Jogi kb. most játszatta azt az Elffel, amit a Bayern is szokott Hansival. (Amikor az Elfben Gnabry eddig csatár volt, akkor azért eléggé más rendszerben játszottak.) Nem tudom, Choupot bírom, de túl nagy előny lenne az RB-nak, ha csak rá kellene figyelnie a védőknek. Gnabry gyorsabb és kiszámíthatatlanabb, ezért több energiát leköt - erre gondoltam, de lehet, hogy rossz ötlet.
Mindenesetre a Lipcse ellen hiányozni fog Boa és Lewa, ami azért elég súlyos.
Hát szerintem szélsőként pont nyeri vissza a formáját, és azt meg láttuk korábban, hogy milyen amikor formában van. Jogi már többször erőltette csatárként, és voltak jó szar meccsei. Én inkább Havertzet játszatnám középen.
Azon gondolkodtam tegnap, amikor még nem hallottam Lewáról, hogy Gnabrynak nem találta-e meg jobban az ideális helyét Jogi, mint Hansi. Csatárként kifejezetten veszélyesen mozgott mindkét meccsen, miközben szélsőként mostanában nem megy neki annyira.
Az RB ellen biztos OFF, a PSG ellen is kérdéses. Egyrészt biztos nagy élmény volt az andorrai favágónak, a másik meg, hogy a lengyeleknek biztos megoldhatatlan feladat lett volna Andorra Lewy nélkül.
Mindegy, még nagyobb öröm lesz Choupoval leverni az RB-t.
Ezt a játékot Davies-szel is tudnánk játszani, de a Lipcse ellen Davies és Boa nélkül kell. Jöhet végre Lucas. Aztán a PSG ellen a kipihent Davies megint.
Remélem, Hansinak feltűnik végre, hogy amint kikerül Davies a védelemből, Alaba pedig visszakerül az ő egyetlen rendes helyére, akkor képesek vagyunk valóságos űrfocira és 20 perc alatt eldönteni egy olyan meccset, amiből 80-at emberhátrányban töltünk.
Én aztán tényleg nem vagyok Bayern drukker, de ha idén nem Lewa kapja az aranylabdát, akkor a FF szerkesztőségét minimum Nepálig kellene üldözni. Már az is egy szemét húzás volt, hogy tavaly nem kaphatta meg, holott az elit ligák közül csak franciák adták fel a szezont. Amit viszont idén nyom, az embertelen. Szinte reménykedem, hogy ti nyeritek a BL-t, mert akkor ki van zárva, hogy más kaphassa meg.
Szerintem nem reális a kétfrontos helytállás. Ha továbbmegyünk a PSG ellen, akkor április elejétől május elejéig 10 meccset kell játszani. Ha nem akkor 7 után lesz egy két hetes szünet. Mindenféleképpen leamortizálja a teljes csapatot.
A múltkoriban ezért számolgattam azt, hogy a válogatott szünet körülre jó lenne egy olyan 7 pontos előny, akkor lehetne reális esély arra, hogy a bajnokságot se bukjuk el, s a BL-ben is verjünk komolyabb ellenfeleket is. Namost egyelőre ebből 4 pont van, de épp most nagyon drukkolok a Bielefeldnek, hogy ha már elvett tőlünk 2-t, akkor adjon is vissza 3-at-:)
Racionális meglátás. De addig még ott a két PSG elleni meccs. Ráadásul az első előtt a Leipzig ellen, a második után meg a Wolfsburg ellen játszunk. A legerősebb két hét lesz az mostani szezonban.
Beszéljünk a PSG-ről. Szerintem kb. a 3-4. legerősebb ellenfél. Kevésbé örültem volna rögtön a Citynek és a Realnak. De még a Pool is nehezebb dió szerintem.
Eddig sem gondoltam hogy CL címvédés lesz. Aztán lehet mégis meglesz. Kár azért hogy a City elleni párharc (ha összejön) elődöntő lehet csak. Annál már csak az lenne rosszabb ha angol házidöntő lesz megint két év után.
Vagy ha nem is veri ki őket a BVB, pedig örülnék neki, akkor abban lehet bízni, hogy a kopaszra rájön a szokásos elődöntő fóbia, és jól túlgondolja a párharcot, és kiáll ellenünk mittudomén, csatár nélkül és egy középpályással.
Fasza lett a sorsolás. A három legerősebb csapat elintézi egymást, a másik ágról meg bejut a döntőbe valamelyik csövesbánat, ami szerintem a Chelsea lesz.
De hát egyesével sem, az a baj. Sarr bennragad, nem les, gól. Két perc múlva Kimmich Roca helyén akadálytalanul megy keresztbe a labda, Sarr sehol, visszaérkező játékos: Goretzka...
Azért az, amit írtam, ott konkrétan le van írva: 8-10 vitatható eset, 3 pont, rendre bajnoksághoz segítés stb. Bár kétségtelenül sokkal mérsékeltebb hangok is vannak ott is.
Ami a cseréket illeti. Szerintem Tigges helyett Moukoko többet zavart volna a szellős védelmünkön, Brandtnak semmi keresnivalója nem volt ennél a mostani felállásnál, miközben a rutinos Piszczek maradt a kispadon. Értem, hogy Delaneynek pihennie kell a fontosabb meccsekre, de a Delaney-Bellingham csere is kockázatos volt a pontszerzést illetően.
Természetesen egy buszozó csapat is eljut néha az ellenfél tizenhatosáig, de konkrétan nem történt semmi. Boa azért sérült meg, mert levédekezte azt az esetet. Most ha azt vesszük, hogy Kimmich megakasztotta Reust és tényleg tizenegyes, akkor a második félidőben eljutottatok kétszer a kapuig.
Nézem az ismétlést (de a végét már nem biztos, hogy fogom tudni nézni). Méltánytalan voltam Phonzieval: valóban vesztesként jött ki egy fejpárbajból, de onnan Kimmich még kitolta a labdát, s nagyon mélységi passz volt, ami üresen érte Schulzot. A második gólnál ismét jobb oldalon vertek meg minket...
Értem, hogy átnéztek, csak akkor ne keverjétek az embereket. 2 vitatható esetről beszéltek ott is főleg (+Reus kezezés). Egyébként szerintem Terzic nem cserélte el magát. Ennyi (perc) volt a játékosokban sérülés, terhelés által (úgy, hogy kedden már Sevilla). Nyugodtan nézd meg a kispadot, nincs kit behozni, kezdetni. A taktika se ez volt, lásd az első 10-15 perc, csak a labdát értelmesen kihozni és megtartani utána már nem volt képes a bvb. Egy Meunier és Schulz párossal ez nem is meglepő. Így nem volt pihenésre alkalmas periódusok, onnantól meg csak idő kérdése volt a bekapott gól(ok).
coldplayer: Semmi gond. Azért volt két helyzet:(Meunier "passz") 2:0-nál, Reus saga meg 2:2-nél (by the way tippre kihagyták volna a büntetőt). Azért, mindegyik érdekes lett volna. Ha jól emlékszem Boateng se hobbiból spárgázott nálatok. Sokkal többet valóban nem mutatott a BvB. Hát a bayernt kedvelni....ahogy mondani szokták, arra csak egy anya szeretete lenne képes :D
Igen, épp akartam én is írni arról, hogy tkp. mi is történt a pályán.
A második kapott gól onnan indult, hogy Davies nem védekezte le a keresztlabdát, ami jobb oldalon teljesen üresen érte Schulzot. Ez két elemi hiba, és amelyik csapatban van egy Haaland, ott ez nem fér bele. Teszem hozzá, hogy ott Manu is hibázott: elindult, de végül nem mert kivetődni Hazard elé, így ő is megverte magát.
Elég döbbenetesen szervezetlen volt ott a védelmünk. Az első kapott gól annyira nem idegesítő, ott Boa és Kimmich egyaránt rosszul lépett egyet-egyet, de ilyen benne van sajnos.
Ami nincs rendben, az az, hogy így álltunk fel. Bizony-bizony Lucas Davies, de akár Alaba, akár Boateng helyére is elkélt volna, ehhez képest a 90. percben becserélte kvázi a meccsprémiumot megszavazva neki...
Sanéról én is csak jót tudok írni, nagyon fontos volt abban, hogy helyre rakjuk magunkat az első félidőben.
És hát szerintem nem a bírónak, hanem Terzicnek kell megköszönni ezt a győzelmet, mert rossz felfogásban, rosszul megválasztott emberekkel próbálta tartani legalább az egyik pontot.