A szép szinésznőkre visszatekintés azért kellemes, mert ilyenkor az ifjuságom valamilyen formában megelevenedik. Nagyon optimistán ez ugy hangzik: ujra fiatal lettem, ami persze nagy naivitás, de jó esik! Két csodálatosan gyönyörű NŐ -csupa nagy betűvel--
keltette fel érdeklődésünket: Sophia Loren és Gina Lolobrigina. A két sztárnak volt két rajongó tábora én az utóbbira voksoltam.
A forgatás során 24 esztendős Travolta által életre keltett Danny Zuko a 29 éves Olivia Newton-John játszotta Sandyvel éli meg élete legszebb nyári románcát (az iskolások legidősebbjét az akkor 34 esztendős Stockard Channing alakította). A románcot, melyről mindketten tudják: a vakációval együtt örökre véget ér, hiszen a tengerpart után – földrajzi szempontból – egészen más sulik felé veszik majd az irányt. A sors azonban közbeszól! A lány a fiú intézményében kezdi meg az új tanévet, ám a rózsaszín világ folytatása helyett komoly felfordulást hoz a programváltozás: Dannynek döntenie kell, hogy leszámol a banda fejeként és a lányok bálványaként kialakított imázsával, s felvállalja valódi, érzékeny és romantikus személyiségét, vagy inkább az igaziról lemondva folytatja jól kiépített karrierjét a suli falain kívül és belül egyaránt.Filmzene - Grease - John Travolta, Olivia Newton John - You're The One That I Want ...a 'Grease' (1978) című film egy dala
- A gyönyörű dal. http://www.youtube.com/watch?v=IpEGujjyKJY&feature=related
-A valóságtól elrugaszkodva, de nekem tetszett a film. Demi Moore csodálatosat alakított.
Ghost c filmből.
Sam és Molly nagyon boldogok. Épp új lakásba költöznek, és a házasságot tervezik, amikor egy tragikus véletlen folytán Sam meghal. Ám a férfiben olyan erősen lángol a szerelem, hogy nem tudja itthagyni az árnyékvilágot. A közelben marad és mindent elkövet, hogy segítsen Mollynak. Lassan kiderül, hogy a véletlen baleset nem is volt véletlen, Willy Lopez barátja, Carl Bruner gyilkoltatta meg. Carlnak zűrös ügyei voltak a bankban, és a fekete tranzakciók lebonyolításához mindenképpen szüksége lett volna Sam új kódjára. Sam egy spiritiszta, Oda segítségével próbálja Mollyt értesíteni a veszélyről. Mollynak azonban nagyon nehéz elfogadni és megérteni ezt az egészet.
-Egy olyan film amelyben nemcsak a színésznő volt szép, hanem a film is nagyon tetszett.
A Flashdance egy amerikai musical- és romantikus film, ami 1983 áprilisában jelent meg. Az 1980-as évek elejének egyik legsikeresebb filmje. A Flashdance volt az első film, amelyen Don Simpson és Jerry Bruckheimer producerek együtt dolgoztak. Videoklip-szerű jelenetei több 80-as évekbeli filmre is hatással voltak, többek közt a Halálos fegyverre, Simpson és Bruckheimer leghíresebb filmjére. A Flashdance kedvezőtlen kritikákat kapott ugyan, de 1983 hatodik legnagyobb bevételt hozó filmje lett az USA-ban.[1][2] Leginkább Oscar-díjas betétdaláról, a Flashdance… What a Feelingről ismert, melyet Irene Cara adott elő.
A 19. század elején játszódó romantikus történet hőse Tímár Mihály, a gazdag kereskedő, Brazovics hajóskapitánya. Egyik útján üldözői elől a hajóján keres menedéket Ali Csorbadzsi, a szultán volt kincstárnoka, aki halála előtt leányát, Tímeát - Tímár révén - Brazovics oltalmára bízza. De Ali Csorbadzsi kincsei Tímár birtokába kerülnek. -Nekem a filmből nagyon szép volt az akkor fiatal színésznő Pécsi Ildikó (Noémi).