nemrég tévedtem a fórumra és érdeklődésből olvasgattam a hozzászólásokat. Ez a téma is érdekelt, mert kb. három-négy hónapja még én is gyomorégéstől és - néha rettenetes - rohamszerű gyomorfájásoktól szenvedtem, és nekem is felírt savlekötőt - Qualmatel-t - az orvos, aki mellesleg a nagybátyám, bár csak telefonon írtam le neki a tüneteket. Szerencsére ritkán fordulok hozzá, akkor is csak teljes vész esetén. Na ez következett el ekkor, amikor már a gyomorfájástól levegőt sem kaptam rendesen, úgy 10 percig.
Jól van addig, hogy ha baj van, akkor bekapod a savlekötődet, de mikor egyre többször kell és egyre erősebb?!?! Nem tudom, ki, hogy van ezzel, utánaolvasgattam és olyan egyszerű dolgok segítenek. Az pl. köztudott, hogy a mai világban ennek a sok tartósítónak, állományjavítónak, színezéknek stb. a fogyasztása a szervezet elsavasodásához vezet, de ide tartozik még, hogy túlzottan sózunk, fűszerezünk. Nosza, mi az az étel, ami semlegesíti a sok savat? Például a tej, mivel a fehérjéje könnyen kicsapódik - így semlegesítődik a sok sav. Ez persze azt jelenti, hogy nem vész esetén, hanem megelőzésre használandó, mert a sok kicsapódó fehérje rögtön hányást eredményez, ezt kismamaként tapasztaltam.
El is kezdtem tejet inni literszámra, ez nem is drága. Jó is volt, csakhogy amikor a sav fölment, akkor olyan bélgázaim voltak, hogy azt leírni nem lehet :))), és midegy, hogy a tejet délelőtt v. után ittam, este jöttek a dolgok.... Ezért aztán már nem mertem tejet inni, maradtak a kekszek, kenyér, minden, ami hízlal, az savlekötő. Szóval attól való ijedtségemben, hogy allergiás vagyok a tejre és így, ha nem iszom, kálcium-hiányos, csontritkulásos leszek, Korall-kálciumot kezdtem szedni és hogy mégis jobban felszívódjon, hozzá magnéziumot. Ezt is mindenhol hallani egyébként, hogy ez a kettő együtt az igazi. Azért néha egy-egy capuccino-t elkezdtem megengedni magamnak, számolva a "jószagú esté"-vel. És láss csodát, elmaradtak. Elolvastam hát, mit írnak ezekről a csodakapszulákról, hát kiderült, hogy gátolják a szervezet elsavasodását.
Nekem nem is áll szándékomban meggyőzni senkit semmiről simán leírom amit tapasztalok, aztán ha valaki kipróbál dolgokat ok, ha nem nem.Én a baromságozáson sem akadtam ki, lereagáltam és pont:)
Sziasztok!
Van elég bajunk, és még itt is egymást fikázzátok, inkább a tapasztalatok megosztásával foglalkozzunk, segítsünk egymáson, és ne veszekedjünk, szerintem ez nem az fórum topic. Annyit az egészhez, hogy mindenkinek más jó, tehát nem állíthatjuk egyértelműen azt, hogy az ágy így…………a jó, mindenkinek ki kell egyénileg tapasztalnia.
"Ugyanis a reflux lényege az, hogy nem zár a gyomorszáj. Normál esetben alhatsz te fejen állva is, nem jön vissza a gyomorsav. Reflux esetén visszajön. Nyilván van, hogy állva IS "
én is ezt mondtam. és szerintem a legrosszabb az ülőhelyzet, szerinted a fekvő, ennyi a különbség. ettől még nem kéne sértegetni a másikat :(
Koszi a hozzaszolasokat mindenkinek. Mult heten voltam tukrozesen, ott allapitotta meg a refluxot a gasztroenterologus-sebesz doki (jo parositas :)). Biztos, hogy az eletmod sokat jelent, 2 hete nyaraltunk, sokat usztunk, jarkaltunk, egesz ido alatt joforman semmit nem ereztem. Utana itthon voltam egy hetet, akkor mar igen, hetfon mentem dolgozni, es most megint elegge faj, pedig betartom az utasitasokat. Csak a cigi ne hianyozna annyira! Ket muszakban dolgozom, tehat kiegyensulyozott eletmod szoba se johet, mar csak a foglalkozasom miatt sem. :(( Ma visszamegyek a dokihoz, meglatom mit mond majd. Lehet, hogy csak en vagyok turelmetlen.
na én meg pl az vagyok aki ha nem eszik este attól van rosszul, persze az esti evés csak könnyű kaja, saláta kekszecske ilyesmi de ha ez nincs akkor ahogy lefekszem elkezd fájni égni a gyomrom.
Nekem a harmadik gyógyszertől volt érezhető javulás az elején.
Hát a gyógyszer valamit enyhített nekem az elején, de azért nem múltak el a panaszok, illetve a fájdalom. Általában nagy százalékban akiknek ez előjön azok nem tudnak szabadulni ettől, jobb- rosszabb időszakok váltakoznak. Nekem tavasztól nyár végéjig nagyon rossz, ősszel télen viszonylag jól vagyok. Fontos, hogy a refluxxal minden egyéb emésztési zavar is együtt jár. A sav lejuthat a belekbe és görcsöket okozhat, bizonyos esetekben hasmenés során távozik a szervezetből a sav.
És még valami, ezt az emésztéssel kapcsolatos nyavalyát nagymértékben befolyásolja az életmód, az elmúlt heteket szabadságon töltöttem és nagyon klasszul voltam, szinte tünet mentes, a héten elkezdtem dolgozni és minden folytatódott.
Mióta itt vagyok a fórumon azóta sikerült azt az instrukciót megfogadni amit írtak, este hat után ne egyek semmit, ez igazán jótékony hatással van rám, bár kicsit nagyon éhes vagyok, de megéri a koplalás.
Tükrözésen, vagy gyomorröntgenen voltál már? Egyes dokik (körzeti orvosok, de mezei belgyógyászok is) hajlamosak vizsgálat nélkül is megállapítani a refluxot, nem biztos, hogy mindig helyesen ... gasztroenterológus mondhatja ki a végső szót, vizsgálat után.
Nekem a gyógyszer szinte azonnal hatott, de nem mindenkinél ez a helyzet. Lehet, hogy más gyógyszert kell felíratni a dokival, szvsz menj vissza hozzá azzal, hogy nem javult az állapotod.
Ne rémülj meg, a reflux néha ijesztő tüneteket produkál ...
"Ha az anyagnak jőni kell, akkor jőni fog a slejm, hiába állsz, fekszel, vagy ülsz."
Na EZ BAROMSÁG. Ugyanis a reflux lényege az, hogy nem zár a gyomorszáj. Normál esetben alhatsz te fejen állva is, nem jön vissza a gyomorsav. Reflux esetén visszajön. Nyilván van, hogy állva IS, de fekve biztosan.
A kettővel utánad szólót szeretném megerősíteni abban, hogy az ásványvizes ötleted is számomra BAROMSÁG, mert nekem a szénsavas ásványvíztől rettenetesen ég a gyomrom. Fantától nem, ásványvíztől igen.
De tudod, mire gondoltam? Lehet, hogy az én gyomrom a BAROM???
Bocs, vmi rosszul van beallitva a gepemen. Na meg egyszer: Sziasztok! Uj vagyok a "klubban", sajnos, a mult heten allapitottak meg nalam is a refluxot, hosszas kinlodas utan. Erdeklodessel olvastam a hozzaszolasaitokat, mivel az orvosnal nem sok felvilagositast kaptam, azonkivĂĽl, hogy surgosen hagyjam abba a dohanyzast (amit meg is tettem, 1 hete mar nem gyujtottam ra:) ) , ne igyak kavet, alkoholt, ne egyek paradicsomot, citrusfeleket, ill. emeljem meg az agy labat 5-10 cm-rel. Omeprazol Hexalt kaptam, 1 hete szedem, de nem erzek nagyon javulast, sot nem csak eg a gyomrom, hanem faj is, mintha belulrol hasogatnak. Mik a tapasztalataitok, a gyogszerszedes megkezdese utan mennyi idovel ereztetek javulast? Mar teljesen el vagyok kenodve, mindenre gondolok (leginkabb a rakra), es nagyon felek...
Szerintem nem kéne csak így kijelenteni egy-egy módszerről, hogy "baromság". Van, akinek ez jön be, van, akinek más. Ennyi erővel azok, akiknek a szénsavtól jelentkeznek a tüneteik, a te szénsavas ásványvizes javaslatodra is mondhatnának hasonló minősítést...
-egy ebéd után a lehető legrosszabb ha ülő helyzeben a számítógép monitor előtt ülsz, akkor nyomódik a legjobban a hasad. Attól még egy ebéd utáni fekvés is jobb, persze ez túlzás, csak az egyik topiktárs írta be n+1-szer , hogy meg kell emelni az ágyláb magasságát baromságot. Ha az anyagnak jőni kell, akkor jőni fog a slejm, hiába állsz, fekszel, vagy ülsz.
- szénsavas ásványvíz elsősorban egyéb italok, levesek (gyümölcslevek, sör, bor, halászlé, gulyásleves) szétcsapatására szükséges, másodsorban a gyomortartalom állandó hígítására (ez utóbbira a szénsavmentes is jó)
Igen, ez így van. Nekem pl. "melléklelet" volt a gy.tükrözésen a GERD II. Eredetileg azért mentem el, mert azt hittem, a négy évvel korábbi nyombélfekélyem újult ki. Ui. a tünetek ua-ok voltak. Erre tessék. :-/ Nekem semmi olyan tünetem nincs, amit itt leírtatok (lekopogom), amiért nagyon hálás vagyok a magasságosnak. Együttérzek mindenkivel, és sok kitartást, tünetmentességet kívánok a nálam kevésbé szerencséseknek!!!
én már meg sem lepődök a tünetek sokféleségén, azokat csak az orvosok nem szokták felfogni, nekem a szénsavastól pl nem szokott bajom lenni, és amúgy nagyon színes tüneteket tudok felmutatni:)mostanában éjszaka is felébredek arra hogy ég a gyomrom eddig legalább éjjel nyugtom volt.
A szénsavastól általában rosszabb szokott lenni, nem javul....és hogy fevőhelyzetben lettél jobban...ezek eléggé ellentmondásosak ezzel a betegséggel kapcsolatban ....fura
nekem 1 gyomortükrözéssel megjavult minden 2 évvel ezelőtt, azóta tünetmentes vagyok gyógyszer nélkül. ( ecet, kávé semmi ; semmiféle vajas/zsíros/lekváros/sajtkrémes kenyér ; cigi-pia minimális ; sok szénsavas ásványvíz)
régebben: étkezés után kapásból feljött az étel zsíros része, nem kellett ahhoz megemelni az ágy lábát, sőt főleg ülőhelyzetben fordult elő, a fekvő helyzet csak enyhített rajta.
Azt hiszem a kénes tartalomtól van az a bizonyos íze, de ki lehet bírni.Én még a Széchenyi fürdőből is szoktam hazavinni egy demizson vizet,az is jó a sok savra és mellette sok kálcium,jód stb. van benne.Beszéltem egy hapsival,akinek a gyóhyszert teljesen kiváltotta.
Sós íze van, amikor először kóstoltam, elég furcsa volt, de meg lehet szokni. Mindenféle oldott ásványi sókat tartalmaz, gyomor-és bélpanaszokra használják már régóta:
Az egyszerű Salvus vizet próbáltátok már?Gyógyszertárban lehet kapni és nekem pár korty és már nem is ég a gyomrom.Aztán még rendszeresen kellene enni műzlit, de nem a gyerekeknek való édesített fajtát,hanem csak búzacsírát és búzakorpát.Nem kellemes, de lejutva felszívja a savat és az emésztésnek is jó.
homeopata orvosnál jártam én is, valószinű nem volt a helyzet magaslatán, mert nem igazán tudott segíteni, de van két szer ami ha nem nagyon ég a gyomrom csak kezdődik akkor szokott segíteni, ez az arsenicum album d30. meg a sulfur.
amúgy még kipróbáltam az ökonet termékeit, abból meg a stomasztika segített, ahhoz most épp visszatértem, mert eégsz jó lesz tőle a belsőm, de persze nem tökéletes.
nektek a köldökötök tájékán nem szokott fájni a hasatok?nekm majdnem mindig ugyanott jobb oldalon szúrkál.