6éves most cseréltettem másodszor elemet.200m-es tömitettség,jó kivitelü acél tok és szíj Eta quartz koronazár és menetes gombok! Nem igazán értem mi a bajod vele? Amatőr búvárként merültem már vele bányatóban és tengerben egyaránt 50mkörül semmi gondja nem volt.
Az űrkutatásban és a küldetéskritikus rendszerekben pedig nem.
Az egy dolog, hogy eleve MIL specifikációjú alkatrészeket használnak, de redundánsnak is kell lennie a végső megvalósításnak.
Elég fura lenne, ha nem lenne B terv.
De már tervezésnél is érdemes a worst case scenerio-t elővenni.
Leírtam, mik lehetnek a tervezés sarokpontjai. Tengerész és tengeralattjáró nem volt benne. Volt humanoid említés párszáz méterig és mélytengeri merülő egység többezer méterig.
Karóránál persze szinte mindegy, épp csak elméleteztünk. Én be is fejeztem. :)
Az elektronikai fejlesztés régen végigjárta már ezeket a "pokolbugyrokat", és mára egyértelmű minden fejlesztő számára, hogy extrém szélsőséges körülményekre nem egyedi alkatrészeket és elektronikát fejlesztünk - hanem olyan "műszerházat", amelyben a rendelkezésre álló ipari tűrőképességű alkatrészekből már megbízható konstrukció készíthető.
Amit leírtál kicsit olyan volt (bocsi ;-)) ), mint ha nem tengeralattjárót akarnánk feljeszteni, hanem kopoltyús tengerészeket kitenyészteni... ;-)))
Szigorúan elméletben és csak az adott alkalmazásban: tudjuk, hogy a tengervíz hőmérséklete a sótartalma ellenére se nagyon megy a fagypont 273 K alá 10000 méter mélységben és 100 méter mélységben sem több a hőmérséklet, mint ~280 K. Innentől nincs értelme a kvarcnak, egy diszkrét elemekből (fémréteg ellenállás, kerámia kondenzátor) és tranzisztorokból felépített 500 kHz-es kapcsolás hibrid integrált áramkörként kerámia hordozón a légköri nyomás 1000x-esét simán kibírná. Kb. annyi lehet a nyomás a legmélyebb ponton. Lehetne persze hőkompenzálni egy NTK termisztorral és akkor a 2,5% hőmérséklet változás hatását is lehetne csökkenteni.
Egy mélytengeri küldetésben hamarabb fogyna el a kabinban az oxigén, mint hogy mérhető lenne a külső körülményeknek kitett, szintetikus olajjal feltöltött elektronikus szerkezet járáseltérése 10000 méter mélységben.
De mondom ez elmélet, nincs olyan gyakorlati alkalmazás, ahol 200 méter mélységen túl lenne értelme egy karórának, kb. ott kezdődik a "twilight zone", nagyjából 500 métertől teljes a sötétség.
Dettó! Én imádom a diver órákat sosem megyek nyaralni olyan óra nélkül amit nem vihetek vízbe,bár én sem a legdrágábban úszom! Általában egy Sector ocean master az áldozat és még sosem volt bajom vele.
Ahogy vannak is a piacon olajjal töltött, adott esetben nem is túl drága elvileg extrém nyomásokat kibírni képes kvarcórák - de azért ezeknek is van bizonytalansági tényezőjük. A helyzet ugyanis az, hogy egy ilyen óra szerkezetében is van pár olyan alkatrész, amelynek a nyomásállósága nem korlátlan - még csak nem is feltétlenül egzakt. Ilyen a chipek tokozása, nem de facto összenyomhatatlan sem a hordozó nyomtatott áramköri lemez, sem a kvarckristály tokozása. A kvarcnak muszáj szabadon, belül üres tokozásban rezegnie (adott esetben nem is tud másképpen), és innentől fogva a tokozása összeroppantható. Nagyon nyomásálló, nem vitás, pont azért, mert nagyon kis, hengeres alkatrészről van szó - de nem korlátlan ez a nyomásállóság. Ráadásul a dolog jellegéből fakadóan nem is készítenek a gyártók extrém nyomásállóságú kvarckristályokat.
Ennek kapcsán vannak kétségeim az ilyen kivitelű, olajtöltésű órák "korlátlan nyomásállóságát" illetően. Persze ez elég értelmetlen vita valahol, hiszen tényleges használatban valahol 1000m körül van az a mélység, amely akár elméletileg is szóba jöhet - ennyit meg még simán kibírhatnak ezek. De mondjuk a Mariana-árok fenekére leeresztve egy Sinn Hidro-t, nem biztos, hogy az tényleg működőképesen kerül fel, vagy ha igen, akkor sem tudható, nem repedt-e meg a kvarc tokozása, nem keletkeztek-e hajszálrepedések a NYÁK-on, a chip bekötésein, és nem fogja-e magát az óra egy hét múlva egy apró koccanásra végképp megadni...
A problémát onnan érdemes megközelíteni, hogy ha adott egy a tengerszinten, légköri nyomáson (~100 kPa túlnyomás a vákuumhoz képest) gázzal töltött szerkezet, azt hogyan lehet úgy átalakítani hogy ellenálljon a mélytengeri nyomásviszonyoknak.
A triviális megfejtés, hogy a tokot összenyomhatatlan közeggel kell kitölteni.
Praktikusan a mélytengeri műszereket alacsony viszkozitású, villamos szigetelő szintetikus olajjal szokták feltölteni.
Egy kvarcóra méretben is megvalósítható, de mivel kb. 11 méterenként 100 kPa-al nő a nyomás a víz alatt, nincs túl sok értelme. Az emberi test nem arra van tervezve, hogy átlag halandó által elérhető felszereléssel 50-100 méter alá merüljön, de már ott is fennáll a keszonbetegség veszélye.
Az exohéjaknál és a kisebb-nagyobb merülő szerkezeteknél bent légköri állapotok uralkodnak (a vékony falú, belső túlnyomásos rendszerek korlátozott mélységig használhatók), a mélytengeri merüléseknél a hengeres és gömb alakú külső szerkezeti elemek viselik a nyomáskülönbséget, bent akármilyen órát lehet hordani.
Nem nagy kunszt csinálni egy több ezer baros nyomásállóságú tokot - ha egyáltalán nem szempont, hogy az óra, mint óra hordható, használható legyen. Márpedig sem ez a Rolex, sem a néhai elődje, ami még Piccard batiszkáfján látogatta meg a Mariana-árok fenekét, nem hordható, karóraként nem értelmezhető.
Alkalmasint majd előásom őket, valamelyik tároló alján vannak - nem jók semmire, alkatrésznek sem... Tényleg elrettető egyébként, és érdekes, hogy akad köztük, amelynek a számlapja szinte ép. Azért látható ez-az, de első ránézésre piacon még el is lehetne sütni őket, mint kis hibás, menthető, nem túl csúnya órát.. Belül meg egy tömbbe van minden összeállva...
Van egy kis dobozom, tenger áztatta órákkal... A legkevésbé károsodottak néznek ki úgy, mint ez a Rolex. A legrosszabbakból ki sem lehet szedni a szerkezetet a tokból, egy összegyógyult rozsdagombóc belül az egész.
Én tartom is ezek után magam a "drága órát tengerbe nem viszünk" elvhez.
Atyaúristen! Ilyen pusztítást képes véghezvinni a tenger víz?? Egészen elképesztő:S Főleg ,hogy nyomógombok nincsenenk a tokon. Hát ez mindenképpen erősíti azt a szabályt ,hogy drága órát ,akármilyen megbízható, vízbe semmiképpen nem viszünk. Elrettentő példa. Remlélem azért rendberakták teljesen. Pofás kis Rolex ,pedig általában külcsinben nem jönnek be, de ez nagyon impozáns...
Ez így van és az is 100% hogy a mélytengeri búvárok nem Rolexben,Omegában,Breitlingben vagy akármilyen csillivilli milliós órában hegesztik a csöveket!
Héliumszelepes órára kizárólag héliumos légkörű mélytengeri búvárharangban tartósan dolgozó búvárnak van/lehet szüksége. Mindenki másnak ez csak dísz. Ilyenből szerintem egyidejűleg pár tucatnál több nincs a világon... ;-)))
A vízálló órákon a méter- ATM jelölés nem a valós mélységet jelenti. A 30 m-es vízállóság valójában cseppállóságot jelent, már a ráfröccsenő víz ellen sem véd. Egy 100 m-es vízállóságú órával botorság lenne 100 m mélyre merülni, ez csak vízi sportokhoz, úszásra jó. Könnyűbúvárkodni a 300 m - 30 ATM nyomásnak ellenálló órával érdemes, de a koronát, nyomógombokat nem célszerű a víz alatt piszkálni. Ennél mélyebbre már héliumszelepes órákat használnak.
Léteznek speciális, tengervízre kitalált korrózióálló acélok, de werket egészen biztosan nem abból csinálnak. Részben azért, mert a beázás, az nem egy tervezett üzemi körülmény egy óránál.
Azonkívül azért sem lenne értelme, mert a vegyi korróziónak ugyan ellenállna, de az elektrokémainak biztosan nem. Mert aligha lehet órát készíteni úgy, hogy ugyanazon-, és emellett homogén szövetszerkezetû anyagból épüljön fel, így bármely elektrolit biztosan károsítaná azt is.
Minél több egy órán-tokon a potenciális lyuk, annál nagyobb a veszélye a beázásnak. A több nyomógombos, stopperes tokoknál értelemszerűen nagyobb. Ilyen órát komolyabb terhelés előtt elvileg mindig ellenőriztetni kellene, rendszeresen búvárkodásra használt óránál a tömítéseket legjobb évente cserélni, de minimum tisztítani és újra zsírozni.
Az pedig gyakorlatilag ökölszabályként kezelhető, hogy a tengervíz a szerkezetet mindig és jóvátehetetlenül, javíthatatlanul tönkreteszi, ráadásul szinte rögtön, beázás esetén nagyjából a partot elérve kellene azonnal kibontani az órát, kivenni a szerkezetet - és nem kiszárítani, hanem azonnal nekiállni kitisztítani. Ez nem járható, így a tengerben beázott órák mindig tönkremennek. Teljesen és javíthatatlanul, egy rozsdagombóc marad a szerkezetből.
Én azt szoktam mondani, hogy drága órával nem megyünk tengerbe és pont. Édesvízbe még csak-csak, ott egy beázás túlélhető, de tengerbe nem. Arra ott a pár ezres műanyag Casio, amiért nem kár, ha esetleg balesetet szenved...
