Keresés

Részletes keresés

Fastlove Creative Commons License 2002.12.16 0 0 36
Hy melchiorus!

Egyeltalán nem találom perverznek a dolgot. Már csak azért sem, mert akkor saját magamat is ezzel a jelzővel kellene illetnem.

Pár évvel ezelőtt két srác is volt akivel csináltuk többször a hármas felállást, és számomra is baromi izgató volt. A barátnőm egyik volt iskolatársával volt a legszuperebb a dolog, azonban a köztünk lévő távolság miatt valahogy elmaradt. A másik sráccal, aki amúgy az én egyik barátom, szintén kísértetiesen hasonlóan jártunk, mint ti, nem volt elég aktív a barátnőm számára.

Most ott tartunk, hogy közös megegyezéssel újból szívesen belevágnánk valami új kalandba, csak hát most már valahogy nehezebbnek tűnik harmadik partnert szerezni, mint 5 évvel ezelőtt. A barátaim szinte mind házasok és kissé cikinek érezném, hogy ezzel menjek oda hozzájuk.

Amúgy szerintem egy kis bi hajlamra szükség van, ha az ember a szexnek ezt a módját kedveli a legjobban.

üdv:

Fastlove

Előzmény: Törölt nick (-)
fini33 Creative Commons License 2002.12.16 0 0 35
Én szabályosan leblokkoltam az efféle gondolataimat.Nem olvasok olyan fórumokat amik ezzel kapcsolatosak és kerülök minden olyan helyzetet amivel közelebbsodródhatnék az ilyen társalgáshoz,mert nekem az is izgalmas volt, hogy erről beszélünk és teszteltem az embereket, vajon ezzel képes lennék? stb....szóval amig ki nem derült, hogy a párom nem tud eltekinteni a kizárólagos birtoklásomtól, addig kerestem a megfelelő partnert. Most viszont igyekszem nem elővenni még a szex témát sem társaságban,távol tartom magunktól.Én teljesen belenyugodtam ebbe, élőben nem lesz ilyenben részem.A fantázia világa viszont ott van mindig és bármit el tud az ember gondolni. Nekem az is segitett, hogy arra gondoltam, igy nem kell aggódni betegségek,megfelelő partnerek,(nálunk ugye mindenkinek mindenki be kellett volna hogy jöjjön...)nincs gond a hely és idő megszervezésével stb.. ezek piti dolgok és nem sokat segitenek, de ha az ember ezt nagyon akarja, akkor nehéz visszatartani. Én szerencsés vagyok, gyorsan kiderült,hogy nem tud engedni a kedves, nekem meg bőven megér annyit a szerelme,hogy erről lemondjak!
Neked csak lassitani kell,nem leállni! Aki szerintem egyszer már belement ilyenbe, azt előbb utóbb vissza lehet vinni bele,csak épp a megfelelő partnerrel. Nem látod rajta esetleg a szégyenérzetet a barátoddal szemben?? Mert lehet, hogy ez a baj! Nekem pl. jobban bejött volna a csak erre a célra megismert pár.Na, kérdezhetsz még, ha nem voltam világos, csak gépelek monoton, lehet, hogy nem is érthető!
Előzmény: Törölt nick (29)
Kriege Barnston-Grenville Creative Commons License 2002.12.15 0 0 34
Nekem is a saját történetem durvábbnak hangzik. Mert bármennyire is nem értem, hogy miért jó neked, ha előtted dugják a barátnődet/feleségedet, te előre tudtad, hogy így lesz.

Előzmény: Törölt nick (33)


Törölt nick Creative Commons License 2002.12.15 0 0 33
Érdekes történet! Én azért egy hangyányi különbséget érzékelek aközött, hogy részegen, anélkül, hogy abba mind a barátnőm, mind én előre megállapodjunk és valaki megdugja a barátnőmet, illetve ha mi a feleségemmel jóelőre megbeszéljük, beleegyezünk, megtervezzük és kivitelezzük a dolgot. Számomra a te történeted hangzik lehetetlenül durvának, kb. annyira, mint mondjuk az enyém neked.
Előzmény: Kriege Barnston-Grenville (32)
Kriege Barnston-Grenville Creative Commons License 2002.12.14 0 0 32
Az volt, hogy tényleg részegek voltunk, s valójában semmiféle szex nem volt tervezve. ALVÁS céljából feküdtünk le. Aztán barátom felébredt és megdugta barátnőmet. Én mélyen aludtam, csak utólag vettem észre, hogy valami nincs rendben. Másnap aztán alaposan seggberúgtam a barátomat, azóta sem hallottam hírét. Érdekes fejlemény volt, hogy a barátnőm meg terhes lett. Mi meg éppen házasodni készültünk. Barátnő felajánlotta, hogy abortuszt csinál. Én megtiltottam, mert még ilyen esetben sem engedi meg lelkiismeretem az abortuszt. Mondtam, hogy elfeledem az esetet, s úgy fogok tekinteni a gyerekre, mintha az enyém lenne. Akkor ezt ígértem, de valójában nem voltam biztos, hogy valóban képes leszek-e erre. Következő hónapban házasodtunk. Eltelt 8 hónap és világra jött egy kisfiú. A rokonok és ismerősök közül senki sem érthette, hogy miért örülök ennyire nagyon a gyereknek, csak mi tudtuk, hogy miért - ugyanis a gyerek annyira hasonlított rám, hogy még csak le se lehetne tagadni, hogy az enyém. Kiderült: a feleség nem a barátomtól lett terhes, hanem azelőtt egy héttel és tőlem.

Előzmény: Törölt nick (31)
Törölt nick Creative Commons License 2002.12.14 0 0 31
Nekem meg nem tetszik részegen a szex. Számomra fontos a tiszta tudat, hogy maximálisan oda tudjak figyelni partnerem minden jelzésére. Azt nem mondom, hogy egy kissé becsípve túl rossz lenne, de részegen soha. Az olyan, mint az autóvezetés. Az ember azt hiszi, hogy részegen sokkal királyabb vezetni, mert milyen légies, szabad, könnyű, sebes. Valójában mi történik? Nem nagyon érdekel, hogy mások is vannak az úton és nekik komoly problémákat tudsz okozni. Nem érdekel, hogy a gyalogosok át akarnak előtted menni. Csak mész a saját élvezetedre. Életemben egyszer megpróbáltam mindkettőt, de nagyon nem élveztem. Mármint utána, amikor végiggondoltam, hogy mi történt.
Szóval nem csodálozom, hogy a részeges hármas nem jött be neked.
Előzmény: Kriege Barnston-Grenville (30)
Kriege Barnston-Grenville Creative Commons License 2002.12.14 0 0 30
Nem vagyok semmilyen topikgyilkos. Nem rombolok semmit. Egyszerűen számomra érthetetlen, hogy valaki örül annak, hogy kedvese mással van.

Én meg a teljesen felöltözött, vizes ruhás lányokat szeretem, ami szintén nem egy teljesen kóser dolog.

A topik címe meg velem is előfordult már. Részeg állapotban. Így tapasztalatból mondhatom: abszolút nem volt kellemes.

Előzmény: chronic (26)
Törölt nick Creative Commons License 2002.12.13 0 0 29
Hogy tudtad lecsillapítani magad? Én is szeretném, de nem tudom. Most már ott tartok, hogy máshol keresem a 3as élményt de érzem és tudom, hogy ez nem jó.
Előzmény: fini33 (28)
fini33 Creative Commons License 2002.12.13 0 0 28
Szerintem nem beteges, csak éppen most kicsit túlcsordult benned. Nekem is volt egy ilyen időszakom, csak nekem a párom nem tudná elviselni,hogy én mással is, ezért letettem róla,nem akarom bántani.Láttam rajta,hogy küzdött, próbálta elképzelni, hogy hisz az neki is jó lenne (mert mi 4-esben gondolkodtunk),hisz új élményekre tehetne szert, dehát győzött a birtoklási vágy.Én ezt megértem és szépen le is csillapitottam magam,ez nálam elhatározás kérdése. Próbáld meg szerintem, a túlzott nyaggatás akár ellenkező hatást is kiválthat!
Előzmény: Törölt nick (27)
Törölt nick Creative Commons License 2002.12.13 0 0 27
Végülis a topic alapkérdése az volt, hogy mások mit gondolnak err?l a dologról. És ? erre válaszolt. Én örülök, hogy elmondta a véleményét! Lehet, hogy hatására bennem is megváltozik valami. Mert manapság szinte minden gondolatom e körül forog, amit néha már magam is betegesnek érzek.
Előzmény: chronic (26)
chronic Creative Commons License 2002.12.13 0 1 26
Na megjött a "topic gyilkos"....

Neked mi az ami nem beteges?
Szerinted ez normális hogy mások "életét" betegesnek titulálod?
Ha valamivel nem értesz egyet, nem érdekel, zavar, nem tetszik, akkor ki kell kerülni. Nem kell beleolvasni a topicba ha már a címe alapján tudod hogy betegnek tartod. Vagy neked épp ez a lényeg?

A kérdéseim költői kérdések, szóval nem kérek rá választ. :-)

Chr.

Előzmény: Kriege Barnston-Grenville (25)
Kriege Barnston-Grenville Creative Commons License 2002.12.13 -3 1 25
Szerintem teljesen beteg dolog, ha valaki azt szereti, ha a barátnője mással van.

tandem_r Creative Commons License 2002.12.13 0 0 24
Először is az,hogy ha nem is minden nap,de beszélünk (ábrándozunk) róla.Másodszor pedig rávettem ( könnyen ment ),hogy használjunk vibrátort.Miközbem lovagol rajtam és a szájába veszi hát akkor nagyon kell öszpontosítanom,hogy bírjam még egy darabig.
Előzmény: Törölt nick (23)
Törölt nick Creative Commons License 2002.12.10 0 0 23
És melyek azok a részsikerek? :)
Előzmény: tandem_r (22)
tandem_r Creative Commons License 2002.12.10 0 0 22
A sárgsirigység marcangolja a testemet,mióta elolvastam az írásodat.Volt már részem ilyenben,de ott én voltam a harmadik.A látvány ,ahogy a hölgy élvezte a dolgot nagyon megfogott.Azóta próbálom a kedvesemet rábeszélni,rávezetni erre a felállásra,de egyenlőre csak részsikereket értem el.
Előzmény: Törölt nick (19)
Törölt nick Creative Commons License 2002.12.09 0 0 21
Köszönöm a dicséretet! Igyekeztem szépen fogalmazni, bár elég nehéz mert fejben ismét lejátszódnak az események és nehéz az írásra koncentrálni. De igyekszem és rövidesen folytatni fogom.
Előzmény: genyanya (20)
genyanya Creative Commons License 2002.12.08 0 0 20
Nagyon tetszik az írásod.:)
Előzmény: Törölt nick (19)
Törölt nick Creative Commons License 2002.12.08 0 1 19
A folytatás:
Ahogy éreztem testének remegését egyre inkább azon kaptam magam, hogy leskelődök. Félrekacsintgattam nejem öle felé, miközben puszilgattam a melleit. Fantasztikus látvány volt számomra, hogy egy idegen nyelvet látok feleségem punciján. A barátom érzékien végignyalogatta a lábát egyik lábfejétől a combjain és punciján át a másikig. Majd egyre inkább a punciját szeretgette. Ahogy csókolgattam kedvesem melleit, nyalogattam a mellbimbóit és félretekintgetve élveztem a látványt egyre ütemesebb és egyre erősödő nyögdécselésre lettem figyelmes. Feléfordulva arcán már semmi ijedtséget, semmi szégyenlősséget, semmi megilletődöttséget nem láttam. Amit láttam az az általam már igen jól ismert átszellemült élvezet volt. A fülébe súgva kérdeztem tőle: „Finom? Élvezed?”, a csukott szemmel lihegett válasza pedig borzongató volt: „Igen. Nagyon.” Ekkor kezeit barátom fejére tette és kissé erősebben magához húzta. Én egy kissé hátrébb húzódtam és élveztem a látványt, ahogy egy idegen férfitől élvez a feleségem. A látvány émelyítő hatására férfiasságom elérte csúcspontját. Felálltam, odaléptem nejem fejéhez, föléhajoltam és fütyimet a szájához illesztettem. Ő felnézett rám, elmosolyodott és lassú mozdulattal a szájába vette. Kéjesen szopogatta. Közel kerülve az alsótestéhez gyönyörködtem barátom nyelvtudásában. Nagyon izgatott, ahogy a puncinyalás közben nézte, ahogy nejem a fütykösöm szopizta. Hol a punciját nézte, hol a melleit, hol a szopizást, hol meg mosolyogva rámnézett.
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.14 0 0 18
Én is gondolkodtam már, hogy esetleg a szexfilmekben manapság igen gyakori jelenet átélése lehet az általam nem elismert ok. Viszont ez ellen szól az, hogy mikor ez az egész felmerült közöttünk, kb 10 évvel ezelőtt, még nem láttam ilyen filmet. Az tény, hogy manapság a prájvit goldon egyfolytában ilyen filmeket nyomnak és ez csak fokozza vágyamat. De miután nem csak vágyamat, hanem csalódottságomat is növeli, ezért egyszerűen nem nézem. Elég nehéz nem nézni, mert korábban igen gyakran töltöttem éjszakákat a tv előtt, de sikerült sokkal tartalmasabb időtöltéseket beiktatnom az önámítás helyett, például időben lefekszem aludni :) Viszont a vágy továbbra is bennem van, bár lehet, hogy nem tudom majd megvalósítani. Legalábbis ebben a formában nem.
A hárman az ágyban topicban pedig elég nehéz partnerre akadni, mert nekem úgy tűnt, hogy ott kialakult kapcsolatokban élő emberek osztják meg gondolataikat egymással. Mikor valaki megpróbál partnert keresni gyorsan eltanácsolják. Ez egyébként így is van helyén abban a topicban. A társkeresős topic már egy fokkal jobb. Ha feleségem ismét úgy gondolná a dolgot elképzelhető, hogy próbálkoznánk is ott.
Arról sem szeretnék elfelejtkezni, hogy miért is nyitottam ezt a topicot. Illetve hogy mi volt az egyik célom. Úgyhogy most rákapcsolok és leírom a korábban elkezdett történet folytatását. Remélem, hogy ma vagy holnap este már olvasható lesz.
Előzmény: kezdősrác (17)
kezdősrác Creative Commons License 2002.11.12 -1 0 17
melchiorus írta: "Feleségem ugyanis mereven elzárkózik mindenféle folytatás elől."
Szerintem müködésbe lépett a "rendes nő nem csinál ilyet" effektus; habár cseppet sem vagyok szakértője a témának. Viszont ajánlanám a HogyanVesztettemEl.hu oldalon a 10 leggyakoribb női szexképzelgés ill. a 10 leggyakoribb férfi szexfantázia rovatokat.

Ami pedig a 3-as szeretkezést illeti; szvsz és csakis szvsz, lehet, hogy a szexfilmekből ellesett magatartástípus jelei mutatkoznak meg rajtad. Tehát azt hiszed, hogy amit ott látsz, az Neked és a Feleségednek is jó lenne. Habár gondolom ismered magadat annyira, hogy el tudd dönteni, érvenyes-e ez az eset Rád.
Az is előfordulhat - tudat alatt -,hogy önmagadat és Kedvesed szeretnéd látni szeretkezés közben (nem hiszem, hogy ennek bármi köze lenne a beképzeltséghez), és ebben segít egy másik pasi. Ebben az esetben egy nagy tükör sokat segítene :)
Az a döntés, hogy egy ismerőst választottatok, nagyon helyes volt, mert egy hirdetésre jelentkező vadidegen esetleges "kihatásait" nem hiszem, hogy ecsetelnem kell. És végul: Habár nem ismerem a "Hárman az ágyban" topicot, "kicsiny közösségük"ben érdemes lehet folytatás után kutatni...

Előzmény: Törölt nick (8)
Móni és Zsolti Creative Commons License 2002.11.12 0 0 16
Én úgy vettem észre, hogy a többség nyíltabb a névtelenség mögött elbújva, mint amikor már sokan ismerik, esetleg más topikokban is gyakran megjelenik, IRL... Na meg nagyon sok személyes kapcsolat is kialakul, és akkor az ember már jobban meggondolja, hogy mit írjon le, hiszen az érinti a másik ember "intim szféráját" is.

Zsolti

Előzmény: Törölt nick (15)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.11 0 0 15
Az miért nem mesélne olyan nyíltan, aki volt topictalin? Topictali után szégyenlősebb lesz az ember? Vagy ott szóban megbeszélitek?
Szerintem marha sokan vannak, akik olvassák a topikokat. Kevesebben akik írnak bele. Még kevesebben, akik törzstagok. És a törzstagok számával összemérhető a topictalik résztvevőinek létszáma. Ebből arra következtetek, ha leírom, akkor több emberhez juthat el a gondolatom. Tehát több ember nézhet hülyének, de több ember is ismerhet meg vagy fedezhet fel magában engem. Ez a magánba érkező levelekből tűnik ki legjobban.
Előzmény: Móni és Zsolti (14)
Móni és Zsolti Creative Commons License 2002.11.11 0 0 14
Én úgy emlékszem, hogy sokan írtak már le dolgokat, de talán nem olyan részletesen, mint te. Ám pont te cáfolhattad volna meg, hogy igenis, le lehet írni; és ez nem lett volna rondítás! :-))) Na persze lehet, hogy ha te is eljöttél volna topiktalikra, akkor nem mesélnél annyira nyíltan. :-)

Zsolti

Előzmény: Törölt nick (13)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.11 0 0 13
Most elárulok egy titkot: már jártam ott és írtam is oda, csak más néven. Ez az új név az új és egyben valós személyiségemet képviseli. A virtuálisba bevetített valóságot. Ez a név nem témafüggő hanem emberfüggő. Ha lesz ON élményem, feltétlenül fogok oda is írni. Addig csak megosztom az emlékeim és várakozok. :)
Másik indokom a saját topic nyitására az, hogy ott nálatok konkrét dolgok soha nem voltak leírva. Mindig arra hivatkoztatok, hogy azt nem lehet leírni, azt érezni meg átélni kell. Egy ilyen topicot semmiképp sem szerettem volna elrondítani az én vizuális látásmódommal. Mindamellett komolyan nagyon tetszik az a topic, mindannyiótokat jól ismerlek, máramennyire az ottani hozzászólásaitok alapján lehet!
Előzmény: Móni és Zsolti (12)
Móni és Zsolti Creative Commons License 2002.11.11 0 0 12
Azért igazán beköszönhetnél hozzánk, én szeretem az új embereket, ők hoznak új lendületet a topikba! És majd jól a körmére koppintok annak, aki megint azt javasolja, hogy olvasd el az egész topikot! :-)))

Zsolti

Előzmény: Törölt nick (11)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.11 0 0 11
Kedves buGri: olvastam a topicot, kezdetektől fogva olvasója vagyok. Azért nem oda írtam és nyitottam ezt a másikat, mert ki szeretném írni magamból az érzéseimet és élményeimet, majd kudarcaimat. Mindezt úgy, hogy az érdeklődőknek ne kelljen egy rendkívül hosszú topicot végigolvasni. Sokszor tapasztaltam, hogy ott azt ajánlottátok az újaknak, hogy ne kérdezzenek, hanem olvassák végig a topicot. Én végigolvastam és most a célom nem az olvasás és gondolkodás, hanem a magamból kiírás és gondolkodás. Remélem nem leszek vetélytársatok, hiszen az nem is lehetek, mert valóban értékes és már történelmi topic a tietek! :) És természetesen minden este elolvasom az aznapi fejleményeket! :)
Előzmény: buGri (10)
buGri Creative Commons License 2002.11.11 0 0 10
melchiorus: Azt ajánlom, nézz át a "Hárman az ágyban" c. topikba, ott egy csomóan vagyunk, akiket szintén izgatnak hasonló dolgok, ráadásul adott egy baráti légkör, volt már egy-két személyes találkozó a topiklalók között, lehet, hogy a nejednek is jól jönne, ha látna egy ilyen társaságot, akik teljesen normális emberek, mégis felszabadultan tudnak beszélgetni a vágyaikról, amik a többes erotikához fűződnek.
Üdv,
buGri
Előzmény: Törölt nick (8)
pasa_ Creative Commons License 2002.11.11 0 0 9
Egy jo cel sok harcot meger...
Szoval hajra, mi drukkolunk. :)

Pasa

Előzmény: Törölt nick (8)
Törölt nick Creative Commons License 2002.11.11 0 0 8
Az elméleted szerint amikor elkezdtük az egészet, akkor nem voltunk perverzek. Mára már azzá váltam. Feleségem ugyanis mereven elzárkózik mindenféle folytatás elől. Sajnos. Vagy nem sajnos. Nem is tudom. Amikor nagy hevülettel szeretkezünk és én felemlegetem egy esetleges hármas lehetőségét, akkor nagyon élvezi a dolgot. Mintha olajat öntenék a tűzre. De orgazmus után 12 másodperccel már hallani sem akar róla. Sokat beszélgettünk arról, hogy miért nem akarja. Elsősorban azért, mert sokat beszélgetünk róla :) Másodsorban meg azért, mert csalódott a dologban. Sajnos egy olyan sráccal próbálkoztunk, aki maga is eléggé visszahúzódó, ezért nem is viselkedett túl rámenősen. A nejemnek pedig arra van szüksége, hogy irányított legyen. Ő nem az a típus, aki megmondja, hogy mi történjen. Legalábbis az ágyban :) Szóval igazából egy számomra izgató, de összességében nézve eléggé lagymatag dolog jött ki a hármasainkból, ami oda vezetett, hogy a nejem kiábrándult belőle. Remélem, hogy ez lassan majd megváltozik, bár több év "munkája" veszett kárba a nem megfelelő partner kiválasztásával.
Közben én is okosabb és tapasztaltabb lettem és rájöttem, hogy bizony a lelki vonatkozásai sem elhanyagolhatóak a dolognak. Ehhez pedig nyíltság és elfogadó képesség szükséges.
Most úgy tűnik, hogy sokat kell ismét azon dolgoznom, hogy legyen következő alkalom.
Előzmény: pasa_ (7)
pasa_ Creative Commons License 2002.10.28 0 0 7

perverz?
mervado szexpszihologusok ugy szoktak szetvalasztani a dolgokat, hogy perverznek minosulnek azok a dolgok, melyek alapvetoen (es hosszabb idot tekintve) az aktus _helyett_, illetve annak _kivaltasara_ tortennek. Ezzel szemben kifejezetten jo es hasznos az osszes praktika, ami az aktusban es korulotte elert izgalmat, elvezetet fokozza, stb.

Pasa

Előzmény: Törölt nick (-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!