Keresés

100 Míl' Krajom Malych Karpát (100 MKMK) 220 km - 8050 m szintkülönbséggel, sikeresen teljesítve 44 óra 22 perc alatt. 

2013, 2015, 2016, 2018, 2020, 2021, 2023. Immár 7x-es teljesítője lettem ennek a túrának.

Kötelező olvasmány! :)

Sosem adja magát könnyen. De egy ekkora táv miért is adná? Pénteken már 10:30 körül lent voltunk Chtelnicába. A lassabb mezőny 12 órakor, a gyorsabbak 13:30-kor indultak. Nekünk gyorsabbaknak 58 óra volt a szintidő. Nem tudom mi volt a mérvadó pontosan. Az itiner 215,7 km- mutatott, a követési link pedig 219,5 km-t. Úgyhogy legyen utóbbi a hiteles :) https://cdp.evizi.cz/trasa$95.html Az itinerről is szólnék pár mondatot. Amikor megkaptam a rajtban, 72 pecsétes rubrika volt rajta. Azt hittem pikk-pakk rosszul leszek, gyorsan oda is mentem Slavóhoz, és angolul lekommunikáltuk hogy az lesz a feladat, hogy ki lesz téve egy nagy "K" betű, a fa másik oldalára pedig betűk. Pl: egy nagy "A" betű, alatta pedig hogy 25,34,42. Vagyis egy betűt több helyre is be lehetett írni. Persze sokszor volt hogy csak egy helyre lehetett írni, illetve akadt vessző, vagy idézőjel is. Szóval a figyelem nem lankadhatott..

Péntek 13:30, tömegrajt, indulás. Persze futva kezdünk a dög melegben. Egyértelműen a régi úton hagynánk el a falut, amikor valaki közli hogy most nem itt kell menni hanem egy párhuzamos utcába. Volt is ott végül saját jelzés, de vicces volt hogy alig 100 m múlva majdnem eltévedt a mezőny :)

Saját tempót veszek fel, picit beszélgetek Bálinttal, és Janával, majd szépen elengedem őket, mert gyorsabbak. Szerencsére nem úgy van a túra mint anno, hogy az első 7 km aszfalt ugyanaz mint vissza. Most a P- jelzésen haladunk immár végre erdőben, majd saját jelzéseken Vytokig. A saját jelzésektől féltem, mert track nélkül csak az itinerre, illetve a mapy térképre hagyatkozhattam. A biztonság kedvéért powerbank is volt nálam, nehogy úgy járjak mint 2021-ben hogy az utolsó 30-on lemerült a teló, és aztán össze-vissza ténferegtem csomót feleslegesen. 

Elég hamar szét is húzódik a mezőny, 9 km-nél egy srác jön mögöttem akivel tavaly is mentünk elég sokat, és Jan Vocásek tartja kissé lemaradva a tempómat. Az első frissítőpont 16,5 km-nél volt egy kis fedett pihenőnél. Itt a dinnyétől kezdve a süteményekig minden megtalálható volt. A nagy melegre való tekintettel eldöntöttem hogy a két flakonomból az egyikben mindig izó lesz, a másikban pedig kofola. Ehhez végig tartottam magamat. Tovább kocogok, eszembe jut a tavalyi villámlás, amikor Olgával futottunk. Most erről szó sincs, inkább nagyon meleg volt. 20 km körül utolérem Ferit és Mariannt, akik a korai rajttal indultak. Pár szót váltunk, sok sikert kívánunk egymásnak, majd húzok tovább. Fejből ismerem nagyjából az útvonalat, de azért az itiner a kezemben van. Megcsodálom a Sokolské chaty gyönyörű fából készült épületeit csodás réttel, majd felkapaszkodok Buková település feletti dombra, ahol égmorajlást hallok nem is túl messziről. Na az hiányzik hogy megint széjjelázzak, mint tavaly.. Jóval hevesebben ver a szívem, de végül szerencsére csak ijesztgetett a dörgés. 39 km-nél érkezek Bukovába, ahol szintúgy mint máskor, ugyanannál a lakóháznál van az élő pont. Az átlagom eddig 7,4 km/h, jól megy a szekér. Viszont tudom hogy innentől jön egy kemény mászás a Záruby 767 m-es csúcsára jó hosszan. A ponton van meleg leves, és banántól kezdve a sós-édes cuccokon át a kalácsig minden finomság! A ponton viszonylag hamar frissítek, így magam mögé utasítok olyan futókat akik még ide előttem érkeztek. Egyedül nyomatom tovább. 3 km-en saját jelzésű út következne ha éppen lenne jelzés. Elágazás van, jel nincs.. Még jó hogy emlékeztem hogy egy katonai emlékmű mellett kell elmenni, így a mapy alapján ott mentem, és később meg is lett a nyilazásunk. Felérek a Záruby gerincre a P- jelzésen immár, és még világos van. Na ilyen sem volt még. Ráadásul az egész gerincet végig lámpa nélkül teszem meg, ami azért is jó, mert elég technikás az út, főleg éjjel. Egy srácot érek utol, jó tempóban gyalogol fölfele. A csúcson látom hogy kiveszi a csúcskönyvet, fellapozza az utolsó oldalt, és húz egy rubrikát. Elég sokan vannak előttem, fura.. Elkérem tőle a tollat, nem adja, végül angolul megérteti velem nagy nehezen, hogy nincs itt igazolás, ő a környéken lakik 30 km-re, és most volt 27.-ére a Záruby csúcson idén, és a csúcskönyvbe jegyzi ezeket :) Jót mosolygok, én meg azt hittem ez a feladat nekem is. Azért még megkérdezem tőle hogy tavaly hányszor volt itt fent. 44-szer :) Amíg én kilátást nézek, ő tovább is siet. A Z-jelzésen egy jó darabon át lámpa nélkül megyek, majd amikor bedurvul az út lefele, akkor kb 46 km-nél előveszem. Persze ezzel is lehet kocogni, főleg hogy az útvonal továbbra is a fejemben van. Jahodník után irány a S-n a Cierna Skala. Sokáig kellemes az út, majd benézem valahol a S-t, gyanús is lesz hogy nincs jel. A visszamenés helyett a susnyáson vágok át a jelre, de ebben nem volt köszönet. Totálisan szétkarcolt a növényzet, mire nagy nehezen visszamentem a jelbe, úgy néztem ki lábügyileg mint valami háborús veterán, mindenhonnan csak a vér folyt. 

Ennek a hegynek a vége ami nagyon meredek, olyan soha véget nem érős. Ráadásul lódarazsak miatt kétszer is le kellett kapcsolnom a lámpát közben. 

Végre felérek, a kód megvan, irány a S-n Plavecky Mikulás. Egy-két puklit még belecsempész a jelzés, majd valamiért kinézek egy időt hogy kerek 9 óra alatt akarok megérkezni a faluba ami 56,5 km-nél van. Magam sem tudom mire jó ez, de megtolom rendesen, és az "áhított" cél sikerült, bár nem mentem vele semmire. Azaz talán arra, hogy bementem a még nyitva levő sörözőbe, és pont ott pihent jó ismerősöm Branislav Zigo, és a Zárubyt sokszor mászó srác egy nagy kofola társaságában. Én most csak bementem a mosdóba, megtöltöttem vízzel a flakonokat, és tovább is álltam. Kis szántóföldes részen láttam hogy a srácok is kocognak utánam picit lemaradva. Jött egy Z-jelzés ami a Jelenia Horát mászta meg. Hiába ismerem ezt az utat, mindig egyre durvábbnak tűnik. Ez egy igazán fárasztó emelkedő, és még az út is be van nőve. Egyedüli örömöm az itt leledzett szedrek voltak, habzsoltam is őket pihenés gyanánt. Később valahol saját jelzésen el kellett volna menni az Amonova Lúka elágazásig. Én ebből egy darabot sem láttam, de szerencsére a P- jelzés is oda vitt, így egy pici kerülővel értem oda. A srácokkal pont ott találkoztam. Szerencsére nem volt kontrola a véletlen kihagyott részben. Most ők futottak elől, én mögöttük, a tempó hasonló. A Báborská 542 m-es csúcsáról viszont kielőztem őket, és immár eltűntek mögöttem. Így egyedül érkezek a 68 km-es ellenőrzőpontra, Plavecké Podhradie településre, 6,1-es átlaggal. Tudtam hogy itt Olga lesz a pontőr, nagyon megörültem neki, de ez kölcsönös volt remélem :) Közben a szolgáltatás virsli, ketchuppal, finom meleg tea, és minden földi jó egyéb. A virsliből persze repetáztam is. Branoék is megjönnek, mindenkinek jól esik itt most megpihenni. Főleg hogy ő sem először van itt, és tudjuk hogy a Vápenná mászása következik, amire kell bizony rendesen az energia.

Feltöltvén a raktárkészletet, egyedül rovom tovább utam ismét. Közben egy nagy csapat érkezik pont akkor amikor megyek. A Vápennának meg kell adni a tiszteletet. Türelemjáték a felfele, de még így is elhagyok egy út szélén ácsorgó és szenvedő sporit. Eszembe jut a sok szép emlék erről a túráról. Meg nem csak erről, például Áron 5 naposáról is, akkor is jártunk erre. Szellemileg rendben vagyok, fizikailag is viszonylag. Felérek a kilátóhoz. Itt mindig megnyugszom. Leülök a kőre, és csak bámulom a megannyi csillagot, szemben pedig a Petrklín kegyelmet nem ismerő hegyét ahol hamarosan remélhetőleg én is leszek. Miután kigyönyörködtem magam, még mindig vastagon sötét van, alig lehet kb hajnal 2 körül. Most már fizikálisan kicsit óvatosabban haladok lefele a P-on a Solosnická Dolina völgy legmélyére. Már csak azért is, mert most jön a túra talán legdurvább emelkedője a Velky Peterklín 587 m-es csúcsára. Elérvén az alját, megállok, húzok egy nagyot az üdítőből, majd nekiveselkedek. Két kisebb megállással sikerült felérni, ennek nagyon örültem. Máskor itt már világos volt, most még sötét honol. A csúcskönyvben meglelem az igazoló betűimet, majd zoknit cserélek, mert kezdi szétszedni a talpamat az eddigi. 76 km-nél járok. Innen majdnem olyan meredek lefele jön saját jelzésen mint fölfele, de ezt könnyebben abszolválom. Egy fura jobbkanyarnál csak a fényvisszaverők mentettek meg az eltévedéstől, nappal kíváncsi lettem volna meddig megyek tovább.. Elérek a 145 km-es táv leválásához, tábla szépen jelzi. Gond nélkül megyek tovább a hosszún. Lélekölő aszfaltút jön Vyvratig, majd 6,5 km-en át. Pont hajnalodik, eléggé álmoskás is leszek, de küzdök az elemekkel. Jön a túra második legbrutálabb emelkedője, a K- jelzésen fel a Vysoká 759 m-es csúcsára. A Petrklín iszonyú meredek, de viszonylag rövid. Ez viszont tényleg soha véget nem érős, és már az összes csillagot leszámoltam az égről mire végre valahára felérek. Addig ki is világosodott. Annak viszont örülök hogy a tűző napsütést megúszom még, gondolok is a jóval utánam jövőkre.. A csúcsra felérve leülök a legszebb kilátópontra. Csúcs csokit majszolok, és megnézem a 25 km-rel később remélhetőleg érintett Velká Homolá 709 m-es csúcsán levő kilátót. Ilyenkor mindig elkap a "de jó lenne már ott lenni" érzés.. Na de kesergés helyett irány tovább. 

A P- jelzést elérve a Panské Uhliská elágazástól egészen 12 km-en át a P- jelzést kell követni, amit én már jól ismerek több túráról. Azt is tudom hogy folyadék híján a Cermák réten alig 100 m-t tovább haladva egy szuper jó jéghideg forrás található, ami mindig folyik. Nyugodt szívvel döntöm magamba az üdítőket még a Vysoká tetején, majd kitérvén a forráshoz, reggeli arcmosáshoz is tökéletesen ébresztő volt a hűs víz. Harcolok a napkoronggal, szeretnék még 100-ig eljutni úgy hogy nincs neki égető ereje. Hálát adok hogy a Skalnatá brutál meredekén még nem jött fel, utána meg végül is erdőben himbálózok sokáig le-föl, ott meg amúgy sem zavar. Ezekkel a gondolatokkal érkeztem meg Pezinská Babához, ami kerek 100 km-nél volt. 18 óra 35 perc alatt tettem meg eddig a távot, és reggel 08:05 van. Nagyon örülök neki, és nincs is különösebb gond. Jozef Junas, a Nagyszombati 168-as főszervezője örül meg nekem nagyon, és azonnal közös képet kér, amin az épp tovább induló Marie Balsinková, és Jan Sameliak is szerepelnek mellettem. Na ők aztán tényleg futók, de csak utolértem őket, még ha indulnak is éppen tovább. Hú de jól esik megpihenni. Tudom hogy piszok meleg lesz, és fel kell kötni a gatyát. Levest hoznak, majd palacsintát majszolok, annyit amennyit akarok. Ezen kívül banán, kofola, izó, házi sütiktől kezdve ismét fenomenális az ellátás. Szuper érzés végre leülni. A két frissítő között 32 km volt, és rengeteg szint, a következő meg megint csak 25 km-re lesz. 20 percet eszek-iszok, töltekezek, jókat beszélgetek, majd Marie, és Jan után indulok. Nem adtam sok esélyt hogy behozom ezt a 20 percet, de rengeteg kilométer van még, bármi történhet velük, és velem is. 

Toronyiránt haladok egy rövid sípályán, majd jobbra saját jelzésen kellemes erdei aszfalt jön. Megfutom végig ezt a 3 km-t, közben a ponton vett cukrokat majszolom jóízűen. A Rybnícek erdészház után egy meredek saras S- jelzésen kell hosszan haladni fölfele, és hamarosan felérkezek még a Vysokáról látott Velká Homolá kilátóhoz (107,4 km). A kód szerencsére lent van a pihenőnél. Most nincs kedvem felmászni, volt olyan év amikor felmentem. Inkább rombolok tovább a P- jelzésen, mert most jól futható rész jön. Ki is használom a lehetőséget, és a Zochova chatáig így is közlekedek. Egy kinti medencében fürdenek fiatalok. De jó nekik, irigykedek a tűző napon. Viszont egyszer csak előttem "termett" egy zuhany, és ennek örömére kőkemény jéghideg tusolást tartottam. Mire a K- jelzésen elkezdtem mászni a Medvedia skalán át a Kukla volt kilátójáig, megint saját izzadságomban fürödtem, de legalább egy kicsit jó volt a zuhany. Ez is jó hosszú emelkedő, de lefele kétpofára lehet enni a szedreket. Éltem is vele rengetegszer. Píla településre érkezve most van az első alkalom amikor nem megyek el balra a sörözőhöz megpihenni, hanem csapatom tovább a S-n. Magam is meglepődök. A Cerveny Kamen várhoz elég kínkeserves a rövid mászás.. Immár a Z-n haladok, majd látok mögöttem két embert. Pont jön is a kód, megvárom őket. Marie és Jan. Beültek a kastély éttermébe egy üdítőre. Pár szót váltunk, tökre örülök hogy valakiket láthatok végre. Ez után tovább futnak, még a kisebb felfeléken is. Klasszisokkal jobban mozognak mint én. De még messze a vége. Castá településre érve egy saját jelzés sincsen, a szerencsém az hogy becsukott szemmel tudom melyik aszfaltúton kell átmenni Dolanyba. A legtöbb szedret talán ezen a 3 km-es részen ettem. Üt a hőség, a tempómat visszább veszem, és beérkezek a 125 km-es pontra, Dolany sörözőhöz. A pontőr jól ismer, megörül nekem, én is viszont. Elég álmos lettem, de nem merek eldőlni, mert úgy maradnék. Inkább eszem-iszom jó sokat. A következő pont megint 31 km. Borzasztó sok.. Ráadásul megszűnt a Smolenice vasútállomáson levő frissítés, ez nem túl jó, mert így tényleg nagyon küzdős az egész.

A páros tovább indul, én még maradok. Tudom hogy jó szar rész jön. Minél tovább vagyok, annál melegebb lesz. Utánuk 10 percre én is elindulok. A falun át kiérek egy rétre, majd hosszú nyílt részen emelkedik a Z- jelzés egyre magasabbra, bele a K-be. Gyorsan legurítok fél liter üdítőt egy szuszra. Bátor vagyok, mert tudom hogy Majdán településen ami innen 5,6 km lesz kocsma, addig meg még van fél liter. A település előtt meglepetésre utolérem a többieket, szegény Majka eléggé kivan. Mondom neki jobbra lesz egy söröző hamarosan, ott tali, addig elfutottam. Csapolt jéghideg málnaszörpöt kérek, szuper érzés minden kortya. A többiek viszont nem jönnek, meglepődök. Na mindegy, 10 perc pihi után tovább álltam, és keveset haladva balról egy étterem teraszáról integettek. Nem vették észre a bár tényleg kicsit eldugott sörözőt. Én már itt nem állok meg. A túra során nem is találkoztam velük többet, és sajnos láttam a követésen hogy végül lementek a 177 km-es távra később. Ugye hogy hiába mozogtak még 120 km után sokkal szebben nálam, sosem lehet tudni mi történhet? Én csak tettem a lábamat egymás után, és próbáltam haladni, időtől függetlenül. Losonec település előtt leérek egy rétre. Úgy telibe csap a meleg hogy azt hittem felfordulok. Ennél már csak a Jahodník utáni S- jelzés nyírt ki jobban fölfele az aszfalton. A kirándulókat sem tudtam megelőzni, a tetején meg 10 percre le kellett ülni a padra és felszedni magamat valahonnan jó lentről. Ez úgy ahogy sikerült, mert jó 2,5 km-t kocogtam egészen a Smolenicei várig, ami az egyik legszebb látnivaló a túrán. Kirándulók hada volt erre fele, megértem őket. 

A hőség a tetőfokán, és tudtam hogy mi fog most következni. Végtelen hosszú nyílt rész, és aszfalt. Egy kis háznál észrevettem hogy van káposztaleves 2,30-ért. Egy pillanatig nem haboztam, azonnal kértem egyet, és szerencsére pillanatok alatt meg is hozták. Iszonyú finom volt, ilyenre számítottam, máskor is ettem már. Hú de nincs kedvem tovább indulni. Máskor itt már korom sötét van, ugye hogy a gyorsaságnak is lehet átka? Csodálkozok hogy Majkáék nem értek még ide. Leérek a főútra, egy pillanat alatt beüt a meleg, csak gyaloglok, de tudom hogy mi vár rám ha nem kocogok bele. Sajnos már nem megy, ez által a combom teljesen lemerevedik, ezzel pedig már nem fogok tudni mit csinálni. Az utolsó 1 eurómat költöm el egy benzinkútnál, ahol egy jéghideg fél literes gyümölcsös löttyöt veszek, de ez felér bármivel. Szomorúan nézek a vasútállomáshoz, ahol már sajnos nincs pont :( 10 km saját jelzéses rész következik. Viszonylag képben vagyok vele, tudom hogy rém unalmas, és sok a nyílt rész. Egy pillanatra megállok ott ahol mindig hajnalban meg szoktam inni az energiaitalomat. Most nem hogy hajnal, de még sötét sincs. Akkor haladjunk, persze ha tudnánk.. 

Végtelen utakon érkezek Nahác településre 156 km-hez, ahol egy srác, és ismerősöm Martin Minaroviech pontőrködik. Fura kéréssel fordulok hozzájuk, de ezt már útközben eldöntöttem. Egyszer már ugyanitt-ugyanekkor eljátszottam. Egy nagy vödör jéghideg vizet kértem, amiben amíg frissítettem, benne volt végig a lábam. A nappali meleg miatt égett már a talpam, és ezt jó taktikának gondoltam, mellé meg egy zoknicserével. Jó ötlet is volt! Közben spagettit majszolhatok, dinnyét, és rengeteg mindent még. Utólag láttam hogy utánam már mindenki sötétben ért ide, és hatalmas diszkóvá változott a ház, fényeffektusokkal és jó kis zenével kedveskedtek Martinék, aki pedig ideért, táncra is perdítették :) Na már megint túl korán voltam itt.. Nem baj, de a végén meg a többieknél jóval kevesebbet megyek a tűző napon. Elbúcsúzom Martinéktól, kicsit fel kell venni a fonalat, sántikálgatok, de aztán visszaáll a koordináció. Hosszan haladok a K-n a Katarína kolostorhoz. Odaérvén hatalmas mise zajlik a romoknál, valami operaelőadással egybefüggve. Ellennék itt én is, de most más a feladat. Például hogy a fejlámpát elővegyem. Innen nyugodtabb vagyok, mert tudom hogy sokáig kellemes út lesz. Bele is futok kifejezetten sokat Dobrá Vodáig. Itt viszont 5 percre leülök nézni a semmit. Ez után Z- jelzésen tovább elég jellegtelen úton Vytokra. Máskor vagy már tűzött a nap itt, vagy pedig küzdöttem hogy még pont a hegy alatt maradjon. Most még koromsötét volt. Ez szupi. Nagyon messze látok egy fejlámpát, aki visszafele világít folyamatosan. Azt hittem Olaf jött ki ellenőrizni a hegytetőre, mert volt már olyan. Viszont a pont előtt kiderül hogy egy futót érek utol, aki már nagyon rosszul mozgott, le is nevezett a 177 km-esre. Vytok EP 170 km-nél volt. Akik itt leneveznek, azok mindössze 7 km-en belül célban vannak. Nagyon csábításra ösztökélő hely ez, de nekem ez nem fordult meg most sem a fejemben. Az viszont igen hogy finom meleg levest kortyolgathatok Peter Cisár jóvoltából. 

42 km-es betétkör következik azoknak, akik bevállalják a 220 km-es távot. A kör befejezése után ismét itt leszek Vytokon remélhetőleg. Peter Cisár kísér fel megmutatni, merre indul a 13 km újdonság, amivel még nem találkoztam. 7 km saját jelzéses rész jön. Brutális emelkedőn haladok, jelzés nem nagyon van, folyamatosan a térképet kell bámulnom, ami viszi az időmet is. Na itt például örülök hogy gyors voltam, mert ez a rész világosban brutális lehet tűző napon. Felérek a retteneten, majd megvan a kód, és lekocogok egy aszfaltig, ami borzasztó hosszan visz a Dlhé rovne nevű elágazásig. Na itt viszont volt egy baki az itinerben, 20 percem bánta.. Az volt írva hogy elérve a P-t egyenesen. El is indultam a jó meredek aszfalton lefele, majd gyanút fogtam, mert 400 m-re írta a pontot, én meg már lassan 6 perce futok. A közelben Brezová pod Bradlom településen bömböl a zene. Nem megyek tovább! Visszafordulok, mászhatok vissza. Elmegyek a P-on a másik irányba utána, ha ott nem lesz a pont 400 m-re a házikóban ahol már 16 km-nél is volt, nem érdekel, fotózok és megyek tovább. Aztán persze ott volt. Felrovom a hibát hogy miért egyenesen volt írva a P-.. Passz.. Na mindegy, kicsit idegesen frissítek, többet szerettem volna itt maradni, de alig 10 perc után küzdök tovább az éjszakába. Leérek a faluba, borzasztó álmosság kap el. Bizony ez már a második éjszaka. Keresem a helyet, szerencsére a buli csak a fő térre szűkül le, így még egy előtte egy padon ledőlök. Kemény 10 percet adok magamnak. Pillanatok alatt elalszom, majd szól az óra, tovább! Jobban is lettem valamennyire. Átvergődök a nagy partyn a fő téren. Elég hideg van itt, de nekem a borzasztó meleg után nagyon jól jön most. Néznek is mit keresek rövidben erre, de nem foglalkozok senkivel. 

A Bradlo mászása következik. Ennél a monumentális emlékműnél már rengeteg túrán megfordultam. Ilyenkor a legszebb, sötétben. Sok-sok km-ről látszik kivilágítva. A mászás a P- jelzésen már nem olyan egyszerű hozzá. Pattanásig feszülök mire felérek.. Annyiszor voltam itt, és minden évben egyre nehezebben jön el a vége az emelkedőnek.. Na sebaj. Fent gyönyörködök az emlékműnél, jó indok a pihenésre. Nem nagyon tudok már lefele kocogni, de azért imitálom. Kiérvén az aszfaltra viszont erőt veszek, és jó 2 km-t kocogok a következő élő pontig. Horné Kosariská településen egy házban volt. Már 189 km-nél jártam, vasárnap hajnal 3:36 volt. Lassan vége a második éjszakának is. A ponton a szokásos finom ellátások leledzettek, de az extra a pizzaszelet volt. 2-t is vehettem, szalámis-sonkás-tojásos. Nem győztem hálálkodni a fiatal pontőröknek. 

22 km pont nélküliség következett. Ez már így fáradtan, lassulva tényleg sok. Én még azért úgy ahogy haladok, de a mögöttem levőknek bele se mertem gondolni mennyi idő lehet majd ez.. Reggel 4 körül jött a második, és egyben utolsó alvásom. Az első ugye 10 perc volt, most beállítottam 12 percre az órát, és abban a pillanatban ledőltem az avarba ahogy voltam. Szó szerint kb csettintésre elaludtam. Kelés után meglepően fitt voltam, és egy csomót tudtam kocogni a kellemesen lejtő aszfaltúton. Felkészítettem magam a következő etapra. Tudtam hogy ez a Orlie Skaly, Velká Pec környéke egy labirintus. Tényleg folyamatosan azt hittem máskor, meg most is, hogy körbe-körbe megyek, és semmit nem haladok. Szép kis erdőség ez, de ennyi után már sajnos egyáltalán nem élveztem. Ráadásul az Orlie Skaly előtt, meg után is hiányoztak a saját jelölések, így csomót szarakodtam a térképpel. Ez minden évben egy szívatás... A csúcsra föl kellett menni, de semmilyen kód nem volt ott.. Na mindegy, egyszer ennek is vége lett.

Jöhet a Klenová kilátó. A mozgásom összképe már igen rossz, de még haladgatok. Megint versenyzek a napkoronggal, én nyerek ideiglenesen. Felérvén a kilátóhoz egy régi jelzés mutat felfele. Gondoltam feltették a kódot, de megmászva vagy 5 emeletet semmi nem volt ott.. Mérgesen lemásztam, legszívesebben letéptem volna azt a jelet, de ha én szívtam, más is mássza meg.. (már aki csak nem egy fotót csinált róla lentről..). 

Közvetlenül mielőtt a nap elkezdene égetni beértem az erdőbe, hurrá! Sikerült, megúsztam. Az sem érdekelt hogy jó meredek út vitt fel a Klenová hegy tetejére. Meglepetésre itt sem volt kód, csak jóval lentebb, azért lefotóztam a barlangot végül feleslegesen.

Végre újra Vytokon! 212 km-nél járok. Peter Cisárék megint levessek kínálnak, még szép! Szegény Jan Vocásek van itt még, viszont ő még csak 169 km-nél jár, hátra van neki a 42 km-es betétkör, tűző napon. A nem létező hideg is kirázott a gondolattól, de becsületére legyen mondva tovább ment. Engem viszont mindössze 8 km választott el a célomtól. Ez a 8 km végig aszfalt. Az eleje árnyék, majd jön a kegyelemdöfés, végig a tűző napon. Tudtam, sejtettem, számítottam rá, így nem ér meglepetésként. Nagyrészt gyaloglok, csak minimálisan kocogok bele a totálisan beállt combokkal. Az utolsó 3 km-en beérek a faluba, és elkap egy érzés, felszabadulok. Ránézek az órára. Még reggel 10 óra előtt beérhetek. Hogy minek? Nem tudom. Csak! Futok, futok, és futok. Végül vasárnap reggel 9:52-re beérkezek, 44 óra 22 perces menetidővel. Iszonyú megkönnyebbülés, boldogság, öröm, még fájdalom, de majd úgyis elmúlik. Rengeteg DNF (nem teljesítő) lett, vagy lenevező, én pedig elmondhatom hogy hetedjére is megmérettettem. Tavaly a vihar miatt  könnyűnek találtattam 124 km-nél, ha az meg van már nyolcnál járnék. De számít ez? Jelen pillanatban semmit. Csak a boldogság, és a felszabadultság!

Köszönöm! Igyekszem, hiszen tudom hogy sokaknak nincsen facebookja, rájuk is gondolni kell :)

Neked meg gratula, s köszönet, hogy te is élteted (értsd élővé teszed) az index fórumát.

Köszi itt is, egyelőre tényleg megvagyok, van elég adatom a mapsource-ban gpx fájlokat készítgetni. Bár én sosem voltam nagy tt-s, de életemnek egy meghatározó szakasza lett ez a kb. szűk másfél éves kísérletezgetés. 

Aztán jöttek a jelvényszerzők, azok inkább hozzám passzoltak.

Viszont most nyomozgattam, nézegettem, mert tradíciópárti vagyok, s még az általam nagy ívben került facebook-on is találtam érdekes morzsákat, ld. https://www.facebook.com/vandorkedves/

Egyébként a Sajgó tt füzete zseniális, nem kicsit lett túlpörögve, de én mindig is szerettem, s tiszteltem a szent "őrülteket". 

Rockenbauer Pál emlékúton 130 km, sikeresen teljesítve 20 óra 43 perc alatt. Egy rövid mondatban belevésve: BRUTÁL VOLT! Immár tizenötszörös teljesítője lettem a 130-as távnak. Az az érdekes hogy egyetlen (!) perccel mentem "gyengébb" időt mint amikor anno Sára Petivel futottunk, de én valamiért azt hittem útközben, hogy az akkori 12 perccel jobb lett, és így nem erőltettem meg magamat a végén most. Az az eddigi legjobb időm a Rokin. Persze az időjárás viszonyok akkor teljesen másak voltak mint most, és ha akartam volna gond nélkül behúzom -2 perccel. De ez lényegtelen :) 

A szokásos péntek délutáni indulás volt Budáról, meg is érkeztünk a vártnál hamarabb, már 20:15-re Nagykanizsára. Ez után a kedvenc helyre betérve kicsit Zolival, és Erikával lazultunk, ez sokadik éve hozzá tartozik a túrához. Közben hatalmas vihar csap le, óriási eső zúdul a városra, és a környező dombokra pillanatokon belül, éktelen villámlásokkal kísérve. Tudni kell hogy ha Zalában egy kicsit esik, már borzasztó nehéz a terepviszony. Ha nagyon  esik, akkor az egész egy végtelen küzdés. Szép lesz a holnapi nap.. 30 mm eső lett ígérve, azt hiszem ez szépen be is lett tartva végül. 

Reggel 6-kor tömegrajt volt. Nem voltunk sokan, de meglepően nem is oly kevesen. Kereken 6-kor szó szerint nem esett, hanem ömlött az eső. Tétován álltunk az iskola bejáratánál, majd egy pillanat alatt döntöttem, gyerünk. A másodperc töredéke alatt teljesen szétáztunk, én pedig futva indultam neki a távnak, hogy minél több hőt termeljek. Hamar elkapott az az igazi befordulós érzés, ami messze nem ilyenkor szokott még keletkezni. Utolér egy fiatal srác, egyikünk sem kommunikatív, de azért megtudom, hogy ő is Dani, és nem rég kezdte, ráadásul idén egy 13:50-es Kinizsi 100-at futott. Jó kis kezdet. Ez után némán futunk Zsigárdon át egészen Homokkomáromig. Jön az igazi terep része a túrának. Nekem az új Hoka Speedgoat 5-öm gyönyörűen tapad, Dani láthatóan jobban csúszkál. Utolér minket Bötkös Tamás. Erősebb a tempója, a csúszós borzasztó agyagos lefelén nem merek gyorsan futni, így a másik Danival ellépnek. Szerencséjük van, mert a K-S- elágazásos bólya előtt még pont szem előtt voltak az aszfalton, és visszakiabáltam őket a helyes útra. Ez volt 17,5 km-nél. Innen Dani drusza lemarad, és a túrán nem is látom már többet. Tamással kerülgetjük egymást, vagy ha épp nem ment mellé, együtt futunk rövid ideig :) Az oltárci vadászházhoz (23,8 km - 2:53) egyszerre érkezünk, és kifejezetten jól esik az itt felkínált finom barack. Rövid ideig bögölyinvázió fogad minket, a réten nem szabad megállni! A S- jelzés össze-vissza, úttalan utakon kanyarog, nagyon fontosnak éreztem az eddigi tizennégy teljesítésemet. A börzöncei szőlőhegynél utolér Süvöltős Lajos, aki kifejezetten jó tempóban tolja. E közben már Tamás is elhúzott, szóval felkészítettem magam hogy őket már nem látom, de végül nem így lett. Hahót település előtt jött 9 km borzalmas, iszonyú sáros rész. Minden lépésért meg kellett küzdeni, és az eső rendületlenül esett (de legalább nem szakadt). Eléggé le is merült az akku mire Hahótra értem (40,3 km - 5:14). A tempó elég erős. Utol is értem Lajost és Tamást. Kellett a kaja, a gyomrom már jelzett, így kőkeményen megsózom az itt felkínált zsíros kenyeret, és a finom paradicsomot. Venni most nem vettem semmit, hanem csak a mosdóban megtöltöm flakonjaimat, majd irány a többiek után akik közben leléptek. A falut elhagyva hamarosan ismét orbitális dagonyában szenvedek, majd a K+ hosszú emelkedőjét megmászva, nem létező utakon lecsorgok Söjtörre (49,3 km - 6:39). A pontőrök szerint második vagyok. Nem lehet.. De lehet, mert utánam nem sokkal jön Tamás, elkavart. Jó, elsőre tényleg nagyon odafigyelős ez a túra, ennyi előnyöm van vele szemben. Én már pár kilométerrel Söjtör előtt eldöntöttem hogy két nagyon fontos feladat van. Az egyik, hogy a totális szétázott zoknit cserélni kell, a másik, hogy be kell kennem magamat, mert nagyon kidörzsölődtem, és minden lépésnél már fájt. A pontőrök nagyon örülnek, jóval későbbre vártak a terepviszony miatt. Ez nekem is jól esik, és erőt ad. Tamás ismét angolosan távozik, majd ismét mint eddig, egyedül folytatom utamat. Söjtör és Pusztaederics között a dagonya és a víz ipari méretet ölt, ez türelemjáték. Kocogok, ahogy még pont szenvedés nélkül jól esik. Meg-megállok, az üdítőmbe belehúzok, alibi indok a pihenésre. Viszont Pusztaederics előtt jött egy nem alibi indok a lassabb váltásra. A bal vádlim szarakodik. Gyorsan bevágok egy sótablettát, de mint kiderült nem ezt kellett volna, semmivel sem lett jobb a helyzet. A faluba a gyaloglás-kocogást imitálom, majd a bólyát meglelve felérek a K- jelzésbe, ahol 3 km oda, majd 3 km vissza fog rám várni. Tudtam hogy a visszán senkivel nem találkozok, nem sokkal van előttem a két srác. Én viszont küzdök ezzel a rohadt görccsel. El is döntöttem hogy Rádiházán feladom. Hehe, na nem a túrát, hanem az intenzívebb tempót. Pont mire leérek a pontra jön Lajos, és hamarosan Tamás. Mondom nekik hogy jó utat, többet nem látjuk egymást, én lazábbra váltok. Végre leértem Rádiházára (60,9 km - 8:31). 3 dl kólát, és egy zacskó chipset rendelek a büféből. Leülök, közben az itt felkínált zsíros kenyeret és paradicsomot habzsolom ipari mennyiségű sóval meghintve, a szervezetnek most nagy szüksége van rá. Jó negyed órával a többiek után indulok. A pihenés kicsit jót tett, a görcs múlóban, de még azért óvatoskodom. A 3 km visszaúton jön szembe Szűcs Lajos, egy srác, Örsi Anna, és Kotlár Laci. Elpanaszolom Annáéknak hogy úgyis utolérnek, mert vissza kell vennem a görcs miatt. Laci felkínál egy magnézium shotot. Na ez egy pillanat alatt elmulasztotta a görcs érzést. Hiába, 17 év pályafutás után is tanul az ember, a sótablettát NEM ilyenkor kell bevenni. Anna meglátta hogy van nálam egy csomag chips, mondta cserébe fél csomag nekik :) Sajnos még nem volt felbontva, mondtam hogy majd később bontom meg, csak nincs hely a zsákomban. Utána elváltunk, ők még Rádiháza irányába tartottak. Engem viszont mintha kicseréltek volna, ismét tudtam kocogni, és jó tempóban haladtam. Viszont frusztrált voltam, mert nem tudtam honorálni Annáéknak a gesztust. El is döntöttem hogy a 10 km-rel későbbi bólyás pontnál a chipsnek egy részét lerakom nekik a bólya alá. Szentpéterfölde településre érve, kötelező feladat a temető közkútjánál egy kis közjátékot tartani, arcmosás gyanánt. Hú, na ettől is jobban lettem, és megcsodálva a még mindig gyönyörű vadászházat rombolok felfele egy 70 km-en induló sporit is megelőzve, és pár szót váltva vele. Elérek az ominózus bólyához, és egy nagyobb követ találva leszórom a chipsnek egy részét közvetlen az igazoló filc alá. Két dolgot remélek, hogy a mögöttem jövő 3 spori nem kajálta meg mind, és hogy Annáék rájöttek hogy én voltam az aki ezt "elrejtette" nekik :) Hosszú kegyelmet nem ismerő sáros úton közeledek Lasztonyához, a böglyök itt minden évben hozzátartoznak a túrához. A szellemfaluba beérve kicsit leülök a buszmegállóba, és eltávolítom a rettenet sarat ami zoknin belül már kezdte szétszedni a talpamat. Viszont jó döntés volt, mert ez után gond nélkül értem a nem létező filcekhez. Valaki meglovasította az igazoló filceket, így jártunk.. Viszont a másfél kilométerrel levő Torhai-forrásnál már ott lógtak. Érthetetlen. Az eső egy pillanat alatt ismét ádáz küzdelem elé állított, mert nagyon rákezdett. Dzsungel és pocsolyaharcot vívva csak hogy még rosszabb legyen, a hátizsákom cipzárja is végleg megadta magát, de szerencsére nem esett ki belőle semmi, viszont még innentől erre is külön oda kellett figyelni állandóan. Lispaszentadorjánt elérve az aszfalton mindig sírhatnékom támad amikor meglátom hogy csak 4 km Bázakerettye kellemes úton, nekem meg még meg kell mászni egy rusnya nagy dombot különböző méretű pocsolyák, agyagos út, és belógó ágak kíséretében. A falu előtt ismét rambónak érzem magam a dzsungelharc miatt, de a semmiből meglepetésre Tamás bukkan elő, elvétette az utat. Na itt aztán tényleg nem volt nehéz. Így végül egyszerre érkezünk meg Bázakerettyére (85,3 km - 12:35). Szerencsére mindig előre gondolkoztam, és mire odaértem az ilyen büfé jellegű helyekre, már vágtam is rá hogy 3 dl kóla + fél liter + 3 csoki + egy Hell ha gebasz van éjjel. Jó negyed órát időzünk Tamással, majd még nagyban világosban haladunk tovább immár a K+-en Budafa felé. Tamás kocogja a felfeléket is, én maradok a tempósabb gyaloglásnál. Szép lassan el is távolodik az időközben engem megelőző 70 km-en induló Gáborral. Azért van még bennem kraft, ahogy síkká válik az út tolom neki én is. Azon mosolygok magamban, hogy ha aszfaltot ér a lábam, szó szerint felüdülés az iszonyú terephez képest. Bezzeg máskor meg mennyire utáljuk az aszfaltot.. Aztán persze 3 km után jön ismét a keménykedés, ráadásul szintekkel megspékelve. Átbukva a hegyen, a túloldalán hatalmas köd fogad, alig látok valamit. Na nehogy már lámpát kelljen kapcsolni este fél 8 körül, annál hiúbb vagyok én.. Valahogy kievickélek végül a kistolmácsi műútra. Hatalmas megkönnyebbülés. Látom Tamást messzebb futni. Hamarosan elérek a kistolmácsi Tó büféhez (94,3 km - 14:07). Meglepetésre Vizer Danival és családjával futok össze, akik épp itt nyaralnak. Tökéletes időzítés, a legjobb helyen :) Az itteni tea ami egyben frissítőpont is, elsőosztályú minden évben, így nem vagyok rest a flakonomat is feltölteni vele. Dani meghív egy pohár sörre, és jót elbeszélgetünk közben. Viszont egyre nehezebb a tovább indulás, a combjaim már rendesen le vannak merevedve. Ha elkezdek kocogni, akkor viszont szép lassan megszokják szegények, így akkor nincs más választásuk :) Felérek a Borsfai szőlőhegyre egy emelkedő után, és rájövök hogy ha nagyon ügyes vagyok, akkor a faluig kihúzhatom lámpa nélkül. Tolom neki rendesen, még ha a Zalai óriáspókok is itt lesznek kifeszített hálóval mint anno, az sem érdekel, azért sem kapcsolom fel a lámpát. Magamon is meglepődök micsoda impulzus ért el hirtelen. Igen, sikerült! Megvan a falu lámpa nélkül, ráadásul utána a szántóföldön felfele kapcsolom csak be, ami már szinte kereken 100 km-nél volt. Izgultam nehogy baj legyen a lámpával mint a 2 héttel ezelőtti cseh 120-ason, de most az új elemekkel semmi gond, nyugi van. Megelőzök egy éjszakai 40-esen induló párt, majd lekocogok Valkonyára (103,4 km - 15:37). A turistaháznál ismét zsíroskenyeret, paradicsomot, és paprikát szolgálnak fel a pontőrök. Meglepődtem magamon, mert a gyomrom még nem volt összeszűkülve a meleg kaja hiány miatt, így kellemesen elfalatoztam az itt  felkínáltakat, bár a hét domb egyikén majdnem zsíroskenyeres lett a hegytető, de bent maradt :) Ismét zoknicsere, nagyon fontos volt, jó döntés! Krémezés, nagyon csúnyán kimart már a dörzsölés. Na, jöhet a 7 domb. Nem lesz könnyű.. Van ahol többet megyek néha hátra mint előre, mert persze mint már oly sokszor megírtam, irgalmatlan sáros, és agyagos az út.. Az egyik dombról lekocogva kiérek egy rétre, kerítéshez. Na ez az a hely, ahol egy borzasztóan rosszul kihelyezett jelzés van a kerítésen. Kétszer bedőltem neki most már nem fogok. A farakás mögött visz a csapás. Ha először lennék itt, 100% hogy benéztem volna. Megmásztam még pár dombocskát, majd az eszteregnyei szőlőhegyen utolértem ismét meglepetésre Tamást (110 km - 17:16). Persze ott tévedt el.. Megnyugtattam hogy ha először lennék itt, én is ugyanott mentem volna el mint ő.  Ismét hamarabb tovaindult, én viszont nagyon megörültem az itt levő dinnyének, és őszibaracklének. Jót diskuráltam közben a pontőrrel, de a lábaim már eléggé elnehezedtek közben és jól esett leülni, bár nem szerettem volna. Még nincs éjfél sem, nyomás tovább. Egy jobb kanyar után nagyon meredek lefele vitt le, de tudtam hogy már csak egy dombot kell megmászni ez után, és bezárul a kör, az utolsó 18 km ugyanaz lesz mint az első, csak most visszafele. Ennek örültem is nagyon, meg nem is. Ugyanis a mezőny még idefele szanaszét járta a dagonyás utakat, és így sokkal nehezebb volt azokon haladni mint eddig. Így a Homokkomáromig tartó emelkedők-lejtők kifejezetten szenvedősen mentek, és óriási kő esett le a szívemről mikor a faluba értem. Innen tudtam hogy a célig már nem lesz dagonya, és még erőm is volt. A faluban frissítőpont üzemelt, ahol üdvözöltek hogy második vagyok. Az első, Lajos csak 18 perce ment el, na de hol van Tamás? Mint kiderült Eszteregnye után nem vette észre a jobb kanyart a meredek lefeléhez, és itt előztem meg. Én pedig végig azt hittem előttem van. Ezt csak a célban mondta, itt azt hittem csak nem vette észre a bal kanyart a turistaházhoz, és tovafutott. A zsíros kenyérre már rá sem bírtam nézni, de amikor az egyik néni mondta hogy van eperlekváros, felcsillant a már piros szemem, és kértem egy fél szelettel, amit kocogás közben nyamnyogtam el menet közben. Tudtam hogy az utolsó 13 km idegőrlő a monotonitás miatt. Én viszont nem éreztem magam nagyon fáradtnak, csak a talpam tiltakozott már eléggé. A végtelen hosszú egyenesek után ismét Zsigárdon igazolok a filccel, majd megbontom energiaitalomat. Bár most fura módon nem érzem hogy szükség lenne rá, de kárt már nem teszek magamban úgy sem. Menet közben iszogatom, vicces látvány lehet így futni :) Kiérek az aszfaltra, elrakom lámpámat, és jön a végestelen hosszú út vissza a célba. Mindig kitűzök valami támpontot meddig fussak. Utána kicsit gyalog, majd megint futás. Ezt játszom el végig a célig. Vasárnap hajnal 02:43-kor pedig megérkezek a nagyon várva-várt Mező Ferenc iskolába, ami egyben a cél volt! Nagyon-nagyon örülök hogy így sikerült, nem gondoltam volna hogy ilyen terepviszony és időjárás mellett így fog menni. Annak meg főleg hogy mondhatni a tizenötödik Rokimon fogok rekordidőt menni egy perc ide-oda. Mivel tudom ez mennyi mindennel együtt jár, nem biztos hogy akarok én már ezen az időn változtatni :)

Viszont egy dologban tudnál segíteni, ha ennyire mélyen ismered a Corvin 80 történetét is. Elég simán  megkeresnem mondjuk a 2002-es rendezésből az érintendő pontok leírását, s megnézni, hogy milyen jelzett turistautak vannak közöttük, esetleg a legröviebb nem jelzett utat, ami anno szalagozva volt, vagy a C 80 esetében tényleg kell egy szövegszerű itiner a korhű teljesítéshez?

"kereshetünk neked hozzá régi itinert"

Most esett le, hogy vsz. nem a ttura oldalon fentlévő pontlistára gondoltál, hanem a helyszínen kiosztott szöveges leírásokra.

Telefonon írtam, egy rossz mozdulat, s a "<-" elnyelte a tökéletesen megkomponált válaszomat.

Szóval rövidebben:

- a P50-et a feladás utáni pár hétben bejártam, konkrétan az első 35-36 km-et Cshegytől-Dkőig, majd másodjára majdnem a P65 második felében mentem, Dkő-Nagyszénás, onnantól viszont Solymárig. Úgyhogy ez már nem motivál.

- a még meglévők közül a cserkészes Emléktúra sem, egyrészt télen felkészülésképpen a legnehezebb huszasát bejártam, másrészt a főszervező ígérte, hogy majd megírja a frissítési helyeekt, de egy emlékeztető ellenére sem tette meg.

- a Budai 50 nagyon motivál, hiszen az az egyetlen, amit 2-ből kétszer feladtam, ráadásul olyan 10-20 m különbséggel ugyanazon a ponton. Meg ez volt felnőtt korom első tt-je (előtte egy sikeres Gerecse 50 részeges gimnazistaként, meg egy feladott K100 kialvatlan egyetemistaként)

- a Téli Mátrát sem engedem el, hiszen a Mátrát messze nem jártam be úgy, mint a Pilist és a Budai-hg-t.

A felajánlott segítséget köszi, de 2 éve már megtetted, amikor a kért tt-kről küldted a fotókat. Gondolom, az 1997-2023 között hiányzó 2001-2003 túranaptár utólagos felöltését már elengedted, annyira partikulárois igény mutatkozik rá. Attól nem változott a helyzet, hogy nicknevet változtattam, még mindig kevesebb mint 2 ember vetette csak ezt fel, ugye? :-)  

Csak a P85 terepfutás él, de más a rendező.

A megszűnt túrákhoz hozzáírnám még a Lemaradás 100-at is. A leghosszabb távon csak egyszer, 50-en, 75-ön többször teljesítettem.

Sajgó tavaszi túra is a kedvencem volt, az éjszakain pedig többször voltam pontőr.

Idővel elfogy a rendezői csapat, és ezek a túrák hosszabbak, nagyobb létszámmal lehet(ett) csak korrektül rendezőni őket.

Ha valamelyik felsorolt túrát szeretnéd privátban bejárni, és nem egyértelmű az útvonal, kereshetünk neked hozzá régi itinert. :)

Pontosítok, a Piros 50 léte nem egyértelmű, mert bár a tturak.hu oldalon nem szerepel (mondjuk a Márciusi Emléktúra sem), de a piros85 weboldal szerint 2020-ban még a rövidebb távokra is fogadtak be nevezést.

Szép lassan teljesítgetem a 2002-2003-ban feladott tt-aimat, egyszerűen túl hamar vágtam bele akkor edzettség nélkül.

A 2021-ben behúzott Ember a gáton éjszakai 50 (most már 42 néven futva), s a tegnapi Csepel 50 után megint ránéztem a még teljesíthetőek listájára, de ahogy 2 éve is, most sem találtam meg

- a Pomázról induló és oda érkező Eötvös 50-et,

- a Szentendre/Szentendre Sajgó 60 éjszakait,

- a Gödöllő/Gödöllő Gödöllő 60-at, 

- s a Corvin 80-at.

Ezek a túrák mind azért szűntek meg, mert az általad írt dömping miatt visszaesett a résztvevők száma? Vagy csak ahogy lenni szokott,  az egyik esetében a népszerű(tlen)ség volt ok, a másiknál a szervezők megöregedtek, s nem volt utánpótlás, a harmadiknál már unalmas lett a huszonharmincadik kiadás?

Tudom, kicsit későn ébredtem fel a korrekciós vágyammal. :-)

De még itt van a Budai (Zerge) 50, a rebrandelt  :-)  (ld. MTR) Téli Mátra 42  és a pomáz cserkészek által szervezett Márciusi Emléktúra 50.

Ha jól raktam össze, a Piros 50 kimúlt, még ha a Piros 85 él is.

Týnišťské šlápoty 120 km - 4500 m szinttel, sikeresen teljesítve 20 óra 53 perc alatt.

Ismét egy nagy "utazásra" vállalkoztam. A menetrend mostanában a szokásos. Tatabányára levonatozás, ott Feri és Mariann vár, majd kocsival irány neki a messzeségnek. Nagy Jani tart még velünk, így négyesben indulunk neki a hosszú útnak.

Péntek 20 órától lehet elfoglalni a szállást, mi 19 órakor már ott voltunk, így időnk van bőven. Janival lesétálunk egy általam kinézett helyre, olyan nincs hogy a helyi söröket ne kóstoljuk meg. Kedves cseh ismerőseim is itt leledzettek már, örömmel köszöntjük egymást. 20 óra után nem sokkal visszasétálunk, és a terem már nyitva. Egyre többen érkeznek, köztük rengeteg ismerősöm. Idő van még bőven, a különbusz csak 23:15-kor indul el arra a településre, ahol majd a tényleges rajt lesz. Addig viszont a szervezők sorban hoznak finomságokat. Szőlő, chipsek, kóla, mentes sörök, ingyen sörcsap. Ezt most kihagytuk, pihenni kell egy kicsit a hosszú út után. Közben pedig Olaf a főszervező átadja a tavalyi CSUT eredményekért járó kupákat az érintett sporiknak. Ez olyan mint nálunk egy bajnoki díjátadó. Jól esett látni a boldog arcokat.

Végül elérkezett az idő, 23:15-kor buszra szálltunk, és háromnegyed óra buszozás után kereken éjfélkor megérkeztünk a rajt helyszínére, ami egy kis településen volt. Olaf elmondja a szokásos köszöntőjét, majd szombat 00:15-kor elrajtolunk. Az első kilométer aszfalton telik, a lámpát nem is kapcsolom még be. Felérvén a Feistuv kopec kilátójához, máris ellenőrzés következik. Egyszer csak egy nagy villámlás keletkezett, és elkezdett szakadni az eső. Na ez jól kezdődik.. Végül kb egy órán át áztatott minket a manna, aztán szerencsére tovább állt. A lámpát bekapcsolom, de hirtelen az ereimben meghűlt a vér. Pirosan világít, de miért? Vadi új elemek vannak benne. Nagy Janival haladok, megállunk, próbálom cserélgetni az esőben az elemeket, de ugyanúgy piros marad. WTF? A probléma az, hogy a pótelemeim is emlékeim szerint az utolsókat húzzák, és ezeket berakva igazam lett, ugyanúgy alig láttam.. Valószínű az új elemek közül az egyik hibás lehetett, és ez hazavágta a maradék kettő jót is. Nagyon pipa voltam, és csak reménykedtem hogy valahogy 4 órát húzzak ki amíg elkezd világosodni. Közben Janira rájön a hasmenés, megvárom, közben szinte mindenki megelőz minket. Kicsit próbálunk utána kocogni több-kevesebb sikerrel. Jani a lefeléket nagyon nehezen abszolválta a fájós lábujja miatt. Elérjük a lengyel határt, innentől 65 km-en át Lengyelországban fogunk mozogni. A fekete sáv a követendő jelzés (lengyeleknél van ilyen). Pár embert visszaelőzünk azért. Duszniki-Zdrój településre érkezve egy csodaszép parkon haladunk keresztül, ahol a Frédéric Chopin kastély is megtalálható volt. Jani fel is írta ezt magának, ha egyszer esetleg erre jönne kirándulni. Egy combosabb emelkedő után elérjük a Muflon turistaházat, ahol tényleg egy hatalmas fából készült muflon állt a ház előtt. Janira ismét rájön a rájöhetnék hamarosan. Nem lesz ez így jó, ismét sokat várok, a lámpám meg már szinte alig világít. A P- jelzésen egy Tolvaj-hegy meredekségű emelkedővel mászunk egyre följebb és följebb, egészen a Wolarz 852 m-es csúcsáig. Mire Jani megérkezik lassan megfagyok. Ez után egy kisebb, ámde nagyon köves lefele jön. Hamar leérek, szegény Jani nagyon óvatoskodik. Itt döntöm el hogy egyedül fogom folytatni a túrát, mert a második éjszaka már nem fogja bírni a lámpám. Apropó, második éjszaka? Nem szoktam már semmilyen időtervet készíteni régóta, de most megpróbálok egy merészet, beérni még világosban. Kb 17 km-t mentünk Janival, valamivel 4-es átlag felett, osztok-szorzok, kemény menet lesz innentől. Szerencsére hamarosan világosodik, a lámpával már tényleg alig látok, de mégis tudok lefele kocogni. Eljön a megkönnyebbülés első fázisa, eltehetem a lámpát. Erősebb tempóra váltok, és jó pár km után érem utol a gyalogos mezőny viszonylag végét. 23 km-nél jön az első frissítőpont. Olaf vár, na meg pár utolért spori. Már igazán éhes voltam, így a vajkrémes kenyerekre erősen rájárok, de van itt kóla, kofola, édességek is még bőven. 

Jóllakva, és a legfontosabb hogy jó erőben mászom meg a Piekielna Góra 537 m-es csúcsát. Rengeteg szép sziklaképződmény mellett haladok a K- jelzésen, majd egy kis oda-visszával az Orlik kilátópont után érem utol a szép szőkeséget. Erős tempóban előzök, hiába kocognak páran még előttem, hamarosan a ködbe vésznek mögöttem. Ismét egy kis oda-vissza a Borowa B@szta :) kilátóponthoz. Megkezdődik a mesevilág, gyönyörű homokkővidéken haladok. Egyből a Jarním túra jut eszembe, hasonló szép helyeken jártunk, csak ott sokkal több ideig. A Skalne Grzyby sziklaalakzatánál megállok picit gyönyörködni, majd olyan történik ami erősen veszélybe sodorta a semmiből a teljesítésemet. Egy sziklába picit megbotolva egyszerre mindkettő cipőm teljesen felhasadt, és szinte szandálként funkcionált tovább. A szerencse az volt hogy még valami tartotta, így nem esett ki belőle elől a lábam csak hébe-hóba. Ilyenkor meg kellett állni, és visszatenni. Na ez nagyon nem jó, mindössze még csak 37 km-nél járok, és hátra van még 83 km... Nem fogok idegeskedni ez miatt, lesz ami lesz. A tempóm nem csökken továbbra sem, érem utol sorba cseh ismerőseimet, akik már azért jó tempóban haladtak. Utolérem jó ismerősömet Milant, akivel egy kis darabon át dumcsizunk egyet. 42 km-nél van a következő frissítőpont, Jana és Martin a személyzet. Hú, itt aztán van minden. Dinnye, banán, sütemények, felvágott, sajt, és még ki tudja mennyi finomság. Jól esik megpihenni, közben ledermedtek a többiek amikor meglátták a cipőmet :) Jó negyed óra pihenő után a P- jelzésen haladok. Végig futok a síkon is 5 km-en át, ahol egy vízesésnél kellett az iderakott filccel igazolni. Innen a S- jelzésen egy húzósabb emelkedő várt rám. Hamarosan a Z-tanösvény jelzésen pedig megérkezek a túra legnépszerűbb pontjára, a Schronisko Na Szczelincu turistaházhoz, ahonnan talán az egész túrán a legszebb kilátás mutatkozott. Bent ellenőrzőpont üzemelt, Milan Hota és ismerőse pecsételt, csodálkoztam is hogy most Hota Úr nem a túrán volt. Titkon levesben reménykedtem, de mintha megérezték volna, mondták hogy 4 km-re frissítőpont lesz, minden finomsággal. Üsse kavics, az nincs messze. Elhagyva a csodás panorámát, és a szép igényes turistaházat, végtelen lépcsőzés veszi kezdetét lefele. Még korán van, de rengeteg kiránduló jön fölfele, nagyon népszerű ez a hely úgy látszik. Leérvén végre a lépcsősor aljára Karlów településre érve rengeteg bazár, lángosos, söröző volt teli turistával. Még korán volt, mi lehet itt később? Megértem őket, tényleg csodás környék ez.

Közben utolérnek páran, erős tempóval futnak. Érdekes hogy ugyanarra mennek mint én, megkérdem egyikőjüket hogy milyen verseny van? Kiderült hogy ők is ezen a túrán vannak, csak a 77 km-es résztávon, ami most indult, és kb 6 km-nél járnak. Ok, így érthető a sietség még persze. Én is azért szaporázom lépteimet a kitűzött cél érdekében. 54 km-nél várt a beígért frissítőpont. Hú, itt aztán tényleg volt minden. A legfinomabbak a házi sütemények voltak, természetesen le is kellett ülnöm egy jó 10 percre. Innen 8 km-en át a K- jelzés volt a követendő. Csodás gerincen haladok, a terep technikás, a cipő még bírja valahogy. Picit játszadozok, rátapadok az engem megelőző 77 km-es futókra, kicsit huzatom magam velük. Ezt eljátszom a 69 km-nél levő frissítőpontig, ahol immár végleg visszaérünk Csehországba. A frissítőponton 120 km-es futók pihennek, én pattanok föl leghamarabb és menetelek tovább közvetlenül a határon. Szerencsére ez nem volt olyan durva mint a Jarnímon. Egész sokat belefutok amíg meg nem érkezek a Vrchmezí 1084 m-en álló kilátópontjához. A filces igazolást a kilátó tetejére tették, nem lepődök ezen meg Olaf túrákon már. 8 km múlva ismét egy kilátó következik, ami túránk egyben legmagasabb pontja. Velká Destná 1115 m. Az igazolás ismét a kilátó tetején. 4 km-es lejtmenet után Destné v Orlickyh horách településen a Hotal Alba éttermében vár Petr Maly, és Petr Rehánek, akik egy bónt nyomnak a kezembe, amit finom gulyásra válthatok be. Már nagyon vágytam a meleg kajára. Jól belakva haladok tovább, de nem várt emelkedő következik fényvisszaverő nyilakon. Konkrétan a sípályán kellett toronyiránt felmenni a tűző napon. Minden lépésemet megfontolom, a levegővételre is figyelek, mert egy nem várt pillanat, és volt gulyás nincs gulyás :) Szerencsére felérvén a gyomromban maradt a finomság. Pár száz méterrel odébb négyen futnak előttem, a tempó úgy látom hasonló, nem veszem feljebb a sebességet, felesleges. Gyakorlatilag a 4500 m szintkülönbség meg is volt 88 km-en. Már negyedjére csinálom ezt a túrát, bár az útvonal mindig más, viszont az utolsó 30 km általában ugyanaz. Most kell nagyon erősen ott lenni fejben. Nyílt részek, tűző nap, és érzésre nem halad az ember. Végül elérek a legutolsó frissítőponthoz, ami pont 100 km-nél volt. Itt is meleg leves várt, mindenféle földi jóval, sőt Feriéknek később még palacsinta is volt. Feltöltöm kirürült flakonjaimat. Egyikbe kofola, másikba víz + Plussz tabletta mg-al. Itt utolértem az előttem futó négyest, meg még pár embert. Én pattantam fel elsőnek ismét. 19 km van hátra, neccesen, de meg lehet a lámpa nélküli beérkezés. Hamarosan utolértem egy 3 fős hölgycsoportot, akik a 42 km-es távon indultak. Kicsit beszélgetek velük, majd azt veszem észre, hogy az egyik csaj jön velem. Mondtam hogy én picit belekocogok. Bár ő nem szokott futni, de tartja velem az iramot. Közben jókat beszélgetünk angolul. Jól esik a társaság, elveszi a figyelmemet picit a monotonitástól. Jó 10 km-t megyünk együtt, majd az utolsó 9 km erdőben visz. A kidőlt fás részeken előnyben vagyok, itt a lány lemarad, de becsülettel kocog utánam. A végén még egy dombot azért meg kellett hágni a kötelező igazolásért. Innen a maradék 6 km, bár erdőben vitt, de össze-vissza ment az út. A saját jelzések tökéletesek voltak, eltévedésről szó sem lehetett. Itt jegyezném meg hogy az egész túrán szuper jók voltak a megerősítő jelzések, látszik hogy rengeteg munkaórát beleöltek a szervezők, maximális köszönet érte! A telefonomban levő offline térképre egyszer sem kellett ránéznem. Ilyen még nem is volt talán. Végig sík az út, én csak futok és futok. Szegény lányt egy darabig még látom mögöttem, aztán eltűnt. A cél, amiért most küzdök elérhető közelségbe került. Végül 21:08-kor befutok a célba. Sikerült! Még pont lámpa nélkül végeztem, de akkor is belül idegesített ez az elemes mizéria, remélem nem a lámpa ment tönkre. Bent a gyorsabbak megtapsolnak, majd én is így teszek minden egyes beérkezőnél. Társasági élet veszi kezdetét, itt nincs olyan hogy valami elfogyjon. Alvás után is reggel felkelve még terülj-terülj asztalka várt, mintha egy svédasztalos étteremben lettem volna. Reggel 9-kor beérkezik Jani, majd egy órával később Feriék is. Mindenki teljesítő lett, szuper! Ismét egy élménydús hétvégét tölthettem el, szuper emberekkel, szuper helyeken!

Kék Balaton 110 (113 km - 3140 m szinttel) sikeresen teljesítve 24 óra 05 perc alatt.

Mit csinál az átlagos ember, amikor 35 fok van egy szép nyári napon? 

A: Tengerparton pihenget, koktélokat szürcsölve

B. A Balatonnál strandol egy hatalmasat, lehetőleg megkeresve a legárnyasabb területet amikor nem éppen a tóban van.

C: 113 km-t menetel egyhuzamban.

Nem sok ember jelölte be a "C" választ a szombat reggeli napon, de végül én is ezt jelöltem meg. Szuper logisztikával érkeztünk le Krisztával, és barátaival Badacsonylábdihegyre. Ismerősöket köszöngetve indulunk neki 8:05-kor ennek a kemény túrának. Igazából nem lenne abszolút nehéz a paraméterei alapján, de az időjárás sokszor komoly befolyásoló tényező (lásd Kazinczy 200). 

Szóval nekiduráltuk magunkat Krisztával az eleinte kicsit foghíjas szalagozáson. Badacsony előtt szerencsére észrevettem az itinerben hogy a szokásos pecsételős pontok mellett igazolni kell a Balatoni Kéktúra pecsétjeivel is. Elég nehezen lehetett elsőre látni ezt, így sokan ki is hagytak jópárat. Szerencsére nekem végig kezemben volt az itiner, és figyelmem egy pillanatig sem lankadhatott. A badacsonyi igazolás után komoly emelkedő vitt fel a Kisfaludy-kilátóhoz, ahol Andráséktól kaptunk pecsétet. Lefele belekocogunk óvatosan, de mivel hőségriadó van, ezért kötelező pihenőt írunk elő a túra 8.km-énél a Sörpatika nevű egységbe. Betolok egy jó korsóval, majd előzzük vissza az előtte megelőzött túratársakat. Magyarázkodok, nem eltévedtünk, csak frissítettünk. Az Örsi-hegy emelkedője könnyen megy, megváltás az erdei etap. Innen megint kis óvatos kocogás lefele, Pamela és barátnője társaságának örülünk meg rövid ideig. A Csönge-hegyi kilátó előtt már hosszú nyílt rész vár ránk, na meg egy elhullott őzike tetem, ami intenzíven megmozgatja érzékszerveinket. Szó szerint mindenki rárabol a Salföld szélén álló közkútra. Nagyon hosszú aszfaltos szakasz következik, közben Kékkútnál, 19 km-nél vár minket egy szuper jó frissítőpont. Különféle kenyerek, szalonna, uborka, és ízesített ásványvizek várják az összegyűlt túrázókat. Vagyunk bizony jó sokan, mindenkinek jól esik egy kis pihenés már. Energiaraktárainkat feltöltve folytatjuk az aszfaltgyilkolást Krisztával. 3 titkos ellenőrzőpontot jelöl az itiner, biztos voltam benne hogy az egyik a kővágóörsi kőtengernél lesz, így intenzíven figyeltem a terepet, és sejtésem beigazolódott, meg is van az első. Túlélő etap következik, Köveskálig végig nyílt részen haladunk. A nap már a tetőfokára hág, nagyon okosan kell frissíteni, persze a sapka a fejemen volt. Köveskálra érve egy bónt kapunk, amit én egy dobozos sörre, és egy csokira váltok be. Féltem hogy nehogy fejen vágjon a sör, de annyira jól esett a jéghideg nedű, hogy ezt is megkockáztattam. A kinti csapnál még feltöltjük vízkészleteinket, majd irány tovább Monoszló fele. Kriszta óvatosan jön, kicsit féltettem, mert még az elején vagyunk, de aztán kiderült hogy csak tartalék lángon égett, aminek utólag azért persze megörültem. Monoszló után a Hegyestű bejárata következett. Vettünk egy jéghideg ice-teát, és leültünk a padra. Mindig az járt a fejembe hogy valahogy éljük túl ezt a nappali etapot, éjjel már jobb lesz remélhetőleg. Ennyire már nem is tudom mikor izzadtam túrán utoljára.. Tagyonnál utolér Helga, picit dumcsizunk, majd elválunk, mert célzottan kinéztem Szentantalfán a Rock Coffee-t, ami a régi Kék Balaton túrákon volt a frissítő finom virslivel. Ez által kicsit belepakolunk a távba, ráadásul szomorúan látom hogy az egység bezárt végleg. Kiérünk a főútra, ott egy benzinkút. Bevetjük magunkat, és jéghideg mentes áfonyás sört véve ülünk ki a padra kicsit megpihenni. Jól van, mégsem volt felesleges a kitérő. Ez után visszatérünk az eredeti úthoz, kb + 2 km-be fájt ez, de egyáltalán nem zavar, nem eltévedés volt. Ismét elmegyünk a már megelőzött túratársak mellett, megint magyarázkodok :) Andrással és Nórával előzgetjük egymást, attól aztán nem félek hogy ők nem csinálnák meg a túrát. A Halom-hegyre fölfele pár megzuhant ismerős pihen az út mellett, de aztán később új erőre kaptak ismét. A csúcson Ildi és Csaba pontőrködtek, és elhalmoztak minket mindenféle finomsággal. Dinnye, sütemények, sós, édes, gumicukor, és jéghideg víz volt. Borzasztóan jól esett itt megpihenni, jó sokan össze is gyűltünk, senkinek nem akaródzott hirtelen csak úgy tovább menni. Aztán végül mi álltunk fel elsőként, mert még "csak" 42 km-nél jártunk, és haladni kellett.. A Zádorvár előtt a Hideg-hegy tetején megláttunk egy szuperül odatelepített kis helyet. Hét Kenyér Ökofarm Zarándokpékség & Vendégház. Jegyezzétek meg ezt a helyet! Gondoltuk beülünk. Ittam egy csalános-zsályás házi szörpöt. Utána mentünk fizetni, a kedves hölgy kérdezősködött honnan-hova tartunk, és amikor mondtam mennyinél járunk, és még mi vár ránk, teljesen ledöbbent. Ez után közölte hogy kedves egészségünkre, nem fogadta el a pénzt tőlünk. Cserébe kértem egy névjegykártyát, és megígértem hogy mindenkinek ajánlom őket. Nem csak az iszonyú finom szörp miatt, hanem mert a panoráma is mesebeli volt a Balcsira. Jókedvvel haladunk tovább, szerencsére a nap is már lejjebb költözött. A Zádorvárnál a turistaút közepére verték a sátrakat, aki itt éjjel járt remélem nem esett be a sátorba, de ha szerencséje volt, akkor igen.. :) A várnál zoknit kellett cserélnem, mert már égett nagyon a talpam, és a bal kis lábujjamnál egy hólyag is elkezdte éreztetni magát. A Zádor-kútnál ismét jéghideg folyadékot vételezünk, majd immár sokadjára is előzgetjük egymást Attilával és Lacival. A Cseri-kastélynál nem hagyjuk ki a kék pecsétet, de onnan 300 m-re írja az itiner a Nagy-Gellát, amit előre tudtam hogy több lesz, de legalább a parkolónál volt lent a pont. Vikinek és Balázsnak örülök meg, ők szolgáltatják itt a finomságokat. A házi sütemény ismét hatalmas sikert arat nálam. Elfelezünk egy gyümölcsös sört Krisztával, majd a Gella csúcsot megmászva hosszabb aszfaltos lefele következik. Végigkocogjuk, sokkal jobb ebből az irányból menni mint visszafele. Az Evetes-völgybe Verával kiegészülve kerülgetjük a kidőlt fákat, és örömködök hogy még ezt a részt lámpa nélkül abszolváljuk éppen. Krisztának már délelőtt felhívtam a figyelmét a Balatoni Óriás Fekete Pókokra :) A Balaton-felvidéken, illetve a Zalai-dombságban ha éjszaka jó az idő, óriási rettenet pókok szoktak megjelenni már késő délután, riogatni az arra alkalmas túrázó prédákat. Sajnos megint igazam lett, és gigantikus egyedeket vélek felfedezni hatalmas pókhálóval. Szerencsére nem kapunk egyet sem telibe, máskülönben zengene az erdő tőlem :) Kiérünk az Evetes-völgyből, és megörülök, mert tudom hogy Balatonfüredig végig nyílt rész lesz, ezáltal titkon bízom benne hogy lámpa nélkül elérünk a 66 km-es frissítőponthoz. Kriszta is kifejezetten élénk lesz, és kocogunk még a síkon is. "Nyugtával dicsérd a napot". Sikerült, elértünk Füredre, kb 10 percen múlt, de nem kellett lámpa. Megleljük a kéktúra pecsétet, és utána 400 m-re a Léna Borozót. Hideg gyümölcsleves vár ránk, és rizseshús, illetve egy ezer forintos bónt is beváltok kólára és egy üveg vízre. Ez az ellenőrzőpont nagyon megnyugtatott. Egyáltalán nem izgultam, csak kanalaztam, és fejben felkészültem az éjszakai etapra. Sajnos a vízhólyag már nagyon zavaró a kis lábujjamon, így már csak úgy tudok menni hogy kiiktatom a kis lábujjat a további csatából, ez által a bal lábammal kifejezetten befele terhelek minden lépésnél. Persze elfelejtettem elhozni a kisollót meg a leukoplastot.. Feltápászkodunk, Krisztát felkészítem hogy most jön két combosabb emelkedő. A Tamás-hegy igazából nem olyan vészes, csak a kereszthez kell felóvatoskodni. Felérvén kicsit megállunk és gyönyörködünk Füred csodás látképében, az időközben minket utolért Attila és Laci társaságában, és még a túloldalon a siófoki óriáskereket is kiszúrtam. Lefele Erzsit és Imit érjük utol, jól esik velük kicsit dumcsizni. Innentől viszont minden idegszállal koncentrálni kell, mert jön a túra legkeményebb emelkedője a Péter-hegyre. Az eleje nagyon meredek, majd picit meredek, és a végén megforgatja benned a kést még a brutál meredekkel. Tényleg nagyon óvatosan haladok fölfele, Krisztát amúgy is meg kell várnom odafent, fölösleges keménykedni. Ettől függetlenül úgy értem fel a hegy tetőre mintha éppen magából a Balatonból jöttem volna ki, úgy szétizzadtam. Huhh, ez is meg volt. Lefele azért könnyebb, de óvatoskodunk, nehéz úgy menni hogy a kis lábujjam ne érintkezzen a talajjal. Végre síkot érünk, irány Csopak! A beépült villák lassan ipari méreteket öltenek, csak nehogy a turistaút bánja egyszer, mert a panoráma pazar. A két ugyanazon nevű Attilát, Lacit, és Gábort előzzük meg sokadjára kocogva, pedig ők csak gyalogolnak, de azt kifejezetten jó tempóban. Csopakon ismét közkutazás. Nagyon oda kell figyelni éjjel is a frissítésre, mert egyáltalán nincs hideg, és a szervezet kőkeményen elveszti a folyadékot ez által. A Csákány-hegy tetején Orsi és kislánya pontőrködnek. Nyámi, a házi süti ismét pazar! Kávét nem kérek, nem élek vele, de viszont magába tejet elfogadok. Három pohárral iszok, bár bevallom félek az utóhatástól, de nagyon jól esik per pillanat. Szerencsére elmaradt az utóhatás. Lovas településre érkezünk. Leérünk a főútra, egyből balra fordulunk a K-en. A falu végén jövök rá hogy valami nem kóser. A Savanyúvíz forrásnál kellene lennie a pontnak, mi meg már kint vagyunk a faluból. Az időközben minket utolért Gábor néz rá a GPS-re, és bizony nem jó helyen vagyunk. Hátra arc. A főúton jobbra kellett volna menni a szalagozáson. Többen benézték ezt, van akik ki is hagyták a pontot. Hibánk sikerrel zárul, ugyanis a forrásnál frissítőpont üzemel. Ismét a nagyon finom kenyerek vannak terítéken, mellette pedig feltöltöm flakonomat levendulateával. Alsóörs következik, a kocsmánál kéktúrapecsét, le is ülünk kicsit pihenni, a hólyag már tényleg fájdogál. Krisztának is van, szintén a kislábujjánál, de becsülettel küzdünk tovább. A Csere-hegy kilátójához valahogy sosem akar eljönni az emelkedő vége, megváltás ide felérni. Itt is kéktúra pecsét, megint van indok leülni. Indulásunkkor megjön Laci és Orsi, de mi pont megyünk tovább. Lebotorkálunk a köves lefelén, majd jön a borzasztó hosszú aszfaltos rész, Balatonalmádin keresztül. Fejben nagyon próbálok most ott lenni, ez is olyan túlélő etap. A központban pihennek Gáborék, Attiláékkal és Lacival, mi is így teszünk, és kell most egy jó 10 perc ücsörgés a padon. Megérkezik Laci, Orsi, egy ismeretlen srác, egy másik hölgy, és András, meg Nóra is. Jó sokan haladunk most együtt, kicsit kizökkent a beszélgetés. A Malom-völgyhöz egyszerre érkezünk vagy 8-an. Ismét Ildi és Csaba a pontőrök. A frissítőpontjuk elsőosztályú, és végre van kóla is. Utolsónak hagyjuk el a pontot, de a többiek a réten benéznek egy szalagot, így ismét visszaelőzzük őket. Közben hajnal lett, a fejlámpákat el lehetett tenni. Borzasztó hosszú gazos részen törünk utat, ez is idegőrlő rész. Végre kiérünk egy aszfaltos kerékpárútra. Hatalmas mezőség, nagy szerencsénkre lent van a köd, így a klíma még tökéletes. Kriszta egyszer csak gondol egyet és elkezd futni. Értem a célzást, próbáljunk meg minél többet menni amíg feljön a nap. Versenyfutás a nap elől :) Én is osztom ezen törekvést, így egészen Litérig 5 km-en át toljuk neki úgy elég emberesen. A közparknál ismét Viki és Balázs frissítőpontja állít meg minket. Olyan gyorsan frissítünk hogy még a gyümölcsös sör egy része is a pólómon landol :) Futás tovább. Varjas vendéglő, gyors kéktúra pecsét, majd jön a Mogyorós-hegy végig nyílt emelkedője. Ez is megvan napfelkelte előtt, szuper. Kriszta egyre őrültebb gondolatokat sző, 24 óra alatt érjünk be. Matekozok, nem lehet, ahhoz majdnem 7-es átlagot kellene menni. Esélytelen, én "kirándulni" jöttem, amit már egy ideje nem így érzek :) Komotósan gyaloglunk a lábnak már egyáltalán nem jól eső huplikon Királyszentistvánig. pecsét megvan, Kriszta fut tovább. Én nem akarok, a célban tali. Aztán gyaloglásra vált, az meg nekem megy jól, így ismét utolérem. A falu után jön a hosszú szántóföld. Még épphogy lent van a köd, szuper, azt hittem ide már kánikulában érünk. Megmászunk egy dombocskát, utána kis ösvényen haladunk egy elfeledett tanösvényen szerencsére erdőben. Végül kiérünk a szántóföld szélére, na eddig bírtuk meleg nélkül, itt már bekeményített újra a nap. A "távvezeték" nevű ellenőrzőpont sosem akar eljönni.. Türelem sikeres teljesítést terem, ezt mantrázom magamnak. Persze eljön az utolsó pont is, ahonnan már csak (vagy még) 5,6 km a cél. Egyszer csak a semmiből elrohan mellettünk Kovács András. Van ott energy kérem. Gondoltuk a célban látjuk legközelebb, de aztán messzebb gyaloglásra vált. Kriszta folyamatosan az óráját nézi, és futunk. Ha picit emelkedik már akkor is. Leérünk Pétfürdő szélére, toljuk neki keményen. Végül meglelve a célt, vasárnap reggel 8:10-re érünk be, 24:05 alatt. Belegondolván tényleg meg lett volna simán 24 óra alatt ha picit komolyabban veszem a dolgot, ami azt jelenti hogy durva tempót jöttünk az utolsó 20 km-en. Persze egyáltalán nem izgat az idő, örülök hogy ebben a brutál melegben sikerül teljesítők lehettünk, és immár 8x-os Kék Balaton teljesítő lehettem. Köszönöm Krisztának a társaságot, egyedül nagyon kemény lett volna, mondom úgy, hogy rengeteget szoktam így menni. A szervezés pedig szuper volt, Edináék nagyon összerakták a frissítéseket!!

Én is, és jót tenne a tördelés.

Én is olvasom a beszámolóidat, köszi.

Köszi, nem vagyok fent FB-n, külsősként szerintem nem látom az anyagaidat.

Ami a tördelést illeti, a PC-s böngészőablakot a lehető legkeskenyebbre veszem, így jó, megszoktam :)

Ezzel én is nagyon egyet tudok érteni, mert nehezen birkózom meg az ilyen mennyiségű folyamatos betű áradattal. Gyakran vesztek sort, mert itt nagyon távol van a szöveg 2 vége egymástól, nem úgy, mint Facebookon.

Szia!

Én is  örömmel olvasom írásaidat,  nagyon élvezetes és tanulságos írások.

Lenne egy javaslatom: Írásaidat érdemes lenne  10-15 soronként tördelni. Így például:

A túrát egész végig Nagy Orsi -val csináltuk végig. Orsi nagyon erős, szuper jól jött végig velem, a tavalyihoz képest a felfeléket is sokkal ügyesebben abszolválta, sőt a Hársas-hegyre fölfele úgy loholt felfele mint aki akkor indult el.
9 órakor indult a mezőny. Az időjósok most végre tényleg mindent eltaláltak, így tudtuk hogy péntek nappal borzasztó meleg lesz, majd késő délután érkezik a vihar. Nem is erőltettem meg 100%-osan magam, a belekocogások is óvatosban mentek, illetve nagyon figyeltem hogy a sapkát mindig időben vegyem fel, és a közkutaknál hűtsem magam. Fájó pont volt hogy Mikóházán a kisbolt nem volt nyitva, pedig egy jéghideg üdítőt vizionáltam már a gyomromban, de ezt akkor el kellett engedni. Felsőregmec után szoktak sokan megrogyni a Mátyás-hegy nyílt, kitett emelkedőjén. Ez ahogy hallottam idén sem volt másképp. Itt kiemelten figyeltem testem minden jelzésére. Ha kicsit is megszomjaztam azonnal megálltam. 9 óra 27 perc alatt tettük meg az első 55 km-t. A vége fele már láttuk hogy kezd összeállni egy nagyobb esőfelhő.

Beérvén Füzérre gyorsan megnéztem a telefonon mi várható, és ledöbbentem, hatalmas vihar érkezik. Nem telt bele 20 perc, és óriási szélvihar kerekedett villámlással és dörgéssel, az eső pedig vízszintesen szakadt. Tudtam hogy most nem szabad tovább indulni, közben érkeztek a szétázott résztvevők. Én addig ettem-ittam, és folyamatosan figyeltem a radarképet. Végül 2 és fél óra pihenés után este 21 órakor tovább álltunk, mert éppen elvonult az első nagyobb adag zuhé. Szerencsére a lábam nem merevedett le. A füzéri vár irányából jöttek szép számmal lefele akik már előrébb jártak, és pont az északi zöld gerincén kapta el őket a vihar...

Valószínűleg még több Olvasód lenne:)

Szia!

Örülök hogy tetszik, és motivál, nem gondoltam volna hogy itt is még olvassa valaki, de megerősítettél hogy érdemes akkor ide is felrakni továbbra is :) 

A "képeim között a nyom" a facebookon található meg. Márton Dániel néven vagyok, bízom benne megtalálsz :)

Szia! Mindig élvezettel olvasom a beszámolóidat, nagyszerűek, bár nem túrázok ilyeneket és nagy ritkán futok egy-egy hosszút, mindig jó motivációt jelentenek ezek a történetek.

Kérdésem lenne: "képeim között a nyom" hol találom őket?

Kazinczy 200 (203,3 km - 7400 m szinttel) sikeresen teljesítve 48 óra 54 perc alatt, + másnap még 35 km leszalagozás is megtörtént.

Immár tizenkétszeres teljesítője lettem a 200-asnak, és negyedik éve zsinórba, hogy tudtam segíteni a leszalagozásban is, bár sok reményt nem fűztem hozzá a túra utolsó 50 km-én még. Nagyon megszedálta a mezőnyt a kánikula, és a vihar, a résztvevők mindössze 40 %-a ért célba, így kiemelten fontosnak éreztem ezt a teljesítést (is).

Most nagyobb beszámolót nem írok, mert igazából az előzők hűen fedik az útvonalat, és úgy mindent, csak a legfontosabb dolgokat emelem ki.
A túrát egész végig Nagy Orsi -val csináltuk végig. Orsi nagyon erős, szuper jól jött végig velem, a tavalyihoz képest a felfeléket is sokkal ügyesebben abszolválta, sőt a Hársas-hegyre fölfele úgy loholt felfele mint aki akkor indult el.
9 órakor indult a mezőny. Az időjósok most végre tényleg mindent eltaláltak, így tudtuk hogy péntek nappal borzasztó meleg lesz, majd késő délután érkezik a vihar. Nem is erőltettem meg 100%-osan magam, a belekocogások is óvatosban mentek, illetve nagyon figyeltem hogy a sapkát mindig időben vegyem fel, és a közkutaknál hűtsem magam. Fájó pont volt hogy Mikóházán a kisbolt nem volt nyitva, pedig egy jéghideg üdítőt vizionáltam már a gyomromban, de ezt akkor el kellett engedni. Felsőregmec után szoktak sokan megrogyni a Mátyás-hegy nyílt, kitett emelkedőjén. Ez ahogy hallottam idén sem volt másképp. Itt kiemelten figyeltem testem minden jelzésére. Ha kicsit is megszomjaztam azonnal megálltam. 9 óra 27 perc alatt tettük meg az első 55 km-t. A vége fele már láttuk hogy kezd összeállni egy nagyobb esőfelhő. Beérvén Füzérre gyorsan megnéztem a telefonon mi várható, és ledöbbentem, hatalmas vihar érkezik. Nem telt bele 20 perc, és óriási szélvihar kerekedett villámlással és dörgéssel, az eső pedig vízszintesen szakadt. Tudtam hogy most nem szabad tovább indulni, közben érkeztek a szétázott résztvevők. Én addig ettem-ittam, és folyamatosan figyeltem a radarképet. Végül 2 és fél óra pihenés után este 21 órakor tovább álltunk, mert éppen elvonult az első nagyobb adag zuhé. Szerencsére a lábam nem merevedett le. A füzéri vár irányából jöttek szép számmal lefele akik már előrébb jártak, és pont az északi zöld gerincén kapta el őket a vihar. Nekik ennyi elég is volt, megértem őket valamennyire. Én nem tudom hogy cselekedtem volna. Pusztafalu előtt megint jött a második felvonás, hatalmas villámokkal, és egyre jobban rákezdő esővel, így a fedett buszmegállóban töltöttünk ismét 20 percet. Sajnos térerő híján nem tudtam megnézni hogy meddig fog ez tartani, de nem tűnt sajnos gyors kimenetelűnek, így tovább álltunk. A Tolvaj-hegy felfeléjétől rendesen paráztunk, de meglepetésre jól abszolváltuk mindketten, nem volt az a poros, csúszós útvonal, de az erdő zártsága miatt nem is volt borzasztóan sáros. A villámok bár nem gyakran, de csapkodtak. Mire a gerincre értünk, egy utolsó csapott be elég közel hozzánk óriási robajjal, megspékelve a szívlüktetésünket. Ez után szerencsére nem volt több villámlás, aminek nagyon örültünk, és az eső is alább hagyott. A Nagy-Milictől is tartottunk, mert a feladók beharangozták hogy szinte járhatatlan lesz az utunk, de meglepetésre nem szembesültünk különösebb gonddal, persze sár azért akadt. A Szurok-hegyre fölérve megkönnyebbülés, az Északi Zöld kipipálva. Pányok és Telkibánya között a Z+ évek óta az idegeimmel játszik. Benőtt, sáros, alig járható és borzasztó hosszúúú! El is álmosodtam rendesen mire Telkibányára értünk. A pontnál nutellás kenyeret kérek, de a kezemben tartva kicsit el is szenderülök, vicces látvány lehettem. Itt már kivilágosodott, és a máskor oly fárasztó P- jelzést Hollóházáig egész jól bírtam holtpont nélkül. Végül reggel 8:14-re érkezünk újra Füzérre, 103 km-hez. Evés, lábmosás, majd pakolászás után neki is vágunk a harmadik etapnak. Szerencsére felhős az ég, így a kitett K+ emelkedőjén is kellemes a hőfok. Szaláncra lefele bele-belekocogunk a hosszú aszfaltba, így legalább gyorsabban telnek a km-ek. A vár után Szaláncon, Gabi és Béla mindig üde színfoltja a túrának, megörülök nekik! Sajnos mindkét lábamon a kis lábujjamnál borzasztóan fáj, leragasztom leukoplasttal, és tűnődök hogy még nagyon messze van a vége. A Kalsára menő szántóföld borzasztó volt, hatalmas sárgöröngyök akadtak fel a cipőmre minden egyes lépésnél. Az Izra-tóhoz a S- jelzést jól ismertem, tudtam hogy itt türelemjáték kell, hosszú, és nagyon saras. Felérvén Gyuriék csinálnak sült szalonnát, és kolbászt. A gyomrom rendben van, jóízűen lakmározok vagy 20 percen át. Egyre nehezebb a tovább indulás, de jópár fura lépés után mindig sikerül bemelegedni. A Nagy-Hársasra felfele Orsi brutál tempóban nyomja, de szerencsére nekem is jól megy. Ilyen gyorsan szerintem még sosem abszolváltam ezt a felfelét. Lefele viszont már annál kevésbé megy, a Köves-hegy mindig borzasztó, sajognak a lábujjaim és a talpam. A messzeségből ismét égdörgést hallunk, nagyon nem örülök. A Bába-hegyre felérve körbenézünk, és szerencsére az Alföldön tombol most a vihar. Kocogni már nem tudok, marad a gyaloglás, de az legalább fix. 145 km-nél ismét Pusztafalu. A fellegek ismét hamar összeállnak, és úgy látszik ezt már nem ússzuk meg. Szerencsére a Vaskapura fölfele a réten még pont megússzuk, de az erdőben rákezd az eső. Minket most nem zavar, zárt erdőben vagyunk, villámlás pedig nincs. A Füzéri-vár után teljesen az utolsókat rúgjuk, szerencsére csak azzal hogy ne kapcsoljunk lámpát most már dacból sem. Így leóvatoskodunk lámpa nélkül Füzérre, ahol már 156 km-nél járunk. Kicsit elhúzzuk az időt, de tudjuk mindketten hogy megyünk tovább. Bele a második éjszakába, ismét alvás nélkül. A Füzérkomlós-Bózsva rész iszonyú hosszú, és benőtt, de a változatosság kedvéért 2 km-re Bózsvától rendesen rákezd a zuhé ismét, teljesen eláztatva cipőinket és a zoknit. Fejben már teljesen át vagyok szellemülve, robot üzemmódban vagyok. Zoli a pontőr Bózsván, megörülünk, majd Nagyhutáig megint totál robot üzemmód. A hosszú aszfalt borzasztó ingerszegény, minden energiámat mozgósítanom kell már. Éva szuper pontja után Dávid és Zsuzska várnak Eszkálánál, ahol zoknit cserélek, de nem sokat ér már, mert a talpbetét totál elázott. Makkoshotykára a szokásos lassú gyaloglás megy már. A Zsidó-rét és Makkoshotyka között viszont akkora dagonya volt hogy ilyenben nem sűrűn volt eddig részem. Eddig bírtam szellemileg, most eléggé elpöccenek, és elegem lett az egészből. Szintidőben bőven benne vagyunk, bánom is én már hogy sikerül.. A faluig tartó 2,5 km-t dühből megfutom, Orsi jön velem, láthatóan nála kevesebb a probléma. Azt érzem hogy a bal kislábujjamon a vízhólyag pillanatok alatt ki fog durranni. Szerencsére a pontig kibírtam, de ott muszáj volt kiszúrni, pár társával együtt, majd leragasztani. Piszkosul csípett, sziszegtem vagy 10 percig, de aztán elmúlt. A faluból kifele a PT jelzésen folytatódott a szántóföldön az éktelen dagonya. Mondtam Orsinak a szemben levő erdőig kell eljutnunk, onnan nem lesz gond. Addig gyök kettő, és beletörődés sanyarú sorsunkba. Óriási kő esett le a szívemről amikor végre beértünk az erdőbe, és ismét tudtunk úgy-ahogy haladni. A Megyer-hegy mindig iszonyú hosszú most sem volt másképp. Innen még 12 km a cél.. Hosszú, nagyon hosszú a P- jelzés amíg beleér a K-be.. Innen viszont még vár ránk 6 km, amiben még vannak hébe-hóba emelkedők. A Nagy-Nyugodó megmászása után óriási megkönnyebbülés, le a K+-en, és vasárnap reggel 9:54-kor beérkezünk. Sikerült ismét! Nagyon nem volt könnyű, de hát mikor az egy ekkora táv? Ez után elmegyek tusolni, és szörnyülködök a lábujjaimon.
Alszom egy jót, díjátadó megtörténik, és eldöntöm hogy ismét szalagozok másnap. Ez így is történt. Hétfő reggel Zolival leszalagoztuk a Tolvaj hegy - Kis-Milic - Nagy-Milic - Szurok-hegy - Kéked részét a túrának ami az egyik legnehezebb. 20 km - 1200 m szinttel. Gézával pöccre jókor találkozunk a kékedi műúton. Felvesz minket, irány a szállás és a megérdemelt pihenés. Vagy mégsem? Géza mondja hogy sajnos páran kidőltek, így ha esetleg még bírjuk, nagyon megköszönné ha leszalagoznánk a Mikóházától a Fekete-hegyen át, a Nagy-Nyugodón keresztül egészen a Kovács villáig tartó részt is, ami még + 15 km. Uhh, erre nagyon nem számoltunk, ráadásul valószínű lámpázni is kell, de amennyi segítséget és élményt kaptunk Gézáéktól, végül bevállaljuk. 18:10-kor indulunk a Mikóházai pincéktől fölfele a piszkosul meredek emelkedőn. Igazából ha ez meg van, onnantól nyugi lesz sokáig, mivel végül magára a Fekete-hegyi kilátóra nem kellett felmennünk. Sikerül is, a pihenőnél eszegetünk, mert már azért igen csak pótolni kell az energiát. Innentől viszont megtáltosodtunk, és nagyon jó gyalogló tempóval haladunk. A P-K- (Cseréptói elágazás) után alig 1 km-re a K-en, észreveszek egy igen érdekes lábnyomot, Zolinak meg is mutatom. Tanakodunk, és ez bizony medve lesz (képeim között a nyom). A nyom alapján nem régen járhatott előttünk. Tyűha!! A gyalogtempót is megemeljük, így érkezünk a Nagy-Nyugodó alá az aszfalthoz ahol a túrán frissítőpont volt. Szép lassan sötétedik, de még látunk. Nem tudom honnan, de piszok jó tempóban sikerült abszolválnom a felfelét, szalagszedéssel együtt is, így még pont lámpa nélkül érünk fel a K-K+ elágazásba. Innen elvileg le van szedve a szalag, de egy komoly szalagszedő nem hisz a pletykáknak, utolsó pillanatig figyeljük a fákat, de tényleg nem lelünk rajta már szalagokat. Az aszfaltra pöccre még épphogy lámpa nélkül érünk ki, azt hiszem 2-3 perc múlva már nem bírtuk volna e nélkül, de így kerek a történet hogy még ezt is ügyesen abszolváltuk. 21:30-kor érkezünk vissza a Kovács-Villába, és ismét egy hatalmas kő esik le a szívemről. Sikerült ez is! Most már lehet pihenni, beszélgetni, sztorizgatni, enni-inni. Juhúú!

Pochod Krajem Severočeských Jednotek 100 km - 3178 m szinttel sikeresen teljesítve 23 óra 00 perc alatt.

Nyakamon a Kazinczy 200, és elég erős volt mostanában a sorozatterhelés. Úgy voltam vele ezt a túrát most nyugodtan szeretném megcsinálni, nézelődni, megpihenni. Amúgy is ez a tájegység, Ústi nad Labem környéke igen közel áll a szívemhez látnivalók terén.

Péntek reggel 10 órakor Tatabányára levonatoztam, majd ott Tóth Feri és Mariann várt, hogy megkezdjük jó 7 órás kocsikázásunkat Terezínbe. Közben Szél Laci is megérkezett, így teljes volt a csapatunk. Szerencsére gond nélkül odaértünk már 17:15-re. 17 órától lehetett lefoglalni a szállást, de még senki sem volt ott. Kb negyed óra várakozás után megjelent a főszervező, és gyakorlatilag egy kaszárnya belsejében volt a szállásunk, igen érdekes volt. Maga a város is egy nagy erődítmény kellős közepén van, fura is volt ezt megszemlélni. Körbenéztünk a városban és egy pizzériánál lyukadtunk ki, ahol letartóztattunk egy 40 cm-es pizzát, majd kellően jóllakottan indultunk vissza rápihenni a másnapra. 

Reggel 4-kor már felvérteztük magunkat, és végül 5:05-kor nekiindultunk a hosszú túrának. Előző este még futólag találkoztunk Márkkal és Tamással. Végül velük indulok én is neki a menetnek. Az első 11 km teljesen szint nélküli volt, így erősebb gyaloglással tudtunk haladni. Filóztam rajta hogy egyedül menjek és akkor lámpa nélkül egy 6-os átlaggal beérhetek, de nem láttam értelmét a sietségnek, Feriéket így is-úgy is meg kell várni. Közben felsejlenek a megmászandó nagy hegyeink, a Lovos, illetve a Milesovka. Lovosice település előtt Tamás elkocog, én maradok Márkkal. 8 km-nél még Szél Laci utolér minket, így hármasban érkezünk meg az első frissítőponthoz, ami Lovosice vasútállomása előtt található. Olaf, és egy fiatal srác a pontőr. Még szinte semmi sincs felbontva, mi teszünk róla hogy ne így legyen. Meglepetésre egy hatalmas csabai kolbász is leledzik itt, magyar felirattal, gyorsan rá is rabolunk :) A csehek híres százas ölőjét Blankát kerülgetjük egy darabig. Laci kicsit lemarad, én meg előre húzok a Lovos hegyre fölfele. Mondtam Márknak majd a tetején megvárom. Szerencsére végig szerpentinben kellett fölmenni, így nem volt annyira megerőltető a fölfele az 570 m-es hegyre. A panoráma mesebeli, nem győzök gyönyörködni. Márk is megérkezik, majd végigpásztázva a kilátást kis oda-vissza jön. Picit kocogunk a völgyig, csak szolidan. Malé Zernosekybe érkezvén ismét filctollas EP, amiből a túrán összesen 36 (!) volt. Pár volt csak közöttük emberes, így nagyon figyelni kellett. A Z- jelzésen haladunk fölfele a Porta Bohemica kilátópontja felé. Hamarosan megpillantjuk az Elba folyót, és megleljük a kitérőt is a csodás kilátóponthoz, ahol ismét tátott szájjal gyönyörködünk. Márk mutatja hogy majd a folyó túloldalán is fogunk járni. Szépen lecsorgunk Litochovicébe ahol a saját jelzést nem találva kis kerülővel érkezünk meg a frissítőponthoz, ahol Egon szolgál fel mindenféle finomságot. 23 km-nél járunk, és már a második szuper frissítőpont. Jól esik leülni. Közben megérkezik Michaela aki egy órával később indult mint mi. A ponttól elindulva felfele az aszfalton utolérem, és kicsit beszélgetünk, jól esik a társasága, rég találkoztunk. Ahogy sík terepre érünk elkocog, mi Márkkal maradunk a gyaloglásnál. Egyre jobban közeledik a Milesovka tekintélyt parancsoló hegye, tetején a kilátótoronnyal. Előtte viszont rákészülünk, és Velemínbe érve beülünk az itinerben is jelzett motorestbe, és elfogyasztunk egy jó korsó sört. A K- jelzésen érünk fel a hegy aljához, majd egy kis erdei pihenőnél megleljük filctollas pontunkat. Utolér egy cseh futócsaj. Jön a túra legmagasabb hegye. Eldöntöttem hogy a csaj nem fog engem megelőzni fölfele, így Márknak mondtam hogy majd fent megvárom, és tempósan meggyalogoltam végig a fölfelét, ami szintén szerpentinesen vitt végig, szintúgy mint a Lovosra. Jó 5 perccel mögöttem is ért fel mindenki, így addig volt időm gyönyörködni a kilátóteraszon a panorámában. A csaj felért, ikszelt egyet a filctollal, és már ott sem volt. Végül 2. helyezett lett. Nekünk nem volt ilyen tervünk Márkkal, így beültünk a 837 m magas hegy turistaházába, és Márk meghívott egy sörre, amit utólag is köszönök. Mondtam hogy bent üljünk le, mert a házból varázslatos a panoráma. Ilyenkor jön az elő, hogy de jó lenne csak úgy kirándulni, időtől, mindentől függetlenül. De ezt most nem engedhettük meg magunknak. Feltöltekezvén a házból kijövet megdörren az ég, nem jó előjel, de végül ez csak olyan ijesztgetés volt, semmi nem történt. Kellemes úton haladunk a S- jelzésen a Paska pole elágazásig. Már előtte jót nevetünk hogy az itinerben le van írva hogy CODE 151. Minek írják le? Na de amikor odaértünk leesett az állunk. Egy összeeszkábált hűtőszekrény volt csak úgy odahelyezve, ami számzáras lakattal volt lezárva. Nekünk kellett 151-re állítani, majd nyílt is a lakat. Hihetetlen! Kinyitva szörpök, víz, és nápolyiszeletek voltak benne. Fel is töltekeztünk, mert már kezdett eléggé forróság lenni. Ez után bezártuk a szekrényt, egyet állítottunk a számzáron, majd örömködve haladtunk tovább. Én főleg, mert hamarosan egy valakitől kiesett nápolyit is leltem a földön, amit persze egyből meg is ettem. Kletecnára érkezve hosszabb aszfaltosabb rész következett. Itt elmentek mellettünk a gyors futók, közte Hanka is, aki végül a teljes mezőnyt lealázta. Hivatalosan 8-ig volt rajt, így sejtettük hogy akkor indultak, de végül megnézve 8:30-kor. Az eddig 40 km-ig majdnem 9-es átlag. Kemény, de aztán a végén végül nem születtek annyira űridők. 43 km-nél érkezünk meg a Radejcín kilátóhoz, aminek természetesen a legtetején volt a filces pont. Nyilván Olaf tette föl :) Körbenézünk, és lefele Blankát vesszük észre előttünk. Érdekes hogy nem előzött meg minket, és 15 km-nél a Lovos hegycsúcsán még pont mögöttünk volt. Nem izgat, mi becsületesen mentünk ez a lényeg. 3 km után ismét egy mesebeli kilátáshoz térünk ki, a Mlynáruv kríz csúcsán gyönyörködünk az Elba völgyébe. Következik a túra első olyan pontja ahol meleg étel vár ránk, az itiner jelzi is ezt, így hamarabb tudtuk már ezt. Palacinkárna Bohemikus a hely neve, ez által palacsintára gyanakodtunk. Olaf volt a pontőr, és mondta nekünk hogy 100 koronáig ingyenes a fogyasztás. Márkkal kinéztünk egy palacsintát, 105 korona volt, így pici rásegítéssel ugyan, de lett kaja. Magamban kicsit drágálltam ezt az árat egy palacsintáért, de amikor kész lett, csak lestünk, szó szerint majdnem egy gyros méretű palacsinta fogadott minket, mindenféle sajttal, sonkával töltve. Na ez már döfi! Tömtük is rendesen magunkat. Feri pont indulásunk előtt telefonált, hogy sajnos kiszállt a gyomra miatt, de így Olafnak egyből át is tudtam adni az infót. Tovább indulván 15 óra körül lehetett, de most lett a legmelegebb a nap folyamán. Blanka is mögöttünk halad, és jó darabig így is megyünk. Márknak sajnos itt kijött egy nagyobb holtpont, ami majdnem sötétedésig kísérte, így a tempó is eléggé visszaesett, de a lényeg az volt hogy haladunk, a szintidővel biztos hogy nem lesz gondunk. 52 km-nél jött a túra legtechnikásabb kimászása, illetve utána lemászása. A Josefínka kilátóponthoz tértünk ki a K-háromszögön. Nem gondoltuk volna hogy ilyen kemény lesz, de szó szerint sziklákon mászva tudtuk csak megközelíteni a filces pontot. Ez után visszaóvatoskodva saját jelzésen kellett lemenni Vanov településre. Na ez tényleg nem viccelt. Szó szerint toronyiránt, csalánok és sziklák között (vagy át rajtuk) kellett a távvezeték mentén leereszkedni. Nagyon óvatosan mentünk, nehogy probléma legyen, de végül baleset nélkül leértünk. 3 km alatt vagy 300 m szintet dobtunk el pikk-pakk, és leérünk közvetlen az Elba folyóhoz. A kellemes sík aszfalt nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan vissza kellett mászni a Vrkoc kilátópontjához. Nekem is már nagyon melegem volt, így megfontolt tempóval értem fel a pontra. Leülvén egy kőből épült padra ismét égdörgés nem túl messze. Ránézek a telefonon, egy erősebb vihar kerül el minket szerencsére. Kicsit kezdek ijedezni jó 10 perc múlva hogy Márk észre vette-e a Z3-ög leágazást, de végül igen, csak rossz helyre tette le a hátizsákját az oda-vissza előtt, így vissza kellett mennie érte hogy immár jó helyen hagyja a Z3-Z- elágazásba. Ez után tényleg nagyon kényelmes tempóval haladunk a K19-es pontig, ahol sajnos a filc le volt tépve, így fotóval igazoljuk ottjártunkat. Innentől jó sokáig a tavaly novemberi Loucení 113 km-es túrával szemben haladunk, nekem ismerős részeken. Leóvatoskodunk Ústi nad Labem leges-legszéléhez, majd a víztározó hídján kelünk át a S- jelzésen az Elba túloldalára. Felküzdjük magunkat a már messziről is látható gyönyörű Strekov várához, ahol kereken 60 km-nél járunk, és frissítőpont következik ismét. Petr Maly, és társa a pontőr. Minden van itt, ami egy ponton csak lehet. Kenyerek, sós-édes, sütemények, kóla, stb stb.. Egy jó darabig meg is pihenünk itt, most kell az energia nagyon, főleg Márknak. Közben megérkezik Blanka is, aki pár perccel hamarabb tovább indul mint mi, de hadd menjen. Rendesen bekajálunk, majd jó 20 perc után a P- jelzésen indulunk tovább, ismét számomra ismerős úton. Igen ám, de alig hogy elindultunk, máris elkezdett esni az eső. Na ez nagyon hiányzik a múlt heti Tanúhegyekről.. Szerencsénk volt, mert sűrű erdőben haladtunk, így minimálisat éreztünk az esőből. Mire nyílt részre értünk pont elállt, ezt kívánni sem lehetett volna másként. Egy saját jelzéses erős emelkedő következett fel az Ostry vrch 587 m-es csúcsára. Tempósan megtoltam, és a végén Blankát is utolértem, aki aztán hamarabb elindult, mert én fent megvártam Márkot, közben pedig a csodás kilátásban gyönyörködtem. Ez után hosszasan haladunk lefele a Z-tanösvényen Brná település széléhez, ahol ismét egy összetákolt hűtőszekrényt leltünk amiben szintén szörpök és nápolyik akadtak. Az itiner szépen jelezte ezt ábrával, így nem lepődtünk meg rajta. Blankát itt elhagyjuk, és sokáig nem is látjuk már. Márkkal filózunk hátha kihúzhatjuk lámpa nélkül a 75 km-es nagy frissítőpontig. A Rytina völgyben a K- jelzésen kicsit megtempózom fölfele, és végül sikeresen elérem lámpa nélkül a pontot. Márk is hamarosan érkezik ő neki is sikerült. Itt két nagyon kedves pontőr volt, és angolul is beszéltek. Szó szerint lesték a kívánságainkat. Gulyáslevest kaptam, és az asztalon roskadoztak a finomabbnál-finomabb dolgok. Zöldségmix kukoricával-répával, sós-édes dolgok, banán, kóla, meggyes süti, kenyerek, cukrok, és még ki tudja mit felejtettem ki. Márk kap kávét is, és mintha innentől újjászületett volna, egész éjjel sikerült egy haladósabb tempóra ráállnunk. Jó ideig itt is ragadunk, ez volt a kedvenc pontom, és a kedves pontőrök is hozzátettek sokat ehhez. Blanka megérkezik, mi pedig indulunk tovább, bele az éjszakába. Kimenvén hamar megcsap a hideg, és felveszem pulóveremet. Innentől sokáig saját jelölésen haladunk. Eddig tökéletesek voltak a jelzések, viszont innentől pont az éjszakai etapon sok elágazásba nem voltak, és ha voltak is, fordítva, menetiránnyal szemben lettek felhelyezve, amit hatalmas bakinak könyvelek el. A Lysá horára is Márk GPS-ével haladtunk, mert egyszerűen se itt, se utána nem voltak jelek kihelyezve. Érthetetlen.. Alig vártam végre rendes turistajelzésen haladjunk. A K- jelzést elérve a Plesivec átlagos emelkedőjén volt egy filces pont, na de innen lefele brutális sziklagörgetegeken kellett lemenni, nem akartuk elhinni.. Nagyon óvatosan haladtunk, mert egy pillanat alatt lezuhanhattunk volna. A következő pont Kamyk vára volt. Jelzés egy darab se, ráadásul a filces pont nem oda volt elhelyezve ahova a térkép mutatta, így körbe kellett kerülni a várat.. Kicsit dühös voltam hogy pont az éjszakai etap lett így elrontva. Ez után rémesen hosszan haladunk a Z- jelzésen a Kalvárie Tri kríze (kálvária három keresztel) pontunkig. Szerencsére megleljük a Z3-ög kiágazását, és a csúcson gyönyörű kilátás fogad a kivilágított Lovosice városra. Engem elkapott egy holtpont, így leültünk a padra, és megbontottam energiaitalomat. Ez után el is múlt szerencsére a holtpont. Egy meredek szerpentinúton ereszkedünk le az Elba folyó mellé közvetlenül, és egy jó 3 km-t haladunk a kerékpárúton. Pontunkat megtalálva, 2 km múlva megérkezünk túránk utolsó frissítőpontjához, Malíc településre, ami 90 km-nél volt. Egy katona úr volt a pontőr, legmélyebb álmából vertük fel, ezáltal rájöttünk hogy jó ideje elmentek már előttünk. Különféle snackekkel tömtük magunkat, és 10 perc után indultunk is tovább túránk utolsó hegyét megmászni, ami a Radobyl nevet viselte. Nem volt meredek, végig szerpentinben értünk fel a csúcskereszthez, ahonnan meseszép éjszakai panoráma tárulkozott ki Lovosicére. Azt viszont láttuk hogy a köd elég gyorsan jön fel, így hamar leléptünk, és pár km gyaloglás után Litomerice városába érkeztünk. Az itinerben volt egy térképféleség, de ez alapján nem nagyon boldogultunk, így ismét Márk eszközére hagyatkoztunk. Jobban örültem volna ha saját jelzések lettek volna feltéve.. A városon belül ráadásul három Mini kontrollát kellett felkeresni, amiknek a pontos helyeit színes ábra jelezte az itinerben. Az elsőt kapásból rossz helyre mutatta, de megleltük. Mini szúróbélyegzők lettek kihelyezve. A második egy szobor mellett kellett volna lennie a kerítésen, de nem leltük, így lőttünk egy szelfit amit a célban meg is mutattunk. Kiderült hogy a kerítés túloldalán volt, ez is rosszul volt jelölve.. A harmadikat a főtéren a szökőkútnál hamar megleltük. Megmondom őszintén erre az össze-vissza mászkálásra a városon belül már egyáltalán nem voltam kíváncsi. Nagyon szép volt, de nem 96 km-nél.. Végül elérjük a Z- jelzést, és az Elba fölött megyünk át hosszan egy hídon, majd egy kurflival a híd alatt haladunk már az Ohre folyó mellett. A köd miatt alig láttunk valamit, és fáztam is eléggé. Már nagyon a célban akartam lenni. A cél előtt 1 km-el megleljük utolsó filces pontunkat, majd az utolsó 600 m-en saját jelzést kellett volna követni, ami megint nem volt. Én simán mentem volna tovább a Z-ön, ami elvitt volna a francba. 600 m-el a cél előtt, nem lettem volna ideges kicsit sem.. Szerencsére Márk GPS-e jó irányba terelt, így hamar meg is leltük a célt. Az a baj, hogy egyre kevésbé merek innentől egyedül elindulni, mert ha előjönnek ilyen bakik akkor meg vagyok lőve, bár térkép alapján lehet valahogy elnavigálnék.. Sajnos a GPS-es túrázás itt is már nagy divat lett, és félő hogy ezért a jelölések is hanyagabbak lettek. Na sebaj, Hajnal 4 órakor pont pirkadatkor megérkezünk a célba, és a főszervezőt felébresztve átvesszük csodás díjazásainkat, és egy meseszép pólót is. Megérte eljönni, gyönyörű helyeken vitt a túra, sok szép emlék kavarog továbbra is a fejemben! Márknak köszönöm a társaságot!

Tanúhegyek 100 (105 km - 3200 m szinttel) sikeresen teljesítve 17 óra 43 perc alatt.

Kalandban nem volt hiány.. Újra megrendezésre került a 100 km-es táv sok év után. Mint régebben, most is tiszteletemet tettem ezen a rendezvényen.

Andrásnak és Nórának hála már kora reggel 5:40-kor Badacsonytördemicen voltunk a rajtban, így kapkodás nélkül nyugodtan be tudtunk nevezni. Végül 6:15-kor indultunk Orsival. Kapásból megtörtént a bemelegítés, a Bujdosók lépcsője felmenetelen már erősen szakadt rólunk a víz. A pontőröknek sem sikerült még a Ranolder-kereszthez felérni, így futtában kaptunk igazolást. András és Nóra is köreinkben mozgott, hol előreszaladtak, hol mi értük őket utol. Badacsonytomajon egy pohár sör benne volt a nevezési díjban, köszönjük utólag is. Vicces volt a szitu, mert kifele véletlenül rossz ajtón mentem majdnem ki, így az 5.-ös számú lakosztály ajtaját próbáltam kinyitni, szerencsére sikertelenül, de megnéztem volna ha épp kinyitom és egy pár meredt volna rám árgus szemekkel :)) A jókedv megvolt, irány a Varga Pincészet a következő pont. Itt Tamás pontőrködött, de lendületbe voltunk, és a rágcsákon kívül most mást nem is fogyasztottunk. Ez után ért utol minket Toperczer András, aki sokáig társunk is maradt. A Káli túrákról ismerős Salföldi kolostorrom következett, ahol dinnye is volt az ellátás, ez most nagyon jól esett. 15 km-nél várt minket a Borbély családi pincészet, ahol Éva és Egon pontőrködött. Ha ők itt vannak akkor garantált a jókedv, és a sok finomság. Tepertőkrémes kenyeret majszoltunk uborkával, és jókat beszélgettünk. A pont után egy fiatal futósrác előz meg minket erős tempóval, azt gondoltuk többet nem látjuk, nem így lett. A következő etapon egy téves szalagozás vezet meg majdnem minket a Tóti-hegy előtt, szerencsére sikerül korrigálni erdőn-mezőn át. A Tóti-hegyre erős kaptató visz fel, szépen óvatosan abszolváljuk, nem keménykedünk. A kilátás pazar mint mindig, egyik kedvenc hegyem ez! A pontőröktől még szódát is kaptunk a csúcson. Egy picit jellegtelenebb része jön a túrának, a Sabari templomromnál kódot jegyzetelünk, majd intenzív mászás veszi kezdetét ötösfogatunknak. A Kopasz-hegyen szépen jobbra fordulunk a szalagozáson, de nekem gyanús lesz, hogy toronyirántos lefele következik, a kódnak meg a csúcson kellene lenni. Visszafordulunk, és végül a másik irányba menve megleljük feljebb a kódot. A szalagozás most sem volt barátunk. Amúgy pár bakitól eltekintve le a kalappal, sok szalagozott rész volt, ügyesen megoldották a szervezők, de a legnagyobb "hiba" még hátra volt. Lefutunk Mindszentkállára, ami még 26 km-nél van, de 50 km múlva majd újból ide érkezünk meg. Az ellátás elsőosztályú, le is ragadunk picit itt enni-inni. Ez után egy hosszú réten haladunk síkban sokáig, az Idő ösvénye (?) tanösvényen. Szinte végig kocogjuk, de csak úgy óvatosan. Közben kezdenek összeállni a felhők, félő hogy zuhé következhet. A hosszú rét után Kővágóőrs következik, 32 km-nél. Látunk egy közkutat, rendesen lecsapatjuk magunkat. E közben utolér minket Rebeka és párja, aztán Jucus is. A Fülöp-hegyi kilátóhoz érkezünk meg, de előtte egy nagyon rövid eső lemossa rólunk az út porát. Orsival eszünkbe jut a tavaly decemberi Balatoni Kilátók 100, amikor éjjel akkora köd volt, hogy majdnem szó szerint nekimentünk a kilátónak. Itt is frissítőpont van, jól esik kicsit megpihenni. Ez után jó hosszú 10 km-es szakasz következik szalagozáson. Rebekáék elfutnak, Kovács Andris is velük tart. Mi Orsival, Toperczer Andrással és Jucussal sztorizgatunk kocogás közben, Nóra pedig mögöttünk jön, bár hiába mondja hogy erős a tempó, egyáltalán nem látszik rajta bármiféle probléma :) A K- jelzést elérve Jucust tovaengedjük, mi maradunk a tempósabb gyaloglásnál és a hébe-hóba belekocogásnál. Végre elérjük a Hegyestűt, már nagyon vártam. Jucus már sehol, Rebekáék és András még itt majszolják a sok finomságot ami az ellenőrzőponton járt. Ismét tepertőkrémes kenyeret majszolok, és van sajt is. Na ebből nem szégyellek venni. Indulás előtt kapok egy dobozos sört is, amit már útközben fogyasztok el. Rebekáék ismét elfutnak, A két András, Orsi, és Nóra megyünk most együtt ismét. Megint egy 10-es a következő pont. Szentantalfa előtt utolér minket futva Kreiter Balázs, majd a faluban egy közkutat letartóztatunk, és Balázs tova is fut. Pillanatok alatt jókora eső keletkezik, és rendesen szétázunk, de ami még rosszabb hogy az út minősége is egyre jobban adja meg magát. Szentantalfáról kifele hatalmas dagonya, majd a kerítés mellett a balkanyarnál a hely ismerettségem ami kihúz minket a nagyobb eltévedéstől. Embermagasságú fűben küzdünk, a cipő totál beázott mindenkinek. Az eső közben eláll, de így is széjjel ázva érkezünk meg a Halom-hegyi kilátóhoz, ami már 54 km-nél volt. Itt is volt dinnye, sajt, alma, banán, és kóla! Végre kóla, le is cseréltem a vizet hamar.. Az időjárás bolondját járatja velünk. Mencshely felé közeledve Toperczer Andrissal latolgatjuk hogy a ronda fekete felhő vajon újra elkap-e minket. A túra légvonalban legtávolabbi pontjára érkezünk, de a faluban eljön a balkanyar, hamar konstatáljuk hogy innen már csak közelebb leszünk a célunkhoz. Egy aszfaltos részen kocogunk, de ahogy a P- jelzés jobbra megy egy sorompónál, kezdődik a túra nemulass' része. Az eddigi eső kutyafüle volt ahhoz képest amit most kaptunk. Pillanatok alatt szakadni kezd, én meg elfelejtettem genothermet hozni amibe el tudnám pakolni a dolgokat a hátizsákban, így minden széjjel ázott, közte az itiner is. A változatosság kedvéért Balatonhenyéig ami még vagy jó 5 km, végig nyílt részen haladunk. Ez már nagyon nem tréfa, szedjük a lábunkat ahogy tudjuk. K.Andris elrohan, mi Orsival, Nórával, és T.Andrissal szintén futunk, minél hamarabb jussunk Henyére. Rommá ázva érkezünk be a faluba. Az itiner kocsmát ír, a valóságban semmi ilyen sincs, kicsit morci is lettem. Egy buszmegálló viszont volt, meglepetésre itt ültek Rebekáék, és Kreiter Balázs. A gyors futósrác aki még az eleje fele lehagyott, pedig a telefonfülkében állt. Tamás és Annamari voltak a pontőrök, az itinerrel annyit sikerült elérnem hogy legalább a pecséteket még tudtam gyűjteni. Társasági élet következik a buszmegállóban, közben az itt lévő sós krékert pusztítjuk ezerrel. Balázs nézi hogy még fél óra és elvonul az eső elvileg. K.András és Nóra brutálisak, egyből mennek is tovább az esőben, elkönyveltük hogy velük már csak a célban fogunk találkozni. Nekünk nagyon jól esik most ez a jó 20 perc amit itt töltünk, közben ömlik az eső, a falu lassan teljesen elúszik. Aztán egyszer csak elállt. Mindenki tovaindult. Az igazán futó szekciónak a kedve kicsit alább hagyott, mi megyünk most elől Orsival és T. Andrással. Az emelkedőt is megtempózzuk, de a változatosság kedvéért egy jó negyed óráig ismét kapunk egy égi áldást. Végül ez is eláll, és az Eötvös-Károly kilátó után az erdőből kiérve egy csodaszép szivárvány tárulkozik ki. Innen már szuper túraidő keletkezett, persze ezt még nem tudhattuk, mert ma nagyon szeszélyes volt őkelme. Szentbékkálla előtt utolérnek Balázsék futva, és a túra úgy gondolom legnagyobb bakija következett. Egy szalagozás mutatott egyértelműen jobbra a P-rom jelzésen. Mi el is indulunk rajta egy darabig, de valamiért rossz megérzésem támadt, mert a falu a másik irányba van. Balázsnak van trackje, így megkérdezem hogy biztos jófele megyünk-e? Határozott nem a válasz, így futás vissza. Közben egy szalag csonkot is felfedezek a fán, és visszaérve az elágazásba még egyszer megnézem azt a jobbra mutató szalagot. Nem értem... Valaki átköthette? Most Balázs a navigátor, közben balról bejön a K- jelzés, arra is egy szalag, de nekünk mégsem arra, hanem jobbra a másik ágán.. Most már tényleg nem értem mi volt ez.. Elérjük a szentbékkállai kőtengert, itt meg kódnak kellene lennie, de nincsen, hiába keressük. No ez a bermuda háromszög rész nem volt a kedvencem.. Végül futva megérkezünk Mindszentkállára 76 km-hez, ahol már ma egyszer jártunk. Most viszont zöldséglevest kapunk. K.Andrisék is itt vannak Nórával, ők sem leltek kódot a kőtengernél. Ők hamar tova is indulnak, mi leülünk, és jóízűen elmajszoljuk a levest. Most nagyon jól esik pihenni, elképzelem de jó lenne ha itt lenne a cél. Aztán nem képzelődök tovább, kiadom Orsinak az ukázt hogy gyerünk. Toperczer Andrist kérdezzük hogy jön-e, azt mondja mindjárt. Innen nem láttuk többet a túrán, de végül Annáékkal ért be a célba. Balázs és Rebekáék még a ponton maradtak, mi Orsival most kettesfogatban haladunk tovább. A Csobánc következik, de előtte még meglepően erős emelkedők következnek amikre nem számítottam, csak akkor rémlik be hogy erre én már jártam anno. A Csobánc aljánál Rebekáék utolérnek, Balázzsal már csak a célban találkoztunk, jó 40 perccel utánunk ért be. Bejön a K-, rutinosan megálljt parancsolok Orsinak, inni kell, most jön a durvulás fölfele. Majdnem a tetején meglepetésre Kovács Andrist és Nórát érjük utol, akik épp gyönyörködnek a pazar panorámában. Nekem sajnos most ehhez nincs elég ingerenciám, marad a küzdés fölfele. Végül elérjük a Csobánc csúcsát, ahol a szokásos pontőrök vannak, Andi és Tomi. Folyadék híján vagyunk, nagyon köszönjük az ide felhozott ásványvizeket, és a rágcsákat. 20:20 perc van, ha ügyesek vagyunk, még a Szent-György-hegyre felérhetünk lámpa nélkül. A köves meredeken óvatosan kocogunk lefele, majd meg sem állunk Gyulakesziig. Ismét Orsival ketten vagyunk, a többiek kicsit mögöttünk, illetve Kovács Ádám gyalogol utánunk, aki amúgy megelőzött már minket 75-nél, aztán később jól ott is hagyott ismét minket. A Szent-György hegyre iszonyú hosszú a fölfele, alig vártam a turistaházhoz érjünk. Végül épphogy lámpa nélkül odaérünk, hurrá. Lerogyok, hú, ez a fölfele kicsit megviselt. Az EP az egészséges étrend mintájára van berendezve, saláta, kis paradicsom, és uborka az ellátás. Jó negyed órát ücsörgünk, addig előveszem a fejlámpát, majd tényleg gyök kettővel mászunk fel a bazaltorgonák mellett a lépcsősoron. A csúcsot elérve a P- jelzés bokaszaggató lefeléjén óvatoskodunk Orsival és Nórával, András már megint valahol elől, nagyon jól nyomja. Végre kiérünk egy műútra, csodálkozok hogy az útvonal nem az mint régen, de közben kiépült egy vadi új kerékpárút ami jóval biztonságosabb. Csipi ér minket utol. Kicsit együtt haladunk, gratulálok neki a rettenet lengyel 240 km-es második helyezéséhez, majd hallgatjuk a sztorikat róla. A kerékpárúton tovafut, nekem nincs kedvem, marad a gyaloglás, de picit abból is vissza veszek, mert most nem esik jól az erősebb menet már. Végre elérjük a Szigligeti várat, megörülök hogy nem kell fölmenni. Bevetem magam az itt levő nyugágyba, de hamarosan fölpattanok, mert a kényelem túl nagy luxus lenne itt a cél előtt nem sokkal. Egy feladat van még, megmászni a Kamon-követ. Kiadom Orsinak az ukázt. Come on! Meglepően jó tempóban hasítunk fölfele, és megleljük a szúróbélyegzőt. Ez után lekocogunk a műútra. Innen a célig nincs kedvünk futni, erős gyaloglótempót veszünk föl. A vége fele Rebeka fut el a párjával, nagyon ügyesek voltak! Már Szigligettől elengedtem az aznapi beérkezést, de a cél előtt egy km-el megkérdezem Nórát mennyi az idő. Hoppáá. Na akkor toljuk csak meg, még van esély. Rebekáék után lódulunk, és végül 23:58-kor beérkezünk a célba. Na ezt nem gondoltam volna, bár olyan mint a halott matektanár, nem oszt, nem szoroz. Huhh, ez erős menet volt. A célban hatalmas adag bolognait kapok Évától, és van csapolt kofola is. Minden jó ha a vége jó. Sok-sok szép emlékkel köszönök el a szervezőktől. Andráséknak nagy köszönet a hazaútért is! 

Tanúhegyek túrán voltunk segíteni, íme a képek:

https://photos.app.goo.gl/nxRVxtXevK54bfks7

Trnavska Stovka 169 km - 5695 m szinttel, sikeresen teljesítve 28 óra 40 perc alatt.

Ez tényleg jól ment, de lássuk a lényeget!

2014-ben már egyszer megcsináltuk ezt Őrsi Annával. A túrának az a nehézsége, hogy az első 100 km mindössze 5 euróba került , de ellátás is szinte semmi nem volt. A maradék majd 70 km-en pedig egyetlen egy emberes pont sem volt, csak fotókat készítettünk, és büszkén pózoltunk a Trencsény táblánál. 

Idén 50 éves lett a túra, és most először történt meg az, hogy a jubileum miatt a maradék 70 km-en 3 emberes frissítőpont lesz. Az első 100-ról azt hittem továbbra is puritán szervezés lesz, de szerencsére hatalmasat tévedtem.

Szombat kora reggel vesz föl a Sasadinál Attila, Máté és Vári Gabi társaságában. Gond nélkül Pozsonyba vagyunk. A kocsit itt hagyjuk, de a parkolásra nagyon figyelni kell, mert szinte mindenhol fizetős. Tanácsomra átmentünk a vasút túloldalára, és ott találtunk egy szuper jó helyet. Attila odaadta a kulcsot nekem, és bíztunk benne ha visszaérek, nem fog büntetőcédula lobogni a szélvédőn. Hamar neki is indultunk túránknak. Az még az érdekes, hogy az első 3 km-t fel a Kamzík tetejéig itiner nélkül tesszük meg, és a nevezés csak ott történik. A táv viszont benne van rendesen a vasútállomástól. Gáborral ütjük el az időt felfele, majd felérve a nagy TV-toronyhoz, Jaro, Stanko, és a főszervező Jozef az akivel kölcsönösen megörülünk egymásnak. Pár látásból ismerős túratárssal biccentünk egymásnak, aztán regisztráció. Jé, itt van Szél Laci, és Tamás is. A többiek nekiiramodnak, én még pár szót váltok velük. 

Hamar üzemi hőfokra kapcsolom magam, és kocogással indítok, azzal az óvatosabb fajtával. A többieket utolérve mindenkinek jó utat kívánok, bízzunk a 100%-os magyar teljesítésben. Az itinert böngészve 100 km-ig jó kis informatív, 90%-ban a P- jelzést kell követni. Nagyon jól ismerem az utat, sok 100-ason megfordultam erre. A Kis-Kárpátokban azt szeretem hogy jól futható utak vannak, és az emelkedők is viszonylag szolidabbak (tisztelet a jó néhány kivételnek ami eszembe van éppen). Hepe-hupás úton érem utol Gábort és Dávidot 10 km-nél akik a 100-as távon vannak. Dumcsizunk egy jót, majd majdnem elvitt a tömeg az aszfalton. Szerencsére figyeltem hogy a P- jelzés a Biely Krízig az erdőbe megy, nem is sok spori ment erre :( Amit fontos tudni, hogy rengetegen voltak, nekik ez olyan mint nekünk a Kinizsi Százas. Nagyon sok embernek a hátizsákján ott ficegett a túra kitűzője. Én akkor azt hittem ők már mind ezt megcsinálták, de később kiderült hogy csak a rajtban kapták, én pedig ebből kimaradtam. Pedig vissza-vissza nézegettem a vélt teljesítőkre :) A sok "dobrí" köszönéstől már kiszáradt a szám, de úgy voltam vele hogy a tisztelet mindenkinek jár, főleg hogy most nem is itthon vagyok. 

Ferit és Mariannt is utolértem, velük is dumcsizok kicsit. Folyamatosan előzöm az embertömeget, majd a 26 km-es EP-hez a Pezinská Babához érek. A büfénél tömegnyomor, mindenki fogyasztja a megérdemelt sörét, üdítőjét. Ellátás itt nincs, hamar tovarobogok. Furcsaság következett, épp a főút kereszteződésénél aszfaltozta az úthenger az utat, így jó 500 m-t kellett kerülni, hogy az út túloldalára visszajussunk :) Innen már a tempósabb gyalogosokat, és az óvatosan belekocogókat előzöm, kicsit szellősebb is lett a mezőny. Jön pár erősebb mászás, majd 37 km-nél érem utol a nagyobb magyar delegációt, Bálint, Anna, Dóri, Laci mennek most együtt. A Cermáková lukánál kis kitérővel szuper jó forrás található. Van valami szirup féle a ponton, Bálinttal megörülünk, még hogy nincs ellátás :) Nyomjuk bele a flakonba, majd rá a forrásvíz. Hm, így finomabb, tény és való. Tovább haladok, a Hubálová nyeregig végig kocogok, közben jönnek föl az emlékképek a sok MKMK-ról (szlovák 200 km-es). Itt már tényleg csak a kocogókat előzgetem. Nagyon jól érzem magam, valamiért a Kis-Kárpátokat én nagyon szeretem! 45 km-nél a Solosnicka Dolinához érek. Kerek 7-es átlaggal toltam idáig, ez elég erős, főleg hogy még hátravan 124 km. Itt viszont várt Slavo a pontőr, és ismerőse, akik nagyon megörültek nekem, részemről szintén. Nagyon meglepődtem, mert elképesztően finom ellátás volt itt, pedig nem volt beharangozva semmi az első 100-on. Sütemények, sós, édes, virsli, kóla, izó. Jó negyed óráig frissítek, tudom hogy a következő hegy az egész 169 km legkeményebbje lesz. Magamhoz veszek még egy jó adag kekszet, majd megkezdem hosszú mászásomat a 747 m-es Vápenná csúcsára. Eléggé áll a levegő, szakad rólam a víz. A lassan járj, tovább élsz elvet vallom és megállás nélkül felérek a csúcsra. Ez egy jó 3 km-es mászás volt, vagy 500 szinttel. Felérvén kicsit megmacskásodik a vádlim, az izmok önálló életre keltek. Húha, erre oda kell figyelni, a folyadékbevitelt magasabb szintre kell helyezni. Gyönyörködök a csúcsról, mesevilág. Petrklín, Vysoká, Velká Homolá, stb. 

Lefele nagyon sziklás az út, itt óvatoskodom, meg kicsit visszább kell venni a tempót amúgyis, úgy érzem. Az emelkedők mászása sem ért még véget, mert még a Klokoc 661 m-es csúcsa előtt is elhaladtunk. Itt is sokszor jártam már, az érdekes szegecselt kereszthez most nem térek ki. Innen sokáig kellemes kocogásra csábít az út, kisebb emelkedőkkel mindössze. 53 km-nél az Amonova lúkánál egy pici oda-vissza volt az EP-hez. Az ásványvíz mellett zsíroskenyerek sorakoztak, amiket a gyomrom most nem kívánt. Viszont ezek mellett sonkás, kukoricás hatalmas tekercsek sorakoztak, amit persze nyomban megkívántam. Repetázni nem mertem, mert a mezőny nagy része még mögöttem van, nyilván nem 2000 adaggal sütöttek :) Lefele kocogva nyammogom el a finomságot. Közben két futót érek utol, hm, őket már megelőztem. Gyanúsan megkérdezem hogy jártak-e az EP-nél, szomorúan közlik hogy nem találták. Én meg szomorúan közlöm hogy lemaradtak a sonkás-kukoricás tekercsről. Az információért cserébe sós-mogyorót kapok tőlük, de már nem mennek vissza a pontig, én meg megköszönöm a "jótett helyébe jót várj kaját".  A Mon Repos jellegzetes épülete mellett elhaladva érek később a Brezinky elágazásba. Jujj mennyi emlék az MKMK-ról. A tó, a büfé, a szélkerekek. Itt figyelni kellett, mert a P- jelzésről át kellett térni a Z-re, ami egy hosszú aszfalton bevitt Buková településre. Itt végig gyalogoltam, rendesen befűtöttek, ráadásul árnyék sem volt. Végre a 65 km-es ponton. Itt még 2014-ből tudtam hogy van meleg kaja, de pénzért. Nem érdekelt, most már vágytam a meleg ételre. Van gulyás, illetve cigánypecsenye. Az utóbbit választottam, ami végül úgy lett hogy egy jókora hamburger zsemlébe raktak bele egy még nagyobb húst. Igazán emberes adag lett, le is öblítettem egy jó csapolt Gambrinussal. Közben egy helyi házaspár érdeklődik merre kirándulok, mikor elmondom majd hanyatt estek :) Jól esik a pihi, eddig 10 óra alatt tettem meg 65 km-t, most fél óra evés-ivás. Közben Katkát a pontőrt kérdezem meg merre tovább. P-kerékpárút a követendő, nekem is ez rémlett még itthonról megnézve, de jobb a megerősítés. Már csak azért is, mert később utolérek egy sporit a Z- P-kerékpár elágazásnál aki épp tanakodik hogy merre. Nagy magabiztossággal erősítem meg merre az arra. Meredeken mászunk fölfele, a spori hozzám szegődik, angolul kommunikálgatunk. Jó erőben tűnik, és az a durva hogy az első 100-asa volt ez, gőze nem volt az egészről, a cseh túranaptárat, és pl az őszi Teslácka Stovkát is nekem kellett mondanom, pedig ő pozsonyi. (Magamban jókat kuncogtam, és belegondoltam milyen lenne ha nálunk egy külföldi mondaná épp nekem mi az a ttt, meg mondjuk a Kinizsi Százas). Én kicsit csöndesebb voltam, inkább ő kérdezgetett, meséltem neki sok szlovák-cseh 100-asról. Visszatérünk a P-jelzésre, és ismét azon tovább sokáig. 70 km-nél ismét büfénél van az EP. Ő sörözik, én most csak egy kis csapolt kofolát veszek, és haladunk is tovább. Alig megyünk ismét 5 km-t, a Raková dolina (Raková völgy) következik. Fiatal diákok a pontőrök, de nagyon szívélyesek. Kérünk-e levest? Naná! Ráadásul egy hatalmas bögre Kofola is odakerült elém. Később Mátéék mondták hogy nekik ez mind fizetős lett volna, nekem egy vasamba nem került :) Így lehet időt rombolni. Amúgy sem érdekel mennyi az idő és hogy állok, a fontos az hogy beérjek szintidőn belül a célba. 

Hosszú aszfalt jön a völgybe, megint nosztalgiázok, eszembe jut tavaly amikor Olgával mentünk az MKMK-n és mellettünk csapkodtak a villámok. Akkor a pillanat töredéke alatt szétáztunk. 85 km-hez érünk, legalább 5 km-t futottunk előtte, jól megy továbbra is. Dobrá Vodá település, a pont a büfénél. Társam bemegy ismét sörözni (náluk ez olyan mint a víz), én most nem kívánok semmit, megbeszéltük hogy majd utolér ha tud. Innentől jött Brezováig a rövidítők "mekkája". A következő 8 km-en egyetlen emberrel sem találkoztam. Én végig a P- jelzésen mentem, amiben azért szint is akadt. Mindenki más akarattal-akaratlanul (mint kiderült a futótársam is) a P-kerékpárutat részesítette előnyben, ami itthon lemérve csak 6,5 km. Annyira nem izgat, 100 km-nél úgyis mindenki abbahagyja. Kicsit erősebben meghúzom a tempót, és végül csak 97 km-nél kellett lámpát kapcsolni. Innen 3 km jelzetlen úton a Matejková Dolinán át a 100 km-es ponthoz. 22:15 van, az időm eddig 15 óra 15 perc. A táv nincs meg teljes 100 km, de ezzel én nem akarok foglalkozni most. Azzal viszont annál inkább hogy Jozef a főszervező egyből borovicskával és sörrel kínálna, neee, most kihagyom :) Vizet kérek, és van magnéziumos plussz tabletta. Ráadásul volt pörkölt is, annak sem lehet nemet mondani. Kicsit nehezen csúszik, de leerőszakolom. Közben már itt volt futótársam, ő is a rövidítésen jött, bár mondta hogy tudta nélkül, mert mindenki arra ment :) Nem orrolok meg rá, sőt gratulálok hogy első százasán milyen jól ment, ő pedig nagyon izgult értem a folytatásban. Jó fél óra után gondolkozás nélkül tovahaladok, immár egyedül. A hideg csontig mar, egy póló, és egy rövidgatya volt rajtam egész végig. Brezová pod Bradlomon áthaladva még fázom, de aztán a Bradlo combos emelkedője tesz róla hogy visszaszerezzem az üzemi hőfokot. Erre a maradék 70 km-re mindössze egy sajtcédulás papírt kaptam, amin az igazolásokat kellett gyűjteni. Hogy hány kilométernél járok, gőzöm sincs, majd talán a pontőröktől informálódok. Elkönyveltem hogy innentől egy teremtett lélekkel nem fogok találkozni, de Poliankára bekocogva két fejlámpás alakot érek utol. Lydia az, és a túratársa. Kicsit megállok, épp pihennek, pár szót váltunk. Jól esett végre találkozni valakivel. Azon kacagok magamban hogy a túra első 40 km-ében emberiszonyunk lehet, majd 100 után meg már görcsösen örül az ember ha egyáltalán valakivel találkozik :) Egyedül folytatom továbbra is, és jó tempóban lekocogok végig Myjavába. Itt megint borzasztó hideg van. Az útvonal még így sötétben is a "zsebemben"van, ismerem jól az utat. A Billa mellett elhaladva a Spacincei Százas rémlik fel amikor dögmelegben bementünk venni kész hamburgereket, és vagy 2 liter üdítőt amit a bolt előtt ülve a cigánysorral szemben fogyasztottunk el :) Tudom hogy most piszok hosszú aszfaltos rész jön, de legalább tudok szépen haladni rajta. Meglátom a turistatáblát, Velká Javoriná 5:10. Tudtam hogy a hegytető az óriási toronnyal nincs nagyon közel, de hogy ilyen messze? Na itt volt egy olyan pillanat hogy kicsit kiment az erő belőlem, de igyekeztem pozitívra átformálni mindent magamban, és hamarosan megint jó tempóban haladtam. Erről tett egy hatalmas kutya is ami majd kiugrott a kerítésen úgy csaholt. Rémesen hosszú 16 km következett a 970 m-es Velká Javorina csúcsáig. Az út fokozatosan emelkedett. Szerencsére nem durván, csak hosszan. Volt nálam egy energiaital, de még nem éreztem azt a totális zombulást, pedig hajnal 2 körül járt az idő immár vasárnap. Nem taglalom, megváltás volt felérni a toronyhoz, és onnan lekocogni az alatta levő Holubyho chatához, ahol már 132 km-nél jártam, és frissítőpontként funkcionált. Azon viszont meglepődtem hogy utolértem Majka Balsinkovát, és Branislav Zigót, meg még egy srácot. Na ők már az elit futó kategóriába vannak. Ez most nagyon jó érzéssel töltött el. Ők is meglepődnek rajtam, főleg hogy egy rövid gatya és póló van csak rajtam, ők meg már széldzsekiben majd megfagytak. Itt is volt meleg leves, azóta is érzem a nyelvem olyan éhes voltam :) Üdítővel is feltöltekeztem. Szóval 132 km-nél járok, kerek 21 órás menettel. Itt megint elvagyok egy fél órát, meglepő de nem fázom annyira mint vártam előre. A többiek elindulnak, én pedig utánuk. Lefele tempósabb futást vesznek föl. Le tudnám követni, de nem biztos hogy jól esne. Elkönyveltem hogy őket sem látom többet, de nem így lett. Egy pihenőnél leültek, én pedig kocogtam tovább immár sík terepen. Hamarosan utolérnek, váltunk pár szót, szurkolunk egymásnak. A végtelen hosszú síkba belegyaloglok, ők futnak. De a messziségből látom hogy ők is gyalogolnak egy idő után. Na én ilyenkor kezdtem el kocogni :) Ezt játszottam, és igazából folyamatosan ott voltam mögöttük picit lemaradva. Közben figyelni kellett mert a matricás kódok is megjelentek, a figyelem nem lankadhatott. Egy hatalmas rétre felérve gyönyörű panoráma fogadott, nem győztem betelni a hegyek látványától. Közben egy ideje már kivilágosodott. Szerencsére még nem tűző napon értem ide, korán volt. A Mikulcín vrch előtt felfele egy tempósabb gyaloglással utolértem a többieket, majd kicsit el is léptem tőlük. A Penzion Patrik soha nem akart eljönni, már eléggé kezdtem morci lenni.. Végül csodák-csodájára ideérek. A pontőr megismer valami másik stovkáról, mondtam neki, elég sok van már :) Kijelenthetem hogy a túrán itt volt a legjobb ellátás! Leves, banán, sütik, kolbász, sajtok, sós-édes, energiaital, kofola, minden (is)! A többiekkel leülünk a padra, nagyon jól esik mindenkinek a leves. Legszívesebben leheverednék a fűben, de helyette inkább megkérdezem hány km van még. Kb 22-23. Elsőként én "pattanok" fel, és megköszönöm a szuper ellátást. A többiek még maradnak, most már én megyek végig elől, és nem is látom őket a célig. A hosszú lejtős aszfaltot megkocogom, majd a Kykula elágazásba érek, ami egyben a szlovák-cseh határ. Hosszasan haladok rajta, közben egy kódot is lefotózok a legszebb kilátóponton. Megtalálom a Z- jelzést, ezen kellett balra menni Brúsne fele, a smerovnik jól tájékoztat. Az út minősége viszont a vállalhatatlan kategória. Bele se merek gondolni mi lenne ha itt sár volna. Göröngyös, fakidőléses, de legalább lejt jó meredeken, ami a térdemnek egyre kevésbé tesz jót érzésre. Elérek egy tanyához, tehenek legelnek, az elektromos kis drót alig észrevehető, ezen kellett átlépni, a jelzett úton... Bele sem merek gondolni itt sötétben mi lenne, erről tartott felvilágosítást telefonon Szél Laci nem rég, a hideg is átment rajtam... Brúsne településre beérve felrémlett hogy ugyanott volt valamelyik szlovák túrán az önfrissítő pont, ahol most lesz a rendes. Hamar meglelem, benyitok, a fiatal pontőr névről ismer, kedves. Levessel kínál, én most kofolát iszom csak, és finom mandarint eszek ami szintén az ellátás része volt. Lenne a leveshez is kedvem, de picit elkap a versenyszellem. 11 km van csak, a többiek nem értek utol. Hamar tova is állok, és végig kocogom az aszfaltot az egész falun át, hogy utána felemelkedjek a nem könnyen járható Z-ön. Kiérek egy rétre, jelzés sehol, nehogy itt rontsam már el a végén. A mapy sem jelzi jól az utat, méteres fűben megyek a vélt úton a szemben levő erdőig. Szerencsére ott már láttam jelet. Itt már biztos voltam benne hogy nem érnek utol, de azért még rátettem egy lapáttal, és Zlatovce-ig végig futottam 3 km-t. Innen megint jött a kánikula, iszonyú melegem lett, és a célig még várt 5 km aszfalt Trencsény belvárosában. Itt már örültem hogy gyalogolni tudtam. Ez az utolsó 5-ös fájt, nem kicsit. Azért a vár előtt még egy kódot megleltem, és végül egy kis parkon keresztül értem be a célba a vasútállomáshoz. Mit írtam, célba?? Kívül-belül bejártam az állomást, a sörözőket, sehol senki.. Basszus, eddig olyan jó volt minden, pont itt rontják el a szervezők? Lövök egy szelfit Trencsény felirattal. Beletörődök hogy 2014 után megint nem vár itt senki, de most pedig számítottam rá :( Állítólag 14 óra körül értek ide csak, én pedig már 11:40-re itt voltam. Mátééknak már voltak itt. Persze a vonat is most megy el, 1 óra múlva jön a következő vissza Pozsonyba. Így viszont látom 45 perccel később beérkezni a többieket, kölcsönösen gratulálunk egymásnak cél hiányában. Szerencsés voltam, mert 100 km-nél elvettem egy kitűzőt és egy hűtőmágnest, akkor nem gondoltam volna hogy magamat díjaztam meg :)

Az 50. szervezésen igazán kitettek magukért a szervezők. Az útvonalat továbbra is szeretem, az ellátás pedig szuper volt, de úgy tényleg, hatalmas respekt érte! Majd még lehet hogy jövök ;)

Ilyen névvel? :-D

Egyedi bejárás lesz, csomagszállítással és pár ponton ellátással, de nem hivatalos formában. Gyuriék jóváhagyásával.

Sajnos továbbra sincs komp, és bár a remény hal meg utoljára, de ha nem lesz záros határidőn belül kompra megoldás,

akkor B tervnek Esztergom lesz a cél, illetve a zarándokoknak és aki még igényli, lesz busz transzfer Szobra, hogy a megszokott módon fejezhessék be az utat.

Én úgy tudom, hogy csoportos privát lesz.
Többet nem tudok, mert én kihagyom.

Communitas Fidelissima 103,6 km - 2649 m szinttel sikeresen teljesítve 19 óra 26 perc alatt.

Erre az első, és egyben egyszeri szervezésű túrára tudtam hogy mindenképpen menni kell, mert nagyrészt ismeretlen útvonalakat fedezhetek fel, és az egyik számomra legszebb hegységben, a Kőszegiben is fogok túrázni. 

Hajnal 2-kor csörög az óra. Fájdalmasan korán érkezek ki Kelenföldre, ahonnan a 3:17-es vonattal mentem Herceghalomra, ahol egy kis gyaloglás után Andrással és Nórával találkoztam. Zolit is fölvesszük Budaörsön. A menetrend szerencsére nem bomlik meg Szombathelyig végül, van fél óránk, így a piacon egy szuper lángost fogyaszthatunk el. Legyaloglunk a buszhoz, és már ismerősökkel futhattunk össze. Szentpéterfára érkezvén, közvetlenül a megállóba vártak minket a szervezők. Nagyon igényes itinert kapunk, csak az első feladat hogy precízen össze kell állítani, ami elsőre nem is olyan  egyszerű. 33 ellenőrzőpont lesz. Ez rengetegnek tűnik, de menet közben aztán rájöttünk hogy miért. A beszámolómból ki is fog derülni. 

Végül saját idő terhére 8:04-kor vágtunk neki a túrának. Alig 100 m után az első pont. Matricás pontok is voltak, ahol a települések címerét kellett felragasztani. Nagyon jó ötlet volt ez! Összeáll a csapatunk. Andrással, Nórival, és Zolival gyalogolunk tempósan a sokáig sík szakaszon. Kiérünk az osztrák-magyar határsávba, ahol intenzíven figyelünk maradt-e valami a régmúltból, és bizony veszünk észre tárgyakat, táblákat. 16 km-nél érjük el azt a települést ahol még sosem jártam, de már jópárszor hallottam róla. Most ez is orvoslásra kerül, és büszkén pózolok Pornóapáti táblájánál :) Bent a faluban van egy élő EP, itt vizet, illetve ropit lehet vételezni. A faluról eszembe jut egy vicc közben a többiek nagy megelégedettségére. "Mi a takarítónő kedvenc mondata?" - Por-no! :) 

Alig 100 m múlva ismét pont, elérjük a Hűség-emlékművet, ahol szintén a falu címerét kell felragasztani. Kezdem érteni miért lesz ennyi ellenőrzőpont. A matricás pontokon kívül még szúróbélyegzősek is voltak, amik szintén nagyon szuperül voltak elhelyezve. Erős tempóban haladunk, de igazából szinte végig sík a terep. Az érdekes nevű Bárnevolna-majornál van a következő "szúrás". Én is kaptam egyet az éppen már bennem megbújó kullancstól, még szerencse hogy pont észrevettem és kivettem. Elbúcsúzunk az eddig is nagyon foghíjas Z- jelzéstől , majd szalagozáson érünk le Horvátlövőre ahol a frissítőpontnál utolérjük a 100-asok végét. Jó sokan vagyunk, teli ismerőssel. Megörülünk egymásnak, a ponton pedig finom vajas-lilahagymás kenyereket majszolhatok a szervezők jóvoltából. Tovább indulván 100 m múlva a visszacsatolási emlékműnél volt a következő matrica. Tök jó ötlet volt hogy a falvakon belül egy frissítőpont, majd egyből utána az emlékműveknél, amit el is olvastam mindig, egy matrica a falucímerrel. Tovább indulván alig megyünk 3 km-t és elérkezünk az Alpesi Fogadóhoz, ahol a rajtban kapott 700 Ft-os bónt lehetett beváltani. Leülünk, megpihenünk, eddig mindenkinek nagyon tetszik a túra. Megjönnek a megelőzött ismerősök is, megint örülünk egymásnak, a kedvem töretlen. 24 km-nél járunk. Alig 500 m után Vaskeresztes településre érkezünk, ahol szintén a visszacsatolási emlékműnél ragasztjuk be a címert, majd 1 km múlva már megint frissítőpont. Itt a 400 Ft-os bónt lehetett beváltani a Judit borozónál. Egy jó hideg kisfröccs ebben a melegben kiülve a teraszra szuperül esett. Mintha nem is egy 100-ason lennék..  Ilyen rövid időn belül ennyi élményt szinte egy túránál sem láttam. András és Nóra tovább haladnak, mi Zolival pár percre utánuk megyünk, de sokáig nem találkozunk velük. Túránk első komolyabb emelkedője ez után következett, a már Pornóapátiból is észrevehető Vas-hegyet másztuk meg. A hegy tetején egy kápolna áll, illetve a Vasfüggöny Múzeumhoz érkezünk. Itt szó szerint csak ámultam-bámultam. Elképesztő milyen informatív volt ez a múzeum. Nem sűrűn fotózok, de itt bizony nem bírtam megállni. A galériámban is nagyrészt ezek a képek szerepelnek. Fel is mászunk az egykori őrtoronyba és az odakészített távcsővel révedünk mindenfele. Jól megnézem a pontőröket is a távcsővel :) Meg is kapjuk a pecsétünket ez után, egy sport szelettel együtt, amit a melegre való tekintettel egyből meg is dézsmálok. A Z3-ög jelzés emelkedik tovább egészen fel a Nagyvilágos geodéziai mérőtornyához. Ez is meglepetés, nem gondoltam hogy ilyen is lesz, ráadásul a lépcsői is megvoltak, így semmi nem akadályozott meg benne hogy felmásszunk, és ismét lőjek pár fotót innen. Ez után lekocogunk a gyönyörű Pinka-szurdokba, ami szintén egy csodavilág, balról mellettünk a patakkal. Elképesztően tetszik eddig a túra! Teljesen lényegtelen mennyi idő alatt fog sikerülni, csak attól félek hogy a fejlámpa elemei megadják majd egyszer magukat éjjel, mert már eléggé elhasználódtak. A szurdokból kiérvén Felsőcsatár településre érkezünk, ahol a feladat a "szokásos" matrica + élő EP. Almát kapunk, illetve vizet töltünk, mert kezdenek rendesen befűteni odafentről. Alig megyünk 4 km-t, és 40,5 km-nél megérkezünk Narda településre. Kis aszfaltkoptatás után megint élő pont van. Az előző pontőrök valahogy átteleportálódtak ide, de ez nagyon jó, mert megint megörülhetünk egymásnak :) Ráadásul gulyásleves vár itt minket kenyérrel, és hideg citromlével. Ez a gulyás olyan szinten el lett találva hogy elképesztő! Két pofára esszük Zolival, minden második szavunk dícséret a séfek felé. Egy ici-pici Haragos Pistával meg még finomabb lett. (még jó hogy csak egy nagyon picit tettem bele, mert utólag az ábra alapján háromszor olyan erős mint az Erős Pista, így is megéreztem). A pontőrök is igen kedvesek, én már most érzem hogy nagyon kösse fel a gatyát aki ennél a túránál jobbat akar szervezni idén. (úgysem lesz olyan). A Béke-tó szúróbélyegzője után gyérülnek az ellenőrzőpontok. Persze ez csak azt jelenti hogy kettő között már több km-t kell megtenni. Eddig 41,5 km-re volt kerek 20 db ellenőrzés :) Zoli kicsit lemarad, a következő 15 km-t Bozsokig egyedül teszem meg. Ez a 15 km volt talán az, ami elég unalmas volt, már tűkön ülve vártam mikor jön el végre a falu. Közvetlen előtte értem utol Évit, Julit, Feriéket, és Istvánt. Célzott támadást hajtunk végre a boltban, én egy jó lime-meggy sörrel távozok. Odakint leülvén megvárom Zolit, nem jó hírekkel szolgál, a combja nagyon megfájdult. Gondolom a rengeteg síktól :( Ő is vesz egy sört, leülünk, megpihenünk. Közben a cukrászdából jött ki András és Nóra. Azt hittem már hetedhét országon túl vannak, de most tökre örülök hogy mégsem :) Pár száz méterre meg is leljük az élő EP-t, ahol Kálmán az egyik főszervező tüsténkedik. Finomságból itt sem volt hiány. Házi pogácsa, cukrok, plussz tabletta. A pogácsa is olyan volt mint a gulyás, hogy ilyen finomat nem sűrűn ettem eddig. Bozsokba mindennel együtt szerintem túl sok időt töltöttünk, de annyira nem izgat. Tovább indulván Zoli nagyon sántikál, amúgy is úgy beszéltük meg ameddig tud jön velem. Ez most 56 km-ig tartott. Andrással és Nórival haladunk, és csodáljuk meg a Sibrik-kastélyon át vezető mesés ösvényt. Következik az igazi Kőszegi-hegység, amire már nagyon vártam, mert egyik kedvenc részem az országban. A már jó sokszor járt K+-en érünk le Velem település széléhez, majd kezdődik a túra legnagyobb kihívása, a P- jelzésen föl a 884 m-es Írott-kőhöz. A Péterics-forrásig még nyugi van, de onnan 4,5 km-re 468 m intenzív emelkedő következik. Nem tudom mi történt Andrásékkal de valami piszkosul erős gyaloglótempót vettek föl, sorban érjük utol a még Bozsokon utolért ismerősöket. Nóra is elképesztő erővel tud gyalogolni. Nem is tudom mikor láttam utoljára ilyen erős túrázó lányt. A K- becsatlakozása előtt megmutatom a világ legértelmetlenebb P+ jelzését, ahol út sincs. Ahogy bejött a K-, még erősebbre vált az emelkedő, na most én tempózok elől fölfele, érzem is hogy feszül mindenem, de nincs gond. Csodálkozok hogy senkit sem értünk utol még magán a csúcson sem. Felérvén nagy levegő, a bélyegző kiszáradt, de irány föl a toronyba. Elsőre máris a Schneeberg 2000 feletti csúcsát csodálom meg, majd minden más egyebet. Innen a K- jelzés a követendő a Hörmann-forrás parkolójáig. Eléggé elkezdtem fázni, a depós hosszú cuccot meg Kőszegre, 77 km-hez depóztattam. Az még 13 km. Erősebb futótempót vettem fel, és Andrásék is elmaradtak ez által. Hamar a forráshoz érkezek, ahol most nem sok minden kell, pedig a frissítés itt is első osztályú volt. Következik a mindig nagyon szeles Kendig csúcs a K3-ön. A rövid ruhámban már rémeket látok előre hogy szét fogok fagyni, de szerencsére nem volt olyan vészes a szél, meg a tempó is adott okot a nem fázásra. Utolérem Áront, végre ismerős. Nincs túl jó bőrben, így pár szó után tovasietek. Mondta hogy kb negyed órával van előtte Átol Csabi. A Kendig csúcson a toronynál viszont megállok, mert a naplementét a lehető legszebb helyen értem el. A Schneeberg mögött nyugszik le végleg. A kedvem remek, a tempót is majdnem 8 km/h-ra fölemelem, és zúgok le a Vörös-kereszten át fel az Óház-tetőre. Csabi sehol, meglepődök. Normál esetben már egy ideje lámpát kellene kapcsolni, de az ember szeme olyan szinten tud alkalmazkodni a sötéthez, hogy egy darabig a K3-ön még mindig lámpa nélkül futok. A durva az, hogy csak a Pintér-tető tetején kapcsoltam be. Direkt megnéztem az időt, 21:30 volt. Ezt sem gondoltam volna. Innen is gyönyörű panoráma volt, megálltam egy pillanatra. Rombolás tovább a Kálvária-hegyre. A Trianoni keresztnél érem utol Orsit, Dórit, Gábort, és még egy túrázót. Innen pikk-pakk egy emelkedőt megtempózva megérkezek 77 km-hez a Királyvölgyi büféhez. Előtte még a Szulejmán-kilátót is érintette utunk, ahol kitérve egész Kőszeg pompázott éjszakai arcában. Érdekes módon most nagyon melegem van, de ahogy az itt kapott finom virslit eszegetem a kenyérrel, jó negyed óra múlva már ismét fázom. Át is öltözöm hosszúba, a depós cuccomat könnyen megleltem. Csabit is végül itt érem utol, amit Áron mondott negyed órát a Kendigen, az volt több mint egy óra is :) Veszek egy citromos sört is, rákészülök a 26 km-es betétkörre. Azt mondják nem lesz túl izgalmas (nem tévedtek). Én még ezt nem tudom akkor. Mikor pont elindulnék megjön András és Nóra is. Áhh, most nincs kedvem egyedül menni, főleg hogy beharangozták uncsi lesz, így megvárom őket amíg jóízűen megeszik ők is a virslit és összekészülnek. 

Kőszeg belvárosában csavargunk, a Jurisics-várnál a Hősök-kapuján visz tovább utunk. Kőszeg meseszép város, mindig örömmel tölt el ha itt lehetek, csak ne lenne ilyen messze.. A 28-as szúróbélyegző után kezdődik az unalom. Ami feltűnt hogy a szalagok szuper jó fényvisszaverősök, illetve volt olyan is köztük ami teljes fényvisszaverős, így akár 2 km messzire is látszódott. Hatalmas elismerés a profi jelölésért. A K- jelzésre rátérve jó 3 km-en át nyílegyenesen visz az út. Andrásék bontanak egy energia italt, én nekem most amúgy sincs, de nincs is jelenleg rá szükség. Nagyon uncsi ez a rész, ráadásul utána balra a P- is iszonyú hosszú. Ettől függetlenül nagyon erős tempóban gyalogolunk. Soha véget nem érő úton érjük el a Peruska Mária-kápolnát, ahol a szervezők elrejtettek nekünk egy egész láda banánt, illetve vizet. Mekkora királyság, önfrissítés :) Itt érjük utol Petit, és Ritát. A tempónk hasonló, így 7 km-en át közösen haladunk tovább. Ólmod-emlékműnél ellopták a címeres matricát, amin meglepődök, mert ez itt nyugaton nem divat, gondolnám én :( Szerencsére már előre beharangozták, így nem ért minket meglepetésül. Alig 100 m múlva a tóparton fagyoskodnak pontőreink. Az ellátás vagy 8 (!) féle süti ipari mennyiségben, és kóla. Hihetetlen mennyire profi szervezés! Nekem szerencsére semmi baj a gyomrommal, így sorra kóstolom a pogácsától kezdve a meggyes pitéig. Nehezen esik tovább indulni. A vádlijaim a sok síktól elkezdtek nagyon fájni, de tudtam hogy ez a jobbik eset, mert be fognak hamar járatódni. Ha már beállnának, onnan már nehezebben jönnék ki jól. Egy meglepően meredek emelkedő alján könnyítek magamon. András és Nóra ennyi idő alatt úgy elléptek fölfele, hogy igen nagy erőfeszítésembe telt mire később utolértem őket. Végül egy kicsit nehezen járt úton megleljük az utolsó egyben 33. ellenőrzőpontunkat az Őz-kutat, ahol lyukasztunk. Innen még 5,2 km a cél. Nem túl ingergazdag az út, már mindenki álmos, de András és Nóra úgy tolják mint akik most indultak el éppen a 100-ason, nem hogy épp befejezték :) Beérünk végül Kőszegre. Az aszfalton lévő nyilak, a motivációs üzenetek rajta, és a szalagok tökéletesen mutatják az utat a célig. Én ettől függetlenül egész éjjel olvastam az itinert, mert azzal mentem, na meg térképpel. Végül vasárnap reggel 3:30-kor célba érkezünk. Szerencsére a büfé zárt helyen van, így nem kell kint fagyoskodni. A slussz poén hogy a célban egy hatalmas adag bolognai spagettit is kaptunk :) Azt hiszem nekem meg van az év túrája, ezt most fixre ki tudom jelenteni!! Egy jó darabig még itt voltam, mert végül Feri vitt el Tatabányáig minket Zolival, amiért hatalmas köszönet neki! A célban szuperül éreztem magamat, bár néha bebóbiskoltam, de azt hiszem ez nem meglepő ennyi km után :) 

Köszönet illeti meg Andrást és Nórát a fuvarért, és a jó társaságért!

Zolit, aki hősiesen jött velünk egészen Bozsokig. 

Ferit, hogy elvitt minket Tatabányára a célból.

Illetve a Vasi Vándorok egyesületet, akik egy olyan túrát állítottak össze ami számomra 10/10 volt. A miértet nem írom le még egyszer, aki elolvasta a beszámolómat annak könnyen feltűnik. 

Köszi. :(

(Nincs facebook-om, így eszembe sem jutott ott keresni.)

Üdv.:

sseek