Mivel csak a szabad földfelszíni csatornákat tudom nézni mostanában, rákattantam a Duna Retiküljére. Egész jó beszélgetések zajlanak le benne. Az egyik utóbbi főleg megragadott, amiben a bábozók beszélgettek művészetükről, technikáikról. Egyikőjük, aki oktat is, azt a feladatot adta a 3 tanulónak, akik mozgattak egy bábot, hogy rögtönözzenek. Azok elkezdték úgy mozgatni a bábut, mintha észlelné, és kitapintaná a mozgató művészeket. A végén arról győződött meg a bábu, hogy az őt mozgatóknak van-e mozgatójuk. Lebilincselő volt hallgatni ezt az elbeszélést is, meg a többi hozzászólást is. Nem tudom, felvette-e valaki, én már csak az ismétlést láttam. Nagyon örülnék, ha meg lenne osztva, tanulságos, érdekes műsor volt. Kár, hogy ilyesmiről oly keveset hall az ember.
Az utolsó jelenet vége, meg a stáblista hiányzik! Hogy, itt volt-e, klasszikus stáblista és alatta szinkroninfó közlés vagy csak egyszerűen 'VÉGE' lett, arról nincs információm, fellelhető videó híján! Pár apró, nagyobb szalaghibánál pattog a hang!
Érdeklődnék, hogy az alábbi felvételekkel rendelkezik-e valaki? Mindegyiket az m5 adta. Nagyon hálás lennék, ha valaki feltenné őket. Előre is köszönöm.
A Noszty fiú esete Tóth Marival - Új Színház Az ötödik pecsét - Hevesi Sándor Színház Macskajáték - komáromi Jókai Színház Liliomfi - Budaörsi Latinovits Színház
Norrison bankelnök szabadságra készül. Váratlanul kiderül, hogy a nála vendégeskedő előkelő, amerikai lány, Lídia titokban férjhez ment és gyereket vár egy sofőrtől. Lídiát az elnök úr családjának védnökségére bízták. Minthogy a lány szülei váratlanul bejelentkeztek, nagyon fél a botránytól. Ezért elhatározza, hogy néhány óra alatt előkelő vőt varázsol a sofőrből; cégvezetőt, tiszteletbeli konzult, feltalálót, grófot és még sok-sok egyebet.
Sziasztok. A Fejezetek a magyar film történetéből című sorozat megvan valakinek? Az egészből leginkább a Tűzkeresztség 1945-1953 című epizód érdekelne a legjobban.
Sziasztok! Egy tévéjáték címét keresem, amit kislányként láttam. Gelley Kornél szerepelt benne, és folyton azt mondogatta, "ravasz, nagyon ravasz, de én sokkal ravaszabb vagyok nála".
A történetből csak apró és használhatatlan foszlányok rémlenek.
A segítő válaszokat előre is nagyon szépen köszönöm! Szép és kellemes hosszú hétvégét kívánok mindenkinek! Üdv.
A Szovjet filmnél kifelejtettem hogy magyarul érdekelne vagy max az angol verzió. Oroszul fent van youtube-on is, de hát az orosz nyelv nem az erősségem.