Azt az "apró" dolgot érted félre, hogy a változás nem egyenlő a fejlődéssel. Az esetek nagy többségében visszafejlődés, vagy valami hasonló következik be.
Szerintem pedig a nagy többség zenei ízlése idővel változik, fejlődik. Befogad új hatásokat, ugyanakkor túllép bizonyos dolgokon. Van aki nagyobb lépésekben, van aki csak picikben. Az előadók jó része is megteszi ezt az utat. Nagyon jó példák vannak erre. Hogy csak pl. a most hallgatott Katatoniát említsem. Az a gáz ha valaki 40 éve és most is mondjuk csak az EDDA/Mobil/Beatrice hármast hallgatja, vagy mondjuk a dolgokat fekete-fehérben (értsd király-fos) szemléli :-)
Volt itt régebben egy deliriousnomad nevű nick. Sok mindenben nem értettünk egyet, de egy dologban maximálisan: amit gyerekkorában nagyon megszeretett, azok ma is a legnagyobb kedvencei közé tartoznak, akárcsak nekem. Mindig következetes volt, és ezt becsültem benne.
Ezek után nem nehéz kitalálni, mit gondolok azokról, akinek a listáján szereplő tételek nagy része köszönőviszonyban sincs az utóbbi 10-15 év végi listáira írt lemezekkel.
Amúgy a Doors (leginkább persze maga Morrison) kétségkívül rendkívüli hatást gyakorolt kora és az utánuk következő évtizedekre egyaránt. Nem is annyira zenéjükkel, mint inkább az egyedi hangulatú előadásmóddal. Rájuk is simán ül a tétel, nincs igazán szükség extra technikai tudásra a zenében vagy képzett, sok oktávos torokra sem, de még lehengerlő számok sem feltétlen szükségesek. Elég ha a magával ragadó hangulat pár taktus után megteremtődik és onnan kánaán.
A környezetváltozás okán. Vidéki kispolgári családból felkerültem a Kisképzőbe, ahol aztán ért sok más hatás. Pl. a Doors is ott ütött orrba, meg az alter vonal is.
Már írtam odaát korábban, hogy a környezetem erősen rajta volt a továbbocsmányosításon, tolták le a torkomon a haverok a Venomot, Bathoryt, Sodomot, meg efféle randaságokat, de ezekre én már többnyire húztam az orrom, egyszerűen túl voltak azon a határon, amit én kellemesnek és izgalmasnak éreztem.
Rendben. Akkor nálad, hogyan jött elő az a bizonyos alternatív vonal(URH, Balaton, Kontroll Csoport, Európa Kiadó, Bizottság stb) amit nem túl rég a másik topikban citáltunk?
Gyerekként a 70-es években meg a nyolcvanasok jó részében magasról szartam le, mi a mainstream, csak az érdekelt, mi tetszik, na meg persze mihez fértem hozzá. A Mobil meg a Ricse is lehetett volna mainstream, csak lemezük nem lévén ugye nem szóltak a rádióból.
A magyar vonatkozás érdekes. Többen írtátok az Eddát konkrét vonatkozási pontként.
Hát, nem tudom, de a magam részéről mintha akkoriban sok minden más(P. Mobil és utód zenekarai, Beatrice, Korál, Karthágó, HIT stb) előbbre valónak tűnt volna.
Az Omega, Piramis, Edda, LGT, V Moto Rock, Hobo meg valahogy nagyon mainstream volt. Ettől függetlenül a Slamo féle Edda lemezek persze tökéletesek voltak még és a többi zenekarral sem volt sok baj, csak azért mégis.
Mondjuk később a Pokolgép, Ossián arcvonal tette rendesebben helyre a dolgokat itthon.
Teljesen egyforma zenekarokon, sőt több esetben ugyanazokon a lemezeken szocializálódtunk :* (mínusz Gershwin és Doors, persze azokkal sincs bajom). A Ride is stimmel, csak te nem ocsmányodtál tovább ízlésileg :DD
A Ride kezdete nekem egészen pontosan megvan. A körúton az egyik kapualjban mindig megnéztem a kedvenc lemezboltom kínálatát, egyik nap ott volt ez a csodálatos színű és nagyon veszélyesnek tűnő borító, jó nagyban, LP-méretben ugyebár, azonnal mondtam magamban, hogy ez nekem kell, mert annyira már voltam rutinos, hogy látszott rajta, ez kurvára metál. Viszont nyugati nyomású volt, nem jugoszláv, így extrém drága, főleg egy gimnazistának. De persze kikönyörögtem anyukámtól a pénzt. Onnantól otthon nem nagyon lehetett hozzám szólni, mert folyamatosan az dübörgött. Szerintem azt a lemezt hallottam a legtöbbször életemben.
LGT - Bummm! (az első hatalmas lökés a rockzene irányába)
Omega - 5 (a többi korai Omega közül ez a meghatározó)
Pink Floyd - Dark Side (szabályosan féltem tőle a hangeffektek miatt, a sikoltozástól az elején, a lihegő futástól, az óracsörgésektől, de közben nagyon mélyen rögzült)
Gershwin - Kék rapszódia (nem album ugyan, de nagyon nagy hatással volt rám)
Abba - The Album (de csak mert ez volt meg először, de a legnagyobb kedvenc dalok is itt vannak)
Edda - I (annyira szerettem volna csöves lenni ettől, de annyira)
AC/DC - Highway to Hell ("A" fordulópont: "bazmeg, mi ez?? csak ilyet akarok hallgatni ezután!")
The Doors - The Doors (aztán nem csak olyat hallgattam: a nyolcvanas évek első néhány éve nálam a Doors-ról szólt)
Iron Maiden - Killers (sodró lendület, energia, izgalmas zenei megoldások, elvarázsolódás)
Metallica - Ride the Lightning (végképp elvesződés a keményebb rockzenében)
Oké, nagyjából megértettem. Itt a listám, egy előadótól csak egy albumot írok.
Deep Purple: Machine Head Foghat: Foghat (Rock 'N' Roll) Helloween: Keeper Of The Seven Keys Part I House Of Lords: Sahara Judas Priest: Point Of Entry Korál: Korál Roxx Gang: Things You've Never Done Before Salamandra: Time To Change Ted Nugent: Ted Nugent
Egyszerű ez. Amik miatt ma azt hallgatsz, amit. Nem játékszabály az egy előadó egy album. Lehet első rácsodálkozás, de sokadik lemez is. Nálam is van ilyen is, olyan is.
Egyébként érdekes volna egy olyan lista is, ami az ellenkezőjéről szól. Bár az nehezebb.
Szerintem egy számot sem hallott a Venomtól, csak valamikor réges-régen meglátta a kecskefejes borítót, és azóta fikázza. Bár az is simán benne van, hogy folyton összekeveri az egyes Bathory grafikájával, így aztán mindkettőt fikázza. :D
Persze, értem én, és nem akarom szavaidat kiforgatni, értem én, hogy van, hogy személy szerint valami nem érinti meg az embert - Téged pl a Venom nem érint úgy, ahogy másokat vagy engem - így most Te vagy ez az ember :)
Téged a Venom rosszul érint :) Vagy egyszerűen csak kimaradt nálad, valamely szubjektív oknál fogva.
Ettől, vagy ettől függetlenül, a Venom egy nagyhatású, klasszikus metal band.
Ezt firtatni, megkérdőjelezni, lehet, csak hát ugye értelme nincs, még ha valami oka látszólag van is.
Amúgy szerinted melyik a legszarabb Venom lemez? :)
