Mit szeretnél bebizonyítani? Minek jöttél ide? Azon kívül, hogy vámpírkodni és prekoncepciókat rám vetíteni? Nincs neked semmilyen betegséged, az is csak egy trükk lett volna, hogy minél több dolgot kiszedj belőlem. Tehát?
Annyira azért nincs, hogy ugyanazt kétszer leírd... :) Relatív, vagy abszolút igazam van, mert nekem nem mindegy! :)) Egyébként, neked az nagyon fontos, hogy úgy érezd, mindig igazad van?
Általában szeretem figyelgetni a manipulatív barmokat. Elvégre annyival találkozom, kénytelen vagyok időnként végignézni egy manipulálási folyamatot, csak aztán nem bírja a gyomrom, hiába.
Az én kérdésem hogy miért pont Hitler? Tényleg, miért pont ő? A történet a születésével kezdődik, ugye ha nem születik meg, akkor nem is robbanthat ki semmit... Vagy mehetünk előrébb is, a szüleinek, vagy a szülei szüleiknek, illetve azok szüleinek megszületéséig etc. Gondolkodhatunk abban is, ha nem fejlődik ki a Homo sapiens sapiens, akkor bizony nem lett volna Drezda bombázása. Vagy előrébb a naprendszerünk vagy a világmindenség keletkezéséig pl. Ha nézel mondjuk 8 méterről egy teleírt táblát, úgy, hogy nyitva mind a két szemed, de mondjuk a jobb szemed teljesen eltakarod a tenyereddel, majd a tenyered a szemed elől lassan elindítod a tábla felé, egyre többet fogsz látni a tábla tartalmából, tehát nagyon fontos a nézőpont kérdése..
A te kérdésed az lenne, hogy "miért robbantotta ki" vagy "hogyan", nem a "miért pont ő."
A "miért robbantotta ki", illetve a "hogyan robbantotta" ki kérdéseknek semmi köze nincs az én kérdésemhez... Az én kérdésem hogy miért pont Hitler, miért nem Józsi bácsi a nyóckerből? Aminek a megválaszolásában irreleváns, hogy hogyan és miért ... Tehát a kérdés a kirobbantó személyére vonatkozik, nem pedig a "kirobbantás" módjára, vagy okára. Ez eléggé nagy különbség szerintem, legalább akkora, mint, hogy "Vidd ki a bilit, vagy idd ki a bilit"... Nem mindegy ;)
Eléggé erősen elcsúsztattad. Igen, azon gondolkodnék, miért nem Sztálin vagy Churchill _ÉS_ megpróbálnék a történelmi ismereteim alapján válaszolni. A konkrét kérdésre, amely arról szól, "miért pont ő". Ahhoz tudnom kell, miben különbözött a helyzete másokétól, hogy az egyediségét meghatározzam. Minden egyediség csak a másoktól való különbözőség viszonylatában értelmezhető. Ehhez tudni kell, milyenek azok a mások, hogy különbséget tudjak tenni.
A te kérdésed az lenne, hogy "miért robbantotta ki" vagy "hogyan", nem a "miért pont ő."
Ha felteszik neked azt a kérdést, hogy miért pont Hitler robbantotta ki a II vilháborút, akkor te azon gondolkodsz, hogy miért nem Sztálin, vagy Churchill robbantotta ki, vagy megpróbálsz a kérdésre történelmi ismereteid alapján válaszolni? Nyilván a konkrét kérdésre fogsz válaszolni az ismereteid alapján, nem azon töröd a fejed, hogy miért nem Churchill robbantotta ki a II vilháborút. Ha mégis az utóbbi történne meg, akkor a hiba benned van, hiszen eltértél a konkrét kérdés konrét tartalmától. Na, most szerintem a konkrét kérdésre konkrét válaszadásra fog törekedni 100-ból 100 ember, fel sem merül bennük, hogy a figyelmük arra terelődjön,hogy tényleg, miért pont Hitler, miért nem Pistabá' a nyóckerből...
Szerintem meg ha bármilyen egyszerű példát hozok, pl. "miért pont az alma" vagy "miért pont a kék szeműek" vagy "miért pont a Zoli" automatikusan kiváltja azt a következő kérdést, hogy "miért nem valami más" :D ilyen egyszerű. Nem kell tudatában lennie annak, aki ezt mondja, de attól még működik.
Lehet önző génnek nevezni, mindegy.
A hit emberi dolog, ami az utolsó ember pusztulásával pusztul el... Bár ki tudja, mennyire lesz fejlett a mesterséges intelligencia és "túlél-e" a megalkotóját...
Azért a fajfenntartást nem venném egybe az egocentrizmussal, hiszen az előbbi a fajoknál ősztönös, míg az utóbbi az embernél fejlődési szakaszából maradt magatartászavar. Szerintem a " miért pont én szenvedek", -ből nem következik automatikusan a miért nem más szenved. Biztosan van ilyen is, de én még nem hallottam végzetes betegségben szenvedőtől, hogy miért nem a szomszéd Józsi szívta meg, egyszerűen azért, mert ez tök értelmetlen, irreleváns felvetés lenne egy legalább átlagos intellektusú ember számára.. Magából a helyzetből adódóan, nem adekvát az ilyen gondolat.Egyébként ennek is megvannak a fázisai.
Persze, nyilván jobb lenne, én sem vagyok ellene, sőt, érdekes... csak azon gondolkodtam el, hogy lehet-e minden tökéletes, vagy amint megoldunk egy problémát, jön a következő. Mennyire lehet hátradőlni?
Teljesen általános, hogy az emberek egocentrikusak, minden ma élő faj egocentrikus, különben nem maradhatott volna fenn. Még az altruizmus is az egocentrizmus része, ha kollektív egókról beszélhetünk, illetve a közösség által nyújtott védelemről. (azért ad, hogy valamikor visszakapja, vagy mert neki jól esik, akkor is, ha tagadja. Tedd azt mással, amit szeretnéd, hogy veled is tegyenek.)
Van különbség a "miért kell szenvednem?" és a "miért pont én szenvedek?" kérdések között. Ez utóbbi felveti azt, hogy "miért nem valaki más?"
Tényleg ki lehetne javítani a hibás gént? De az emberből az "örökkévalót" nem tudják megreparálni. Ha valahol könnyítünk az életen, valahol máshol nehezebb lesz, az egyensúly miatt... bár erre nyilván nincs bizonyíték, de így érzem.
Míért lenne nehezebb az élet, ha lehetővé válik mondjuk egy olyan betegség gyógyítása, ami egyébként az érintettek életét változtatja pokollá. Ezek az érintettek mind tartoznak valakihez, ha pl. a te gyereked szenvedne jelenlen állás szerint gyógyíthatatlan betegségben, de az orvostudomány fejlődésének köszönhetően meggyógyítanák, az neked hol lenne nehezebb az egyensúly miatt? Vagy, hogy ne csak egocentrikusan saját hozzátartozóról írjunk, nem nehezebb, hanem könnyebb lenne, ha pl. sok ezer ember nem halna meg rákban, mert meggyógyítanák őket, akkor a társadalomnak is hasznot hozna, egyrészről a egészségbiztosításban maradna a drága kezelések költsége, azután ezek az emberek tovább járulnának hozzá a társadalmi költségekhéz, stb., amik nem kis lépések lennének például az egészségügy fenntarthatóságában, színvonalának növelésében. Én nem vagyok a fejlődés ellenében...
Miért éppen én", ez olyan naiv, ahogy az emberek a kis egójukból kipislogva azt hiszik, velük nem történhet semmi, csak a másikkal, de hát azok le vannak szarva, azok a többiek.
Furcsa a hozzáállásod azokhoz, aki nem te vagy... Feltűnő benne a beleérző képesség hiánya, ami viszont jellemző az egocentrizmusra. Kicsit közhelyes is ez a gondolkodásmód, a zsigerből való általánosított ítélkezés, szomorú is. Túlzónak találom az általánosításod, bár nyilván sok ember ilyen. Gondolom, személyes tapasztalatok alapján írod le az emberekről alkotott képed, de miért egocentrizmus, ha
egy súlyos beteg ember ilyen kérdést tesz fel magában? Nyilván a jelenleg még nem ismerhető tudományos magyarázat miatt keresi a választ,
mondjuk egy olyan betegség esetén, ami sporadikus és a prevalenciája 1:100.000-hez... Konzekvenciaként én is azt írtam, hogy persze a válasz megvan, csak lehet, 50 év múlva derül ki, ettől függetlenül az érintett még nem köteles belenyugodni egyből a megváltoztathatatlanba, keresheti az esetleges okokat, ami talán segíthet a feldolgozásban, ez jelenti a miért éppen ént. Tehát én lehetséges okok kutatásáról írtam, így szerintem ennek nincs köze az egocentrizmushoz.
Tényleg ki lehetne javítani a hibás gént? De az emberből az "örökkévalót" nem tudják megreparálni. Ha valahol könnyítünk az életen, valahol máshol nehezebb lesz, az egyensúly miatt... bár erre nyilván nincs bizonyíték, de így érzem.
A gyerekes ebben az, ha valaki azt hiszi, hogy az élet mindig mással történik, sohasem vele. Ettől még szenvedhet, érezheti azt, hogy cserben hagyta a sors. "Miért éppen én", ez olyan naiv, ahogy az emberek a kis egójukból kipislogva azt hiszik, velük nem történhet semmi, csak a másikkal, de hát azok le vannak szarva, azok a többiek. A nem dohányzóra is lehet ezer más ok, városi levegő, stressz, a kaja, amiben azt sem tudjuk, mi van, sok kis dolog, ami összeadódik, a beteg gyereknél valamilyen mutáció, vagy olyan környezeti hatás, amit nem sikerült időben észrevenni, korrigálni. Gumicsontnak elő lehetne hozni a Schrödinger macskáját, hogy csak azért, mert nem látjuk, a kérdés eldőlt, tőlünk függetlenül. Kicsoda az ember, hogy csak azért, mert nem látja egy folyamat végkimenetelét, ezért azt állítja, hogy mindkét állapot fennáll, csak azért, mert ő nem láthatja? Ugyanaz a gyerekes egocentrizmus.
Ha nem látjuk az okát egy halálos betegségnek, vagy annak, hogy beteg gyerekünk van, az sem azt jelenti, hogy nincs az egész történet szálainak valahol összefüggése. Csak még nem találtuk meg.
Gondolod, ha egy hanyag háziorvos nem ismeri fel egy közelgő infarktus jeleit, akkor majd a szakápolók? Ez egészen abszurd. Futószalagon megy, ahogy írod, de azért vannak olyan tünetek, melyek alapján egy laikus is tudná, milyen szakrendelésre kell irányítani a beteget. Visszatérve a szülőkhöz, meg a kiszűrhetőséghez, szerintem a jövő a genomikai medicina lesz. Javítják a DNS mutációt, kicserélik a hibás gént.
Nem kötelezően kell, hogy átfusson a szerencsétlen agyán, teljesen logikus kérdés lehet. Nyilván nem lábtörésről van szó, mondjuk tüdőrákot állapítanak meg olyannál, aki soha életében nem dohányzott, vagy nem dolgozott olyan környezetben, annál felmerül a kérdés, vagy egy beteg gyerekkel rendelkező szülő agyában is felmerülhet a sok egészséges gyerek láttán. Ilyenkor úgy érezheti, igazságtalan vele a sors, pedig a valóságban megvan mindennek az oka. Maga a kérdés felvetése sem gyerekes szerintem, hiszen megvan általában egy elképzelt optimális életpálya a fejedben, és durván érinthet, ha nyugis nyugdíjas évekről álmodozol, de 30 évesen elpatkolsz vmilyen betegségben. A diagnózis felállítása és a halál között azért zömmel agyalnak az emberek, ilyen esetben. Ha viszont nagyjából a terved szerint alakul, 80 évesen már nem merül fel ez a kérdés, hiszen ilyen életkorban már természetes lehet a halál. Általában nem az a jellemző, hogy egy fiatal ember a saját haldoklását nyugodtan, magától értetődően veszi tudomásul, attól függetlenül, hogy az is benne van a pakliban. Persze eljön a rezignált tudomásul vétel ideje is, vagy akár a halál kívánása is. Mindennek megvan az ideje.
Túl sokat nem tudok hozzászólni, ami laikusként feltűnik, hogy a háziorvosok így is szinte "futószalagon" dolgoznak. Belenéznék egyszer egy háziorvosi rendelő egy napjába, hogyan zajlanak ott a dolgok. (nekem nem kellett sokat ilyen helyeken járnom... szerencsére) A beteg passzolgatása időnként, aki elveszik a háziorvosi, a szakorvosi rendelő és a kórház Bermuda-háromszögében, az felháborító, és az, hogy igazából senki sem felelős, mert betart bizonyos szabályokat, amelyek nélkül elúszna egy intézmény. Ugyanakkor, ha emiatt nem kap időben ellátást a beteg... frusztrálódik a beteg, az orvos, az ápoló, eszközhiány van, semmi sem működik úgy, ahogy kellene.
Biztos rohadtul nem mindegy, hogy Pista bácsi, amikor bemegy egy hátfájással, ami akár egy szívinfarktus is lehet, és mondjuk azt mondják neki, egyen C vitamint, esetleg kap antibiotikumot és hazaküldik, mi történik vele ezután. A háziorvosnál lép be az ellátó rendszerbe, és nyilván nem mindegy, hogyan. Akkor viszont komolyabban kéne venni ezeknek az "egyéb szakdolgozóknak" a képzését, gondolom én.
Olvasgattam olyanokat is, hogy skizofrén szülők gyerekeinél pl. nagyobb az esély, tehát a környezeti tényezők szerepet játszanak, elviekben megelőzhető... gyakorlatilag?
Te érzel ilyet, hogy "miért éppen én?" Tőlem teljesen idegen, mindenhol ezt hallani, hogy szerencsétlenség esetén szinte kötelező jelleggel át kell futni az agyunkon, "miért éppen én?". Valahol beképzelt és gyerekes dolog azt képzelni, hogy majd a szomszéd helyettem eltöri a lábát és akkor nekem majd nem kell ezt átélni.