Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
A jelmagyarázatból arra következtetek, hogy vezetési pont, híradás rendszer. Ezek szerint a légvédelem kijevi központja és annak alárendeltjei ettől teljesen függetlenek. A téképeken nagyvonalakban azonosítható pontokat egyik légvédelmi vezetési ponthoz sem tudom hasonlítani.
Néztem én is az oldalt, de ettől függetlenül nem tudom, mi az a BARS. Ha a Varsói Szerződés haderőinek vezetési pont rendszere lenne, akkor a románoknál is lennie kellett, hiszen a légvédelem ott is Kijev alá tartozott. Még akkor is, ha Romániában nem állomásozott ideiglenesen a nagy testvér. Ha nem jól gondolom, akkor passz...
Akkor ez valami más lehetett,mert a német oldal szerint,a románoknál nem volt ilyen bázis,szóval akkor biztos az oroszé volt,mert román "testvéreinket"elég hamar magukra hagyták az "ideiglenesen"állomásozó erőik..:)
Korábban írtam, hogy a magyar honi légvédelem minden tekintetben alá volt rendelve a VSZ EFEF-nek. Még az időt is úgy számoltuk és rögzítettük, mint ők.
A szomszédoknál a legközelebbi parancsnokságok (Veszprémmel azonos szint) Osztrava, Kassa, Satu Mare. Többről nem tudok.
Tudsz valamit erreől a BARS fedőnevű bázisrendszerről,amire már hivatkoztam,vagy esetleg a ti Kh-tok is ennek lehetett a része(nálunk négy bázist jelöl,lentebb hivatkoztam rá)?
..bocs a képfelhasználásokért,de olyan jók,hogy kénytelen voltam"felhasználni" őket,meg tetszik az oldal(GC) is..:)) ..mindenkinek:Pécelről,a Középső-Hajagról,már hogy mi volt ott,bővebben tud valaki valamit(bár mintha a KH-ról azt olvastam volna egy német honlapon,hogy a szovjet BARS rendszer része volt,Mo.-n négy helyet jelöl..501,502,503,504 számozással..),ámbár lehet,hogy a Dunántulra mutató irány Nagytevelt jelöli? A német oldal címe:bunker-wollenberg.de,ha valakit érdekel,jó nézelődést!.:)) (..ott,úgy látszik,kevésbé titkosak a dolgok..:(()
A faluba beérve jobbra (északra) kell fordulni, és a laktanya lakótelepestől ott van a falu szélén, a felhagyott régi tüzelőállás meg utána, a laktanyából lehet oda menni.
A képekhez.
Az elsőn az előtérben a Cikloida (mikrohullámú rádiórelé) fedezéke volt, kissé hátrébb az irányító rendszer fedezéke van. Valaha a Cikoida fedezéke alatt volt a hegy a legmagasabb. Jól látszik a kép jobb szélén az a torony, az egy kartografált kilátó, (csillagászati sokszögpont.)
A második képen egy volt őrtoronynak a lába van, ahol állsz, ott a lőszerraktár volt.
A harmadik képen a harmadik szakaszfedezék, rajta az őrtorony, na, hányas őrhely volt? csak nem a hármas?
Ez a betongyűrű volt a PV kabin fedezéke. Az innenső vége 40 x 40-es tölgyfa gerendákkal volt elzárva. Mellette egy 3,5 tonnás betondarabot lehet látni, amit próbasúlynak használtunk, minden egyes antenna bontás előtt próbaemelést kellett vele csinálni. Az enyém egy szögletes betonkocka volt. Semmire nem lehetett használni, ezért is van még mindig ott.
Únytól(a faluból)vezet egy út észak?nak,arról lesz balkéz felé egy bekötő(hogy mennyire járható,nem tudom.. Megpróbálok egy-két képet feltenni az Urak Asztaláról,Pilis-tetőről.. ..az első 2-3 kép a Pilis-tető,utána az UA..(köszönet a geocaching.hu-nak!)
Látszik,hogy a te általad meglátogatott bázisokat tovább használták,mert legalább nincsenek olyan rossz állapotban(Szabadszálláson nem lehet ép bejáratot találni,hja 15 éve elhagyták!) Íme az említett "bejárat"kivülről,belülről:
Csak azért raktam kicsiben,mert az index nem enged többet..:(( ..amúgy magamnak eredetiben mentettem le..:))
Hpasp!
Zsámbékot a "Muzeumok éjszakája"rendezvény keretében meg lehetett nézni,sajna nem volt gépem,ja és a "Zsámbéki Napok"fedőnevű rendezvénysorozat alatt színházi előadások szoktak lenni ott(egy belépőt megérne,aztán,hogy merre téved el az ember azon a nagy területen..!)