A technikai vívmányok a nagy kolostori és királyi birtokon jelentek meg és onnan terjedtek tovább. A 9.században ezekben a gazdaságokban présházak, sörfőzdék, vízimalmok működtek. Ezekben saját szükségletre és piacra termelő műhelyek működtek. A corbiei apátságban hat vasolvasztó és kovácsműhely volt, ezenkívül vargák, csizmadiák, nyeregkészítők, ötvösök és pergamenkészítők is dolgoztak ott. A kolostorok épületeit kőműveseik és ácsaik tartották karban.
A 9.században egyre több telki gazdaság kapcsolódott az urassági földhöz. A telek neve mansus volt. A rómaiaknál az egy fogattal megművelhető családi gazdaság és adózási egység a iugum volt az elődje, germánoknál a család fenntartására és katonáskodás alapjául szolgáló gazdaság , a hufe vagy hida.
Mansus eredetileg a beépített terület és környéke a belső telek elnevezése volt. A 9.század közepén már két részből állt, a belső rész. a ház, udvar, kert és külső rész, szántó, rét, szőlő. A mansushoz kapcsolódtak a közös használatú földek: legelő, erdő, mocsár, vízpart használati joga.
A telek volt a járadékszedés alapja.
Az uraságnak járó szolgáltatásnak több fajtája létezett, a robot és terményjáradék. A terményjáradék esetén a termény egy meghatározott részét, általában kilencedét szedték be.
A déli területeken a telkek többségénél nem vették figyelembe a termés mennyiségét, hanem meghatározott teleknagyság után állandó mennyiségű járadékot - terragiumot fizettek, délen nem volt olyan fontos a robot.
A telkeket eredetileg a rajta élő személy jogállása alapján különböztették meg. A 9.században már nem mindig volt azonos a rajta élő földműves jogállásával. Három telekfajta volt, szabad, félszabad és szolgatelek. A szabad telkek voltak túlsúlyban, ezek után csak terményjáradék járt az urasságnak.
Az uradalom központjában állt az úr vagy tiszttartó háza. Körülötte voltak a rabszolgák kunyhói, gazdasági épületek ( istálló, csűr, magtár ) , a sütöde, sörfőzde, malom, présház és az iparosok műhelyei. Az épületek közelében voltak a veteményeskertek és a kaszálók az úr lovainak. Az úr háza ( curia ) körül sövénykerítés, a gazdagabb birtokosoknak kőfal volt.
A birtokot a tiszttartó irányította, beosztottjai a majorosok, kasznárok vagy gazdatisztek ( villicusok ) voltak. A tiszttartó karácsonyig számolt be az úrnak.
A legfejlettebb nagybirtokok a nagy kolostori gazdaságok voltak, akik ismerték az antik kor mezőgazdasági fejlett eljárásat.
A királyi és kolostori nagybirtokok a termény harmadát helyben hagyták, a felesleget ha nem volt szüksége rá a királynak, a tiszttartó eladta és a pénzt adta a királynak. A kolostoroknál szintén helyben maradt a termény harmada.
A kolostor birtokairól a terményt a kulcsár gyűjtötte be és osztotta el. Az egyes birtokok meghatározott sorrendben élelmezték az apátságot.
A kolostor saját kezelésű birtokait egy barát, a decanus irányította. Ő szedte be a telkekről a terményjáradékot. Munkáját az apát helyettese a prior ellenőrizte.
Az apátság központjától távoli birtokokat a kamarás irányította. Az itteni terményeket a szállítás nagy költségei miatt eladta a kamarás, a pénzen élelmet vett a központ közelében vagy más árut. A kamarás intézte a kolostor pénzügyeit is.
A klasszikus középkori nagybirtok a Rajna és Loire folyó közt kezdett kialakulni a Karoling korban. A Rajnától keletre kevés világi nagybirtok létezett, az egyháznak és a királynak voltak ott birtokai, de a germán szabadok kisbirtokai voltak a dominánsak.
A Rajna és Loire közt a nagybirtok a Meroving kor kettős szerkezetű nagybirtokából alakult át. Az első változás az volt, hogy egyre több rabszolga kapott telket, itt megtermelte a saját eltartásához szükséges élelmet. Ennek oka az volt, hogy egyre költségesebb volt a rabszolgák beszerzése, a szolgák telekre ültetése olcsóbb volt. A szolgatelek használatáért cserébe ura saját kezelésű földjét művelte meg robotban.
A második változás az volt, hogy egyre több elszegényedett közszabad lett birtokával együtt a nagybirtok része. Nekik terményt kellett adniuk a telek használatáért, de ha szolgatelekre kerültek robotolniuk is kellett a birtok urasági részén. Az urasági gazdaság nagyságát a robotra foghatók száma határozta meg. Viszont a terményjáradék szerepe is megnőtt. A birtokosoknak meg kellett szervezni a termény termelést, terményjáradék beszedését és a termény szállítását.
A nagybirtokon ekkor a domináló robot mellett még rabszolgák és napszámosok is dolgoztak. A rabszolgák terményt kaptak a munkájukért. Kétféle robot létezett a parcellarobot és időrobot. Az első esetben az uradalmi szántó egy részét kellett megművelni. A második esetben meghatározott idejű igás és kézi robotot kellett teljesíteni.
A 8.században újraéledt Észak-Itália kereskedelme. Velence volt a központja a Bizánccal való kereskedelemnek, sóval, hallal, olajjal kereskedtek és 833-ban már saját pénzt vertek. Velencéből a Pó folyó mellett az Alpokon keresztül és a Rajna mentén, majd a Maas mentén vezetett az útvonal északra. A Rajna mentén és Gallia északi folyói mentén bárkakikötők jöttek létre, mint Verdun, Maastricht, Mainz. Volt egy északi kereskedelmi útvonal a Loire - La Manche - Északi- tenger mentén, itt sóval, ólommal, ónnal kereskedtek.
A fríz posztókereskedelem központja Dorestad volt, innen két út vezetett, az egyik a Baltikumba, a másik Londonba, Quentovicba, Rouenba. A frízek borral, fűszerrel és rajnai üveggel is kereskedtek. Ezeket a Rajna, Szajna, Maas völgyében és a Párizs menti Saint- Dennis vásáron vásárolták. A posztót maguk termelték.
Verdun volt a keletre Magdeburgba tartó kereskedelem központja, főleg rabszolgákkal kereskedtek itt.
A délnyugati részek a hispániai mórokkal kereskedtek, fémet és prémet adtak el, selymet, illatszereket, festett bőrt vásároltak.
A korban a szír és görög kereskedőket frízek és zsidók váltották fel. A frankok csak a helyi kereskedelemben vettek részt, sokszor csak a püspök és apát megbízottjai voltak.
Aachenben a palota mellett kereskedőtelep volt, itt zsidók éltek, ők szerezték be az udvarnak a keleti luxuscikkeket. A pénzkölcsönzés és rabszolga-kereskedelem is a zsidók kezében volt, mert a kereszténység tiltotta a kamatszedést, az apátságok pénzügyleteit is ők intézték.
Az állam szabályozta a kereskedelmet, vámokat, illetékeket szedett, tiltotta a fegyverek kivitelét a birodalomból.
A 9.század viking és szaracén támadásai miatt lehanyatlott a távolsági kereskedelem. A fríz kereskedelmet tönkretették a viking támadások. 863-ban elpusztították Dorestad városát és tönkretették a Szajna menti kereskedelmet. 882-ben Aachent is kirabolták. A Rajna, Maas és Moselle völgyében azért megmaradt a helyi kereskedelem.
A korban a 640 és 750 közti gazdasági hanyatlást, enyhe fellendülés váltotta fel, ez a népesség növekedésén alapult, nagyobb területet műveltek meg. Nagy Károly alatt létezett egy kivándorlás Hispánia arab részéből sok keresztény települt át Septimania és Aquitania területére.
Továbbra is a mediterán eke - aratrum volt használatban, ezért csak a könnyen művelhető folyóvölgyekben folyt komoly termelés, itt volt nagyobb a népsűrűség. A Rajna és Loira közti területen, a Rhone és Saone völgyében, a Garonne medencében és a mediterán partvidéken élt a többség.
A sűrűn lakott területeken volt a legnagyobb a szántóterület nagysága, 40 - 50 %, máshol csak 20 - 25 %. A kolostori gazdálkodás kedvezett a szántóknak, mert itt étkezési előírások voltak és a szegényeknek, betegeknek is kellett adniuk élelmet.
A korszakban a talajváltó rendszer és a kétnyomásos gazdálkodás volt elterjedve, egyes apátságok már ismerték a háromnyomásos gazdálkodást is, mint a Saint Germain apátság.
A korszakban ismerték már az aszimmetrikus ekét is, 800-ban írtak a szügyhámról, 855-ben a lópatkolásról, de ekkor ezek még nem terjedtek el.
A szántóföldeken rozst, búzát, árpát, kölest, zabot termeltek.
A gyümölcstermelés, ipari növények termelése ritka volt. A kerti növényeket a mediterán részeken termelték csak.
A szőlőtermesztés viszont a 8.század végétől gyakori lett, a kolostorok terjesztették a termelését.
A legfontosabb az állattenyésztés volt. A ló értékes volt, a hadsereg céljaira használták.
Igavonásra a szarvasmarhát használták, ez kisebb testű volt mint ma, a húsát, tejét, bőrét is hasznosították. A mediterán területeken kevés volt a takarmány, ott a szamárt használták igavonásra.
Sok volt az erdő, ezért a disznó volt a leggyakoribb haszonállat, az erdőben tartották őket, az erdőben vadásztak is és fát is vágtak.
A kor terméseredményei gyengék voltak, az elvetett mag kétszerese, háromszorosa termett meg, ezért csak a nagybirtok tudott eladható felesleget termelni. Az állattenyésztés több eladható felesleget termelt.
A kor a mezőgazdasági termelésen alapult, de volt helyi és távolsági kereskedelem is.
Használtak pénzt és pénzhelyettesítő árukat is, pl:bors, posztó. A hetedik század végétől nem vertek aranypénzt, csak Semptimánia és Itália északi részén használták a távolsági kereskedelem céljára. A korban ezüstdénárt és féldénárt - obolust használtak kereskedelem céljára. Ezeknél a következő egységek léteztek, súly alapján mérték a pénzt, 1 font - libra = 20 solidus, 1 solidus = 12 dénár, 1 font = 240 dénár.
A pénzt kereskedelemre és vagyonfelhalmozásra használták és ebben számolták a különböző szolgáltatások, bírságok, adósságok értékét, de ezeket terményben és munkával is lehetett kifizetni.
A Rajna és Loire közti gazdaságilag legfejlettebb területen az apátságok pénzben kérték a parasztoktól a cenzust, pl: prümi és Saint Germain apátság. Az itteni parasztoknak ezért piacra kellett termelni árut, hogy ki tudják fizetni.
A kor kereskedelme a nagybirtok termelésén alapult, a kolostorok és királyi birtokok eladták feleslegüket. Ez azokon a területeken volt jellemző, ahol léteztek folyók, amin lehetett árut szállítani, a szárazföldi kereskedelem az utakon nagyon drága volt, nem érte meg, mert a 9.századra már tönkrement a római úthálózat. A kereskedelem vásárlói a társadalom felső rétegei, az állami és egyházi intézmények voltak.
Voltak olyan folyó menti apátságok amelyek kereskedelmi központok voltak, a prümi és a Saint-Germain apátság például robotban és fizetett fuvarosokkal szállították az árut. A birtokközpontba szállították az árut majd onnan osztották szét és a felesleget eladták. A prümi apátság a Rajna ( Bonn, Köln, Worms, Coblenz ), a Maas folyók mentén épített ki kereskedelmi hálózatot. A Saint Germain apátság a Szajna völgyében és északon ( Quentovic, Dorestad, Maastricht ).
A 7.századtól kezdtek terjedni nagy számban, előtte csak mellékes intézményei voltak az egyháznak. Nagy Károly idején érte el terjedésük a csúcsát, az uralma elején 600 kolostor létezett a birodalomban, a halálakor már több mint 800. Az állam támogatta az alapításukat.
A kolostorok voltak a hit terjesztői, ők terjesztették el a római és keresztény civilizációt a germán területeken, ezenkívül az új gazdálkodási módszereket. Az állam királyi kolostorokat hozott létre, amelynek apátjait a király nevezte ki.
A bencés szabályzatot 817-es capitulare rendelte el minden kolostor számára. Kőtelező lett a munka és oktatás számukra.
Az új elfoglalt pogány területeken ők voltak a hittérítés központjai.
802-ben az aacheni zsinat bevezette I.Hadrianus pápa törvényeit az egyházfegyelem megszilárdítására. A püspök feladata volt a fegyelem betartatása. A világiak felett is hatalmat kapott, megbüntethette őket ha nem tartották be az egyházi ünnepek előírásait, nem böjtöltek, ha nem hagytak fel a pogány szokásokkal.
Sokféle egyházi liturgia létezett a korban, Nagy Károly idején vezették be hogy a rómait kell gyakorolnia az egyháznak. Bevezették Nagy Szent Gergely misekönyvét. Az istentisztelet ünnepélyesebb lett és a papi öltözet díszesebb. A 9.századtól római hatásra bevezették az éneket és a zenét a szertartásokon.
Az egyházszervezet fontos volt az állam számára, támaszkodott rá a birodalom működtetésében, mert a birodalom minden területén ott volt, ezért állami feladatokat is ellátott. A püspöknek is ki kellett hirdetnie a capitularékat, a püspökök és apátok a háborúk viseléséhez is hozzájárultak. Jogilag a püspök a gróf alá volt rendelve, de a gróf feladata volt az egyház védelmezése is.
A püspök alá tartoztak az egyházmegye világi papjai és a kolostorok is. A székhelyén épült a székesegyház. A világi papság egységes szervezete a 816-os Aacheni zsinaton jött létre. A 820-as években terjedt el hogy a püspök környezetében létrejött a kanonokokból és kerületi főesperesekből egy papi testület. A testület - káptalan élén a prépost állt. A káptalan adott tanácsokat a püspöknek.
A nagyobb püspökségeket alpüspökségekre osztották. A püspökség kerületekre osztották, élén a főesperes állt, akinek az esperesek voltak a beosztottjai. A legkisebb egyházi egység az egyházközösség volt, ennek plébánosát a falu tartotta el. Nagy Károly elrendelte hogy minden plébánosnak jár egy telek, amit a helyi hívők műveltek meg.
A püspökségek birtokaik jövedelméből és a tizedből éltek. Az egyház volt az uralkodó után a legnagyobb földbirtokos.
Martell Károly és Kis Pipin sok egyházi földet szekularizált, ezeket közszabadoknak adták katonai szolgálat fejében. Nagy Károly inkább adományozott az egyháznak. Ő felügyelte az egyházi birtokokat is. Amíg megüresedett a püspöki és apáti szék, a jövedelmük egy részét a király kapta meg az új püspök vagy apát beiktatásáig.
A tizedet - dézsmát még az ókorban vezették be, de nem tudták beszedni a hívők jelentős része nem fizette be. Nagy Károly 775-ös és 794-es capituláréjában elrendelte kötelező fizetését. A beszedett tized negyedét kapta a püspök. 816-ban a császári rendelet elrendelte hogy a püspök és kanonokok osztozzanak rajta.
742-ben reformok kezdődtek ( akkor még pozitív dolog volt a reform és nem népnyomorítás mint most ): egyházi hierarchia helyreállítása, zsinatok összehívása, a Benedek-rendi szabályzat bevezetése a kolostorokban, ezek Nagy Károly és Jámbor Lajos idején valósultak meg teljesen. Helyre kellett állítani az egyházi hierarchiát és helyreálltak az uralkodó egyház feletti jogai is.
774 és 814 közt 21 érsekség jött létre, az érsek nem csak a pápa főpapja volt, hanem az uralkodó alárendeltje. A pápa szentelte fel, de a frank uralkodó iktatta be az egyháztartományába.
Az uralkodó felszentelt főpapnak számított, a birodalom összes egyházi tagja a beosztottja volt. Az érsekek közvetítő szerepet játszottak a király, a pápa és a püspökök közt. Felszentelték a király által világi hatalmukba iktatott püspököket. Kihirdették egyháztartományukban a pápai döntéseket, de ezeket az állam hajtotta végre.
Az egyházigazgatás alapja a püspökség volt. Az uralkodó hozzájárulási jogát visszaállították, a püspök a király alattvalója volt. A püspököt az egyházmegye választotta és a király hozzájárulása kellett a megválasztáshoz utána. Az uralkodó háromszor avatkozott be a választási folyamatba. Először amikor a püspök halála után engedélyezte az új választást, másodszor amikor egy általa kinevezett vizsgálópüspök felügyelte a választást, harmadszor a felszentelés előtt a püspökjelölt hűségesküt tett a királynak és ezután lett beiktatva birtokaiba. A király főkegyúri jogánál fogva választás nélkül is beiktathatott püspököket.
Nagy Károly az általa elfoglalt szász területeken 8 püspökséget alapított személyesen: Münster, Minden, Verden, Bréma, Padernborn, Osnabrück, Hidelsheim, Halberstadt.
A germán nyelvterületen Nagy Károly szintén személyesen választotta ki a püspökök közül Mainz, Köln, Trier, Salzburg érsekét.
Az apátoknál is érvényesült ez az elv, 814-ben 200 az uralkodó által kiválasztott apát volt a birodalomban.
Németország, sőt szerintem az egész germán nyelvterület legkiválóbb borai a Mosel-vidéken teremnek.
A Westmitteldeutsch (nyugati középnémet) dialektusok egyik csoportját pedig a moselfrank névvel illetik, Trier és Luxemburg környékének dialektusai is ide tartoznak.
Igazad van, a visszahódítás nem illő kifejezés erre, hisz a Római Birodalom ezeket a területeket nem veszítette el külső hódítóknak, ill. nem a rómaiaktól független új szerzemények voltak. Sokkal helyénvalóbb restauratio/renovatio kifejezésekkel illetni a dolgot. A rómaiak egyszerűen felújították a római uralmat, vagyis helyreállították azt, azaz az elbitangolt jószágot visszaterelték a nyájba. A béres helyett a gazda vette kézbe az gazdálkodást. :)
Nagyon életképesnek tűnik mert még többször megtette és most kell vigyáznunk hogy végleg el ne bukjon az a Birodalom vezetőinek a felelőssége, de nem igazán látom, hogy tudatában lennének?
Úgy gondolom hogy a Birodalom küldetése hogy asimovi dimenziókba terjeszkedjen, de ahhoz most kell megmenteni.
Szászország (Sachsen) és Szász-Anhalt (Sachsen-Anhalt) német tartományok területe 800 előtt nyugati szláv terület volt.
A Karoling- és késő Karoling-kori telepítési politika következtében ide nagyon sok szászt telepítettek be, így ezek a régiók viszonylag gyorsan elszászosodtak.
A szászok eredeti településterülete pedig az Alsó-Szászország (Niedersachsen) megkülönböztető nevet kapta.
Rheinpfalz Mosel-vidék (Moselland) Németország egyik legszebb vidéke, a Mosel folyó völgye fölé magasodó szőlőhegyekkel, a völgyben barátságos kisvárosokkal:
három évvel ezelőtt volt szerencsém végigvonatozni Koblenz és Trier között, onnan pedig átszállással Luxemburgba :-)
A latin palatinus (palotai) szóból alakult ki hangváltozások egész során át a német nyelvben a Pfalz szó, amely végül is két német történelmi régió neve is lett: Rheinpfalz, azaz Rajna-Pfalz a Rajna-Mosel vidéken, ill. Oberpfalz (Felső-Pfalz) Bajorország északkeleti részén.
