„De konkrétan milyen jellegű ismeretekre kíván szert tenni a metafizikát művelő filozófus? Két alapvető (és igen egyszerűen megfogalmazható) kérdésre kell válaszolnia:
(1) Milyen típusú dolgok léteznek?
(2) Miben áll a létező dolgok természete?”
Van az archetípus, ami egy idea, egy gondolati szellemi létező, amit csak Egy létező hozhat létbe, a Mindentudó és Mindenható. Azután van a prototípus, az első fizikai, vagy anyagi létező a naturália, vagyis a teremtmény. A teremtmény lényege a természete, amely az ideájából és az anyagából fakadó dualitás. Ez a dualitás, a Purusha és Prakrti közös megnyilvánulása, maga a természet, ami az „univerzumot” jeleníti meg.
Az anyagi valóságból minden, ami megváltozhat, oknak és következménynek, (evolúciónak?) van kitéve fennmaradása érdekében. Ez a dualitás kötőeleme, összetartója. Az Univerzum nem létezhet az archetípus és prototípus fúziója nélkül, mert külön-külön változhatatlan, ok és következmény nélkül vannak.
A metafizikának számos különböző meghatározása van forgalomban. A metafizika (1) a végső valóság tudománya, (2) a létezőnek mint létezőnek a tudománya, (3) a valóság mint egész tudománya, (4) az alapvető elvek tudománya, és még sorolhatnám.
E meghatározások homályosak, két dolog azonban világosan kiolvasható belőlük. Egyrészt az, hogy a metafizika a filozófia ama vállalkozása, amely a valóság természetéről kíván mondani valamit, és ez az, ami megkülönbözteti az episztemológiától, ami a filozófia ama vállalkozása, amely a valóságra vonatkozó ismereteink természetét kutatja. Tipikus metafizikai kérdések: „mik a tulajdonságok?", „mik az események?", „mik a fizikai tárgyak?". Tipikus episztemológiai kérdések: „mi a tudás?", „hogyan kell igazolni a hiteinket?", „hol húzódnak a tudásunk határai?". Másrészt az is világos a fentebbi meghatározásokból, hogy - ellentétben a különböző szaktudományokkal, melyek a valóságnak mindig csak valamely részét vagy aspektusát kutatják (a kémia a kémiai folyamatok természetét, a biológia az élettani folyamatok természetét, a pszichológia a lelki/mentális jelenségek természetét stb.) -, a metafizika elvonatkoztatva az egyes részektől és aspektusoktól, a valóság legáltalánosabb szerkezetével és természetével foglalkozik.
De konkrétan milyen jellegű ismeretekre kíván szert tenni a metafizikát művelő filozófus? Két alapvető (és igen egyszerűen megfogalmazható) kérdésre kell válaszolnia:
(1) Milyen típusú dolgok léteznek?
(2) Miben áll a létező dolgok természete?
Ami az első kérdést illeti: egészen különböző típusú entitások létezéséről vagy nem létezéséről lehet szó. Íme egy csaknem teljes lista. Létezik Isten? Létezik elménktől független valóság? Létezik anyagtalan, testünk halálát túlélni képes elme?Létezik objektív, elménktől független idő? Léteznek számok, halmazok és más matematikai tárgyak? Léteznek események? Léteznek tények? Léteznek tulajdonságok? Léteznek lehetséges világok? A metafizikában - hasonlóan a filozófia egyéb területeihez - a különböző filozófusok nézetei között nem volt és ma sincsen összhang. Az iménti - kétségkívül igen heterogén - lista valamennyi eleméről állították illetve állítják egyes filozófusok, hogy létezik, és állították illetve állítják mások, hogy nem létezik.
Ami a második kérdést illeti: e kérdés megválaszolása értelemszerűen előfeltételezi az előző kérdés megválaszolását. Azaz: valaki csak akkor kezdheti vizsgálni, miben áll a természete az általa létezőnek tekintett entitásoknak, miután már a megfelelő érveket és ellenérveket megfontolva elkötelezte magát bizonyos entitások létezése mellett. Ilyen kérdéseket vizsgál ekkor: az általa létezőknek tekintett entitások közül melyek egyszerűek (primitívek) és melyek összetettek? Az összetett entitások milyen egyszerű entitásokból állnak? Milyen tulajdonságokkal rendelkeznek az alapvető vagy egyszerű entitások? Hogyan épül fel a legelemibb entitásokból a mindannyiunk számára ismerős valóság? Milyen viszonyban vannak az általa feltételezett entitástípusok (más szóval: ontológiai/metafizikai kategóriák) egymással?
A metafizika tehát ontológia (igen szerencsétlen magyar szóval, melyet kerülni fogok: „lételmélet"), s a legtöbb metafizikát művelő kortárs filozófus a fentebbi két kérdésre keresi a választ. ..
„Milyen jó, hogy a fogalom magával magyarázza saját magát!!!”
Ezért különböztetem meg a statika és dinamika alapján a van és a létezik szavakat. Mivel a van, önmagával magyarázhatja magát logikai defektus nélkül, mert a van, tárgyatlanul definiálhatatlan azért, mert mindig tudni kell hozzá, hogy mi az, ami van.
Viszont a létezéshez már a mozgás, mint cselekvés is hozzá tartozik. Ezért a létezés már nem önmagával, hanem a dinamikus mozgással magyarázható. Ezzel is erősítve a szabályt, miszerint a létezik, tárgyatlan ige. Azonban tudni kell hozzá, hogy csak az mozoghat ami van.
Itt van Tractatus Tripartitus (Értekezés a három természetről) az apokrif keresztény iratok közül az egyik legfontosabb, egyben legnehezebb szöveg. Ám ha sikerül megértenünk mélységeit, jobban el tudjuk képzelni, mit taníthatott Jézus a Mindenség születéséről.
„Anzelm különböző kategóriákat kevert össze azáltal, hogy a nyelvtani egységet (a "lenni" állítmányt) lételméleti (ontológiai) értékként kezelte.”
Shakespeare kérdése, a lenni, vagy nem lenni, adja meg a magyarázatot. Egy érzékelhető dologról lehet állítani, hogy van, létezik, de egy nem érzékelhetőről is állítható az, hogy van. Azonban az érzékelhető és a nem érzékelhető, azon két kategória, amely érzékelő, vagy szemlélő alanytól függő. Mint tudjuk, szemlélő hiányában a kérdés nem dönthető el. Viszont azt is tudjuk, hogy a fizikai valóság előbb létezett, mint annak a FIZIKAI szemlélője. Ennélfogva nem tudhatjuk azt sem, hogy a fizikai valóságot megalkotta, szemlélte e, egy NEM FIZIKAI alany.
Most ezen a szón lovagol 2 napja és mindenhol ezzel a kettyóval nyomul. Az összes nickjéről..
Tök mindegy, hogy van-nak, vagy létezésnek nevezi valaki. A legtöbb esetben érthető, spec esetekben meg pontosan definiálni kell, hogy mit ért valaki létezés alatt...
"Több mint hét évszázad elteltével Kant cáfolta meg ezt az istenérvet. A tiszta ész kritikájában (1781) rámutatott arra, hogy Anzelm különböző kategóriákat kevert össze azáltal, hogy a nyelvtani egységet (a "lenni" állítmányt) lételméleti (ontológiai) értékként kezelte. Ha azt mondjuk, hogy egy dolog "van" vagy "létezik", akkor Kant szerint semmit sem teszünk hozzá. Sokkal inkább azt erősítjük meg a kijelentéssel, hogy valami valóságos dolog megfelel a róla alkotott elképzelésünknek. Ha azt mondjuk, "ez a szék létezik", akkor semmit sem teszünk hozzá, csak egy kijelentést teszünk róla, mégpedig azt, hogy tapasztalataink szerint a szék valóságos. Csak azután mondhatjuk, hogy valami "van" vagy "létezik", ha már tapasztalatot szereztünk róla. Az ilyen kijelentések igazságtartalma a szó vagy az elképzelés és a valóságos dolog közötti megfeleléstől függ.
Röviden: ha Isten nem létezik, akkor nem lehet azáltal "jobbá tenni" vagy tökéletesebbé, hogy létezéssel ruházzuk fel, hiszen hiányzik "az", amihez hozzá lehetne tenni valamit. Ha a "létezni" állítmány eltűnik, akkor eltűnik vele az alany - "Isten" - is (ill. "az elgondolható legtökéletesebb lény" vagy az e helyütt álló alany). Isten ezért nem is tüntethető el azzal a kijelentéssel, hogy "Isten nem létezik", mert csak azt mondjuk, hogy nincs ilyen lény, "Isten", aki eltűnhet. Ebben az esetben "Isten" nyelvtani és nem valóságos alany."
"van (ige); Bizonyos formában létezik; jelenléte vagy hatása érzékelhető."
A VAN ige, a kijelentő mód szenvedő fajtája, hiszen nem a cselekvő, visszaható, műveltető állapotban van. Vagyis nem ad magáról más információt azon kívül, hogy van. Mondhatnám azt is, hogy egy passzív állapotban lévő kivételes igealak, amely erősíti a szabályt, miszerint az ige cselekvést, történést, létezést jelent. Arra a kérdésre, hogy mit csinál a valami, elég furán hangzik az, hogy van. Ha azt mondom, azt csinálja a valami, hogy létezik, az már egy téridőbeli eseményt jelenít meg. Ergo a van, a lét, amely a létezés passzív formája, amely elrejtőzhet előlünk a megnyilvánult valóság mögé.:)
Az egész létezés szóval való "bűvészkedés" és parasztvakítás visszavezethető elsősorban a judeokeresztény ontológiára, azután ennek az ellentétére a materialista-ateista filozófiákra.
Az a kijelentés, hogy fizikálisan létező, lefedi azokat a létezőket, amelyek valamilyen energiaformából vannak. Azzal, hogy a TUDAT valamilyen fehérjehalmazból gerjesztett energia, bioáram konstellációja, szintén a fizikai létezőkhöz sorolandó. Csak másféle, fizikai-biológiai alapú detektorokkal érzékelhető. Ezeket a „detektorokat” nevezzük józanésznek, vagy annak patológiás kivetülésének. Nem kell tovább rugóznod a létezés szavunkon, mivel az minden mozgásban megnyilvánultra alkalmazható.
Továbbá érdemes elemezni, hogy sok " fizikálisan nem létező, csak kitalált dolgok"-nak is van tudományos definíciója és bizonyítéka is. Csak egy példa: Az egész matematika ilyen.
Az is egyértelmű dolog és érvelési hibák is bizonyítják, hogy a létezésnek is különféle formái és módozatai vannak, hiszen a "fizikálisan nem létező, csak kitalált dolgok" meghatározásban eleve látszik is. Amennyiben nem lenne tisztában az illető, hogy vannak, csak tagadja még is valamiért, akkor semmi értelme a "fizikálisan" szónak. Hiszen elég lenne így is: " nem létező, csak kitalált dolgok".
Tehát a létezés szó egy jó nagy katyvasz és lexikonok is össze-vissza és különféleképpen magyarázzák.
Nagyon sokan használják ezt a szót értelmetlenül és helytelenül. Filozófusok, bölcsészek és természettudósok is. Szerintem itt az ideje rendbe rakni. Ahogyan Rudolf Carnap A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén keresztül című írása is rendbe rak több dolgot is.
A létezés szónak van ontológiai, egzisztencialista, metafizikai, idealista, materialista, ateista és minden másfajta meghatározása és értelmezése is. Persze minden csoport a saját értelmezését hirdeti jónak és egyedül csak azt jónak. Ettől függetlenül egyértelmű, ha konkrét a kérdés, van konkrét és helyes válasz is. Ha a kérdés halandzsa és átverés, akkor a válaszoknak sincs nagy értelme.
A létezés elsősorban filozófiai fogalom. Több álláspont szerint minden létezik, amiről tudomásunk van, míg mások a létezésen a konkrét fizikai, jelen időben való történést értik. Önmagában használva csak egy értelmetlen szó, ami akkor ad csak értelmes tartalmat, ha kiküszöbölik a következőeket: Problémák a fogalom körül
* Nincs pontosan meghatározva az adott dolog, aminek a létezéséről döntést kellene hozni.
* Nincs pontosan definiálva a hely vagy a környezet, ahol az adott dolog létezését vizsgálnunk kellene.
* Nincs pontosan definiálva a létezési forma.
* Nincs pontosan definiálva az időintervallum, amiben a létezést vizsgálni kellene.
Ezen dolgok pontos tisztázása és megadása nélkül értelmetlenség tudományos vagy logikai alapokon vitázni bárminek a létéről vagy nemlétéről. Az addig a szójátékok és látszatállítások értelmetlen világa.
„Ha létezik a véletlen, akkor a világ irracionális, nem is objektív...”
Szerintem a VÉLETLEN a végtelen lehetőség egyike, ami egyben az első megnyilvánuló, mint OK. A megnyilvánulás irracionális oka. A kauzalitás elindítója. Azonban mint megnyilvánult irracionális ok, lépten - nyomon felbukkan az objektív valóságban, az okozatiság világában.
„A lehetőséget még nem tartom létező valaminek. Mert nem tud hatni és nem lehet megfigyelni.”
Ezt mondom én is, hogy a lehetőség VAN, és nem létezik. Mert a létezés már időben kiterjedő dimenziókat, a dinamizmust jelenti. Egy pontban összegződött lehetőség, a kibontakozásra, megnyilvánulásra „hivatott”. A véletlen adja neki a meghívót.
