A középső vaskorban, a Kr. e. 7. század végén – 6. század elején a Kárpát-medencében megjelent a szkíta jellegű leletanyag. Azért csak szkíta jellegű leletekről beszélhetünk, mivel nem tudjuk biztosan, hogy a Jenyiszejtől a Fekete-tengerig húzódó óriási sztyeppén élő[...] Bővebben!Tovább »
Mint egy két és félezer éves vas fegyverek teljes arzenálját tártuk fel a közelmúltban Bács-Kiskun megye déli részén, Baja közelében. A Horvát-magyar gázszállító-vezeték építéséhez kapcsolódó munkálatok során Bátmonostor-Szurdok lelőhelyen 2009-ben, illetve idén[...] Bővebben!Tovább »
Az előző részben bemutatott zöldhalompusztai síregyüttes után most a Kárpát-medence szkíta korának további, a korabeli társadalmi elithez köthető tárgyi emlékeit veszem sorra. A szkítakor szociális rétegződésére, szerkezetére vonatkozólag nagyon kevés fogódzóval[...] Bővebben!Tovább »
A régi római és görög irók közül Kr. e. 1000 évvel élt Homér lófejő nemzetről már emlékezik, melyet később Kr. e. 700 évvel élt Hesiod kanczafejő scytháknak nevez; a görögök legrégibb történetirója Herodot 450 K. e. már bővebben ír rólok, azonban bár a legelső scytha királyokat, kik a XV-ik században uralkodtak Kr. e., megnevezi is, de a birodalom történetét nem folytatja s mintegy IX századot ugrik át Darius hadjáratáig e tartományban.
Átalában a régi irók a scythákat leginkább csak a Tana vidékéni új hazájokban letelepedésök – 680-ik év – utáni időből ismerik, s itt származottaknak lenni mondván, eredetükről különböző mondákat tartottak fenn; jelesen, állítólag magoknak a scytháknak előadása szerint:
Borysthen folyója egyik leányának a scytha földön, mely pusztaság volt, Jupitertől született egy fia Targita, kinek ismét három fia volt: Lipoxa, Arpoxa, Kolaxa, kik együtt uralkodván, egyszer az égből arany eke, járom, kétélű fejsze és csésze esett le a scytha földre; a két idősb testvér fel akarván ezeket venni, midőn hozzá közeledtek, az arany égni kezdett s őket elűzte; de midőn a legifjabb hozzá nyúlt, elaludt, s ez azokat elvitte magával; mire a más két testvér az egész országot neki átadták. Lypoxától származtak azután a scythák közül az auchaták; Apoxától a katiárok és traspisek, Kolaxa királytól eredtek a paralátok, közös néven a király melléknevéről skolótok, de a görögök ezeket scytháknak nevezték el.
A fekete tenger melléki hellenek pedig így adják elő: Hercules elhajtván Geryon ökreit, megérkezett a most Scythiának nevezett földre, hol a hideg ellen oroszlán bőrbe takarózva elaludt; mi alatt lovai a legelőről eltűntek; ezeket keresve jött Hylaea földére, hol egy barlangban Echidna nevű leányra, ki felül nő, alul kígyó testtel birt, találkozván, ez csak úgy igérte meg lovai visszaadását, ha vele szerelmi viszonyt köt; a mi meg is történt. Hercules távozni akarván, a nő tőle születendő három fia jövendője iránt tanácsát kérte, mire Hercules válaszolt: ha férfiakká nőnek, a ki közűlök az íjjat így fesziti, ez övvel így övezi magát, mint én, azt tedd az ország lakosául, a többit űzd ki földedről. Ezzel Hercules átadva az íjjat és az övet, melynek végeresztékén arany csésze függött, eltávozott.
A nő fiai közül a két első Agathyrs és Gelon nem tudván a feladatot teljesíteni, az országból kiűzettek, Scythes azonban a legifjabb véghez vivén azt, az országban maradt, s tőle származtak a scythák királyai, s ezen csésze emlékére még most is a scythák övükről lefüggő csészét viselnek. Úgy látszik e Herculestőli leszármazási monda lett őseink által megörökítve, mert Herculesnek szobrokat emeltek, milyeneket I. István a ker. vallás behozatalakor lerontott (Bonfin Dec. II. L. I. p. 175–6), sőt I. Mátyás is Budán a történeti nevezetességű Sz. György tér közepén traui Jakab jeles müvész által rézből egy óriási Hercules szobrot emeltetett. (Palugyay Budapest leirása 1852. 30. 136. l.)
Siciliai Diodor szerint Scythes király utódai közt volt két jeles testvér Palus és Napes, kik dicső tetteket vittek véghez, s megosztván a királyi hatalmat, rólok népeiket részint Palusoknak, részint Napusoknak nevezték; – s feltünő, hogy Nabopolossar assyr király neve Oppert szerint a babyloni ékiratos emlékeken Nabupallu-usur kifejezéssel jön elő, melyből a Napus, Palus és Uzur szavak önként fejlődnek ki; elvetve a végragokat Nap és Pal lesz, az első a nap tiszteletére látszik vonatkozni; (a Pal vagy Palus szóban pedig vajjon nem a palócz nemzet ősrégi neve rejlik-e?) különben Pall assyr nyelven fiút tevén, Oppert a Pallusur szót Assur fiának fordítja; a persa és sanscrit nyelvben pedig Pala tesz: magos, felséges, úr.
Rösch azt állítja, hogy Nabopolossar scytha király volt, s ugyanaz, kit Herodot Madyes, Strabo Madys, Megasthenes Idanthyrs, Justin Tana, Jornandes Tanaus néven említ, úgy hogy valószinűleg ezek mind csak előnevei Nabopolossárnak; a Madyes vagy Madys, ezt teszi: Méd; Tana, annyi mint don = nép. Az igazi tulajdonnév a Nabopolossar, melyet ő nem Babylonban vett fel, hanem hazulról hozott magával.
A Babylon romjaiban talált téglák az akkor élt király nevével vannak ellátva, még pedig a legtöbb Nabugodonozoréval, ily formán: Nabukudurussur, mint a feliratokon is előfordúl.
A fentebbi mondákban említett csésze vagy kancsó nagy szerepet játszik a scytha vagy kún szertartásoknál; ennek valódi régi húnscytha neve ösmeretlen, ha lehet következést vonni abból, hogy csagatai nyelven kopa = ivóedény, talán a mai kúpa szó képviseli a húnkancsók ősi nevét.
Herodot irja, hogy a scytha kerületi fővezér minden évben egyszer saját kerületében egy kancsó bort kever vizzel, melyből csak azon scythák isznak, kik öltek meg ellenséget, a többiek pedig becstelenül félre ülnek, s ez legnagyobb gyalázatuk; míg azoknak, kik sok ellenséget öltek meg, két serlegük van, s mindkettőből isznak. – Szerződés, szövetség s barátság kötésekor a felek vérüket egy serlegbe borral vegyítvén, fegyvereiket belemártják, s ezután hosszasan imádkoznak, s a felek és kisérőik isznak belőle; – sőt királyaik temetésénél – Herodot szerint – a scythák a sírba egyebek közt arany csészéket is temetnek el.
Kr. u. 200-al élt Lucian görög irónak „Anacharsis” czimű munkájában Toxar scytha bölcs beszéli a scythákról: „Ha barátul választottunk valakit, következik a szövetség, s a legnagyobb eskü, hogy bizonyára egymással fogunk élni, s ha kell, egymásért meghalni. És így teszünk is; mert mihelyt bemetszvén újjainkat, serlegbe csöpögtetjük a vért, s kardjaink hegyét bemártván, egyszerre iszunk mindketten belőle; semmi sincs, mi ezután minket elválaszthatna. 58De legfölebb csak hárommal szabad ilyen szövetségbe lépni.”
Beszéd közben, hatályosabb bizonyításúl, a scythák kardjukra vagy a szélre = légre is szoktak esküdni.
E szertartások később is meg lettek híven tartva a scytha származású nemzeteknél. Béla k. névtelen jegyzője írja, hogy a hét magyar fejedelmi személy, Almos fővezérré választásakor „saját véröket pogány szokás szerint egy edénybe bocsátva, megerősíték az esküvést s jóllehet pogányok voltak, mindamellett az eskü szerződést mind halálokig megtartották.”
Kapcsolódó megjegyzésem a kazár nyelvre, amely nem volt török hanem valami más.
Idézném: "Bíborbanszületett Konstantinosz is a kazár-magyar nyelvrokonságról tudósít, midőn a kazár kabarok nyelvét a magyarokéhoz képest dialektusnak nevezi ("... a turkokat a kazárok nyelvére megtanították, és mindmáig megvan ez a dialektusuk"). A görög császár pontosan tudta, mit ért dialektus alatt. (Egyébként is, török nyelvű kazárokkal számolva, a császáríró "a turkokat a kazárok nyelvére megtanították" és "tudják a turkok másik nyelvét is"
Ez a valami más, talán a szkita nyelvvel állhat összefüggésben.
A „szkíta” népnév új értelmezése és a „baszk” népnév értelmezéséhez fűződő jelentősége.
Ez a tanulmány megpróbálja a magyar nyelvvel helyettesíteni a mindmáig ismeretlen szkíta nyelvet, hiszen a középkori krónikáinkban1 — egy ősgeszta2 lehetett az első forrása, amely több évszázados szájhagyomány megőrizte emlékeket tartalmazott s amely megsemmisülhetett az idők folyamán vagy ismeretlen helyen lappang még — ismételten megfogalmazott szkíta eredet feljogosít erre a „merényletre”. Két vonatkozása van ennek a származástudatnak3: Szkíta jellegű4, ős-magyar nyelvet beszélő nép5 alakulhatott ki a Kárpát-medencében, jóval a hét magyar törzs ún. „honfoglalása” előtt, amelyik nemcsak nevet adott a területén levő folyóvizeknek, de településneveiben megőrizte a szomszédságában élő törzsek6 nevét is. Ázsiai szkíták voltak a vérszerződés egyesítette magyar törzsek, amelyek a IX. század végén telepedtek meg a Kárpát-medencében. Tudhatták, hogy velük egy nyelvet beszélő és hasonló szellemiségű népek7 éltek ott. Ezért nem mentek a Kárpát-medencétől nyugatra tovább, bár katonai képességeik szerint megtehették volna.8 Régészeti ásatások tanúsága9 szerint is békésen éltek az újonnan érkezettek a korábban letelepültekkel.
Ez szamárság: a magyar leletanyag ott van a kiállításon, tessék megnézni. Hogy Bakay Kornél ásatása miért nem került oda, azt pedig maximum ő tudná megmondani, nekem úgy tűnt, hogy minden országból a legkiemelkedőbb leletanyagot mutatták be, az ő ásatása pedig nem tartozott ezek közé, ezzel az erővel raklapszámra hozhatták volna Ukrajnából a különböző szkíta sírok kincseit.
Nem tudom mire gondol az echo, de mintha mindkettő borsodi szkíta szarvas ott lenne a kiállításon. (majd kiderül, hétvégén úgyis megyek megnézni:)
Kengyel a rossz fórummotor miatt 2X pötyögtem be, de mindegy Szóval MINIMUM a 2. században alakult ki a kengyel. 600 körülről már vaskengyeles lelet van.
Botrány: Szkiták aranya kiállítás a Nemzeti Múzeumban nem veszi bele az egységes eurázsiai szkita-hun képbe a Kárpát-medencei szkita-hun jelenlétet, amelyet sok-sok Kárpát-medencei lelet igazol.
Jó: a kiállítás cáfolja a szkíták primitív, kóborló , nem produktív képét. Nem véletlen, hogy újabban egyre többen(indoeurópaiak) akarnak a szkitákhoz tartozni :)
Egyébként a keleti szkíták időben megelőzték a mediterrán szkitákat: Kr. előtt 9-8-7. század , mediterrán 6-5-4. század http://www.echotv.hu/video/index.php?akt_menu=&mm_id=39&media=6250&list=1)
Annál is inkább mert nomád pusztai lovasnépekről lévén szó, a vas nem igen tartozhatott az iszákjukban bőven lévő anyagok közé. ha vas, akkor inkább fegyvereket gyártottak belőle, mint kengyelt amit más anyaggal is kiválthattak.
Számomra igazán mértékadó Kun Péter (Szelek szárnyán c. mű szerzője) szerint is fa, kötél vagy bőr kengyeleket alkalmazni a lovas népek (annál is inkább, hogy igazán hideg területeken ma is fakengyeleket használnak télen!).
Van olyan feltételezés, hogy a hunok fából, vagy bőrből készült kengyeleket használtak, de ennek semmi nyoma. (Általában az az érv, hogy ezek nem maradtak meg, ez azonban nem állja meg a helyét, hiszen a honfoglaló magyarok számos fából, vagy bőrből készült tárgyát azonosítani lehet a rajtuk lévő veretek alapján).
Szerinted erről azok is tudtak, akik korábban nélkülözni voltak kénytelenek a kengyelt? :)
Kikre gondolsz? A parthusokra? Mert az egy érdekes dolog, ha az ábrázolásokra gondolsz. A szobrocskákra. Nincs kengyel. De zabla(szár) sincs...........
Hmm, hát pont azért volt rájuk szükség, mert kengyellel lehet igazán lóról harcolni. Nem is tudom, hogy pl, a bulgárok pányvás lerántása hogyan működöthetett volna kengyel nélkül.
Ez megint egy nagyon érdekes dolog. A talált leletek valamely kapcsolatra a bizonyíték. Ahogy mondod ez lehet kereskedelmi, de nem feltétlen rokoni. Na most egy érdekes csavar. Kengyel.
Azt mondják (nem én) hogy a hsziung-nuk ismerték és használták a kengyelt. Kínai források említik. Viszont a hunok már nem. Ha nem azonos népről van szó akkor érthető. Ha nem halottak értesültek egymásról akkor is. De ha már valami kapcsolat volt köztük (és ha ez csupán kereskedelmi is) akkor látták a hunok a hsziung-nu lovasokat, és azok kengyeleit, és látták mi a rendeltetése. A kengyel nem egy olyan valami mint a visszacsapó reflex íj gyártása, használat. Tudjuk hogy azokat a nyugat nem tudta lemásolni és használni. Hogy miért az egy másik tészta. De a kengyel nem egy olyan bonyolult technikai megoldást követelő valami amit ha lát egy lovas azt ne tudná a saját hátasán is alkalmazni. nem szükséges kovács. Tudjuk hogy bőrből, fából is készültek kengyelek. Egy kötélhurok is megteszi rögzítve a nyereghez.
Ha azt mondjuk hogy titok volt a kengyel (a hsziung-nuk részéről) azt lehetne feltételezni hogy mikor kereskedtek más népekkel akkor levették és eldugták a kengyelt. Ezt nem hiszem. Akkor miért nem volt (miért nem használtak) a hunok kengyelt. Mert hun sírokban nem találtak.
Volt is, hiszen ástak elő Ukrajnában olyan leletet, amely a hsziung-nuktól származik.. De ez a jó kereskedelmre bizonyíték. Nem a származásra. (Egyébként lehet, hogy Ázsia közepén létezett egy külön rassz, amely szépen elvegyült, feloldódott. IGazából logikus lenne, hogy régebb en több rassz létezett. Bár mondjuk a kategória is hülyeség, mert a pigmeus vagy a busman jobban különbözik a maszájtól, mint a maszáj a vikingtől.)
A kínai császárhoz intézett levelében írta volt ezeket Mao-tun sanjü, miután hódolatra és adófizetésre szorította a népeket "ameddig a szeme látott". Ebbe az íjfeszítő kategóriába belefér sok minden. teljesen eltérő kultúra, táj stb..... A lényeg ebben az esetben valszeg az volt hogy Mao-tun a császárnak jelezte minden elérhető nép az ő parancsainak engedelmeskedik, most ő következik.
Valamilyen kapcsolatnak mégis kell legyen a két nép(név) közt. Mert egy ideig hsziung-nukról beszélnek aztán hirtelen csak hunok. Keletről még hsziung-nuként indulnak, aztán hunokként érkeznek.
A hunok és a hsziung-nuk lehettek egy birodalomban, de nem feltétlenül egy nép. Motun aztat mondta, hogy: egyesítettem az íjfeszítő népeket kelettől nyugatig (ő persze valami tájegységet mondott). (Továbbá a szkíta birodalom határa Kínáig húzódott, márpedig a szkíták nem mongoloidok, vagy álszakállt hordtak; ezért sem lehet a hsziung-nu birodalom népeit mongolidnak nevezni..)
Hm. Pl Harmattának volt a vesszőparipája, hogy a szakák (szkíták) iráni nyelvet beszéltek. Nagy tudása volt az öregnek, de kicsit elszaladt vele az a vesszőparipa, hisz a hunokat, parthusokat, és úgy általában arrafelé majdnem minden népet iráninak gondolt… A helyzet az, hogy ez egy elmélet, amire bizonyíték kevés van, viszont a források határozottan ellene vallanak – ugyanis mindig erőteljesen elkülönítik egymástól az iráni nyelvet beszélő, és a „turáni” (Perzsiától északra élő, vagy onnan származó) népeket.
Az origó féle Múlt-kor portálon van egy hosszú cikk a szkítákról. Lehet kommentelni, ezért megjegyeztem: még nem lefutott meccs, hogy a szkíták iráni nyelvűek lettek volna, s érdemes lenne egyéb hipotéziseket is megemlíteni. A hozzászólásom valamiért nem jelent meg...
Cey-Bert Róbert Gyula: A sólyomember visszatér című könyvében /Püski, 2006/ szó esik egy tibeti lámával folytatott beszélgetésről. ... "Az első nagy probléma, amit meg kellett oldani, hogy mi volt a magyarok régi népneve, mert azt feltételeztem, hogy az 5. és a 8. század között nem a magyar népnévvel jelölték a magyarok őseit – magyarázta Cering láma.
- Ótörökül a -gar, -gor, -gur népnév végződések a nép szót jelentették, tehát az olyan nevekben, mint az ujgur, a bulgár, kongur, kasgar, benne van a népet jelentő szó. A magyar népnév -gyar végződése szintén a nép szót jelöli. Nagy csalódásomra a magyar népnevet egyetlen írásban sem találtam meg. Már kezdtem elkeseredni.
Amikor a kínaiak 1950-ben elfoglalták Tibetet, a Ganden kolostorba kerültem, és mivel történelemkutatással foglalkoztam, Ganden Tripa, a kolostor főlámája megbízott a könyvtár legrégibb iratainak a rendbetételével és nyilvántartásával. Nagy örömömre a legrégibb selyemtekercsekre írt feljegyzések között a 6. és 7. századból találtam olyan szövegeket, amelyek leírják a tibetiek hadjáratait Közép-Ázsiában, a Góbi sivatagon túli területeken, a mai Kelet-Turkesztánban, a Tarim medencében. A feljegyzések több környékbeli népet megemlítettek, a türköket, az ujgurokat, a tasgurokat , a kongárokat, a kasgárokat és a hungárokat.
A feljegyzések szerint a hungárok a hunok fejedelmi törzsének a leszármazottai, és ők "gungároknak"; a "Nap fiainak" nevezik magukat. Hun nyelven a gun szó napot jelent, tehát a gungár népnév jelentése naptörzs. Feltételezhető, hogy maga a hun népnév a nap jelentésű gun szóból alakult ki. A gungár és a hungár népnevek tehát felcserélhetők, mert ugyanazt a népet jelölték.
Tovább kutatva a 7. századbeli feljegyzések között olyan szövegeket is találtam, amelyek nemcsak a hungár népnevet, de a hungárok szokásait, áldozati szertartásait és a szent madarukat is megemlítik.
- Melyik volt a szent madaruk, és mit írnak róla? - kérdeztem felvillanyozva. - A szöveg nagyon nehéz volt, mert ótibetiül írták, és sok helyen már nem is volt olvasható. A szent madárról a szöveg csak annyit említ meg, hogy a hungárok vadásztak is vele, tehát valószínűleg a sólyom vagy a sas lehetett. A kérdés csak az volt, hogy a tekercsek hungár népneve a magyarokat jelölte-e? Tudtam, hogy Európában a magyarokat ezer év óta már hungároknak és az országukat Hungáriának nevezték. Kapcsolatban lehet-e a 6 – 7. századi tibeti feljegyzések hungár népneve az európaiak által használt hungár elnevezéssel? – ez a fő kérdés.
Személyesen meg vagyok győződve, hogy a kapcsolat világos: a tibeti tekercsek hungár népneve a magyarok egy részét jelölte, akik pár századdal később nyugatabbra költöztek. ... - Rendkívül érdekes és izgalmas, amit a hungár-gungárokról mondtál. Úgy érzem, hogy Isten vezetett, amikor megtaláltad ezeket a régi feljegyzéseket. Magyarországon azonban úgy tudják, természetesen nem ismerve a tibeti forrásokat, hogy a hungár népnév a török onogur kifejezést takarja, amely tíz törzset jelent – válaszoltam töprengve.
- Az onogur törzs valóban tíz törzset, pontosabban tíz népet jelentett törökül, a hungár pedig a hun népet, vagy gungár formában való írása a napnépet jelentette. Egy kisgyermek is észreveheti, hogy a magyarok hungár népneve tökéletesen megegyezik a tibeti írások hungár alakjával, és a gungár hangváltozata is sokkal közelebb van hozzá, mint az onogur népnév.
A két-három napra tervezett kolostori tartózkodásom végül hetekig eltartott, mert Cering lámával való izgalmas beszélgetéseim szinte a kolostorhoz szögeztek. A láma szintén a tanítómesteremmé vált.
- Ha jól értettem, az ősi bön vallás a hegyet kilencemeletes szentélyek tekinti. Honnan származik a kilenc emelet jelképes számának a meghatározása? – kérdeztem kíváncsian. - A hegy kilencemeletes szimbóluma az ősi hun táltoshitű vallás Világfájának kilencágas szintjeinek jelképes világához kapcsolódik. - Hogyan kerültek a szent heggyel kapcsolatba a hunok? – néztem kérdően Cering lámára. - Egyszerűen azért, mert az őstörténetünk a hunokkal kezdődik. - Meddig tudtok visszamenni az őstörténetetekben? - Az őstörténetünkről nagy vita van a kutatók között. Magam is sokat kutattam népünk eredetét, én az akadémikus világban egy középutat képviselek.
Megtanultam ókínaiul, ótörökül, mongolul, szanszkritul, perzsául, és áttanulmányoztam a legrégibb forrásokat. Őstörténetünkben az európai időszámítás előtti századok meghatározók voltak. Ebben az időben északon, a mai Mongólia területén éltek az őseink, és a kínai források által említett "hsziong-nuk", vagyis a hunok keleti ágához tartoztunk.
- Ez azt jelenti, hogy az őseitek a hunok voltak? - Ez természetesen azt jelentheti, de tudnod kell, hogy a Hun birodalom ebben az időben több különböző népet fogott össze. Lovaskultúrájuk és a táltoshitű vallásuk volt a legfontosabb összekötő kapocs közöttük. Különböző nyelveket és nyelvjárásokat beszéltek, de lassanként kialakult közöttük egy közös kommunikációs nyelv, amelyből kifejlődtek később a török és a mongol nyelvek. A hunok fajilag sem voltak egységesek. A keleti águk tiszta mongoloid volt, a nyugati águk pedig a mongoloid és a kaukazoid népek keveredéséből tevődött össze. A hunok keleti ágának a leszármazottai a mongolok, a mandzsuk és mi tibetiek, a nyugati ágának viszont a török népek és ti, magyarok vagytok a képviselői.
- Tibeti letelepedésünket a kínai krónikák is megemlítették: „a hunok harcias Csiang törzse a nyugati égbenyúló hegyek körzetében telepedett le” - írta az egyik történészük."
