Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Senki nem beszélt itt erről, amiről Te itt most beszélsz. Sem Pálról nem szóltunk, sem az Ő tanításairól, sem arról, hogy miként ítéljük meg azt, hogy ki szólja az Úr szavát. Nem ez a téma ugyanis, hanem csak a bűn fogalmának kérdése önmagában.
Nézz utána, Te magad vetetted fel ismételten ezt a kérdést a 2552-ben, s arra reagált Guzmen 1 mondatos bűndefiníciójával a 2553-ban, majd én Guzmennek később a bibliának egy Vele összecsengő idézetével!
Ne vidd tovább tehát egy másik kérdésre, hanem maradj annál, hogy szerinted is ez a fogalma a bűnnek, vagy sem? Mert másik kérdés az, hogy miként szól az Úr, s miként tudta/tudja azt az ember egykor, s a jelenkorban biztosan meghallani? Mert a meghallás bizonyossága nem befolyásolja azt, hogy az Úr már szólt. Mert az igazi baj valóban Jézus szerint is az volt, hogy vak és süket a nép, holott azt gondolják, hogy látnak és hallanak. De a definícióját a bűnnek a nép is ismerte, az pedig az volt, hogy "ha szorgalmasan hallgatsz a Te Uradnak és Istenednek a szavára, akkor..."
Azaz a definíciót kell először ismerni és elismerni, hisz a meghallás biztos módja már egy másik kérdés. Ahogyan mindig is az volt, lásd pl. az Úr szavát szóló Jeremiás próféta hányattatásait más "Úrnak" a szavát szólókkal szemben...
Ettől még azonban a valóban az Úr által kimondott szó maradt a zsinórmértéke mindannyiuknak, s cselekedeteiknek!!!
A megtartandó rendelkezések, parancsolatok és törvények csak Izraelnek szóltak, és csak Jézus idejéig, mert csak velük kötött szövetséget engedelmeskedésre (szolgaságra).
Nem kötelezheted tehát azokat a mai zsidóságra, sem a pogányokra.
Mert mig a személyi engedelmesség a zsarnokság vagy önkény feltételeit teremti meg, addíg a törvényekben megszabott parancsoknak való engedelmesség egy kétoldalú szövetség megvalósulásának a feltételeit teremtette meg.
Izraelnek adott törvények az utóbbi célt szolgálták.
Tehát abszolútt azt jelenti ez, hogy az engedetlenséget én egyáltalán nem tartom bűnnek, hanem csak azt, amikor a parancs bűn meghatározására vonatkozott. Parancsot adni azonban lehet olyanra is, ami nem bűn, tehát cipő pucolására, vagy alma evésére is adhatnak parancsot, vagy egy cipő ki nem pucolására, vagy egy gyümölcs meg nem evésére is, az nem azt jelenti, hogy a parancs egy bűnt tilt meg.
Ilyenkor lehet azt mondani, hogy a parancsszegés helytelen volt, de nem követtek el vel bűncselekményt.
Mondok egy példát. A gyilkosság bűn, mert emberi életet közvetlenül kiolt. A ne ölj azért egy bűnre vonatkozó parancsolat.
A cipőpucolás megtagadása azonban nem bűn, mert megtagadásával nem oltasz ki emberi életet tehát a cipőpucolásra vonatkozó parancsolat megszegése lehet helytelen, de nem bűnös.
Visszafelé következtetve, amikor a törvényekben megszabott engedelmességen túli engedelmességet követel valaki,akkor az már az önkény uralmát jelenti.
A kereszténység pont abban hibázik, hogy a Mózesi törvényen túli abszolút engedelmességet követeli meg, ezen keresztül minden engedetlenséget bűnnek minősít, jóllehet maga az Isten az ember szabadságát szeretné hogy hirdessék.
Ráadásul a Mózesi törvények alól való felszabadulás is ki lett nyilvánítva Pál apostolon keresztül, ezért bárminemű engedelmességi követelése eleve hibás irányt szab a keresztény elvárásoknak.
Duplán ráadásul a Mózesi törvényekben megfogalmazott engedelmeskedési elvárások csak a zsidók számára adattak, akiknek erre vonatkozóan külön szerződésük volt, tehát a pogányokat ebbe bele kényszeríteni alapvetően téves dolog, amikor a szerződés sem vonatkozik rájuk, sőt mára már érvénytelenné vált maguknak a zsidók számára is.
Visszatérve Ádámra alapvetően hibás az a gondolat, hogy az engedetlenségük lenne minden bűn gyökere, mert amikor az engedetlenséget eldöntötték, vagyis amikor a keresztények által minősített bűnt elkövették, még nem ettek a jó és gonosz tudásának a fájáról. A bűn a keresztény írástudók fényében egyáltalán nem a jó és gonosz tudásának megszerzése volt, mert az engedetlenségi döntés előbb született, mint ahogy a bűn elkövetését a gyümölcs megevéáséből fakadó hatásaként azt lehetővé tette volna. Magyarul az Ádám már azelőtt bűnös volt, mielőtt a fáról szakított volna, és nem attól lett bűnös, hogy a fa gyümölcse azt kiváltotta volna.
A helyes megfejtés tehát az, hogy Ádám nem vétkezett az engedetlenségével, mert a jó és gonosz tudásának megszerzésével váltak csak lehetővé a bűnös cselekedetek elkövetése.
Ez csak egy aspektus a sok közűl. Az igazság = valóság? Mert ha igen, akkor lehet, hogy az az igazság, hogy valami olyan birtokába jutottunk, ami azóta is determinálja az emberiséget, vesztére. Ez gáááááz.
Mert az "Isten szava" gyűjtőfogalom, tartalmazza a kedélyes "együtt sétálgatások" beszélgetései mellett a "megtartandókat, a parancsolatokat, rendeléseket és törvényeketIS" (1.Móz. 26,5.). Minden szavával kimondott megtartandó parancsolatával, rendelésével és törvényével az azt hallott és elfogadott emberrel szövetséges viszonyba kerül bármiféle külön ceremónia nélkül.
Ezt írod:"Nem az Istennek való engedetlenség volt bűn már a törvény ideje alatt sem, hanem az Isten parancsolatainak való engedetlenség."
Most had ne merüljünk mélyebbre, mit is értesz "Istennek való engedetlenség" és "Isten parancsolatainak való engedetlenség" alatt, mi a különbség a számodra, e két megfogalmazás között. Folytassuk azon változat szerint, mikor is elfogadod az engedetlenséget, mint bűnt. Tehát szerinted az Isten parancsolatainak, parancsainak való engedetlenség a bűn. Akkor nézzük, mit mondott a Teremtő Isten, az Éden kertjében, Ádámnak a "gyümölcsevés" után:
Mózes első könyve 3. fejezet 12. vers "Az Isten erre azt mondta: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél?"
Tehát, előtte parancs, tiltás hangzott el, mit ne csináljanak, és ezt mégis megszegték. Tehát engedetlenek voltak, s mivel parancsot szegtek meg, ez bizony bűn. Ráadásul halmozott bűnsorozatot követtek el, mivel, nem bíztak Istenben, aki magától is megadta volna nekik a jó és rossz tudásának képességét, ha eljön az ideje. A csecsemőnek még tejre van szüksége, ők pedig egyenlőre még azok voltak, a maguk módján. Isten tudta volna az idejét a tilalom megszüntetésének. Az engedetlenségből fakadó bűn még súlyosabb megnyilvánulása volt a részükről, hogy elhitték, Isten hazudik. Mindezek összessége okán lettek, Ádám és Éva felelősségre vonva, és kiűzetve a "Paradicsomból".
Alapjaiban a lelkiismert az ember felfogásától illetve hiedelmvilágától függ. Ha az valamit tisztátalannak vagy erkölcstelennek ítél, akkor azt a "lelkiismeret" fogja kifogásolni.
Valaki a szombaton végzett munkát bűnnek tartja, valaki pedig kötelességnek.
Valaki a szexuális életet bűnnek tartja, valaki pedig az élet részének.
Valaki a tehén levágását bűnnek tartja, valaki pedig a levágásával táplálkozik.
És bármelyik közülük akkor érzi a lelkiismeret furdalását, amikor éppen a felfogása által helytelenített dolgot megteszi. Ha az hívő akkor azt, ha hitetlen akkor azt.
A lelkiismeretre való hivatkozás valójában egy kikerülése az igazság megismerésére szánt lépeseknek. Az adott cselekedet minősítése már tudott és ismert szabályok alapján lesz megítélve, ahelyett, hogy annak a cselekedetnek természetét és okait az ember először megvizsgálja, másodszor pedig megértse. Egész biztos, hogy egy megértett cselekedetből más döntés fog születni, mint a lelkiismeret alapján ismert szabályok szerint helyeselt döntésből.
A lelkiismeret valójában a jó és gonosz közötti különbségtételnek tudása, pontosan annak a függvénye.
Jézus a hangsúlyt azonban az igazság keresésére helyezte, ami pedig eleve kizárja az előítéletek alapján hozott döntéseket.
Pontosan a lelkiismeret megcsalásának lehetősége tesz bizonyságot arról, hogy a lelkiismeret a jó és gonosz tudásának a függvénye. Mert ha a lelkiismeretet meg lehet nyugtatni félrevezetéssel, akkor mi az akadálya annak, hogy félreértések ne szabályozzák rosszul a lelkiismeretünket? Mert a keresztények hibás cselekedetei is téves hiedelmükből alapvetően következik.
A bűnről szóló tudás vagy tudatlanság pontosan attól a tudástól teszi függővé az ember lelkiismeretét, amely eldönti a különbnséget a jó és gonosz között.
Ha pedig a bűnről helytelen felfogást fogadtatunk el az emberrel, akkor a lelkiismeret az ellen sem fog tiltakozni, ha valakit megöl az ember, hiszen az elfogadott mértéke alapján cselekedetét az is helyesnek minősítheti.
Abban nem sok különbség van, ha a törvényt a lelkiismerettel bensőként vallja valaki, vagy ugyanazt a törvényt külső erő kényszeríti az emberre, mindkettő esetében a törvénytől való eltérés fog lelkiismeretfurdalást okozni. Ebben pedig nem játszik szerepet sajnos az a gondolat, hogy az elfogadott törvény maga helyes-e, hanem egész egyszerűen csak az, hogy eltér a törvénytől.
Pontosan ettől a törvényeskedő szemlélettől próbál Jézus felszabadítani, hogy a megértés és az igazság jelentőségét hangsúlyozza ki, mert egy törvény helyes vagy helytelen voltát, bármilyen tanács istentől vagy nem istentől való voltát, csak megértés alapján lehet meghatározni.
Hogy az elvárt szabályoknak való meg nem felelés lelkiismeret furdalásban vagy a szabály alkotójától való félelemben merül ki, csak fokozati különbség van, a második esetben büntetés is kilátásba van helyezve. De ahogy folyamatosan hangsúlyozom, hogy amikor egy cselekedetet lehet helyteleníteni, azért annak megtétele még nem jelent bűnök elkövetését. Bűnt csak akkor követ el az ember, amikor törvény által elítélhető tettet tesz. Ilyen pedig Mózesig hallomásból sem volt ismert. Jól mondja Pál, hogy a törvény eljövetelével felelevenedik a bűn, (és hogy törvény nélkül holt a bűn) csak az ebből levont következtetései hibásak.
Ádámék pedig nem a haláltól való félelem miatt rejtőztek el, hanem mert meztelennek érezték magukat. "Mert meztelen vagyok és elrejtezém" - mondja amikor Isten keresi. Nem azonosítható ez tehát azzal a félelemmel ami a törvény cselekedeteinek megszegéséből származó büntetésekből származik, és amit az ószövetség a bölcsesség kezdeteként is magasztal. Még a haláltól való félelem megszületéseként sem alkalmazható, mert a kígyó magyarázatáig pont a haláltól való félelem miatt nem ettek a jó és gonosz tudásának a gyümölcséből.
A meztelenség miatti elrejtezésből lelkiismereti problémát csinálni azért igen erőltetett dolog, ráadásul senkinél sem úgy működik.
Igen, erről van szó. Ugyanis a jó és gonosz tudása fölött van még egy dolog, ami annak helyes alkalmazását biztosítani tudja, ez pedig az igazság. Igazság nélkül a jóról és gonoszról csak tévedéseket tudunk megállapítani, amellyel több kárt és sérelmeket okozunk atyánkfiainak. Ilyen például az a keresztény írástudás, amely ugyan a tudomány szintjével bír, mégis hibásan alkot nézeteket a jóról és gonoszról.
Nem az Istennek való engedetlenség volt bűn már a törvény ideje alatt sem, hanem az Isten parancsolatainak való engedetlenség.
5 Móz 7,12:
Ha pedig engedelmeskedtek a végzéseknek
5 Mózes 11,13:
Lészen azért, hogyha valóban engedelmeskedtek az én parancsolataimnak
Ennek az engedelmességnek azonban volt egy alapja, mégpedig az Isten és Izrael között megkötött szövetség.
Sem Mózes előtt, sem Jézus után, sem más népekkel sose volt az engedelmesség egy kötelezett feladat.
Mivelhogy a bűn az amit a törvény annak mond, azért bűnnek nem számíttatott be semmilyen cselekedet a Mózesi törvények előtt. Mózes előtt ezért az Biblia csak gonoszságról beszélt, amire az Isten szokott figyelmeztetni.
Az Édenkertben pedig nem az engedetlenség lett számon kérve, hanem a jó és gonosz tudásának a megszerzése. Az engedetlenség már az Édenkerten kívül merült fel, aminek jutalma viszont nem a halál volt, hanem a verejtékes munka.
Istentől determinált, sőt, más módon is, de ebbe most nem akarok bővebben belemenni. A szocializáció azonnal elkezdi rombolni a tudatra ébredt fiatalt is, s nagyon nehéz kivonnia magát emiatt egy-egy normális emoreusnak is az "emoreusok gonoszságának betelési" folyamata alól. Ábrahám idejében még Eskhol, Mamré és Áner meg tudta tenni (1. Móz. 14,13.24.), de mintegy 500 évvel később már az emoreusok gonoszsága egy az egyben betelt, s egy az egyben a gonoszságuk miatti elpusztításra várt az egész nép.
Kérdés az, hogy az önálló tudattal még nem rendelkező kisgyermekekkel mi lett?
Szerintem Ők nem kerültek a pokolba, mert tudat nélkül lévén még tudatosan nem vétkeztek Istennel szemben. Emiatt jobban jártak az üdvösségük szempontjából, mintha megérték volna a tudatra ébredésüket. Pál azt mondja ezzel összhangban, hogy a vétkezéssel hat el a bűn mindenekre (Róma 5,12.). Márpedig Ők nem vétkeztek az Istenről való teljes tudatlanságuk miatt.
Ahogyan a Sziámi mondta egykor a tudattal rendelkező emberekről:
Köszönöm a válaszod, gondolkodom rajta, mert állítólag az emberek lelkiismereti normája már determinált és méghozzá különbözőképpen már genetikailag is és még a szocializáció első szakaszában meghatározza a kivülről kapott információk sokasága is.
Az elsődleges kapocs Istennel, s Isten akaratával, szavával az ember szelleme. E részünkből általában a lelkiismereten keresztül érkezik jelzés, amely részünk vizsgálja, feltérképezi az emberi benső összes részét (Péld. 20,27.), s azoknak meglátja a hibáit, s azokat felszínre hozza jó esetben.
Akkor tudja felszínre hozni, ha nincsen teljességgel elnyomva a lelkiismeret, s így az ember szellemi része. Ha el van nyomva, akkor az Isten akaratával összhangban lévő élő lelkiismeret hangja elhal, vagy csak részben jut el a "címzetthez", a döntést meghozó emberi akarathoz.
Jó "ellenőrzés" a meg nem csalt, de mégis tiszta lelkiismeret. Mert megcsalom, ha azt mondom, hogy ez vagy az a dolog nem bűn, holott pedig valójában érzem, hogy az. Van a tételesen leírt, felsorolt bűnről szóló tudatlanság ideje, de az ember bensejébe be van kódolva a lelkiismeret törvénye, s erről a bensőben lévő törvényről beszél Pál a Róma levél elején (pl. Róma 2,14-15.), mint olyan lehetőségről, amellyel a pl. a mózesi törvényben rögzített bűnkritériumokat nem ismerők (erre szokták az eszkimókat példaként hozni) is élhetnek igaz életet - a tiszta lelkiismeretük által vezéreltetve.
Isten vezetni akarja az embert kezdettől fogva a tiszta lelkiismeretén, szellemén keresztül. Ádáméknak a bűneset után azonnal bepiszkolódott a lelkiismeretük, s olyan dolgok kezdtek bejönni az életükbe, amelyek csak a beszennyezett lelkiismeretű embereknek a sajátja - félelem Istentől, elrejtőzni akarás előle. Márpedig az a boldog ember a biblia szerint, "akinek az Úr bűnt nem tulajdonít". Na ez az addig meglévő boldogság azonnal kikerült az első emberpár bensejéből, s helyére bejött a félelem Istentől.
Ádámék lelkiismerete nem halt el egészben, mind Ők, mind a gyermekeik újból keresni kezdték Isten akaratát. Nem mentek el a teljes öncsalás irányába, ahogyan sokan manapság. Mert hamisan nyugtatja meg a ma embere (valójában bűnöket elkövetve) a saját lelkiismeretét, mondván nem hiszek Istenben, s emiatt nem hiszem, hogy ezt, vagy azt valóban bűnnek tartja, s emiatt meg is teszem, mert a "nemhitem" szabaddá tesz az Ő saját(os) bűn/értékrendjétől. S nehogymá Isten szabjon nálunk jövevényként törvényt (1.Móz. 19,9.), mert van nékem/nékünk saját törvényünk!
Ezek az emberek azonban már tudnak Istenről, de tudatosan figyelmen kívül hagyják az Ő akaratát, értékrendjét, beszédét, szavát. Emiatt le van fojtva a lelkiismeretük hangja, s az nem hallja meg Isten szavát, akaratát, s emiatt elszakadnak Isten szavától, akaratától. Emiatt "maguknak törvényük", s így lesznek bizony "a maguk törvénye alapján megítélve" (Róma 2,12.).
