A Keresztanyu 2021-ben bemutatásra kerülő televíziós vígjátéksorozat, melyet a Drága örökösök alkotói készítenek és 2021 januárjában fogják bemutatni az RTL Klubon.
Sajnos a 2. évadra sikerült elérni, hogy ne a beceneve legyen a legidétlenebb Pitykével kapcsolatban. Apropó, a valódi sorozatbeli nevét lehet tudni? Mintha elhangzott volna már, de nem emlékszem rá.
Ludmilla szerintem is alapvetően proli módra viselkedik, miközben akkora úrinőnek képzeli magát, mint ide Lacháza. Én egyébként a lakására lennék kíváncsi, Bárányék házát ugyanis folyton kritizálta az elején (igaz, a legtöbbször jogosan), akkor mutassák már az övét is, hogy legyen összehasonlítási alapunk. :)
Simán kitelik, lehet, hogy túl szigorú vagyok, de szerintem Viki képtelen őszintén megélt romantikus érzésekre. De ha esetleg valóban érzett is valamit Pityke iránt, a nagypapi iránti lojalitás felülírta ezt. Innen nehezen lesz visszaút egy szerelmi kapcsolathoz, de Ludmilla nyomulása sem túl szimpatikus.
Egyébként ami a vonatrablást illeti, szerintem ukrán oldalon nem nagyon lesz következménye, mert az ukrán rendőrség (amely láthatóan főleg Viktorija Sukorova és Pityke őrmesterekből áll) nyakig benne van. :)
(Ez a Pityke őrmester is milyen már, volt egy ilyen rajzfilmsorozat, nem tudtak eredetibbet kitalálni?)
Én is ezen akadtam fönn, Tivi már ott tartott, hogy látni sem akarja Ginát, bár nyilván fáj neki, hogy megcsalta és elhagyta, ami ekkora korkülönbségnél érthető (ha az alakítók valós életkorából indulunk ki, simán lehetnének apja-lánya). Ráadásul Tivi sem volt igazán mintaférj. És igen, Ginára Sukorovnak van szüksége, őt lehetne vele zsarolni, cserébe a zsákmányért. Egyébként azért is fura a dolog, mert Laura is részt vett Gina elrablásában, őt pedig eleve körözi a rendőrség, és ha ráverik az emberrablást is, nagy bajban lesz. Ráadásul Tivit legföljebb azzal lehet zsarolni, hogy ha nem engedi futni Laurát, baja eshet a feleségének, de ennek megint Laura ihatja meg a levét, ráadásul Ginából áldozatot csinálnak a rendőrség szemében, ami öngól. Mindenképp egyedül Sukorovot lett volna értelme megzsarolni.
Eleve azt se értem, Pityke hogy vehetett részt ebben az egészben.. Mikor megkötözve "tárgyalt" nagyon is úgy tünt, mintha pontosan tudná, hogy ez az egész "akcia" teljesen törvénytelen, és mint határőr, nagyon megütheti a bokáját... Vikicske kedvéért, mikor azt is tudja, hogy tőle soha nem számíthat őszinte viszonzásra?
Ebbe a képbe egyedül az a levél nem illik bele, amit Viki Zsiga nevében írt, de közben pirulva végig a boldogságban úszó Pitykét nézte... Akkor úgy tünt, végre rájött, ki szereti igazán... Vagy már az is a vonatos akció előkészítése volt? Kitelik tőle... :P
Vajon kapott legalább egy kedves mosolyt, néhány jó szót a sikeres akció után?
Szerintem Viki ilyesmire alapvetően képtelen, vagy ezt a mindenkit kiosztó, undok stílust hoz6a, vagy a megjátszott érzelmi ellágyulást, ami látszik, hogy nagyon nem őszinte, és a háta közepére kívánja. A romantikusnak szánt vacsora alatt meg sem próbálta eljátszani, hogy szerelmes Pitykébe, folyton csak azt leste, mikor jönnek Sukorovék. Pityke meg amekkora szamár, még mindig bele van esve, pedig valahol érzékeli, hogy a bolondját járatják vele. No nem mintha Ludmilla valamennyire is illene hozzá, sem korban, sem egyébként.
Már forog a harmadik évad, kíváncsi leszek, mit kezdenek Mikolával
- kiírják, vagy
- lefogyasztják?
Most táncol a másik csatorna műsorában és elég sokat leadott már, látványosan. Mivel a nézők és a zsűri kedveli a "mackót", várhatóan még sokáig szerepelni fog és változik még jobban a teste (egyébként előnyére).
És az a vicces az egészben, hogy Hernádi sokkal jobban tud kinézni, mint amilyen a Keresztanyuban. Gyakran látom, és minden alkalommal megállapítom, hogy egy bomba nő, annak ellenére, hogy nyilván fölötte sem állt meg az idő. Csinos, elegáns, kulturált, sokkal jobban hasonlít egy bécsi ex-balerinára, mint Ludmilla. Aki nemcsak harsány és szétesett, de néha kifejezetten közönséges, uram bocsá' proli.
Sztem Ludmilla se házasságra gondolt, csak egy unaloműző, könnyű kis kalandra, de tény, hogy Pityke is az első perctől úgy viselkedik, mintha bejönne neki a művésznő... Valójában még mindig Vikuliért epekedik, aki pedig nagy ívben tesz az érzéseire, és csak felhasználja kétes céljaihoz... Vajon kapott legalább egy kedves mosolyt, néhány jó szót a sikeres akció után? Pedig elsősorban ő vitte vásárra a bőrét, a többieket senki nem látta, bár ez is fura, a határon csak kellett volna vmi ellenőrzés, de erről szó se volt...
Hát, 60 pluszosan, huszoneves unokával,már nem neveznem friss és udének...:)Mindenki megoregszik, ezt be kell látni.De amugy birom Hernádi Juditot... de ez a kacerkodás, flortolés Pitykével már kicsit nevetseges, szerintem..:)
Ludmillanak nagy onbizalma van,mert elhiszi hogy hervatag bajaival hatassal lehet még a fialehetnevkoru Pitykere!:) aki ertheto modon inkabb a fiatal Vikiert epekedik!
Igen,jobban is illene hozza korban is,mert Zsiga amugy meg 50 alatt van,ugy tudom( bar idosebbnek latszik)Elzuka meg boven 60 feletti Klarikaval egyutt.…persze Ratonyi Hajninak meg most is szep kedves arca van!Nekem olyan,mintha a forg,konyv irok hirtelen otlettol vezerelve talaltak volna ki ezt a " titokszerelmet"!!.:)
Na pont ez, Elza Szemerekiért volt oda, de valljuk be egy határőr sokkal inkább hozzá való, mint a szeszkazán öregúr, sokkal jobban jár a szolíd, jókedélyű Zsigával... Sőt jobban, mint Klárika Babossal, aki a kisujját se mozdítaná érte, tőle még mindig ott rohadhatna az örsön.. :P
A kofa fiacskája, vagyis Noé Viktor pedig jól összerughatta a port Barbival, hogy úgy kiírták, mintha sose játszott volna a sorozatban...
Na pont nem értem ezt se, Mikola minek keveri bele a rendőrséget? A papától kéne bubás váltságdíjat követelni a lányért, annak lenne értelme... Mellesleg gyönyörűen otthagyta Laurát az állomáson, nem törődve azzal, hogy a kiscsajt körözik, hogyan fog eljutni hozzá a kis házába, sőt ha lekapcsolják, őt is lebuktathatja... Laura amúgy is fokozott veszélyben van, mivel mint szökött bűnözót, a képét megmutathatják az állomásfőnöknek, sőt még az ujjlenyomata is ottvan a bizgentyűn, amit megfogott... A másik Pityke, őt is könnyű megtalálni, nem lehet olyan rengeteg határőr a nyúlfarknyi ukrán-magyar szakaszon... Kíváncsi leszek a nyomozás további szakaszaira...
Őszintén szólva én az ukrajnai magyar iskolaigazgató nőre gondoltam.
Elzával ismerik egymást évtizedek óta, eddig (a Klárika-Babos vonaltól eltérően) utalás sem volt rá, hogy Elza bármilyen érzelmet is táplálna Zsiga iránt (nekem inkább úgy tűnt, hogy Szemerekivel van nagyon jóban), nem teljesen érthető, hogy Elzában miért pont most horgadt fel ennyire a szerelem.
Igen, itt most megint voltak "biztosan megtörtént, csak nem mutatták" részek (gondolja hozzá a néző, ha akarja), pl. mi lett azután, hogy Gina és Igor elmenekültek a rendőrök elől, az ütődött Pityke hogyan magyarázta ki a szerepét a vonatrablásban az ukrán rendőröknek, netán nekik is előadta, hogy csak gyakorlatoztak, no és persze mi lett a vége a vonatrablásnak - eddig ott tartottunk, hogy "mindjárt itt a határ" - , hogyan vittek el egy vagon cigit a Mesterék a vagonból "Nyíregyen", és az is, hogy Mikola hogyan/mikor rabolta el Ginát.
A Gina vonalnál nekem az sem érthető, hogy Mikola miért Tibitivit hívta azzal, hogy nála van Gina, nem a Mestertől akarja megszerezni a szállítmányt, nem őt kellene zsarolnia Ginával?
(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a között bűnöző nők - Gina, Mirella, Laura - úgy járkálnak folyamatosan oda-vissza át az ukrán-magyar (gondolom zöld) határon, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.....)
Nekem volt egy sejtésem, hogy Elza játszik Tatjánát (gondolva az Anyeginre), a "három Grácia" közül Klárika már foglalt, Sárika pedig kiröhögte a feltételezést, hogy ő ilyesmivel foglalkozna. Sok funkcióját nem látom ennek a romantikus szálnak, de valahol aranyos.
Ginánál csak azt nem értem, Mikoláék hogyan tudták elrabolni, amikor nála és Mirellánál is fegyver volt, és gondolom, Sukorovval együtt távoztak a vonatról, de a továbbiakban talán kiderül. Elképzelhető, hogy valahogy lépre csalták, pl. Igor nevében találkára hívták, ő pedig gyanútlanul besétált a csapdába.
No Elzuka a titkos hódoló. Lényegében illik is Zsigához.. Ludmilla meg rámászik Pitykére, de úgy tűnik, ez már nem lesz kölcsönös..
Úgy Látszik a vonatrablás símán lement, viszont van nyomozás.. Laura még bajba kerülhet, mert ő tartotta fel az állomásfőnököt, azt meg senki nem tudja, hogy két banda volt. Tudtam, hogy Mikola még visszavág, Gina elfogása erre pont a megfelelő húzás.. A pap viszont még mindig képtelen elfogadni, hogy a huga hazudik.. A sztori egyre jobb, csak ki kell bírni az idétlenkedést a békákkal, meg a pszichomókust...
Igen, igen szerepelt! :) No látod, ez a Vanessza egy vándor madár (bocsánat, vándor kecske), aki mindenhová elmegy szerepelni, ezért várom Makkosszállásra itt is. :)) Na persze, ha Barbara asszony olvassa a fórumot? :)
És Huba úgyis nagy állatbarát, hogy örülne, hogy a bogarai mellett lenne egy kecskéje is?! :)))
Vanesszát pedig elkisérhetné mondjuk Renátó is, és micccsssoda hármas lenne! Vanessza, Renike, Huba?! :)))))))))))))
Szlávent, illetve a színészt, reklámszakembert, Molnár Gusztávot sajnálom, de ha igaz amit a felesége állít, akkor nem. Nem tudjuk az igazságot, de hogy ő megszívta, az tény.
Tivadar hiába utálja az érzékenyítő trénert Kozma Gábort (Bede Fazakas Szabolcs), aki Sótonyi parancsára mégis megérkezett és elkezdték a terápiát. :) ( B.F. Szabolcs, mint tudjuk a DÖ-ben Gál Mihály karakterét alakította.)
Nekem pedig ismét olyan érzésem van, hogy "Gál Mihály" megjelenésével, a sorozat végére Makkosszállásra fog érkezni, a még Ökörapátiban maradt maroknyi szereplőgárda is! Élükön Vanesszával, a kedvenc kecskémmel! :)))
( Remélem a végén Vanesszának is tudnak majd írni egy röpke kis nyúlfarknyi jelenetet, akárcsak Zafir Malek algíri nagykövet karakternek is írtak így szerepelhetett az ukrán határnál ??!! :)))))