Köszönjük, hogy felfedezted fórumunk reklámerejét. Kérjük, tevékenységed legalizálásáért az alábbi formon jelentkezz munkatársunknál forum.index.hu/reklamlink/
Egy rövidke történettel szeretnék segíteni azoknak, akik öltönyt terveznek vásárolni az esküvőre.
A Westend-ben található Lord Maestro (www.lordmaestro.hu) nevű üzletet egyáltalán NEM ajánlom a következők miatt.
Vásároltam náluk egy öltönyt, amit teljes mértékben a saját hibámból, igen elhamarkodottan tettem. Az üzletben nem olyanok voltak a fényviszonyok, meg nem tudtam nyugodtan, kényelmesen próbálni, így eladtak nekem egy mindössze 20% gyapjút tartalmazó öltönyt (aminek elég rossz a tartása és így napfényben az anyaga is) 45 000 Forintért, mondván, hogy utolsó darab, féláron. Az is elhangzott, hogy a fele gyapjú, mint utóbb kiderült, ez nem volt igaz.
Amellett, hogy önállóan is arra jutottam, hogy mégsem tetszik nekem, pár üzletben láttam ugyanazt az öltönyt 30 000 Forintért normál áron, tehát erős túlzás volt az is, hogy én 45-ért féláron kaptam.
Mint már említettem, a saját hibám volt, hogy nem gondoltam át alaposan a dolgot, ezért ennek megfelelően udvariasan megkérdeztem, hogy a teljesen új öltönyt nem vihetném-e vissza, hogy válasszak helyette valami igényesebbet, drágábbat, amivel mindenki jobban járt volna. A válasz az volt, hogy "erre nincs lehetőség". Ezt azért is nagyon kicsinyes butaságnak tartom, mert a 10-20 ezer Forintos öltönyöket árusító diszkontok is azzal reklámozzák magukat, hogy indoklás nélkül visszaveszik akár a használt öltönyt is elégedetlenség esetén, tehát nem egy ördögtől való dolog egy kicsit rugalmasabban állni a vásárlókhoz.
Én már korábban is vásároltam ott, ezek után soha nem fogok és mindenkit le is fogok beszélni a dologról, nem tudom, ez miért érte meg ennyiért...
Még egyszer mondom, tudom, hogy a hibát alapvetően én követtem el, de sokat elárul az üzletről is, hogy egy fontos alkalomra eladtak egy túlárazott, igénytelen anyagból készült, kicsit nagy öltönyt, függetlenül attól, hogy ott és akkor én is azt hittem, hogy ez jó lesz. Egy igényes üzlet korrekt eladója nem tesz ilyet és ha utána mégis rájön a vevő, hogy mást szeretne, akkor próbál segíteni, nem?
Ha tehát ezt ti is elvárnátok, amikor életetek legfontosabb alkalmára öltönyt vásároltok, akkor a LORD MAESTRO-ba semmiképp NE MENJETEK! :)
Esküvőre pörgős zene, szünet nélkül, a mulatóstól a mai DJ zenékig minden!
Néhány szabad időpont esküvőre még foglalható az idei szezonra. Kisebb esküvőkre is költséghatékony megoldás! László, élőzene, diszkóprogram, konferálás egy személyben.
Ha szereted a csillogást ez a ruha csak rád vár!!!! Akár Szalagavatóra is tökéletes. Egyedi tervezésű menyasszonyi ruha 1x ( kb 4 órát)viselt hibátlan állapotú . Szív alakú felsőrész, kővel és hímzéssel díszítve, egybe ruha, hátulja fűzős és cipzáros, 38-42-es méret. Alja 5 réteg tüll közel 500 kővel díszítve+ a felső része. Még a fekete-fehér képen is látszik a rengeteg kő és a garantált csillogás.Az ár tartalmazza 5 karikás abroncsot és a hozzátartozó fátylat. Igény szerint hozzáillő 38-as magassarkút is. Ha valamelyiket nem kéred az ára értelem szerűen csökken.
A studiodigital.hu weboldalon találtok esküvői fotós, esküvői videós és cinematográfus csapatot. Előnye, hogy nem kell külön szolgáltatókat megbíznotok az esküvői felvételek elkészítésére, hanem költséghatékonyan egy csapat elkészíti a szükséges felvételeket.
Nincs még meg minden szolgáltatód esküvődre? Nézz szét cégadatbázisunkban és kérj ajánlatot egyszerre valamennyitől! Gyorsan, ingyen és kötelezettség nélkül!: http://www.oltarelott.hu/ajanlatkeres-eskuvore
Élőzene, diszkó, műsorvezetés egy személyben! Hatalmas buli kockázatok, és mellékhatások nélkül (Maximum néhány rongyosra táncolt cipő). Mindez "jó árasítva", költségkímélő módon! Legyen szerencsénk egy közös forró hangulatú felejthetetlen estén! http://www.eskuvozenesz.com
Fö tevékenységi körünk a lakodalmak, és bálok társaságának megtáncoltatása, de szívesen megyünk bárhová ahol tánczenére van igény. Ha felkeltettük érdeklődésed, keress minket, szívesen állunk rendelkezésedre.
Sziasztok! Tartotta már valaki az esküvőjét vagy volt már ceremónián Bikalon? Érdekelne milyen helyszín a Puchner Birtok esküvő szempontjából. :) Tapasztalatok? Köszi! :)
Ajánlom a partycaesarrt! Én tavaly az esküvőmön tőlük rendeltem a dekorációt és kedvesek, megbízhatóak voltak. Online fenn van minden termékük! http://www.partycaesar.hu/
Hófehér szatén menyasszonyi ruha eladó (szalagavatóra is tökéletes).
Egyrészes, klasszikus báli ruha fazon, szép varrott, diszkrét virágos-díszköves díszítéssel a mellrészen, ami végigfut a jobb oldalon egészen az aljáig. Spagettipánttal, finom tülldíszítéssel. Nincs uszálya, könnyebb kezelni (nincs mire rátaposni :)), hátul cipzáras + fűzős.
A mérete kb 40-42-es méret jelenleg, szűkíteni lehet rajta! 165-175 cm testmagasságig ajánlom (cipővel). Nyugodt körülmények között felpróbálhatod nálam.
Ajándék többrétegű tüllabroncsot adok hozzá, gumis derékkal, így szinte minden méretre megfelelő, amire a ruha ráalakítható. A fotón abronccsal látható, tehát ez a valós szoknyaméret. Ki van tisztítva, csak át kell gőzölni.
Megnézhető, felpróbálható Kecskeméten.
A mérethez segítségül: mikor vettem, a 165 centihez kb. 62 kiló voltam (6-7 kiló felesleg volt rajtam), 80B-s melltartómérettel.
Sziasztok van jó néhány menyasszonyi ruhám (egyszerűbbek akár szalagavatóra is jók lehetnek), koszorúslány ruhám és esküvői kiegészítőm (sziromszóró kosár, gyűrűpárna stb...
Akit érdekel és éppen készülődik/szervezi, tervezi a nagy napot érdemes lehet megnéznie.
Már igyekezni kell a szervezés megkezdésével,mert a kapósabb vőfélyeket, ceremóniamestereket hamar elkapkodják.
Nagyon jó zenét szolgáltat a Party Band /https://www.youtube.com/watch?v=rNcHc6hIu0k/ a You Tube oldalon sok zenét találsz tőlük. Ők Dabasiak.
A vőfély, rigmusokban mondja a szöveget, a ceremóniamester pedig nem. Vannak olyan vőfélyek is akik nem népviseletbe jelennek meg, hanem öltönyben. Ők az úgynevezett "városi" vőfélyek. A háttérből irányítanak mint a ceremóniamesterek.
Valamint egy nagyon fontos tényező az árfekvés. A vőfély olcsóbb mint a ceremóniamester.
Valaki kell aki irányít, szervez és összefogja a társaságot.
Érdeklődni szeretnék, hogy tudtok-e olyan cukrászatot ajánlani (Pest vagy Komárom-Esztergom megye), akik készítenek "meztelen tortát", vagy színátmenetes tortát esküvőre, eltérően a mázas, marcipánnal bevont hagyományos tortákon kívül?
Videós vizsgamunkámhoz, 2015 március végéig keresek esküvőt Budapesten, esetleg Pest megyében, hogy életetek egyik legfontosabb pillanatát kisfilmként (és költségmentesen) örökítsem meg Számotokra.
Ha nem gondoltatok rá, vagy egyszerűen csak eddig "nem fért bele a keretbe",itt a remek alkalom! :-)
Szia, nálunk volt ceremóniamester és mondhatom, hogy minden pénzt megért. Odafigyelt mindenre, pontos volt, precíz és kedves. Fotós: nézd meg a Fűrész Zsolt oldalát, a képben.hu-t. Melinda