Most lépett életbe valamilyen szabályozás, hogy hitelekkel, biztosításokkal csak felsőfokú végzettségűek foglalkozhatnak. Emberünk lehet, hogy bizonyítani akart, hogy érdemes a taníttatásába befektetni. Hát nem.
Ez egyfelől jó, mert Kukucska Lajos és hasonszőrű szakértő barátai kikerülnek a képből, másfelől szörnyű, hogy a házaló ügynöknek felsőfokú végzettség kell.
Én pl. kifejezetten sajnálom az ilyeneket. Most mondtuk fel a férjemre kötött életbiztosítást, amire kapcsolt áruként köteleztek a házvásárlásnál. A csaj majdnem elbőgte magát, hogy ne csináljuk ezt, őt letolja a főnök, kössünk már egy másikat, vagy csak a kedvezményezettet írjuk át. Mondtam, hogy bocs, ezt én sosem akartam, nem éri meg, minél hamarabb szabadulok tőle, annál kevesebbet bukom rajta.
Aztán elmondta, hogy kényszervállalkozó, ahhoz, hogy megérje neki, havonta 300 ezernyi kötést kell összehoznia. Persze nulla érzékkel, tudással, hideghívásokkal, házalással ez nagyon nehéz. Ő is csak azért vállalta be a munkát, mert nem kapott állást, és valamiből élni kell.
Szerintem ez is amolyan "attól függ" dolog. Azt azért be kell látni, hogy Magyarországon az emberek többségének van hitele. Az emberek hitelből élnek. Hitelre veszik a házukat, a kocsijaikat (mert egy ugye nem elég), hitelre vásárolnak és még nyaralni is hitelből mennek. Na most az az ember, aki abszolút elzárkózik a hitelektől annál ez rossz húzásnak számít, de azok, akik hitelből hitelbe menekülnek még megoldás is lehet. És lehet nem azért fog jelentkezni a tájékoztatóra, mert ott akar dolgozni, hanem mert érdekli, hogy milyen feltételekkel tudna neki valaki (bárki) hitelt intézni. Ez reklám is még, ha ne is a legjobb. De láttunk már hitelt reklámozni Vágó Istvánnal is. No most kérdem én: Az jobb pusztán azért, mert Vágó István beleegyezett, hogy az arcát adja hozzá? A hitelirodának lehet jót tett. Azt kevéssé hiszem, hogy Vágónak is. Persze a pénztárcája biztos hízott tőle...
Közbe mesélem a sztorit az asszonynak, ő foglalkozott hitelekkel, meg biztosításokkal egy időben... annyit mondott erre, h emberünknek jó eséllyel meg vannak számlálva a napjai a cégnél, ha ez nem valami lejáratósdi része, és valóban létező személy.
Mert amúgy értelme csak annyi, h minden, a szóban forgó cég nevével fémjelzett dologra ferde szemmel néz az ember egy ilyen húzás után.
Engem most az ökonettel zargat egy játszótéri ismerős. Havi fél milla tisztán, napi 3-4 óra munkával. Na persze... Asszem veszek tőle egy szappant osztán jól van hátha lenyugszik:)
Ehehe... én is megkaptam. Én is álláskeresős mélcímre. Az a baj, h nem olvasom végig. Életem nagy lehetőségéről lemaradok, bizonyára. Hajjaj, most mi lesz. Ja, és írjuk már ki, h Kukucska Lajos. Mert megérdemli.
Nem is tudom, mit gondolt ezzel elérni a levélíró. Tipikus lúzerügynök. Ha találkozót akarok, akkor felhívom az illetőt, hogy találkozzunk, nem udvarolok neki fél oldalnyit. Vagy kap egy kétsoros emilt, hogy találkoznék vele, és kész.
Dubaiba meg fel is gyorsul. Ilyenkor jo par helyen 5-11 ig tart a reggeli muszak es este 5-6 korul kezdodik az esti. Na ehhez sincs azutan semmi kedvem. :)
eddig mar 3x erkezett meg. nekem is arra a cimemre, amit csak allas ugyben adok meg.
gondolom az urge elofizetett vmelyik allasadatbazisra. Bar ennel en is el tudom kepzelni, hogy csak vmi haverja informatikus egy ilyennel es legyujtotte neki az emailcimeket. Mert hogy az eletrajzomat nem olvasta, foleg haromszor nem, arra felteszek ket rekesz sort :)
Magyarorszagtol a politikai dolgok tartanak vissza, ennek a rezsimnek nem akarok tobb adot fizetni, ha nem muszaj. Ha megnezem a hiradot, hamar felmegy a vernyomasom. :) Egy csomo minden idiota modon mukodik, de nem akarom folytatni, mert kimoderalnak.
Mondjuk, ha karacsony elott ket nappal kuld az ember eletrajzot, akkor ne nagyon varja, hogy napokon belul visszahivjak. :)
Az, hogy mikor van a legtobb munka, nem tudom. Ez a barbadosi kirandulas szeptember vege, oktober elejen jott, de volt mar december magassagu kezdesem/ajanlatom is. Lehet, hogy tobb a munka januar vege, februar elejetol, de nem erzem lehetetlennek.
Ezt a gyongyszemet megosztanam, ez is ma jott:
"Tisztelt Uram!
.... Lajos vagyok a ...... Holding Zrt. Pénzügyi tanácsadója. A ..... Holding Zrt. 1999-óta Magyarország, 2007-óta Európa vezető független pénzügyi tanácsadó cége.
Önéletrajzát elolvasva először arra gondoltam, hogy az élet sok területén találhatna képességeinek megfelelő munkát, noha azt is tudom, egy-egy félresikerült próbálkozás bizony megtépázza az ember önbizalmát és legfőképpen a hitét. Ön bátor és bízik önmagában, akkor – teljesen mindegy, hogy hol, mikor – eredményeket fog elérni. Az utóbbi évtized egyik legeredményesebb hazai vállalkozása, a ... munkatársaként nem pénzügyi szakemberként kezdtem el a munkát, valahol legbelül mégis éreztem, hogy sikeres leszek benne. Munkatársamként olyan emberekkel kerül majd kapcsolatba, akik éppen azért lettek sikeresek mert hittek magukban, nem „árazták” alul magukat a humánpolitika piacán. Ez az életfelfogás, szemléletmód mindenki – így az Ön – részéről is elsajátítható. Tudnia kell, nem kínálok milliós, sőt, többszázezres fizetést. Csak mindezek elérésének lehetőségét! A .... által szervezett képzéseken elsajátíthatja majd mindazokat az ismereteket, amelyekről ma még azt gondolja: sosem lesz képes alkalmazni azokat. Aztán mégis minden másképp lesz. Szívesen venném, ha ezekről a kérdésekről személyesen is szót válthatnánk. Azt gondolom, hogy a találkozásra fordított időn kívül nincs veszíteni valója. Pályafutásom során nem egy olyan emberrel találkoztam, aki elmondta, hosszú ideig vergődött egy-egy munkahelyen, egy nem igazán szeretett szakmában, amelyről úgy gondolta, a sors ezt szánta neki. Ma pedig már nem is érti, miért nem váltott azonnal, amikor ott állt egy minőségileg jobb lehetőség kapujában. Az a lehetőség pedig, amit most Önnek kínálok, nincs korhoz, nemhez kötve. Csak tenni akaráshoz, hithez, azaz a változtatás képességéhez. Ez pedig – és ez már az én hitem – mindenkiben benne van. Szeretettel várom egy kötetlen, minden kötelezettségtől mentes baráti, ha úgy tetszik, munkatársi beszélgetésre. .... hu címen várom jelentkezését július 31 -ig. Kérem adja meg telefonos elérhetőségét.
Üdvözlettel: .... Lajos, a .... pénzügyi tanácsadója.
Mi lenne, ha pusztán kalandvágyból nem Dubaiba, hanem Magyarországra jönnél dolgozni .. esetleg Romániába (mert ott is hiány van ám szakikból)? Tényleg, ősszel nem bonyolult kissé munkahelyet találni az építőiparban?
Nem, nem AQ az, valami affinitást mér az is, ami nem az empatikus készség, de a franc tudja mijaz. Abból én kimaradtam hál'isten, csak hostoknál láttam. Node mi az SQ?
ezek csak eimalek, hirlevelek, nem ajanlatok. Mostanaban nem nagyon kuldok eletrajzot sehova. Majd ha - minden jol megy - osztol kell munkat keresni. Kivancsi leszek, mert az ir piac ugy nez ki bedoloben, inkabb kuldik el az embereket, mint felveszik. Ingatlanarak zuhannak, bar eddig irrealisan magasak voltak, projektek befagyasztva.
Ahogy nezem az allashirdetesek mennyiseget a sajat teruletemen (epitoipar), kis tulzassal eltuntek. Korabban szazas nagysagrendben voltak az irishjobs.ie-n, most alig 20-30. A beallitott allasfigyelo emailek is csak csordogalnak.
Ahogy beszelgetek emberkekkel, sokan hasonlo dologrol szamolnak be, illetve az ujsagcikkek is ra. Nem akarok veszharangot kongatni, de aki oda keszul menni dolgozni, jol gondolja at.
Átlag kéthetente beírsz valami ajánlatot amit éppen kaptál, kacsalábpn forgó juttatásokkal meg mittomén, nem hiszem, hogy pont szükséged lenne ilyen biztosításra, megértem, hogy nem kötsz:)
ilyen biztositast nem kotnek. Ugy gondolkoztam egy kicsit, hogy ezt miert utasitom el helybol, amig masfajtat (elet, lakas, kocsi, utazasi stb.) megotok vagy megkotnek. Azt gondolom, hogy itt a kockazat kivedese joforman csak rajtam mulik. Persze lehetnek nehez helyzetek, meg rajtam kivulallo okok, de az, hogy talalok-e munkat x idon belul es tudok-e erre tartalekot kepezni nagyreszt rajtam all v. bukik. Inkabb nem szivom el azt a napi doboz cigit, ha olyan helyzetben vagyok .... (bar egyebkent sem dohanyzom)
Igen, ennyit dobott ki a gép, persze a párom adataival. Másnál valószínűleg mást javasolna. Csak annyit ír, hogy nagy összegű baleset- és életbiztosítással kombinált, de alapvetően kockázati biztosítás. Természetes, hogy az ember arra hajt, hogy maradjon/legyen állása, és nem ül a babérjain, ha esetleg elveszti. Én is voltam munkanélküli két állás között, de önszántamból, tehát az egyik helyről már eljöttem, de még nem találtam újat. Egy-egy hónapra estem ki, és mindig jött valami más. A párom tavaly januárban volt munkanélküli, akkor is csak egy hónapra, idén januárban pedig 6 hétig volt táppénzen. Tapasztalati szempontból nincs jelentősége az egésznek, mert ha csak azt veszem, nem érné meg. De a munkaerő-piac napról-napra változik, és az ördög sem alszik. Mindkettőnknek van önkéntes-kölcsönös nyugdíjpénztári betéte, de ahhoz nem lehet akármikor és akárhogyan hozzányúlni. Részvényeket és kötvényeket pedig nem olyankor vesz az ember, amikor klasszikusan a nehéz időkre akar félretenni.
Igen :) Mehet vállalkozóival is, de ha alkalomszerű, akkor mehet önálló tevékenységként is.
Ezt az utóbbit nem értem. Mi az, hogy ha alkalomszerű, akkor mehet önálló tevékenységért is?
Egyébként arra gondoltam, hogy egyfajta részmunkaidős melóként még el is vállalnám a tervezett bruttóért. Mondjuk napi 4-6 órában. Persze az gáz, hogy nem tudok mindennap menni. No, majd meglátjuk.
Az, hogy távgyógyítót keresnek, még megértem. De látnokot? Minek ahhoz hirdetésre költeni a pénzt? A látnok már most látja, hogy ő annál a TV-nél fog dolgozni. Az, hogy hogyan kerül be oda, részletkérdés. :))))
Amikor még volt egy kis közöm a médiához, akkor egy horoszkóp-szerkesztő finoman célzott rá, hogy nem olyan egyszerű ám az év minden napjára 12 féle elemzést készíteni... izé kitalálni:).
Tundi. Es azt miert nem tudod megcsinalni, hogy elmesz par probanapra a szabadnapjaidon? Akar csak vmi jelkepes fizetesert. Majd egy ido utan levonod a kovetkeztetest.
Ezzel a munkabeosztassal felelmetes lehetosegek vannak a kezedbe, nem ertem miert nem hasznalod ki?