Sziasztok. Műtrágya szórót kell vennem nagyon kevés használatra. Olyan kérdésem lenne, h ezeknél ugye eleve több anyag jut oda ahol elöl nem tudja elteríteni? Tehát ugye általába van egy íves lemez hajtva az elejére, h ne a traktorra szórja. Aztán lepotyog ami annak neki szóródik.Gondolom a komolyaknál ez megoldott, de nekem egy nagyon alap kicsire van szükségem.
Na megoldódott, most végeztem éppen vele. 2 dolog történt. Kivettem a biztonsági szelepből a rugót és a golyót. Bele is tudtam kukkantani. Sajnos az ülék szét van verődve valamint a golyóba is megvan az ülék lenyomata. A golyót kicsit políroztam valamint összerakáskor ügyeltem, hogy sértetlen felület érintkezzen az ülékkel.
A másik, hogy a kúpos szelepből a régit raktam vissza az ujnak a rugólyával, mivel az erősebbnek bizonyult. Az eredmény kiváló, még ha a biztonsági szelepes megoldás ideiglenes is. A végén 170bar nyomásra állítottuk. Simán tudtunk 200bart is. Most 600-as dordulaton 110bar, 1000-en már 160bar. 170-nél ügyesen szabályoz. Kíváncsi leszek gyakorlatban mit mutat.
A mostani tulaj tud igényelni új forgalmit majd át iratod beírják a forgalmiba a tulajdon változást leműszakiztatod majd műszaki adatlappal újból okmány iroda és megkapod a nevedre szóló forgalmit
Hát erre a kisebb luk nagyobb luk nem tudok mit mondani.Szedd szét ha nincs felszorulva,meg a fészek is a helyén,akkor tedd be egy próba erejéig a régi szelepet.A fészket ne bántsd annyit kibír. Ha így rendben lesz akkor a luk átmérője különbsége a gond.Valahol volt egy videó is az elosztó működéséről(hogy minek a luk rajta)de meg nem találom sehol.
Na várjál, ennél a résznél van ellentmondás, itt lesz a megoldás, mármint a kúpos szelepnél.
Most nézem a nagy könyvben az ábrákat. Van egy robbantott ábra ahol a D részlet mutatja az áteresztő szelepet. Ezen a 34, 35, 36-os rész nem tudom mi, az enyémen ilyen nincs. Amit kivettem azon sem volt, amit betettem azon se. Egy sima furat van rajta. Ami feltűnt, hogy amit kiszedtem azon nagyobb átmérőjű volt a furat, mint amit betettem. Még meg is piszkáltam a furatot, bele is fújtam, hogy mitől van ez eltömődve.
Igen 99%.Csak előbb csavard ki a nyomásállító csavart.Kis tükörrel néz rá fészekre is,mert jártam már úgy hogy ferdén bele feszült nem ült fel rendesen.Kúpos szelepet olyat vettél mint ami benne volt ?? mert megvan melyik hová való.A kis rúgósat nem lehet betenni,az helyett amin csak kicsi luk van.
Nem tudom. Most raktam bele egy teljesen újat. Az ellendarabját is cseréltem. Sajnos szerintem rosszabb lett a cucc, mint volt.
Két példa:
Eddig ha alapjáraton a hidraulika kart lenyomtam akkor ugye a hátulja emelkedett, amikor végállásba ért akkor a kar visszaállt alapállásba. Most nem, csak ha gázt adok.
Ha a 3 fejes ekét beleengedtem a földbe, de valami miért meg kellett állnom, és ki kellett emelnem, akkor ha fogásban volt is az eke simán kiemelte. Most ha felmelegszik az olaj, akkor gázon sem emeli ki. Vissza kell tolatnom egy kicsit, hogy a föld lehulljon a vasakról és úgy már emeli.
Ami még megtörtént, hogy a hidraulika szivattyú nyomó ága, ami még fém cső volt, ki lett cserélve hidraulika gumi csőre, aminek kisebb a belső furata. Van benne könyök is, az meg pláne kisebb átmérőjű.
Erre tudok gondolni még, mert a többi hozzányúlás mind építő jellegű volt. Ugye a kúpos szelep lett cserélve és a vezértömbnél lévő gömb karok perselyei.
Lassulásmérővel mérték még tavaly az Mtz-t. Fék, kormány, világítás, esztétika (festés, üvegek, visszapillantók, ablaktörlő, mosó ) legyen rendbe... Vonófej levegőrendszer pótkocsidugó, ha vontatni akarsz, legyen rendbe... Gumik aránylag jók legyenek, ha kell, kérj kölcsön jó állapotút. Műszaki előtt mosd le, hogy ne ússzon az olajba...
Ilyen fojtó szelepes mérőóra van. azzal mértünk most is a hátulján, csak annyi, hogy el volt zárva, tehát az olaj nem folyt. Azt mondta a szaki, hogy a szivattyú mérésnél ki kell nyitni, és a nyomás mellett az átfolyó litert is méri.
Kíváncsi leszek hol a hiba, mert ezek a részek már drágák....
nem tudtam hol feltenni a kérdést, itt biztosan van köztetek piros rendszámos tulaj. Az volna a kérdésem, hogy egy piros rendszámos verda műszaki vizsgája ugyan olyan szigorú mint a fekete rendszámosé? fékek, kormányzás rendben hogy jónak kell lenni de rozsda, emisszió ilyesmi ezeket is komolyan veszik? mivel úgy is csak 25 km/h a végsebesség elvileg nem kellene olyan szigorúan venni mint olyan gépjárműnél ahol 150 km/h-val is lehet menni.
Megfelelő műszerrel mérj! Direktbe nehogy rá kösd az órát! Egy kézi vezérlésű ,fojtó szeleppel ellátott órával mérj ,amennyiben komolyabb műszered nincs!!
Ezért is gondolkodom így megcsinálni, nem nagy ördöngösség, még lesem kell vágni csak olyan biztosítót kellene csinálni ami arra rá megy, plusz egy lukat fúrni és abba menetet vágni.
ÁÁÁ nem hinném a nyuszin is így van mégsem nyom lefele az sem.
Szétszedted,megcsinálták menyibbe jött ??Vannak kétségeim az ötletedben.A munkahengerben van e persely a csapnál ??Mert ha nincs akkor csak ott fog fordulni,és szerintem hamarább megeszi kenéssel mint kenés nélkül ha bír az emelőkar lukaiban is.A nyuszinál amúgy szépen megvan oldva.Ha csak keresztül fúrnád a csapszeget és mindhárom fordulási ponthoz is fúrnál 2es lukakat ?? De ha úgy szeretnéd mint a nyuszinál akkor elég lenne a kalap egyik oldalát levágni,és a helyére hegeszteni 2-3 centis ékanyagot az elfordulás ellen. Az új típusok két irányú munkahengerrel jönnek,a többi része meg úgy néz ki mint a mieink,rá nem tudok jönni hogy miért.Tudhatnak nyomni lefelé is,vagy csak lehet olaj felül is benne a munkahenger jobb kenéséért ??http://webaruhaz.habi.hu/termekek/23057/Munkahenger_SALEO.html
Kolléga úr, ma nézegettem a new hollandon miként van rögzítve az emelőkarban a csap, és megfordult a fejemben erre is ugyan úgy rögzíteni és zsírozhatóra megcsinálni.