Egyébként egy felejthető 1 félidő után egész jo 2.lett.Az ellenfélnél le kell fizetni mindig egy játékost, hogy húzza fel Szobot.
Azért néhány játékos bizonyította, hogy nkncs helye a válogatottban.Hogy csak a Loki játékosok lehetőségeit figyelembe véve, Megyerinek helye lenne mondjuk Gulácsi helyett.Kusnyírnak is meg lehetne adni a lehetőséget és Bárány is helyet kaphatna a semmit sem mutató Németh A. helyett.Az EB-re még kijuthat valamelyikük.
"ahogy a debrecenieknek megígértük, egyetlen egy új munkásszálló építését sem engedélyeztük és nem is működhetnek családiházas környezetben, azt a helyi szabályozási terv nem teszi lehetővé, ezt sem a Főépítészi Iroda, sem pedig a jegyző nem engedélyezi. Igaz ez a belvárosra és a Nagyerdőre is!"
Aki reggel 7 óra körül a Párisi udvar Penny bolt körül jár (mert pl. viszi a gyerekét a közeli két iskolába), az láthatja, hogy nagy csapatokban vágottszeműek gyülekeznek. Itt van a szállásuk Debrecen belvárosának a közepében. Biztosan megéri. Aztán jön egy busz, ami valahogy levizsgázott, mert majdnem szétesik: felugrálnak rá, s már itt sincsenek a rabszolgák.
Köszönjük görögkatolikus papplaci. meg köszönjük gidó-református kósa.
Berettyóújfaluban az utóbbi hetekben körülbelül 150, többségében indiai vendégmunkás lett elszállásolva: ők a debreceni BMW-gyár építésén dolgoznak. A település fideszes polgármestere szerint a berettyóújfaluiak és az indiaiak is vesztesei ennek a helyzetnek, de a felelősöket nem a kormánynál és nem is a BMW-gyárnál keresi. Az elöljáró – a berettyóújfaluiak aggodalmára – hivatkozva önkormányzati rendelettel tartaná távol a továbbiakban a vendégmunkásokat.
a videóban elmondják majd egyszer hazamennek de 5-évig maradnak (?!)
Rá sem, meg rád sem rántok. Ha nem ismerném Millert, azt mondanám, hogy te vagy ő, de róla minden hülyesége mellett lehet tudni, hogy szurkol a Lokinak.
Húha! Az Xg alapján 4:1-re kellett volna nyerni a Paks ellen, úgy hogy a passz pontosságunk 88%-ról lement 78%-ra és lényegesen kevesebbet passzoltunk. A Kövesd betolta a buszt a Paks meg nem, nem is tudott pontot szerezni. Nagyon jól mondta itt valaki, hogy visszakaptuk a sorstól azt, amit az Úpe ellen elvett tőlünk.
A számok alapján szerinted mikor volt a játékunk komplexebb? Paks vagy a Mezőkövesd ellen? A végeredmények és a statisztikák között nem érzel ellentmondást?
"Alapvetően azért, mert rengeteg pénz van még mindig a piacon a 2010-es évek 0 kamatkörnyezete meg a COVID után ingyenpénzzel keresleti oldal boostolásával felpörgetett világgazdaság miatt. Ezért van 8% pl. körül az USÁ-ban is az infláció, semmi köze Brüsszelhez.
Ehhez jön a ruszkik megbízhatatlan szállításai (a gázon nincs szankció...) miatt elszabaduló energiaár, Ukrajna szétlövése miatt elszabaduló építőanyagár, az aszály miatt elszabaduló élelmiszerár, illetve magyar sajátosságként a forint bezuhanása miatti importdrágulás (hogy rimánkodott mindenki, hogy egy importnak ennyire kitett országban éri meg a legjobban az euro), ja meg a választások körüli eszement költekezés (pl. szja visszaosztás), ami szintén a keresleti oldalt pörgette a kínálat növekedése nélkül. De ezek színesítik igazán a képet, és helyi szinten eltérően érvényesülnek. Véletlenül, nálunk a legdurvábban:
Miért hagyod szopatni magad? Tényleg elhiszed, hogy bármiről meggyőzheted? Amennyiben így lenne sem érdemes ennyi időt pazarolni rá. Persze ha éppen táppénzen vagy akkor értem, hogy valamivel el kell ütni az időt.