A jó Isten tán nékem is meghallja Egek felé kiáltó hangomat, Midőn Teérted fordulok Hozzája. Hiszen nem kérek Tőle én sokat: Kérésem csupán egy rövidke mondat És minden, minden belefér: Az élet szürke, csapkodó sarában Lelked maradjon mindig hófehér!
Ha mosolyt hozok a könnyek helyett, így maradjak meg neked. Ha csillogóra váltom a szemedet, így maradjak meg neked. Ha kezed kezemben megremeg, így maradjak meg neked. Ha én melletted állok félve meg, így maradjak meg neked. Ha szeretnék együtt félni veled, így maradjak meg neked. Ha vagyok én neked a szeretet, így maradjak meg neked. Ha velem a szép még szebbé lehet, így maradjak meg neked. Ha te szépnek látod a lelkemet, így maradjak meg neked. Ha vagyok az, aki más nem lehet, így maradjak meg neked.
Semmiképpen se szabj gátat sem a gondolatoknak, sem a képeknek!:-) Hiszen ezzel mindannyiunknak sok szép percet szerzel!
Jó pihenést kívánok neked, kedves Arozika!
...
Szabó Lőrinc: Fényszárnyú szó
A tűnődés, mely fájt, vagy jólesett, s mert segítette az emlékezet, kezdte szavakká alakítani a világomat. Mihelyt valami rajz őrizte, kép, megfogalmazás, rabom maradt az illanó varázs, és arany lett a nap boldogtalan bánata, boldog, teltfényű arany. Ezért szerettem meg a verseket, ezért aggattam tele csüggeteg lelkemet mások örömeivel: s hogy én is írtam, így vesztette el különbségét jó és rossz: gyönyörű lehet a kín, s nem én vagyok - a mű, a vers a fontos! És ez, ez nevelt félre: lassankint jobban érdekelt az életnél a róla mondható, a fényes Napnál a fényszárnyu szó.
Arozika kedves, nyugodtan hozz bármilyen hosszú verset, gondolatot - egy alkotást nem a hossza határoz meg, ahogy abból a szempontból is mellékes a terjedelme, hogy valakinek tetszik a hangulata, az általa felidézett emlékek sokasága vagy éppen csak azért, mert úgy gondolta, megosztja velünk az adott gondolatot.
Nagyon nagyra értékelem azt a figyelmességet, amivel a topiktársak felé fordulsz....
...
Szabó Magda
Valóban
Mi van fejünk felett? Mi van? Micsoda jel? A tavasz puha szája csak sír, és nem felel, és nem felel a nappal, és nem felel az éj, -
de annyira szép ..és tudom , hogy Jahorka is szereti .
Kérlek szólj rám ..
......
Reményik Sándor
Kölcsön
Add egy órára kölcsön a szemed. A nyugodt, tiszta pillantásodat, Mely felitatja ezt az őszi pompát: A barnát, bronzot, bíbort, aranyat, S hatalmat ad a táj fölött Neked. Add egy órára kölcsön a szemed. Hisz' látok én is: bronzot, aranyat, És a kék eget örök hátterül. De más e látás. Az én két szememre Mindíg valami kis fátyol terül. Ha tágra nyílik ámuló szemem Függönyt engednek elé hirtelen Surranó kicsi gondolat-koboldok. Jaj, nekem nem jelennek meg soha Felséges önnönmagukban a dolgok. Neked adatott szemtől-szembe látni. Te látod őket úgy, függetlenül Mindentől, Testvér - tenmagadtól is. Milyen lehet a te szemed belül? Ahogy a világra most ráderül: A világ nézi vele önmagát. Ó, ha csak egy órára megszerezném A szemed titokzatos alkatát! Csak most, addig, amíg lemegy a nap, S a fák tetejét glóriába vonja. - Micsoda százszoros dicsfény-sugárt Jelenthet a Te szemednek e pompa! - Csak most, addig, amíg lemegy a nap S magával rántja égő szemfedőjét, Hogy néma árnyak égre-földre szőjék A csillaghímes mély feketeséget. Csak addig add a szemedet nekem. Azután Testvér - visszaadom Néked.
Mindig örülök, ha látlak a topikomon, mert tudom, nagyon szépeket hozol. Köszönöm.
Legyen szép hétvégéd!:-)
...
Reményik Sándor: Csak így...
Hogy mért csak így: Ne kérdezzétek; Én így álmodom, Én így érzek. Ilyen messziről, Ilyen halkan, Ily komoran, Ily ködbehaltan, Ily ragyogón, Ily fényes vérttel; Űzött az élet, S mégsem ért el. Menedékem: A nagy hegyek, Az élet fölött Elmegyek; S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen: Én, örök vándor, s örök idegen.
Szép estét minden kedves topiklakónak és topikolvasónak és egyben természetesen nagyon kellemes hétvégét is kívánok mindenkinek!
...
Ő nem sok embert szeretett. A szíve mély, de zárt világ volt: Különös kőfallal kerített, Mély futó-árokkal határolt. S hogy őt szeretik: alig hitte: Őt, önmagáért, semmi másért, A szívébe zárt mély világért.
Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor ráragyog a nap, amikor repülőgépe a sötét viharfelhők fölé emelkedik, oda, ahol mindig fényesség van, kék-ezüst tündöklés. Az életet sokan iskolához hasonlítják, ahol tanulni kell, üzemhez, ahol dolgozni kell, néha börtönhöz, ahol az ember bűnhődik. Az angyal mindezeken túl van. Túl van a hittanórákon, a filozófiákon; most már látja, hogy az Élet nem egyéb, mint játék. Úgy él, ahogy a madár fürdik a tócsában, vagy a hal fickándozik, önfeledten kiugrik a vízből, nem azért mert éhes, hanem „csak úgy”. Mint amikor az ember táncra perdül, nem azért, mert valaki felkéri, hanem mert nem bír magával. Kedve van hozzá. Jókedve. Ezért a kedv szóért hívjuk is a csodálatos anyanyelvünkön kedvesemnek azt, akit nagyon szeretünk. És ha valakinek a kedvében jársz, azt jelenti, hogy nagy örömet okozol neki. Kedvesség nélkül nem tudok elképzelni szeretetet. Csak itt, ebben a végső tudatállapotban ébredünk rá arra, hogy minden bajnak, őrületnek mélységes oka van a teremtésben. Ez égetett ki belőlünk mindent, ami nem volt tiszta kedély és zavartalan boldogság. A mennyország „zenés – táncos” hely. Ahogy az egész kozmosz is az. Mindig mindenhol zene szól. Sőt, zenéből van szőve az egész Mindenség; rezgésből, hullámból, erők és részecskék szédült táncából - csak ezt eddig nem hallottuk. Nem volt fülünk hozzá. Az angyalok itt már akaratlanul énekelnek. Az ember is ezt teszi amikor vidám. Észrevétlenül fütyül ha olyasmit csinál, amit szeret. A jókedv dalol benne. Tudod, miért fütyülünk, dalolunk? Mert azt érezzük: halhatatlanok vagyunk. Ez nem tudatosul bennük. Nem is gondolunk rá. Csak megérint bennünket az öröklét mámora. Az, hogy fenemód jó lenni! - hogy a világ nem keserves melóból, hanem örömteli játékból állt elő. Az istenélmény nem egyéb, mint a szüntelen „jó lenni” állapota. Átsuhant már benned ez az élmény? Ez a „de jó lenni”? Biztos vagyok benne. Ebből értheted meg milyen egy angyalnak.
A napraforgók nem egymásra néznek, egész valójuk feltárják a fénynek, mert fényre vágynak és a fényből élnek. Nem a virág, a fény tehát a lényeg, a napraforgók nem egymásra néznek. De jó,hogy tőlük tanulni lehet még! Elnézem őket, én is így szeretnék...
A vers árnyék, a fény gyermeke, megfogni nem tudod, s ha látod, érzed, hallod, tudod, sejted hogy van valami titka, amit még az sem képes megfejteni teljességgel, akiből, vagy akin keresztül érkezik. A titok, Themenosz titka, s hiába lesünk a rímes réseken csak leheletét érezhetjük, csak árnyait tapinthatjuk. Mégis milyen jó, ha ez a kevés is eljut lelkünkbe, és milyen jó lenne, ha a nehéz ajtók egyszer megnyílnának, s úgy törne ránk a fény, mint a tavasz, az időtlen, örök, virágillatú feltámadás, a mindörökké költemény...
(ismeretlen szerző)
Hogyan mondjam el lelkem álomtengerét Hogyan mondjam el - hogy te is megértsd Utam visszafordul és hozzám szalad nevetve Megkérdezi merre menjen hol keressen elveszve De szemében könny csillog száradón Tagadja önmagát áltatón
Merre menjek?
Előre ahol madaram sem járt nagy titokban Szellő rohant házfalakba ki-nem-nyitott ablakokba Hazautak megálltak pihenni kitalált fák hűsében Kibontott szárnyakkal szállni féltek szélvészen Szellő simogatja szivárvány-ölelte arcomat Leporolja ezer éves lábnyomaimat
Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze
- teljesen váratlanul - megváltoztatja az egész életünket."
Gondold, hogy más bolygón ébredsz fel egy hajnalon. Érzed, hogy néznek, ülnek az ágyadon, csak mosolyt keresnek arcodon. Minden szót értesz hangtalanul - csak szemedbe néz, ki hozzád szól, azt mondja: könnyebb lenne, hogyha elfelejtenéd honnan érkeztél.
De a szép új világ falait egy dallam lépi át...
Szerelemdallam, a szívedig halkan száll és egy érzés rád talál - Egy régi dallam, mit valahol itt hagytál, újra benned él már, a Földről szól hozzád...
Gondold, hogy szállsz a Föld felé, de a csillagokba zuhansz. Érezd, hogy hívlak - törött szárnyadban van még erő, hogy rajtuk átsuhanj.
Egy szép új világ falait egy dallam lépi át...
Szerelemdallam, a szívedig halkan száll és egy érzés rád talál - Egy régi dallam, mit valahol itt hagytál, újra benned él már, a Földről szól hozzád...
Szerelemdallam, a szívedig halkan száll és egy érzés rád talál - Egy régi dallam, mit valahol itt hagytál, újra benned él... Szerelemdallam, a szívedig halkan száll - egy szerelemdallam, mit valahol itt hagytál...
