Őszintén szólva én korábban mindíg azt hittem, hogy a gyereknek IRL semmi baja, csak tele volt a hócipője az egésszel, és ezért (ha nem is tudatosan), de "szabotálta" a szereplését.
Nekem is volt általános iskolai osztálytársam, aki teljesen normális volt, de azt rühellte, amikor a a szülei "produkáltatni" akarták vendégek, ismerősök előtt, és ilyenkor nem volt hajlandó megszólalni (a szüleit le is szoktatta az ilyan "mondj egy verset Mari néninek Józsika" akciókról).
Az csak itt a topicban merült fel nemrégiben, hogy a gyerek beteg volt, azért viselkedett így, de én sem vagyok meggyőződve, hogy ennek lenne alapja.
Az minden esetre érdekes, hogy a neten Matyi 1.0.-ról, lecseréléséről, stb. egy árva szó sincs, még olyan részletes elemzésekben sem amelyek végigveszik az összes szereplőt, úgyhogy ezt a kérdést finoman szólva agyonhallgatták.
Az ember szvsz azért hajlamos azt feltételezni, hogy a Mester döntése volt, mert hogy annak kellett volna ennek lennie, már régen :-DDDD
Illetve, talán az is játszik, hogy mivel a szülők évekig nem vették észre, hogy a gyerek nem oda való, az is inkább csoda számba menne, ha egyszerre meg megvilágosodnak.... az ilyen szülők (akik sokszor a saját álmukat valósíttatják meg a gyerekükkel, akár akarja az, akár nem, szerintem a legritkább esetben világosodnak meg.... bár persze azt sem tudjuk, hogy mondjuk nem ült-e le velük mondjuk az óvónéni, vagy ha volt, az óvódai pszichológus, fejlesztőpedagógus, és mutatott rá, hogy rosszat tesznek a gyerekkel....
Szóval tényleg ezer más variáció lehet, mint hogy a Mester lépett.... de ettől még érdekes lenne megtudni :-D
Pont ezt mondom itt sokadjára: lehet, hogy semmi baja, csak tényleg egy zárkózott kölyök, akit kényszerítettek (akár jó szándékkal is) valami olyanra, ami nagyon nem az ő világa volt. ettől még, ha csak egy olyan kommentet elolvas, amit Matyi 1.0-ról írtak, nem biztos, hogy át tud lépni rajta... ezért mondom, hogy szvsz nem reklámozza a dolgot, hiszen az esetleg azt jelentené, hogy -akár a legjobb szándékkal- valaki elenged egy olyat, hogy "jé, tökre azt hittem, hogy debil vagy", ami még akkor is rosszul eshet neki, ha ma jól láthatóan nem az, hanem megtalálva, ami érdekli, és ahol biztonságban van, egy normális felnőtt lett belőle.
Én most tényleg baromira védem őt, ne érts félre... tényleg vannak olyan emberek, mint a Valami Amerikában Oroszlán Szonja karaktere, akik egyszerűen két szót nem tudnak kamera előtt élethűen elmondani. Mert, mint a Jóbarátokból Chandlernek a fotózáson rögtön összerándul valamijük. Chandlernek a szája vicsorra, Matyi meg mondjuk teljesen lebénult....de meséltem azt a gimis osztálytársamat is, aki egy kedves, szorgalmas, értelmes lány volt (magyarán mindig becsületesen készült az órákra), de ha szóbeli feleletre hívták ki, egy büdös szót nem tudott kinyögni. És ez nem túlzás: tényleg meg sem tudott szólalni. Szerencsére rájöttek, és írásban feleltették, de pl. ezért meg sem próbálta az egyetemet....és mondom: ha ezen kívül látod, egy kedves, értelmes lány volt, semmi debil...
csak annyit próbáltam kihozni, h az sem biztos, hogy a Mester unta meg Matyi 1.0-t, lehet, hogy a kisgyereknek és a szüleinek lett elege. nem tudhatjuk, h volt, lehet, h Mester pont nem akarta volna lecserélni, mert az már milyen dolog.
amúgy legtöbbször nem azért cserélnek le egy szereplőt, mert le akarják cserélni, hanem a szereplőnek vannak egyéb tervei
Azokban a sorozatokban a szereplőket letesztelték és kiválasztották a szerepre, tehát legalább nagy vonalakban alkalmasak rá. Náluk valóban az van, amit mondasz, netán túlfeszítik a húrt, és kirúgják őket a stábból valami miatt (Gyulárium????)
Matyi 1.0-nál ilyen nyilván nem volt, hiszen pólyásként nem is lehetett volna őt castingolni, kellett egy baba, jött egy baba. Sőt, ahogy írtam, akár ekkor még szuper alkalmas is volt, mert egy normál gyerek lehet, hogy sokkal több problémát okozott volna, mint Matyi 1.0, akit letámasztottak valahová, és szépen ott maradt egy nyekk nélkül.
Fizethetett volna nekik, csak hogy NE szerepeljen Matyi a sorozatban :-D (egyébként mennyi gázsit kaphatott egy ilyen gyerekszínész? Persze ha keveset, az is pont annyival több, mint a semmi, ha szükség van rá)
Mondjuk, hogy kellett nekik a pénz, megmagyarázhatja azt, hogy szvsz ignorálták, hogy Matyi szegénykém láthatóan nem rajongott ezért az egészért... legalább is jó sok gyerekszínészről lehet olvasni, hogy imádta a közeget, a szereplést.... nekem meg kimondottan úgy tűnik, hogy szegény Matyinál nem ez volt a helyzet, mondhatni kényszerítették (ami babként nyilván mást jelent, illetve babként nem is mondhatta meg, hogy ha nem tetszett neki, de később nem az jött le, hogy ezt azért csinálja, mert őt szórakoztatja, akár csak kicsit is.)
Anno nekem sem, csak azóta ugye ismételték jópárszor, és a világ is haladt annyiban, hogy pl. sokan hallottak az autizmusról (Esőember előtt nem nagyon volt a köztudatban ilyesmi), meg egy csomó minden, ami anno nem számított kirívónak ma már betegségnek számít. (én pl. megdöbbentem, hogy a kis unokaöcsinket pszichológushoz kellett vinni, pontosabban a védőnő előírta a szülőknek, hogy el kell vinni), mert két évesen még nem beszélt tisztán... ez még az én fiamnál sem volt -ő is későn kezdett el rendesen, mindenki által érthető mondatokban beszélni- volt, pedig csak tizenpár év van köztük.
Ahhoz meg, hogy szegénykém ne nagyon dicsekedjen vele, elég mondjuk, ha beleolvas valahol egy Szomszédokat tárgyaló fórumba, blogba, szinte mindenütt ezt írják a sorozatbeli kölyökről... ez persze nyilván jóval kevesebb, mint ahányan valaha is Szomszát láttak, ellenben bőven elég beletaposni a lelkébe...
ekkoriban én boldog egyetemista éveimet éltem és ott senki se beszélt a Szomszáról :)
amúgy legtöbbször nem azért cserélnek le egy szereplőt, mert le akarják cserélni, hanem a szereplőnek vannak egyéb tervei :P lehet, h Matyi 1.0 nem kívánt többet szerepelni :P
De, speciel ez volt az egyik olyan dolog, ami már az első sugárzáskor is feltűnt, és nemcsak nekem, hanem a kollégáimnak is. A 90-es évek első felében még rendszeresen beszélgettünk a munkahelyen a Szomszédokról, és Matyi 1.0. fura viselkedése állandó téma volt, az egyik kollégám például csak Zombikának hívta.
Arra is emlékszem, hogy amikor Jutka előadja, hogy Ferinek azért nem vett sört, mert Matyit angolra akarja beírtani, azon poénkodtunk, hogy Feri miért nem válaszolta, hogy "Angolra? Bazd meg, ha eléred, hogy magyarul mondjon már egy értelmes mondatot, utána beírathatod angolra!" :)
De ha megnézed a youtube-on a "matyis" jelenetek kommentjeit (pl. a Matyi eltűnik részt), az itt írtaknál sokkal durvább kommentek is vannak.
Egyébként ha Matyi 1.0. viselkedése nem volt feltűnő és nem zavart senkit, akkor egészen egyedülálló módon miért cserélte le a Mester Matyi 2.0.-ra?
Végül is hallgatni angolul és a világ összes nyelvén nagyon jól tudott volna...:)))
Ne gondolj semmi bonyolultra. A szülőknek egyszerűen jól jött a havi apanázs Matyi 1.0 után. És a Mesti erre volt tekintettel. Nem ismerjük a hátteret. Bármi lehetett.
szvsz eltúlzod ezt a dolgot. a nézők 99.9%-a nem is emlékszik Matyira, hogy hogyan viselkedett. nekem pl. anno egyáltalán nem tűnt fel, h baj lenne vele, egészen egyszerűen más cselekményekre figyeltem. biztos vagyok benne, h a 6 millió Szomsza néző se vette ezt ennyire fel.
Gondolom, félregépelte :-D De emlékeim szerint olyan 89-90-es születésű lehet Matyi, így a 8 éves gyerek ugyan még éppen beleférhetne (ahogy mondani szokták, ha az első randi sikerül....), de ennek ellenére nem hiszem, hogy ő ő.
De szerintem sem lehet sem ő, mert lehetetlen, hogy valaki, aki ennyire autisztikus volt (vagy ekkora kamera-parája volt), azóta is a médiában legyen, ráadásul, mint műsorvezető, aki ugye még csak nem is megírt szöveget mond, hanem tkp. folyton improvizál.
Matyi 1.0. 2000-ben született, kizárt, hogy ő legyen a sportriporter Molnár Mátyás, a sportriporter szerintem jóval idősebb (pl. 8 éves gyereke van).
Arról nem is beszélve, ha Matyi 1.0. ma is a médiában dolgozna, kizárt, hogy valahol ne hangzott volna el, hogy egykor ő volt a Szomszádok sztárja....:)
Nem tudom, nekem teljes képtelenség, hogy ezek után maradt volna a média közelében :-D
Illetve van egy sportriporter/műsorvezető ezen a néven, ami viszont ugye nem egy ritka név és szerintem nem hasonlít a gyerek Matyira, de ugye ez nem perdöntő.... viszont tuti, hogy Vincze ellen ő főz.
(vagy csak én nem vagyok elég rafkós, hogy leessen :-D)
Én is azt írtam korábban, hogy Matyi biztos valakinek a valakije, akár a stábból, akár a Mesterék magánéletéből, no de el nem tudom képzelni, hogy mennyi kompromittáló dolgot kell tudnia a szülőknek a Mesterről, hogy az évekig visszatartsa attól, hogy egy nyilvánvalóan szar szereplőt lecseréljen. Mert jó, nem érdekelte a sorozatnak a színvonala, de azt azért látni lehetett, hogy ez nem az a probléma, amiről ha nem vesz tudomást, egyszer csak megoldódik: Matyit szegénykémet előbb vagy utóbb másra kellett cserélni.... mint az a történet a kínai pasiról, aki csau-csau helyett valami befestett medvekölyköt vett: attól, hogy továbbra is kutyaként kezeli, még medve maradt :-DDD
De ezzel baromira nincs megmagyarázva, hogy mért nem lépett a Mester időben: amikor Matyi 1.0 baba volt, persze, hogy nem látszott semmi, szvsz jó is volt, hogy csendesebb, apatikusabb volt, mint egy normál kisbaba, aki valószínűleg üvöltve sírt volna, mert idegenek kezébe adják, mert éles fények világítják, mert negyven vadidegen arc mozog, kavarog körülötte.
Ellenben ahogy járni, meg gügyörészni kezdett, pontosabban, abban a korban, ahogy ezt a legtöbb kisgyerek teszi . Ugye ebben is vannak különbségek, de azért 2 éves korára a gyerek, ha nem is beszél érthetően, azért ki akarja fejezni magát -legfeljebb csak a szülők értik-, akarata van, a legtöbb kisgyerek pont felfedezné a világot, és sokkal nehezebb rábírnod arra, hogy valamit NE csináljon, mint hogy csináljon (tehát mondjuk nem jelenthet problémát, hogy fusson oda Jutkához, pláne, ha úgy va felvéve a jelenet, hogy az igazi anyuci pont Jutka háta mögött van, és hozzá fut igazából)
Na, a Mester itt nem kezelte a problémát, szart arra, hogy ezzel tényleg szegény kiskölyköt bélyegzi meg egy életre, aki tuti nem büszke lesz arra, hogy valaha szerepelt egy híres magyar sorozatban, hanem titkolni fogja, hogy ő volt az a debil kisgyerek (feltéve, de miért ne lehetne, hogy amúgy kinőtte, felfejleszették annyira, hogy már nem ilyen és szvsz a forgatási környezet sem használt neki)
Szóval, a Mester felelőssége, hogy nem váltotta le Matyi 1.0-át mondjuk legkésőbb 2,5-3 éves korában (ekkor már simán lehetett volna úgy kiskölyköt keresni helyette, hogy tesztelni tudják a kamera előtti képességeit, nem kellett volna zsákba matyit venni)
De nem, a Mesti elhúzta, beleírt még egy teljesen barom szálat az elveszésről, ahol Matyi HETEKIG tűri, mint egy zsák búza, hogy ide-oda pakolgassák: sem a nőnek, aki megtalálta, sem a gyermekvédelmiseknek nem "mond" semmit.... holott szvsz nem lehetett volna olyan túl bonyolult az ügy, elvégre Matyi nem futhatott 10 kilométerekre Gazdagréttől, csak sétálgatni kellett volna vele arrafelé, hátha megismeri a házat, ahol lakik, az ovit, ahová járt. Arról nem is beszélve, hogy már egy ekkora gyereknek is meg lehet tanítani, tudni is szokták, hogy hívják, legalább a keresztnevét... de mondjuk a Vágási sem egy Alsó-feslő mocsoládi Katzenjammer jellegű név, szóval azt is. Ja, meg a korát.... (meg persze teleplakátolni a környéket, meg orba-farba bemondani a hírekben, hogy Gazdagrét környékén találtak egy 4-5 éves gyereket, nem hiányzik-e valahol....szóval, ha Jutkáék KERESIK, meg Matyi is képes bemondani legalábba korát, keresztnevét, kizárt dolog az egész( de ez már nem Matyi sara)
És akkor a Mester még mindig nem egy másik gyereket "TALÁLT MEG" ezek után (pedig mekkora kínálkozó alkalom volt), hanem visszahozta őt, és még próbálkoztak súlyosan, egyre hülyébbé és hülyébbé téve szegény kiskölyköt...
Szerintem a fő indok az lehetett, hogy Matyi 1.0-ával lehetetlen volt párbeszédes jeleneteket írni a szülőkkel. Mivel a gyerek már iskoláskorba ért ez égető probléma lehetett.
Egyébként Matyi 1.0 csecsemőként került a sorozatba, tehát nem tudhatták előre mennyire lesz kameraképes később. Én hajlok arra, hogy ez a gyerek a stábból lehetett valakinek a valakijének a gyereke.
Egyértelmű, hogy nem Matyi 1.0 jelezte pisilési ingerét, mert beszélni nem tudott. Nála nem csak a beszéd gond volt, sokkal nagyobb problémák lehettek. Rengeteg, szinte minden matyis jelenetben látható volt, nem egészséges, mármint mentálisan. 2-3 éves korában már le kellett volna cserélni.
Igen, ez lett volna a másik megoldás, amikor észlelték, hogy Matyi 1.0.-val gond van, ezt beleszövik a cselekménybe, nyilván nagyon sok ilyen gyerek lehet, akinél probléma a beszéd, ilyen jellegű problémái vannak, mint Matyi 1.0.-nak. De valószínűleg nem akarták elvinni a cselekményt ebbe az irányba, hogy Vágáschiék a gyerekkel gyerekpszichológushoz, orvosokhoz szaladgálnak.
Volt egy nagyon rövid időszak Matyi 1.0. eltűnése után, amikor tudomást vettek a sorozatban arról, hogy a gyerek nem beszél, de aztán ezt a szálat nem vitték tovább, hanem jött az elhíresült "Apu, pisilni kell" mondat (amit nem egyértelmű, hogy Matyi 1.0. mondott-e vagy alászinkronizálták, mert a mondat elhangzása alatt a gyereket nem látni), és ezzel a sorozatban gyógyultnak nyilvánították Matyit (bár beszélni ugyanúgy nem beszélt, mint korábban, de erről újra nem vettek tudomást).
Nyilván Nemcsák vagy Ivancsics tudna mesélni a témáról, hogy mi volt ez az egész valójában, de soha nem is kérdezték őket erről, és kérdés, ha kérdeznék, mondanának-e valamit. De érdekes módon nem tűnt fel soha később a Matyi 1.0.-t játszó kisgyerek sem, pedig már olyan 25 körül lehet.
(egyébként János lovagolt is valaha, vagy attól, hogy műlovarnőt lovagolt, már meg is tanult lovat is lovagolni? Vagy a lovaglás megint olyan erdészes-vadászos dolog? Vagy netán olyan, amit minden színész tud, ezért a Mester világában, ahol színész minden férfi és nő, minden ember tud lovagolni?)
Azt pont te írtad, hogy volt egy jelenet, amikor János arról beszél, hogy megtanítja Matyit lovagolni, de szegény gyereket úgy kellett megfogni Nemcsák Károlynak, hogy ne rohanjon ki( Trokán Péter arca is beszédes volt egy darabig)
A Mester azért bevihetett volna egy kis autista szálat (szvsz nagy esély van rá , hogy Matyi1.0 az ) , hogy Vágásiék furcsállják, hogy a gyerek nem fejlődik rendesen és elvitték egy szakorvos, ahol kiderült, hogy amikor két hétre eltűnt otthonról az maradandó károsodást/traumát okozott nála. És akkor a Mesternek lett volna lehetősége bemutatni az ő életüket, kis konfliktust belevinni Vágásiék életébe (pl. Jutka felhánytorgatja volna Ferinek, hogy miért verekedett azzal a férfivel) vagy, hogy Janka és a drágaZsuzsám károgtak volna. Szóval ebből is többet lehetett volna kihozni.
Kb. egy hete volt egy rész, amelyikben Nemcsák és Ivancsics vért izzadtak, hogy egy jelenetben valami kommunikációra bírják Matyi 1.0.-t, de nem igazán jött össze a dolog, majd Nemcsák elindult a gyerekkel az óvodába, de fel kellett vennie, mert valószínűleg menni sem volt hajlandó.
Ha jól emlékszem ez után a rész után már nem jelent meg Matyi 1.0. (ez IRL műsoridőben több hét vagy akár hónap is lehetett), aztán minden átmenet nélkül jött Matyi 2.0.
Szerintem itt volt ez a pont, amikor feladták, hiszen Matyi lassan iskoláskorú lesz, és kellett egy olyan gyerekszínész, aki egy kisiskolást el tud játszani.
És egy cserével szvsz a Mesternek is könnyebb lett volna jeleneteket írnia, mert egyszerűen lett volna Jutkáéknak partnere a családi élet bemutatásában. Ne gondoljon itt senki izgalmakra, egyszerűen itt is megkaptuk volna azokat a reggelizős, add ide a sót jeleneteket, mint Takácséknál. Magyarán feltűnés mentesen elüthette volna a Mester az időt. De így, szegny 1.0-val vagy csak a szekrény vagy csak az olyan izgalmak maradtak, mint az eltűnés... (egyébként tényleg az is rejtély, hogy az eltűnést miért nem használta ki a cserére... mennyi idő telt el a valós váltáshoz képest? Vagy akart váltani, csak megdumálták az 1.0-ás szülők?
Én is, ezért mondom, hogy szerintem senki nem hibáztatja őt azért, amit a vásznon nyújtott... sajnos, a szülei léphettek volna, de valamiért nem tették, és a Mester is léphetett volna, de ő sem tette. Rejtély, az egyiket miért nem érdekelte, hogy hülyét csinálnak a gyerekéből (Matyi 1.0 tényleg mindenkiben így lesz meg örökre), a Mesternek meg miért nem volt fontos a sorozatának a színvonala....
A mai részben már Matyi 2.0. volt, és egy kb. egy perces jelenetben többet beszélt, mint Matyi 1.0. összesen, amíg benne volt a sorozatban (ami persze nem volt túl nagy feladat). Ja, és járni is tudott, nem kellett karon cepelni.
Ha egyébként lett volna egy kis humoruk, ide be lehetett volna írni egy fél mondatot Vágáschinak, hogy "De beszédes lettél kisfiam" vagy valami, de nem.
Egyébként az is nagyon érdekes, hogy pl. amikor a BK-ban egy karakternél szereplőcsere volt/van (ami ott elég gyakori), akkor mindíg tele a sajtó, hogy miért történik a csere, a Szomszédokban ugyanakkor ez volt ez egyetlen ilyen szereplőcsere, és ennek ellenére (vagy éppen ezért?) sehol nem lehet találni erről egy fél szót sem a neten.
Megjelent továbbá Ernőbá is, de ő sem mesélte el, hogy hogyan lett főnök úrból, majd taxishiénából kukázó hajléktalan.
Mondjuk arra azért kíváncsi vagyok, hogy mi lehetett az a pont a Mesternél, amikor már maga is belátta, hogy itt gyereket kell cserélni? Mert azért valljuk elég sokáig húzta Matyi 1.0.
Most már Matyi 1.0 is elmondhatná, hogy kapta meg a szerepet :-D
Tényleg ne féljen, nem őt hibáztatjuk érte, ő csak egy szegény kisgyerek volt, aki erre alkalmatlan volt, de ettől ezer minden másban lehet tehetséges... csak a Mester meg a szülei csináltak szegényből bazári majmot...
"Privátban is adta, akárhányszor talákoztunk éjszaka, minimum 2 nővel volt és mindig kétszer olyan részeg, mint ugyanabban az utcában a második legrészegebb ember."
Szóval szvsz tud (vagy tudott élni), a Kutya által mesélt értelemben is :-D
Nagyon jók az ilyen "engem nem érdekel a pénz, de pont gyűjtöttem valamire" szövegek... ha annyira nem érdekli a pénz, szvsz a tulajdon, a szerzés sem, tehát nem is gyűjt rá, mert nem múlik rajta semmi, hogy van-e olyanja vagy nincs. Ha viszont gyűjt, akkor érdekli a pénz.... meg ahogy mondja, szórni is tudja, tehát élvezi azt, amit a pénzért kap. Más dolog persze, hogy ezek szerint a gyűjtéséhez nem ért, de az nem egyenlő azzal, hogy nem érdekli:-DD
(sőt, talán bizonyos szempontból pont, aki nem ért hozzá, csak szereti, amit érte kap, képes a pénzért hülyeségeket is -pl. szerepet vállalni a Szomszédokban :-D- megtenni)
Egyébként meg egyre profibb képet fest ez a casting, kezdek nem csodálkozni Matyi 1.0 óriási tehetségén :-D
Egyébként ott csak az volt a hiba, hogy a Mester valóban színészek közt foroghatott, így akik jelentkeztek, azok eleve a színészek és mondjuk nem a fröccsöntő kisiparosok köréből kerültek ki, ergó nagyon nagyot nem tudott hibázni.
Matyi 1.0-nál persze félremehetett valami, talán egyszer rossz helyen rakta ki az autó a színházba menet, és Matyi 1.0 anyja igazította útba a színház felé, és a szereppel akarta meghálálni neki, de mivel ő addig csak színészeket, meg színházi embereket ismert, fogalma sem volt, hogy nem minden ember színész, sőt vannak olyan emberek, akik kimondottan nem jól színészkednek :-D.
"Jóban voltam Horváth Ádám rendezővel, és írtam neki egy levelet. Engem nem nagyon érdekel a pénz, de akkor valamire gyűjtöttem, és megkérdeztem, lenne-e egy szerep nekem. Pont volt."
Teljesen életszerű az is, hogy Juli nem azt mondja, akkor a mai smink ingyen van nászajándékként, hanem felajánl egy csokrot. Nekem meg nem fordulna a fejemben, hogy valakinek, akinek aznap van az esküvője, virágja nincs...
Most erre azt mondtam, hogy szerintem ez a sorozat a legalja a sorozatnak és a Mester elképzelt világának... de rájöttem, hogy annyi ilyen van, hogy mem telik bele pár rész, amit majd itt hogyvoltoltok a topikban, és akkor majd arra is nyilván ezt mondom.
De azért azt mondhatom, hogy az egyik legperverzebb elképzelés ez a lépcsőházi esküvő.
Mert aki direkte annyira ki akarja csavarni az intézményt, hogy
- direkt nem hív meg egyetlen rokont sem,
- hogy csütörtökön esküdik, amikor még a barátok sem tudnak ott lenni,
- nem tart a szertartás után lagzit, hanem a szertartás után egyenesen hazahúz a panelba
az szerintem leginkább úgy esküszik (ha egyáltalán megesküszik),
- hogy "csak úgy" besétál az anyakönyvvezetőhöz (időpontot nyilván kérni kell, de kb. úgy megy oda, mintha új személyit csináltatni menne)
- úgy tesz, mintha nem is történt volna semmi rendkívüli,
- nem vesz fehér ruhát, csokrot, magyarán nincs semmi, ami az esküvő kötelező kelléke,
- nem fotózkodik beállítva, profi által fotózva (mondjuk az anyakönyvvezetőnél az egyik utcáról berángatott ismeretlen tanú lő egy képet a vőlegény majdnem játéknak számító fotómasinájával)
- sőt, valószínűleg nem esküszik egyáltalán, hanem maradnak élettársak, de lehet, hogy még azt sem jegyeztetik be hivatalosan...
De pont Antónia és Csók nem tűntek annak a non-konformista embernek, akik pont ne hagyományos esküvőt akarnának... mert a Jóbarátokban Phoebe-ről (szemben Mónikával) még elég valószínűnek tűnik, hogy nem akar felhajtást, meg az esküvőre szánt pénzt eljótékonykodja. De még ő is meginog, és rendes esküvője lesz, a körülmények dacára, mert ez van, valahogy a nők többségének elszáll az agya, ha esküvőről hall, és alkalma nyílik fehér ruhás királylánynak lenni szép csokorral a kezében... vagy ha olyan fasza lány, hogy ennek ellenáll, akkor ellenáll egészen ... de ezt fent már leírtam :-D
Akkor én vagyok ilyen sekélyes, nekem tetszett, bár kétségtelen, hogy nem írt le semmi újat (pláne nem az itteni topik közönsége előtti újat), illetve, hogy tkp. egy szempontot vitt végig, holott sokból szét lehetett volna szedni az egészet, és azzal nyilván más megállapításra jutni :-D
Én úgy érzem, azért maradt neki dokumentum, mert mi, a nézők tesszük azzá, akik folyamatosan hajlandóak újranézni, mert hogy vágyunk emlékezni.... az viszont kétségkívül nem derül ki, hogy miért tud bárkit is elandalítani, ha rossz és hamis a kép, amit mutat.
Tényleg jó kis cikk, a linket meg kéne őrizni, mert szerintem fogjuk itt hivatkozni még (illetve felvetődött bennem, hogy nem valamelyik topiktársunk-e a szerző, de szvsz csak egyszerűen azt látja ő, amit mi, illetve amit egy normális ember lát a Szomszával kapcsolatban.
Hát, izé...
Szerintem nem különösebben jó cikk, ennél bármelyikünk jobbat tudna írni.
És a fő baj, hogy elmegy a sorozat legnagyobb hibája mellett, hogy ugyanis minden, a Szomszédok által felvetett probléma alapjában véve hamis.
Hamis, mert hasonló problémái persze sokaknak lehettek, de pont a karakterekhez hasonló státuszú embereknek nem.
Folyamatosan erőszakolja meg a karaktereket és a történetvezetést, csak hogy ráhúzhassa valaki más gondját arra a 6 emberre, akiket évekkel korábban kitalált.
A szerző hosszasan sorolja azokat a nyilvánvaló okokat, amiért a Szomszédok nem lehet kordokumentum, majd a végén mégis csak dokumentumokhoz, megsárgult újságokhoz hasonlítja.
Ed Wood persze jó hasonlat, de minden idők egyik legjobb filmjével, a 2001-gyel egy mondatba helyezni ezt a szarnak sem jó micsodát egyenesen blaszfémia.
Ennél már csak az a szürrealisztikusabb, hogy az esküvői fotózás is a társasház kapualjában van.....
Más idióták elmennek műterembe, esetleg valahová a szabadba esküvői fotózkodni (általában erre van mód a házasságkötő teremnél is egy szépen kialakított helyen), de gondolom Anatómiamíja már kislány korában arról álmodozott, hogy egy lakótelepi panel koszhadt kapuáljában, a postaládák előtt készüljenek el az életre szóló fotók.....röhej.....
"Szegény János meg nem tudja, hogy Alma annyira eltökélt, hogy igenis fel fogja adni azt a lakásügyet.... Szegény.."
És a mai kétszázvalahanyadik részben ezt mintha lekopírozták volna, azzal az eltéréssel, hogy Alma most SándORR-ral akar hazaköltözni Nagyikéákhoz.....
Persze szegény Baldover is próbálkozik, hogy ez egyszer már nem jött meg, meg ketten talán tudnának bérelni egy kéglit, de nem, Alma hajthtatlan...
Én azt olvastam valahol, hogy maga a sorozatötlet Czető Bernát Lászlóé volt (vannak olyan helyek, ahol az ötletadót is kiírják a stáblistára, itt erre nem emlékszem), ami alapján három forgatókönyv tervezet készült, eredetileg például a Vágási család háromgyerekes házaspár, Mágenheim pedig tévészerelő lett volna.
De végül is a Mester alakította ki a végleges karaktereket, egységesítette a cselekményszálakat (egy korábban belinkelt interjúban elhangzottakból következően Kulka ezek szerint már ezekből választhatta ki magának a Mágen karaktert), így gondolom, ha akarta volna, kitalálhatta és beleírhatta volna már az indulás előtt is a Etus karaktert, azaz Etus már ott sertepertélhetett volna Mágenék beköltözésekor is (ami a későbbiek alapján visszagondolva logikus is lett volna).
No de ha ez így van (azaz már a Mester mondta meg a tutit az indulás előtt is) , akkor valóban rejtélyes, hogy a feleségének kitalált Etus karakter miért csak a 10. részben, azaz cca. a sorozat beindulása után 5 hónappal tűnik fel? Az indulás előtt ezek szerint nem volt kitalálva, csak utána írta bele a Mester?
Mert viszont ha már az induláskor tervezték Etus későbbi feltűnését, de pl. Csűrös más elfoglaltsága miatt ekkor még nem tudott részt venni, akkor is elő lehetett volna készíteni a mindenki által hőn szeretett karakter későbbi megjelenését (pl. már ajnározták volna ekkor is szóban, de annyit mondanak róla, hogy pl. több hónapig Timbuktuban van tanulmányozni az ottani keramikusok munkáját.)
De ahogy Mágen „leanyádozza”, vagy az, hogy pl. Julcsi első sorozat-beli születésnapján nem tűnik fel (ilyen később soha nem fordulhatott volna elő), és nem is hiányolja senki, nekem arra utal, hogy a Mester csak azt követően kreált b. nejének egy szerepet, miután kiderült, hogy több van ebben, mint néhány rész.
Antóniáék is beleillenek a hozzátartozó nélküli körbe.Fiatal pár esküvői tanuja,az öreg szomszédúr.És a vendégek is kimerülnek a Gábors-Juli studióban,meg Lillácskában :)
Virág érdeklődésére,miszerint Károly szerelem-e Julcsi azt mondja,mi nem szólunk bele egymás magánéletébe.És tényelg,ez milyen jó is. Téged is hagytak még hetekig vergődni,miután már az egész család tudta,hogy nős a pasid.
Az FB-hoz kerestem, hátha találok valami augusztus 20-i videjót a sorozatból, amikor találtam az alábbit. Megnéztem, mert hogy a dátum közel van a maihoz, hátha... de persze az nem volt benne.
Volt viszont más:
Lillácska felmenni készül Oszkárhoz, aki az öltözőben hagyta a kulcsát. Mikor kiderül, van még egy mentőöv: Böhmnek van kulcsa, a lakáshoz is (mindenki lakásához??? na mindegy) De kiderül, hogy Böhm kórházban van... Oszkár megkérdezi, hogy akkor nem alhatna-e ő Lillácskánál, mire az sértődötten közli, hogy nem, minek képzeli, kísérje haza, majd MENJEN A KULCSÁÉRT.
Én meg nem értem: a kórházba kéne menni a kulcsért, mert nyilván Böhm úgy ment kórházba, hogy mindenki kulcsát magával vitte, vagy mi? (most Lillácska emberbaráti felhorkanását nem is minősítem: leszarja, hogy Oszkárnak lesz-e kulcsa végül, netán az utcán alszik, nála akkor sem.
De a legjobb a zárójelenet: Sümi szaval a Lantos utcai bejárat előtt, majd kedve szegetten elsétál EGYEDÜL a sötétbe.
Megoldások:
1. Elküldte Lillácskát a picsába, és inkább az utcán alszik, mint hogy még egy ilyen hülye picsát hazakísérjen
2. hazakísérte Lillácskát, elment a kulcsért a kórházba, ahol vagy nem engedték be késő éjszaka, vagy meglepő módon nem volt Böhmnél a pótkulcsa, ezért hazajött a kapuhoz elmondani a verset, majd csalódottan nekivágott az éjszakának (mert más szomszédtól nyilván nem kérhetett segítséget... azoknak nyilván nincs lakáskulcsuk Sümihez, de esetleg nem kell éjjel, egyedül sétálnia az utcán. Vagy bejutva a lépcsőházba már hívhat egy lakatost, aki felfeszíti a zárát...
De az is jó, hogy Feri állapotával rögtön hívják Mágent, aki -ahogy azt megszokhattuk tőle, inkább megtartja magának, mert minek mondaná el Jutkának. Nyilván jobb a bizonytalan rossz, amikor akár rosszabbat is gondol, mint ami van (bármilyen rossz is az)
Szegény János meg nem tudja, hogy Alma annyira eltökélt, hogy igenis fel fogja adni azt a lakásügyet.... Szegény..
Magyarán nem a sorozat ELŐTT lett kitalálva, hanem már ALATTA... (vagy előtte a Mestinek eszébe jutott, hogy ide okvetlen kéne egy túl istentett, túl dicsőített Etus, de a forgatókönyvírók kezdetben azt hitték, megúszhatják -pláne, ha elejtenek egy-két dehonesztáló megjegyzést ANYÁDra, aki mellől albiba kellett költözni- de aztán a Mesti teljesen, minden téren átvette az uralmat, és ugyanúgy baromira nem érdekelte az addigi sztorilájn, mint az Életképekben (ott ugye, míg egy felélesztett Családikörként futott, a részek utáni pszichológusos beszélgetésekkel a történtekről*), ahol kezdetben Etus lánya Amerikába ment férjhez, de az unokákkal azért rendszeresen beszél telefonon, meg időnként jönnek, aztán később a lányt Dél-Afrikába lopta az apja, és onnan soha nem látta stb.)
*érdekes, az Életképeket ezzel együtt soha nem ismételték, ez elveszett a történelem viharaiban, pedig én emlékszem rá, hogy pl. megbeszélték, hogy János segít-e elégg Gábornak abban, hogy az anyja halálát feldolgozza, vagy Éva jól kezeli-e, hogy Tibor elköltözött otthonról, és hogy a lányok eflé nem biztos, hogy jól csinálja a dolgait.
az első 3 rész próbarész volt, azokban a Mester még nem nagyon vett részt. ezért lehet, h Etusra ott még elég furcsán utalgatnak, nem a jó fej anyósra és nagymamára. aztán jött Mester és a neje, így lett belőle az, aki lett.
mondjuk én inkább Lenkét választanám nagymamának, minden negatívuma ellenére.
(a cikk a szokásos szinten, a béka segge alatt van, viszont megcáfolja azt, amiről tegnap(előtt????) beszéltünk:
Kiemelések tőlem
"Csűrös Karola sokáig nem dolgozott együtt Horváth Ádámmal, mert nem tartotta összeegyeztethetőnek, hogy olyan ember legyen a rendező, akivel együtt él. Egy kivételt tett csak, de akkor ultimátumot is adott hites urának.
- Amikor a Szomszédokat tervezte, akkor közöltem vele: ha nem én lehetek Etus, elválok - mesélte egy, a Hot! magazinnak adott interjúban.
Férje nevetve azt válaszolta, hogy nem él a kínálkozó lehetőséggel, mert ő Etus szerepét amúgy is feleségének találta ki. Azt egyikük sem szerette volna, ha arról kezdenek el pusmogni, hogy azért került be a sorozatba, mert a férje rendezi, azért Horváth Ádám vele volt a legszigorúbb."
Mondjuk, én valahogy ezt inkább amolyan visszamenőlegesen oda passzintott történetnek érzem, szóval nem vennék rá mérget, hogy így is volt... bár a sorozat atyjaként a Mesternek nyilván volt beleszólása, hogy nagyjából milyen karakterek lesznek a sztoriban, meg hogy ki játsza őket, de hogy tényleg így volt-e, és senki nem merte, akarta leszavazni még akkor sem, amikor még külön dramaturgstáb volt erre...
De a kezdés se semmi: miért ne lehetne együtt dolgozni a férjével, ha az a rendező? Azt hiszem, elég sok bevált, működő példa van és volt akkoriban is rá...hacsak Cs.K.-nak nem volt szokásában minden forgatáson lefeküdni a rendezővel, és itt nem lett volna olyan izgalmas...
Azt meg, hogy a feleségével volt a legszigorúbb, már nem is emeltem ki.... csak itt csendben borogatom magam...
Ajaj, akkor nem lehetne megcsinálni a Szomszédok előzmény-történetét, hisz Csűrös Karolának nincs irl gyereke :-DDDD
(természetesen kicsavartam a logikát a cél érdekében, hisze egy előzménytörténetben, nyilván valamilyen ifjú színésznő játszaná az ifjú Szikszai Etust, viszont akkor a szerződtetés előtt biztosra kell menni, hogy nem csak akar gyereket szülni, hanem termékeny is, mert különben se Juli, se Julcsi, se Flóra nem születik meg, sőt talán még Mágent sem fogadja akkor örökbe, így ő is örökre kikerül a látókörünkből a teleregény történésein kívülre... :-DDD
(a viccet félretéve, pontosan ez a baj a valóság állandó bekúszásával a fikciós történetbe... mert persze, néha niylván insprirál, pláne, ha kifogy az ember az ötletből, de ha már csak abban tud gondolkodni, hogy az ril Béla keresztnevű ember a sorozatban is Béla legyen, aki ha szeret fotózni, akkor a sorozatban is szeressen, és ha születésnapja van, akkor a sorozatban is köszöntsék fel, elhozza a teljes fikció-impotenciát :-D
sztem gyerek továbbra is akkor születne, amikor a színésznőnek IRL.
tehát Julcsinak lenne egy 10 év körüli gyereke, Almának meg egy 4-5 éves. természetesen Almának Jánostól lenne a gyereke, aki a sorozatban még mindig fiatalember :)
Flóra talán egyetemre járt volna, ha a Mester halad a korral.
Azta már megint szétmentek volna :-D Ez ennek a kapcsolatnak a dinamikája, amit a Mester elképzelt hozzá, és ez így lesz akkor is, ha valamilyen véletlen folytán Almának mégiscsak beleírt volna mára egy gyereket, amelyik gyerek mondjuk már 20 éves, de az anyja és János (aki nem tudom, hogy az apja lenne-e, gondolom, azért igen), állandóan szétmennének meg összejönnének.
Mondjuk, nem csodálom, ha a válás/szétköltözés arra alapul, hogy meglátom a férjem egy nővel két szót váltani, pláne, ha ez valemilyen vendéglátóipari helyiség közvetlen közelében van, és rögtön megcsalást sejtek a háttérben...
Nem csak Pásztor Erzsit említettem, hanem gyakorlatilag az egész kezd felnőtt csapat elég idős ahhoz, hogy akár most, akár csak pár év múlva megfeleljen a kritériumnak: Jutka, Feri, Mágen, Fraj... de nem csoda, hiszen egyszerűen annyi történt, hogy ezek az emberek harminc-negyven évesek voltak a sorozat indulásakor, azóta meg eltelt közel harminc év..... mikor a sorozat indult, én is épp, hogy kijártam a gimit, oszt most meg már itt ülök a széken, és fáj a derekam, mert elaludtam.... (és ma már a fiam is idősebb annál, mint ami én voltam, amikor indult a sorozat) :-D Mik vannak: öregszenek az emberek... :-D
Csak azt nem tudom, hogy ha folytatódott volna a történet, akkor a Mester ezek szerint tényleg ott tartana, hogy Julcsi pályakezdő, Matyi és Flóra meg még mindig a játszótéren futkároznak? Mert szerintem a Mesternél a fentiek alapján Alma és János még mindig csak terveznék a gyereket, mint Katinka és Zoltán az Életképekben.... :-D
Azért össze lehedne szedni jónéhány szerethető öreget.
Hogy csak olyanokat említsek, akik már szerepeltek a sorozatban és idősebbek annál, mit ahány évesen Zenthe Ferenc először játszott a Szomszédokban (67):
Trokán, Kovács István, Sunyovszky, Koltai János, Székhelyi, és a már emlegetett Pásztor Erzsi, Éless Béla, na és persze Etus.
De Frajt Edit is 60, és a többi egykor fiatal szereplő is közelíti a 60-at.
Úgyhogy lenne itt szerethető középkorú és öreg dögivel, az az egy, hogy be kellene hozni egy teljesen új fiatal generációt, ami adott is lenne, mert ugye ott van Juli és Flóra, a már beszédképes Matyi 2.0., születhetett közben gyereke Almának is Nagyorrú Baldovertől, stb., stb.
Igen, erre gondoltam, mikor írtam, hogy nem tudom, vállalnák-e (tudnák-e vállalni) Kun Vilmossal kapcsolatban sem vagyok biztos, színpadon már elég régen láttam, bár a képe kint van a Katonában, filmben viszont épp most néztem meg a 2013-as Coming out-ot, és abban még volt. (de szegénykém, mit is csinálna? A rabsicsok körberöhögnék, ha meglátnák az erdőben, vállán a puskájával, de az sem lenne túl hiteles, ahogy a hetvenes Jánosnak ad életvezetési tanácsokat .-D
Bocs, csak most olvastam el, mert akkor a hosszam miatt nem tudtam, és eltettem későbbre ("read it later"!!!).
Tényleg jó kis cikk, a linket meg kéne őrizni, mert szerintem fogjuk itt hivatkozni még (illetve felvetődött bennem, hogy nem valamelyik topiktársunk-e a szerző, de szvsz csak egyszerűen azt látja ő, amit mi, illetve amit egy normális ember lát a Szomszával kapcsolatban.
Jó, ő összeszedettebben, szakmaibban fogalmazza meg :-D
De nagyon jó megállapítások vannak benne, két kedvencem:
"frusztrált, ismétlésekbe és önellentmondásokba bonyolódó nyárspolgárok vették át, akik maradi nézeteiket a kisember bölcsességének álcázva adták elő"
és
"sehogysem jó itt semmi, a magyar megoldás tipikusan rossz, a gazdagok felületesek és sznobok, a hivatal rosszul működik és a hivatalnokok packáznak az emberrel, tisztességesen egyszerűen lehetetlen megélni, a szegénység erkölcsi tartást ad, a vállalkozás gyanús dolog"
Az alább belinkelt cikk is nagyon jól leírja, hogy a Szomszédok alapvető jellemzői a statikusság, állandóság, változatlanság.
Azaz abszolút nem jelent meg a sorozatban az ilyen hosszú sorozatokra jellemző belső fejlődés, folyamatos változás. Lehet, hogy rossz példa, de még a Barátok Közt-ben is meghalasztottak számos karaktert, köztük alapkaraktereket is, és helyettük jöttek mások, új szereplők, új alapkarakterek.
Ezzel szemben a Szomszédokban csak akkor halhatott meg karakter, ha az azt játszó színész is meghalt, az alapkarakterek végig változatlanok maradtak, új karakter pedig elvétve kerül beírásra, azok is mellékszereplők voltak (Mimike, Kerei, Delfin, Veronika stb.)
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a Mester kizárólag a három "alapcsaládban" tudott gondolkodni, így nagyon érdekes kérdés, hogy mi lett volna, ha 1999. decemberében nem kell lehúzniuk a rolót?
Hogyan tudta volna megújítani a sorozatot? Mert előbb-utóbb nyilván rákényszerült volna több ok miatt is (pl. idős szereplők halála, munkaképtelenné válása, színészek öregedése - kicsit furcsa lett volna, ha pl. a 70-hez közelítő János még mindíg a gyerekvállaláson gondolkodik, stb.)
Na mindegy, ezt sosem tudjuk meg, de szerintem a Mester sem akarta a folytatást annyira erőltetni, gondolom, ha nagyon akarta volna, akkor az Életképek helyett folytathatta volna a Szomszédokat is. Ha pedig abból is az lett volna, mint például a Linda folytatásból, akkor talán jobb is, hogy nem tette....
Tényleg mesteri logika, ha továbbgondolom, az élet is pont olyan, hogy ha meghal valaki, nem lehet tovább élni, mindenkinek öngyilkosnak kell lennie??? Micsoda hülyeség....
Egyébként nem tudom, miért hiányoznának a szerethető öregek?(már úgy értem, hogy hiányozhatnak persze, akik elmentek, de ugye -lsd. fentebb- az élet egy örök körforgás, aki akkor szerény középkorú volt, most már épp lehetne "szerethető öreg" a sorozatban.... Trokán ha jól számolom, lassan hetven, de lassan Kulka, Frajt, Nemcsák, Fehér Anna is eléri a nyugdíjkorhatárt (mondom LASSAN, és ki előbb, ki kicsit később ezen belül)
De megvan még Pásztor Erzsi, sőt, Kun Vilmos, Schubert Éva (más kérdés, hogy vállalnának-e fellépést (itt főleg az utóbbi kettőre gondolok), Pásztor Erzsi ugye pont a napokban mesélte, hol mindenhol lép még fel. De meg van Éless Béla (mondjuk, ő meg nem "szerethető" öreg kategória :-D)
Szóval, a Mesti alighanem egyszerűen elfelejtette, hogy az idő múlik, nyilván sokan meghaltak, de mások meg épp beleöregedtek v. hamarosan beleöregednek a szerethető öreg kategóriába...
Tőlem kérdezed??? Hát ki vagyok én, hogy meg tudjam magyarázni a mesteri logikát?:))))
És a sorozat dramaturgiája? Ha jól emlékszem egy idő után nem is volt dramaturg, de lehet, hogy én tévedek.
(Valahol valami olyasmit olvastam, hogy a kezdetekben egy-egy író volt felelős egy-egy család történéseiért, de ez így nem volt tartható, mert sokszor nem voltak tekintettel egymás sztorijaira. Így a Mester egy kézbe vette a dolgot (már a maga kezébe) és egy idő után ezért nem kellett külön dramaturgia sem, azaz a Mesternek nem volt semmi fajta szakmai kontrollja.)
Persze, tökéletesen igazad van, de vajon hogyan halasztotta volna meg a Mester Komlós Juci életében a Lenke karaktert (azaz rúgta volna ki ő Komlóst a sorozatból), amikor annyit sem vállalt be, hogy a kirúgott vagy távozott színészek karaktereit (Gyulárium vagy Ottlakán Géza, stb.) meghalassza?
Pedig biztosan nem számíthatott arra, hogy Horváth Gyula megváltoztatja politikai nézeteit, aztán majd jön vissza Gyuláriumnak.
Egy későbbi interjúban pedig Mesterünk azt mondta, hogy azért nincs értelme újrakezdeni a Szomszédokot, mert a "szerethető öregek" időközben már elhunytak, és hogyan mehetne tovább a dolog nélkülük.
És majd pont ő halasztotta volna meg még a színész életében a "szerethető öreg" karaktereket?
Inkább dolgoztak 80-90 éves korukig, már ahogyan az a való életben is lenni szokott....
Passz, sok ilyet hallani, de anélkül, hogy a teljes sztorit ismerné az ember.... sokan meg nyilván az ellenkezője: nem a szerelmet, hanem a megfáradt házasságot választja, mert mondjuk nem kapná meg a gyereket (pl. apuka zsarolja vele), és gyakorlatilag a boldogság (vagy legalább annak lehetősége helyett) a gyerekét választja. Kérdés csak az, hogy megbánja-e vagy hogy a gyerekkel tudja-e nem éreztetni a boldogtalanságát... szóval persze, hogy nem normális lelépni a gyerek mellől (minél kisebb, annál inkább), ne legyen semmi enyhítő körülmény, ha valaki mégis megteszi, azt nem merném kijelenteni.
De miért lett volna túl durva meghalasztani egy idős embert? Ha Júliát játszik, akkor is meghal, ha fiatal, és kész. Ő itt nem Komlós Juci, hanem Takács Lenke, aki a sorozat dramaturgiájának megfelelően él vagy hal... ha elfárad a karaktere, és nem lehet felrázni, akkor ki kell írni, akkor is, ha az őt játszó színész(nő) felé a legnagyobb tisztelettel van a forgatókönyvíró, akkor is.
Ahogy írtam, az eleje nálam eléggé hiányosan volt meg, de ha anno tényleg emlegette ennyire, hogy lehet, hogy aztán, a haláluk után meg nem? (talán egyetlen eygszer mentek halottak napján a temetőbe, ami megint csak egy dolog, de hogy soha ne emlegesse se Lenke a lányát, se Alma az anyját???? Nekem sajnos meghalt anyám, apám, bátyám, mégis, ha nem is nap, mint nap, de hetinél biztos gyakrabban emlegetjük őket. Persze nem olyan patetikusan, mint Etus november 4-én Sixait, hanem akár csak egy mindennapi szokásuk, kedvenc fordulatuk, netán kajájuk kapcsán.
Inkább azt kérdezném pl. Tőled mint édesanyától: hogy tud egy anyai szív anélkül megválni a gyermekétől így, hogy kényszerítenék rá? Azért is érdekelne, mert a legjobb barátom anyukája egyszercsak úgy döntött, miután elváltak, hogy lekoccol Svájcba, a pici gyerek nélkül. Így aztán évtizedek teltek el, és évente egyszer találkoznak kb. Én azóta is értetlenül állok ezelőtt...
"Gondolom azt, hogy bár irl a színész nem hal meg, a karaktere mégis, fel sem merült benne, mint igazi profiban..."
Nem, a Mester ezt sokkal profibban oldotta meg, nála a színész halála nélkül nem halnak meg a karakterek, egyszerűen csak eltűnnek minden magyarázat nélkül, mint szürke szamár a ködben - egyik részben még ott vannak, aztán utána sehol. És nem csak a színész tűnik el, de többet szó sem esik róluk, mintha nem is léteztek volna sosem.
A teljesség igénye nélkül:
Vágási mama
A vélt Vágási papa és Vágási féltestvére
Gyulárium, a sokáig levakarhatatlan Etushaver
Ottlakán, az addig elmaradhatatlan öreg barát
Erzsike, a bébiszityó, aki már úgy érezte magát Mágenéknél, mint a saját családjában
Persze nyilván Nagyanyót így azért túl durva lett volna kiírni, de meg lehet oldani ezt másképpen is (pl. elutazik hosszú-hosszú időre ápolni egy távoli rokont)
Igen, mélyen szégyelltem is magam a javaslatért...
Persze értem én, hogy ez akár olyan is lehet, mintha magának Komlós Jucinak az irl halálát kívánná, meg írná meg, de ők SZÍNÉSZEK, akik szvsz nem először halnak meg a szerepükben...
(megint csak felidézem kedvenc cseh sorozatomat, a Výprávějt, ahol a sztori a hatvanas évek legelején indul. Szerepel benne a forrdalmár/ellenzéki nagyi, akinek meghalt a férje a háborúban. Aztán ez a nagyi egyszer csak meghal 90-ben, rögtön a bársonyos forradalom után.... magyarán kitalálták, hogy még pont érje meg a rendszerváltást, az álmát, hogy a rezsimnek vége lesz.) Holott a színésznő NEM halt meg, és tényleg mindenkit meglepett a sorozatbeli halála, de mégis volt benne valami jó, valami odaillő...)
Megint csak saját vélemény, és persze lehet velem nem egyet érteni ;-), de mi kell ahhoz, hogy valaki örökre odahagyjon mindent, ami ahhoz az országhoz/városhoz köti, ahol felnőtt? Gondolom, ott voltak barátai, ott szokott meg minden mást is, legalább is az itteni nyaralások alatt nem tűnik úgy, hogy baráti kört gyűjtött volna, meg hogy nagyikáékon kívül más is idevonzotta volna. Így viszont óhatatlanul felmerül a külső szemlélőben a szempont, hogy egyszerűen le akart lépni az anyjáéktól... ami viszont lehetetlen, hiszen az a kitűnő Lenke lánya (másrészt soha erre utalás sem történik)
Tényleg ne értsetek félre, normális dolog az önállósodás, még akár az is belefér, hogy átköltözzön Magyarországra, mert mondjuk itt akar tanulni, de ehhez akkor az kellett volna, hogy sokkal, de sokkal többet szerepeljenek, -akár csak említés szintjén is- a szülei. "épp most beszéltem anyuval", "jövő héten elugranak egy pár napra", "a nyáron itt töltenek pár hetet"... (és persze ehhez még meg sem kellett volna őket mutatni, nem kellett volna szerepeltetni is őket....) de Alma még akkor sem ment hozzájuk, mikor Maléves volt, és szvsz Berlinben is járt (meg ingyen jegye volt)
Itt az ideje, hogy mélyen magadba nézz, ha ilyenek találsz ki. Méghogy Lenkét. Hát inkább kilépteti az összes fiatalt (Panni, Kristóf, nyomdai és iskolai dolgozók stb.), minthogy akár egy öreget is.
Anno azt mesélte a Mester, hogy baromira nem tudták, milyen fogadtatásra lel a sorozat, magyarán, hogy pár résznél lesz-e több. Persze a profi sorozatgyártóknál ehhez is írhatnak úgy skriptet, hogy minden úgy van kitalálva, hogy az se legyen baj, ha nem kap kaszát a sorozat, és folyik még vagy húsz évig. De ehhez tényleg profik kellenek, illetve még azt is el tudom képzelni, hogy ez a profizmus is a modern kor találmánya, így mondjuk a hatvanas évek végén, amikor a Mesti BBC ösztöndíjas volt, még nem volt ekkora profizmus.
Egyébként azt, hogy egyáltalán nem volt előregondolkodás, nekem már az megerősíti, hogy kvázi már alapból ennyi nyugdíjas karaktert írtak a történetbe. Ezt tényleg nem azért mondom, mert nem tisztelem az öregeket, mert nem érdekelnek a problémáik, pláne nem azért, mert valami szentségként tekintek a mára uralkodó "18-49" alapelvre (már. hogy nekik kell mindent gyártani, mert az adható el igazán) Hanem egyszerűen azért, mert ha nagy számban szerepeltetek 65-70 éves embereket, az idő múlásával ők is egyre idősebbek lesznek: csökken a munkabírásuk, betegek lesznek, netán meg is halnak (azért baromi szerencséje volt a Mestinek, hogy a főbb szereplői közül csak Böhm adta be a kulcsot szegény..), illetve a történet szempontjából sem olyan érdekesek szegények, azaz egyszerűen nem történik velük elég, pláne változatos dolog, ha csak otthon ülnek, meg SZTK-ba járnak. Egyszer nyilván el lehet mesélni, hogy Lenkének fáj a lába, de öt éven keresztül nem annyira lett volna érdekes. Ezért hát dolgoztatta őket feszt, itt viszont ugye bejött az, hogy bár Komlós Juci még bírta a szereplést, egyre valószerűtlenebb lett, hogy ő egy közértben, napi sok órát állva/pakolva/emelve dolgozzon, míg meg nem hal.
Gondolom azt, hogy bár irl a színész nem hal meg, a karaktere mégis, fel sem merült benne, mint igazi profiban... :-( Hisz ő az, aki soha barát kezét nem engedi el, akinek biztosítania kellett pl. hogy Zenthe fel tudja építeni a nagykovácsi házat... (pedig nem hiszem, hogy Isten ellen való húzás lett volna mondjuk szegény Lenkét meghalasztani, pl. hogy ÉPPEN megéli a dédunoka születését, így mondjuk Taki átköltözik a kisszobába, ők a nagyobb hálóba a gyerekkel, és akkor még a lakásban is maradhattak volna. Vagy akár Mágenéktől kirepül Julcsa, és mivel nekik akkor elég a kisebb lakás, egyszerűen lakást cserél a Mágen meg a Takács család.)
Úgy emlékszem ezt az elején mondják: Alma a nyarakat töltötte Magyarországon a Nagyikánál, és úgy megtetszett neki hogy itt akart maradni. Nyilván anya örvendezve itthagyta...
Nekem meg az jutott eszembe, hogy senki nem szólt volna neki, hogy "te Ádám, azért nem gondolod, hogy ekkora logikátlanságot nem kellene beleírni a sorozatba" ? Ha nem is a színészek között, hanem "onnan fentről"?
Azért az sem véletlen, hogy Kulka el akarta hagyni a sorozatot.
"Szvsz megmondhatták volna neki éppen, de pont mindenki annyira leszarta/annyit tudott az egészről, mint ő?"
Ez sok esetben (pl. a számítógépes dolgok) el is tudom fogadni.
De ez a zsebhoki annyira kirívó és röhejes, hogy tényleg hihetetlen számomra, hogy senki, de senki nem volt a környéken, aki legalább annyit mondott volna a Mesternek, hogy "Ádám, biztosan ezt akarod mondatni Bélával, hogy a gyerekek sportolás helyett a faszukkal játszanak? Nagyon félreérhető így ez mondat!"
Vagy netán tényleg ezt akarta volna mondatni a Mester?????
Etus talán a 9. vagy 10. részben (fejezetben) tűnt fel először, azaz a sorozat elindulása után 4-5 hónappal. Nem tudom itt voltak-e pilot-epizódok, de nyilván ekkor már látni lehetett, hogy több van ebben, mint 5 vagy 10 rész, így ekkor gyorsan bekerült Etus.
Bár ekkor még az eredeti írók írták a fejezeteket, nem maga a Mester, így lehet, hogy eredetileg nem a Mester mamája került megmintázásra az etusi karakterben. (A youtubon található korai jelenetekben Etus eléggé köcsög stílusú, rövid úton a porig alázza Kozma Jocót és elküldi a csába a telefonért kuncsorgó Sümegit - bár lehet, hogy a Mester szerint ez csak vicces volt....)
És hogy mennyire igaz, amit írsz, egy apró, de sokat mondó momentum: sajnos a jelenetet nem találtam meg a tubuson, de még a korai, Etus nélküli fejezetek egyikében történik, hogy csöng a telefon Mágenéknál, és Mágen "Anyád!" szöveg kíséretében adja át a kagylót Julinak.
Na most ez az "Anyád!" (ami nekem egy, a férj által nem túlkedvelt anyósra utal) nem illeszthető bele az Etus karakter későbbi agyonajnározásába, abba meg végképp nem, hogy Etus lett volna Mágen gyámja-nevelőanyja.
Nyilván ezek mind később jöttek, a korábbi történéseket meg már nem lehetett eltörölni (gondolom a "ki emlékszik már arra" effektus érvényesülhetett).
Az ilyen jellegű logikátlanságok elkerülése érdekében egyes helyeken a Mesterhez nem mérhető sorozatgyártók, ha kitalálnak egy sorozatot, előre megírják a karaktereket, a történet vázát (de olvastam olyat is, hogy két évad forgatókönyvét előre), stb., és ott így nem fordulhatnak elő ilyen logikátlanságok.
Itt a topikban ugye alapvetés, hogy úgy hisszük, nem engedett beleszólást a dolgokba.... ugyanakkor ezt pl. a mostani Kulka interjú is cáfolja, de pl. Sümi is átíratta a karakterét... szóval a fene se tudja. Sose derül ki :-D
Szvsz megmondhatták volna neki éppen, de pont mindenki annyira leszarta/annyit tudott az egészről, mint ő? (szerintem ezt támasztja alá, hogy nem egy esetben a színészek is simán korrigálhattak volna, pl. mikor egy karaktert a sznész irl nevén szólítottak, vagy mikor a saját karakternevük változott hirtelen, azt mégse történt semmi)
Ehhez képest akkora baromságokat mondatott el vele, hogy az ember csak azokra emlékszik. Nekem pl. ha valaki hirtelen elém állna azzal, hogy azonnal mondjak valamit, mi jut eszembe Béláról, biztosan a zsebhokit vágnám rá...:))
És persze újra felmerül bennem a kérdés, hogy amikor a Mester ilyen dolgokat írt bele a sorozatba (számítógép rendszeres szétszerelése és elrakása a szekrénybe, lefagyott számítógéphez szerelőhívás, zsebhoki, stb.) nem volt senki abban a stábban (ideértve az almikrofontartótól a színészig), aki halkan és alázatosan szólt volna a Mesternek, hogy "Ádám bátyám instállom, azt ugye tudod, hogy a köznyelv mit nevez zsebhokinak?"
Tegnap is felmerült Mágenék családboncolgatásakor, hogy az egy dolog, hogy egykék (Ratkó korszak!), meg hogy fogadta Etus örökbe Mágent stb. stb., de hogy lehet az, hogy a fiatalok, amikor úgy döntöttek, összekötik az életüket, elköltöztek a jó tyúkanyótól, és inkább albérletben nyomorogtak évekig, míg lakást nem kaptak (amit meg Etus hagyott, nem öntötte oda a pénzt, az új bútort, az autót)
Szóval szerintem csak azért, mert mikor a sorozat elindult, Etus nem volt betervezve. Vagy ha be volt, akkor csak alkalmi mellékszereplőnek, mint Zsuzsa vagy Janka, de semmiképp olyan nélkülözhetetlen családszervező erőnek, mint amilyen végül lett. Gondolom, a projekt indulásakor a Mester még nem foglalt el minden pozíciót, így nem ötlött fel, hogy a feleségének is kelleni fog egy szerep, pláne, hogy valami főszerep. Talán Csűrös Karola pályáján v. magánéletében is történt valami, amitől hirtelen lett ideje sorozatsztárrá válni? Így aztán lement pár rész, felbukkant a mi Etusunk, akinek a képében aztán meg laza nagyanyó helyett hamarosan maga a Mester anyukájának állított emléket, és aúgy se érdekelt aztán soha senkit, hogy megmagyarázza, hogy miért nem laktak együtt anno.
Pont, mint ahogy azt sem tudjuk meg, miért kellett Takiéknak ráfizetniük (hitelt felvenni), a kisajátított kisházra, ha ott is annyian laktak, mint a kiutalt új lakásban.
Meg azt sem tudtuk meg, hogy Jutkáéknak miből rakták össze a lakásra a beugrót, meg hogy olyan agglegények, mint Böhm és Sümi hogy kerültek ide? (vélhetően nekik azért csak volt lakásuk! Sümi meg híres operaénekesként teljesen ki is lóg a panelkörnyezetből)
Ennél sokkal nagyobb rejtély, hogy mit keresett Etus és a férje, újdonsült házasokként, de még gyermektelenül ösztöndíjjal Londonban a legnagyobb rákosizmus idején...
Azért nem reprezentatív, mert az egyke, mint családmodell sokkal modernebb dolog, mint hogy itt már régen is mindenki az legyen. Nyilávn voltak családok, ahol nem lett testvér, de mivel ugye a fogamzásgátlás is gyerekcipőben volt, meg az anya sem dolgozott, vagy nem úgy dolgozott, mint manapság, jellemzőbb volt a több gyerek :-D
Alma anyja meg férjhez ment az NDK-ba, ami nem volt olyan ritka dolog (a sógornőm unokatestvére pl. oda nősült), ami meg azért nem volt ritka, mert hogy ugye a keletnémetek annyira szöktek át nyugatra, hogy munkaerő importra szorultak, és a hetvenes, nyolcvanas években rengeteg magyar került ki dolgozni, nagyon jó fizetéssel az NDK-ba (volt talán a XXI. században is szó róla, de máshol is olvastam róla) Persze a legtöbben nem keveredtek, és megspórolva a pénzt hazajöttek a kiküldetés ideje után, de biztos sokan voltak, akik maradtak, mert lett valami kapcsolatuk.
Itt inkább én azt nem értem, hogy Alma mit keres itthon nagyikáéknál.Ennek is lehetett volna persze logikus okot találni (pl. magyarul akart már érettségizni?), de ezt nem ártott volna megosztani a nézőkkel, hiszen az, hogy egy gyerek ne a szüleivel, hanem a nagyszüleivel v. más rokonával nőjön fel, ha ritka nem is volt, de mindig volt egy olyan felhangja, hogy valami csúnya dolog van mögötte.
Ez a baj ezzel a sorozattal. Mert ugye van Béla, aki annyira jó tanár, és annyira fel kell rá nézni emberi nagysága miatt (valószínűleg itt is a Mester irl valóságát láthatjuk a dologban, tehát ő tiszteli Both Bélát, - hsizen még színházigazgató, mi több, a NEMZETI igazgatója is volt- tehát kéretik minden egyéb jellemzés helyett elhinni, hogy ő ennyire kiváló ember)
Szóval megalkotta nekünk Bélát, a kiváló nyugdíjas tanerőt. Ahelyett, hogy karaktert írt volna neki, csak egy tudálékos faszt írt, inkább neki áll a környezetével furton fúrt ünnepeltetni. Valóban teljesen elszabadult módon: mert irl sajnos a gyerekek nem respektálnák, csak azért, mert valamikor a harmincas években kitünő tanár volt. Mert a kollégák is szarnának a tapasztalataira és a véleményére, nem hogy sztrájkkal fenyegetőznének, ha ki akarják rúgni. Egyik csapat sem tudná ki titokban a születésnapját, ami tényleg nem szokás kollégákkal, tanárokkal.
Lehet hogy megdöbbentő, de én még sosem beszéltem a családom tagjairól a fodrászomnak, fényképet meg plána nem mutogattam, nyilván én vagyok a hülye
Nem, Te pasi vagy :-D
Egyébként, ha jól rémlik, Juliék beszélgettek a röntgenorvosnőről, ÁE csak levette, hogy az akkor neki VÉLETLENÜL PONT a rokona és közbeszólt :-D
Nekem az a fura, hogy rögtön volt nála egy képeslapméretű portréfotó az UNOKATESTVÉRÉRŐL. Mert hát az szokás volt, hogy mondjuk a szerelméről vagy a gyerekéről hordott az ember valami kisméretűt a tárcájában (ez volt a rongyosra viselt képek kora :-D, de velem pl. a leginkább az volt, hogy még a gyerekemről sem volt nálam fotó, nem, hogy az unokatestvéremről, pláne nagyméretben és portré formában)
Arra meg már nem is emlékszem, hogy okés, ÁE megmutatja a fotót, de honnan tudja Juli, hogy ez az a nő, aki szerinte a férjét csábítja? Már találkoztak? Mágennek is van róla képe, és azt látta? Nem, ne mondjátok, hogy hát onnan, hogy hány olyan röntgenorvosnő van, aki nem olyan régen egy magánklinikán helyezkedett el, mert ha vannak olyan véletlenek, hogy mindig mindenki pont ott jár, ahol valamit megláthat, meg János új nőjének nagynénjének pont abban a házban van lakása, amit kiad nekik, ahol a régi nője és a pereputtya lakik, akkor legyen olyan is, hogy ez nem az az orvosnő :-D
Vagy ÁE csak annak bizonyítékául kapta elő a fotót, hogy skubizzák már meg, hogy ez a nő nem úgy néz ki, mint aki elcsábítja egy házas kollégáját?
Pedig mekkora jelenet lett volna már: ÁE a sztyúdijóban. Juliék társalognak a galád csábító új kolléganőről. Erre ÁE (fotó nélkül) közbeszól, hogy képzeljék, VÉLETLENÜL az unokatestvére is röntgenorvos, VÉLETLENÜL ő is most kezdett dolgozni egy magánklinikán, ahol VÉLETLENÜL az egyik orvosnak van egy VÉLETLENÜL kozmetikus HP felesége, aki, csak mert bemutatták őket egymásnak már féltékenykedni kezdett rá... Ha ezek után VÉLETLENÜL még belép Sunyovszky, és VÉLETLENÜL kér egy időpontot Julitól, aki VÉLETLENÜL nem ismeri meg, meg is süvegelem a Mestert :-D
Ebben a jelenetben az is végtelenül szomorú, hogy bár a sztyúdijóban Klarisszán meg az ott dolgozók rokonain, ismerősein kívül alig szokott vendég lenni, nem volt elég a Mesternek egyszer eljátszania azt, hogy egy csalással vádolt ember rokona véletlenül beül hozzájuk.... Ábrahám Edit után még Robicsek feleségét is oda kellett vigye... (ami egyébként hitelesebb vonal, mint az Ábrahám Edites, mert ott a feleség legalább nem VÉLETLENÜL keveredett arra életében először, hanem direkt..... más kérdés, hogy ha megtudom, hogy a férjem megcsal egy nővel, aki elmúlt 18, miért az anyjához, sőt, miért az anyja munkahelyére megyek, miért nem a nőhöz, a nő munkahelyére megyek számonkérni....( de nem szólok be, mehetett volna Etushoz is éppen, aki előkelően gyurmázva hallgatta volna a történetét nyilván, és nem lett volna véleménye)
Egy szenzációs jelenet a mai részből (amit nem aludtam el:) ).
(A nem elemelt valóságban ez valahogy úgy nézne ki, hogy a tanarak megbeszélik, hogy jön Béla szülinapja - bár én már sajnos dolgozom egyjóideje, de munkatársak szülinapját sosem ünnepeltük, de ezen lépjünk túl - , összedobnak neki valami ajándékra valót, oszt felköszöntik. Nem értetlenkedik és játssza a hülyét senki. No de nem így a Mesternél!)
Tanarak Jutkáék lakásán ülnek, majd megbeszélik, hogy senki nem tudja miért ülnek ott.
(Vajon hogyan beszélhették meg a felmenést? Nyilván valahogy így:
Te, Hável, menjünk fel ma négyre Jutkáékhoz!
Minek menjünk?
Faszom tudja.
Csabatanárúr, te sem tudod?
Nem, fingom sincs!
Jó akkor ha egyikünk sem tudja, akkor menjünk!)
Na, a szokásos "senki nem tudja miért vannak ott" kör után (ha jól emlékszem, ezt tavaly is eljátszotta a Mester), kiderül, hogy Béla szülinapját ünneplik.
(Vajon miért Jutkáéknál? Logikus megoldás lenne a tanári vagy Béla lakása, de miért Jutkáéknál ünneplik rendszeresen Bélát?)
De úgy látszik szegény az eklézsia a tanaraknál (vagy a Szomszédok Produkciónál), mert se torta, se ajándék, mint tavaly, Gór Nagy nyom a kezébe Bélának egy dossziét, hogy ezeket a gyerekek rajzolták Bélának, teljesen maguktól, nem is kellett őket figyelmeztetni.
(Vazze, nyilván én vagyok megint az anticuciális, de mi általános iskolás korunkban, de gimnazista korunkban sem tartottuk nyilván a tanarak szülinapját, vajon ebbe a csodaiskolában honnan tudják napra pontosan Béláét?)
Aztán persze pezsgő, sőt beállít Batman is még két üveg pezsivel. A 3 üveg pezsgőre hatan vannak, de ettől úgy bebasznak, hogy másnap Hávelt, Csabát és Gór Nagyot is olyan fejfájás gyötri, mintha legalább is megittak volna fejenként egy liter konyakot.
(Nyilván én származom alkoholista családból, de mi, ha a feleségemmel ketten néha megiszunk egy üveg pezsgőt, sosem rugunk be tőle, de a tanarak nyilván kevésbé bírják a piát.)
VISZONT egy pozitív momentum: Gár Nagy megkérdezi, hogy Matyi 1.0.-t nem zavarják-e a ricsajjal, mire Jutkáék elárulják, hogy nem, mivel a hatalmas banzáj (három üveg pezsgővel hat embernek....) miatt elvitték a grószmutterhez, azaz MATYI MEGKERÜLT ÉS NINCS A SZEKRÉNYBEN!
De azért érdekes, hogy bárki beül Julihoz kozmetikára abba a rohadt stúdióba, rögtön, szinte átmenet nélkül elkezd beszélni a rokonairól.
A múltkor ugye Robicsek-nej ült be, és fél percen belül elmondta a vadidegen kozmetikuscsajnak a férje teljes nevét, foglalkozását, már csak az hiányzott, hogy a faszméretét is megmondja. Ebből pedig Juli rögtön levette, hogy ez a Robi csak az a Robi lehet, aki keféli a lányát.
Ez meg méginkább abszurd, hogy valaki magánál hordja az unokatesója fényképét és azt mutogassa a kozmetikusának.
Lehet hogy megdöbbentő, de én még sosem beszéltem a családom tagjairól a fodrászomnak, fényképet meg plána nem mutogattam, nyilván én vagyok a hülye.
Egyébként Sunyó bűnét továbbra sem értem, netán a Mester szerint azt kellett volna mondania a főorvosnak, hogy én annak a kopasznak nem vagyok hajlandó bemutatkozni és a munka során sem vagyok hajlnadó szóba állni sem vele, mert még gimnáziumi tanár koromból tudom, hogy a felesége egy kórósan féltékeny vadparaszt...:))
Valóban, így sokkal nagyobb eget verő baromság az egész. Tkp. Etustól még a saját gyerekét is el kellett volna venni, amiért polgárháborús időkben veszélyeztette őket (más kérdés, hogy véletlenül pont ezzel mentette meg, mindenesetre a felelős szülői magatartás című tárgykörben érdekeset alakított).
Csavarnék én ezen az 56-os dolgon még egyet. Mi az esélye annak, hogy egy olyan nőre bíznak egy idegen gyereket, aki épp most veszíti el a férjét, meg mindenét, s maga is egy félárva gyereket kell, hogy neveljen, fiatalon, nincstelenül? Merthogy Mágennek alapvetően valamelyik nagyszülőhöz, nagynénihez kellett volna kerülnie. Valahogy nem tűnik eléggé erősnek a gyám-szál csupán attól, hogy épp annál a néninél volt, amíg az ősök elmentek kenyeret szerezni.
A Mesternél alaptétel, hogy valaki annál jobban ragaszkodik, minél bunkóbbak vele. Ahogy a napokban szó volt róla Mágen az isntekirálycsászár a nőknél, mert egy tajparaszt velük, ugyanígy Klarissza is törzsvendég, mert vagy elutálják, hiába van időpontja, vagy leszólják és kicikizik. És hát Herminnek is az az élvezet, hogy olyan szitukba keveredjen, ahol a lehető legjobban parasztkodhat vele GG, de még jobb, ha mindegyik vágja rá a pofákat.
Azért azt a jelenet is megérdemel egy kis kivesézést: Szóval Hermin odamegy és mint az ismeretsége révén kiderül, hogy megtudta, hogy GG-ék tartanak ott egy kis ünnepséget. GG-ék, persze mint valami leprást úgy tekintenek Herminre, de kérdem én, Hermint miért is nem lehetett meghívni? Hiszen ő is úgy-ahogy , de törzsvendégnek számított a stúdióban. (Persze abban igaza volt GG-éknak, hogy az sem volt fair , ahogy Hermin odatolakodott)
Laci arra gondolt, mikor ÁE vendég volt Júlia kezei alatt a sztyúdijóban, és Sunyira terelődött a szó, mire Júlia tett valami pikírt megjegyzést, és ÁE előkapott egy fotót a táskájából, hogy akiről szó van, neki unokatestvére és igen rendes ember (vagy valami ilyesmi.... nehogy megint kikapjak, hogy ha már ennyiszer láttam, nem emlékszem rendesen.... pedig így van: a jelenet abszurditása sajnos ennyi idő elteltével felülírja a pontos emlékezést :-D)
A Szomszédokban? Taki pozitívkarakter simán leugathat bármilyen bírót!
És még tiszta szerencse, hogy nem Lenke (pozitív +-os karater*) volt ülnök, mert ő még a Legfelsőbb Bíróság elnökének is simán megmondta volna, hogy "Petikém, nézd meg még egyszer azt a törvényt, biztos nem úgy van, ahogy gondolod, de majd ítélethozatal után megtanítom neked, hogyan kell konzervzöldbabból főzeléket készíteni joghurttal és virslivel...":))))
*Olyan pozitív karakter, amely más pozitív karektereket is leugathat, hát még egy bírót.
Valóban nem egy perre választják őket. De az sem jellemző, hogy az ülnök leszólja a bíót, még akkor sem, ha papíron pont annyit ér, mint a bíró, hármas tanácsban 1/3, ötös tanácsban 1/5 szavazatot.
Arról nem is beszélve, hogy a '80-as évek elején már nem egy és nem kettő film vagy könyv foglalkozott úgy 56-tal, hogy nem fekete-fehér módon, hanem árnyaltan állt hozzá a dologhoz.
Ábrahám Edit a tegnapi részben nem szerepelt (ha jól emlékszem ő valamikor bírónő volt Taki ülnök mellett), de Sunyovszky sztárfotó nem volt Klarisszánál és Julinál sem. (Mondjuk az még érthetetlenebb lett volna, hogy hogyan került hozzájuk Sunyovszky fotó.)
De hamár említed Ábrahám Editet: Taki ülnökösködése is igen érdekes, tudomásom szerint az ülnököket 4 vagy 5 évre választják, de ha jól emlékszem azon az egy ominózus jeleneten kívül Takis soha többé nem szerepel ülnökként. Még egy sztoriszál, amiből jóval többett ki lehetett volna hozni.....
Na tessék, máskor agyba-főbe használom, most meg lefelejtettem a smileyt...:-D, persze hogy én is irónikus megjegyzésnek szántam, nem valós opciónak, már csak annak alapján is, amit itt Racilacival boncolgattunk a minap, hogy micsoda bátorság szálta meg a Mestert 90 utána történelmi igazság kimondásában :-D
Az biztos úgy volt, hogy kérdezgettek volna, de akkor még nem volt szabad beszélni az 56-os dolgokról. Mert hogy Julcsinak sem mesélt addig sixairól, míg meg nem volt a rendszerváltás... és akkor csak onnantól lettek mindig könnyes-bús november 4-i gyertyagyújtások.... (egyébként miért 4-én gyertyázik? A szovjetek bevonultak, és rögtön szétlőtték Etusék házát? Biztos a Köztársaság v. a Széna téren, netán a Corvin közben laktak... Lehetséges persze, csak érdekes....)
Egyébként, hogy Mágen tanulhatott, elvben szintén nem lehetetlen.... már ha Etus megbízható, jó kádernek számított. Simán adtak ösztöndíjat már a gimire is, ha a Mágen szülők meg valami munkásmozgalmi hősök voltak (:-DDDD), akkor pláne.
MOndjuk, ha másként gondolkodók voltak, Etus meg akkor is olyan kis karakán, mint a rendszerváltás után, akkor nem hiszem .-D
ebben az Etus nevelte fel Julit és Mágent vonalban is több érdekesség van.
-rögtön felmerül a kérdés, h miből? mert Etus mindig éppen, hogy csak megél, mi a fenéból taníttatott ki egy orvost? (Juli kicsit más, a kozmetikushoz egy szakmunkásképző elég volt)
-az elején szóba jön, h Juli és Mágen egy albérletben éltek Julcsival a saját lakás előtt, ahol szűkösen voltak és a házinéni miatt halkan lehetett csak... Ha Etus az etalon, akkor miért költöztek el tőle, hisz ugyanúgy meglettek volna nála is, a házban, ahol felnevelkedtek.
- hogy Juli és Mágen nem emlegetik a szülőket, az érthető, mert számítás szerint 4-5 évesnél nem lehettek többek 56-ban. de sose kérdezgetnek róluk?
Szvsz szőrszálhasogatás, és hát vannak sokkal nagyobb bukfencek a sorozatban, de pl. hogy van (illetve hogy van, az egy dolog, de hogy lehetett anno): ha egy gyerek szülei meghalnak, és senki más hozzátartozója nincs, akkor olyan sima ügy, hogy azonnal örökbe adják a szülők barátainak, nem kerül állami gondozásba, nem kerül más családba? Nyilván 56 vagy más háborús/polgárháborús szitu egészen más, mint a békeidő, ezért lehet, hogy tényleg így volt*, de hogy mondjuk Julcsi, aki 70valamikor született, és már csak azt a jogrendet, szokásrendet ismeri, amit mi, ne is csodálkozzon rajta, vagy hogy ne kelljen elmesélni, hogy Etus mondjuk megharcolt a kis Mágen örökbe fogadásáért...
Amúgy tényleg végigmentünk már ezen sokszor, de egészen meglepő, hogy a sorozatban van Flóra és Matyi, mert itt általában se apja, se anyja senkinek, netán, ha van (Alma és Pongi), olyan, mintha nem is lenne. Sőt, nem csak apja, anyja nincs, de még az egyedülállóak is erősen felülreprezentáltak... ebből a megfontolásból tényleg fura, hogy Jutkának nem csak férje és gyereke, hanem apja, anyja, sőt nagynénje volt (másnak tán nem is volt nagynénje a sorozatban, holott mondjuk a hatvanas, hetvenes évekig egyáltalán nem volt általános az egy gyerekes családmodell, sőt, azt mondanám, hogy az Etus/Janka/Kutya vonulatnál meg még a kettőnél is több gyerek volt az általános (anyám, aki kb. Etussal egykorúsítható pl. rögtön 5 testvére volt, azaz, hatan voltak összesen, de apámék is hárman.... az ugye kilenc nagynéni/nagybácsi alsó hangon (de persze a házastársakkal több), illetve mivel nagyszülőknél is sokan voltak testvérek, anyáméknak is sok unokatestvérük volt (magyarán, én még a másodunokatesóimat is ismertem bőven)
*a Mester életrajzában, milyen meglepő, ugyebár szerepel hasonló dolog: a háború utáni "gyerekköztársaságban" (ahol az árván maradt gyerekek éltek, és a Valahol Európában c. filmhez szolgált kiindulásul) töltött el egy jó időt, még valami tisztséget is kapott (miniszter vagy helyettes volt)
pedig ebből milyen jó szálat ki lehetett volna hozni, h mondjuk a Mágen rokonok disszidáltak Amerikába, és hirtelen előkerülnek a rendszerváltással :))))
az tényleg hihetetlen, h se Mágennek, se Etusnak nem volt egy nyavalyás rokona se. se nagyszülők, se nagynénik, unokatesó, valaki.
Talán mintha az még ezelőtt lett volna, és ezért lesz Juli ideges (mert nyilvánvaló, hogy ha egy jól kinéző /????/ nő lesz Mágen munkatársa, akkor Mágen félre fog lépni. Vagy nem tudom.
Szerintem meg a Mester teljesen konzekvens volt a saját, bár igen kicsavarodott koncepciójához: ha egy pasi bármikor, bárhol, bármiért szóba áll egy nővel, az dugás. Még ha egy hidzsábot is ráadna a női főszereplőire, már-már az iráni ajatollahoknak, netán a szaudi önkéntes vallási rendőröknek is megfelelne a bemutatott magatartás :-D
Ja, egy jellemzően mesteri jelenetet ki is feljettem (a bőség zavara):
Történik ugyanis, hogy a klinikavezető főorvos beviszi bemutatni az új röntgenorvosnőt Mágennek (mint az általában minden munkahelyen szokás).
(Azzal most nem foglalkozom, hogy az új orvosnő korábban Julcsi gimnáziumi tanara volt, biztos a tanári végzettsége mellett volt neki szakorvosi is, ez már csakígy szokott lenni).
Na de az már érdekesebb, hogy utána a GJ Sztudijó 8 éves szülinapi buliján (szép kerek évforduló, ezt külön meg kell ünnepelni) a magánklinika tulajdonosa már tud arról, hogy Mágen azért ért később haza aznap, mert egy szuperbombázó új kolléganőt mutattak be neki (a bemutatás egyébként cca. 1,5 perc volt).
Ezt honnan a nemi szervből tudta Klarissza? A főorvos felhívta emiatt a tulajdonost, hogy elmondja neki ezt az egyébként mindennapos, említésre sem érdemes dolgot?
Na de Juli reakciója sem mindennapos, először visszavág, hogy ő meg Álbertet látta egy kocsiban egy csajjal, biztos az új doktornő volt (???!!!), majd a fejezet végén elborult arccal értekezik arról, hogy majd ő utánanéz ennek a dolognak, mert ez nem járja. Mi vazze? Az, hogy bemutattak a férjednek egy új kolléganőt, ahogy az minden munkahelyen egyébként szokás, ha egy új munkatárs jön?
Teljesen értehetetlen, hogy Juli miért reagálja le úgy Klarissza csipkelődését, mintha Klarissza legalább is egy fotót mutatott volna neki, amelyiken az új orvoscsaj egy domina bőrszerkóban orálisan elégíti ki Mágent.....
És ez még mind semmi az Életképekhez képest, ahol mindez többszöri vágást követően úgy alakult volna, hogy Terike összeszedi minden bátorságát, és azt mondta volna: "És tudod mit, édes Lenkém?" És akkor ott vége lett volna. A következő fejezetben pedig folytatódott volna ez a vérfagyasztó beolvasás, mégpedig úgy, hogy megismételnek 4 percet ebből az értelmetlen párbeszédből, ami felvezette volna egy esetleges jövőbeni találkozás egyik fél általi kezdeményezését, és az "És tudod mit, édes Lenkém?" úgy folytatódott volna, "... hogy nagyon szeretnélek meghívni egy habos fagylaltra, mit szólsz hozzá?" Lenke sok mindent nem sejtető, több alternatívát is lebegtető arcával hagynánk el a jelenetet, majd 8 perc múlva, miután kiderült, hogy Laci professzor mit ajánl a titkárnőjének bütyökfájdalomra, illetve hogy János (Mágen) miként tudja még inkább begépelni a cikkét, amit aztán Violának már csak még egyszer kell begépelni, hogy minden rendben legyen, szóval akkor visszatérnek erre az ügyre, s akkor Lenke a kamerába néz, s azt mondja: "Nem hiszem, hogy jó ötlet, Terikém. De azért nagyon köszönöm a figyelmességedet." És akkor esetleg majd egy újabb fejezetben, minden átmenet és további magyarázkodás nélkül beülhetnek abba a kibaszott cukrászdába, ahol véletlenül találkoznak Garaival, Judittal és nagyika összekeveri a műlovarnőt a szép fogászati asszisztenssel.
Nem értem én ezt az egészet. Milyen család az, ahol a gyerekek 6-8 éves koráig nem mesélnek egyáltalán arról, mi lett a négyből három nagyszülővel? (mert ugye anno a történet kezdetén Julcsinak minden mondat újdonság volt Sixairól, de aztán Flórának is sikerült olyan mondatokat írni, mintha életében kb. hatévesen szembesült volna azzal, hogy az embereknek nem egy, hanem négy nagyszülője van, és hogy ezek szerint Etuson kívül a másik hárommal valami történt.
De jó, nem meséltek egyiküknek sem (ennyire hiányzott Etusnak a férje, Julinak és Mágennek a szülei). De A Mágen szülőkről eztán sem tudunk meg semmit!!! Mi volt a foglalkozásuk, hol laktak, miért nincsenek rokonaik (ugye Mágen Etushoz került!!!) Ezer és egy kérdés, ami bármelyik gyereket érdekelt volna, aki rákérdez az egyik nagyapjára...
Ad 3/ A Mesternek ezzel a taktikával sikerült anno, hogy kb. 3/4 vagy akár egy teljes évbe is tellett, mire Alma és János megbeszélték a házasságukat akkor, mikor Alma meglátta Jánost a Szép Építésznővel a Gerbeaudban találkozni. Mert először csak haragudott, és kirakta Jánost a nappaliba, de nem beszéltek meg semmit. Aztán a nappaliból is mennie, tehát költöznie kellett. Aztán -mivel még mindig nem tudta, mi van, hát beújította a Szép Építésznőt kispolskistul (ezért persze mindenki úgy nézett rá, mintha megölte volna az anyját, pedig szerencsétlen szemmel láthatóan még ekkor is inkább nyalta volna Alma lábait körbe, mint a Szép Épnőét, de Alma épp folyton levakarta, ha meg szerette volna tudni, mi baja.
Ad 1/ Jó feltéve, de nem megengedve, hogy vicces a műlovarnő elnevezés: de hogy MINDENKInek pont ez a szó vicces, olyan nincs.... biztos mindenkinek van ismerőse, aki egy bizonyos hétköznapi dologra valami kicsavart kifejezést használ (amit ő vagy valóban viccesnek gondol, vagy csak egyszerűen így csontosult nála, miután hallotta valahol... pl. a capuccinora kapuncsíno stb.- de ugyanazt több embertől hallani???? Na ne.
Ad 2/ Mindig meglep, hogy a Mester mennyire szarik bele a legelemibb dolgokba. Hát ha megemlíti, hogy Matyi Flórával van, vagy épp a nagyi (él még Zsuzsa a történet szerint?) vigyáz rá, egy fél mondatban, bármit írhatott volna Feriéknek. Így az embernek csak az jut eszébe, hogy a szerencsétlen gyerek a szüleitől lett ilyen, akik annyit tartották a szekrényben, hogy emberi társaság híján egy kis Maugli nőtt fel mellettük...
A Műlovarnő rühell főzni, és legnagyobb vágya, hogy Bajusz megvárja munka után és elvigye étterembe.
Bajusz láthatóan egy házikoszt zabálás-utána kefélés kombót részesítené előnyben, de végül nyögvenyelősen rááll, hogy menjenek egy "kiskocsmába" zabálni.
Na most köztudott, hogy az ilyen új építésű panelrengetegben csak úgy hemzsegnek az olyan századelős hangulatú (már XX. század elős) vendéglátóipari egységek, amit a köznyelv és a Mester "kiskocsmának" hív. (Külön gyártanak is ilyen panel-elemeket, amire már gyárilag rá van írva, hogy "kiskocsma".)
Na szóval, hogy Bajusz a gazdagréti lakótelepen (illetve Budapesten) hol fog olyat találni, hogy "kiskocsma", rejtély, valószínűleg konzervzöldbab lesz ebből, virslivel.
És amiről az Olvtársak nem írtak (pedig én is meg akartam emlékezni Etus évi rendes 56-osozásáról és arról a felmelegített töltött káposztáról, de nem)
1.) A Mestert a felmelegített töltött káposzta mellett nagyon megfogta a topicban közkedvelt "műlovarnő" kifejezés, mert a mai két részben több szereplő szájából is elhangzik. Továbbra sem egyértelmű, hogy tényleg azt hiszik, a műlovarnő = lovasoktatónő, és ezt a kifejezést tök komolyan, a lovasoktatónő szinonimájaként használják, vagy ez valami orbitális nagy poén akart lenni, de ezt meg valahogy jelezni kellett volna, mert így nem jött le, hogy a mesteri humor megnyilvánulásával állunk szemben.
2.) Bréking nyúz! Matyi 1.0. eltűnt, de ez most rohadtul nem zavar senkit!
Reggel Jutka és Vágáschi munkába mennek, Matyi 1.0. sehol.
Megbeszélik, hogy mindketten korán végeznek, ezért moziba mennek, Matyi 1.0. óvodából elhozásának kérdése, moziba vitelének lehetősége fel sem merül.
Na de hová tűnt Matyi 1.0????
3.) Nagyika a virágboltban pöcsöl a virágokkal, bejön Terike (?), a korábbi maszekboltos munkaadó, aki mélyen megsértette Nagyikát (Nagyika a beszélgetes alatt ehhez mérten procc.)
Terike elmondja, hogy meg szeretne Nagyikával beszélni valamit, de ez most nem jó alkalom (akkor minek jöttél ide vazze? vevő egy szál se, nyugodtan lehetne bármiről beszélni Nagyikával), úgyhogy azt szeretné megbeszélni, hogy két hét múlva szeretne megbeszélni Nagyikával valamit. Na de két hét múlva sem itt szeretné megbeszélni, hanem majd eljön Nagyikáért, és elmennek valahová rohadt messze egy cukrászdába, s ott beszélik meg, amit akár most is megbeszélhetnének.
A beszélgetés ideje alatt kb. háromszor megbeszélhetnék azt is, amiért Terike jött, de nem beszélik, mert minek intézzük egyszerűen a dolgokat, ha rohadt bonyolultul is lehet.
A következő részben történő beszélgetés tippelt tartalma: Terike felajánl egy új munkát a nélkülözhetetlen Nagyikának, aki elhajtja a vérbe.
Na most Szomszédok stílusban én is leírtam rohad hosszan azt, amiről írhattam volna azt is: egy értelmetlen jelenet a virágboltban.
A Mestert valamiért nagyon megihlette, hogy a felmelegített töltött káposzta, hogy egy fejezetben képes volt rá legalább 3-4 utalni rá és igen a fejezet végén Takiék felmelegített töltött káposztát ettek vacsorára.
Csóri Matyi, csoda, ha olyan, amilyen?
Most öt éves, de jópár fejezettel ezelőtt (legalább fél év a valóságban, ha nem több), azt mondta az apja, jövőre ballag az oviból. Még minimum másfél év ovi, az évszámot tekintve mostantól is kettő.
János amúgy miért nem árulja el, hogy egy nő miatt lakik a házban?
Szerintem egyrészt sokkal hamarabb feloldható lenne a kérdezősködés, másrészt gusztustalannak tartom, hogy letagadja a barátnőjét, miközben Almaex ott nyomul SándOrral.
Összességében is az a véleményem, hogy a Mester a mellékszereplőket sokkal jobban eltalálta, mint az elemelt főszereplőket
A hangsúly a MINT-en van, azaz az elemelt főszereplők valóban a hihetetlen négyesbe pályázhatnának szerepért, szuperhősök egy kicsit em érzed magadhoz közel őket, olyannyira, hogy szerintem még az erkölcsi példamutatásra is szarik egy egyszeri néző, kb. mintha Gandhihoz vagy Teréz anyához kellene felnőni, és akkora a távolság, hogy az ember inkább meg se próbálja, marad a posványban :-D
HOZZÁJUK KÉPEST a mellékszereplők valóban valóságosabbak, azonban azért ott sem állta meg a kis huncut, hogy egy kordokumentumhoz képest ne rajzoljon el vonásokat annyira, hogy őket sem lehet egy pillanatig sem valóságosnak látni, max. a karikatúrából ráismerni egy élő embertípusra.
közhely, hogy a nők a bunkó pasikat kedvelik nagyobb arányban
Akkor vagy én vagyok az élő kivétel, vagy a hölgyek is vadászgatnak, és az ilyen pasik nagyobb trófeának számítanak .... de csak arra jók, hogy le legyenek vadászva, az ember lánya "révbe érés" alatt aligha egy ilyet ért :-D Más szóval, voltak persze nekem is ilyen megváltandó pasijaim, de azért a végén csak az én drágámat választottam, aki a világ legfigyelmesebb, legkedvesebb embere (velem legalább is), és kicsit csak jobb ez, mint a nagy vadászkalandok anno :-D
Nekem Virágh mogorva, mert gyakorlatilag senkivel nem kedves, még azokkal sem igazán, akikkel közel vannak egymáshoz
Szerintem Virág kivételesen egy jól eltalált karakter.
Összességében is az a véleményem, hogy a Mester a mellékszereplőket sokkal jobban eltalálta, mint az elemelt főszereplőket, elég csak Jankára, Vágási Margitra, vagy Pattogira utalnom.
Ezeket csak picit elkarikírozta, de nem csinált belőlük mesebeli valósághősöket.
Az élet egyetlen területén, a szakmájában sikeres, de azt sem övezi anyagi megbecsülés, hiszen szakadt Zsigulival jár, retteg, hogy a lakását elveszi az egyház és nagyon jól tudja, hogy a nők nem nedvesednek tőle.
Az ilyen embereknél nagyon is jellemző, hogy felveszik a nyuszika-fűnyíró attitűdöt és csak azért bunkók mindenkivel, nehogy megint csalódás érje őket.
Ráadásul árnyalja a képet, hogy az ilyen ember minden nőbe szerelmes, mindenkit megkíván, ezért kivétel nélkül mindenkivel tahó lesz.
Másfelől meg ennyi idős korukra már annyira megszokják a szingli életet, hogy ha össze is jönnének valakivel, abban a helyzetben is kényelmetlenül éreznék magukat, ezért nem is akarják igazán.
Ezt igazolja Virág sikertelen házassága azzal a Malvinnal, vagy ki az.
És azért akar egy barátot felszedni párkapcsolatnak, mert minden új ismeretség frusztrálja.
Meg kell játszania magát, el kell bűvölnie a hölgyet és a végén ugyanúgy nem ér el semmit.
Akkor már Etus jobb, mert ő legalább ismeri és ha így is kell neki, egy csomó felesleges tortúrától kíméli meg magát.
Úgyhogy Virág karaktere szerintem kimondottan koherens és valóságos.
Mágen karaktere sem áll távol a valóságtól, mert közhely, hogy a nők a bunkó pasikat kedvelik nagyobb arányban.
Hogy ez miért van így, nem tudom, de talán azért mert azt gondolják, ha ez ennyire nem töri össze magát értük, akkor nyilván bármelyik nőt megkaphatja, tehát alfahím és ezzel nagyobb biztonságot tud neki nyújtani.
(Mindkét esetre személyes példát is tudok mondani:
A barátnőmmel 6-8 éve ismertük egymást jól, mire összejöttünk.
Tehát barátok voltunk és több mint 20 éve vagyunk együtt, ami egy mai házasság átlagos idejét sokszorosan múlja felül.
Másik esetben egy bulin találkoztam egy lánnyal és mivel nem vagyok kimondottan hűtlen típus, meglehetősen flegmán beszélgettem vele.
Basszus, nem mondom, hogy alig tudtam levakarni magamról, mert néhány próbálkozás után megértette a stájszt, de még a kocsmába is utánam telefonált, hogy eljönne velem nagyanyámhoz szőlőt metszeni, vagy mi a fene.
Persze nem tudom, mi lett volna, ha udvarolni kezdek neki, szerintem simán lepattintott volna, mindenesetre ezzel lettem érdekes neki.)
Mágen női amúgy sem egyformák.
Szépétítész ugyebár enyhén mániás pszichopata volt, de szépmedika már inkább csak kerülgette.
Szépügyvéd az nyomult energikusan, az igaz, de ez csak egy a háromból.
Ismét élve tértem meg a szokásos nyári túránkból, ami kissé utazósabbra sikerült, mert a vasárnaptól vasárnapig tartó utazás közben szerdára egy sajnálatos esemény miatt vissza kellett jönnünk és azért plusz 1200 km autózást elég könnyen ki lehet bírni őszinte vigyor nélkül.
Hogy élve, annak minden évben egyre jobban örülök, mert különösen Hargita megyében képtelenek leszokni a helyi erők, hogy úgy kezdjenek mondjuk előzésbe, hogy a világon semmit sem látnak be az előttük lévő útból és úgy döntenek, ha jön szembe valaki (mindig jön), az majd megoldja az ő problémájukat is, már amennyiben nem akarok Dugovics Titusz módjára kiiktani egy-egy Vettelt játszó székely atyafit.
De hogy a témára térjek, a kvízes barátom megkért, hogy segítsünk neki nevezetes Gézákat találni. Amúgy meglepődtem, mennyire kevés Géza van az ismert emberek között.
És a Szomszédok most már végletes befolyásolja a szellemi integritásomat, mert kis gondolkodás után rávágtam, hogy Horváth Géza, aki ugye Géza bácsit adta.
Negyedóra után esett le, hogy ő bizony valójában egyáltalán nem Géza, hanem Sándor.
Ezért okoz beláthatatlan következményeket, ha a Mester változtat a pattintott kő-egyszerűségű, ámde igen hatékony névadási szokásain:)
Nem, de AHHOZ KÉPEST, hogy elvileg egyikük sem mutat semmi érdeklődést a másik nem egyéb képviselői iránt, mint az asszonykájuk, nekik is elég sok hódolójuk van.
Ez a Mesternél biztos valami komplexus: ezek szerint az emberek 90%-a olyan pasikra/nőkre gerjed, akik rá se néznek, nem is biztatják, és mindezt ÉVEKIG, ha esetleg kezd is másik kapcsolatba (pl. Szép Ügyvédnő), azt is csak úgy teszi, hogy az érzései változatlanok, és azonnal képes lenne odahagyni egy fél mosolyért, és bizonytalan gesztusért, amit érdeklődésnek vél.
Mindez persze sem a küllemmel sincs összefüggésben (nem kell jól kinézni... ami még dicsérendő néptanítás is lehetne :-D), de még csak mérsékelten kedvesnek lenni sem a másikkal. Elég, ha ott van, aki abba a 10%-ba tartozik, aki nem epekedik, hanem érte epekednek :-D
Ja, és vagy vadász vagy, vagy vad, átmenet meg nincs, vadból soha nem lesz vadász.
Nem biztos, hogy jól el fogom tudni mondani, de van kettejük közti különbség, aztán persze már azon múlik, ki mit gondol mogorvának.
Nekem Virágh mogorva, mert gyakorlatilag senkivel nem kedves, még azokkal sem igazán, akikkel közel vannak egymáshoz (ezt Etussal szemben még megérteni, de mondjuk az asszisztenséről kiderül, hogy kedveli, de mégis pokróc vele)
Mágen igazból, ahoyg mondod inkább bunkó bizonyos helyzetekben: ha pl. úgy ítéli meg, hogy az illető saját hibájából került bajba, vagy amikor valaki szembe helyezkedik vele.
House mondjuk a két doki szintézise: szinte mindig mogorva, és bunkón is reagál a legtöbb helyzetben :-D
Egyébként nálam abban nincs hiba, hogy elhsizem Kulkánka, hogy van egy ilyen mogorva doki, mint Mágen, a hitetlenségem ott kezdődik, hogy egy ilyen pasi után omlanak a nők, és mind meg akarja magának szerezni, még akkor is, ha gyakorlatilag soha nem udvarol, kedveskedik, mutat érdeklődést. (persze van néhány "kihívást kedvelő" nő, aki biztos azt hiszi, majd ő lesz, aki megszelidíti, de hogy MINDENKI rá vágyjon....???? :-DDD)
Hát, ha a tartalomra gondolsz, akkor nem jelentkezek... ha a megvalósításra, akkor bátortalanul és sok feltételes móddal talán egy kicsit felteszem a kezem. (ami kb. azt takarja, hogy nem mindig, és nem mindenkivel szemben volt jobb, de sok kollégájához képest és jó pár jelenetben (nem arról beszélek, amikor pl. Julcsival bebaszcsiztak), igen.
Bár Kulka egészen biztosan nem annak szánta, ezek a mondatok eléggé éles kritikaként is értelmezhetőek a Szomszédok írójával szemben:
"Volt még egy nagy privilégiumom: átírhattam a saját jeleneteimet. Úgy tudom, ezt csak én vívtam ki magamnak. Ezáltal úgy éreztem, amennyit tudok, megteszek azért, hogy kicsit élőbbre formáljam a szituációt és ne legyenek annyira papírízűek a mondataim."
Magyarul: az eredetileg megírt szituációk műviek voltak, a dialógusok papírízűek.....és a többieké azok is maradtak, mert ők nem írhatták át a saját jeleneteiket....:)
Újabb Kulka interjú (pedig nem vadászom rájuk :-D), amiből megtudhatjuk, hogy hogy ismerkedett meg Horváth Ádámmal, illetve, hogy Richard Burton szerint jól beszél angolul (beszélt? de még mindig beszél, csak R.Burton nincs már)
Ja, és ahogy megnyitottam a cikket a szinhaz.hu-n, ott pont úgy volt a fotó, hogy a tableten csak kb orrnyeregtől felfelé láttam Kulka képét, és ugye nem is arra fókuszáltam, így egy pillanatig azt hittem, ez Horváth Ádám fotója :-D
Én nagyon bírtam az enyémet, mert expressz dolgozik, soha nem várat (tehát, ha odamegyek időre, már ülök is és csinálja, másik vendég csak akkor van, ha egyikünket festi, és míg a festék fent, addig bevesz egy vágást). Ráadásul a műszakban ő van egyedül, a másik műszakban vannak ketten. Ja persze van műkörmös, meg kozmetikus, meg masszőr, de mindenki külön kis kuckóban, persze néha kijönnek, megy némi cset, de az oké. Viszont a csaj magánélete kb. egy éve borult, azt persze az ember végighallgatta tőle, de mostanában egyfolytában telefonál (közben jár a keze, csak fura): vagy a barátnőknek meséli a volt pasi dolgait avgy épp szervezkedik nagyon (lakást vett hitelre, most újítja fel) Na szóval, mostanság vagy telefonál, vagy ott ül nála a fodrászcikkes vég képviselője (udvarol???), de legutóbb míg én festékes fejjel ültem, egy pasi jött vágásra, és a teljes családi drámáját megbeszélték (én inkább neteztem), de aztán elkezdtek kérdezgetni az ügyben, de hát mi v. ki vagyok én? Én Etustól tanultam, és nincs véleményem :-DDDD
A mi fodrászunknál az szokott előfordulni, hogy egy várakozó vendéggel beszélget a fodrász csaj, de elég ritkán, mert nem az a beszédes típus, vagy a várakozó vendégek egymással*, olyan, hogy a tulajdonos és a fodrászok, műkörmösök (kozmetikus az nincs) ott beszélnék meg a fodrászat üzleti ügyeit, soha.
Viszont érdekes módon mi is váltáson gondolkodunk, mert a fodrászunk olyan látványosan unja már a munkáját (pedig annyira nem is öreg), hogy szinte megsajnálom.
*Na azon jókat tudom magamban derülni, mikor 2-3 szanaszétszolizott szőke összeverődik és mennek a magasröptű eszmecserék rucikról, frizurákról, műkörmökről, plázázásról, pasikról. Na a Mesternek ilyen dialógusokat kellett volna beleírni a stúdiós jelenetekbe, nem a kopasz, az MP és a hagymás smirglimodorú dögunlom beszélgetéseit....:)
Mesternek vannak ilyen ficcenései, különösen akkor érzi magát találva, mikor a fejébe veszi valami régies (vagy legalább is annak hangzó szó), amit némi erőszakkal ráhúzhat egy illetőre.
MariMarikaMária pl. Szép Patikáriusnő volt. A Patikus még okés, de patikáriusról utoljára vm nagyon középkori könyvben olvastam (ebben, és jó volt!)
persze egy-egy ilyenben nincs semmi, az embernek önkéntelen is jöhet a szájára egy ilyen régies kifejezés, furává akkor kezd válni, amikor mindig és mindenre ilyen van aggatva. Onnan erősebb a gyanú, hogy csak modorosság.
Ez szerintem elég gyakori eset a fodrászatokban: én mondjuk nagyon utálom, ahová járok elég régóta korábban nem volt (ezért nagyon szerettem odajárni), most kezdett elharapózni (ráadásul nem csak az a fajtája, mikor a fejem felett évődnek, beszélnek, hanem be akarnak vonni, amire nem vagyok vevő... miért oldanám meg bárki családi problémáját, tök ismeretlenül?).... gondolkozok is a váltáson...
Szegény Schubert Évának is hogy megrángatta a fejét fésülés címén....csodálom, hogy Schubert nem küldte el a francba.
De az is érdekes, hogy rendszeresen mással beszélget munka közben (kivéve, ha ismert karaktert fodrászol), vajon ez nem tahóság az éppen fodrászolt kuncsafttal szemben?
És vajon a kozmetikában/fodrászatban ülő vendégre mennyire tartoznak Juli, GG és a fodrászok gyöngye üzleti beszélgetései, évődései?
1. teljes képtelenség, hogy véletlenül ugyanott éljenek.
2. ha nem teljes képtelenség, mert vannak kivételt erősítő szabályok, akkor ezt a Mesternek meg kellett volna ágyaznia. Pl. úgy, hogy már Alma idején össze-összekacsintgatnak a műlovarnővel. (Esküszöm, utoljára írom le ezt a szót - kivéve, ha jelenetet készítek-:) - mert hányok tőle.
3. nagyikától nem várunk mást, mint hogy vágja a pofákat. Szerintem ennyi idősen, ennyi frusztrációval ez teljesen belefér.
4. én biztosan arrébb költöznék János helyében, akármennyire is drága és szomorú.
5. emlékeim szerint a Mester is arra futtatja ki, hogy tkp. Almához akar közel maradni, ami totál beteges.
ui.: Egyébként nem, Bujtor képes volt legalább többé-kevésbé kerek történetet megírni, és legalább egységes stílusban maradni a humor terén. (Hogy az milyen humor, azt most hagyjuk, de legalább egy opuson belül nem keverte a világmegváltó társadalomjobbító hírmondót és az abszurdra hajazó, de leginkább bornírt, szégyent hozó poénkodót. Ő mesét kreált, a rosszabbak közé való módon.)
Állami szférában, ahol az alacsony fizetések és a preztizshiány miatt lasszóval kell fogni az embereket sokszor megesik ilyen és ehhez hasonló jelenet, nap mint nap, akár ma is, 2015-ben.
A vezetők féltik a tyúkszarus kis széküket és fizetésüket, de valahol mégis üzemeltetni kell az intézményt, legyen az akármi.
Én anyámékről tudom a kórházban a főnővér és a főorvos is egy meghunyászkodó f@szkalap, de ha nem az lenne, akkor már a fél nővér vagy orvos gárda maradt volna ott, mert tovább áll egy másik kórházba akár egyik napról a másikra, mert felveszik, mert ott is hiány van.
Ezért tűrik meg évekig állami cégeknél az inkompetens barmokat, az agresszív idiótákat, az alkolohlistákat, a gyógyszerfüggőket, a mentális problémákkal küzdőket. Mert helyettük rosszabbat, de leginkább senkit sem találnának aki elmenne ugyanennyi pénzért oda, főleg nem szakembert.
Példa, idén az anyám által mentorált ápoló osztályból 38 végzettből, olvasd jól(!) 27 pályaelhagyó és soha nem is akar és nem is akart ezen a területen dolgozni az alacsony bérek miatt.
Tanárokat is lasszóval kell fogni, tavaly amit tudok, egri főiskolán (rokonom ott tanít pszichológiát), képzőművészeti tantárgyakból 10-15 ember végzett csak. Ezek legyenek, rajz-ének szakosok. Ebből a 10-15 emberből, jó ha 2 elmegy állami iskolába, a többi magáncéghez, grafikusnak, vagy csak egyszerűen elmegy kottamásolónak, mert abból is több pénze van, vagy magán alapon otthon rajzot tanít...
Elképzlhetőnek tartom azért, hogy egy budapesti iskolába (legyen az akár kint a fenébe Gazdagréten is) találnak egyik évről a másikra egy ének szakost. De vidéken?
Vidéken, megyszékhelyen tudok olyat, ahol az ének és rajz órákat földrajz-biológia vagy tesi szakos tanárok tartják. Rajzolgatnak, festegetnek... leadja a híres zeneszerzők életrajzát és komolyzenét hallgatnak maximum.......
Én 28 évesen magázódok mindenkivel. Mindig is bakfis külsőm volt, és ma is letagadhatnék a saját véleményem szerint, 5, mások szerint 10 évet (2 hete elkérték a személyim a dohányboltba...), így komolyabban vettek az emberek. A szűk baráti és családi körömet kivéve mindenkit magázok. Ha letegeznek, visszategezem, de ha én nyitom a kommunikációt magázódom. Maga nem játszik, csak akkor ha sértődöttségemet akarom kifejezni, egyébként Önözök, ha valaki ismerek és hierarchiában nem áll felettem (nem főnököm pl.) akkor a keresztneve és magázom. A főnökeimet a cégnél vezetéknév úr. Női főnököm keresztnév és ön... én alapból egy távolságtartó ember vagyok, így nekem ez a kommunikációs forma megfelelő és mindig célravezető. Utálok bizalmaskodni, hűvös és távolságtartó vagyok.
Na, abból szokott a baj lenni, hogy egy idő után már nem lesz olyan könnyű váltani, és ügyelni a pontos szitura, hanem beugrik a tegeződés mondjuk egy értekezleten is (amúgy mára persze könnyebb a helyzet, amennyiben szerintem a legtöbb melóhelyen tegeződik még a főnök és beosztottja is)
Egyébként meg Alma és SándOrr nem azok egymásnak, csak egy huszon (harmincon?) éves pasi meg nő. Én meg nem vagyok az az ismeretlenül tegeződős fajta, de ha egy pasitól elfogadok egy meghívást akár presszóba (most tekintsünk el attól, mit is jelent ez Szomszédiában, maradjunk a valóságban), vagy moziba, tuti, hogy összetegeződök vele. De tovább megyek, ehhez még az sem kell feltétlen, hogy intim szándékaim legyenek: ugyanígy összetegeződnék bárkivel, akivel egy társaságba járunk, sokszor összefutunk és beszélgetünk is időnként, tehát mondjuk ha velem egykor, és a törzsvendégem, akivel rendszersen megvitatom a világ állását, vagy a teniszpartnerem, vagy a szomszédom....
Mert rákerestem, hogy jól emlékszem-e, hogy tényleg volt a Mester vm ösztöndíjjal valahol, ahol a sorozatokat tanulmányozta, és most végig is olvastam a cikket, nem csak az ösztöndíjra vonatkozó részt, és áll. maga HÁ is rossz számot mondott, egy hozzászóló javított, ami alapján javították a cikket is :-D
Ezekben a cikkekben viszont az a legjobb, hogy a 99,9%-uk semmiféle új információt, még csak morzsányi mennyiségben sem, tartalmaz, ők ugyanazt kérdezik, a megkérdezettek ugyanazt válaszolják, az olvasók viszont ezek szerint meg hetvenedjére is elolvassák ugyanazt, ha mindig jön egy újabb cikk....
Mondjuk az alkotók, szereplők részéről gondolom egyfajta természetes reakció is, hogy mostanra tényleg úgy is szervült beléjük az emlék, hogy ez egy hibátlan, korszakos jelentőségű, magas színvonalú munka volt... csak azt nem tudom, aki kérdez, az sose látott belőle egy részt sem? (pontosítok: ha anno látta, akkor esetleg valóban megbocsátható, hiszen egyrészt az ő emlékei is szépültek a korral, másrészt akkoriban szvsz kevésbé kritikus szemmel néztük a teleregényt... mára viszont tényleg egy képmutató, avitt, nem túl nagy műgonddal összedobott és eléggé kevéssé érvényesnek látszó valaminek tűnik)
a tuti biztos, hogy Alma és SándOrr olyan helyzetben is magázódtak, amiben ma már nincs ember.
Mi a helyzet akkor, ha a főnök fekszik össze a titkárnőjével? :D Ott símán elképzelhető, hogy előbbi elvárja a további magázást. Esetleg az aktus idejére enged belőle. :O
Hát, erre igaz, amit racilaci tegnap említett, hogy a sorozathoz kevésbé értő országokban és szakembereknél van olyan, hogy egy füzet (vagy számítógépes adatbázis), amiben vezetik ezeket a dolgokat, hiszen valóban nem várhatja el senki, hogy valamiféle sillabusz nélkül bárki is emlékezzen arra, kivel, milyen kapcsolatban futott össze 323 részben és 11 éve alatt.
De gondolom, mikor a Mesti tanulmányozta a sorozatok gyártását, ahonnan az ötlet is jött, hogy napi sorozatot kéne csinálni, ott ezt DIREKT nem mutatták meg neki.... talán ez is (a castinggal és a tehetséges forgatókönyvírói csapattal együtt) fent volt a COCOM listán, mint a cucialista országoknak át nem adható technológia :-DDDD
Nem, tudod, hogy egy csomószor nem emlékszem jól, a kiindulópont talán jogos, csak a hosszú idő alatt valami mást költöttem köré (avagy, az emlékek változnak az idő elteltével)
De ahogy beszélünk róla, egyre biztosabb vagyok, hogy nem dugás után magázódtak össze, talán nem is csók után, de volt egy pont, amikor már nyilvánvaló volt, hogy mászkálnak együtt, és akarnak egymástól valamit, oszt mégsem tegeződtek össze. Aztán mintha mégis, de aztán pár részre rá megint nem tegeződtek... de erre az utóbbira egyre kevésbé merném a nyakamat tenni.... a tuti biztos, hogy Alma és SándOrr olyan helyzetben is magázódtak, amiben ma már nincs ember. Talán a XIX. században igen, de ott meg nem mászkálhattak volna együtt, gardedame nélkül :-D (tudom, nagyika, de itt most nem volt)
Érdekes, én meg erre a visszamagázódásra nem emlékszem, de biztos így volt. Itt is az lehetett, amit az időjárás és az öltözködés viszonyáról írtál, azaz a Mesti nyilván megírta magázódós formátumban a következő néhány jelenetet, de közben elfeledkezett arról, hogy az Orr(Sánd) már megdugta Almát...:)
(Basszus, erről a "megdugta Almát"-ról meg most az Amerikai pite című film ugrott be, amikor a gyerek dugja a forró almáspitét......:)))) )
Matyi 1.0. esetében pedig ott volt a lehetőség egy logikus megoldásra, az eltűnése után ugyanis elkezdték dramaturgiailag is kezelni a gyerek fura viselkedését, aminek simán lehetett volna az a végkifejlete, hogy "gyógyult" beszélő Matyiként jön Matyi 2.0.
De nem, jön az ikonikus "Apu pisilni kell" mondat (amikor egyébként nem látszik, hogy tényleg Matyi 1.0. mondja-e), és ezzel a sorozatban (bár beszélni továbbra sem beszél, és néha úgy vislekedik mint egy kis zombi) gyógyultnak nyilvánítják Matyi 1.0.-t, és még szenvednek vele hónapokig.
De jó lenne ha ezeknek a dolgoknak a hátteréről kezdene el egyszer mesélni egy bennfentes.....
Ezt már megosztottam itt Veletek, de szerintem a régebbi filmekben, sorozatokban egyértelműen másképp öltöznek nyaranta. Jó, nem pofznak arról, milyen meleg van, de pl. a Kemény kalapban is mindig van valamelyik kiskölykön pulóver. Itt is van olyan nyári rész, amikor Lenke kiskabátban vagy kardigánban van az utcán. Azóta előszeretettel skubizom mindig, hogy ha nyáron játszódik a történet, hogy vannak felöltözve a szereplők, és szinte mindig ez van...(vagy egyszerűen csak nem nyáron forgatták, ami ott játszódott.... de ugye ez a Szomszáál nem lehet így)
De persze a legegyszerűbb magyarázat, hogy amikor a kánikulás mondatok elhangzottak, vagy akkor olt csak, mikor a Mesti leírta, vagy mikor azt az adott jelenetet forgatták, és a másik más nap forgott, addigra meg bejött a front, a jelenetben a mondat meg maradt, mert hát Te se néznéd meg annyiszor ezt a szart, hogy utána kitűnjön és ki tudd vágni :-D
Ha Janka Kutya lenne, akkor nem kicsit lenne pedofil felhangja annak, amit írtál :-D
A szereplőváltáshoz meg tényleg annyit, hogy legalább Jutkáék most egy kicsit el kezdhettek volna aggódni, keretet adni az egész váltásnak (Matyi miért nem beszél, vigyük terapeutához stb.)
De valami olyan is volt, hogy az ember, ép ésszel már arra tippelt, hoyg megovolt a dolog, de aztán visszamagázódtak.... vagy lehet, az csak az volt, hogy az nem dugás volt, csak csók, de ők még mindig magázódtak? (szerintem, akit az ember lesmárol, azt tegezi is legalább is)
bocs, de szerintem nem ismered olyan jól ezt a sorozatot. egyszerűen nem beszéltek volna róla többet, és kész. esetleg lett volna még valami mesteri kikacsintás Feritől egy bölcsesvégben: "végre szántunk rá időt, és kitakarítottuk a szekrényt" majd egy utalás a Bokros-csomagra, a boszniai háborúra, vagy az olimpiára.
Nemcsáknak és Ivancsicsnak egy rendkívül bonyolult jelenetet kell megoldania Matyi 1.0-val: a ház elől el kell indulni az óvodába.
Rájönnek, hogy délután nincs aki érte menjen, ezért Ivancsics visszamegy szólni Julinak, ezért elköszön. Ekkor az alábbi zseniális jelenet következik:
Nemcsák: Köszönj anyunak!
Matyi 1.0.:.......
Elindulnak, néhány lépés után Nemcsák a szó szoros értelmében a hóna alá csapja Matyi 1.0-t, int egy aktatáskát (nem vicc!!!), és úgy mennek tovább....(néhány korábbi részben is volt már példa arra, hogy a karjukon cipelték Matyi 1.0.-t, vélhetően a gyerek nem csak beszélni, de járni sem volt hajlandó).
De már itt az alagút vége, 1995-öt írunk, pillanatokon belül jön a verzióváltás, és megjelenik a beszélni is tudó Matyi 2.0.!!!
Úgy látszik itt adta fel a dolgot a Mester és folyamodott a Szomszédokban példátlan szereplőcseréhez (nyilván a karatert nem volt mód kiírni).
Sümeghy arról beszél, hogy hatalmas kánikula van, majd a következő jelenetben valaki ing, pulóver, dzseki kombóban jelenik meg.
Nem tudom, 1995-ben mit értettek kánikula alatt, de ha nekem ma ingben, pulóverben és dzsekiben kellett volna sétálnom az utcán, minimum beszarok....:)
Veres úr elegáns zakóban, nyakkendőben szerel autót....
Kutya fehér gyerekcsináló sityakja valami fenomenális, nem csoda, hogy Matyi 1.0. megállt a növésben és nem mer megszólalni....
Takiról továbbra sem vásik le a kopott farmer....
Fodrászkodás 1995
Fruzsi fodrászolás címén egy szerencsétlen statiszta haját bizberálja, nem tudom, mit művelt Pregitzer, de a csaj elborult arcán rémülettel vegyes döbbenet...
Hitelfelvétel 1995
Bírósudár hitelt akar felvenni egy banktól....ja nem bocs, nem is egy utazási irodától (?), ahol Desiré az úr.
Desiré a hitel részleteit megbeszéli a hitelfelvevővel.....ja bocs, nem is, a hitelfelvevő beosztott felszolgálójával és a felszolgáló nagypapjával.....logikus....
Dezsőke vazze! Ha meg akarod qrni Almát, nincs jobb ötleted? De egyébként 1 misiért már luxusqrvát is kaphatnál, nem lesz az egy kicsit sok MP-ért?
Biztos hogy már megvolt Nagyorrú Baldovernek Alma.
Még szerintem a múlt héten (azaz IRL sugárzási időben hónapokkal ezelőtt) volt egy rész, amelyikben Alma ottmarasztalja a lakásban Nagyorrút, majd a következő jelenetben az addigi magázódásról átváltanak tegezésre, és Alma rohadt kielégült arccal ücsörög.
Ez a Mester jelképrendszerében egyértelműen megfarkalást jelent.....:)))
Egyébként akár még érdekes szál is lehetett volna, hogy Birdy meg Marika együtt: miért kerültek össze, hogyan, mikor mindkettőnek családja, és semmi jele nem volt, hogy vonzódnak egymáshoz (azt most hagyjuk, mert ez tényleg a rossz májam, hogy Marika tényleg nem is az a típus, akire buknak a pasik: nem az a bombázó, aki trófea, de nem is az a megértő angyal, akinek a vállán meg el lehet zokogni minden sérelmet, amit otthon az asszonynak már nem... Szóval sikerült a dologból kb. semmit se kihozni.... így viszont téynleg nem tudja az ember, minek kellett beleírni, jöhetett volna az is, hogy leszáll egy nagy UFO a Lantos utca 8. alatt :-D
Én már régen (az első vetítéskor, magyarán 1989-től kezdődően) is lemaradtam egy csomó részről. Az elejéről szinte teljesen, később meg ugye Prága miatt kiesett szinte minden a szorgalmi időszakban. Aztán, ahogy írod, ahányszor adni kezdték, szinte mindig lemaradt az eleje, és persze az a jelenség is van -nem tudom, más is tapasztalta ezt?- nem csak itt, más filmeknél, sorozatoknál, mindennél, amit a tévében adtak, hogy nagyon gyakran az ismétlésbe is pont ott tudok bekapcsolni, ahol anno az első alkalommal tettem (ha nem, akkor kb. + 5 perccel előbb) Pl. az Ötödik elem legelején szerintem kb. negyedjére láttam, de van egy csomó olyan film, ahol már direkt fel kellett vennem, mert másképp sose tudtam megnézni az elejét :-D
Én ráadásul az első pár fejezetről rendre lemaradok. Általában kell egy hét, mire feltűnik, hogy megint megy... most, ebből az ismétlésből tudtam meg, hogy Laci állatorvosnak készült, pl.
Nekem valami félhomályos hátsó fertály rémlik, a közért mögött, ahol meglátja őket együtt. De akkor lehet, nem az utca volt, a raktár mögött a pakolási területen, hanem maga a raktár. Viszont kivételesen tényleg az jött le még a rendes nézőnek is, hogy ezek közt tuti van valami (tehát nem az az eset, amit négyezerszer eljátszanak a sorozat alatt, hogy ha egy pasi meg egy nő szóba áll egymással, az automatikus kúrás)
Ehhez képest mondjuk ez is feledésbe ment, se Lenke nem éreztette Birdyvel soha többet, hogy megveti (ami minden megcsalónak kijár a főszereplőkön kívül), sem Marika és Birdy közt nem lesz nyoma gyöngéd viszonynak vagy annak, hogy Marika tényleg egy centit is beljebb lenne vagy valaha lett volna a viszony miatt.... Érdekes mesteri fogás :-D
Akkor sajnálom, tényleg nem úgy írom. Ha beszélnék, talán átmenne, hogy tényleg nem kőbe vésem a betűimet, mint a Szentírást, hanem a csak a véleményem. Amihez persze nyilván sokszor ragaszkodom, ellenben tényleg nem akarom másra kényszeríteni. Vitázz, mondd el, ha másképp látsz valamit, nyugodtan, már csak azért is, mert nyilván vannak, akik nem írnak, és nem velem, hanem az ellenkezőjével értenek egyet. Sőt, akár olyanok is, akik előbb ugyan azt gondolták, amit én, de aztán olvasva Téged, már nem.
Vagy fordítva :-D
(ide most tényleg viccből írtam smiley-t de most már tényleg ugrok, és nem ragadunk itt le, jó?)
Tényleg talány, hogy amikor annyit tehetséges kiskölyök van, aki el tud mondani két egyenes mondatot is a kamera előtt, miért kellett őt erőltetni, amikor kiderült, hogy szegénnyel tényleg nincs valami rendben. (lehet, hogy nem debil, csak egyszerűen lefagyott... nekem is volt olyan osztálytársam, aki egy csicsergős csajszi volt, nem is volt túl buta, viszont szóbeli feleléskor egy szót nem tudott kinyögni. de tényleg. Olyan lámpaláza volt, hogy megszólalni sem tudott!)
Valaki említette itt ellenpontként Flórát, aki azért is jó példa, hiszen Nicsovics Franciska sem casting alapján került be, hanem Frajt Edit lányaként. Persze azt is lehet mondani, hogy örökölte az anyjától a tehetséget vagy még inkább, hogy természetesebb volt neki a közeg, mint szegény Matyinak, de ettől még Matyi szegény szar, és ezt látni kellett volna...
Azért nem BIZTOS, hogy volt viszony, elvégre csak azt láttuk, hogy együtt mennek haza Birdy autójával, biztosak meg csak akkor lehetnénk benne, ha egy presszóba ültek volna be, de emlékeim szerint olyat tényleg nem mutattak róluk. (ha mégis, akkor megtépem a ruhám -ebben a melegben jól esik- és hamut szórok a fejemre, talán így nyilvánvalóvá lesz, hogy nem én vagyok, akinek mindig igaza van)
Nem kell boldogan üdvözölni, csak üdvözölni kell, ahogy egy idegennel tenné, és tovább menni. Tényleg nincs más aközött, hogy pofákat vágok rá, meg megsértődök, ha csak meglátom, meg hogy boldogan üdvözlöm, és úgy teszek, mintha a legszebb emlékeim lennének róla?
A How I met YOur motherben van egy jelenet, amikor Ted szakít Stellával, és bejelöli a környékeket, ahol találkozhat Stellával, és kijön, hogy gyakorlatilag egész New York a piros zónába esik, és nem mehetnek sehová. Aztán elmennek, és persze találkoznak. Ráadásul ez Ted, akinek esetleg valóban fáj Stella látása is, de a nagyikájának miért ne lehetne arra mennie, amerre akar, és max. nem jól elbeszélgetni, ha mégis találkoznak?....
A magyar lakásviszonyok (pláne a Mester univerzumában, ahol két jól kereső ember, úgy mint János és Alma sem bírt kifizetni egy albérletet sem magának, vagy ha megtette, akkor igen nehezen) közt azonban nem hinném, hogy visszautasítható és visszautasítandó ajánlat lenne, hogy valaki -nyilván a piacinál kedvezőbb díjért- a rokona kecójában húzza meg magát. Sőt, talán még piaci díjért is jó az ajánlat, hiszen ismeri a bérbe adód, a lakást, nem kell meglepetésektől tartania*...
Szóval vitázhatunk pl. azon, hogy miért kellett a Mesternek ide tenni a nagynéni lakását, vagy hol élt a Műlovarnő azelőtt, ahová ezek szerint nem tudott becuccolni mellé János, de ha már ott a nagynéni lakása, akkor szerintem nincs az az ember, aki erre nemet mondott volna (jé, a Mester kivételesen olyat írt, ami élethű???)
*persze hogy aztán kiderül, hogy a nagynéni megszívatja őket, az más kérdés, de ettől még szvsz joggal számíthattak arra, hogy kisebb az esély a szivatásra, mint egy idegennel
Szerintem ezt soha nem mondtam (már, mint hogy nekem csak igazam lehet) Sőt, még csak azt sem várom (hogy is várhatnám???) hogy bárki egyet értsen velem. Persze ha igen, az nyilván jobb érzés, mintha nem, de én mindeddig tényleg azt hittem, nyilvánvaló, hogy tiszteletben tartom, ha más mást gondol.
Ja, hogy vitázok? Igen, de ez miért jelentené azt, hogy nem fogadhatom el, hogy bárki más mást gondol, és max. abban fogunk egyet érteni, hogy nem értünk egyet? Ettől kerek a világ és miért is kellene mindig mindenkinek ugyanazt gondolnia? Pláne ugyanazt, mint nekem? (mert mi vagyok én, ki vagyok én, hogy az legyen a kinyilatkoztatott igazság, amit én gondolok? A Jóisten???)
Sőt, még csak azt sem érzem, hogy azért mert valakivel valamikor vagy többször nem értettünk egyet és közös platformra sem jutottunk, ne tudnék legközelebb ugyanolyan normálisan beszélgetni. Magyarán nem lesz meg a véleményem senkiről, nem skatulyázom be a "rosszak", "hülyék", "pirosak" stb. közé, csak azért, mert nem értett velem egyet, legfeljebb a legközelebbi alkalommal is az derül ki, hogy itt sem értünk egyet. Na bumm.
Smiley-t meg most azért nem tettem, mert a fentieket tényleg halálosan komolyan gondolom, Te se tedd, ha a lentiekkel nem viccelni akartál.
Esetleg tényleg megköszönném (és ez is teljesen komoly kérés, nem gúny, irónia vagy ilyesmi!!!), ha a fentiekhez képest bármit ellenkezőleg éreztél, akkor örömmel venném, ha okulásom gyanánt tudatnád, mivel keltettem azt a benyomást, hogy igazam csak nekem lehet. Mert én tényleg nem éreztem ezt soha, ha mégis, akkor valamit esetleg nagyon rosszul kommunikáltam, és talán javíthatnék rajta.
Elvárásom is max. annyi van, amit fent másképp leírtam: ahogy másoknak is joguk van nem megtérni az én érveim hatására, és én ezt el tudom fogadni (de tényleg!!!!), úgy nekem is jogom van maradni a véleményemnél minden ellenérv hatása ellenére is.....
Valljuk be, hogy ezek az információk csak egyszer hangzottak és utána soha a büdös életben még csak utalás sem volt rá , nem hogy pl. valamilyen módon bemutatta volna a Mester Hávelt és családját. Pedig ebbe is mennyi lehetőség lett volna egy-egy sztorit belevinni. Az meg a vicc kategória, hogy állandóan csak Jutkáéknál voltak a tanári kar összejövetele.
de ez egyéni érzékenység kérdése. van, aki jóban tud maradni az exeivel, vagy, aki látni se bírja őket többet.
aki csalódást okozott a gyerekednek/unokádnak , azt miért kéne boldogan üdvözölni az új nőjével? eleve tök kellemetlen lehet naponta beléjük futni. (mondjuk Jánosnak is)
No de azóta Alma is mással van. Miért nem SándOrrtól remélnek dédunokákat? Elhiszem, hoyg sajnálják az elszalasztott alkalmat, az elvesztegetett éveket, de miért kell NEKI külön húzni rá az orrát? (ezt már persze beszéltük a nyaralás kapcsán is, akkor sem jutottunk dűlőre, szóval tudom, tudom...)
Azért legyen elég annyi, hogy az ilyen infók egyetlen egyszer szoktak elhangozni a sorozatban (ahogy az is, hogy Oli nem buzi, hanem Vicával kavar, és cask a szakmai "presztízse" miatt csinál úgy, mintha vagy hogy Madarasi Bandi is kavart Marikával... szóval egyszer berakja, aztán soha, semmikor, semmilyen kontextusban nem jön elő többet, rosszabb esetben az ellenkezője viszont sokszor, mint amikor Lenke meséli, hogy mennyire nehezen hagyta el a kutyájukat a régi házban, mikor be kellett költözniük....)
Ha anno pont azt a részt, van annak a résznek azt a jelenetét nem láttad, akkor sutty, már le is maradtál. A sok újranézés meg csak annyi, hogy általában már nem nézi az ember olyan figyelmesen, netán eleve az első mondatoknál felpörögsz a hülyeségeken, és már nem figyelsz, mint a penge az ilyen "fontos" információkra.
Mentésgünkre szóljon továbbá, hogy ez a jelenség szerintem a Mester által eleve belekalkulált reakció: pont ezért merte megtenni, hogy egy karakter kétszer-háromszor-ötször jelenik meg teljesen más szerepben, mert úgyse fog a kutya se rá emlékezni...
Jó, én is meséltem már itt anno olyat, hogy a volt kollégáim-barátaim jöttek ki Prágába, de nem tudtak elérni. Én ugyan akkor még nem ott tanultam, hanem nyelvi előkészítőn 70 km-re onnan, egy kis faluban. Ott ugye nem sok minden történik, meg talán a második v. harmadik héten is volt, hogy kikerültünk, és feljöttünk mi is Prágába. Hömpölyög az embertömeg, egyszer csak rámköszönnek a Kotva áruház előtt a barátaim.... már haza se mentem a csajokkal a koleszba, hanem maradtam velük egész hétvégére :-D
Szóval, igen, egy-egy ilyen megesik, úgy a lottó négyeshez közelít az esélye, de megesik. Itt (meg ne legyek igazságtalan, általában a szappanoperákban) viszont FOLYTON megesik, hogy pont azok akadnak össze, pont ott, pont akkor...
Persze ha úgy veszed, tényleg ez az élet: apám és anyám egy vonaton ismerkedtek meg, mindkettő hazafelé ment Pestről (magyarán mindketten Pesten dolgoztak, de ugyanazon a szárnyvonalon volt a szülőfalujuk (igaz, vagy 150 km-re egymástól) Szóval, ha csak az egyik is nem azzal a vonattal jön, akár mert lekési, akár, mert fennmarad azon a hétvégén Pesten, akár mert másik vonattal megy, akkor én tuti nem ülök itt, és verem a billentyűt a hülyeségeimmel :-D
Az a baj velünk, a fejezeteket író kedves olvtársakkal meg pláne :-D, hogy túl élénk a képzelőerőnk, túl logikusan akarjuk felépíteni a dolgokat, holott az egyetlen -mert ahhoz képest amit írtam, tkp. csak ez az egyetlen vezérelv van- vezérelv, hogy pontleszaromígyvanéskészúgyismegeszedkisköcsög :-D
Egyik nap volt Venczel Veráról egy "Hogyvolt", melyben részt vett Venczel Vera első férje, Esztergályos Károly, a műsort pedig ugyanezen Esztergályos Károly harmadik (jelenlegi) felesége, Radványi Dorottya vezette.
És mindettől még Vera is nagyon jól tudott beszélgetni Esztergályossal, Dorottya is Verával, stb.
De a művészvilágban egyébként is mindennaposak az ilyen dolgok, számtalan példát lehetne mondani lyuksógorságra vagy faroksógornőségre...:)
Ezért nem teljesen értem a Mester hozzáállását a válás témaköréhez (ha elváltunk utáljuk egymást, és a rokonság is az exet), Nagyika nagyon jól tudja, hogy Almát már régen a Nagyorrú Baldover farkalja, most akkor mit fáj neki, hogy Alma elvált exe odaköltözik a házba az új csajával? (Bár erre szerintem nem 1 a százererhez, hanem 1 az egymillióhoz az esély.)
Lehet, hogy én is ezt tettem volna: vagy az öreg, de fontos dolgot oktató Béla, vagy a fiatal, de nem égetően fontos dolgot oktató Jutka. Sőt, még utaltam volna arra is, hogy Béla bá az olcsóbb megoldás.
Emlékeim szerint az általánosban és a gimiben is elég lazára vették az énekórát. Volt olyan, hogy elment szülni az énektanár, és vagy két hónapig helyettesítő tanarak jöttek énekórát tartani, ami abból állt, hogy feltettek valami lemezt, és beszélgettünk.
Szóval valóban összedőlne a világ, ha Hável közölné Jutkával, hogy ő is szereti Bélát, de aki őt megzsarolja, azzal nem tud tovább együtt dolgozni, úgyhogy lehet, hogy Béla maradhat, de Jutka azonnal szedje a cókmókját, és takarodjon.....
Tegnap azon agyaltam, hogy tkp Jankát szívesebben venném a családomban, mi t Drágazsuzsámat. Janka egyszerű asszony, minden lében kanál, be tud szólni, de szerintem nincs benne annyi rosszindulat. Amikor Jutkát kutagadták, vállalta, hogy szembemegy a gazdag és menő fogorvossal meg szemész főorvossal, és befogadta őket. Oké, pénzért, de rá számíthattak legalább. Zsuzsa nekem ellenszenvesebb.
:)
Ginis szerelem, majd külföldre költöztek...
Erasmus, egy egyetem...
Gyes után visszamentem dolgozni, na kit vettek fel addig oda?
Én váltottam szakmát, vajn melyik könyvelőirodába hozta a felesége a cégeiket?
Szóval simán lakhat ott a nagynéni :)
Ha annyira kellett János, miért írt válást a történetben? De ha válást írt, de kellett a karakter, miért nem írt pl. olyat, hogy Julcsi az erdészeti igazgatóságon lesz gyakornok, és János keze alá dolgozik? Vagy János és Károly üzletelnek? Stb...
Jutka és Hável közötti páros kapcsán még az jutott eszembe, hogy belegondolva sosem volt összezördülés köztük. Almánál és Lacinál , valamint Julinál és GG-nél is volt/voltak mosolyszünet, de Jutka és Hável esetében sosem volt ilyenre példa.
pl. lehetett volna, hogy Hável egy kioktatás után keményen visszaszól Jutkának, aki erre beadja a felmondását vagy valami hasonló.
Ilyen kapitalista, szórakoztatóipari mételyeket nem alkalmaztak a teleregény gyártása folyamán, fő elv az ahogy esik, úgy puffan, a sika-kasza-léc, illetve a néző úgy is hülye, és nem vesz észre semmit voltak. :-D
Azért nem kis teljesítmény, hogy VÉLETLENÜL az új nő nagynénjének ugyanabban a házban van lakása, mint nagyikáéknak. Nem tudom, ki hányszor költözött a régi szerelmétől új helyre, akár csak albiba, nem is új szerelemhez, de szerintem ennek egy a százezerhez az esélye. Mert nyilván a Mester másképp nem tudta játékban tartani Jánost?
De oké, megtörténik, de akkor mi az esély arra, hogy még a régi szerelem nagyanyja is rágja emiatt magát (pláne, hogy a kisunoka már szintén másik pasival van (volt), szóval nem friss a seb? :-DDDDD
A mi Mestink tényleg egy forgatókönyvíró zseni! Szerintem Molnár Ferenc meg hálás azért, hogy anyai ágon rokon, így -bármenynire is hirdeti a kis unoka- sokan nem tudják, hogy EZ a Horváth ANNAK a Molnárnak az egyenesági leszármazottja...
Egyébként talán még Juli volt ebben is a legjobb, pontosabban alighanem GG volt a legautonómabb (van ilyen szó?), magyarán, a kutyák ugattak, ő meg haladt. Alma és Jutka viszont tényleg elképesztő.... Alma meg még a kettejük közül az érthetőbb: ott Laci valaha (még mindig???) szerelmes volt belé, meg jó pincért (nem Almát, jót) kapni biztos nehéz. De mi történne, ha Hável Jutka zsarolására azt mondaná, hogy rendben, akkor fel is út, le is út? Nyilván egy ideig helyettesíteni kellene az ének- és rajzórákat, de akkoriban akár ez még jól is jöhetett a tanároknak, mert lehetett érte helyettesítést fizetni. A gyerekek meg -biztos szakmaiatlan, amit mondok- nem buktak sokat, pontosabban, ha nincs, aki a matekot vagy a magyart tanítsa, akkor ott tényleg lemaradnak, dolgok maradnak ki teljesen, ami akár évek múlva áll bosszút, mikor valami mást a megtanult ált.iskolai törzsanyagra építenének épp.... de mi marad ki, ha nem tanulja meg a gyerek a Felszállott a pávát vagy nem hallgatja meg a Vidróczky híres nyáját? Jó, kicsit tán műveletlenebb lesz, de emlékeim szerint, aki szerette a zenét és a képzőművészetet, az nem az iskolai ének/rajzórán szerette meg és szerezte meg a tudást, hanem otthon meg máshol. AKi meg nem, annak ezek az órák tényleg nem sokat adtak, mert még ha meg is tartották őket neki, is csak félig volt ott: inkább levelezett, leckét írt, vagy csak úgy másról álmodozott...
Jutka vs. Hável kapcsán leginkább arra lennék kíváncsi, hogy mi állt eredetileg a karaktereket jellemző rövid általános szövegekben. Ugye minden forgatókönyv tisztázza az alapvonásait a figuráknak (jó, lehet, itt ilyen sincs, mint ahogyan a figurákkal kapcsolatos változásokat, rokoni-baráti szálakat se vezette a kutya se). Elvileg ezekhez az alapvonásokhoz kellene mindig ragaszkodni.
Mondjuk így?
Jutka: jómódú családból származó, ámde "rangon alul" házasodó, ezért sok küzdelmet átélő, kitartó, erkölcsös fiatalasszony. Eleinte kezdő háziasszony, majd egyre ügyesebb, gondos családanyává válik. Időnként learatja természetes szépségéből és talpraesettségéből születő babérokat a fiatal férfiak körében, de mindig hűséges marad. Férjével a vitáik néha ekörül, meg a pénzhiányból fakadóan alakulnak ki, de ezek mindig rendre megoldódnak. Mindig tisztelettudó, segítőkész, a lépcsőházban és az iskolában ezeket a tulajdonságait mindenki tiszteli, becsüli. Főnökét minden fejezetben - sokszor érdemi vita nélkül - tekintélyt parancsoló határozottsággal legyőzi.
Hável: rutinos, nagy tapasztalatú iskolaigazgató. Bujákival ketten ennél lényegesen bonyolultabb szervezetet is el tudnának vezetni. Nevét, családi állapotát, előéletét nem ismerjük. Minden kolléga felnéz rá, döntéseit érlelő szakmai vita után elfogadják. Kérdésekre, ötletekre, aggályokra nyitott, vitaképes. Jutka felvetéseit érdemi ellenállás nélkül minden esetben örömmel elfogadja.
Továbbá Alma is Sudárbírót, Juli is GG-t, de néha Fruzsi is olyan stílusban beszél a stúdióvezető főnök úrral, mint a kapcájával.
Az az érdekes ebben, hogy IRL is számos ilyen esettel találkoztam munkahelyeimen, csak éppen ezekben az esetekben köztudott volt a cégnél, hogy a főnök úr keféli a hölgyet, és a csaj az ágyban bármit elérhet, amit akar....
Mert egyébként ha a hölgy nem a farkán keresztül ér el mindent a főnöknél, mi az oka annak, hogy a beosztott (és egy iskolában IRL eléggé sokadrangúnak tartott tárgyat tanító) tanerő mondhatja meg mindíg a tutit, és a főnök úgy ugrál, ahogy ő fütyül, vagy hogy Fruzsi (aki ha jól tudom nem tulajdonos, hanem alkalmazott, így biztosan nem adhat ultimátumot, hogy ő márpedig most elmegy szabadságra) kijelentheti, hogy GG ne ugasson, itt holnaptól szabi lesz.
Almába meg nem is megyek bele, őt már kiveséztük sokszor.
Itt viszont utalás sincs arra, hogy bármi lenne Jutka és más tanerők között (halvány próbálkozások voltak Csaba és Bujáki részéről, de lerázta őket) vagy Alma és Sudárbíró között (bár ők korábban együtt jártak, így nem kizárható, hogy Sudárbíró sok évvel korábban kefélte Almát, bár a Mester erre nem tesz egyértelmű utalást.)
Matyi 1.0-nál úgy emlékszem nem csináltak gondot belőle, hogy nem beszél, csak mikor eltűnt 2 hétre és megtalálták mondta Mágen, hogy ne csodálkozzanak ha nem fogbeszélni, ez teljesen normális. Mintha előtte egy szót is szólt volna. Matyi 1.0 tuti lábon hordta ki az agyhalált
E hajnali órán az uccsó két hszetektől hangosan röhögtem, családnak annyi, hiába osontam eddig hangtalan :-DDD
Mindig mondom, hogy sokkal jobb olvasni a Szomszát, mint nézni, szóval tessenek már ilyen hogyvoltozást csinálni!!!
És röhögés közben most először gondolkodtam el rajta, hogy tényleg, az egy dolog, hogy Both Bélának állást kellett adni a sorozatban, hiszen ugye tudjuk, barátk és üzletfelek... de miért pont tanárként kellett beleírni???? Aktív tanárként.... Ehhez képest az az őshiba, hogy Takit és Lenkét már eleve nyugdíjasként választotta ki főhősnek, és nem tudott velük mit kezdeni, és vissza kellet őket küldeni a sorozat teljes időtartama alatt még dolgozni, sehol sincs... (mondjuk hatalmas szerencséjére Zenthe elég jól öregszik, egy tizest simán letagadhatna, így nála még nem is annyira furcsa)
Viszont tegnap volt szerencsém Gazdagréten látogatást tenni, de megállapítottam, hogy lehet, hogy ott tényleg annyi a nyugdíjas, mint a Mesti sorozatában, mert csak úgy rajzottak.... ehhez nyilvánvalóan hozzájárult, hogy reggel fél kilenc volt, és 90%-uk jól láthatóan bevásárolni indult banyatankokkal még a forróság előtt, de akkor is. Valahogy tényleg az jutott eszembe, hogy itt tényleg annyi az idős, mint a sorozatban és szegények, hogy szorultak be ide ennyien.
Ha már Etus szóba került: Beszélt Robival majd nagy jelentőségteljesen rosszul lesz. Ami azért szánalmas dramaturgia fordulat, mert egyrészt Lenke néni is állandóan rosszul lesz, ha valaki nem a megfelelő hangnemben szól hozzá (ami valljuk be az, hogy egy kereskedő nem bírja azért az jelez valamit az alkalmasságáról), másrészt meg mérgesen elmagyarázta volna Robinak, hogy mit gondol az egész helyzetről.
Béla bácsi helyzete: Mondjuk ez is értelmetlen baromság, hogy tanárként szerepelhetett (lehet volna pl. könyvtáros), de az, hogy a Mester minden évben elsütötte ezt, hogy Hável ki akarja rúgni egy kicsit unalmas.
"Hável szerint így lesz olyan neki, hogy vezetői tekintély? "
Soha. Kvázi Jutka volt a bábmester, aki mozgatta Hávelt.
Vágáschiék az üdülőbe való beköltözéskor találkoznak Bajusszal és új párjával. (Véletlen találkozás, ahogy az már a Mesternél lenni szokott.)
Viszont többször is elhangzik, hogy Vágáschi nagy nehezen szerzett beutalót az Állami Nyomda agárdi vállalati üdülőjébe.
Rejtély 1.: Hogy a faszba került az erdész Bajusz és lovasoktató Helga az Állami Nyomda üdülőjébe, ahová még egy nyomdász is nehezen jut be, melyikük a nyomdász nagy titokban?
Julcsi és Flóra bemegy meglátogatni Etust a kórházba, aki az új ruhájának örülő Flórát nemes egyszerűséggel le hiú (kis)majmozza.
Rejtély 2.: Egy ilyen (E)tuskó nagymamát, aki az egyik unokájának nem mondja meg, hogy a pasija egy görény, inkább hagyja, hogy minél tovább basszák át a fejét, egy őszintén örülő kislányt meg lemajmoz az öröme miatt, miért nem kerülik nagy ívben az unokái, és miért rajonganak érte?
Matyi 1.0.-val továbbra is hiába próbálnak kommunikálni szerencsétlen színészek, az ugyancsak szerencsétlen gyerek egy értelmes mondatot sem tud kinyögni továbbra sem (ez a beszédes Flóra mellett különösen feltűnő), és kifejezéstelen arccal bámul.
Rejtély 3-4.: Korábban Vágáschiék a gyerek ilyen viselkedése miatt rohadtul be voltak parázva, és hordták az orvoshoz, most már miért tesznek úgy, mintha a gyerek beszélne?
Ha már korábban nem lehetett a szereplésre alkalmatlan Matyi 1.0.-t kivágni a sorozatból, miért nem szinkronizálták legalább?:)
Az iskolában nincspíz a nyugdíjas tanerőre, ezért Hável szerint a közel 90 éves ifjú tanerő Bélát már nem tudják foglalkoztani, mert egyszerűen nincs rá keret.
Jutka beront hozzá, mint egy fúria, és bár ötlete ugyan nincs, hogy honnan szerezzen Hável pénz Bélára, többször is megfenyegeti, hogyha Bélát elküldik, ő is elmegy.
Rejtély 5.: Hogy a faszba nem dobja ki azonnal Hável a zsaroló-fenyegetőző tanerőt, hanem meghunyászkodva megígéri, hogy majd újra számolnak Bujákival?
Mit számolnak újra?
Hável szerint így lesz olyan neki, hogy vezetői tekintély?
Alma munkaerkölcse sem semmi ... szerintem egy kezem elég lenne megszámolni, hány részben nem lépett le munkaidő vége előtt, vagy hogy egyáltalán, ledolgozta a napi 8 órát. :)
Feri zárja a lakásajtót, hirtelen megjelenik Janka.
Janka: Ferikém, Ferikém, jaj de jó, hogy itthon talállak!
Feri: Igazán, Janka néni?
Janka: Jaj, hahahah, ne siess már úgy, Ferikém! Hát csak nem menekülsz? Tőlem, a jó Janka nénitől?
Feri: Szó schincs róla, Janka néni. Csak épp az a helyzet, hogy dolgozni kell mennem.
Janka: Mindig csak az a buta munka. Hát a szórakozás, az smafu? Annak idején, az én drága virágkoromban bizony jól beosztottam az időmet. Jutott abból mindenre és mindenkire. Már persze csak annak, aki számít. Nem hagytam, hogy a munka, meg a pénzkereset uraljon mindent.
Feri: Köszönjük az életvezetési tanácsot, Janka néni. Mi tetszik?
Janka: Hogy mi tetszik, Ferikém? Egy jó túrós csusza tetszik szalonnadarabkákkal, tejfellel, és egy pohár habos söröcskével. Vagy legyen inkább korsó! És ha lehet, kettő! Két korsó!
Feri: Úgy értem, Janka néni, hogy most mit parancsol tőlem?
Janka: Tőled, Ferikém? Tőled? Pláne parancsolni? Én? Tőled én semmit sem parancsolok, drága Ferikém. Egy magamfajta arisztokrata felmenőkkel rendelkező úri hölgy nem fog leállni parancsolgatni ilyen … nehéz sorsúaknak, tudod, mire gondolok: lelenceknek. Ez nem az én tempóm, Ferikém.
Feri (dühösen): Szóval…
Janka: Csak érdeklődni szeretnék: hogy vagytok, drága Ferikém?
Feri (felszívja magát): Igazán?
Janka: Napok óta nem nyitottatok ajtót, és (gondterheltté válik hirtelen, megjátszottan persze) aggódtam értetek.
Feri: Nincs schemmi bajunk.
Janka: Úgy… És akkor miért nem nyit senki ajtót nekem? Bújkáltok talán előlem?
Feri: Bár ehhez magának schemmi köze, de ha tudni akarja, Jutka és Matyi nyári táborban van, én pedig biztoschan dolgoztam.
Janka: Értem. (Sértetten.) Nem akartalak én számon kérni, Ferikém. Van nekem ezer jobb dolgom is, mint a te mozgásodat követni. Csak épp furcsállottam, hogy a nap bármely szakában kopogok, senki nincs itthon. De nincs nekem ehhez közöm, oda jársz, és azzal töltöd az időd, akivel csak akarod.
Feri: Köszönöm. És szeretne még valamit Janka néni?
Janka: Én? A világért sem. Csak azt áruld el, Ferikém, hogy valóban világgá ment az az édes drága Marcikánk? Hát így megszökött előletek? Sosem hittem volna…
Feri: Őt Matyinak hívják, nem Marcinak. És nem ment sehová, különösen világgá nem. Az osztálytársa kóborolt el, és még keresik. Ami engem illet, biztos vagyok benne, hogy gyorsan megtalálják.
Janka: Értem. Ha gondolod, beállok én is a mentőcsapatba. Szaladni nemigen bírok, de a szemem és a fülem, mint a sasé, efelől megnyugodhatsz, Ferikém.
Feri: Azt tudom, Janka néni. De Jutka tájékoztatása szerint minden a legnagyobb rendben halad, a gyerekek és a tanárok csatárláncot alkottak, s ha estig nem találják meg, akkor hajnalban újrakezdik. (Gúnyosan.) Nem hiszem, hogy Janka néni képességeiből hiányt szenvednének.
Ugye az a legfőbb baj, hogy tanítani akart, de hát istenkém, ő legalább, sőt még inkább felületes és modoros volt kb. mindennel kapcsolatban, mint a nézője. Amiben tanítani akart (adózás, becsületesség stb.), abban is olyan bárgyú volt, hogy kontraproduktívan hatott. A többiben meg ugyanaz a sztereotip világlátás jellemezte, mint a nézőit (vállalkozó szar alak, erdész - puska stb.)
Szóval itt az áll fenn, mint amikor az osztály legbutábbja a tanár maga.
A PC-ség jegyében kihagytam, hogy természetesen az is nagyon fontos, hogy ő számlázza le, amit a cég eladott és teljesített a többi kolléga :-D
(egyébként mintha lenne egy ilyen mese is, hogy a szervek összevesznek, hogy melyik a legfontosabb szerv az emberben, csak már nem emlékszem a többire)
De a Mester tényleg nagyon jó abban, hogy szakmákat mutasson be egy demonstratív, de nem túl fontos összetevővel. Ugye hogy az erdész járja a puskával a vállán az erdőt.... ami ugyan a vadász, de majdnem. Amit nem tudok, hogy azokhoz a dolgokhoz viszont, amit János sokszor elhint, tényleg kellett vmféle erdészetben otthon lévő tanácsadó, akkor miért nem szóltak neki? (anno meséltem, hogy a rádióban hallottam egy beszélgetést egy erdészzel, ahol a pasi rögtön azzal kezdte, hogy AHHOZ KÉPEST, ami az embereknek beugrik, ők egyáltalán nem sétálgatnak puskával a vállukon az erdőben, mire a riporter vissza is heherészett, hogy pl. ahogy a SZomszédokban is volt :-D) Szóval, feltételezem, hogy a szakértő szólt. Akkor miért nem fogadta meg? Derogált vagy csak lenézte a nézőket, és mivel a nézők úgy is ezt hiszik, hát baszott nekik oktatást tartani... de miért nem oktatott, ha a sorozat minden más területén azt tette (ne dolgozz feketén, légy jó felebarátaidhoz, járj futni, ne dohányozz stb.) Illetve ha azt nem vette komolyan, akkor ez utóbbiakat annak vette, vagy ezeket is pont úgy leszarja?
De persze nem csak az erdész foglalkozásáról van szó: kb. ugyanennyire van bemutatva a tanár (Jutka egyszer nem készült órára, hallgatott otthon zenét, nézett művészeti albumokat, csak kipattant a gyerekek elé, ontotta az okosságokat, majd beült a tanáriba és ott is ontotta az okosságokat. EZ a tanári pálya?) Az taxis, aki akkor és annyit dolgozik, ami neki jól esik, aki nem "verekszik" a rendelésért, sőt, sokszor el sem kéri az árát a szállításnak? Elég a taxinak fejből tudni Budapest összes utcáját és kész? De lehet folytatni a sort a nyomdásszal (aki gond nélkül eldiskurálgat, akár az asztalától távol is, mindegy mikorra készül el, amit csinál, és nem is kapcsolódik más munkájához, azaz, ha ő késik, az nem akaszt meg másokat?), a virágkötőn, a fodrászon, kozmetikuson át a fotósig (akiről nem tudjuk, hogy akkor most portéfotós megrendelésre, vagy marketing projekteben dolgozik, netán már komplett tévéműsorokat is videózik?)
Mondjuk szerintem az egy létező, elterjedt hozzáállás, hogy emberek komplett szakmákat néznek le.... már olyanokat, amiket nem ők művelnek. Mert tanárnak lenni könnyű: nem csinál semmit, csak köztudott dolgokról magyaráz, napi 4-5 órát dolgozik, és az egész nyara szabad. Mert a pénztáros se csinál semmit, csak lehuzigatja a termékek vonalkódját és elveszi a pénzt. Mert a villamosvezető se csinál semmit: még a pálya is előre ki van jelölve, eltévedni sem lehet.
Sőt, az egy dolog, mikor vm külsős gondol egy szakmáról valótlant, de én a cégen belül is számtalanszor láttam ezt (és basztam fel az agyam): mert az elemzők nem csinálnak semmit, tök későn járnak be, meg számokat írnak táblázatba (ja, mondjuk azt nem látták, mikor hajnal kettőkor mentek haza). Az ügyélszolgálat nem csinál semmit, csak cseveg pár vevővel. A sales nem csinál semmit, csak kódorog városszerte, és intézi a saját kis dolgait. A pénzügy nem csinál semmit, mert mi az már, néhány számlát beírni a számgépes rendszerbe, ami mindne mást megcsinál. A legeslegkedvencem persze az volt, mikor az egyik pénzügyes azt bírta mondani, hogy a cég abból él, amit ő leszámláz :-D Csak néztem rá, hogy ez most komoly-e, de az volt, úgy, hogy kénytelen voltam megkérdezni, hogy ha a sales nem adja el, az ügyfélszolgálat nem veszi fela rendelést, a futár nem teljesíti, az operáció nem juttatja el B-be, a vám nem vámolja le, akkor mi a lószart tudna számlázni...
És pénze sincs, tehát nem kirándul, nem nézelődik, hanem ül otthon a négy fal közt, mert az óccsó....
Egyébként talán túldimenzionáljuk: nem lehet, hogy csak arról van szó, hogy eszébe jutott a Mestinek egyszer az életben, hogy az amúgy is bekövetkező nyári forgatási leállást megemlíttesse Júliával, mint forgatókönyvi történést is? (más kérdés, hogy amit ilyenkor mindig el szoktunk mondani, naná, hogy még így is sokkal jobban, pontosabban csak jobban meg lehetett volna oldani....)
Szinte látom magam előtt Klarisszát, aki átbukkolja mondjuk Álbert születésnapi partiját egy hónappal, mert a sztyúdijó épp bezárt, így sem frizkója, sem sminkje nem lenne a rendes időpontban :-D
Kulcsszó a punnyadás. Minek akarna olyasvalaki egy hónapos szabadságot, aki deklaráltan nem megy sehová - nemhogy világ körüli útra nem, de tényleg sehová - és egyébként is idegbajt kap a családból bárkitől, két perc alatt? Az ilyennek egy-két napos szabadságok valók akkor, amikor nincs otthon senki (év közben, iskolaidőben).
A Mester úgy gondolta Júlia olyan fantasztikus kozmetikus, hogy a kuncsaftjai simán várnak rá 1 hónapot. Mert a kis pofijukat csak ő képes rendbe hozni senki más.
"Ugyanez pepitában a Zenthe eset, amikor vádlón nyilatkozták le felesége őnaccságával, hogy ha Zenthe nem kap Kossuth-díjat,...."
Igen, számos ilyen esettel volt tele a sajtó, hogy szegény hatalmas művészünknek valami egészen nevetséges nyugdíja van, amiből nem lehet megélni.
Azt mindíg elfelejtik hozzátenni, hogy amíg egy alkalmazottnak a munkáltatója minden hónapban vonja le automatikusan a hatalmas mértékű adót, ilyen-olyan járulékokat, ha tetszik neki, ha nem, szegény hatalmas művészünknek a haknik során lehet, hogy nem tették ezt meg, amikor megkapta a gázsit.
Most is, amikor hallani, hogy az ilyen-olyan haknikirályok egy hétvége alatt megkeresnek annyit esküvőkön, egyéb fellépéseken, mint más ember két-három hónap alatt, szinte biztos vagyok benne, hogy az örömapa nm von le semmit a gázsiból.....
De vissztérve az eredeti gondolatra: amikor a Mester alámerült különböző foglalkozások rejtelmeibe (vajon azokat a szöveget, amelyeket Bajusz nyomat néha az erdőgazdálkodásról, vagy a tantestület az oktatás helyzetéről, honnan szedhette), azért előtte tájékozódhatott volna egy picit ilyen aprságokról, hogy pl. egy vállalkozóként dolgozó kozmetikus, fodrász elhúzhat-e egy hónapos punnyadásra, otthagyva a picsába az üzletét, a kuncsaftjait...
A Mestert itt nem lehet következetlenséggel vádolni: Juli elmegy egy hónap szabira, holott nincs pénz, és mint vállalkozástulaj ha elmegy, akkor bevétele sincs, nem hogy otthon pénze. Ez szinte ugyanaz az eset, amit a Szomszédokban meg azon kívül privátban is nem egyszer bemutat: Taki pl. márciusban meglepődik, hogy adót kell fizetnie az egész megelőző évre, tehát nem tartalékolta el a befizetendőket, hanem felélte (ami persze, ha nincs pénz, lehet, de akkor minek vállakozni, ha csak viszi a pénzt????), de elvárásai azért vannak az állammal szemben: alacsony árak, magas nyugdíj.
Ugyanez pepitában a Zenthe eset, amikor vádlón nyilatkozták le felesége őnaccságával, hogy ha Zenthe nem kap Kossuth-díjat, tán még éhen is hal, mert még a nagykovácsi házat sem tudta befejezni. Nos, gondolom itt is így lehetett, hogy a fix, színházi állása után izették a árulékot, csak az aztán annyi nyugdíjat is hozott, szemben a mindenféle egyéb fellépéseivel, amiket -könnyen lehet, hogy nem saját iniciatívára, de akkor is- megoldottak "okosba", a pénz meg elment akkor, amire kellett.
Szóval, Juli is leszarja a holnapot. Nyilván jó (lenne) egy hónap szabi bárkinek, de ezt még egy alkalmazott sem engedi meg magának, egy szolgáltató vállalkozó meg pláne. (mondjuk ennek a másik oldala, aki egyáltalán nem megy szabira, még egy hosszú hétvégére sem... na, ezzel sem értek egyet, mert ha ennyi nem fér bele, akkor az illető tényleg csak azt veszi észre, hogy egyszer csak a koporsóban fekszik, de a melón kívül semmi nem fért az életébe, még a családja sem)
Ugye, mint nőszemély, előfordulok ilyen szépségszalonokban, és tényleg mindenki megy ott is szabira, hiába vállalkozók, de leginkább egy, max. két hétre. Azt még be lehet úgy osztani, hogy előtte meg utána héten behozza magát (a haj ugye nő, a festék kopik, muszáj menni, de némi játékkal azért lehet sakkozni az időponttal) Viszont az én fodrászom most nagyon szomsza kompatibilis: vált, meg lakást vett és felújít, és mondta, hogy idén csak hosszú hétvégékre megy, azt könnyebben kigazdálkodja, hogy egy-egy hónapban mondjuk egyszer kivesz egy hétfő-keddet vagy csüt-pénteket.
"Ezt a Mester minden nyár közeli vagy nyári fejezetekben elsütötte , hogy a gonosz GG (ennyi g egy rakáson) nem engedi nyaralni egy hónapra Julit. Aki, persze csak azért is alapon elmegy nyaralni."
Ez teljesen így van, és még arra is utalgatott (már a gonosz GG szájába adva), hogy ezalatt nem lesz bevételük, elmaradnak a kuncsaftok.
De aztán nem volt semmi "következménye" a dolognak (pl. szeptemberben Juli utal rá, hogy az egy havi szabadság miatt nem volt egy hónapig semmi bevétele, elmaradtak kliensei, stb., így nagy szarban van).
Őszintén szólva egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a Mester ezt úgy gondolta, hogy Julit vállalkozóként ugyanúgy megilleti a fizetett szabadság, mint egy alkalmazottat.
Gondolom fizetni meg a gonosz GG-nek kellett volna őket a semmiből.
"És szerető családja szerint ez így teljesen természetes, kár is lett volna neki korábban megtudni. Véleményem az ilyen családról lsd. korábban."
Azért az se semmi, ahogy Julcsi szinte fel sem veszi, hogy a kedves családja kvázi átbarmolta a fejét.
"Juli közli Gáborral, hogy már pedig ő egy hónapra (?!) szabadságra megy. "
Ezt a Mester minden nyár közeli vagy nyári fejezetekben elsütötte , hogy a gonosz GG (ennyi g egy rakáson) nem engedi nyaralni egy hónapra Julit. Aki, persze csak azért is alapon elmegy nyaralni.
"János kihúz egy gyereket a (szerintem) Velencei tóból, és természetesen Mágen érkezik menteni Budapestről. Aha...."
1. Miután szerető Tyúkanyója és Nagyfehére már másfél hónapja, de a jó édes anyukája is két hete tudja, végre Julcsi is megtudja, hogy Robi genya.
De nem ám úgy, hogy szerető családjából mondta el neki valaki, hanem úgy hogy meglátja a Genyát, ahogy a családjával sétál az utcán.
És szerető családja szerint ez így teljesen természetes, kár is lett volna neki korábban megtudni. Véleményem az ilyen családról lsd. korábban.
A fiatal Liptói Klaudiának meg nagy holdvilág képe van.
2. Juli közli Gáborral, hogy már pedig ő egy hónapra (?!) szabadságra megy. Akkor ez hogy is? (már csak azért mert nincspénzezés most is volt.)
Juli nem tulajdonos a szálónban, azaz vállalkozó? Neki ki fizeti ezt az egy hónapot, amíg baszik dolgozni? Vagy ezt úgy gondolják, hogy ők nem dolgoznak, a Jézuska meg majd fizet?
A kérdés csak azért merült fel bennem, mert a szomszédunk egy vállalkozó ürge, aki a múltkor előadta, hogy neki olyan nincs, hogy "fizetett szabadság", amikor elmegy szabadságra, és nem dolgozik, arra az időre neki nem fizet senki (ugyanis csak saját magának fizethetne).
Ja és persze azért sem mehet el hosszabb időre, mert akkor a megbízói mást keresnek, aztán majd nem hívják akkor sem, ha már nem lesz szabadságon.
Szóval hogy is van ez az egy hónap szabadság vállalkozó Julinál kedves Mester?
3. János kihúz egy gyereket a (szerintem) Velencei tóból, és természetesen Mágen érkezik menteni Budapestről. Aha....
DrMentős tudja, hogy külön élnek, amikor kint volt a papánál, a bejárónő mondta neki :)
De ha nem tudják is: ők lehetnének az utolsók, akik ítélkezhetnek... értem én, hogy sajnálja meg félti a lányát az ember, na de ők nem... ha féltenék, szólnának.
amúgy meg teljesen normálisan meg lehetne kérdezni Julcsitól, h ugyan tud-e a gyerekről, és kész. illetve nem is megkérdezni, hanem megemlíteni, ahogy Virág tette. ennyi bőven elég lenne.
Köszi, de ahhoz nézni kellene folyamatosan, nem vagyok én mazochista....:)) (ha igaz, jövő héten jön a lehűlés, és ki lehet szabadulni, úgyhogy még a héten nézem kínomban, de most már kifejezetten érdekel, hogy a Mester szerint egy szerető rokonságnak hány hét után kell szólnia az átbaszott leánygyermeknek/unokának)
A titkolózásról jut eszembe: Azért az is csak a Mester univerzumában lehetséges, hogy Julcsi miután megtudja, hogy, mind Etus , mind az apja tudott arról, hogy Robinak van egy gyereke és válófélben lévő felesége, nem igazán haragszik rá.
“Ez megunhatatlan. Ahogy az emberek felém áradó szeretete is, akár Jankának, akár Erzsinek szólítanak. Az újpesti piacon, ahová hetente járok, az összes árus Jankaként szól utánam. Így szoktak meg. Tizenhárom évig forgattam a Szomszédokban, amiért örökre hálás leszek Horváth Ádámnak, a sorozat atyjának” – tette hozzá Pásztor Erzsi.
A felvetésre, miszerint épp az ellentéte annak a piszkálódó, sértődős, enyhén alkoholista nőnek, akit Jankaként alakított, úgy reagált:
“Ezért is jó színésznek lenni. Hisz az ember sorozatgyilkost is játszik, mégsem öl meg hozzá senkit a valóságban. Jankából minden utálatossága ellenére is ki tudtam hozni olyan színeket, amik miatt a nézők megszerették. Janka kicsit olyan, mint a Dallas Jockey-ja: negatív jellem, mégis mindenki alig várja, hogy felbukkanjon. Élvezem, hogy én vagyok az ország Janka nénije” – nyilatkozta.
Azért én nem élvezném annyira, ha ilyen szinten azonosítanának- 15-16 évvel a sorozat vége után is- az ott alakított karakteremmel. De persze vannak dolgok, ami ellen csak Don Quijote harcolna, lehet, ez is ilyen :-D...
Újra itt :) sziasztok... (gyenge pillanatban töröltem egy ezeréves nicket).
Sokadszor is nézem e pompás műremeket. És továbbra se értem:
- Juli kikacsintgatott a házasságából
- Dr Mentőorvos kikacsintgatott a házasságából
- volt idő, mikor Julcsi kettővel kavart, mert nem tudott dönteni
- a művésznőt hagyjuk.
Mégis Robi a szemét, akinek tönkrement a házassága, nem élnek együtt, de úgy tűnik, a gyerek számíthat rá. Mert mit képzel, hogy így nőt akar...
Alma meg mintha minimum levágta volna tőből a jezét. Nekem anyum volt eladó, egyszer a pênztárban szétment a kezében egy sörösüveg. Idegvarrat, ínvarrat, gipsz. Másnap már dolgozott, mert egy kézzel is meg tudta oldsni :)
Én nem tudom, a Mester nem vette észre, hogy ezekkel a totális közönyösségről árulkodó "én nemszólokbele" sztorikkal a szuperpozitívnak felépített karakterei nimbuszát pillamatok alatt viszi le a béka segge allá 100 méterrel?
Itt van a Pongrácz sztori, amelyet már kiveséztünk. Ennek kapcsán lényegében az összes pozitív karakter egyesre vizsgázik Jutkatanárnővel az élen.
Vagy a Mester tényleg azt hitte, hogy olyan esetben, ha egy 10 éves gyerek a szülei által folyamatosan magára van hagyva, akkor a lakókörnyezet részéről valóban összesen annyi a teendő, hogy vesznek neki egy papagájt, sakkozgatnak vele és néha meghívják vacsira? Azon kívül a Mester szerint ilyen esetben a sok egymással baromira törődő szolidaritásbajnoknak tényleg semmi mást nem kellene tennie?
Vagy itt van az alábbi kussolós sztori. Azt még meg is értem, hogy amikor Feri látta Bajuszt Stefivel, rögtön fevette a "nemszólokbele" alapállást, no de hogy egy nagymama és egy felelősségteljes apa tudja, hogy átbasszák az unokájuk/lányuk fejét, és hetekig ne figyelmeztessék?
Ez a Mesternek vajon a jelmondata, hogy "bármit tudsz bárkiről, ne szólj róla, akkor sem, ha segíthetnél neki, a lényeg, hogy nemszólokbele"?
És még néhány érdekesség, amire az előbb nem volt időm:
A rendező úr beletett egy balatoni vitorlázós jelenetsort és saját magát is az egyik epizódba "Szőrös Kapitány" néven, úgy látszik még nem volt alkalma korábban balatoni vitorlázós támájú filmet csinálni....
Nagyorrú Baldover egyenlőre még jól viseli, hogy a balatoni vitorlázós kirándulásukra vinni kell Nagyikáékat is, bár mintha némi felhő átsuhant volna az arcán.
Amíg a többiek vitorláznak, Nagyika a parton bebaszik Madaras(i)val, de tőlük ez jófejség, mert pozitív karakterek, bezzeg, ha Ernőbá baszott volna be....
Hogy, hogynem, a Bujtor rendezte epizódban egész véletlenül feltűnik a magyar filmek (számomra) talán legellenszenvesebb gyerekkarakterét játszó gyerekszínész, Tuza Bálint (Hamis a baba, rendezte: Bujtor István), itt azért nem vették annyira ellenszenvesre a figurát (bár gondolom Bujtor a Hamis a babában sem tartotta annak).
Fefében tudatosul, hogy a neje tanárnő, akinek a munkájához tartozik, hogy nyári táborba kell mennie felvigyázónak (végül is még csak évek óta megy így), és ő ezért "szalma" lesz, morog egy kicsit, de azért most nem vesznek össze emiatt.
De már ott a fény az alagút végén: augusztusra szerzett "beutalót" a vállalati üdülőbe, úgyhogy lesz majd világraszóló nyaralás is! (Vazze, 1995-öt írunk, nem 1970-et! MÉg jóhogy nem SZOT beutalót mondtak!)
Jótyúkanyó és Jófejmágen a kussológépek (a néző elképedt arccal bámul):
1. Jótyúkanyó meglátja Robifiút (aki éppen szeretett unokáját qrogatja) a cukiban, ahogy a családjával sütit zabál.
Megtett intézkedések: szemmeregetés, sötéten nézés, Mágen tájékoztatása az ügyről.
Konszenzus: Jótyúkanyó és Mágen is kussol Juli és Julcsi előtt is az ügyről (Juli előtt azért, mert az még szólna Julcsinak, hogy Robifiú hülyére veszi.)
2. Két hét múlva (azaz két hétig sem Jótyúkanyó sem Jófejmágen nem tartotta szükségesnek, hogy bármit is tegyen)
Megtett intézkedések: Nemszólokbelesemmibe Etus és Jófejmágen nyavalyognak, hogy csak szólni kéne, mert ez így nem járja, de hát ők nem azok a szólós fajták, úgyhogy minél előbb szólni kéne, de ne szóljunk, mert mi nemszólunk....stb., stb.
Juli meghallja a nyavajgást, de Jófejmágen elüti a dolgot egy hülye poénnal, részéről ennyi, meg egy Bambi...
Jótyúkanyó és Jófejmágen továbbra sem tesz semmit, így a két nembeleszólós tudomásszerzésétől számítva most már minimum egy hónapig szopathatja tovább Robifiú továbbra is Julcsit.
Kíváncsi leszek, ma mi lesz (eltelt egy hónap), még meddig elmélkednek azon, hogy talán szólni kéne szertett lányuknk/unokájuknak, hogy a pasija egy görény.
Következtetések:
Az Isten mentesen meg az ilyen szemfogató családtagoktól, mint Jótyúkanyó és Jófejmágen
A Mágen családban még mindíg Juli a lenormálisabb (ő legalább szólna, ha a két kussgép beavatná)
Jé, nem is emlékeztem, hogy Alma anyja így megjelenik a sorozatban. Erre az sem mentség, hogy anno sokszor nem láttam pont az elejét, mert azért annyiszor láttam, hogy azért egyszer-kétszer a vége felé az elejét is sikerült elcsípnem... de úgy látszik, ez nem szervült bennem...
Egyébként ne legyünk pikírtek: Kulka ikonikus Mágen lett, ami nem jó benne, az nem attól van, hogy a szerepet akár a kedves papán keresztül kapta, és ha olyanja van, még tkp. Jutkát vagy Julit is választhatta volna :-D
De amit mond, az valóban megerősíti a Tolmár vonalat, amit anno az Életképes Galán gyerekek foglalkoztatásával indokoltam :-D
(egyébként megint csak egy igazán tehetséges showrunner nem is így csinálja: a barátját foglalkoztatja ugyan a showjában, de nem úgy, hogy az azt a szerepet választja, amit akar, hanem úgy, hogy ír neki, kimondottan rászabva egyet... Jó, jó, a nagyon tehetséges showrunner meg leszarja, hogy barátja, nem barátja, azt hívja, aki a legjobb :-D (de legalább Kulka tényleg nem rossz)
Egyébként ennek alapján nem csak Tolmár Bálint sztorijára lennék kíváncsi...
Végük is mondhatta volna, hogy a Mester véletlenül látta Kaposváron egy előadásban, és megérezve hatalmas színészi zsenialitását, kifejezetten miatta írta bele a sorozatba a jófej mentősdoki szerepét.
De nem, megmondta, hogy a papa protezsálta be és a papa révén olyan hátszele volt, hogy ő mondhatta meg még azt is, mit akar játszani.
Kíváncsi lennék egy hasonló interjúban mit mesélne pl. a Tolmár gyerek, ő vajon hogyan került a sorozatba...:)
" Édesapámnak jó barátja volt Horváth Ádám rendező. Még Kaposvárott voltam, amikor a Szomszédokba hívott. Választhattam volna a nyomdász figuráját is, akit aztán Nemcsák Karcsi játszott. Én azonban a mentőorvos akartam lenni. Apám nélkül soha nem lehettem volna Mágenheim doktor a tévésorozatban" - árulta el Kulka János"
Amit tkp. egyébként teljesen pontosan be is mutatott Kenéz elvtárs és Feri viszonyában... Azzal a kivétellel, hogy Kenéz -legalább is annak alapján, amit a Mestinek sikerült bemutatni belőle- HITT a cucializmusban, mikor az volt, a rendszerváltás után meg elismeri a hibákat, de nem tagadja meg a korábbi hitét és álláspontját. Mondhatni, egy megtévesztett ember, aki méltósággal viseli, hogy minden összeomlott körülötte. Amivel pont több, mint a sok nagyszájú pártszörfös helyezkedő, aki a rendszerváltás után hirtelen mind ellenzéki lett ár visszamenően 1956-tól...
(a fentiekkel nem Kenéz et. és a komenyistákat védem, csak azt az embert, aki képes ráébredni és nyíltan beismerni, hogy tévedett, és ezután nem keresni magának új, nyalandó talpat... persze ha innen nézem, akkor ez egy nagyon magyar, nagyon mai történet)
Egyébként valahol semmi bajom a Mesti féle hozzáállásnak azzal a részével sem, hogy ahogy változnak a szelek, akkor ahhoz próbálnak alkalmazkodni, és együtt haladni az emberek, úgy, hogy nekik legyen jó.... bajom inkább csak a visszafelé köpdöséssel és az önreflexió hiányával van. Mert nyilvánvalóan A Mestinek sem volt lehetősége 89 előtt, hogy 56-ról nyíltan beszéljen (vagy lehetősége persze volt, csak max. egyszer és következményei lettek volna annak is... vagy legalább is kockázatos lett volna a kritika, és nagyon ügyesen kellett volna csináni), de akkor ne kapjon akkora hangsúlyt az a nagy mártíromkodás 90 után sem, netán lehet úgy is mesélni a dolgokról, hogy Etus EDDIG azért nem mesélt el mindent, nehogy a gyerekeknek baja legyen belőle, de most.... de nem, teljes párfordulás történt.
Konkrétan erről van szó. Két éve még '56-ról se mert egy egyenes mondatot se mondani, meg egy évvel korábban sem, de most hirtelen éhségtől boltba kolbászt bámulni támolygó nyugdíjasokat fedezett fel magának. Klasszikus túlteljesítés minden fronton, minden oldalon.
Vajon az volt az elképzelés, hogy bemutatja, hová jutottunk a cucializmusban, de majd bezzeg a renccccerváltással?
Vagy egyszerűen csak jó volt belerúgni egy kicsit a döglődő oroszlánba most, akitől addig nagyon félt, de most már visszamorogni sem mert? (ez igen elegáns dolog :-D)
De nem így értettem, nyilván marketingelhet, de akkor vagy egy törzsvendégnek vagy sok embernek (ahogy írod, akár az ott lévő összes vendégnek). Azt kizártnak tartom, hogy megtudja, hogy pénz nélkül, tkp. fogyasztási szándék nélkül ültek be hozzá ad hoc vendégek, és megküldi őket egy üveg pezsgővel, hogy legyen mivel ünnepelni. (természetesen itt is vannak fokozatok: egy ünneplő, fogyasztgató ad hoc vendégpárnak is küldhet ki egy pohár extra italt, de akkor ugye ehhez már fogyasztottak. Vagy meghívhatja az épp nem fogyasztó, sóher törzsvendégeket, abban a reményben, hogy majd máskor fogyaszt stb. Tudom, ez kegyetlenül hangzik, mert mi van akkor a jótékonysággal? Nos, EZ nem jótékonyság. Jótékonyság, hogy a presszóba éhségtől beájuló idős bácsit leültetik, és enni-inni adnak neki. De ez a pár szerintem olyat tett, aminek vendéglátóséknál nincs jó visszhangja: tkp. potyázni indultak....)
Szóval tényleg, ki a franc az, aki azzal hergeli magát, hogy élelmiszert néz éhesen, pénz nélkül? (méltó folytatása ennek a pénz nélkül Almáékhoz beülő házassági évfordulós pár: Egyszerűen nincs az az ember, aki elmegy beülni valahová -még úgy is, hogy esetleg ez valóban egy régi szokása az ünneplésre- ha nincs pénze ünnepelni... Pontosítok van olyan ember, de az eleve arra bazíroz, hogy fizetés nélkül meglép vagy ilyesmi, és nem arra, hogy majd jól megesik rajta a személyzet szíve, és megkínálják ingyen pezsivel/sütivel. (amit szvsz eleve a vendéglátós sem tesz meg, pláne nem egy ad hoc vendéggel)
Egyszer a tulaj az összes vendégnek fizetett egy kört, egy presszóban, ahol éppen ott voltam. (Annyit azért hadd tegyek hozzá, hogy egy kissé túlárazott helyről van szó, szóval kibírta.) Volt egy kisebbszabású rendezvény, gondolom, annak az apropóján. :)
A 77. fejezet a wiki szerint 1990-ben, a 14. héten ment. Magyarán épp a választások körül valamikor. Akkor ez éppen divat volt. Sajnos ebből is csak az jön ki, hogy a Mester eléggé szeretett úgy működni, mint egy szélkakas.
A Mesternek semmiféle kreativitása nem volt, így szinte betegesen ragaszkodott az elképzeléseihez. Az meg számomra érdekes, hogy még a szocializmus alatt volt ez a fejezet, ahol az éhező nyugdíjasokat mutatja és hát akkoriban azért erről nem nagyon lehetett beszélni, hogy vannak szegények, pláne nem bemutatni a tv-ben egy sorozaton keresztül és arról nem nagyon hallani, hogy ezt a Mestert ezért megdorgálták volna.
Nekem sokkal egyszerűbb kérdés jutott eszembe a dologról:
OK, hogy a Mesti be akarja mutatni, hogy NINCS PÉNZ, egyre inkább NINCS PÉNZ. Azt most hagyjuk, amit itt előttem is írtatok, hogy azért egy minimális szint felett az én emlékeim szerint sem volt ilyen: az én szüleim is csak szorgos munkásemberek voltak, volt másodállás (gmk) meg IBUSZ szoba kiadás is, de tényleg telt minden olyanra, amire a Mester szerint nem: nem mostunk kádban, volt mélyhűtőnk, színestévénk, kispolskink, mentünk nyaralni, telkünk volt, kajára meg tényleg mindig jutott.
Szóval mondjuk, hogy okés, hogy az elszegényedést akarta bemutatni.
DE ÍGY????
Semmi más nem jutott eszébe?
A Molnár unokának?
Nem lett volna egyszerűbb mondjuk egy olyan jelenet, hogy Lenke egy törzsvevőt szolgál ki, már vágja is neki a "szokásosat" (ami lehet hús, felvágott, bármi), mikor az közli, hogy nem, sajnos nincs pénze, nem emelték a nyugdíját (vagy emelték, csak a húst/felvágottat még jobban) és most csak fele annyit vagy olcsóbbat kér? vagy meg sem áll a törzsvevő a pultnál, szemmel láthatólag zavarban van, szégyelli magát, de Lenke persze megállítja, és akkor hangzik el a fenti párbeszéd (értelemszerűen itt már SEMMIRE nem telik vagy mondjuk húsmentes hetet kell tartani, hogy kijöjjön a havi nyugdíjból?)
Szóval tényleg, ki a franc az, aki azzal hergeli magát, hogy élelmiszert néz éhesen, pénz nélkül? (méltó folytatása ennek a pénz nélkül Almáékhoz beülő házassági évfordulós pár: Egyszerűen nincs az az ember, aki elmegy beülni valahová -még úgy is, hogy esetleg ez valóban egy régi szokása az ünneplésre- ha nincs pénze ünnepelni... Pontosítok van olyan ember, de az eleve arra bazíroz, hogy fizetés nélkül meglép vagy ilyesmi, és nem arra, hogy majd jól megesik rajta a személyzet szíve, és megkínálják ingyen pezsivel/sütivel. (amit szvsz eleve a vendéglátós sem tesz meg, pláne nem egy ad hoc vendéggel)
Tényleg megkérdezném a drága Mestert: és ezt így most hogy? Mert hát poénnak gyenge, valósághoz köze semmi. Meg hát hihetetlenül didaktikus is, ahogy a két öreg beszél arról, hogy régen tejbe mártva puhították, meg mustárral, meg mifenével kezelték. Egyébként is: kik ők egymásnak? Mert házasok csak nem lehetnek, hisz úgy beszélnek, mint két idegen (tudom, Lenke és Taki is úgy beszél, ha úgy kívánja meg a sztori előtörténete-:). Leginkább olyanok ők ketten, mintha valami extrém turistaútra fizettek volna be: a közös téma a kirándulás, de egyébként nem ismerik egymást.
Azért még hadd fűzzem hozzá, hogy ez a gondolatmenet valóban erős társadalmi kritikát, egyfajta dadaizmust, abszurdizmust is képviselhetne... ha lenne a Mesternek értékelhető (a burleszken túlnyúló) humora :-D
ez modernista metafora, azt szimbolizálja, hogy a fogyasztói társadalmunkban a bolti termékek egylényegűek a klasszikus műalkotásokkal. az egész Szomsza egy merész akcióművészeti kísérlet.
B+, tegnap a Szépművészeti Múzeumban voltunk, ott se vásároltunk semmit. Ma meg a húsokat nézegetjük. (Holnap pedig elmegyünk egy sertéstelepre és a trágyadombot nézzük meg - úgy se ér szart se a nyugdíjunk.)
Szóval azért aki ezt írta, az konkrétan beteg elme.
No itt az emlegett húsipari reklám, itt persze gondosan odafigyeltek arra, hogy miközben a nyugdíjasok hülyére dicsérik a nekik megfizetethetetlen húsokat, mindkét kameraállásból jól látsszon a húsipari vállalat logója......
A reklám kapcsán az jutott eszembe, hogy valamiből ki kellett termelni a gázsikat :) Viszont azért a Mester még mindig kulturáltabban csinálta és ízlésesebbre sikerül, mint a Kisvárosban vagy a Familia Kft-ben.
Volt egy olyan rész is, amelyikben két nyugdíjas ott nézegeti a húsokat a boltban, mert hát ők oda ugye úgy járnak, mint egy múzeumba képeket nézegetni, mert olyan horribilis befektetésre, min 40 deka darált hús vagy oldalas egy nyugdíjasnak nem fussa.*
Küzben pedig a háttérben folyamatosan ott figyelt az egyik húsipari vállalat logója...., mint mondjak, kicsit abszurd volt.
*A Maestro nyugdíjas-ábrázolásától mindíg ökölbe szorul a kezem. Már leírtam sokszor, hogy engem a nagyszüleim neveltek, velük éltem a 70-es évektől a 90-es évekig (és nem a Rózsadombon, hanem az Erzsébetvárosban), és mindíg tele volt a hűtönk (!!!!), volt hús, felvágott, zöldség, gyümölcs, meg minden, ünnepekkor meg kisnyugdíjas nagymamám olyan traktát rendezett az egész családnak, hogy ihaj.
Nyáron mindíg elutaztunk valahová (előzetes nyavajgás nélkül), és mindíg, minden megvolt, ami kellett.
Persze akkoriban sok minden nem volt, ami most, de akkor nem is hiányzott.
Úgyhogy amikor a Szomszédokban látom az ilyen nyugdíjas-ábrázolásokat, meg az örökös nyavajgást, hogy egy nyugdíjas csak három dekagramm párizsit tud vásárolni, és kiflit és tejet megy lopni a boltba, hogy enni tudjon valamit, mindíg úgy érzem, mintha az én nagyszüleimet (is) sértegetné a Mester.
Minden korábbinál durvább product placement a Szomszédokban. Azt ugye megszoktuk, hogy a presszóban literszám locsolják a BB-féle rostost, a szalonban Julcsi háta megett ott a teljes Hélia-D kínálat, de ami itt napok óta az Alföldi Porcelángyárral megy egy leesett csempe ürügyén, az példátlan. Az még csak hagyján, hogy beáll a dúsan feliratozott kisteher, amiből Vágási és Góliát aztán lendületesen kipakolnak. Aztán meg a javítást végző szaki dícséri agyon a minőségi, ám olcsó terméket, oké. De hogy tegnapelőtt Taki a végebölcsesség helyett mondott reklámszöveget, az azért több a soknál. :)
Szomszédok geg: Kutya és Pista bá elhatározza, hogy elmennek egy kétnapos kirándulásra. Első nap elmennek Tapolcára, megnézik a Tavasbarlangot. Utána Celldömölkre mennek, ott felmennek a Ság-hegyre és boroznak egyet Kutya régi haverjánál. Majd nála alusznak. Reggel továbbutaznak Zircre, majd délután onnan vissza Budapestre.
Tapolcán túl vannak, Celldömölkre utaznak a vonaton. Egyszer csak megszólal Pista bácsi:
-Ott a Sümegi vár!
-Hogy került ide? Hiszen reggel találkoztunk vele, a piacra ment, és nem említette, hogy utazna valahová.
Sümeghy (nagyon nehezen jár): Jáj, Kutya, de messze székelsz…
Kutya: Hihííjjj, dalnokom, nem én székelek messze, hanem te jársz nehezen. Mi van, kedvesem, csak nem túl sokat futottál a lyányok után?
Sümeghy: Az te voltál, vén csaholó házőrző.
Kutya (tutyogva): Úgy…, méghogy én. És a hős tenorunk hány csellista kislányka ártatlanságát tette tönkre?
Sümeghy: Biztosíthatlak, hogy akarata ellenére egyhez sem nyúltam sosem.
Kutya (komolyra fordulva): Tudom, drága művészem, pontosan tudom. A mi korunkban még nem holmi gólyatáborokban, meg fesztiválok sötétlő félhomályában szereztünk skalpokat, s nem a strigulákért versengtünk egymással. Mi még igazi úriemberek voltunk, a szíííínházban, a művészet templomában, a tehetségünk dicsfényétől övezve próbáltunk védekezni a rajongók ellen. (Megint nyunnyogva, vigyorogva.) Több-kevesebb sikerrel, nemdebár?
Sümeghy: Azok voltak a szép idők.
Kutya: Szépek, és mégis erkölcsösek.
Sümeghy: Jó veled beszélgetni, Kutyá, eltereled a figyelmemet a napi gondokról.
Kutya (megint gúnyolódva): Miért, mi baja lehet egy ilyen magadfajta vén rókának? A nyugdíjad biztonságban van, a rezsi úgy csökken, hogy már követni sem tudjuk, a minimálbér emelkedik. Ha lenne unokád – mint ahogy biztosan van is vagy egy tucat, csak nem tudsz róla, hihíííjjj -, még annak is örülhetnél, hogy az óvodai ellátása ingyenes lesz.
Sümeghy: Ez mind igaz. De téged nem aggaszt, hogy ennyi minden rosszat hallani?
Kutya: Mire gondolsz?
Sümeghy: A … (nagy bátorságot vesz) korrupcióra… Hogy lopnak, csalnak…
Kutya (elkomorul): Hát lopnak, ez kétségtelen. Ez a nincstelen horda a minap is kifosztotta a sarki szemetesládát, még a virágágyásokat is eltiporta. Csalásról is hallani – bérletszelvényeket hamisítanak, meg rászorultsági kártyákat. De hát ilyen mindig is volt, mindig is lesz. Emiatt nem hagyom elrontani a jókedvemet.
Sümeghy: De én nem erre gondolok.
Kutya: Hanem?
Sümeghy: Azt olvastam az újságban, hogy van olyan politikus, aki a földekkel üzletel, egy másik olyan táskát vesz ajándékba, aminek az árát hónapok fizetéséből se tudná még ő se kigazdálkodni. Arról is hallani, hogy egyik-másik üzlethelyiségeket zsarolt ki az előző tulajdonostól, s most igazi birodalmat épít magának.
Kutya (tettetett szigorral, mégis komolyan): Oszkár, az a te bajod, hogy olyanoknak hiszel, akik maguk sem tudják az igazságot. Írnak, meg beszélnek itt mindenfélét, mindenfajta bizonyosság nélkül. Hát ki tudná itt kiismerni magát? Azok a firkászok? Vagy az utca embere? Aki épp annyira informált, mint te vagy én? A nyilvántartások nem nyilvánosak, ezeket a felvetéseket nem tudja ellenőrizni senki. Se te, se én, se ők. Márpedig ha nincs bizonyíték, akkor az ártatlanság vélelmével kell élnünk.
Sümeghy: Mivel?
Kutya (bölcsen): Az ártatlanság vélelmével. Amit nem tudsz bizonyítani, az nincs. Mint egy rendes bíróságon. És ez bizony kijár a mi politikusainknak is. Kivált, ha mi választottuk meg őket, a mi bizalmunkból fáradoznak nap nap után.
Nekem a kedvenceim voltak azok a jelenetek, ebből jó pár Mágenék reggelijét mutatta így, de voltak mások is, pl. a késében lévő Feri a lépcsőházban, amikor az egyik szereplő késésben van, rohan, de igazából csak mondja, mert utána teljesen nyugodtan reggelizget vagy épp beszélget az őt a lépcsőházban éppen megállító Kutyával/Takival/Lenkével stb.
A fene se tudja, de szerintem ha az ember már késésben van, nem ül le reggelizni, meg max. egy köszönést vet oda futtában a lépcsőházban, de nem áll meg, és hallgatja végig, ahogy az őt megállító közösképvi elmeséli, hogy a szíííííííííííííííííííííííííííííííííínházban is mindig milyen rohanás volt :-D
Amúgy ma olvastam egy blog posztot arról, hogy "nagyanyáink" (magyarul, a háború előtt felnőtt nemzedék szerint) mit és mennyit kell otthon, a kamrában mindig tarcsiban tartani. Ehhez képest, hiába a Mester is elvileg ebben nőtt fel, még Lenkééknél sincs otthon soha semmi... (igen, erről is beszéltünk már, de tényleg így van: még én is emlékszem, ahogy anyám, aki Lenkénél lényegesen fiatalabb volt, mindig tartott otthon zsírt, lisztet, cukrot, befőtteket, mindig volt valami disznóság.... persze az okés, hogy egy lakótelepi lakás nyilván nem alkalmas arra, amire a régi lakások spájzzal, de az a korosztály tényleg kényszeresen tartalékolt az esetleg bekövetkező rosszabb időkre. Annyira, hogy még én is ebben nőttem fel, és még nálam is lényegesen nagyobb tartalékok vannak, mint Lenkééknél valaha is volt... (ha jól emlékszem, csak krumplit tárolt be egyszer a babakocsi-tárolóba, meg talán egyszer befőzött?)
2014. októberben kelt jelenetem - az élet (pontosabban a nagyon emberi miniszter) valóra váltja.
4. jelenet
Iskola, tanári szoba.
Veronika (boldogan robban be): Jó napot mindenkinek!
Jutka (gúnyosan): De boldog itt valaki. Csaba tanár úr, van neked ehhez valami közöd?
Csaba (tenyérbe mászóan): Bárcsak lenne. De sajnos nincs.
Jutka: Úgy a jó, fő az erkölcs! De akkor, Veronika, mégis a te erkölcseidet ki veszélyezteti?
Veronika (túláradó boldogsággal): Teljesen félreérted a helyzetet, Jutka. A munkám boldogít.
Bujáki (motyog maga elé): Végre ilyet is hallunk. Ránk fér…, nagyon ránk fér.
Jutka: Miért, Bujáki? Te nem szeretsz dolgozni? Talán ha nem kínlódnál annyit a számokkal, s több órát vállalnál, visszajönne az életkedved. Elvégre az iskola azért van, hogy a gyerekekkel törődjünk, nem a buta kimutatásokkal.
Veronika: Az biztos. Képzeljétek, most hogy a mindennapos testnevelés érzékelteti a hatását, azok a diákok, akik tavaly 10,7-et futottak, az idén már 10,55-tel érnek célba! Ha így megy, két év múlva lemegyünk 10 alá.
Béla: Nagyon helyes! Gyorsabban, ügyesebben, bátrabban!
Veronika: Igen, és képzelje, Béla bácsi, van olyan gyerek, aki már a sorba visszafelé sem csak úgy bandukol, hanem futólépésben tér vissza!
Béla: Nagyon helyes! Fő az állóképesség.
Bujáki: Én is nagyon örülök. Még jobban örülnék, ha lenne elég helyünk is erre a rengeteg tornaórára, mert a sarki kiskocsma előtti téren futtatni a serdülő leányokat kicsit snassz.
Jutka: Jaj, Bujáki, ne ízetlenkedj! Ha neked nem jutna eszedbe ilyesmi, fogadok, az ott sétálók se gondolának ilyenre.
Hável: Egyetértek, drága Jutkám. A kritika fontos, mert az épít, továbbvisz. De a destrukciónak nem vagyok a híve, mert abból nem lehet töltekezni.
Béla: Én is mindig ezt mondom. Ha megtehetsz valamit, ne bíráld az ellenkezőjét!
Jutka: Még valaki ehhez a témához? Bujáki? (Metsző gúnnyal.) Csaba? … Ha senki, akkor én is felvetnék egy ötletet.
Hável: Szívesen meghallgatjuk, drága Jutkám.
Jutka: Mi lenne, ha a testnevelés mintájára bevezetnénk a mindennapos énekórát? Csak úgy, fakultatíve. Ez lenne ennek az iskolának a fő profilja.
Hável: És mivel indokolnánk?
Jutka: Az ének-zene személyiségfejlesztő hatású, emellett a nemzeti kultúra ápolását is hatékonyabban lehet végezni. Ez szerintem bőven elegendő. A minisztérium hozzájárulna, a szülők pedig örülnének. Nekem például rögtön van a lépcsőházban két olyan ismerősöm is, akik annak idején még szolfézsra is jártak. Aki egyszer megkóstolta, az a gyerekének is tovább akarja adni. Szerintem néhányan még a lenti iskolából is át fognak iratkozni.
Hável: Nem rossz gondolat. Bujáki?
Bujáki (gondterhelten): Kivel, hol és miből?
Jutka: Van egy kevéssé használt tanterem, azt berendezhetjük. Kell bele egy zongora, néhány furulya, meg a falakra ábrák. A miből kérdésre te tudod a választ, Bujáki, nem várhatod, hogy ezt mi mondjuk meg. Énektanárnak meg itt vagyok én, amelyik órát pedig nem tudom ellátni, arra beugorhatna Béla bácsi. Nála nagyobb zenei műveltsége keveseknek van a városban.
Béla: Nagyon szívesen, Juditka. Jó az öreg a háznál! Ezt is énekelték annak idején a csaták előtt a kurucok.
Hável: Rendben. Megpróbálhatjuk, ha azt mondjátok, hogy járható az út. Kézbe veszed az ügyet, drága Jutkám?
Az Életképekben a Mester tanúbizonyságot tett technikai ismereteiről. Különös a számítógépekkel kapcsolatban. János leírta a cikkét, kinyomtatta. Odaadta Violának, aki szintén leírta, kinyomtatta és visszaadta. Később már Viola lemezen is odaadta.
Ájfon?! Na, persze! Mobilkütyüt használtak. Ha meg lefagyott a gép elvitték a szervizbe.
A Mesti újabb opuszában, az Életképekben ugye a jelenetek fele abból állt, hogy telefonáltak a szereplők, és megspórolta nekünk a kétszereplős jelenet másik felét (idegbeteg párbeszédekkel, de ez mindegy), szóval nyilván valahol, valakinél beficcenhetett volna egy iPhone, akár csak vágy vagy bírálat (ahogy mondod, hogy az egy drága kütyü, amire csak a gazdagoknak telik) szintjén....
Mondjuk, én inkább azt mondanám, hogy ha kb. évbe tellett neki, hogy megismerkedjen a mobiltelefonokkal (a Szomszédokban ugye csak kritizálta a használatukat, az Életképekben azonban már kis oktatójeleneteket tett bele, illetve a pozitív hősök is lépten-nyomon használták), lehet csak azért nem szerepelt volna az iPhone név, mert még nem hallott róla :-DDD
Haha ... szerintem sehogy, de minden 2-3. részben el lenne mondva, hogy az csak a drágák kiváltsága, és hogy csak a materialista, önző bunkók vesznek olyat. :)
És később már nem csak ő tudja, mert ugye a feleség elmegy Julihoz is, ő is tudja, meg Mágen is tudja, de senki nem szól annak a szerencsétlennek, hogy átbasszák a fejét.
Azt még megértem, ha az ember nem tudja, szóljon-e egy barátjának, hogy a párja megcsalja. De itt ugye még egy közeli barátnál is közelebbi szerettükről van szó: a gyerekükről. A másik, hogy Oberfrank nem a barátjuk, nem is ismerik (ahogy az mondjuk egy baráti párnál szokott lenni, azaz, hogy már csak azért sem szólnak, mert a csaló felet is bírják valahol), tehát nem tudom, miért hallgatnak...
És ez nem is egy sima megcsalás, hanem egy nős+gyerekes pasi hülyíti a lányukat, nem nősnek tettetve magát.
Mi lenne, ha a pasi felcsinálná Julcsit, házasságot ígérne neki stb.? Honnan tudják, hogy Julcsi nem hiszi halálosan komolynak a kapcsolatukat? Hogy nem adja oda a fizetését, mert épp közös kecót vesznek/építenek stb. Millió kérdés, csak egy biztos, én szülőként nem sokat gondolkodnék az ügyön: azonnal szólnék a gyerekemnek. Lehet, hogy akkor nagyon fájna neki, de akkor is joga van tudni róla.
Az sem volt semmi, amikor Julcsi felviszi bemutatni Etust, majd a bemutatás után elkezdi, hogy mennyire nem szimpatikus neki a srác és, hogy ne vigye fel többé.
Etus a tyúkanyók gyöngye rájön, hogy egy nős pasi qrogatja szeretett unokáját, de hosszú ideig nem szól neki, mert hát ő Etus, aki nem olyan, hogy beleszóljon mások életébe.
Úgy tűnik, a sorozatban nem igazán sikerült elhatárolni a más életébe való beleszólás fogalmát attól, hogy a hozzátartozómnak azért rögtön felhívom a figyelmét, ha rájövök, hogy valaki éppen jól átbassza a fejét...
Oberfrank Pállal a második Másfélmillió lépés narrátora is megérkezett a teleregénybe, ma el is nyeri majd méltó jutalmát.
Mágen egyébként említette Julcsinak, hogy a nagyanyja odafent van a lázas Flórával? Ahhoz képest, hogy mennyire kellett sietnie ügyelni, megint elég szépen rájukesteledett, mire elindult...
Bajusz még éppen hogy otthagyta Almát Stefiért, a tegnapi részben mégis az exneje nagyanyójával ápoltatja magát a Lantos utcában (miért nem Stefánia a gaz csábító ápolja a kanját?), a mai részben meg már smacizik a szép műlevernővel (akivel aztán a változatosság kedvéért a Lantos utcába költöznek majd Nagyanyó hatalma felháborodásával övezve).
Nem lehet azt mondani, hoy Bajusz vesztegeti az idejét.
Na de Nagyorrú Baldover sem, annak meg mostanában sikerült először becsempészni a lompost, a mai részben meg már sürgeti MP válását, mert neki család és gyerek kell. Valaki szólhatna szerencsétlennek, hogy Bajusz is így kezdte....
Nagyeszű Lenke meg sürgeti Takit, hogy mit ugat annyit a benzinkutás csávóval, az nem esik le neki, hogy a benzintank megtöltéséhez ugyanannyi idő kell akkor is, ha Taki ugat, meg akkor is, ha kussol...
Akkor még nem Sztogramm volt, hanem csak egy bohém zongoraművész, természetesen a jó sztereotípiának megfelelően nyaka köré tekert sállal.
Sztogramm csak később lett és elég idejében beépült a későbbi bűntanyára, mert az volt a mániája, hogy a seggét kidugva Almuska kisasszonyhoz dörgölőzött, amikor az elhalad mögötte.
Közben pontosan azt nyögdécselte, mint Mr. Furkó a South Parkban.
Mert a magyar titkosszolgálat már akkor is annyira értette a dolgát, mint manapság.
Meg Sunyovszky is volt iskolaigazgató, aztán röggönyorvos lett. Biztos elvégezte estin a szabadidejében :-D
Én azt nem tudom, hogy azt csak mi okumuláltuk ki, hogy Sztogramm azért ivott a presszóban, mert titkosügynök volt, vagy az is konkrétan elhangzott a remek teleregényben? Kaszás Géza még megvan, de erre nem esküdnék meg.
Nem, nem, Péter az a bizonyos egyetlen kivétel, ami erősíti a szabályt, és aki emlékszik és vállalja, mi volt előtte: egyszer el is mondja Ferinek, hogy valóban tanárból nyomdásszá avanzsált.
Persze nagyon elméletileg van olyan helyzet, hogy nem kell berágnia a volt pasira, aki a jelen barátnővel van már: ha már előbb, mielőtt Kalu meg Kristóf járni kezdtek, ők elhidegültek egymástól, és közös megegyezéssel szakítottak (de persze azért barátok maradtak)
Na, most ez sem egy gyakori helyzet azért: a kapcsolatok a legeslegritkábban érnek véget úgy, hogy mindkét fél PONT EGYSZERRE ébred rá, hogy a kapcsolat kifulladt, és nem félrebarátkozik vagy csak sumákol (szebben mondva, még ad egy esélyt a kapcsolatnak), így a másik azt sem tudja, hogy már baj van.
Ez persze azért sem valószínű, mert ebben a sorozatban (meg általában a sorozatok nagy részében) a szereplők soha semmit nem beszélnek meg: mikor Julcsi az egyik előző palijával még csak szóba állni sem akart, mert látta azt puszit adni egy nőnek (akiről persze kiderült, hogy a húga), vagy hogy János nem dugás végett találkozott a Szép Ép.nővel a cukiban, hanem csak az építkezéssel kapcsolatban kellett vmt megbeszélniük.
Szóval most úgy tűnik, egyet értünk :-D Sőt, mivel szerintem ez egy olyan felvetés, amit bármilyen irgalmatlan régen is rágjuk itt a gittet, talán még senki nem vetett fel, és nem rágtunk meg és át háromszor legalább, szívem szerint még vm érdemérmet is adnék érte :-D
Nem tudom, engem befolyásol biztos az is, hogy láttam párszor színházban, és ott is pontosan ugyanezt adta: egy őzike szemű, angyal arcú ijedt kislány az összes arca, "mélysége", amit eddig láttam tőle.
Persze alapvetően ezeket a fiatal, naiv, ártatlan kislányokat is osztják rá (mint a Liliomfiban Mariska), és itt sem volt ez nagy baj a film első felében, mikor ezt is kellett hoznia, csak a másodikban, amikor elvileg kinyílt, akkor sem lett más.... még akkor sem, amikor a legvégén elvileg tök felszabadultan, kinyílva énekelt. De persze a figurája is elég szar volt, az sem segített, hogy hirtelen megkedveljem (a film legrosszabb ún. "poénja", mikor a mólón a csaj nem veszi észre, hogy előbb a meztelen srác ruháján, aztán a pizzáján áll, majd felajánlja neki azt a pizzadarabot, amin pont nem állt)
számomra az alábbi helyzet a teljesen életszerűtlen:
Julcsi-Kristóf-Klaudia
Klaudia, a barátnő elszedi Kristófot Julcsitól. Ezután Julcsi nemhogy leoltaná Klaudiát, majd soha többet nem állna szóba egyikkel se (ahogy egy normális nő tenné), a barátaiként kezeli őket és a nyakukra jár cikkeket írni. Ezt 20 éve se értettem, most se értem. Persze nyilván nem akarták kiírni a liptai tehenet meg Kristófot, de meg lehetett volna oldani valahogy életszerűbben is.
Jó, így értem, de ahogy egy munka az munka, a dolgot akkor is le kell tudni, ha Schell Juci, meg akkor is, ha Pongi úr, szóval pont annyira izgatták magukat, hogy nehogy kikerüljenek a mézesbödönből... :-DDD
Mivel a gázsi fix volt, szerintem nem volt mindegy, hogy ugyanazért a pénzért pl. az építésznővel kell smacizni, vagy egy beprotezsált, láthatóan nem színészi képességekkel megáldott gyerekkel életszerűtlen csevegést folytatni. Nem mindegy, hogy ugyanazért a pénzért Michelle Wild vagy Rocco a partnerem. :-)
Miért, gondolod, hogy amekkora problémát csináltak az egészből (mondjuk, hogy élethűen játszanak el egy részeget, amit még olyanok sem tettek meg, mint pl. Kulka aki egészen biztosan képes lett volna rá) érdekelte őket?
Sika, kasza, léc...
Amúgy a napokban sikerült végre (és sajnos) megtekintenem a Swing c. magyar produkciót (amiben ugye Kulka egy tranvesztitát játszik), és a kiskölyköt (Ónodi gyerekét) látva pont azon járt az eszem, hogy tök jól kiválasztották a gyereket: ha kinyitotta a száját, az olyan természetesen hangzott, ahogy az csak hangozhatott, egy percig nem volt az az érzésem, hogy "játszott"... pedig a film, meg az egész forgatókönyv egy kalap f.s volt: az a fajta, ahol ezeréves szakállas vicceket írnak bele egy az egyben -nem viccként, hanem saját szövegként a párbeszédekbe, ahol egy eredeti gondolat nincs, mind vagy klisé, vagy tuti már nem egy, nem két, de legalább öt filmben láttad a fordulatot... de speciel a színészek (kivéve Törőcsik Franciska) miatt egyszer talán még is végignézhető. Igen, még a kiskölyök is. Viszont a Mesternél még az az Ábel Anita is hamis volt nem egyszer, aki amúgy a Családi körben teljesen természetesen eljátszott mindent....
Pingpongit látva elképzelem, mennyire izgulhattak forgatásról forgatásra a színészek: "jajj, csak nehogy hozzám osszák be ezt a majmot, ne az én jelenetembe írják be a kötelező adagot belőle".
Igazad van. De mint írtam, ő nem a sorozat eleje óta szerepelt, és mintha nálatok nem is tűnt volna fel annyit. :) A döntés persze a tiéd. Ha tanácsot adhatok, akkor csak valami utalásos búcsúztatás legyen, hiszen a te univerzumodban ugyanúgy marad a karakter és a színész is. Virágh esetében kissé érdekesen oldottad meg, hogy a karakter nem hal meg, de azért az epizód végén gyászos zene, meg Kézdy fénykép. :D
Mivel korlátozottan tudok behozni új karaktereket a mesébe (nincs meg hozzá az eszközöm - mert nem látható-hallható a dolog, a műfaj, amiben írok, meg nem alkalmas új figurák árnyalt bemutatására), s mondjuk Hóbér Ferin kívül kevés igen markáns színész van, akit mindenki hall és lát is, amikor olvassa a soraimat, kénytelen vagyok a Mester elképesztően színes (jó, egy-két színű, tk. karikatúra alapú) figuráihoz ragaszkodni.
Szóval nálam lesz búcsúztató,megemlékezés, de mint Kézdy György és Bajor Imre esetében is a színészt fogom búcsúztatni, a karaktert nem.
És holnap letelik nagy nyári kiruccanásunk, utána jönnek a jelenetek.
Nem, mint már Kézdynél is írtam, azok a színészek, akik Raci és Gnáci folytatásai előtt haltak meg, örök életre jogosultak az univerzumaikban. :) Viszont akik utána, azokat szerintem belepasszolna elbúcsúztatni. Amikor Horváth Sándor (Ottlakán Géza) halt meg, arra valamelyikük tett is utalást Feritől, bár konkrétan a neve nem hangzott el. Ha más nem, Károly (Sinkó) esetében megmutathatná valamelyikük a Mesternek, hogy miképpen kellett volna piacos Józsit (Szabó Ottó) búcsúztatni. :)
De jobban belegondolva, mostanában mintha csak Raci szolgálna epizódokkal.
"De ez még csak soha fel sem mererül említés szintjén sem. Meghívják Pongit vacsira oszt jónapot, törődés pipa...."
De ez is milyen irreális, hogy egy vadigen gyereket csak úgy meghívnak vacsora. Vágási Rambo olyan természetesen beszél erről, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Huh, mindig jó látni, hogy nem egyedül vagyok ily tudatlan... :-D
Egyébként a Nemzet Művésze több szakágban adható, a Nemzet Színésze meg ugye csak színészek közt.
Ugyanakkor nem tudom, mi értelme van nem felbővíteni az egyiket (létszámban) vagy kiterjeszteni a másikat (a többi műv.-i ágra), hanem teljesen új díjként tekinteni rá. A wiki mindenesetre azt írja, hogy a Nemzet Művésze vmféle non plus ultrája a díjaknak... ezek szerint a Kossuth-nál is több? De akkor meg valahogy rendbe kéne tenni a fokozásokat, ahogy anno egyértelmű volt, hogy a Jászai nem Kossuth, úgy ma sem ártana akkor a bennfenteseken kívüli körben is érthetővé tenni.... arról nem is beszélve, hogy a Halhatatlanokon kívül tényleg mindegyik nagyjából egy kézből jön, tehát sok egyeztetést nem kívánna az ügy... már ha nem az a cél, hogy a mindenkori hatalom mindenkori támogatóinak minél több helyről lehessen csepegtetni egy kis elismerést a szolgálatokért (véletlen persze be-beesik olyan is, aki másik kézből kap, vagy olyan is, aki ugyan a gazdi kezéből kapja, de meg is érdemli, mert van mögötte teljesítmény, de azért sokszor ugye más a helyzet)
Ezt meg csak úgy (régi ugyan), de pont az Übüt idézi a címe, amivel nekem forrt össze a neve:
Az most komoly, hogy van külön Nemzet Színésze, meg Nemzet Művésze is?
Minek?
Nem elég a Kossuth-díj, Jászai-díj, Kiváló és Érdemes Művész, Nemzet Színésze, még kellett egy külön Nemzet Művésze is???
Aha, közben megnéztem, és ez az a bizonyos MMA által adott díj, amiről pár éve már eszmét cseréltünk.
Sajnos én ezekre az emberekre kicsit oldalról, surló fényben tudok csak ránézni és ezzel nem Sinkót akarom bántani, vagy legalább nem csak őt.
Ettől eltekintve kimondottan jó színésznek tartottam, szerintem mindent tudott, amit ebben a szakmában tudni lehet, lám, még a Szomszédokban sem volt vállalhatatlan a teljesen magára hagyott, minden rendezői instrukciót nélkülöző játéka.
Mondjuk, a bátyját jobbnak, igazi top-színésznek gondolom, de ez az ő értékéből nem von le semmit.
Most beszélgettünk róla és elgondolkodtam, mennyi korkülönbség lehetett köztük.
Sinkovitsot ex-has 27-28-as születésűre tippeltem (és tényleg 28-as), ehhez képest Sinkó 40-es és alig néhány (2) évvel élt többet, mint a bátyja.
Sajnos úgy tűnik, nem túl jó a férfi águk genetikája, a szemre sokkal egészségesebben élő és úgy is kinéző Sinkó sem élte meg az öregkort.
Mert így, magam is afelé közelítve egyre felháborítóbbnak tartom 70-75 éves emberek halálát, azok ma már nem számítanak öregnek, bőven bennük lenne még 10-15 év békés öregkor és ezt veszi el rútul az a kibaszott rák (általában).
Más:
Most megy az M3-on Szinetár Cosi fan tutte operafilmje.
Ha ilyet látok, mindig eszembe jut a Mester korszakalkotó operai munkássága.
Hogy ha ő ennyire korszakot teremtett, tőle vajon miért nem látunk semmi ilyesmit?
Hozzá teszem, de mondtam is korábban, hiszen minduntalan magamat ismétlem:), hogy Szinetárt sem tartom túl sokra ebben a műfajban. (No és a Cosi sem a kedvencem és akkor finoman fogalmaztam.)
Szinetár legalább érti a zenét, bár Fiordiligi Hűség-áriáját eléggé elkarikírozta, pedig az egy fontos jelenet.
Vannak itt ötletek, csinált például egy keretjátékot, aminek a szereplőit egyszer csak behúzta magába az operába (korábban ők videon nézték a művet).
És legnagyobb sajnálatomra az opera legfontosabb momentuma, az a bizonyos oboa alig hallható (ez hangkeverési hiba, de az egész hang gyatra, mentségül szolgáljon, hogy ha jól tudom, 98-as a felvétel) és nem is eléggé kitartott, hogy megértsük, itt most nagyon komoly dolog történik, pedig a karmester Kovács János.
De összességében 17 éve is azt csinálta, mint 60 éve és amit manapság is: teljesen konzervatív rendezéssel áll elő, apró gegekkel és azok is erősen didatikusak.
És hát ez egy operafilm, ami mindenben különbözik egy színházi verziótól.
De azért ebben a TV-s műfajban igazolja, hogy igazi TV-rendező. (Igaz, asztalnál, aka színházban meghalna a klasszikus vicc szerint.)
De itt legalább van képkompozíció, van kompozíció, van világítás.
Nem vasnégerrel, hanem szakemberrel:)
Most már igazán nagyon kíváncsi lennék hogy néz ki egy Mester-opera???
Már miért nem mutatják meg nekem?
Titkos 70 évig ez is?
Különben az is érdekes, hogy Gulyás Dénes végülis elfogadható tenor, Polgár László a legjobb basszusokat idézi.
Sajnos mára nagyon elfogytak itthon a jó énekesek, de magas hangfekvést még találni, hiszen a Cotton Club Singerses csávó is tenor lett, meg 20 éve Maros Gábor is.
Szoprán még akad, de nem húzzák sokáig. Egy szopránnak nincs több 10 évnél, vagy a hangja fogy előbb, vagy a megjelenése, vagy a szerepei.
Mezzo gyakorlatilag nincs.
És a basszusban nekem Székely Mihály az etalon, de Melis György és Gregor is labdába rúg.
Polgár Lászlónak (pár éve halt meg szegény) roppant kellemes a hangja, de nem basszus ő sem, inkább bassz-bariton.
Igaz, napjaink egyik legnevesebb basszusa: Rene Pape is inkább bassz-bariton az én félsüket fülemnek:)
Ennál már csak az jobb, hogy a közös képviselő választás hírére megjelenik a házban János (??!!), majd miután megérkezik cca. három másodperc alatt rájön, hogy ő nem is szavazhat, mert nem lakik ott (??!!). Mi van vazze?
Szerintem ez a jelenet éppenséggel beleillik János karakterébe.
Nyilvánvalóan azért ment oda, mert ez ürügy volt, hogy Almával találkozzon és most Alma sem mondhatta, hogy majd másik megfelelő időben és helyen fognak közös képviselőt választani.
János egész karakterére ez a sunyi sündörgés jellemző egyébként.
Ez soha senkinek nem mond egy egyenes szót, csak somolyog a bajsza alatt és süketel és ettől az összes nő a karjába omlik.
Nem, valóban: most nézem, hogy a Nemzet Művésze volt, én meg felületesen olvastam, mert nem tudtam, hogy ennyire hasonló elnevezéseket használnak kitüntetésekhez, és a Nemzet után már fejeztem is be a címet a "megszokottal"... a hasonlóságba meg még bezavar, hogy nem csak Nemzet Színésze és Nemzet Művésze van, de van Magyarország Érdemes / Kiváló Művésze díj is... (meg Kossuth-díj, és Jászai Mari díj, meg Hallhatatlanok társulata, de ott legalább nem ugyanazok v. hasonló kifejezések ismétlődnek)
Nota bene, Sinkó Halhatatlan társulati tag is volt...
De a legjobb nekrológot (tényleg meglepett a közmédia színvonalát ismerve manapság) a Petőfin hallottam róla. Teljesen korrekten összefoglalta a pályáját, benne voltak az ismert tények is, meg a fontosabbak is (v. legalább is gondolom, hogy gondolom, ő is büszkébb volt mondjuk arra, hogy a Katona alapító tagjaként rengeteg díjat kapott, mint Károlyra a Szomszédokból vagy hogy Anthony Hopkinst szinkronizálta.
Egyébként én tényleg bírtam Sinkót, nem Károly miatt, hanem talán pont ellenére. Inkább marad meg nekem Übü papának, vagy mint a Rockenbauer filmben túrázóként és hangalámondóként, vagy akár még Grabovsky hangjaként is (ezt talán nem is olvastam sehol a nekrológokban), mint Károlyként. Ami nem feltétlen az ő hibája. Sőt, jó neki, szemben azokkal, akikkel netán csak a Szomszával kapcsolatban emlékszünk vagy fogunk majd emlékezni.
A folytatásokba belevonjátok a halálát? Virágot ugyebár meghagytátok (bár ott is jobban preferáltam volna, ha legalább egyikőtök univerzuma követi a realitást), de ő, ha jól emlékszem, nem olyan sokat szerepelt a ti epizódjaitokban.
Vazze, a mai részek alatt azt hittem elsírom magam:
Az egyik rész ugye a közös képviselő választás körül forgott, valami frenetikus volt.
Először is ugye Kutya ott rinyál Anatómijamíjának és Csóknak, hogyha őt nem választják újra, az neki milyen szar lesz. Igen, annak az Anatómiának, akire a háta mögött egyébként folyamatosan teszi a megjegyzéseket és a múltkori részben megpróbálta jól megszopatni (no jó, csak átvitt értelemben:) ), amikor Csók előtt közölte, hogy adott kulcsot a férjének.....
Ennál már csak az jobb, hogy a közös képviselő választás hírére megjelenik a házban János (??!!), majd miután megérkezik cca. három másodperc alatt rájön, hogy ő nem is szavazhat, mert nem lakik ott (??!!). Mi van vazze?
1. János nem azért nem szavazhat, mert nem lakik ott, hanem mert nem tulajdonos (sosem volt az), korábban sosem tűnt fel neki, hogy nem szavazhat a közgyűlésen?
2. Miért kellett odamenni a Lantos utcában, hogy erre rájöjjön? Mielőtt elindult vagy esetleg odafelé az úton nem gondolkodott el rajta, hogy tulajdonképpen mi a fasznak megy ő a Lantos utcába?
3. Valami rohadtul életszerű, hogy egy válófélben lévő házaspár egyik tagja azért menjen el a megcsalt felesége nagyszüleihez, hogy ott résztvegyen a társasház közös képviselőjének választásán. Mert az valami olyan elképesztően nagy esemény, hogy arra összesereglik a családből boldog-boldogtalan...
Nem tudom, ezt a jelenetet komolyan gondolták, vagy valami paródia akart lenni? (Mert annak bűn rossz volt). A Mester vajon volt életében társasházi közgyűlésen, és tud arról, hogy IRL ezek általában rohadt kevesen vesznek részt? Itt meg olyan, mint valami népünnepély.
Na és az örökzöld téma: kiderül, hogy Pongrácz a Karácsonyt, de ha jól értettem még a Szilvesztert is egyedül tölti (!!!), Kutyáékkal fog karácsonyozni, meg Jutka, a tanerők gyöngye is meghívta valami vacsorára és közös szilveszteri bulit is szerveznek.
Hát vazze, mit dolgoznak ezek a Pongráczszülők, hogy még Karácsonykor sincsenek otthon testületileg? És ebben az elkúrt Pongrácz családban nincs senki, de senki (egy nagymama, nagynéni, sógor, koma, jóbarát), akinél a karikásszemű karácsonyozhatna?
És hát persze a rendkívül empatikus, egymással kiemelten törődő lakók közül továbbra sincs senki, de senki, aki Pongrácz nyomorát bejelentené a gyámhivatalnál, még erre a hivatásánál fogva köteles Jutkatanerő sem....vagy esetleg valaki jól lebaszná Pongiszülőket, hogy hogyan képzelik ezt....
De ez még csak soha fel sem mererül említés szintjén sem. Meghívják Pongit vacsira oszt jónapot, törődés pipa....
Én tényleg nem tudom, hogy a Mester ezeket a dolgokat hogyan gondolta.....
U.I.: Matyi 1.0. továbbra sem beszél, de most már nem probléma, gondolom, most már úgy tekintendő, hogy meggyógyult, így most már gyógyultan nem beszél, dramaturgiai probléma lerendezve, meg egyébként is hamarosan jön Matyi 2.0.
Jó, persze ha elfogulatlan akarok lenni (én, naná!!! :-D) akkor azt mondanám, hogy szvsz a gyerekeket nem igazán ismerő Mester írt valamit, amit a gyerekeket nem igazán ismerő agglegény Kutya eljátszott, és igazából csak egy gyerekbarát bácsit alakított Raksányi ilyen negédesen...
Valami olyasmi rémlik, hogy egy hosszabb nekifutás után már tegeződtek, de aztán visszaváltottak magázódásra.... vagy csak azt keverem már bele, hogy csókolózás után is magázódtak? Affrancba, meg kéne néznem megint, hogy ne írjak hülyeséget, de nem ér ennyit az egész.... :-D
Van benne valami, mert amikor a tegnap Pongrácz mondta, hogy mit csinált Ágika leveleivel , akkor utána megígérte, hogy vesz neki egy nagy tábla csokoládét meg akkora fagyit, amilyent csak akarna.
Vessetek a mókusok elé, mert mindenben a rosszat látom, már pedig, rossz az, aki rosszra gondol, de szerintem nem csak a túlhiszterizált Ámérikában látnának némi pedofil vonalat Pongi és Kutya kapcsolatában (konkrétan arra emlékszem, ahogy Kutya csorgó nyállal mesélte, hogy az olimpia alkalmából milyen jó kis programot szervez a ház és házkörnyéki kulcsosgyerekeknek. (és persze itt sem az volt gyanús, AMIT mondott, hanem hogy olyan FURÁN mondta....)
Nem tudom, ez tegnap volt-e, vagy még előtte, de Kutya a napokban fagyit ígért Pongrácnak valami homályos tartalmú szolgálat fejében, pedig a karikás szemű a papagájaffér szomorú zárlataként kifejtette, hogy nem is szereti...
Elnézést, hogy újra és újra elmondom, de ilyenkor -bármi is legyen a saját véleményem- maximálisan megértem a Mester nagy orcáját a sorozatával kapcsolatban: ameddig hírértéke van, hogy "a Szomszédok sztárja" vagy meghallgatják az emberek hetvenhetedjére is a laza tévés beszélgetni behívott Vágásiékat/Mágenéket, netán pesti túrákat lehet szervezni (fizetős résztvevőkkel) Szomszédok tematikára, újságok Szomszédokos cikkeit is elolvassák emberek, sőt a sorozat hetvennegyedik ismétlése is az összes MTVA adó egyik legnézettebb műsora, addig a sorozatra igenis tekinthet úgy, mint etalonra, mint unikát minőségre.
Persze azt nem állítom, hogy jó az a világ, ahol a szarból is etalon lesz (akár azon az alapon, hogy a mai műsorok még szarabbak), de az már egy másik történet....
Utólag már éreztem, hogy magas labda, de akkor már nem volt mit tenni. Természetesen csak tévénézőként tapasztaltam ezt, és így kétségtelenül könnyebb feldolgozni az élményt. :)
Ma lesz a teleregény 200. epizódja! Julcsi tegnap mondta is, hogy egyes sorozatok 25-30 éven át is futnak, ha a Szomszédok ennyi ideig húzta volna, most a Mester aktuális balfogásain bosszankodhatnánk.
A friss Bors közepén egy mérsékelten izgalmas "mi lett velük" összeállítás van a Szomszédok szereplőiről.
Tegnap ismét regisztráltam egy filmes bravúrt a sorozat elbujtorizálódásának újabb mérföldköve, a parádés túszmentésbe torkolló bűneset kapcsán. A meglőtt bankrabló a golyó kiszedésének pillanatában a pisztolyt tartó kézben végződő karjába harap. A jobb válla fölötti nézetre váltva azonban a stukker rezzenéstelenül mered Mágen arcába. :)
Lehet, hogy azt remélték, Matyi egy nagy megrázkódtatástól csak el fog kezdeni beszélni... így tkp lehet, hogy Feri DIREKT állt le verekedni, hogy Matyi már attól sokkot kap, vagy később, ha netán elszökik két hétre, akkor pláne muszáj lesz kilépnie a csendből...
És bejött! ;-)
SánOrr viszont megdönteni megdöntheti ugyan Almát, de a tegeződésre még ne biztos, hogy engedélyt kap.... (egyébként az nem hiba, hogy Alma is alkalmat adott SándOrrnak az ismerkedésre, ahelyett, hogy mint rendes asszony, vagy a házassága megmentésén fáradozott volna, vagy egyszerűen akár jó volt a férj, akár nem, élete végéig egyetlen hímhez ragaszkodott volna, és ha az lelép, max. özvegyi magányban él tovább... (arról ne is beszéljünk, hogy SándOrr eleve VÁLLALKOZÓ, ami nyilván nagyon gyanús!!!)
Felelős, de miben? Mondta Stefi, hogy Jánossal nem csak egy szenvedélyes kufircot akar, hanem örök életre magához láncolni? Tudhatja-e ő, hogy milyen ehhez a házastársak viszonya: pl. hogy Alma kb. kétévente egyszer szexel Jánossal, vagy épp teljesen nyílt házasságban élnek, ahol sima dolog a félrebarátkozás?
Magyarán, persze, ha mondjuk a barátnője pasijára nyomul a csaj, akkor nyilván van felelőssége (bár ebben sokszor benne lehet, hogy pontosan ismeri barátnő házasságát, ami már akár csak kívülről házasság), de ha egy újságírónőnek megtetszik egy riportalanya, elhívja kávézni, és aztán szíves fogadtatásra talál.... hát szerintem övé a dologban a legkisebb felelősség, ha egyébként a másik félnél szíves fogadtatásra talál (azt meg ugye nem tudjuk, miket mondhatott neki János.... ha azokat, amiket MI tudunk a házasságáról, hogy alig szexelnek, hogy nagyika akkor is rajta tartja a fülét a falon, hogy lesz-e már kisonoka, hogy nem tud a feleségével eltölteni két napot kettesben, mert az annyira ragaszkodik a nagyszülőkhöz, akkor alighanem joggal gondolhatja úgy, hogy ez a pasi kész a kilépésre, csak impulzus kell neki :-D
A másikban viszont teljes egészében egyet értek: ha az egyik fél kifelé barátkozik egy kapcsolatból, akkor az esetek 98%-ban ott tényleg nincs már (vagy soha nem is volt) rendben valami. Amit persze meg lehet másképp is oldani, ha akarják a felek: megbeszélni, és változtatni.... de hát a Mesti óta tudjuk, hogy ez a legnehezebb, sokszor másfél év is kellhet valakinek, mire alkalmat talál, hogy elmondja, mi a baja a másikkal.
Na, száz szónak is egy a vége: mivel max. a három fél felelősségének mértékén lehet csak vitatkozni, ezért külsősök (akár a család is az!) jobban teszi, ha nem száll be a dologba, hanem csak csendben támogat. (mert felelősség ide v. oda, arra nyilván szüksége van az illetőnek)
A felelősség meg persze nem csak a megcsalásra igaz, hanem eleve bármilyen kapcsolat két emberen múlik, tehát egy rossz házasság, megcsalás nélkül sem csak egy fél felelőssége, max. csak rosszul választottak párt, és nem illenek össze, vagy egyszerűen csak rosszak a reakciói a másik fél valamilyen akciójára... akkor meg lehet, hogy tényleg jobb nekik külön, mert úgy nem rossz emberek, csak együtt jön ki valamilyen rossz oldaluk)
Az egyik rész lényegében arról szól, hogy mindenki (Jutka, Tanárikar, Batman, Jutkamama, Taki, Mágen) azon szörnyülködik, Matyi 1.0. nem szólal meg és ez micsoda borzalom. Mint tegnap írtam, azt még véletlenül sem jegyzé meg senki, hogy Mátyás eddig sem szólalt meg, így ebben nincs az égvilágon semmi feltűnő, inkább az a feltűnő, hogy ezzel most ennyit foglalkoznak.
De a végén jön a happyend és elhangzik az ikonikus mondat: Apu, pisilni kell! (Arra nem emlékszem, hogy ezt követően Matyi 1.0. a jövőben megszólal-e, de hamarosan jön a hangkártyával is rendelkező Matyi 2.0.)
Az ugyanakkor nem derül ki, hogy ezt tényleg Matyi 1.0. mondta-e, mert csak a hang hallatszik, a gyerek közben nem látszik. (rendezte: Bujtor István)
Anatómiamíja odaviszi bemutatni Csók főrendőr vőlegényt Kutyához (én már költöztem néhányszor társasházba, de soha nem tettem bemutatkozó látogatást a közös képviselőnél), aki ritka köcsög vele, megpróbálja lejáratni Csók előtt (közli, hogy már adott kulcsot a férjének...)
Sümegi közli Lenkével, hogy ő csak nehéz ételeket tud főzni, főzeléket nem, erre Lenke főzni tanítja. Sümi ugyanakkor a konyhában úgy áll a dologhoz, mint akinek még az életében nem volt a kezében fakanál (pedig azt mondta tud főzni, csak főzeléket nem, úgyhogy azért azt tudhatná, hogy egy ételbe hogyan kell belekavarni), és úgy kavar bele a főzelékbe, hogy egy csomó trutyi a kezére megy, szerintem Palócz művész úr kicsit túljátszotta a dolgot.
Nagyorrú Baldover végre megdöngeti Almát.
Bajusz ugyanakkor nem döngeti meg Stefit, úgy tűnik ennek a kapcsolatnak elég gyorsan kifújt.
Lenke pohárral hallgatózik, hogy a 84 éves Béla születésnapjára vele köttetett pulcsi milyen hatást vált ki (vajon milyen hatást válthatna ki?)
Az egyik fél természetesen soha sem egyszemélyes felelős.
Általában egy 3-oldalú dologban mindhárom fél (harmad) felelős.
Nyilván ha az eredeti párral minden rendben, akkor hiába próbálkozik a harmadik.
De talán pont Albert Dzsordzsi mondta egyszer, amikor éppen Máté Gábort nyúlta le Jakupcsektől, hogy ő egyedülálló ember volt, neki semmi dolga a felelősséggel.
Ez tök jól hangzik, koherens is, de azért mégis:
Akármennyire szingli, pontosan tudja, hogy egy jó-rossz házasságba nyúl bele.
Dzsordzsi akkor ráadásul úgy nézett ki, hogy konkrétan bármelyik szabad pasit elvihette volna és bár Máté kvalitásai azóta nyilvánvalóak, akkor azért ez még nem volt ennyire evidens.
Tudta, hogy Jakupcsekkel fasírtban vannak, mert nyilván ismerte őket, személyesen.
Ekkor ő lépett és szétszedte a sztárpárt.
Ha nem pont ő lép, hanem egy kevésbé dekoratív hölgy, talán együtt maradnak.
Ha Stefi tiszteletben tartja egy 10 éves házaspár aktuális viszonyait, akkor nem repül rá az egyik félre.
Ha rárepül, nem ő az egyetlen felelős, de felelős lesz mindenképpen.
Hehe, tegnap futottam valahol egy videóba: egy esküvőn készült, a menyasszonyi csokor eldobásakor. Menyasszony, mögötte félkörben a hajadon leányok ugye. Az egyik kezébe kisgyerek. A csokor repül, mire az illető lány simán elengedi és leejti a kiskölyköt, hogy a csokor felé kapjon (ami egyébként még csak feléje sem száll!!!)
Még szerencse akkor, hogy eszébe jutott: ezek szerint a történelmi kordokumentumban, ami teljesen élethű, teljesen normális dolog, hogy egy elveszett gyerek, ha kellőképpen kicsi (nem tudja megmondani a nevét v. hogy hol lakik), állami gondozásban fog felnőni, mert meg sem próbálják a hatóságok megkeresni a szüleit.
Még jó, hogy a Mester világában a Híradó előtt a bemondónő bemondja, hogy keresik a kutyát, ami Julcsit megharapta, de úgy látszik, ha felbukkan egy elveszett gyerek, akkor azt úgy tekintik, hogy mindig is az volt.
Jó, jó, mit szívózok én itt ezen: hát már eleve hülyeség az, hogy megyek az utcán, belefutok egy beszélni sem tudó kisgyerekkel, és egyszerűen anélkül, hogy bárhol le- vagy bejelenteném, hazaviszem, és sajátomként nevelem tovább.... (ismét csak a kutyás példát felhozva, már bocsánat a profán hasonlatért, de még egy talált kutya gazdiját is megpróbálom megkeresni...) No persze a gyerek dolga ennél bonyolultabb, mert ugye egy kutyával elmegyek aztán az állatorvoshoz, és ha nincs benne chip az adataival, simán a nevemre írják, de egy gyerekkel mi van, ha egyszer csak beállítok vele a gyerekorvoshoz? Hogy fog iskolába, óvodába járni papírok nélkül? Nem kell bizonyítani valahogy, hogy az a gyerek jogszerűen van nálam, és nem elraboltam?
vagy ha a t. megtaláló nem felnevelni akarta Matyit, csak egyszerűen biztonságba helyezte, akkor miért napok múltán adta le? Meg akarta tartani, csak kellett pár nap, mire realizálta, hogy sajnos ugyan nagyon szeretne gyereket, de ez egy selejtes darab, jobb, ha visszaadja?
Na, lényeg a lényeg, hogy szvsz ennél nagyobb baromságot nem sikerült még a Mesternek elővezetnie. Talán ég az Életképekben Mátó története is megbocsáthatóbb, mert bár az is teljesen életidegen és valószerűtlen, az a sorozat mégsem a szoros realizmusáról híres, mint a Szomszédok...
Én alapból azt nem tudom elképzelni, hogy gyerekkel a karomon leálljak verekedni: vagy azt nem akarom, hogy a gyerek verekedni lásson, bármi is a végeredmény, vagy azt nem, hogy ha veszítek, onnantól kezdve ne tudjak a gyerekkel törődni.
Más, tanári kar: múltkor a tanári kar jól bebaszcsizott Jutkáék lakásán úgy, hogy a másik szobában elvileg aludt a gyerek, de ez nem baj, csak ha Janka vagy Benő bá iszik.
És szintén tanári kar: megjönnek a táborból, de a vonatról leszállva egy tanár sem veszi leltárba, hogy minden gyerekhez érkezett-e szülő az állomásra, és azzal sem törődnek, hogy ha egy-két szülő hiányzik, akkor a gyerek ne maradjon felügyelet nélkül.
"Ezt még meg is magyarázta a jó doktor valamennyire, azt mondta, eszébe ötlött, hogy ha mentőzés közben, a szülő kórházba szállítása miatt a nyakukon marad egy gyerek, ebbe a bizonyos műintézménybe szállítják. Felhívta hát az ismerős kollégát, van-e náluk ilyen korú, nemű, küllemű lelenc, és volt. Hogy az átmeneti pótmama éppen ott adta le Matyit, az persze puszta vakszerencse"
Ez mind és szép, de Mágen, akkor miért fogadt magához pár napra egy-egy gyereket? Jó egyszer volt egy olyan helyzet, amikor a megsérült szülő kifejezetten kérte, hogy nem szeretné, ha a gyerekét- még ha csak átmenetileg is- intézetbe vinnék. De szvsz ez is elég nagy dramaturgia bukfenc.
Matyi ellelésében az is titok, hogy reggelre kelve honnan értesült Matyi felleléséről? Reggel odatelefonált neki valaki, mert le volt adva, hogy a szomszédoknak elveszett a gyereke? Miért Mágen értesít, miért nem a rendőrök, ahová vélhetőleg le lett jelentve Matyi eltűnése?
Ezt még meg is magyarázta a jó doktor valamennyire, azt mondta, eszébe ötlött, hogy ha mentőzés közben, a szülő kórházba szállítása miatt a nyakukon marad egy gyerek, ebbe a bizonyos műintézménybe szállítják. Felhívta hát az ismerős kollégát, van-e náluk ilyen korú, nemű, küllemű lelenc, és volt. Hogy az átmeneti pótmama éppen ott adta le Matyit, az persze puszta vakszerencse.
A tegnapiak sztárja szerintem nem Matyi volt, hanem Jancsi, a Rigó. Kár, hogy a fingós viccek és egyéb altesti humor aztán nem nyert több teret a Szomszédokban. :)
Igazi kulturált, polgári humor. Biztos Molnár Ferenc volt a példa... :-(
Matyi ellelésében az is titok, hogy reggelre kelve honnan értesült Matyi felleléséről? Reggel odatelefonált neki valaki, mert le volt adva, hogy a szomszédoknak elveszett a gyereke? Miért Mágen értesít, miért nem a rendőrök, ahová vélhetőleg le lett jelentve Matyi eltűnése? Meg egyáltalán: ha valahol találnak egy gyereket, akit nyilván "gondozásba vesznek", akkor miért nem mennek napokig utána, hogy honnan is hiányzik az a gyerek? A sorozatban még egy elveszett pénztárca tulajának megkeresésével is többet törődtek, mint a talált gyerek családjának fellelésével...
Kutya meg mintha azért utálta volna meg Ágikát, mert az diktatórikus vonásokat árult volna el, úgy is, mint nő, és úgy is, mint közösképvi. Illetve túlzott becsben tartotta a nagyhatalmú lakóit, és nem pártolta lelkesebben a köznépet. De lehet, hogy ez már csak később volt és csak simán megijedt agglegényéletének veszélyeztetésétől... :-D
Vessetek a mókusok elé megint a túlzott liberalizmusomért, de sose értettem én, hogy egy ilyen dologért miért hajlamosak az emberek kizárólag egy felet felelőssé tenni?
Akármennyire vehemensen is udvarol v. dolgozik az egyik fél a másik elcsábításán, a csábítottnak mindig van lehetősége nemet mondani. Ha nem mond, akkor onnan meg közös a felelősség, nem egyoldalú, nem? (olyan ez, mintha valakit piával kínálnak, és őneki kötelező lenne elfogadnia, de az elfogadásért a kínáló felet tesszük felelőssé, nem azt, aki valóban úgy döntött, hogy bedönti a piát....)
A tegnapiak sztárja szerintem nem Matyi volt, hanem Jancsi, a Rigó. Kár, hogy a fingós viccek és egyéb altesti humor aztán nem nyert több teret a Szomszédokban. :)
A Matyimentés kronológiája azért némiképp zavaros: Mágen átzörget a szomszédba reggel, Julival együtt elindulnak a gyermekotthonba. Legközelebb a kozmetikussal találkozunk a társaságból, aki a szalonban tereferél a félnapos munkarendről (őt ezek szerint menet közben kitették, a gyermeküket hajkurászó Vágásiék nagy örömére nyilván, de mondjuk, hogy tényleg útba esett). A megérkezés azonban még mindig várat magára, mert Mágen autója lerobbant. A fiúkat újra fellelni kívánó szülők a munkahelyükre telefonálgatnak, aztán békésen kivárják a szerelőt, hogy végül este fussanak be a célba a doktorral együtt, nyilván az ő kocsiján. Tömegközlekedés? Taxi? De még gyalog is hamarabb odaértek volna... Ha meg az az érv, hogy a Nagy Fehér kellett az átadás-átvételhez, aki viszont van akkora paraszt, hogy holmi piszlicsáré gyerekmentés miatt nem szívesen mozdult el az autója mellől, hát a doktor előretelefonál, hogy mennek a lehetséges szülők, mutassák már meg nekik a talált gyereket.
Kutya virágárusügyi pálfordulása indokolva lett a sorozatban? Igaz, hogy kihagytam pár részt, de számomra nem világos miért váltott a heves udvarlásból heveny utálatba.
Ezt a klasszikus Matyityityityityi... jelenetet elnézve, melyben Matyi 1.0. úgy kotor, mint a nyúl csak azt nem értem, hogy akkor az egyik múltkori részben a már nem igazán karonülő körben lévő Matyi 1.0.-t vajon miért kellett karon cipelnie Jutkának és Batmannek?
A gyerek az elmúlt hetek alatt tanult meg járni? Vagy a Matyi 1.0.-t adó zseniális gyerekszínész az adott forgatási napon nem csak megszólalni, de lábra állni sem volt hajlandó?
És tényleg nem volt már kínos a Mesternek, illetve a stábnak. hogy Matyi 1.0. helyett ennyi erővel akár egy plüssbabát is húzhatnának-vonhatnának Jutkáék?
De ha jól emlékszem az sem lesz piskóta, amikor Matyi 1.0. megkerül, ugyanis akkor majd az eltűnés miatti traumára fogják, hogy Matyi 1.0. nem szólal meg (nyilván ekkor már érezhették, hogy a gyerek szótlanságát valahogy le kellene reagálni dramaturgiailag), ami csak azért vicc, mert a gyerek az eltűnés előtt sem szólalt meg, így röhejes, hogy úgy csinálnak mintha a gyerek korábban folyton beszélt volna, de most bezzeg hallgat...:)
Tényleg nem értem, hogy Matyi 1.0-t miért nem cserélték le korábban, szerintem sok gondja lehetett ezzel a stábnak, és a gyereket is láthatóan nagyon zavarta, hogy ott kell lennie, nem tidom, miért kellett erőltetni egyolyan dolgot, ami nem megy.
Érdekes lenne, ha a sok Szomszaajnározó cikk mellett egy bennfentes teljes őszintéséggel írna az ilyen kulisszatitkokról, persze gondolom egy ilyen könyv soha nem fog megszületni.
"Kapásból tudok mondani 2 ismerős hölgyet, akik benne vannak 1 fiú/2 lány felállásban, férfi ismerőst ilyet egyet sem tudok."
Én azért tudnék mondani néhány férfi ismerőst, aki benne van az 1 fiú/2 lány felállásban, nem is kell messze menni......(pontosabban nem írok erről, mert a feleségem is olvassa..:))))) )
Két leszbi nem azért leszbikál, mert nincs ott egy pasi sem, de alig várják, hogy megjelenjen egy, és jól... hanem azért, mert pont nem akarnak pasit.
Én a felnőtt filmekben ezt egész máshogy láttam és az maga az élet:)
Különben tapasztalatom szerint a hölgyek körében magasabb a biszexek száma, mint a férfiakéban.
Kapásból tudok mondani 2 ismerős hölgyet, akik benne vannak 1 fiú/2 lány felállásban, férfi ismerőst ilyet egyet sem tudok.
Hogy ez miért van, nem tudom, de a barátnőm is mondta, hogy fiatal korábban voltak efféle próbálkozási a barátnőivel. Semmi komoly, csak amolyan tapasztalatszerzés.
Talán mert 2 nő lényegesen esztétikusabb látvány, mint 2 férfi.
Kőkemény szexizmus, tudom, de néha kicsúszik ilyen is:)
Mivel Alma igen kevés dolgot közölt az okokról és az elmúlt fejezetek valamelyikében Taki elismerte, hogy neki szimpatikus János , így Taki számára csak Steffi lehet a bűnbak. Persze arról Alma is mélyen hallgat, hogy az egész abból indult, hogy elment a törött lábú Lacihoz, amire János berágott és Steffi agyában kötött ki.
Taki mostanában elég gyökér, lásd a Véresfarkú Steffike eseteket: honnan gondolja, hogy Steffike miatt ment szét János és Alma? És ha igen, honnan gondolja, hogy Steffike a hibás, és nem János volt, aki elkezdett udvarolni neki? Röviden: mi a retekért kell parasztnak lenni vele szemben?
Azt hittem, hogy az élet írja tovább a történetet, de nem, ő egy buszon maradt fent véletlenül :-D (gondolom a tanárai annyira gondosan számolták meg őket leszálláskor, mint ahogy Jutka gondoskodik Pongrácról...
Egyébként a ia részből kerek egy fél jelenetet sikerült megtekintenem, mikor Taki és Lenke arról beszélgetnek, hogy megy a közös vízzel, árammal a pazarlás, pedig aki átélte a háborút, az tudja milyen a nincs, és az meg is becsüli.
Amin viszont elgondolkodtam, hogy két ember, aki ezeket vélhetőleg együtt élték át (56-ot biztosan), miért úgy beszélget, hogy tételesen felsorolják az átélt dolgokat? Vagy csak mi vagyunk a férjemmel olyan botorok, hogy elég csak utalni valamire, egy fél szóval akár, és értjük egymást? Tehát pl. a prágai éveinkről nem úgy beszélünk, hogy az X egyetem Y utcai kollégiumának Z épületében a szobánk, hanem ó, hogy a "koleszban", netán a kolesztól nem messze lévő zseniális kis étteremről, ahol annyiszor ettünk, nem mondjuk el, hogy étterem, meg hogy a villamos megállóval szemben volt, hanem csak annyit, hogy "mikor a Lampičky-ben voltunk"
De ezt a Mester is érezhette, mert a jelenet úgy ért véget -miután Lenke hosszan és jelentőségteljesen belenézett a kamerába, és Taki jutott szóhoz- hogy "de ezt úgyis együtt éltük át, mi értjük egymást...."
Taki elviszi a nénit a zaciba, aki az aranyórát viszi beadni, de fél komoly értékkel tömegközlekedni. Nyilván a családi ékszerért kapott pénz smafu, mert ahogy összefut Jutkával, a taxis simán otthagyja a fizetős fuvart a zsebesek és egyéb gonosztevők martalékául.
Etus annyira jó kávét főzött a doktornak, hogy az teljesen magától értetődően jut arra a következtetésre a nedű felhörpintése után, hogy akkor most aludna egyet. A szunya a nappaliban foganatosíttatik, ahol a párhuzamosan vendégül látott Károly elébb a heverésző Nagy Fehér, majd a szintén oldalfekvésben megfigyelhető Juli miatt kénytelen vigyázzban abszolválni a vizitet.
Már-t akartam írni persze.... és persze a dátumot is összekevertem, mert arra emlékeztem, hogy a fiam szülinapján indult a retek, de arra rosszul, hogy az ötödik szülinapján :-D
Itt is teljes az összevisszaság egyébként: évekig az volt az Alma-János konfliktusok alapvető oka, hogy miért kell mindig a nagyszülőknél, mindent a nagyszülőkkel, tegnap meg a végeokosságoknál a presszótündér nem átallotta előre elsiratni a (külön)válás miatt feladandó albérlettel odavesző szabadságát. Most akkor jó neki a kisszoba, vagy nem jó neki a kisszoba?
Tehát a Patikát nem azért néztük, mert nem volt más, hanem mert szar az ízlésünk :-D (mondjuk, engem már akkor is nagyon idegesített Koltai, de persze azért néztem)
Szerintem ez is tévedés: nem, nem normális, hogy nem bírja látni sem, megpillantani sem az unokája volt férjét, ha az már nem az unokájával van. Nem az volt a tét, hogy együtt kell leülni ebédelni -ha jól értem- hanem hogy megpillantva egy szállodában nem kell elmenekülni. Az is normális, ha nem ül le Jánossal dumcsizni, nem érdeklődik a kedves egészsége felől, de csak simán köszönni, és idegenként bánni vele azért lehet...
Amitől a véleménye meglehet neki a nőről, meg Jánosról is, meg választható az is, hogy ha netán épp azok is az étteremben vannak, akkor vagy valóban messzebb ül le, hogy ne lássa őket, vagy egy fél óra múlva visszamennek enni, de ezért otthagyni csapot-papot...
Az ok persze az, amit írsz: EGYÜTT laktak. De olyan szimbiózisban, hogy ha nagyikának bedagadt a lába, akkor Alma lábára nem ment el a cipő vagy ha Alma feje fájt, akkor nagyikát kellett borogatni és elsötétített szobába fektetni.... de hogy ez normális lenne, azt nem hiszem.
azért tényleg kíváncsi vagyok, hogy csak azért, mert divatos, kezdenél-e.minden vonzódás nélkül- a saját nemeddel... szóval nem hiszem, hogy ebben trend vagy divat van.
Azt el tudom képzelni, hogy egy társaság a pornóilmben látottak alapján áll neki megvalósítani a dolgokat, és két csaj valóban azért áll neki, hogy a pasit (pasikat) stimulálják kicsit, de hogy valaki heteróként egy igazi leszbi kapcsolatban találja magát, csak azért, mert az most menő, azt a homoszexualitást övező tévhitek közé sorolnám (ahogy azt is, hogy a melegségnek mindenképpen testi megjelenése is van, pl. hogy a leszbikus nők férfias külleműek. Nyilván van köztük Navratilovára vagy DeGeneresre hajazó is... ahogy a heterok közt is van férfiasabb, de attól még teljesen heteró nő...
De mint hogy ilyesmiről szó sem esett a Szomszában, ez tényleg off, úgy hogy kussolok
sztem sok nő azért leszbizik mert divatos, menő és vonzza a pasikat. a valódi leszbik persze más ügy, de azok általában olyan férfias vonásokkal rendelkeznek, amik taszítanak egy egészséges férfit.
Hát, legalább látni, honnan gyökereztethető az a mai jelenség, hogy mindent aszerint kell megítélni, hogy melyik párt áll mögötte. Hát onnan, hogy ha valamit Szercsén vállalkozó csinál, az szar, ha Károly vállalkozó, az jó...
Nagyika meg valóban egy cseppet személyesen éli meg az unokája életét, mert olat még hallottam, hogy az ex nem örül a néhai és új párja látásának, de a nagymamája???? Szegény János alighanem nem vette észre anno a házasságnál az apróbetűs részt, hogy ha Almával áll össze, akkor az idők végeztéig nem is gondolhat más nőre, nem hogy félrebarátkozzon.
"Vilma és Veronika pedig leszbikus kalandba keverednek"
off és 18+ :-D
Sose értettem, hogy a pasik erre miért vannak így beindulva. Ha a dolog leszbikus, akkor ahhoz a pasinak aztán semmi köze nincs, és nem is lehet. Két leszbi nem azért leszbikál, mert nincs ott egy pasi sem, de alig várják, hogy megjelenjen egy, és jól... hanem azért, mert pont nem akarnak pasit.... na mindegy.
Béla bá üres fakanállal mutogat: látom magam előtt... ja, mert ilyen volt... no de ez a Mestert se zavarta sose, szóval gratula :-D
Az olyan gyöngyszemekért, mint Csaba t.úr kiélvezi a lemenő nap fényét meg külön gratula.
Meg Bélabának is, hogy ilyen kis helyre fittness menüt rittyentett, csak úgy mellékesen (azért kíváncsi vagyok, hogy anyagköltségileg hogy jut ilyesmire, meg mi van, ha a gyerekek fele is inkább ezt enne a fíííínom (még oké) TÁPLÁLÓ (hahaha) slambuccal szemben. De ahogy elnézem, a táborban krumpli van krumplival.
Matyi meg csak ne szaladgáljon (egy táborban!!!!), mert a végén még megtalálják itt is a módját, hogy szekrénybe zárják....
Persze a cikk a szokásos félművelt locsogás, mert pl. a Lindát újraindították már, meg is bukott. Aztán meg se a Kisvárosban, sem máshol szerintem nincs olyan, hogy Csőre PÉTER, hacsak nem Gábor az a Péter.
Az egészben ötletet csak a Kisváros délvidéki újraindításánál látok (gondolom, mivel kiemelt kommunikációs célt szolgálna, pénz csak kerülne rá), de azt azért be kellene látni, hogy a felsorolt magyar sorozatok leginkább az idő és a retrofaktor miatt lettek "klasszikusok", ezért egy merítésben szerepeltetni külföldi sorozatokkal, olyanokkal, amiket már anno sem azért néztek, mert egy darab állami csatorna volt, ami ezt bírta az orrok alá nyomni, és nem volt más, szerintem totális tévedés. És persze a Baywatch és a Miért éppen Alaszka sem ugyanaz a kategória.... szerintem. Persze a magyarok sem, pl. szerintem a Patika annak ellenére nem kultsorozat, hogy az átkosban adták.... akkor már inkább az Öregberény, de ha nem állunk meg itt, akkor simán lehetne Tenkes kapitánya remake-et is csinálni, ahol a remek magyar hősök szabadságharcolnak a gaz EU labanc tisztségviselőkkel (a vége meg nyilván az lenne, mint az eredeti sorozaté, hogy GYŐZÜNK a szabadságharcban)
A művészeknek és tudósoknak köztudottan nincsen pénzük, ezért őket Károly nyilván karitative szoktatja majd a drága szállójába és akkor máris jóember.
Mit nem lehet ezen érteni?
Hatvany Lajos is azért lett szarember, mert egyszer nyíltan mert pénzt ajánlani József Attilának, amit a mindenkitől pofátlanul tarháló és a kért pénzt azonnal a legjobb helyen elebédelő, ámde roppant önérzetes és érzékeny Attila nettó tahóságnak minősített.
Ja, és az ő szállodája nem veszi majd el a panorámát, mert az úgy lesz tervezve mérnökbarátom által, hogy minden irányból átlátszó lesz.
Megvoltak a 94-es választások, Gyulárium lapát és feltűnt Károly az ősz (Etusnak szimpatikus) multimilliomos vállalkozó.
Hegyoldalban nézegetik Károly új szállodájának helyét (döbbenetes módon Etust érdekli és nem köpköd az ősz pénzemberre), ahonnan gyönyörű a kilátás (nemrégiben Taki egy hasonló helyre épített szállodát fikázott, hogy micsoda mocsok dolog kisajátítani a kilátást ilyen épületekkel, Károly esetébe ez sem gond, ő kisajátíthatja).
Károly kifejti, hogy ő úgy tervezi, hogy az új szállodába műűűűűvészeket és tudósokat fog odaszoktatni törzsvendégnek (és a sportolók hol maradnak vazze?) az Új Etusnak láthatóan már ez az elitista szemlélet is rohadtul tetszik, csillogó szemmel hallgatja a multimillás vállalkozó terveit.
Bezzeg ha mindezt a szintén ősz Szerséngyula vállalkozó mondaná, mecsoda köpködés lenne itt az újgazdag szemét rohadt milliomosokra brrrgrrrpffff.....:)
Jutka és Vágási is a karján hordha az óvodában ballagó (az 6 éves korban van?) Matyi 1.0.-t, szegény gyerek nem szól, nem mosolyog, merev képpel néz ki egy irányban a komoran fejéből. Nekem ha a gyerekem ekkora korában ezt csinálta volna, azonnal orvoshoz viszem, Jutkáék nem vesznek tudomást arról, hogy egy ekkora gyerek nem beszél és karon kell hurcibálni, mintha béna lenne......
Bajusz és Stefi kivel találkozik VÉLETLENÜL a szállodában? Na kivel? Hát persze, hogy Nagyikáékkal....
Nagyikát annyira megviseli a látvány, hogy ebéd előtt étlen-szomján menekünek a szállodából (pedig Taki enne).
Kristóf és az akkoriban meglehetősen érdekes fazonú Klaudija összejönnek ezért Julcsi és Miller Zoli (?) lapát.
Nyári tábor, a tantestület minden fontos tagjával – mindenki nyári öltözékben.
Hável: Hogy állsz, Bélám?
Béla (főz a kondérban, patyolattiszta fakanállal mutogat): Kész. Elkészült az estvéli eledel.
Vilma (kedélyesen, kotnyelesen): Mi lesz a menü?
Béla: Slambuc. Magyarosan!
Jutka (Vilma grimaszaira): De elkámpicsorodtál. Nem tetszik a tábori étek?
Vilma: Ha tudni akarod, nem! Ez nekem éjszakára túlságosan is nehéz.
Jutka: Márpedig egy táborban jellemzően nem zöldsalátát szokás fogyasztani.
Hável: Teljesen egyetértek, drága Jutkám. Tegnap szalonnát sütöttünk, holnap pedig serpenyős burgonyával lepjük meg magunkat.
Vilma (durcásan): Akkor legjobb lesz, ha én most rögtön haza is pakolok!
Béla: Nyugalom, csigavér! Számítottam a sport szekció igényeire. Készítettem három adag párolt jércemellet édes-savanyú mártással, bambuszos rizskörettel. Az megfelel?
Veronika: Az a kedvencem!
Csaba: Nekem pedig te vagy a kedvencem, Veronika!
Jutka: Amíg Csaba tanár úr kiélvezi a lemenő nap erejét, szerintem mi szedjünk a fííínom és tápláló slambucból. (Élcelődve.) Aki nem kér belőle, rágcsálhatja a bambuszt is.
Hável: Jól mondod, drága Jutkám. Magam is ezt indítványozom.
Rohanva érkezik Matyi.
Jutka: Miért szaladsz, fiatalúr? Megbeszéltük, hogy nem futkosol annyit, mert kimelegedsz, s aztán tüdőgyulladást kapsz.
Matyi: Bocsánat, Vágási tanárnő, kérem. De baj van!
Jutka: És mégis mi baj lenne? A pettyes labdád megvan, azt nem hagytad el, ha jól látom.
Matyi: Azt nem. De a Szabadost nem találjuk!
Jutka: A Szabadost?
Matyi: Igen, a Marcit. Pongrác már keresi, én meg jöttem, hogy szóljak a tanári karnak.
Jutka (higgadtan): No, ennek a fele se tréfa. Béla bácsi, tegyen egy fedőt a vacsorára, hogy ki ne hűljön. Vilma, Veronika, ti menjetek és keressétek keleti irányban! Csaba, te szaladj nyugatra!
Matyi: Pongrác arra ment.
Béla: Ha a Pongrác úr arra keresi, akkor talán nekem jobb volna erre menni.
Jutka: Helyesen mondja, Béla bácsi. Maga menjen északra. Vigyázzon, el ne botoljon, arrafelé szörnyű nagy gyökerei állnak ki a földből a fáknak.
Hável: És mi lesz, ha az a Szabados gyerek visszatalál a táborba?
Jutka: Én itt várakozom. Ha megjön, akkor jól leteremtem, s közösen megvárunk titeket. Sötétedésig gyertek vissza!
Csaba: És mi történik, ha sötétedésig sem találjuk meg a fiút, s ő sem talál vissza?
Jutka: Ebbe egyelőre jobb bele sem gondolni. Reménykedjünk. És legfőképpen: csipkedjétek magatokat! Minden perc számít, az első órák után sokkal reménytelenebbé válik minden.
Pl. egy pár résszel ezelőtt leinti Sümi, hazaviszi, de nem fogad el a fuvarért pénzt, mert hogy úgyis hazament volna, és ez nem lenne korrekt.
Ezután nem sokkal indulna a postára feladni valamit, de jön egy fazon, aki a postára kéri a fuvart, erre örömködik egy nagyot a Sofőrnek, hogy milyen fasza, mert így nem a saját pénzén megy a postára - azaz most már korrekt elfogadni pénzt, annak ellenére, hogy egyébként is odament volna.
A Stefis jelentet sem teljesen értettem: Taki beszélget az utcán Bajusszal, majd jön ki az épületből Stefi, aki egy puszival üdvözli Bajuszt.
Stefi annyit kérdez a tábláboló Takitól, hogy szabad-e a kocsi, mire Taki közli, hogy egy túrót és elviharzik (gondolom Stefin kívül bárkit elvitt volna).
No de honnan a francból tudta, hogy ki az a Stefi? Lehetett volna barát, ismerős, kolléga, stb., Taki meg kb. úgy viselkedett, mintha Stefi üdvözlésképpen előkapta volna Bajusz farkát, és elkezdte volna a nyílt utcán orálisan kielégíteni...:))
Az a rész volt már, amikor Takit a taxismaffia fenyegeti, hogy húzzon el a területükről, különben lapos lesz mind a négy gumija, majd jön Jockey, aki bevédi, és bezsákmányolja a bandavezér bicskáját? Ha még nem, és lesz, jegyezzétek már meg, hanyadik epizód!
Lenke néni ájtatos szemforgatása enyhe mértékben kiverte nálam a biztosítékot: "Ferikén, belevágok, nehéz ez a masina?".
Nem azt mondaná, hogy "Ferikém, a melóhelyen ilyen gépen kell dolgoznom, tudnál segíteni?", nem inkább hebeg és habog, de közben játsza az aranyos öregnénit.
Mitől szomorú? Szerintem meg most csíptem nyakon a leginkább a magyar néplelket: ha egy valaki fennakad a hálón, akkor azt sajnáljuk, meg köpködjük, aki miatt fennakadt, de a többi 99-et meg azért köpködjük, mert nem akadt fenn a hálón.
Ez kérem szépen igenis egy nagyon szép, metaforisztikus jelenet - erről szól az egész gondolkodásunk.
Igazi szupervicces Mesteri felvezetés után egy szomorú jelenet... de arra azért csak kíváncsi lennék, honnan tudni egy eszméletlen, magyarul amúgy sem beszélő sérültről, hogy orvos...
Helikopterben ül Ádám, Öreg és Giovanni. Elszánt tekintetek.
Öreg: Te nem félsz?
Ádám: Tessék?
Öreg (hangosabban): Te nem félsz?
Ádám (kiegyensúlyozott, normál hangnemben, hangerővel): Öreg, félsz, hogy kiabálsz?
Öreg: Azt kérdem, hogy te nem félsz-e?
Ádám: De, félek. Nyáron a krampuszoktól, télen meg a strandlabdáktól. Miért, te félsz?
Öreg: Elmész te a jó büdös … karácsonyi vásárba, te pimasz, szemtelen huligán! Ha tudni akarod, igenis félek. Félek, hogy ez a csörgő kohószökevény lezuhan alattunk.
Megérkezik a helikopter, mintaszerű leszállás. A mentőegységet már várják a többiek. Kiszállás, szaladás, snitt. A háttérben valami szögesdrót.
Helyi mentő: Csakhogy megjöttek. Stabilizáltuk az állapotát, de bonyolult az eset.
Ádám: Anamnézis?
Helyi mentő: Alacsony vérnyomás, sok vérveszteség, nehéz légzés.
Öreg: Mi történt?
Helyi mentő: Fennakadt a hálón. Nehéz vele kommunikálni, nem ért egy kukkot se magyarul.
Elvira néni (idős, ősz asszony, otthonkában): Én ismerem őket, voltak vagy tízen. Már többször próbálkoztak. Most mind átjutottak, csak őt hagyták magára. Ilyenek ezek mind.
Julcsi pulcsi, az olyan, mint a Julcsa kulcsa? :-D
Julcsin meg érdekes cuccokat szokott hordani, kezdve a shorttól, amiben egyszer nyaralni ment, a horgolt csipkés terítőig pulóverig már felnőtt, dolgozónő korában. Szóval, ott nem lepődök meg semmin. (itt is csak annyi tűnt fel, hogy milyen aranyos pofija volt)
Kicsit szürreális volt a János-Alma szakítós jelenet, kb. így nézett ki:
János: Húú, finom volt a vacsora, és ízlett a bor is.
Alma: Örülök hogy ízlett.
J: Akkor jó, hogy nincs semmi problémánk.
A: De van.
J: És mi lenne az?
A: Hát hogy már három hónapja félrekefélsz.
J: Ja, tényleg, de ez csak azért volt, mert amikor múltkor félrekeféltem, nem engedted, hogy téged is keféljelek, és ez nekem nagyon megalázó büntetés volt.
A: Szóval akkor most azért kefélsz félre, mert amikor múltkor félrekeféltél, kibasztalak az ágyamból?
J: Hát ja, ennyi jár nekem is.
A: Jó, de akkor most húzz innen a picsába a kurvádhoz öt percen belül.
J: Jó, húzok, a többi ruhámért majd visszajövök.
SNITT
És mindezt a problémát több hét után sikerült megbeszélniük, mert már több rész (azaz hetek) óta pedzegeti Alma, hogy beszélniük kellene (miért egy házaspár hetekig nem beszél?), meg hogy tudja, hogy Jánosnak nője van...
Gondolom így egyeztették a dolgot:
Alma: Mi is van most, január 25?
János: Igen.
Alma: Jó akkor írdd már fel az előjegyzési naptáradba, hogy április 17-én este 8 órakor vacsi, marhapörkölt tarthonyával, és egy kis jó vörösbor, jó lesz?
János: Persze! Lehet, hogy tudok hozni vadhúst is a pörkölthöz!
Alma: Ó, az pompás lenne! Vacsi után 8 óra 45 perckor akkor végre beszélgethetünk, 8 óra 50-kor a pofádba vágom, hogy tudom, hogy félredugsz, majd közlöm veled, hogy 5 perc alatt húzz innen a faszba. Jó így a program?
János: Pompás, akkor április 17-én este 9-re rendelek is egy taxit.
Alma: Pompás! Csak ha lehetne kérni, ne a Nagyapó legyen!
Egy kis programajánló volt, persze valóban mehetett volna kevesebb fellengzős dumával.
Az érdekes a jelenet vége volt, amikor is az Etus-Virág páros úgy ment el Csontváry egyik leghíresebb festménye előtt, hogy rá sem néztek, nyilván addigra már megvolt a kultúrális kielégülés, vagy letelt a jelenetre szánt műsoridő és húzni kellett, mint a nyúl....:)
De erőt meríthettem belőle: ha most van melegem, akkor eltervezem, hogy majd várok pár napot, míg olyan helyre megyek, ahol nincs ilyen meleg, mert akkor majd jobban fog esni... (isten ments, hogy addig is minden nap elmenjek a panelből valahová, illetve hogy péklapáttal kergessem körbe a feleségem, aki ilyenkor csupa olyan dolgot főz, ami pluszban befűti a konyhát, órákig sütni...
Értem én, hogy nincs pénz, no de ha máskor is el lehetett menni egy kisvendéglőbe bevágni egy marha pörköltet tarhonyával vagy János hozta valahonnan a kész vadhúst (nota bene, nem csak a hő.... de ki akar ilyeneket enni ilyen melegben? Mi hétvégén voltunk a kedvenc.... egyik kedvenc balatoni éttermünkben, és egy hideg előételt meg egy desszertet ettem, holott nagyon készültem a kedvenc kajáimra), akkor most miért nem?
Viszont a végén Lenke mondását, hogy BIZAKODHATUNK ezek után baszakodhatunknak olvastam. :-D
Dúl a napsütés. A kamera a tévétoronyról a házakra fókuszál, autók a parkolóban, az úttesten egy busz gurul végig.
jelenet
Takács lakás. István jön be az ajtón vidáman, kezében egy ventilátor. A teljes család a lakásban.
István: Megjött a felmentő sereg. Én, meg ez a szélcsárda.
Lenke (kilép a konyhából, kötényben, hajhálóval, kezében egy fakanállal): Nehogy büszke legyél ám magadra, öreg! Három napja könyörgöm, hogy üzemeld már be azt a masinát.
Alma: Nagyapó biztos csak a magas vérnyomásod miatt aggódik, nagyika. Tudod, ha nagy az áramszámla, a vérnyomásod is megnő.
István: Neeem, hölgyeim. Szó sincs erről. Ez pusztán pompás előrelátás. Az a képes zajdoboz bejelentette, hogy napokig nem enyhül ez a hícce, hát osztottam-szoroztam. Három napig bírjuk mindenféle újdonság nélkül. A negyedik napon beállítjuk ezt a forgó morgót, megint kibírjuk három napig. A hetedik napon teszünk egy egész napos sétát valamelyik közeli erdőben, ahol akár három-négy fokkal is hűsebb az idő. Nem jól mondom, mérnök úr?
János: De bizony jól mondod, Pista bácsi. Tulajdonképpen akár már ma is kirándulhatnánk egyet a zöldbe. Az emberek ilyenkor mind a strandra tódulnak, de abba nem gondolnak bele, hogy hiába a vízpart, egész idő alatt a napon kell lenniük. Az erdő viszont bővelkedik az árnyas ligetekben, amelyek egyszerre hűvösek és káprázatosak.
István: Micsoda remek és pompázatos ötlet! Hagyjuk a szélvető beüzemelését holnapra, ma pedig irány a taxi, azzal meg a budai hegyek!
Lenke (megint kilép a konyhából, dühösen): Mit zagyválsz itt össze megint, öreg? Még hogy hagyjunk itt csapot-papot. Hát az ünnepi ebéd? Fenn fortyog a jóféle gulyásleves úgy, ahogy Ózdon készítik, a sütőben még órákig sül a töltött dagadó. Hát mit képzelsz te? Persze, könnyű a férfiaknak. Lerohannak a pincébe, előkotorják a gépet, felhozzák, s máris azt gondolják, hogy dicsérhetik a napot. Na nem oda Buda. Lehet, hogy a te nem is tudom, micsodád be van sózva, de ha már egyszer megértük, hogy van az én unokámnak egy szabad csütörtökje, és János is el tudott szabadulni egy napra, akkor azt itthon üljük meg. Örömmel, békében.
István: Értettem, főnökasszony! Akkor demokratikus voksolással eldőlt: ma helyezzük üzembe a mechanikát. És valóban igazad van, én lementem a gádorba, megtaláltam – éppen azon a szent helyen, ahová tavaly biztonságban elhelyeztem - , a rossz derekammal felcipeltem, fizikai állapotát szemrevételeztem, s megállapítottam, hogy röpke porolást követően 5 másodperces próbaüzemelésre bocsátható. Úgyhogy takarításra átadom, e ponton kezdődik és végződik a fehérnép dolga.
Lenke: Aztán alaposan sikáld át, lányom, nehogy zárlatot kapjon azért, mert ez a vén kocsis hagyta, hogy egész éven át a legporosabb-legcúgosabb sarokban tipródjon!
Alma: Ne aggódj, nagyikám, nem lesz semmi baj.
János: Segítek. Hozom a kefét.
Alma (csábos tekintettel): Köszönöm, ez igazán lovagias tőled.
Lenke (kilép megint, fakanál a kézben, csak Istvánnak beszél): Na, mit szólsz? Bizakodhatunk, ugye?
István: Hogyne. Szép tiszta lesz a hőgép.
Lenke: Jaj, eridj már! Hát nem látod, milyen egyetértésben dolgoznak? Ebből tán nem is sokára még dédunoka is születhet.
István: Ha csak úgy nem. Akkor most nem is megyek kezet mosni a fürdőszobába, meg ne zavarjam a …. tisztítást.
Igaz, Hollai Kálmán is ott domborított pucéran...:)) mentségemre legyen mondva, hogy ő nem volt benne a Szomszédok Tanári Karban (pedig akár benne is lehetett volna egy cigány tanár, lehetett volna erre pár érdekes sztorit építeni), ezért nem jutott eszembe.