Sziasztok, mindenkinek szép lelki érzésekkel teli napot kívánok!
Én Juhász Gyulától hozok verset ma is:
Juhász Gyula: Szögedi Intérieur
Pirosló abrosz, friss szalonna, Búbos kemence, jó meleg, Pár kurta rőf a szoba hossza, Megférnek a jó emberek. Nagy ágy fölött a házi áldás, Arany rámában a király, Künn kora tavasz szele lármáz, Benn enyhe, renyhe félhomály. Fölenged itten kósza szívem S kakukkos óraként ketyeg, Be jó a csönd, az óbor itt benn, Be jók e józan emberek! Ha itt maradtam volna szépen És fogtam volna a gyalut, Utód apáim örökében. Az óra szól: kakukk, kakukk!
Nem ismered fel életed legszebb napját, amíg benne nem vagy. Nyakig. A napot, amikor elkötelezed magad, valami, vagy valaki mellett. A napot, amikor összetörik a szíved. A napot, amikor lelkitársra lelsz. A napot, amikor rájössz, hogy nincs elég időd. És, hogy örökké akarsz élni. Ezek a legnagyobb napok. A tökéletesek.
Ágai Ágnes
Ha megidézlek
Ha megidézlek, más vagy: önkényesen vegyítek valódit és vágyottat össze, játszom hamisképeddel jóleső öncsalással, szétszedlek, összeraklak, mosolyodat magamra öltöm, mozdulatodba belebújok, hangodat a szélnek eresztem, és az arcomba visszafújja. Hol jársz? nem kérdem, olyan mindegy, csak lépted vigyázom, cipőd ismeretlen. Ha szólnál hozzám, meg se hallanám, elmennék melletted észrevétlen, mostani magadhoz nincsen már közöm.
Létezik másfajta szeretet is.
Olyan amitől elég erőt kapsz, hogy több legyél, és ne kevesebb.
Amitől úgy érzed semmi sem lehetetlen.
Azt akarom, hogy tudd van ilyen, és várd ki, amíg rátalálsz.
Ne érd be ennél kevesebbel.
Most mennem kell, de visszatérek!:-) További szépséges napot kívánok mindenkinek, aki úgy gondolja, megoszt velünk néhány szép hangulatot, érzést és azoknak is, akik csendben olvassák a topikot!
...
Nagy István Attila Elrejtelek
Szavaimba rejtelek, hátha nem találnak rád, amikor megvirrad, s útjukra indulnak a gonosz álmok. Új szavakat találok, testedet takaró varázsigéket, ne árthassanak neked az emberek. Mert minden jóság, minden gyötrelem, eltanulható, félek, egyszer megadod magadat. Szavaimba rejtelek, hátha nem találnak rád, s olyannak maradsz, amilyennek megszerettelek.
Kellemes napot és szép hetet, kedves 01barátom!:-)
...
Nagy István Attila Messzebb vagy
Bukdácsolok az álomban: fel-felriadok, arcod, kezed, szemed hiányára. Futnak velem a fürge kerekek, elringatnának, mégis bukdácsolok az álomban: rám emelhetnéd boldog tekinteted, s akkor megtelne fuldokló szívem a szemeddel, tenyeremben hintáznának játékos ujjaid, s az arcodba újra meg újra beleszeretnék. De hát nem lehet - messzebb vagy tőlem, mint a képzelet.
Olyan lassan telnek a percek, amikor nem vagy velem. Lapozom a múltat, hátha megjelensz, kilépsz az ajtón, elindulsz az úton, mert tudom, láthatatlan erők vonzanak. Várok, mit is tehetnék, pedig szívesebben ölelnélek, érezném arcod bársonyát, s magamat - veled. De nem lehet, hiába rajzol a képzelet, elbukik ez a nap is - nélküled.
Felderítő leszek, ha messze bujdokolsz, bejárom a földet, átúszom a folyókat, tenyereimbe veszem a hegyeket, a mélységeket és a magasságokat bejárom minden éjszaka, csak megtaláljalak. Gondolj rám, s eljutok hozzád, hiába állnak utamba erdők, emberek, gonosz szellemek, sanda szándékok, csak gondolj rám, ha földig ér a bánat, s az arcodon matat az ősz. Ott leszek fában, virágban, a bőrödet borzoló napsugárban. Ott leszek, ha már nem leszek.
olyan az életem, mintha az "alvilág poklait" járnám, mintha valaki tudatosan mindent megtapasztaltatna velem, hogy ezáltal tudást szerezzek, közelebb jussak a megvilágosodáshoz.
És valóban:
soha ilyen boldog nem voltam, mint most, amikor kívülről szemlélve a legboldogtalanabbnak kellene lennem.
Szétoszlóban a köd, amiben eddig éltem.
Meglepő felfedezéseket teszek szinte nap mint nap és nem értem, miért nem voltak eddig ezek egyértelműek számomra?
- mert nem volt időm gondolkodni rajtuk? - mert nem tudtam, hogy gondolkodni kell rajtuk? - még nem volt itt az ideje, hogy választ kapjak?
Miért kell 44 év a felismerésekhez?
Miért nem hoztam ezt a tudást magammal?
Ez a sok MIÉRT foglalkoztat, és sokkal jobban érdekel, mint bármi más.
Ritmus az élet, pulzál, lüktet, Járja az ember, hurráz, csügged. Járjuk mi együtt az élet-táncot, Elszédülsz tőle, de mégis járod.
Lassíts le néha, jó pajtásom, Észreveszed majd sóhajtásom. Elfáradtam, pihennék, de mást akar a ritmus, Gúzsba köt, már ő irányít, élet helyett cirkusz.
Porondon az ostor hangja csattog, felpörög a tempó, Táncos lábak vad hajszáját fokozza zaklató parancsszó, Jobb láb koppan, bal láb toppan, tudsz te torz ütemre ugrálni, S a mutatványtól elfelejted, hogy meg akartál állni.
Nem emlékszel pajtásodra, lassú már a régi taktus, Ostor hangja, nézők tapsa, célod, hogy a csúcsra feljuss. Elvarázsolt élet-táncos, vágyad felröpít a holdra, Magasra szállsz, egyre feljebb, lábad felhőpolkát ropna.
Égbolt, nap, hold, fényes csillag - álmod újabb táncparkettje, Tejútfátyol libben körbe, göncölszekér röpít messze; De neked még ez sem elég, fokozod az őrült ritmust, Ám megbotlasz, lépést vétesz, utolérni tempót nem tudsz.
Ütemadó ostorhangtól elszakadtál, messze jársz, Föld és ég között bokázol, saját lépést nem találsz. Eszeveszett kalimpálás lett a táncból, barátom. Szomorú és hamis látvány. Felhőtáncos? Sajnálom!
Ritmus az élet, pulzál, lüktet, Vár vissza téged, újrázz, küzdd meg. Ütem, ha gyors, ha lassú néked, Taktust magadnak szabd meg, kérlek
"Ne azzal törődj, ki hogyan vélekedik rólad. Egyedül az számít, gondolataid, cselekedeteid hogyan hatnak vissza rád. Ha érzésvilágod zaklatott és elégedetlen, változtatnod kell benső helyzeteden, különben lelked sorsidéző mechanizmusa nem tud olyan állomásokhoz kapcsolni, amelyek segítségével nehézségeidet megoldhatod. "
Amikor nem vagy itt, mélyebben létezel bennem, mint legmélyebb csöndben a csönd. Én ilyenkor csak vándorolok, magamból is kivetve, árván, száműzetve, - és keresem a dalt és a reményt, hogy egy napon majd találkozunk mi ketten a metafizikai létezés sűrű hálóján túl, az itt és ott kereszteződésében és felismersz a csalogány énekében.
01barátom, Arozika, Jávorfácska, köszönöm, hogy itt voltatok és azoknak a kedves topikolvasóknak, akiknek talán sikerült egy kis örömöt szereznünk a versekkel, gondolatokkal, képekkel.
Szép álmokat, jó pihenést kívánok mindenkinek!
...
Fodor Ákos
A vándor imája
Ne legyen időm elrontani, ami jót megtehettem itt.
ha nem vagy velem sohasem ér véget a nappal szememből a bánat nem menekül hiába várom az éjszakát elkerül az álom ahogyan Te
kutató képzeletem bejárja a várost füstös sörözők pultján könyököl a tó partján mélázik vagy a téren a padokon kutat mindhiába
ha velem vagy szomorú szívvel hajnalodik várakozna még az éjszaka hogy betakarjon bennünket - vágyainkban hullámzik a tenger szemedben kacagnak az álmok mert a valóság ezerarcúbb mint a legszebb látomás: maradj velem mindhalálig
Mondd átok vagy áldás tudni, hogy ennyire szeretlek? S megbocsátható-e, ha lelked gyöngykagylóba zárom? Bűnnek vallod-e ha az érzések titkait sosem palástolom És a lobbanó szenvedélyt csak két szemedben látom?
Mondd, oly tisztán szól- e még lelkünkben a dallam, Mely annyi éjen át szívhez szóló lágy muzsikát játszott S melyben a kimondott szép szavak, mint apró mécsesek, A szerelem éltető erejétől kaptak öröktüzű lángot.
Mondd szeretsz-e úgy akkor is, mikor gondolatban ölelsz És nem érinthet két kezem a megvetetlen ágyon, Mert helyettem csak az őszi szél simítja révedező arcod, Ahogy elmélázva ringatsz egy könnyes vallomáson.
Mondd, ugye te nem kívánod, hogy rozsdás szóval hazudjak könnyű álmot, ha azt kérdezed tőlem, hogy aludtam: jól tudod, a rideg háztetők alatt, a gyéren szűrt sugarakban minden ostobán áll és mozdulatlan, - és mikor a hajnal házat ácsol a téli szürkeségben, ugye nem akarod, hogy eltagadjam, nekem - nélküled - semmi örömöm nincsen...?
Mondd, ugye te megértesz, hogy este, amikor az alkony alvadt sebe a fényes égen gyógyulni látszik, hiába békés a táj, és a kép színes, - akár Canaletto híres gondolái, - nélküled minden együgyűen semleges...
[...]
Lágy, szépdallamú, de igaz verseket írtam, néhol már giccs, - és ez sokszor megriaszt: romantika, dús érzelem fülledt a sorokban, s a közhelyektől arcomra fagyott a grimasz.
[...]
De ha nem vagy itt, üres és jeltelen a térkép, hideg kövekbe dermedt, széthullt, ős-csontokból hiába őriz itt kanyargó lépcsősort a hegység: az ember felejt, a kősziklák soha, - azt akarom, hogy a jelet talpad lenyomatai is véssék... - hadd lássák az utánunk jövők: ez szerelem volt. És szép. Mondd, ugye nem kell semmitől félnem...? Tudom, - úgyis viszel magaddal. Észrevétlen.
Vasárnap. Most régi és új emlékeket keretezgetek, leveleidet olvasom megint, - mindegyiket és újra, - halkan, tagolva, mert jóízű a szó - rólad - kimondva; ... igen,...ez régi, ekkor még nem töltöttem meg a nevedet veled, a tartalommal, - előveszem most egy fényképedet, látom mögötted a télies, haragvó eget, te fekete kabátban állsz, álmos félmosollyal nézel a gépbe, - szeretem a tekintetedet -, és itt egy újabb kép, ráhajolsz az íróasztalomra, kékkockás az ing rajtad: megnyugtat, ha a sejtelmesen puha félhomályban árnyékodat látom a falra rajzolódva... ...nézem a képeket, leveleidet, - és tudom, enyém az élet egyik legszebb ajándéka. Így van megírva.
Nagyon szép ez a vers, kedves Jávorfácska! Örülök, hogy ellátogattál hozzám.
...
Kovács Anikó
Súgás a tavasznak
Tavaszt szórnék szét máris, ha tudnék, elűzve a téli, rossz napokat, - mindet, elég volt a sötétből, tűnjön az árnyék: zümmögő napsütést akarok, - tüzet!
Látni akarom a friss rügyet, ha fakad, hogy új ruhát kap a gesztenyefa ága; te pedig bátran szívemre bízod magad, hogy elvezesselek egy szebb világba.
Sok zöld levél halkan, zizzenve lebben, nincs hang, mi súgna ennél édesebben, fénylő s kegyelmes béke ébred bennem;
semmi sem fontos már, csakis mi ketten. A parkban tán' enyhe szellő sem rezdül, …s látlak, ahogy jössz az úton keresztül
"Nyugodt szerelem nem létezik. Akivel megtörténik, elveszett. Nem tudok felidézni egyetlen pillanatot sem, amikor a szerelem nyugalmat hozott volna. Mindig szenvedésekkel és kibírhatatlanul boldog pillanatokkal jár, végtelen boldogsággal és mélységes szomorúsággal."
