Keresés

A Teremtő a Létalapba helyezte az akaratát, hogy teremtsen

Megteremtette Satanat, majd elárasztotta kegyelmekkel, hogy teremtsen

Továbbadta a teremtés kegyelmét

Majd megteremtette az arkangyalokat, és úgy adott nekik kegyelmeket, hogy közösen teremtsenek

Majd feladatot adott nekik, hogy akiket Satana az igazságtól elszakadva már nem a tökéletesben teremtett, és ezért nem a tökéletesre teremtett, bevezessék a tökéletesbe

Semmi erő sem hathat, ha nincs, amire hasson

A legteljesebb hatalom is tehetetlen, ha nincs találkozási pont

És amint a Létalap adta a teremtés lehetőségét, úgy a Szűzanya egy találkozási pont

Királynő a szentek között

Mert a bezárkózó akaratunk nem találkozik az Istennel

Hogy benne, Szűzanyában  megtaláljuk a Lángot, szíve Szeretetlángjában

És abban kiáradhasson ránk a kegyelem

És mint egy hurrikán, letéped az álarcunkat

Nem azért, hogy fájdalomba vesszünk, hanem a fájdalom okozásaink fájdalmában felébredjünk

Hogy segítségül tudjuk hívni a Szűzanyát, hogy elvezessen a tökéletesbe

Mert magunkkal, mint a lényegünkkel nem történik semmi, ha semmi sem áll az utunkba

Az utunkba teszed a lényegünket, és az a fájdalmunk

És amíg a szemünk előtt a takaró, nem értjük

Hiszen nincs mit megragadnunk

Tehettük volna vonzásban, de erősre font a takaró rajtunk

Elveszítettük a kapcsolatot, ezért a szükségünk a fájdalom

Hogy onnét eljussunk segítséggel a vonzásba

De ha majd magával ragad az áradat, akkor már nem lesz nehézségünk, hiszen megvalósult a vonzásban a kapcsolat

Addig pedig értetlenkedünk a nyilvánvaló felett

Azok pedig, akiket felébresztettél, ők mindent megtesznek értünk, hogy megláthassuk a világosságot

De az önmagában még nem emel ki minket a helyből, ahol vagyunk, hanem az, ha amikor meglátjuk, megragadjuk

Mert meglátni, és belépni az kettő

És az egyik szobából máshogyan nem léphetek a másikba, csak ha onnét kiléptem

És ha ránézek a Szűzanyára és a szentekre, akkor megtudom mi fogad, és Ki fogad túláradó örömmel

Medjugorje, 2018. december 25.

„Drága gyermekek! Fiamat, Jézust hozom nektek, aki a Béke Királya. Ő békét ad nektek, de az ne csak a tiétek legyen gyermekeim, hanem örömmel és alázattal vigyétek el másoknak. Veletek vagyok és imádkozom mindnyájatokért ebben a kegyelmi időben, amelyet Isten szeretne nektek adni. Jelenlétem, a szeretet jele, amíg itt vagyok veletek, hogy oltalmazzalak és az örökkévalóság felé vezesselek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Ha közömbös vagyok a Szavaddal szemben, az megmutat engem magamnak

Ha közömbös vagyok az Ódáddal szemben, az megmutat engem magamnak

Ha valaki pedig elénekli az énekek Énekét, és az felbőszít engem, az megmutatja a mélységemet

Mégha korábban magam is elénekeltem Neked, az sem mentesít engem a szégyenemtől

Éppen kegyelmekkel akarsz elárasztani, amikor megadod, hogy értsek, hogy magam tudjam ledönteni a nagyságom oszlopait

Igen, engem mutatsz meg magamnak, hogy magamtól ki vagyok

Hogy por vagyok a porból

Magamtól sötétség vagyok

Egy légy is meg tudja mutatni a nagyságomat, a Szavad pedig rám mutat

Örvendezzek, ha befogadom a Szavadat

És örvendezzek a felismerésnek, a nagyságom felismerésének

Mert mindkettő a kegyelmed

Az első a gyöngeségem, a második az út a gyöngeségemhez

És mennyivel inkább utánad, előtted járva, minthogy eltévedjek

Nagy hóban is úgy van, egy elöl megy

Majd egymás mellé lépünk, amikor eljön az ideje

Az lesz a felismerés ideje

Megerősödve a távozóban

Az eljövendőben egy a fontos, a szeretet

A gondolatot megértem, de a súlyát nem érzem, mert az önszeretetem azt súlykolja, jól vagyok az önszeretetemben

Ha fellángolok egy pillanatra, azt gondolom az a pillanat elég nekem

Pedig a tiszta szeretet hasonlatos a szőlőhöz

Három éven át nevelem, és óvom, és a negyedik évben kezd el teremni

Jó helyen vagyok ahhoz, hogy bővelkedjek

Hogy bővelkedjek a szeretetedben fürödve

Ha abban tudok növekedni, ami Tőled származik, akkor ahhoz adnom kell, hogy kapjak

Ha azt adom, amit magamért teszek, nem adtam semmit, nem is jár érte semmi

És nem hagysz abban tudatlanul, hogy mit adjak, de mégis, hogy azt felérjem, tudnom kell a Tanításodat

Ami az eljövendőben fontos, az a szeretet

És ha azt akarom, akkor vennem kell a Szavadat

És az avval kezdődik, hogy áldozok, áldozom az időmet, és a gondolataimat

Ha foglalkozok a gondolataimban a gondolataiddal, akkor Neked engedem meg, hogy elém tárd azokat

Elültetek egy vesszőt, és kihajt, mert megöntözöd

Ha pedig megöntözöd, akkor arra csodálkozok, az élő Isten válaszában

Hiszen a vágyad, hogy tudjak

Mikor ősszel le akarom verni a fáról a diókat, egyre egy gyöngét suhintok, erre jön egy szélroham, és leveri a többit

Így cselekszel a hatalmas fával

És a válaszod is így szól, egyre százat adok

Ha megérzem a szeretetedet, akkor attól kezdve a szeretetedben akarok élni

És minden korábbi, ami lekötötte a figyelmemet, az elértéktelenedik

Abban értéktelenedik el, amit érzek

És attól kezdve helyére kerül bennem az érték

Onnét jöttem, ahol a földi magának tartott

És oda megyek, ahol az éghez lépek

És amikor a szereteted megfog engem, nem rám erőltetve, attól kezdve várod, hogy döntsek

És azt szereted, ha nem a szeretetedben égve, hanem megfontolva döntsek

Mindennek kutatva az értékét

Tanulva szelídségedet, szelíden szemlélve a még földhöz ragaszkodókat

Elviselve, amint csodálkozva és értetlenül néznek

A magam csodálkozása és értetlensége addig tartott, amíg magam meg nem tudtalak, megérintve a szeretetedtől

És attól kezdve, más sorrendet veszek a szabadság sorrendjében

Első helyen a Szavaddal, aki mindig eligazít

És aki Téged ad

Keresve a lehetőségeket, hogy kapjalak

Az ifjú is arra megy, amerre a lány indul

És a lány is arra indul, ahol várja az ifjút

És ha arra szeretek járni, ahol találkozhatok Veled, akkor az úgy van, Te is keresed azokat az alkalmakat

És a Szavad pont az a hely, ahol szeretsz

És igencsak elcsodálkozok, amikor kiemelkedsz a Szóból

Nem ahogyan a föld gondolja

Tapintásomban nem lehetek annyira biztos, mint az érintésedben

Érintésed vidámmá teszi a lépteim

És pont ezek a lépteim késztetik csodálkozásra a szemlélőket

Hiszen előttük van a látvány, asztalnál ülök

Mondom, hogy eszem, és iszom

Aki pedig akarja, az megkóstolja az ételemet és az italomat, hiszen azt kínálom, amit magam is ízlelek

A világ meg akarja érteni az Írásaidat, anélkül, hogy felvenné a felelősséget

Gyermekeid meg a kezedbe rakják annak a súlyát

Szeretné a világ kódokban, végül kap számokat, hogy megkapják a kódokat

Aki meg Veled jár, bölcsességet tanul

A világ úgy veszi, a másiknak mondod, a gyermeked meg azt hallgatja, amint neki mondod

A világ neveket kap, hogy belehelyettesítse a sajátját, hogy végre értsen

A világ nem lesz becsapva

Az lesz becsapva, aki nem közelít Hozzád

Maga ejti önmagát kelepcébe

A tűz ugyan ha kiszabadul rombolhat, és a víz is, ha a medrét veszti rombol

De ugye nem mondhatjuk sem a tűzre, sem a vízre, hogy hasztalan

A Szavad pedig építkezik

Annak építkezik, aki rágódik Rajta

És mennyivel ízletesebb az az étel, ami tűzre való, és tűzön sült és tűzön főtt

A tűz nem tudja a mértéket, magamnak kell a mértékét vennem

A Szavad meg azt adja, mértékben adod

Hozzám igazítva, rám formázva

Hiszen mellettem a Segítség

Mellettem az Áldás, hogy a Szavad a számomra áldássá váljon

Aki alázatban akar tudni, az érteni fogja az Írásaidat

Gondolatodban ránézve a világra

Újra születve, életre születve

A karon ülőnek még nincs felelőssége

Ha élek rád rakom a felelősségem terheit

Megtartva, mégis ketten hordva

Amikor a tanításomhoz hűek akartok maradni, akkor olyan sokszor a merevséget választjátok

A tanításom lényege a velem való közösségetek

Ami máshogyan nem valósítható meg, csak rugalmasságban

Rugalmasságban, lemondva magatokról

A merev formában mond le, aki figyeli a Lelkemet, az tartalomban

Sokszor szükséges a forma, de akkor is a lényeg ott van a tartalomban

Hogy be tudjátok fogadni Lelkem vezetését

Merevségben nem lehettek szentek, a merevség nem enged be titeket a megszentelődésbe

Figyeljetek, és tapasztaltok

Kérdezzetek, és válaszolni fogok az útjaimban

Ne rohanjatok megkérdezni, hogy hogyan gondoltam, hanem fogadjátok meg a lemondásokat

Ne hanyagoljátok el az imádkozást, mert észre sem fogjátok venni, hogy eltávolodtok tőlem

Ha nem imádkoztok, ha a reggelt nem imádkozással kezditek, majd rátok telepszik a merevség

Mi a merevség, a belőletek származó követése

Engem helyezzetek az első helyre, és nem fogtok csalódni

Jézus a Szent Írás, felülről jön, és a Szava örök

Magunk meg alulról származunk

Leereszted hozzánk a Szavadat, hogy megtaláljuk az örökkévalóságot

Hogy felemelkedjünk

Nem úgy, mint a szolga

Hanem úgy, mint a gyermek

És nem ostor leszel a felemelkedőhöz, hanem ölelő kéz

Hívó Szó

Világosság leszel mindenkinek, aki befogad

A sötétségnek nincs hatalma a világosság felett

A világosság megáll a vizek felett

Hogy aki felnéz, az lásson, aki pedig felkéredzkedik, az felemelkedhessen

Hogy a síró szemek könnyeit letöröljed

Száműzve a sötétséget

Hogy felsírjunk a felismerésben, és rohanjunk annak a karjába, Aki kitárja ölelésre

Elfeledve a bú könnyeit az öröm könnyeiben 

Becsukom a szemeimet, hogy ne azt lássam, amit látok

És kinyitom a szemeimet, hogy azt lássam, amit mutatni akarsz

Beteg szüzeket látok, elkóboroltakat látok az igazságtól

Sovány lelkeket látok, akiknek a húsa kezd rászáradni a csontjaikra

És Fényt látok, Aki képes mindent visszaadni az elveszettnek

Elveszettnek, az önként száműzetésbe távozónak

Hogy visszatérjen

Ha felébredek, meglesz bennem a vágy irántuk

Még az útban vagyok bizonytalan, ami gyógyít

Még magam gyógyítanék, magam, aki éppen kezdek kikelni a betegágyamból

Ha letérdelek, térdelésem gyógyít

Te leszel, Aki gyógyít, hiszen ha alázatot veszek, bőséges lesz a kosaram

Ha vágyat veszek, betöltöd a vágyamat

És amennyi bizalmat veszek, amennyire engedek Neked, amennyire megengedem, hogy cselekedj, annyira leszel cselekvő

Elhagyva az aggodalmaimat, rájuk mosolyogva

A mosolyodat rakod az arcomra, ha bízok

És ugyan ki ne szeretne mosolyogni, amikor a békéje keretezi be az arcát mosollyal?

Boldogok, akik irgalmasságot gyakorolnak, mert irgalmasságban részük

Boldogok, akik bőkezűen adnak, mert bőkezűen kapnak, százszoros, és ezerszeres jutalomban részesülnek

Boldogok az egyszerűek, mert megértették a bölcsesség Szavait

Boldogok, akik befogadják a bölcsességet, mert a Bölcsesség lesz a társuk

Boldogok, akik szolgálnak, mert szolgálni fogsz nekik

Boldogok, akik hűek a kicsiben, mert a nagyban kapják meg a jutalmukat

Boldogok, akik Benned növekednek szeretetben, mert Belőled lesz részük

Boldogok, akik tüzet fognak tüzedtől, mert éltető tűz lesz-, az élet az osztályrészük

Boldogok, akik szembe mernek nézni magukkal, mert Te leszel az, aki mindent megmutat nekik

Boldogok, akik építkeznek, mert házadban fognak lakni

Boldogok a gyermekek, mert megtalálják az Atyjukat

Boldogok, akik felismerik, hogy hívod őket, megtalálnak Téged

Aki gyűlöletben, és bosszúállásban megy a másvilágra, azzal nem lehet mit kezdeni, egyedül a pokol a megoldás a számára, hogy mások gyűlöletében, és bosszúállásában ébredjen rá, rosszul gondolkodott

És aki intrikái között hagyja itt a látható világot, az sem jár jobban, intrikába menekült, ami ugyanaz, hogy gyűlöletbe, és bosszúállásba menekült

Aki nem szellemben és igazságban hagyja itt a földi világot, hanem a saját igazságát igazságnak gondolva, az amikor meghal, de nem tapasztalja a halálát, azt tapasztalja, hogy él

Mintha továbbra is a testében élne

Ha akkor nem tapasztalja meg az életet, akkor nem volt a halála előtt benne élet

Lelki sanyarúságba került

Aki gyűlölt, vagy bosszú forrt benne, vagy intrika volt benne, ha nem kéri Jézus segítségét, akkor a pokolba jut

Aki akkor Jézus segítségét kéri, magát megalázva, az segítséget kap Tőle

Aki akkor szinte parancsolva kéri Jézus segítségét, az már elkészült a pokolra

A pokol nem olyan, amit a Földön lefesthetek, mert minden földi kínnál keservesebb abban, amit a Földön adtam

És ez lelki kín, amit a test nem tudhat

Mint amikor valaki a Földön annyira megijedt, hogy a teste szinte lebénul, lépne, de nem tud lépni

Igen, ha a halálomban haltam a halálba, amit az bizonyít, hogy nem tapasztalom az életet, azaz a szeretetet, és az erőt, ha erőtlenségemet tapasztalom, akkor ha nem állítok tükröt magamban magammal szemben, és nem kérem a bocsánatodat, akkor méltó vagyok a halálra

A pokol az a hely, ahol magammal kerülök szembe másokban

Mások pedig bennem szembesülnek magukkal

Ha a Földön sokra tartom magamat, akkor ez nem tűnik túl rettenetesnek

Az élők akkor szánalommal néznek engem, és szemlélik azt a végtelenül hosszú és fájdalmas utat, amit magam formáltam a magam képére, szenvedtetve magamat

Ha oda jutok az erőtlenségbe, addig nem változik meg a sorsom, amíg segítséget nem kérek, és ezért nem kapok

És az első segítség úgy jön, segítsél másokon, amit akkor is tehetek

Tehetem, mert lesz hozzá alkalmam

Ha segítséget kérek, akkor ott is lesz lehetőségem segíteni másokon

Most értetlenül állsz a gondolat előtt, de az erőtlenségedben emlékezz a gondolatra

Ha pedig a testi életedben úgy gondolod, hogy hittél, és mégis az erőtlenségedet tapasztalod, akkor az vonatkozik rád, hogy nem ismerlek

Ha pedig nem ismertelek meg a Földön, igencsak kapaszkodhatok, hogy megismerjelek a nyomorúságomban

Hogy a formából átléphessek a tartalomba

A Földön könnyen megismerhetlek, egyszerűen Szellemben és Igazságban

Alázatban fogadva a Lelkedet, követve a Tanításaidat

A pokoltól megmenekülhetek az ébredésemben, de amit a Földön nem tettem, azt már az égben nem tehetem

Hiszen bizonyosságban nincs a hitnek értéke

Ahova emelem magamat a hitemben, oda jutok

Az élő hit pedig az, hogy a kérésemben cselekszel

Így az életem is annyi, amennyit cselekszel a kérésemben

És az nemcsak kérés, hanem tisztaságra törekedésemben a kérés

Tisztát kérve 

Nem fog neked tetszeni ez a gondolat, ha belegondolsz

Hiszen olyanok vagyunk, mint a gyermekek, akik végsőkig feszegetik a gyermeki szabadságuk határait

Éppen, amikor a legbiztosabbak vagyunk magunkban, akkor kerülünk legmesszebb az igazságtól

Ítéletet alkotva másokban

Hiszen ott van az igazság, ahol a szabadság

Szabadságunk meg ott van, ahol a tudtommal vagy jelen

Azaz szellemben és igazságban állok

Figyelve lépteidet

Figyelve a Tanításodban, rádöbbenve az igazságra

Meglátva magamat

Hogy más beszélgetését szemlélem Veled, az nem az én beszélgetésem

Akár érthetnék is

Ha magabiztos vagyok, a gondolataimat akarom Rád erőltetni

Igen, a nyúl viszi a puskát

Mosolyogni is lehetne rajtam, ha nem lenne a kérdés annyira fontos

Pedig beszélgethetek Veled

Minden indulatom Veled szemben a nagyságom

Ha megengedem Neked, hogy kibontsd az igazságot, akkor meglátom

Amíg magam mások elé helyezem, nemcsak azt tettem, hanem Eléd helyeztem magamat

És magam is úgy vagyok, ha egy halott akar meggyőzni, faképnél hagyom, főjön még egy darabig a saját levében

Majd amikor megalázom magamat, majd más is meghallgat

Minden tettünknek következménye van, nem gondolhatom, hogy ne a térben nézzem, meglátva a következményeit

A halottat a halott hallgatja, és bólogat

Aki él, Belőled meríti az életet

Aki a halálában azt gondolja nem beteg, tanúságát tette a betegségéről

A beteg igazából akkor kezd el ténylegesen meggyógyulni, amikor elhagyja a betegségét előidéző okokat

Ha elkezdem figyelni az élet Szavait, akkor kimentenek a halálból

Az élővel beszélgetsz, a halottnak meg elé mész

Még berzenkedek attól, hogy halottnak nevezel, ha felismerem a felháborodásomat, kezdem felismerni, milyen mélyen vagyok

Olyan vagyok, mint aki fél a szerelemtől, hogy magához kötöz engem

Olyan vagyok, aki fél a szabadságtól, ahova a szerelem felemel

Elszakítva minden kötelékemet minden mástól

Igen olyan vagy, aki fél a felemelkedéstől

Jobban szeretem biztos semmit

Féltem, hogy elveszítem a talajomat

Félek, hogy kiemelkedek a porból

Pedig amikor jön a lány, aki tüzet hord a szemében, legyőzi a fásultságomat

És attól kezdve nem lesz sem távolság, sem semmilyen nehézség, ami megállíthatna az utamon

A tűz a szívemben tudja

Magam meg megállnék

És a tűz a szívemben mondja, indulj, és ne késlekedj

Ó, mécs van az ablakban, ó, bevilágítja a lépteimet, ha kérem

Szívembe gyújt világot, ha a tüzébe nézek

Ó igen, lekötöz magához, kiszabadítva engem a kötelékeimből

Szabadság ott van, ahol a szívem lángol

Te vagy a prés, Te vagy a sajtó

Rám helyezted az erődet

Mint egy ősi súlyozó prést

Gyengéd erővel, mégis tökéletes préseléssel

Hogy peregjen a törköly

Szétválasztva a musttól

Hogy vedd kezedbe azt a törkölyt, és engedd le a torkodon a mustot

Igen az Úr küld hozzátok

Hogy a kicsiben megérezzétek a Fenségest

Nem nálam maradva, hanem bátorságot véve attól a musttól

Hogy ne lehessen semmilyen más erő, és semmilyen más hatalom, ami elhitethetne titeket a kiszáradt törköllyel

Hogy rácsodálkozzatok a hit csodáira, a tapasztalás által

Hogy legyen a must íze a nyelveteken, ízlelve, és csettintve

Mikor az Úr és Satana beszélgetnek, amikor Satana egy érintést érez a szívében, akkor elmenekül

Ugye milyen ismerős ez az elmenekülés

A menekülő magát dicsőíti, és evvel a lényegben kígyót és békát szór

Ó igen, kígyót és békát szórunk, amikor magunkat dicsőítjük

És menekülünk, mindegy támadva

Hiszen rohamozva megyünk arra, Aki megérinthetné a szívünket

Nehogy megmeneküljünk

Hiszen féltjük a hatalmunkat

De hát bementünk egy ajtón, és azon már nem mehetünk vissza

És kijárat is csak egy van abból a helységből

A bejárat mellett tömörülünk, holott a kijárat mellett már dereng

Nem baj, ha kifele nem megyünk, akkor megyünk egymásnak

Mert ugyan mit árthatunk annak, Aki ellen szövetkezünk?

De hát csak úgy van, ha ellene nem megy, majd megy egymás ellen

És addig maradunk, amíg ezt az egymás ellent le nem győzzük magunkban

És igen, ha megengedem magamnak, hogy a szívembe nézzek, győzelmet arattam, győzelmet arattam magam felett

AKi ellen mentem, az megbocsát, aki ellen meg tehettem, neki is meg kell bocsátania

Így kijáratom egy pad, amíg ki nem engeszteltem, azon a padon várok

És már nem a testem hasad, hanem a szívem az, ami fáj nekem

Mert ahhoz mennék, Akire a kígyót próbáltam dobni

Megvárom, amíg befogad, hiszen befogad

A Föld a mindenségben csak egy porszem

És minden egyes lélek a porszemen belül egy homokszem

De mégis minden egyes lélek nem kevesebb, mint egy nyíló rózsa

Igen, egy tavirózsához hasonlítasz

Amíg még bezárod magadat, nem juthat be hozzád a fény, de amint kezdesz szirmot bontani, már nem akarsz zárva maradni, hanem kitárod magad a fényre

Először ízlelve, majd belefeledkezve

Először megízlelve, majd belefeküdve az édesbe

A mindenségben csodálatos Rend uralkodik, és a Földet is igazgatja a Rend

Kevéssé látszik a Rend, a sok zárt bimbó miatt

Pedig az a törvény a Földre, hogy aki belekóstolt a szenvedésbe, az igya ki a kelyhét

Nem a szenvedésért

Lágy kelyhet lehet formálni, de kikeményedett anyaggal máshogy kell bánni

Nehogy eltörjön

Tűz vár rá, ha tűzbe lép, és ha megízlelte a tüzet, addig onnét ki nem jön, mert nem engeded, amíg meg nem lágyult az anyaga

Ez a törvényed

Nem Te adod a tüzet, hanem aki a tüzet formálja, arra vár a tűz

Amit Te adsz, ha beléptél tűzbe, onnét máshogyan ki nem kerülhetsz, csak meglágyulva

Kinyitom a bimbót, ha kikerült a felszínre, nem engedem, hogy elmerüljön

Ha tűzbe lépsz, tűz vár rád, ha magadtól kinyílsz, a fény vár rád

Vagy a szíved tüzében, vagy a szenvedés tüzében

Sem a kettő között, sem azokon kívül nincs egy harmadik

És jaj annak, aki a kettő között akar elbújni

Nem Tőled jaj, magának keresi a bajt

Senki sem léphet az égbe, csak aki belőled töltekezett

Üres edény nem kerülhet az égbe

Megtöltöd az edényedet, ha kinyílsz, és magadhoz engedsz Téged

És attól kezdve, te sem mondod máshogy

Hiszen megszűnt az egyedülléted, és attól kezdve nem bánod, hogy elhagytad a magányosságot

A szíved tüzében, az a rövid és egyenes út, a szenvedés tüzében, az a hosszú, és kacskaringós út

Ha nem akarsz a szíved tűzében, tüzet adtál, azért nem akarod elhinni

Amit adtál, az vár rád, ki nem kerülheted, mert ez a törvény, a Rend törvénye

És ha akarod, elvághatod azt a kötelet, ami azzal a tűzzel köt össze, amit adtál

Megvan a módja, és itt az ideje, mert itt az alkalmas idő, hiszen előtted áll az igazság

És ha eltöprengek rajta, akkor beláthatom, a szenvedés tüze az irgalom

Azt mondják rablóból lesz a legjobb pandúr

És az úgy van, ki minél mélyebbről emelkedett a világosságra, annál kevésbé tudják elhitetni, és a hála ott dobog a szívében

És kevésbé tudják lecsalni a mélységbe

És igen kevéssé tudják elcsalogatni a langyosságba

És mivel távol volt, ezért keresi a közelséget, és ahogyan közel vagy, a távolság nem lesz többé cél a szemedben

Most még sok minden nem nyilvánvaló, mert erőben állunk, ki az erőt választja az erőbe lép

Ki a saját erejében tetszeleg, az kilép az erőből, és tehetetlen lesz

És mivel távol van tőle, nem is tud abban részesülni

Nem is lehet vele sok mindent kezdeni, hanem saját magával kell találkoznia, hogy felismerje, amit adott

Rá kell engedni minden fájdalmat, amit kiadott magából

Az erővel nem lehet vele szemben semmit tenni, majd a fájdalom megteszi a magáét

Ha lassan, hát lassan

Maga választotta a lassút és a fájdalmasat

Mondanád, ne fenyegess

Magadat fenyegeted a lassúval

Mikor tehetetlen leszel

Majd felismered a sorok értelmét a tehetetlenségedben

Ha magadhoz engeded a világosság gyermekeit, akkor kivezetnek a tehetetlenségből

Hogy korábban mért nem választottad a hálát, az a döntésed

A halálban inkább meghalnál, de nem tudsz meghalni

Aki élni akar, az életet választja

Ma dönthetek, holnap a döntésem szerint történik

Aki élni akar, az kiszakítja magát a halál torkából

A bűn az, aki éhes, és megenne

A halál van a gyomrában

Úgy tetszeleg, mintha nem tudnám elkerülni

És minél inkább lenyelt, annál nehezebbnek érzem, hogy kijussak a gyomrából

Mintha mást nem választhatnék

Igen, nem egyszerűen kisétálok, hanem ki kell a gyökereimet tépnem a halálból

Mintha a saját lábamat kellene levágnom

De nem kell sem a kezemet, sem a lábamat megvágnom

Hanem segítséget kell hogy kérjek

Attól kérhetek, aki szolgálhat erővel, Aki szolgálhat segítséggel

Akinek a vágya, hogy kisegítsen engem a halál gyomrából

A bűn öl meg engem, taszít be a halál gyomrába

Ha kiszakítom magam, fellélegzek

És többé nem akarom, hogy ne jussak levegőhöz

Ha eltaszítom magamtól a halál, és az élet kérdéseit, akkor nem tudsz nekem segíteni, ha elkezdek azokon töprengeni, akkor megadod nekem a világosságot

Hogy bűnbánattal kell kilépnem a bűnből, igen

A szeretet erő

Illetve amit szeretetnek nevezel, a lényegben erő

Az önszeretet látszólag erővel bír, de az olyan, mint egy befelé haladó spirális

A szeretet egység, és soha sem megosztott

Minden megosztottság tévedésen áll, azon, különb vagyok a másiknál

Isten elhozza az egységet

Kinyitotta az ég kapuját

És kiárasztja az irgalmát és a szeretetét az ébredésünkért, hogy még az eljövetele előtt újra születhessünk Lélekben

Hogy mint inget viseljük

Bennünk a vágy Isten felé

Ha lezárom a szemem a világra, és kinyitom a szemem az égre, megtapasztalom a vágyamat

Isten mindennél több, minden Teremtője, és minden célpontja, hogy megérkezzen oda, ahova vágyakozik

Kiárasztja a Szavát szelídségében, hogy Szavából felépítkezhessünk

Kiárasztja a Művét, ami nem más, hanem építkezés, elkezdve az alappal

Hogy elinduljak a lépcsőn felfele, elszakítva magam a nyomorúságtól

Kiszakítva magamat a porból

Mert nem a por a származásom, hanem a por a nevelőm

Hogy szembe kerüljek az igazsággal, ami a szeretet, és ami erő

Eljutva, hogy ne csak elmenjek Hozzád, hanem Veled tartsak

Meggyökeresedve Benned

Mint egy ruhát Téged viselve

Ízlelgetve a szót, hogy szentség, megvizsgálva a tartalmát

Mérlegre téve magamat, porért, vagy az égért

Felismerve a mulandót, és a célját, hogy részt kaphassak a szolgálatában

Az égért, hogy a szolgálatomban bejussak

Kinyitottad az ég kapuit az elveszettért

Hogy felfogjam, hogy még nem ismerlek

És eljussak oda, ismerlek

Ha nem ismerlek, magamért nem ismerlek

Ha ismerlek, visellek, mint egy fejkendőt

Megsimítva sima érintésében pihenve

Megpihenve Benne, és megpihentetve

Hadak Istenét feledve, és felsóhajtva Istenben, Istenre, Testvérem, miközben húgodnak nevezel

Melléd engedve engem, és mellém lépve

Elmerülve az erődben

Egységben

Lecserélve régi szakadt ingemet

Amit elhatározol, az meglesz, hosszútűrésedben tartod ki

A terved mindenkoron, hogy magadhoz vonzd az elveszettet

Szándékodat nem takarod, csak magam gyenge vagyok a tűrésre

Mert magam azonnal szeretném

De csak ott tudom, ahol megtisztulok

Amikor felmérem, akkor elmennék, hogy megvegyem a szükségem

De addig annak nincs értelme, hogy máshol keresselek, amíg ott nem talállak, ahol vagyok

Elénk rakod a törvényt, és a választást, és a felismertetést, mi a következménye annak, ha megtartom, és mi a következménye, ha felborítom

Magam azt gondolom, kész vagyok megismerni, hogy méltó vagyok felismerni Téged

Pedig az úgy van, aki méltó, az ismer Téged, tehát ha nem ismerlek, akkor nálam hibádzik valami

A bűnöst hívod, így akkor nem a bűneim a gátjaim a megismerésnek

Akkor azok a gátjaim, hogy nem ismerem fel a bűneimet

Hogy nagyra tartom magamat

Oda mennék, ahol úgy gondolom, tudom, holott oda adod a kérdéseidet, ahol vagyok

És ha eddig nem ismertem fel a kérdéseidet, akkor igencsak nem vagyok méltó arra, hogy megismerjelek

Ha felismerem a kérdéseidet, és a segítségedet kérem, hogy megálljam, akkor megálltam

Cselekedve a segítségedben

Minden napnak van ezer kérdése, Te türelmesen várod a válaszaimat

Hogy magam türelmes legyek, az ugyanerre a válaszaim

Tudva, és értelmezve mire várok

Vágyammal siettetve a válaszod

A Szavadat veszem, ha bennem a vágy az igazságra, akkor életre keltem a Szavadat

Azaz pontosabban, magam keltem életre, hogy befogadjam az élő Szavadat

Nem a bűneim tartanak vissza a felismeréstől, hanem a bűnbánatom, azaz az alázatom hiánya

Ha nem akarom elismerni őket, az a nagyságra törekvésem, ami teljesen idegen a számodra

Hosszan vársz rám, én is azt gondolom, hosszan várok Rád, holott nem Rád, hanem magamra várok

Hogy felébredjek a halálomból

Ha még mindig nem jött el hozzám a felismerés, akkor Téged kérlek meg, mutass meg engem magamnak

Igen, ha mellém lép a Világosság, akkor fel fogom ismerni a sötétséget

Szavad nélkül csak igen kevesek lennének, akik megtalálnak Téged, és igen kérdéses, hogy hányan jutnának el közülük a gyermekségig

Akik megtalálnak Téged, többnyire az ígéreteidben találkoznak Veled, a hűségedben

Elrejtettségedben találnak meg Téged, elrejtve Téged a világtól

Hogy akik nem akarnak találkozni Veled, azok maradhassanak távol

Ha megtalállak Téged, akkor mindenben megtalálhatlak Téged, hiszen Minden vagy mindenben

Elrejtett vagy, de a vágyad, hogy ne maradj elrejtve

Szeretnélek varázslásaimban, de azt nem engeded

Nem engeded a nagyságnak, hogy találjon

Ha talállak, abban talállak, hogy százzal fizetsz az egyért

De nem a gonoszságomban, hanem a tisztaságra törekedésemben

Megosztva a kevesemet

És megosztva a bőségemet

Nem bemenve az ingyenélők utcájába, sőt azt messze elkerülve

Szolgálva a testem és a lelkem bőségéért, arányt véve abban

Megosztva amim van, értelmemmel felügyelve

És nem lehetek olyan gonosz, hogy annyit adjak, hogy azért másokra szoruljak, megszenvedtetve magammal másokat

És nem a másokéból adva, hanem a sajátomból

Mindig keresve a jó mértéket a bölcsességben

A semmirekellőt nem megerősítve a rablásaiban

Hanem vonzva, hogy legyen tevékeny

Jó szolgálatot véve testért és lélekért

Ha alázatban tartom magam a törvényeidhez, akkor találkozok Veled

Az elrejtettségedben találkozok Veled, a jóságodban

Amit adsz, abban mérem fel, mit kaptam a kevésért

Ha Téged adlak, Téged kaplak

Egyet a számmal, százat a kezemmel, és a lábammal

Években épülve, figyelve a pillanatot

Építkezve

Szavadból kiindulva, és abban folytatva, Veled közösségben

Életre kelthetem az Igét bennem

Oda jutva, hogy kilépsz az elrejtettségedből

Hitemben élővé válva

Ha egész életemet azzal tölteném, hogy prófétálok, azzal tölteném, hogy ismertté tegyem a Szavadat

Hiába ismételném a Szavadat az életemért

Ha csak a Szavadat közlöm, nincs abban még életem, örökkévalóságoknak kell eltelnie, hogy életre jussak

Te viseled a bűneinket, kereszted hordozása a bűneink viselése

Egykor formában emelted a keresztedet, ma pedig tartalomban hordod

Ha felemelem a keresztemben más keresztjét

Ha mások bűneit elviselek

Világosságot hozok a sötétségben a Világosságodban

Olyan a másokért hordozott keresztem, mint a mag ültetése

És Te vállalod, hogy Te leszel abban a napszámos

Elültetem a magodat, és Te fogod nevelni, és Te leszel majd, Aki arat

Egyet adok, és százat adsz rá

Egyet adok, százat kapsz

És ha elviseled mások bűneit, ha egy órát könyörögsz másokért, egy örökkévalóság alatt nem kap annyi világosságot, mint az egy órás könyörgésedért

Ha felveszed a Lángot, Szűzanya Szeretetlángját, a másokért való viselésben

Magad Isten gyermekévé válsz, akiért pedig könyörögsz, életre jut

Úgy jut éltre, hogy nemcsak felismer, hanem elkezd másokért viselni

És ha ébredtem, arra ébredtem, másikért viseljek

Lelked menekül a hazug nyelvtől, az ártatlan vért ontó kezektől, a gonosz terveket szövő szívtől, attól, aki belső kényszert érez arra, hogy rosszat tegyen, a hamis tanútól, aki minden lélegzetvételnél hazudik, aki széthúzást szít a felebarátai között

És igen, attól, aki a gonoszságnak örvendez

Akik a magasságot keresik, ők az angyalokat keresik, és a Szavad értelmét kutatják

Akik az angyalokat keresik, azokat megtalálják az angyalok

Akik a Szavad értelmét kutatják, azoknak meg akarod mutatni a Szavad értelmét

Egyáltalán nem azt várod el, hogy minden vizsgálódás nélkül elfogadjak, sőt

Sőt az a kedves Neked, ha vizsgálódok, és a vizsgálódásom alapján döntök

Ha alázatban keresem az igazságot, akkor elvezeted hozzám az igazságot

Hogy bármit tapasztalok a kegyelemben, az nem az életem

Ha azt gondolom, az az életem, azt rosszul gondolom

Amit cselekszem, az lesz az életem, vagy a halálom

Ha az életet cselekszem, az lesz az életem

Hogy közvetítsem a Szavadat, és nem cselekszem az életet, az sánta

Sokkal inkább a nehézségeim, és fájdalmaim erősítek meg, amikor hitben engedsz járnom

Megengeded, hogy úgy cselekedjek, ne a lángoló szereteted legyen bennem a cselekvő, hanem az engedelmességem

Aki nem a tettei következményeiben tapasztal, az legyen óvatos

Bezárom magam az alázatba, és az áldozatba, és azt mások nem tudják kinyitni, csak az angyalok, és szentek

Ha a kényelmemben tapasztalok, megkérdőjelezem a tapasztalásaimat

Sokkal inkább kiásom az igazságot, és elhengerítem az azt takaró köveket

A kegyelem azért jön hozzám, hogy képes legyek a cselekvésre

Kettéválasztom, az engem építő kegyelmeidet, és a cselekvésem következményeinek a tapasztalásait

Az első az építésem, a másik a hálád

Hogy lehetőséget adok, hogy kiáradhasson a kegyelem

Hogy a Szavadat megtoldjam, nem, hanem egy töredékét adom

Hogy Veled közösen megtaláld az előzményt, és a folytatást

Hogy felébred a vágyam az igazságra, az a kegyelmed

Ha velem a kegyelmed, akkor úgy vagy jelen nálam, hogy reagálsz a reagálásaimra

Hogy kinyitod a szememet, az még nem az életem, hanem amit adsz, hogy nyújtsak, és nyújtom, abból lesz életem

Hogy ott kezdem, hogy cselekszem, nem, hanem ott, hogy átgondolom

Semmit sem cselekszem, amit gondolatban ne előztem volna meg

Ha azokat irigylem, akik a Szavadat közvetlenül kapják, akkor mit gondoljak, amikor ők azokat irigylik, akik hitben járnak

Az első magasságuk ez a felismerés, a következő, hogy felvállalják, hogy panasz nélkül felvállalják

Az első a panaszuk, a második, a legyőzése a panaszkodásuknak

A gyengét választod, és az esetlent, kitudódjon az erőd bennük

Hogy abból indulok el, hogy alkalmas vagyok, akkor még még nagyon az elején tartok

Hogy megismerjem a tényleges magamat, ahhoz szükséges az alázatom

Az minden kegyelemnél nagyobb kegyelem, ha a Szavadat veszem

Egyrészt, hogy adod, másrészt, hogy kutatom

Hogy halljam a Tanításodat - több lesz nekem az, ha a leírt Szavadból építkezek

Dávid király milliónyi utódjaiban mutatod meg a hűségedet

Nem a test származásában, hanem a lelkük újjászületésében

Hogy kiáraszd a Lelkedet

Áldozatukban megrepesztve a bűn köpenyét

Hogy világosság hullhasson a földre

Áldást hullatva az áldozatból

Gyermekeid áldozatából

Mert mi a gyermekség benned

A cselekvő élet

Ott kezdődik el az élet, ha veszem a Szavadat

Ott folytatom, ha életre keltem a szolgálatban

És ott teljesedik, amikor elkezdem elviselni a mások okozta fájdalmat

Lefejtve a bűn páncél testét

Világosságot hozva a Világosságtól

Kiárasztva a bűnbánat kegyelmében a felismerést

Amíg rajtam a bűneim, nem viselhetem a bűnbánatot

Bűneim alatt nem akarok bűnbánatot tartani

Értelmetlennek, és fárasztónak tartom

Így tartom

És az addig rajtam marad, amíg valaki nem emeli el rólam a bűneim terhét

Amíg meg nem látom okosságomban az eltévedésemet

Lerántva rólam a hamisságom

Medjugorje, 2018. december 2.

„Drága gyermekek! Amikor hozzám, mint édesanyához tiszta és nyitott szívvel jöttök, tudjátok, hogy meghallgatlak, bátorítalak, vigasztallak benneteket, de mindenekfelett közbenjárok értetek Fiamnál. Tudom, hogy erős hitre vágytok, és hogy igaz módon tudjátok azt kifejezni.

Amit a Fiam kér tőletek, az az őszinte, erős és mély hit -  és akkor ennek minden kifejezésmódja helyes. A hit csodálatos titok, amelyet a szívünkben őrzünk. A hit a Mennyei Atya és minden gyermeke között él, a gyümölcseiről és az Isten minden teremtménye iránti szeretetről ismerhető fel. Szeretetem apostolai, gyermekeim, legyen bizalmatok Fiamban. Segítsetek, hogy minden gyermekem megismerje az Ő szeretetét. Ti vagytok a reménységem  - ti, akik törekedtek őszintén szeretni Fiamat.  A szeretet nevében, a Mennyei Atya akaratából a ti üdvösségetekért, és Fiam által vagyok itt köztetek. Szeretetem apostolai, az ima és az áldozat mellett ragyogja be szíveteket Fiam szeretete és világossága. Ez a fény és szeretet ragyogja be mindazokat, akikkel találkoztok és vezesse vissza őket Fiamhoz. Veletek vagyok. Különös módon vagyok pásztoraitok mellett. Édesanyai szertetemmel beragyogom és bátorítom őket, hogy a Fiam által felszentelt kezükkel áldják meg az egész világot. Köszönöm nektek.”

Van különbség az ég és a pokol között?

Fent a mennyben, béke és boldogság honol, a pokolban békétlenség és kín

A mennyben az Isten szeretete fogad, és befogad, a pokolban a saját akaratom fogad

Most testemtől nem látom az akaratomat, a pokolban meg szembe találom magam az akaratommal

Ha pedig igazítom az akaratomat az Isten akaratához, akkor felemel a mennybe

Az Isten akarata, hogy befogadjam a Szeretetet

Egyesülve a szeretetében

A pokolban meghagyott az Isten egy szikrát a szeretetéből

Senkit sem kényszerítve a pokolba

Ha elfordulok Istentől, akkor az akaratom felé fordulok

Isten senkit sem kényszerít a szeretetébe

Aki Felé fordul, azt megajándékozza a szeretetével

Ha Istenben vagyok, akkor számomra az Isten Minden mindenben

Ha csak részben fordulok felé, akkor még nem találtam meg mindenben

Ahol nincs jelen az Isten szeretete az elutasításban, ott sötétség honol

Ahol jelen van az Isten mindent betöltő szeretete, ott világosság ragyog az égen

Isten senkit sem kényszerít, de mindenkit vonz

Aki eltávolodik Tőle, az megtapasztalja a kínt

A pokolban is ott van a vonzása

De azt a hiányérzetemet, ami bennem a vonzása, nem akarom elfogadni

Mindenki boldogságot keres, a pokolban szenvedők is keresik a boldogságot

Ahol nincs jelen az Isten szeretete, ott megtapasztalom a kínt az akaratom következményeként

Addig nem ismerem meg az akaratom, amíg nem ismertem meg az Isten akaratát bennem

Minden Istenhez közelít

Ha a szeretetében, akkor abban, ha kínjaim felismeréseiben, akkor azokban

Ha elszakadok az Istentől, akkor lehet, hogy örökkévalóságoknak kell eltelnie, amíg kiszakadok a kínjaim csapdáiból

A pokol örök fájdalom, de Isten terve, hogy kiszabaduljak a pokolból

Mivel nem ismerem az örökkévalóság fogalmát, nem ismerem fel Isten szeretetének mértékét

Ha megismerem az Isten szeretetét, akkor megismerem az örökkévalóság fogalmát

Nem úgy van, hogy nem döntök, hanem minden pillanatban döntök

És az nagy különbség, hogy Istenben szemlélek, vagy ugyanazt az akaratomban nézem

Az a nagy elválasztó, az életet és halált elválasztó vonal

Amikor utolér a szégyenem, amikor rádöbbenek, mit adtam, akkor elért a kegyelem

Amikor megengeded, hogy rám essen a felismerés

Amikor szembetalálkozok magammal

Amikor rádöbbenek, magamtól ki vagyok

Mellettem a kegyelem, ha érzem a szégyenemet

Nem a kegyelemtől jön a szégyenem

A felismerésben van a kegyelem

Jól szolgál engem a szégyenem, amikor meglátom, magamtól ki vagyok

Ó mennyire szolgája vagyok a lekötözöttségemnek

Szolgája vagyok a bűnnek, és könnyen, egészen könnyen meg lehet engem vezetni, hogy ismét és ismét elmerüljek a bűnben, abban lekötözve engem

Ó, elém rakod a felismerést, hogy kiragadjam magam a bűn szolgaságából

Megragadva Téged, szeretetedbe kapaszkodva

Hogy elmondjak minden nap néhány imádságot, az hasonlatos a böjthöz, sőt összekapcsolódik vele

Hiszen a böjtre úgy tekintek, könnyen tehetném, de mégsem teszem

És ahogyan nem teszem, úgy múlnak a napok, évekké válva

Pedig a böjttel igen jót tennék magamnak, felállása az a testemnek a földről

És igen megsegíteném az egészségemet, mégsem az egészségemért tartva 

Koplalni könnyen koplalok a testemért, egészen más Érted böjtöt vennem

Nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik

És a böjtre jellemző a rendszeresség

És megtartása akkor is, amikor alkalmatlan arra az időm

Igazából amikor böjtölök, avval teremtem meg magamnak a talajt az imádságra, a szívből jövő imámra

Nem a nyilvánosságnak mondva, sokkal inkább rejtve, Hozzád menve

És ha feláldozom az imának a hajnalt, a hajnalokat, ó, milyen sokat kapok

Hiszen amint megyek Hozzád, úgy jössz hozzám

Olyan lesz az imám, mint egy friss légáramlatot hozó fuvallat

És ha ebben teszem, ha a szív egyszerűségében teszem, akkor részemmé válik az imádság, olyanná válik, ahol szeretek, hiszen oda kerülök, ahol szeretsz

Igen, könnyen elgondolom, hogy könnyen tehetném, hogy az imát tehetném, ha pedig megteszem, olyat találok, ahonnét nem akarok eljönni, mert ott igen szeretek, Veled szeretek

És az természetes, ahhoz, hogy oázist találjak, ahhoz át kell kelnem a sivatagon

A Világosság kinyilatkoztatja önmagát, de a sötétség ellenáll, és nem akarja befogadni a világosságot

A Világosságot a világosság fogadja be, miközben a sötétség szenvedteti a sötétséget

A világosság felülemelkedve lép, a sötétség süllyed

Ugyan mért nem akarja befogadni a sötétség a Világosságot?

Nyilvánvalóan nem a világosságért, hanem a sötétségért

Pedig egyetlen gondolat sincs, ami ne lenne feljegyezve

Sokkal inkább mindennek az az útja, hogy kitudódjék

A világosságot meg egyenesen gyertyatartóba teszik

A világosság tükröt tart, a sötétség meg elbújik

Erőszakkal hadakozik a sötétség, miközben menekül

Amit cselekszik a sötétség, az máshogyan nem történhet meg, csak gyűlöletben

De ahogyan nem érti meg a világosság lényegét, úgy a sötétség lényege is rejtve marad a számára

A Világosság ha akarná, elé léphetne a sötétségnek, de az nem azt eredményezné, hogy fellélegezne a sötétség, és elhagyná a sötétséget, hanem még jobban elmerülne a félelmében, és a gyűlöletét ápolná

A sötétség hímes tojás, és aszerint kell vele bánni

Akiben van már egy csöpp világosság, ahhoz már lehet világossággal menni, akiben a sötétség az úr, ahhoz majd jár a sötétség

Világossággal járni az a könnyű, és rövid út, sötétségben járni, az kanyargós úton járni, és az hosszadalmas és fájdalmas

Ha el akarom utasítani a sötétséget, akkor már kaphatok egy fényszikrát

Könnyen jár a gondolat, a tiszta cselekvés eredménye tanúság

Amilyen mértékben megállok a sötétre, olyan mértékben láthatom meg a világosságot

Aki nem akar hallani, ne halljon, részesüljön az akaratában, hogy felsírhasson

Aki hallani akar, az cselekedje a tisztát, és részesülni fog

Ha rábólintok a világosságra, de nem jövök ki a sötétségből, a világosság tehetetlen velem szemben

Ha gondolatok nélkül maradok, magam akartam gondolatok nélkül

A bölcsességet a sötétség is szeretné, ezért állítja, hogy bírja

Ott van a bölcsesség, ahol szeret a Világosság

Amint van a nappal a naptól, úgy van a bölcsesség a Bölcsességtől

Mindenben ott van a lelki kifejezés

És mindenben ott van a felismerés lehetősége

Ha pedig a Kegyelem megszentel engem, akkor a jelenlétéből mutat

Engem mutat magamnak

Nem úgy, hogy rám olvas, hanem mutat

És elég bajosan vagyok, mert a Kegyelem jelenlétében magabiztos lettem, holott azért jött hozzám a kegyelem, mert még üres a tarisznyám

Ha nálam járt a Kegyelem, nem akarok Tőle elszakadni, hanem inkább még jobban közeledni Felé

Tisztítva gondolataimat, beszédemet, és a lábam útjait

És nem a testemnek kell ehhez nekem erőt adnia, hanem éppen a lelkem erejével a Lelkedben, kell átszellemesíteni a testemet, ügyelve testem egészségére

Kiküzdve, és nem ajzószereket használva, hiszen abban a fordítottja történik, megfordított sorrend történik

A kávé nem embernek való, hanem állat táplálékának való

Pont azt veszi el, hogy győzzek

És minden más ajzószerek sem embernek való

Hanem a tiszta búzakenyér, különösen a hozzáadott élesztő nélkül, a kovászban jelenlévő tejsavbaktériumok, és természetes erjesztő törzsekkel kelesztett tésztából készült kenyér a csodálatos

És a vaj, a sajtok, a tej, és a tejből készült termékek, a méz az egészségesek, és a méltók

Hiszen jelenlétedben méltóvá kell válnom az étkezésemben ugyanúgy

És ha tehetem, böjtben erősödve

Legyőzve a testemet, és egyben kiemelve a testemet