Üzenem annak a tanárbácsinak,nézze már meg hogy pl a forma1-ben mi a rákért nem jó bordás téli gumival mennek,hanem sima slick-kel? Tán csak nem a tapadó felületet akarják ezek a kis buták maximalizálni?
Már végiggondoltam vagy 25 éve, mert az osztályból csak én jutottam el odáig, hogy feltegyem ezt a kérdést fizikaórán, ugyanis bevallom, egyáltalán nem tűnt intuitívnak. Én csak kérdeztem, de miután megszólaltam, mások felbátorodtak és elkezdték győzködni a fizikatanárt, hogy "ez nem lehet így", mégis neki volt igaza.
Ha voltál olyan előzékeny, hogy felírtál egy képletet, neked az általam felírtat kell végiggondolnod. Egy olyan összefüggésnél akadtál meg, aminek nincs köze a szorításhoz szükséges erőhöz. Ha lenne, minden forgácsolónak megtanítanák, hogy apró ékeket rakjanak a munkadarab alá, mert azzal kisebb erővel is le tudnák szorítani azt. A valóság ezzel szemben az, hogy akármekkora is legyen a kontaktfelület, a leszorító pracnik csavarjait ugyanakkora nyomatékkal (=ugyanakkora erő ébred rajtuk) kell majd meghúznod ahhoz, hogy a maró ne mozdítsa el a munkadarabot előtolás közben. A szorításhoz akkora erő szükséges, ami elég (tapadási) súrlódáshoz vezet a két felület között ahhoz, hogy a mdb ne mozduljon el a forgácsolás során.
Máshogyan megfogalmazva: ha az autódra kétszer olyan széles gumikat szerelsz, de közben az össztömege nem változik, nem fogsz gyorsabban megállni a jégen.
A nyomás növelése káros, mert deformálódik a munkadarab. A rögzítés nem vezethet ilyen nyilvánvalóan maradó alakváltozáshoz. A balta belenyomódó éle alakzárást jelent. Nem szabad kárt tennünk sem a munkadarabban, sem az asztalban.
Részben off, de múltkor hirdetett a Strigon hogy keresnek tervezőmérnököt. Esküszöm ha nem lenne messze megpályáztam volna. Ha összejött volna akkor most berkeken belülről tudnék információt szerezni a plénumnak.
Nem értem, miért lenne érdemes növelni a nyomást a két felület között. Tribológiát nem tanultam - és ez talán releváns lehet ebben az esetben -, de az általános iskolában ugyanabban a félévben tanítják a tapadási súrlódási erő számítását, mint a nyomásét:
Fs0 = μ0Fny
...azaz a két felület közötti súrlódási erő nem függ a nyomástól, csak a felületekre jellemző súrlódási együtthatótól és annak az erőnek a nagyságától, amellyel a két felületet összeszorítjuk. Ha feltételezzük, hogy ugyanazt a tárgyat ugyanakkora szorítóerővel rögzítjük a felköszörült öntvény asztalhoz, gyakorlatilag mindegy, hogy mekkora a felfekvő felület.
Tisztában vagyok vele, hogy ennél jóval többet is lehet tudni erről a témakörről, de abban is biztos vagyok, hogy a gyakorlatban nyugodtan elhanyagolható a különbség.
Csuhás felvetése valóban az egyik legvalószínűbbnek tűnő magyarázat a bordázatra, de:
- vajon miért csak a SZIM alkalmazta ezt a megoldást, ha még a szülő- vagy testvértípuson sincs így, nem is beszélve a többi, esetenként jobbnál jobb minőségű, kialakítású svájci, német vagy akármilyen csodákról? (2. agysorvasztó kérdés: valaki tudja véletlenül, hogy a TOS FA2-t másolták le nálunk, vagy valami KGST-együttműködés eredménye volt ez a hasonlóság? A cseh gépet már '54-ben is gyártották.)
- még a mérőállványok asztalain sem ilyen sűrűn helyezkednek el a vájatok (15-25 mm), viszont jóval mélyebbek. Ezt a 0,5 mm-t nem érzem igazán alkalmasnak arra, hogy hatékony legyen erre a célra. Sőt akár a T-hornyok és a folyadékgyűjtő árok is be tudnák tölteni ezt a szerepet.
Azt egyértelműen negatívumként tudnám felhozni, hogy - mivel a két felület közötti nyomás valóban nagyobb -, a különféle kopások és rokon jelenségek viszont - a súrlódással ellentétben - igenis érdemben függnek a nyomástól, a kisebb felületnek hamarabb kell kopnia.
Őszintén szólva tényleg csak az érdekel, hogy miért gyalultattak bele ki tudja, hány ezer ilyen asztalba egy csomó vájatot (költség!), ha a világon senki másnak nem jutott ez eszébe. Legalábbis én semmilyen más szerszámgépen nem találkoztam még hasonlóval, és Csuhás magyarázata nem győz meg teljesen.
Nem tudom, melyik rovátkolásra gondolsz (a nagyobbakra vagy a kisebbekre) - a nagyok minden bizonnyal gyáriak a neten fellelhető képek tanúsága szerint, ezeknek a célja érdekel.
Ez pl. egy ME-250:
...ezen a képen viszont egy ME-1000 asztalának a sarka látható:
Ha minden igaz, az ME-1000 a TOS FA2U koppintása. Azokon nincs hasonló bordázat az asztalon - vagy már az összesen újraköszörülték. :)
Valóban nem pontos az 50 %, de nem az általad feltételezett irányba téves a becslés. A T-hornyokat és a hűtő-kenő folyadékot gyűjtő csatornát természetesen nem számítva az "árkok" szélessége 3 mm, a "bordáké" 3,5. Viszont a bordákon további rovátkák találhatók, összességében több, mint 0,5 mm szélességben, így egy összefüggő, köszörült felülethez képest a felfekvést biztosító keskeny bordácskák biztosan kevesebb, mint 50 % kontaktot biztosítanak. Még abban az esetben is kb. 46 % a felfekvő felület csökkenésének mértéke, ha feltételezzük, hogy a bordák teljes felületével érintkezik a munkadarab. Ahogy az alábbi, erősen kopott, viharvert példányon is látszik, ez több évtizednyi tanműhelyi használat után sincs így, sőt nagyon jól illusztrálja, hogy a nagy bordákon a kis bordák 50 év alatt sem koptak le tövig. Az "árkok" 0,44-0,46 mm-es mélységéből arra tudok következtetni, hogy már vagy' 50 mikron eltűnt belőlük. Szerencsésebb körülmények között szolgált darabokon jobban kivehető ez a rajzolat.
A rovátkák majdnem olyanok, mint amilyeneket egy hosszgyalu hagy maga után.
Először én is elkövettem azt a hibát, hogy az előnézet gombra kattintottam...
Szóval gondoltam arra, amit írsz, de erősen elbizonytalanodtam benne, mert ezek a bordák csupán kb. 0,5 mm mélyek, de nagyon sűrűek még egy metrológiai eszközhöz képest is. Magyarul egyrészt mintha "túltolnák" a dolgot, másrészt viszont a mélységük szinte semmire nem elég, csak egy igen kis részét védenék ki azoknak a szemcséknek, amik szóba jöhetnek.
Nem tudom, mit tanítanak a forgácsoló szakembereknek, de meglepne, ha nem a felfogó felület és a felfogott munkadarab tisztítása lenne az első lépések egyike.
A fentiektől függetlenül van realitása annak, amit írsz.
