Üdvözlöm az idelátogatót! Ezen a fórumon szeretném azon motorokat bemutatni, melyeket egy helyre fixen letelepítve használtak elődeink. Azért hoztam létre ezt a topikot, hogy kötetlenül beszélgessünk mindazokkal akiket ez a téma érdekel vagy netán gyűjtéssel s restaurálással kívánnak foglalkozni.
Köszi, nagyon nagylelkű felajánlás, amit így ismeretlenül, pár fórumbeírás alapján szégyellek elfogadni.
Helyem nem igazán lenne, egy példány van most feljavítva (amiről a képet betettem) és egy másiknak folyik most az adásvétele. Az egy ember által, segédeszköz nélkül odébb rámolható motorokra vadásztam.
A képen betett Briggs stabilmotor is mobil lesz, nagynyomású szivattyút hajtva, egy vasúti kocsi tetején fog időnként utazni.
Érdekességképpen: a Nyunyuka Házi Kendácsoló Művek-gyártmányú tengelyvég-kihajtás, fölszerelés előtt:
értékelem a hozzáálásodat a témához,látom a lelkesedést ezét ha 2 héten belül eljősz hozzám akkor adok neked egy ifa stabilmotort ajándékba és ezt most komolyan gondoltam
Hozzám is lógó főtengelycsapágyakkal, rojtosra kopott szimmeringekkel, beszorult dugattyúval, törött gyűrűkkel került. Vesztenivaló nincs alapon szétszedtem, belül egyszerű, mint a százas szög.
Az egész motorka kb. 10 kiló, mégis erősebb, mint a 100-akárhány kilós MIA. Igaz, van köztük kb. 40 év :-). Lesz majd ez is olyan értékes, mint ma a Ganzod - csak teljen el elég idő :-).
Üdv! Tudok egy morzsolót eladót/képet később tudok betenni/ úgy tudom hogy a Vörös Csillag Gyárból származik kb 50"-es évek eredetileg tekerős volt de át lett alakítva villanyosra
Írt a Curt Stolver ügyben. Egyenlőre időt kért, jövő héten megy a Stolver múzeumba és belenéz a nyilvántartásba. Arról is írt még, hogy neki van jogosultsága megtekinteni az eredeti gyári kimutatásokat.
Nem biztos hogy jó hir mert mostmár egyáltalán nem vagyok biztos hogy reform hengerem van és csőtartója gyárilag nincs viszont eredeti szivótorok az van sajnos a zöld reform motor gazdáját nem ismerem csak aki a képeket küldte majd megkérdem hogy publikus-e a cime.
szegény Mávag traktort már majdnem teljesen szétszedtem szerencsémre nem is olyan rosz a helyzet mint ahogy azt az elején gondoltam.
Gabibá: a bartkó motorra nem tud valami jóizű cserét felajánlani? na persze ha egyáltalán tetszik.
Üdvözöllek az interneten, arra kérnélek hogy a másik képet is tedd fel, mert ezen a képen látszódik a motor valódi szépsége. Persze lehet hogy csak nekem tetszik, ez esetben úgy lennék mint a vőlegény a csúnya menyasszonnyal. No me a Warchalovwskit is kérlek feltenni, hogy lássuk hogy anno divat volt a gömbölyded forma. Üdv az öreg Oldengine.2006-ból való ez a kép.