Sziasztok!
Elolvastam a topikot. Az elején jókat nevettem, a vége felé időnként magamra ismertem. A szeretet témakörhöz lenne néhány gondolatom. Én azt hiszem, hogy azt, hogy kinek milyen az igazi szeretet, azt alapvetően a saját alaptermészete határozza meg. Pl. hogy mennyire önző az illető, vagy mennyire tudja kimutatni az érzelmeit, .. Nem csak a szerelemre és a házastársi szeretetre gondolok, hanem minden másra is, pl. szülő-gyerek, barátok, rokonok . Ezt tapasztalom a férjemnél, aki alapjaiban elég önző ember, még ha ezt nem is veszi észre. Ő például saját bevallása szerint imádja a gyerekeit és én ezt nem is kérdőjelezem meg. Az ő szeretete viszont kimerül abban, hogy büszke rájuk, anekdotákat mesél róluk (aminek egy része nem is úgy történt) és a legkülönbözőbb időpontokban sorra puszilgatja őket (és közben nem veszi észre, hogy ezt nagyon utálják). Ebben kimerül a szeretete, alapjaiban nem is ismeri őket, nem sokat tud róluk. Mégsem mondanám azt, hogy nem szereti őket. Nagyon is szereti, de csak úgy, ahogy ő képes erre. A bajok szerintem ott kezdődnek, amikor a két fél egészen másként képzeli el a szeretetet és nem találkozik az, amit az egyik adni tud és amit a másik vár. De ettől még nem biztos, hogy nem szereti, csak nem úgy. Szerintem valamilyen szinten ez azért fejleszthető, de alapjaiban nem hiszem hogy bárki is meg tud változni.
Bocsi, hogy bele kotnyeleskedem a történetbe, de az én történetemben van valami, amit itt e helyen talán megemlíthető.
Nyolc éve váltam el, nem hosszú, négy évi házasság után. Előtte mindössze egy évig jártunk együtt. Részemről ez nem volt lángoló szerelem. Azt valamikor azelőtt megéltem, és azt hittem soha nem fogok újra lángolón szeretni, ezért megelégedtem a szeretetnek azzal a fokával, amit akkor és ott átéltem. A férjem tényleg szerelmes volt belém. Utólag azt gondolom, hogy nagyon rosz alap volt ez a kezdéshez. Hibáztam.
Mindegyk, ettől függetlenül az első évet gyönyörűen éltük. Nagyon szép perceink voltak. Soha nem veszekedtünk, de tényleg. Ezt magamról soha nem hittem volna, mert hihetetlen gyorsan bírok összetűzésbe keveredni. Valahogy megvolt a módszerünk arra, hogy kezeljük a helyzeteket. A bajok akkor kezdődtek, mikor terhes lettem az első kisfiúnkkal. Veszélyeztetett terhes voltam majd teljesen végig feküdtem a kilenc hónapot. Pokoli volt. Mindenkinek. Egy csomó kórházi bentfekvés, a végén egy nagyon fájdalmas, nehéz, de gyors szülés. A fiamnak nagyon örült az egész család, de a férjem valahogy elszállt.
Hat hónapig éltünk úgy, hogy csak a teste mászkált velem. Sétáltunk, gondoztuk a fiunkat, éltünk, de valahogy magamra maradtam. Ráadásul a szülés utáni depresszió is utolért, no meg a nagyszülők a hülye elvárásaikkal, és azzal, hogy majd ők megmondják hogyan neveljem a gyerekemet.
A napi gondokkal nézeteltérésekkel, ügyekkel, bajokkal magam maradtam. Nem tudtuk megbeszélni. Beilyedt a gondoktól. Tudom, küzdött ő is. Hiába próbáltuk megbeszélni a bajainkat, sehogy nem értettük egymást.
Két év múlva született meg a második kisfiúnk. Őrületesen boldog voltam. Ha már a felétel nélküli szeretetről van szó, hát én tényleg átéltem valamit a gyerekeimmel kapcsolatban, amit talán leginkább ezzel a fogalommal tudnék kifejezni. Ennek példája számomra az volt, mikor a nagyobbik fiam a tesója születése után egyszerűen az őrületbe kergetett. Nem öltöztethettem fel, nem fürdethettem, mindent csak az apa tehetett. Sorolhatnám, de mindegy, kezdtem utálni a gyerekemet. Tisztára kiakadtam magamon. Hát hülye vagyok én? Azt mondtam, ez így nem mehet tovább. Akkor az jutott eszembe, hogy ha bennem van a szeretet, akkor meg is találhatom újra. És egy napon a fiam hisztis rohamában ott balhézott előttem, és én néztem őt. Csak néztem. Nem öntött el a harci ideg. Nem éreztem azt, hogy talán inkább ki kéne hajítani az ablakon, vagy ilyesmi. Néztem. És olyan, de olyan édes volt! Ahogy ott állt az a csöpp gyerek, és elvörösödött a méregtől, és olyan kis elállósak a fülei, és nagy barna szemek... Szép, és csuda jól tud hisztizni!!!
És akkor újra szerettem őt. Szóval itt jött meg nekem ez a feltétel nélküli szeretet érzés. De lehet, hogy ez más. Én így neveztem el. Azóta is bevált módszer ez nálam.
Viszont a kapcsolatunk zuhanórepülésbe kezdett. Számomra egyre több terhet jelentett a két kicsi. Anyagilag padlót fogtunk. A nagyszülők megőrítettek azzal, hogy helyettünk akartak dönteni, beleszólni mindenbe, és a férjem egyszerűen pánikba esett. Nem tudott mit kezdeni a szülei csendes terrorjával. Amit kettesben megbeszéltünk, azért a szülők előtt már nem állt ki. Úgy éreztem cserben hagyott.
Ezerrel próbáltam magyarázni, hogy mi a gondom, hogy ezt másképp kellene. Nem ment. Végül bepasiztam. Marhaság volt. Semmi szükségem nem volt rá. Csak egy igazi alibit kerestem, hogy kiszállhassak.
A helyzet az, hogy kifelé minta házasságot éltünk. Az ismerős hölgyek rajongtak, hogy micsoda pasi!! De belülről más volt, és ha nem lennék olyan természettel megáldva, amilyennel sajna vagyok, akkor azt hittem volna, hogy nincsenek komoly bajok. Sajnos olyan vagyok, mint egy radar. Ráhangolódok az emberekre, és minden apró rezdülésüket megérzem. Megérzem, ha megváltozik valami. Szinte érzem a körülöttem lévőknek a rezgéseit, nemegyszer a gondolataikat, és szándékaikat. Ez nem könníti meg számomra az életet. Ezért volt olyan pokoli a férjem bizonytalansága, az ellenem irányuló rosszindulat a volt anyósom felöl, a neheztelések a gyerekneveléssel kapcsolatban az anyám részéről, mert szinte a ki nem mondott gondolatokat is érzem. Lehet, hogy csak egy kényelmetlen érzés, de ettől még érzem, és azt is tudom, hogy ez nem a sajátom! Sajna.
Az anyám azt mondta soha nem fogja nekem megbocsájtani, hogy elváltam. Nem voltak barátaim akik átsegíthettek volna ezen az időszakon. Azóta is gyakran vádolom magam, hogy miért kellett ennyire elrontani? Akkor és ott miért nem volt több eszem?
A lényeg, hogy évek múltán egyszer egy éjszakát átbeszélgettünk a volt férjemmel. Ezt mondta:
- Tudom, hogy milliószor elmondtad már. A fülemben vannak a szavaid, de légyszíves mond el mégegyszer, hogy mit rontottam el?
És én elkezdtem sorolni azt, hogy mit éreztem, hogyan éltem át a házasságunkat.
Sok óra után azt mondta nekem. Ezerszer hallottam már amit most is elmondtál, de most először értem, hogy mit beszél. Sajnálom, hogy előbb nem értettelek, talán nem kellett volna elválnunk....
Nem kezdtük újra.
Csak azt akarom mondani, hogy a Te feleséged, talán rosszindulatú, talán nem. Nem tudjuk, mert nem ismerjük őt. Ha ismernénk, talán egyet tudnánk vele érteni, talán nem. De előfordul velünk, hogy azt hisszük, hogy értjük a másikat, de mégsem ugyanarról beszélünk, és hiába mondják el nekünk újra meg újra, mi mégsem azt halljuk, amit mondanak nekünk. Az is lehet, hogy nem is mondják, de azért vannak jelei, csak mi nem vesszük észre.
Igazad van, a titok megőrít.
Próbáld megérteni a nézőpontjait, nem azért, hogy szeresd, vagy ne szeresd azt, ahogyan gondolkozik, vagy érez, csak hogy értsd, hogy hogyan van.
Bocsi, hogy ilyen hosszú voltam... :)
Ja, még valami. A kisebbik fiam ilyen nem beszélős fajta. Nála a kulcs: kimondani azt, amit ő nem mond ki. A rakciókat figyelve az ember rájönk az igazságra. Egy halk sóhat, egy mozdulat, sokat elárul!
Szerintem is az a jó, hogy többféle gondolkodásmód feltűnik itt (is).
Azt már én is tudom, hogy kell egy életkor, amíg eljut az ember oda, hogy megtanulja, a "korrektségbe" az is beletartozik, hogy belássam, az ember emberből van, nem mindig csak tökéletes, hiba nélküli lépései vannak. És ezzel együtt is, valóban van, hogy - ahogy leírtad - lépni kell, "ne megszokás vigye az embereket az együtt maradásra."
A magam részéről mindössze a másik oldalt próbáltam hozzátenni, hogy mit jelenthet küzdeni kapcsolatainkért, megbocsátani amikor kell, megtanulni gondolkodni mások fejével is, stb.
Tele van a világ vándorló, bőröndös emberekkel, akik kiszámítható rendszerességgel állnak tovább, mert "már megint kiderült, hogy milyet embert fogott ki valójában", és "hogy ő miért jár mindig így".
Nekik lehet, hogy segítség lenne megtanulni árnyaltabban gondolkodni az Emberről, ezért jó szerintem is, hogy elhangzik itt ennyi féle vélemény.
Végül - ahogy Te írtad - "Hogy ez neked rózsaszín köd, vagy öntudatlan önáltatás, rajtad áll." :)
Azért azt emeltem ki, mert abban a hozzászólásomban, amire először reagáltál, abban is arra a verzióra írtam le a véleményem, amikor ugrás van és nem esés.
Én alapvetően a korrektséget tartom szem előtt. Ez nem jelent pusztán "digitalizált" gondolkodásmódot.
Egyszerűen azt gondolom, az ember döntse el, mi mennyit számít neki.
Döntse el-magától, magának- hogy amit elvállal, bevállal, az valóban a szíve vágya, vagy csak vmi megszokás kényszer, amit x év után ő szerelemnek, vagy bárminek nevez, mert milyen nehéz x év után felállni, felkelni, elesni, bármit a másik nélkül. Nagyon sokszor inkább a megszokás viszi az embereket az együtt maradásra.
Nagyon kevés példa van, amikor vki egy ilyen mókuskerékből ki tud lépni anélkül, hogy a másik megnehezítené ezt egy jó adag lelkiismeretfurdalással. Vagy pedig úgy lép ki az illető, hogy semmi támpontot nem ad a másiknak, csak dönt és lép.A másik meg csak néz. Tisztelem azt, aki nem megalkuvó, nem ragad bele egy ilyenbe.
Van ereje tovább lépni és a másikkal is civilizáltan tudatja ezt, nem megpattan és szevasz.
Különben szép ez a közhely, meg a "teher alatt nő a pálma" és az "olyan nem volt még, hogy sehogyse legyen" is, azonban ezt már mindenki eldönti saját maga, hogy mire akarja ráhúzni.
Lehet.mindent lehet. De te döntöd el, hogy mit vállalsz be. Hogy ez neked rózsaszín köd, vagy öntudatlan önáltatás, rajtad áll.
Forgatókönyv sokféle van, lehet hogy "ph érték" is van benne pár évnyi, de akkor legalább tudod, hogy okkal hozott össze a sors vkivel megint.
Én azt írtam le, mit nem vállalnék be, okkal.
Ha neked különbözik attól, ami az én véleményemből kisejlik számodra, akkor ez természetes.Ha ez neked negatívnak tűnt, nem biztos hogy azért, mert az is.
Lehet hogy csak a te számodra. De ettől érdekes, hogy másképpen gondolkodunk.
"A megbocsájtás egy dolog és nem ugyanaz hogy ezután minden ugyanolyan lesz, mert nem. Megbocsájtani elsősorban emberileg kell, ha lehet, vagy lehet, ha lehet.
Az nem automatikusan következik a megbocsájtásból, hogy mindenképpen hepiend lesz a dologból. Mert könnyen rájöhetsz, hogy a változások és a dolgok okkal történnek, vmire ráébreszt."
Ezt értettem már az előbb is, heppiendről akkor sem volt szó, akkor is inkább csak a negatív verziót emelted ki. :)
De érdekelne a véleményed, hogy csak ez az egyetlen lehetséges forgatókönyv létezik az életben?
Szerinted létezik olyan, hogy "amibe nem halsz bele az megerősít?" Létezhet másféle forgatókönyv is két ember között? És akkor azok a verziók hogyan alakulhatnak szerinted? Mert szerintem többféle dolog lehet a pakliban.
Szerintem senki sem fog megkövezni ezért a véleményedért. :)
Teljesen egészségesen gondolkozol. És milyen jó, hogy ennyire őszintén, józanul tudsz beszélni hullámzásról, akarásról, szeretetről, - nem csak digitálisan tudsz gondolkodni. (Az más kérdés, hogy az érzelmi dolgokról márpedig kell beszélni, rendszeresen - az nem elég, hogy eccer kimondjuk, hogy ugye te örökre velem maradsz, mer' az nekem nagggyon fájna?!? :))) )
Lehet, de elég sok minden meghatározza azt, hogy ki emel fel, vagy felemelhet-e.
Hogy jön-e szerelem hirtelen "10 év" után, vagy sem, és ha mégis, akkor az milyen szinten változtatja meg az életedet.
A megbocsájtás egy dolog és nem ugyanaz hogy ezután minden ugyanolyan lesz, mert nem. Megbocsájtani elsősorban emberileg kell, ha lehet, vagy lehet, ha lehet.
Az nem automatikusan következik a megbocsájtásból, hogy mindenképpen hepiend lesz a dologból. Mert könnyen rájöhetsz, hogy a változások és a dolgok okkal történnek, vmire ráébreszt. Az egy másik dolog, ahogy szerinted én sarkítottam, úgy te is azt teszed, én nem mondtam hogy nem lehet másképpen.
Eléggé félreértetted a dolgot, ha ezt szűrted le belőle.De ha elolvasod még párszor, akkor biztosan meglátod, hogy nem csak úgy lehet érteni, ahogy neked jött le.
A 10 év meg egyáltalán nem biztosíték a megcáfolhatatlanságra, mert láttam hosszabbat és rövidebbet is, pont tíz éveset is, amiről ha elmesélném hogy alázta meg az egyik a másikat 1,5 éven keresztül-akit úgy szeretett- elég nagyot néznél.
És azon kívül, hogy "de hát már 10 év", semmit nem tudtak mondani.
És ez nem az én kapcsolatom volt.
Ezek szép dolgok amiket írsz, de tudod, attól hogy józan ésszel mérlegelsz, még nem jelenti azt, hogy egyedül vagy.:-)
Szerintem ne használjuk az elesés szót, mert az arra vonatkozik, aki valóban elesik.Nem arra aki ugrik.Mert az esés véletlen, az ugrás pedig szándékos.
És ezt ne keverjük már össze. Mert nagyon nem ugyanaz.
A felemelés, amiről az idézetet írtad, az nem ugyanaz, amiről én írtam.
Mert az teljesen rendben van és így normális egy jó kapcsolatban.
Furcsa, de kicsit elhatározás kérdése is. Mikor a férjem elvett (2. feleség vagyok), azt mondta, ö nem bírna el még egy csalódást, úgyhogy ígérjem meg, hogy végleg vele maradok. Talán azért érintett ez olyan mélyen, mert egyébként a férjem szinte soha nem beszél érzelmi dolgokról komolyan. De ezt nagyon erösen átéreztem! Azóta is szeretni AKAROM! Kell, mert nem hagyhatom cserben! És - hullámzóan - , de szeretem is! Igazán, szerelemmel, tartós barátsággal. Az a bizonyos átalakult szeretet! (Talán ilyen összetartó erö volt régen az egyházi fölbonthatatlan házasság. Amit egyébként nem helyeslek, mert ha valakik nem illenek össze, jobb, ha el tudnak válni.) Mindenesetre más férfit nem engedek közel magamhoz. DE azt tudom, hogy ha netán pl. autóbalesetben ... (ne adj` Isten!!), akkor talpra fogok tudni állni, söt, újra férjhez fogok tudni menni! Hogy legyen kivel megöregednem!
Szerintem csak idö kérdése! Mennyi is telt el a nejedtöl való megcsalatás (pfuj, magyartalan!) óta? Láthatod a történetemböl, hogy nem megy egyik napról a másikra. Ráadásul az én férjem már 1 éve Bécsben dolgozott, és csak hétvégén látta a lányát, mikor elvált. Így az ö kapcsolatuk semmit sem változott. 8 éves volt a gyerek, mikor megtudta a dolgot. Még pár évig gyötrödött (nem nagyon; nem olyan típus), hogy vajon melyik szülöje volt a hibás. Aztán megértette, hogy egyik sem, csak nem voltak egymáshoz valók.
Majdcsak megtalálod az igazit (akiböl szerintem is lehet több a világon), akivel le akarod élni az életed!
GDI, én már túl vagyok ezen, elkezdtem intenzíven csajozni, és rájöttem, hogy milyen hihetetlen nagyszámú szeretetreméltó lény vesz körül. A stabil kapcsolat vakká tesz ! Te is ilyesmi vakságban szenvedsz, de ideje kigyógyulni. Erre a nore meg ne gondolj többet. Ha esetleg visszajön, akkor is dobd ki nyugodtan, már sosem lesz olyan, amilyen volt régen...
Köszönöm a sztorit, valóban kísérteties az egyezés. Egy komoly gát van bennem, nem vagyok képes a kulcslépéset megtenni. Tudod, a gyerek miatt. Mindig elérzékenyülök a dönto pillanatban. Amióta a feleségem megvezetett, semmilyen gátlás nincs bennem. Megvan a 20 éves kis barátnom, de gyakorlatilag intenzív párkeresést folytatok. Múlt hónapban voltak a magas barna nok, most a szoke kövérekre bukom...
Ui. teljesen egyetértek azzal, hogy az ember igenis találjon magának igazi párt. Az Kiállhatatlan Maca jellegu sztorik egyetlen tanulsága számomra, hogy lám milyen birka emberek is vannak. Hajlamosak végignézni, ahogy az élet elmegy mellettük, és nem hajlandók levenni a biztonságos kis szemellenzojüket. Éljen az Élet !
"Bizalom egyszer van, utána meg már semmi sem lesz olyan, mint előtte."
Szerintem aki mondjuk legalább 10 éve él egy kapcsolatban, az már tudja, hogy az élet nem ilyen digitálisan működik, hogy "vagy tökéletesen vagy sehogyan". Az emberek emberből vannak, a kapcsolatoknak élete, dinamikája, hegyvölgye van. Mindenkinek beüthet egy szerelem mint egy influenzavírus, mindenki összezavarodhat, dönthet rosszul - ilyesmi bárkivel előfordulhat.
Nem az jellemez legjobban egy embert, hogy elesik-e, hanem hogy hogyan tud felállni.
Nem tudom mi az a "tiplizni", de ennyi erővel akár azt is mondhatnánk, hogy "annak van igazi tartása, aki nem tud megbocsátani". :)
Mások szerint meg "jobb dolga van kettőnek mint egynek, mert ha az egyik elesik, a másik felemeli a társát".
bocs, megint bele kell kotyognom: a válási mediáció célja pl a vagyonmegosztás, a gyerekelhelyezés megbeszélése mediátor segítségével mindkét érintett fél részvételével, hogy a bíróságon a válás gyorsan lezavarható legyen. illetve nem házaspárnál a szétválás gördülékenyebben menjen. egy közös megállapodásban rögzítik a felek, praktikusan hogyan folytatják az életüket tovább külön-külön
én ugy gondolom, hogy nincs még itt az ideje a válásnak, talán keress fel egy mediátort, aki válási mediációval is foglalkozim,meg látod, hogy választ kapsz minden kérdésedre, akkor nem vakreoülést fogsz folytatni.
Komolyan mondom,jo ez a topic,na nem a neve miatt hanem a JO FEJEK miatt!
Legalábbis nekem!Az utolso hozzászolásomra reagáloknak pedig:Bizony,bizony minden igy igaz! akármennyire is ismeretlenek vagyunk igy egymás számára,lehet hogy a dologban ez a jo,jo fejek vagytok akár nő akár férfi is legyen!!!!!
További fejlemény az ügyemben hogy bennem áll össze azokbol a bizonyos "képekből utolag létrejövő,alkotott album" akár lehetséges okokra,akár már kézzel foghato bizonyitékokra is gondolok!
Vagy eljuthatsz oda is, hogy nem akarsz harcolni, mert belegondolsz, hogy érdemes-e feladni a méltóságodat. Ha vki menni akar, el kell engedni. Ha vissza akar menni, akkor visszamegy. Ha meg nem, örülj neki, nem cseszed el vele az életed. Gondolj bele, mondjuk hú de kűzdessz, de ha van tartásod és büszkeséged, akkor nem kezdessz el tiplizni.Nem alacsonyítod le magad.
Tegyük fel, hogy a nő azért csinálja ezt, hogy foglalkozz vele-ha elhanyagolod, vagy ő úgy érzi-, de azt gondolom, egy olyan ember-feltételezzük, hogy az- aki tiszteli a másikat, nem teszi ezt a másikkal.Mert akkor ő fontos magának és nem Te neki.
Én valószínűleg röhögnék, ha vki ezzel a dumával kotorna vissza. Ez a jobban tudsz kűzdeni szöveg legfeljebb egy önértékelési problémákkal kűzdő embernek lehet vigasz..
Sőt a "rájöttem, téged szeretlek" szöveg is elég blőd...
Jó eséllyel a másik ember nem viselte el a nyűgjeit és akkor inkább visszamegy a megszokott tutiba, hiszen ott van a másik, aki meg pont ezen erőlködik.
Bizalom egyszer van, utána meg már semmi sem lesz olyan, mint előtte.
Ne feledd, hogy az ilyen nő nem téged szeret, hanem azt, ahogy magát látja a kapcsolatban.
Ha egyszer jön valaki, aki nálad is jobban tud harcolni, vagy ne adj isten, te kerülsz olyan helyzetbe, hogy nem lesz módod harcba szállni érte, akkor egy szempillantás alatt elpárolog majd a lojalitása. Az ilyen nő értéktelen.
Ebbe a topikba még csak most kapcsolódom be. Végigolvasva a történetedet GDI én ezer százalékig úgy érzem, hogy egy másik pasi van a dologban.
Ha belegondolok, nő lévén én is pont így viselkednék ebben a helyzetben.
Tagadnék, mert nem akarnám megbántani a másikat, akkor is,ha az már rég tudná az igazat.
Ha ebben a helyzetben közeledsz, csak még jobban elrontod a helyzetet, mert tolakodásnak és terhesenk érzi a szerelmedet. Tudom, hogy ez nagyon fájó, de nem sokat tudsz ellene tenni.
zserintem hagyd békén,várd meg, amíg ő keres, akkor teszel a kapcsolatnak most a legjobbat. Hátha közben elmúlik a másik dolog és visszatér.
Bár egyre valoszinübb,sőt már inkább biztos hogy pasi van,esetleg már csak volt a dologban kb.3honapja folyamatosan!
Igaz ezt akkor, még most is tagadja, hazudik,hazudik,hazudik!Hazugság az egész nő egyre inkább ez a verzio bizonyosodik!(lehet hogy nem merte,meri megmondani az igazat mert hülyének nézett,néz vagy fél vagy "kimélni" akar)Ha kiderül bosszulni nem fogok,nem az a fajta vagyok,inkább rábizom a sorsra,a joistenre az életre ezeket a dolgokat!
Maradj nyugton!!! Ne tudjon rólad semmit, szakítsd meg Te a kapcsolatot és minden info forrást!!!! TUDOM HOGY NAGYON NEHÉZ Ha szeret és egymáshoz tartoztok, jelentkezni fog. Ha nem jobb ha vége! TUDOM HOGY NEM HISZED EL
Normális vagyok vele,és éreztetem amit érzek,mi kell még?Rózsaszál az autoja ablaktörlője alá,amit már megtettem az elején amolyan gyagyi tini modra,amit persze a földön találtam meg.Levél a közben kirajzolodott hibáimrol,meg hogy szereten,nem tudom feledni,sms,telefon,mikor igy is megszakit minden lehető kapcsolatot meg "a háturrol fejbelőtt annyira szeretett párjába belelő mégegyet mikor már holtan fekszik",ilyenekkel hogy feljelenti mert szeretem.Mert még ha előlről jött volna és láttam volna szándékát,hiába nem tudtam volna védekezni ugy is jobban esett volna.Szerintem ilyet,igy még egy sz@r ember sem érdemel!Nem büszkeségből de én nem tartom magam ilyen embernek,amit meggyőződése mindenkinek s szerintem neki is.
Sziasztok!Azt hiszem hogy ezalatt az idő alatt ami rövid 3hét(mihez képest) én már megtettem minden tölem telhetőt hogy visszakapjam!Akár üzenek akár levél,akár mások által átadott üzenet,akár végre elért tiz perces beszélgetés az autoban egy "hideg betondarabbal"!Igy is már nem sajnáltatni akarom magam senkivel de ha már odáig jutott az első hét végére hogy fel akar jelenteni zaklatásért,(pedig tényleg csak az érzelmeimet akartam neki közvetiteni és nem harcolni,boxolni).Most meg már mivel ébresszem rá arra amit ő is nagyon tud,hogy még mindig szeretem és nem tudok élni nélküle?Már a váláselőkészitést végzi,azt nem mondanám hogy végezzük de ugye én kihagyhatatlan vagyok belőle.Ő elhatározott és ezt akarja,kérdeztük tőle hogy van megoldás?Azt mondta igen de nem akarja!Na? Mit tudok még tenni,netán nem irom alá a bontóperi iratokat,majd ha odajutunk.Az meg hülyeség(szerintem)!
Az tény hogy tul gyorsan hajtja a dolgokat (ami a természetéből eddig semmiben nem tünt ki,nyugodt,kiegyensulyozott volt)
Az meg hogy miért az még mindig megőrit teljesen,nincs konkrét válasz,szándék akár velem "beszél",akár mástól hallom.
(apropo szex,szinlelés,nála soha nem volt,a nyakamat rá,meg ezt is taglalgattuk azon a szörnyü napon)
Egyszer egy kapcsolatot kitartással sikerült szinte a sírból, 180 fokban visszafordítanom. (Mint később kiderült, nagyon megérte.)
Amikor rendeztük sorainkat, akkor feltettem - az immár teljes mellszélességgel elkötelezett lánynak - a kérdést, hogy miért is mellettem döntött inkább.
Azt válaszolta, hogy "Lenyűgözött az érzés, ahogy nem adtad fel, ahogy harcoltál értem. Tökéletesen éreztem benne, hogy mennyire fontos vagyok neked."
Hát ezért mondom én neked, hogy ha fontos neked Ő, akkor adj még egy esélyt és harcolj érte - nem azért, mert valahol olvastam, vagy elmélkedtem a fotelomban. :)
(Ne háborúzz, hanem küzdj, harcolj férfiasan. Nem ellene, hanem érte. Biztosan érted a különbséget.)
Nézd! A dolog nem rajtad múlik és főképp ! Nem harcolni kell az első időben (csak magaddal és azt nagyon ! Amúgy is benne vagy most) hanem iszonyatos belső vivódások árán milliószor türtőztetni magad.. Egészen addig , amig ki nem derül AZ Ő RÉSZÉRŐL , hogy nem egy felkapott negatív érzelmi hullámban van csak. Engramot kapott :)) valahol , és küzd vele . De ez mindenképp egy nagyon szar dolog, mert bármi történik is , a tüske ott van és megmarad , tizenévek kellenek ahhoz hogy kitörlődjön mindkettötökből .. Ha viszont ez egy stabil eltávolódás , akkor viszont valamiképpen el kell fogadnod.... késöbb mindenképpen
Útólag gondolkodva azt kell mondanom, hogy csak abban az esetben működik az a bizonyos "átalakult szeretet" dolog, amennyiben megvan még a szerelem csak valamifajta "alaplángon" működik ... Csak szeretetből nem lehet pl. igazi orgazmust produkálnia a nőnek (a férfiak mások :)) . Így viszont valóban megkülönböztethetőek azok a bizonyos "szeretetek" egymástól . Másképp nem tudom eképzelni .
Nekem mindig is problémám volt az , hogy hogyan miképpen "alakul" át a szerelem arra a bizonyos szeretetté . Persze nem a tartalmáról, hanem a lényegéről beszélek. Én úgy gondolom , hogy ez a fajta szeretet más mint mondjuk mint pl. ahogy anyánkat apánkat stb szeretjük. Ennek a szeretetnek mások a mozgatórugói , ill. lélekben kell egészen másnak lenniük - csakhogy miben más ? Szerintem itt ez a szó nem helyénvaló , ill. jobbat nem talált ki még senki.
Igen a második része majdhogynem tökéletes és magától adódó következtetés - lenne . Pontosan ilyen probléma adódott nálunk is. Mivel a nejem a "családja mintáját" követi , ami kivülről nézve harmonikus , addig ez az átplántálás nekem nem felel meg , mert vannak olyan allürök benne , amiket soha nem fogok tudni elfogadni . Akkor jó , alkalmazható szerintem a "családi minta" , ha abból azokat vesszük át szelektíve , ami gazdagítja a családunkat. Ha viszont 1/1 -ben válogatás nélkül , akkor nem egészen bizonyos , hogy az működik is... Sőt! , a visszájára is fordulhat. 10 ezer és 10 ezer ilyen minta adódik a párkapcsolatokban . Ugyan ki itéli meg , hogy azokból melyik a működőképes és harmonikus ? Maga az élet .... A legtöbb szülő egocentrikusan neveli a gyermekét (F.Fukuyama szerint ez az , ami rombolja a társadalmat ) .