Prága. Jövőre kezdik el a leghosszabb csehországi autópálya, a D1-es felújítását. A munkálatok becslések szerint tíz évet vesznek majd igénybe. Az útkarbantartók meggyőződése, hogy a következő években az eddiginél is gyakoribbak lesznek a torlódások a sztrádán.
Az autópályát szakaszonként fogják felújítani, egyik lejárattól a másikig. Ahol dolgoznak, ott egy irányban csak egy, a másikban két sávban lesz majd járható az út. A sztrádán ezért jóval több rendőr lesz, hogy felügyelje a forgalmat. Nyugodtan kijelenthetem, hogy ez egy olyan akció lesz, amelyet eddig Csehország még nem élt meg, és amelyet még nagyon sokáig fognak emlegetni. Ilyen mértékű útfelújítás nagy ritkaságnak számít mondta a cseh Lidové noviny napilapnak a cseh útigazgatóság főnöke, Jiří vorc.
A cseh közlekedésügyi tárca felmérése szerint a Brünnt Prágával összekötő autópálya felújítása pontosan 10 évet vesz majd igénybe. A sztráda legforgalmasabb szakaszain viszont nem lesz elég az egy sáv, ezért a sofőrök egy részének kerülő utakon kell majd haladnia ez érvényes például a hidakra, amelyeket a felújítás idejére mindkét irányban le fognak zárni a rendőrök.
A fuvarozó társaságok állítják, inkább kerülő utakon fognak közlekedni, hogy elkerüljék a több kilométeres dugókat. Például az autógyártók körülbelül húsz percre elegendő tartalék alkatrészekkel dolgoznak. Jelentős büntetést kellene fizetnünk, ha a szállítmányunk késne mondta a cseh fuvarozókat tömörítő ČESMAD képviselője, Martin Felix.
A ČTK hírügynökség szerint a sztrádára 40 év után új lesz az aszfaltfelület, a vízelvezető-rendszer és több biztonsági elem. Az utat egyelőre nem fogják három sávosra módosítani. (dem)
2012.július 16-án hétfőn zárult három, a legelső cseh autópálya, a D1-es modernizációjára kiírt tender. A cseh Állami Út- és Autópálya Kezelő (ŘSD) szerint már október 5-én megkezdődhetnek a munkálatok.
A D1-es autópálya felújítása, amely a cseh Közlekedési Minisztérium egyik kiemelt projektje, várhatóan 2018-ig fog tartani. Összesen 21 szaksz kerül felújújításra, melyek közül a legrövidebb három, a leghosszabb 14,5 km. Az útburkolat teljes felső rétegét kicserélik. Egyelőre 75 cm-el szélesítik ki az autópályát, de tervben van, hogy 2050-re mindkét irányban kiépül a harmadik sáv is.
A D1 modernizálásáért felelős miniszteri megbízott, Jiří vorc szerint a hidak felújítása lesz a legnehezebb feladat. Ez a jelenlegi legbonyolultabb építkezési megrendelés Csehországban, mivel az autópályán 40-60 ezer jármű közlekedik naponta, amelyeket nem nagyon lehet hová elterelni, mondta vorc a sajtótájékoztatón.
Az első fázisban öt szakaszt újítanak fel, összesen 4,4 milliárd cseh koronáért (48 milliárd Ft), melyek a tervek szerint jövő év közepére készülnek majd el. Egy kilóméternyi autópálya felújítása átlagban 150 millió CZK-ba fog kerülni (1,66 milliárd Ft), persze ez szakaszonként változó lesz. A tervek szerint minden szakasz modernizációjára 11 hónapot szánnak, ami azt jelenti, hogy a munkálatok télen sem állnak majd le és a beruházó cégeknek számolniuk kell az akár a napi 16 órás munkaidővel.
Meg a francokat, szakaszosan megy a felújítás, pont Brünn és Prága között egy csomó helyen már kész van. Határ és Brünn között még valóban a "régi" csak foltozások vannak.
Kb úgy képzeld el, hogy zötyög/sima/terelés a felújítás miatti helyzet váltakozik.
Breclavnál kezdődik a betonlapos szakasz és Prágáig tart.Azóta semmi nem változott.A belső sávban ha 130-al mész akkor ott jobb kicsit a helyzet és néha tolnak csak le.
Az az igazság, hogy Csehországon belül én még csak Prágában és Brnoban voltam, de sokat olvastam, meg neten nézelődtem, hogy mit érdemes megnézni. Először egy Prága környéki utat tervezek. Megnézném Karlstejnt, Pribramot, Kolínt, Kutna Hora-t, kicsit messzebb Liberecet, Decsényt, Litomericét, Tabort, Píseket. Ez lenne az első kör. :) Van valami, amit esetleg a környéken ajánlanátok? Vagy ezek közül a városok közül nem ajánlanátok? :) Köszönöm!
Az ott leirtak mind a keleti orszagokban tortentek , amugy dolgoztam Nemetorszagban vagohidon masfel evig , 0 fokban , napi 80-100 tonnat megemelve es reggel mikor vegeztunk a 12-14 orai muszak utan , meg volt kedvunk bevasarolni is menni , meg sorozni is , ugyhogy itt sem lehet rosszabb...esetleg annyi hogy kevesebb a penz , ( de az sosem eleg ) , ugyhogy ....bevallaljuk !
Kifoghattál valamit mert cz-ben nincs munkanélküliség és balhék se szoktak lenni.Válság sincs:p Lehet egy busznyi hajléktalant vittek oda buszkirándulásra és azokkal futottál össze.Jobb nem jutott eszembe:)
Kutna Hora a romantikus belvárosát és csodás templomát leszámítva nulla. Olyan arcok mászkálnak az utcán...de lehet csak kifogtam a segílyosztás napját. Az egyetélen hely Csehországban ahol jártam és rossz érzés volt az utcán/parkban fényes nappal lenni.
Munkat ajanlottak ott , ( nem kell tudni csehul ) , szetneztem a netten , de konkret dolgot sehol nem talaltam , csak altalanost , abbol nem derul ki milyen pl . a szallas , vagy maga a munka , az osszekoto szerint turheto , a penz eleg keves pl. Nemetorszaggal osszehasonlitva , de jobb mint itthon ( Erdelyben ) es mivelhogy nagyigenyu nem vagyok ugy dontottem megprobalom ezt is , amig nem talalok jobbat...ezert kellett volna valaki aki ott dolgozott es par szoban osszefoglalna azt hogy mit tapasztalt !
Koszi ezt en is lattam , ( es sok mast is)...en olyanok valaszat vartam akik ott dolgoztak es tudnanak nehany mondatot mondani a munkarol es a szallasrol is !