan közvetlenséggel és intenzitással vesz részt az itt folyó diskurzusokban, hogy az még azok számára is elismerést kell hogy keltsen, akik nem hódolói és behódoltjai a politikának, annak a politikának, melyet o képvisel, de az is elofordulhat, hogy egyiknek sem.

Elso kérdésem Márfai Péterhez:

Kedves Péter, tapasztalatom szerint, ha "berkeidet" érintve túl kényesre kerekedik a kérdéskör, akkor vagy egy elegáns kanyarral kikerülöd azt, vagy mondandódban olyan frázisokat használsz, melyek nem kifejezetten az egyértemu állásfoglalást fémjelzik, no jó, ezt akár tekinthetjük politikusi "betegsének" is, de most, hogy lassacskán kifele haladunk a ciklusidobol, nem érzed-e úgy, hogy megérett az ido az egyértelmu megfogalmazásra, a valóban kötetlen szókimondásra. Mondhatnám úgy is, ha vannak, akkor ecseteljük a sikereket, de ha a gond a szembeszöko, akkor azt terítsük a nyilvánosság elé teljes tartalmával, az összes kellemetlenségével !?

Muity Mijo
Baja

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!