Sejtheti, a hajdani verseny az ősmagyar Vili diadalmenetévé változott. Hol vannak a veszprémi költők, akik a város küldöttének Nagy Nő-beli tetteit hősi eposzba öntik? Géczi János se képes legalább a verseny idejére kihúzni a nyelvét szabaddemokrata elvtársaink seggéből!
Na de nem maradjon költészet nélkül!
A hold meszes segge felkúszott az égre
Mire Toldi Miklós Buda alá ére.
Öklözi a kaput, rúgja, veri, rázza,
Míg durván ráförmed a királyi strázsa:
Hé parasztsüvölvény! Ez királyi porta!
Nem zsellér fickónak áll itt hősi torna!
Én paraszt? Füstölög és fogát csikorgatva,
Iszonyú hímtagját vészjóslón forgatva.
S mintha vasból volna ágyékának kincse,
Tajtékzó dúvadként csap le a kilincsre.
Lesújt hős Botondként, képes volna ölni,
Röpköd az ércforgács, támad rés ökölnyi.
Iszonyút rikoltva ugrik be a résen,
S siet, hogy a nemes harcból le ne késsen.
Amíg a várkertet fürkészve átszelte,
Látá Lajos királyt, ki tökét jegelte.
Meglepte őt Miklós, keservesen nyögött,
"Ha kedves az életed, baszd meg azt a dögöt!"
Voltam én is egykor délceg, ifjú, nyalka,
Most búsan ténfergek rossz picsákat nyalva.
Ha kedves az életed, gondold meg a dolgot,
S ványadt pöcsét rázva keservesen morgott
Megköszönte Miklós a király tanácsát,
Szétverte faszával a bejárat rácsát.
Ezt látja Johanna, s felsóhajt epedőn:
Remélem nem visznek ki téged is lepedőn.
Miklós edzett pöcsét dermeszti e látvány,
Elõtte a Delnõ picsája kitárván.
Bozontos szőrök közt, mint egy mérges kígyó,
Kígyózva tekereg a vérvörös csikló.
Ásítva szürcsöl hatalmas puncija,
Melynek űrmértéke úgy harminchat uncia.
Nem szívbajos Miklós, legény ő a talpán,
Be is veri tüstént nagy husángját nyalkán.
Ökleli Johannát az abnormis karó,
Úgy dolgozik benne, mint cséphadaró.
Tíz kopasz csillagjós számolja egy gépen,
Már a hetes turnus át van hágva régen.
Szívós a királyné, a húszat is állja,
Segge a Lohengrin nászdalt trombitálja.
Ám de harminc után csak halkan dorombol,
Bár akkor még Miklós serényen dorongol.
Elalélt Johanna nem bírja már szusszal,
Zsörtölõdik Miklós megtoldja még hússzal.
Meghalt a királyné! - sikoltják a vének,
Lerángatják Miklóst szerecsen pribékek.
Taszigálják, rúgják valagba és hasba,
Diadalmas pöcsét verik nehéz vasba.
Lődörög Miklós, mint lófasz a lébe,
Megkötözve viszik a király elébe.
Trónján ül Lajosunk, vidor most a kedve,
Podvás seggét nyalja idomított medve.
A halálhírt egy szolga nagy sietve hozta:
Úrnőnket e paraszt, a halálba baszta!
Felujjong a király - Lovaggá lesz ütve!
Így szóla Miklósnak, ki áll szemlesütve.
Kívánsz szűz leánykát? Telt valagút? Ringót?
Minden a tied, mert megölted a ringyót!
Mert ha ajzó szelek indultak tavasszal
A fél világ sem tudta őt ellátni fasszal.
De te méltó voltál a királyi dögre
Dicső magyar faszod álljon mindörökre!