Köszönöm szépen a szakszerű választ. A vízellátás biztosított volt. Ami a fajtát illeti, különbözőek, részben koktélparadicsom, részben fürtös, illetve hagyományos, de nem nagyméretű. A talaj is többféle, van amelyik zsákos kerti föld, másik feljavított "budafoki" föld. Permetezni nem fogunk, az biztos. De most legalább tudjuk a lehetséges okokat. Még egyszer köszönöm.
A paradicsomot a naptól nem kell félteni, ha bőven van öntözve. A hőséget nem bírja, nálam, amikor kánikula volt még a szellőztetett fóliasátorban is bepöndörödtek a levelek.
Sajnos nem sok jóval tudlak biztatni. A levelek elszáradása (alulról kezdődik, nálam is van) a talaj vírusos fertőzöttségéről árulkodik. Miután a legtöbb talaj fertőzött többé-kevésbé, a váltöztatott
ültetési hely, vagy (és) a megfelelő fajtaválasztás adhat jobb eredményt. Az intenzív fajták (nagyüzemben) szinte bárhová ültethetők, mert a (költséges) technológia kivédi a káros hatásokat.
Ha a cserepekben fertőzött a talaj, akkor a gyökereken keresztül hat a vírus, hatása gombaölő (sampion,vagy rezes tartalmú egyéb) szerekkel késleltethető. De nem szüntethető meg.
Ez egy versenyfutás a vírus, a fajta érési ideje és a Te stressztűrő képességed között.
Sajnálom, ha nem tudhatok hatásos megoldást.
Keresni kell a parlagi fajtákat, ezek tűrőképessége jobb!
Az idén is ültettünk paradicsomot. Egy részük napos helyre került, más részük árnyékba, illetve olyan helyre, ahol a nap egy részében süt a nap, máskor meg árnyék van. Lehet, hogy a pari nem bírja a napot? Mert elég sok levele kezdett elszáradni. Egy részük nagy cserépben van, tehát az igényeinek megfelelően áthelyezhető. Hova érdemes most tenni a paradicsom növényeket, hogy ne száradjanak le a levelei?
Szép napot kívánva, tudjátok-e mi az a koljivó? Szerintem kevesen tudják, hogy az a szerbek hagyományos kalácsa, amelyet Iván napkor megszentelnek és aki arra jár szívesen adnak nekik belőle. Én is megkóstoltam tegnap. Finom volt. A szertartás is varázslatos, nem mindennapi volt. A nyári napforduló nagy ünnepe a szerbeknél a Szent Iván nap, vagyis ahogy ők mondják: Ivanjdan. Székesfehérvárott a Rác utcában található a szerb ortodox temlom. A koljivó szentelés és megszegés pillanatai feledhetetlen a más vallást gyakorlók számára.
Csokorba szedve elmondom azokat a mondatokat, amelyeket egymásnak - mi barátok - szoktunk mondani...
Már megint, megint kitört belőled a szomorúság, pedig hányszor, de hányszor megesküdtél, hogy pozitív leszel! Mi az, hogy nem emlékszel? Pedig nem is nekem, hanem magadnak esküdtél
Ugyan már, Te nem vagy senki! Miért gondolod?
Azért, mert nem vagy nádszál karcsú? Kit érdekel? Az én szememben kétszer ekkoraként is csodálatos maradsz.
Azért, mert nem vagy gazdag? Ha egy kezeden meg tudod számolni a barátaidat, akkor már gazdagabb vagy mindenkinél.
Azért, mert nem hiszed el, hogy szeretnek? Én szeretlek. Igazán.
Az én szemem nem látja a kilóidat, a ruhádat, vagy éppen azt, hogy körberajonganak-e. Csak a szemedet. Bele nézek, és a mélyén Téged kereslek
Á, látlak már! Ott vagy, de elbújtál. Hiába. Én így is megtalállak, ha páncélba bújsz, vagy falakat emelsz magad köré. Látlak Téged. Az értékeidet. A Lényeged.
Tehetséges vagy. Miért rázod a fejed? Az vagy. Mindig mosolyt tudsz csalni az arcomra, és egy pillantásoddal felszárítod a könnyeim. Mi ez, ha nem tehetség?
Okos vagy á, már megint kételkedsz. Pedig tényleg. Mindig tudod, mit kell mondani, hogy boldog legyek, de ne legyen hazugság. Mindig tudsz valamit mondani, ami boldogságot ad. Nekünk adod a legnagyobb kincsed. Magad. És talán észre sem veszed, hogy adod. Nekem. Másoknak.
Most mit csodálkozol? Csak nézel rám a meglepődöttségtől tágra nyílt szemeiddel, de még mindig kételkedés csillog bennük
Bár úgy látnád magad, ahogy én! A szemeimen keresztül egy új világot mutatnék meg neked, és egy olyan oldaladat, amit még talán Te sem ismersz. Vagy nem akarsz ismerni. Pedig gyönyörű.
Azt mondod, elfogult vagyok? Meglehet. De van rá okom: az, hogy szeretlek.
Pusztán azért, mert van, aki nem fogad el, még nem leszel számkivetett. Ne sajnáld magad, nézd: én se sajnállak, hisz nincs is miért. Sokan szeretnek, nemcsak én. Ebben ne kételkedj.
Ne nézz körbe ilyen csúfondárosan. Hogy kik? Nem látod őket, vagy nem akarod látni?
Könnyű elvonulni könnyű hibáztatni, és gyűlölni könnyű meglátni a rosszat. Magadban. A Világban. A jót már nehéz nagyon nehéz.
Ha elástad magad az önsajnálat mocsarában, persze, hogy könnyebb benne feküdni, és azt mondani: senki vagyok, nem leszek több mint venni a fáradtságot, és kikecmeregni.
Ne nézz rám ilyen szemrehányóan! Tudod, hogy igazam van. Ha most nem is, de majd amikor fél éjszaka a plafont bámulod, rájössz Te is.
Kimászni a gödörből iszonyúan nehéz. A hozzá való akarat az életösztön. Ébreszd fel magadban! Engedd, hogy segítsek. Hogy kihúzzalak. Hogy fogjam a kezed.
Hiszen ezért vagyok itt. Hiszen szeretlek. Hogy miért? Nem tudom, ha tudnám, az már nem lenne szeretet.
Nem azért szeretlek, mert szép vagy, hanem azért vagy szép, mert szeretlek. Te tudod ezt, csak félsz. Félsz, hogy egy nap arra ébredsz, hogy elmúlt. De ne félj, nem fogsz.
A szeretet nem tud elmúlni.
Már megint ezt kérdezed Miért, miért vagy te ilyen csökönyös? Csak állsz itt csípőre tett kézzel, és próbálsz szúrós szemmel nézni. Elárulom: nem jött össze. Nem szemrehányást látok a szemedben, hanem félelmet. Félsz a választól, de mégis érdekel. Meg akarod tudni akkor is, ha a szíved szakad meg vele.
Miért mondtam már, hogy nem tudom, ne dacolj mindig! Hogyhogy miért? Mégis miféle kérdés ez?
Szeretlek, mert szeretlek. Csak így. Egyszerűen. Úgy, ahogy vagy!
Nagyon szépen kérlek Titeket, Szeressétek az öregeket. A reszkető kezű ősz apákat, A hajlott hátú jó anyákat, A ráncos, eres kezeket, Az elszürkült sápadt szemeket. Én nagyon kérlek Titeket, Szeressétek az öregeket.
Simogassátok meg az eres fejeket, Csókoljátok meg a ráncos kezeket, Öleljétek meg az öregeket, Adjatok nekik szeretetet. Szenvedtek ők már eleget, Vigasztalóik Ti legyetek. Én nagyon kérlek Titeket, Szeressétek az öregeket.
Ne tegyétek őket szűk odúkba, Ne rakjátok őket otthonokba, Hallgassátok meg panaszukat, Enyhítsétek meg bánatukat. Legyen hozzájuk szép szavatok, Legyen számukra mosolyotok. Én nagyon kérlek Titeket, Szeressétek az öregeket.
Ők is sokat küzdöttek értetek, Amíg felnevelkedtetek. Fáradtak ők is eleget, Hogy Ti módosabbak legyetek. Ők is elfogadtak Titeket, Mikor Isten közéjük ültetett. Azért én kérlek Titeket, Szeressétek az öregeket.
Ha majd az örök szeretet Elhívja őket közületek, Ti foglaljátok el a helyüket. Mert Ti lesztek majd öregek, S mindazt, mit nekik tettetek, Azt adják Nektek a gyerekek. Azért előre intlek Titeket,
Nincs már senkim csak a kutyámárva lettem édesanyám!Nincs már senkim csak a tyúkomde ők a vigaszom! Egyszer innen elmegyek és majdsenki észre sem vesz!Legfeljebb ők jönnek a temetésremikor végleg letesznek a földbe! Nincs már senkim jó emberek!Elmentek ti is csak mellettem!Soha ne tudjátok meg, hogy eszív mennyit, de mennyit vérzett....
Szép kis történet, jó hogy van rá idöd meglátni mindezt!
Nekem is van egy örömhirem: Szombaton hazahozott férjem a rehárol, ahol 3 hetet húztam le. Elötte kórház egy hét.
Május 24-én reggel, vittem volna a szomszéd kutyut sétálni, miközben leugrottam egy kis falrol, ahol eddig mindig leugrottam, de most nem volt az ugrás sikeres:-(
A ball csipömre estem ami eltört, már felsem tudtam állni, nem volt tartáa a lábomnak.
Ott ülve szólitgattam a szomszédokat, hogy halló meg segitség, de semmi reakció. Végül jött egy másik kutyás aki intézkedett.
Kórházban kerültem, rögtön megmütöttek és egy hét után mentem a 3 hetes rehára.
Szerencsém van, hogy nem vagyok nyafogós, nincs semmi panaszom. Nem volt fájdalmam se és most végzem a dolgom, mint régen. Ma, már kocsit is vezettem :-) Ez itt nagyon fontos, mert az üzletek lent vannak a völgyben, gyalog onnan felhordani mindent nagyon sptrapás lenne.
Adtak 2 mankót, amit 3 hónapig használni kellene, de nem látom szükségesnek. Talán aki munkában van még, annak fontos, hogy ne terhelje magát.
Most van egy olyan protétisom, ami már nem törik el, titán:-) Persze inkább nem próbálom ki!!!
Szép estét, az élet írta mesével kívánok mindenkinek!
Ma történt... Egy kacsamama egy szem kiskacsájával üldögélt, napozott a tó partján. Egyszer csak megjelent egy óvatosan közlekedő, cicajárást gyakorolva egy őszhajú asszony. Aki nézegette a csendes, családi idillt. Aztán elővett valami fekete dobozt, s maga előtt tartva nyomogatni kezdte. Kíváncsian nézegették mit is csinálhat... Nem jelentett ellenséget, mert óvatos volt. Közben érdekes hangot hallatva közelített... A kiskacsa is érdeklődve figyelte ténykedését. Ő sem ijedt meg. Apró, gomb szemecskéjével érdeklődve tekintett a kétlábú jövevény felé... Az pedig egyre bátrabb lett, s akkor felálltak mindketten: kacsamama és a kicsi kacsa is.
Mama szólt valamit, aztán mintha integettek is volna, de beugrottak a biztonságot jelentő langyos tó vizébe...
Azért fújdogált a szellőcske azon a napon Gazdi...
Érdekes dolog a szín, a színek varázsa... Ha tehetném színesre mázolnám az eget is... Csodás a látvány ha szivárvány van az égen... Sokkal, de sokkal szegényebbek lennénk, ha nem lennének színek... Pompás látvány, s jó érzés szívemnek ha látom színesben a világot... Ti hogy vagytok ezzel? Miért is? Hiszen a színek kavalkádja boldoggá, elégedetté teszi az embert. Ha egy virágos ruha, vagy tarka rét látványa látszik előttünk, még a szomorú ember is elmosolyodik egy-egy pillanatra...
Tegnap érdekes alakok, mesék világa volt a Székesfehérvári Bory várban. Mi, felnőttek is nagyon élveztük a csodaszép helyet, s magát a júniusi kavalkádot. Nemes cél érdekében!A Szfvári Szent György kórház gyermekosztályának a támogatása volt a cél! Jómagam is ott voltam, s kívánom, hogy a cél valósuljon meg és a kicsi betegek még jobb ellátást kapjanak, hiszen Ők a Jövő!