Az MA-06 kezdetű esetkocsik is MB sprinterek. Az önkormányzati eszközök nyilván átkerültek az új kocsiba. Az pedig biztos, hogy nincs két esetkocsi Keresztúron, mert nincs rá személyzet, örülnek, ha az egy esetre van tiszt/orvos. Valószínűleg az MA 02 59 tartalék, és véletlenül kapták vissza cserekocsiként.
Már kérdeztem őket korábban, amikor megkapták a Craftert, hogy mi lett a sorsa a korábbi esetkocsinak. Annál is inkább érdekelt, mert önkormányzati adományból vásárolt eszközök is voltak rajta.
Azt a választ kaptam, hogy biztosan vidéki állomásra kerül.
Szerintem pedig tartalék lett nálunk, csak én nem látom. Igaz, nem járok túl sűrűn az állomásnál. Pár napja pedig azért láthattam személyzettel együtt, azaz dolgozni, mert nyilván a Crafterrel lehet valami probléma.
Ezért kérdeztem, hogy most mi a valódi helyzet. Ugyanis nagyon jó lenne, ha két jól felszerelt esetkocsink lenne.
Pár hónapja kerületünk megkapta a vadi új crafter esetkocsiját, MA0666-ot, leváltva ezzel a korábbi, amúgy szerintem toppon lévő sprinterünket, -MA0259-et. A régit azóta nem láttam még az állomáson sem tartalékként. Egészen tegnapig, amikor is szembe jött velem a Pesti úton. Ugyanúgy rajta van, hogy Rákoskeresztúr 111-es.
Most akkor mi a helyzet ezzel a régi, de kifogástalan működésű esetkocsinkkal?
A minden napi küzdelmek legyőzésében, a sok szerencsétlen eset feldolgozásában, a munka minden nehéz percének elviselésében az ilyen hálás szavak szerintem mindig segítséget nyújtanak és egy újabb löketet adnak a jövőbe. Ekkor érzi az ember, hogy van értelme a munkájának.
Én is támogatom az OMSZ alapítványt a szerény lehetőségeimhez mérten, de ez egy feneketlen kút, és különben is a bajba jutottak mentése az állam feladata. Ezért eleve visszásnak tartom, hogy a polgárok adományaiból vegyenek életmentő eszközöket a mentők.
Igen, olvastam a sajnálatos esetet, mindig gombostűfejnyi a gyomrom az ilyen hírek hallatán. Nagyon jó lenne, ha tudnánk tenni azért, hogy a mentők méltóbb körülmények között tudnának dolgozni.
Mi, az esetünk óta, anyagilag rendszeresen támogatjuk az OMSZ-t, de sajnos minél jobban belelát az ember az egészségügy helyzetébe, annál jobban elkeseredik. Sajnos a koraszülött intenzív osztály áldatlan állapotairól is tudnék mesélni..... :(
Az első segély amit kap a bajba jutott, az határozza meg a felépülés mikéntjét. Nem alaptalanul mondják az első órát arany órának.
Szerencséd volt, örülj neki, mert ezt nem mindenki mondhatja el a hozzátartozóiról.
Nem olyan rég, három ember -egy 20 éves fiú, egy középkorú nő és férfi- halt meg Szolnokon, mert egy időben érte őket közlekedési baleset és a mentők nem tudták, hogy melyikhez menjenek előbb az egy szem esetkocsijukkal. Ott 3 sérültre jutott egy mentő. Hozzád meg 3 mentő érkezett.
Holnap felkeressük a mentőállomásokat a férjemmel és a babával.... :) Nagyon izgulok.
Gödön lakunk, és itthon vacsoráztunk éppen, amikor egyik pillanatról a másikra elöntött a vér (placenta previa miatt). Abban a másodpercben hívta a férjem a 104-et, és a hívástól számítva 4 perc múlva megérkezett az első kocsi Dunakesziről. (Az orvos szerint, aki műtött, 5 perc alatt elvéreztem volna)
Addigra 2 liter vért veszítettem, és 60 volt a vérnyomásom, a kövön feküdtem az előszobában (odáig jutottam, amikor félelmemben ki akartam futni) a saját véremben csatakosan, de magamnál voltam. Ömlött belőlem a vér, mindenemet eláztatta.
Azonnal elkezdtek küzdeni, hogy vénát tudjanak szúrni, szerencsére sikerült, de nagyon nehezen, majd azon nyomban infúziókat és gyógyszereket kaptam. Nem sokkal később jött még egy kocsi Dunakesziről, majd még egy Újpestről. Másik karomon is vénát szúrtak, literszám öntötték belém az infúziókat, és oxigént kaptam.
(az akkor 2,5 éves kislányom mindezt végignézte)
20 perc elteltével az újpesti kocsi szállított a Péterfybe, akikkel már előzőleg felvették a kapcsolatot, és az orvos szerint csúcsot döntve császároztak meg. Bár a babának az intenzív ellátását már a szülőszobán meg kellett kezdeni (nem lélegzett), és még két hétig intenzív ellátást igényelt, szerencsére minden maradandó károsodás nélkül megúszta, mivel a mentősök azzal, hogy az én keringésemet nem hagyták összeomlani, az ő életét is megmentették.
Az orvos, a műtét után, azt mondta, hogy ő csak a babért aratta le, a baba és az én saját erőmön (ami szintén kellett a pozitív kimenethez) kívül mindent a mentősöknek köszönhetünk:
1. mert 5 percen belül kiértek
2. mert stabilizáltak otthon
3. és mert felvették a kapcsolatot a kórházzal, és felállhatott időben a műtő.
A mentősök, akik bevittek, ott maradtak a műtét végéig. A dunakesziek pedig később eljöttek a házunkhoz, a szomszédunkkal tudtak beszélni a hogylétünkről.
Később, amikor már itthon voltunk, felhívtam a dunakeszi állomást, beszéltem az állomásvezetővel (ő volt az egyik, aki kijött), tőle tudtam meg név szerint, hogy kik voltak a hőseim. Írtam személyre szóló köszönő levelet, és fényképet is küldtem a kicsiről, s a Markó utcába is elküldtem a levelet.
De azóta rág belülről, hogy szeretnék találkozni velük, és megköszönni nekik a megköszönhetetlent, az életünket.
Mindegy, nem akarom hosszan ragozni az indokokat, de elég nehéz emlékek ezek, nem szívesen gondolok vissza, és rosszul vagyok a mentők hangjától/látványától, ezért egész idáig halasztgattam a dolgot...... :(
Mint érdeklődő civil, valszeg bemehetsz pl. körülnézni - az általam ismert mentőállomásokon ez sose probléma (persze nem szó nélkül), ilyen indokkal pedig szinte kötelező. :-) :-)
Szeretnék segítséget kérni abban, hogy van-e arra mód, hogy személyesen felkeressem azon mentősöket, akiknek köszönetet szeretnék mondani? Tavaly februárban súlyos komplikációk között született meg a kisbabám, 3 mentőautó érkezett ki hozzánk, összesen 5 mentős és 2 orvos, 20 percig stabilizáltak itthon, amivel megmentették az életemet, majd rohamkocsival szállítottak úgy kórházba, hogy a műtős team már az értesítésükre felállt, és 48 mp alatt emelték ki belőlem a kisfiamat.
Írásban írtam már nekik köszönetet, de nagyon szeretném személyesen is megköszönni nekik, amit tettek, és megmutatni nekik a kisfiamat. Utólag tudtam meg azt is, hogy a császármetszés ideje alatt a műtő előtt izgultak, és addig nem mentek el, amíg meg nem tudták, hogy jól vagyunk, és túléltük.
Mindannyiuknak tudom a nevét (ezt már korábban kinyomoztam), csak nem tudom, hogy pl. a mentőállomásra bemehetek-e csak úgy, civilként vagy hogyan köszönhetem meg nekik élő szóban? Tudtok ebben segíteni?
