A középső vaskorban, a Kr. e. 7. század végén – 6. század elején a Kárpát-medencében megjelent a szkíta jellegű leletanyag. Azért csak szkíta jellegű leletekről beszélhetünk, mivel nem tudjuk biztosan, hogy a Jenyiszejtől a Fekete-tengerig húzódó óriási sztyeppén élő[...] Bővebben!Tovább »
Mint egy két és félezer éves vas fegyverek teljes arzenálját tártuk fel a közelmúltban Bács-Kiskun megye déli részén, Baja közelében. A Horvát-magyar gázszállító-vezeték építéséhez kapcsolódó munkálatok során Bátmonostor-Szurdok lelőhelyen 2009-ben, illetve idén[...] Bővebben!Tovább »
Az előző részben bemutatott zöldhalompusztai síregyüttes után most a Kárpát-medence szkíta korának további, a korabeli társadalmi elithez köthető tárgyi emlékeit veszem sorra. A szkítakor szociális rétegződésére, szerkezetére vonatkozólag nagyon kevés fogódzóval[...] Bővebben!Tovább »
A régi római és görög irók közül Kr. e. 1000 évvel élt Homér lófejő nemzetről már emlékezik, melyet később Kr. e. 700 évvel élt Hesiod kanczafejő scytháknak nevez; a görögök legrégibb történetirója Herodot 450 K. e. már bővebben ír rólok, azonban bár a legelső scytha királyokat, kik a XV-ik században uralkodtak Kr. e., megnevezi is, de a birodalom történetét nem folytatja s mintegy IX századot ugrik át Darius hadjáratáig e tartományban.
Átalában a régi irók a scythákat leginkább csak a Tana vidékéni új hazájokban letelepedésök – 680-ik év – utáni időből ismerik, s itt származottaknak lenni mondván, eredetükről különböző mondákat tartottak fenn; jelesen, állítólag magoknak a scytháknak előadása szerint:
Borysthen folyója egyik leányának a scytha földön, mely pusztaság volt, Jupitertől született egy fia Targita, kinek ismét három fia volt: Lipoxa, Arpoxa, Kolaxa, kik együtt uralkodván, egyszer az égből arany eke, járom, kétélű fejsze és csésze esett le a scytha földre; a két idősb testvér fel akarván ezeket venni, midőn hozzá közeledtek, az arany égni kezdett s őket elűzte; de midőn a legifjabb hozzá nyúlt, elaludt, s ez azokat elvitte magával; mire a más két testvér az egész országot neki átadták. Lypoxától származtak azután a scythák közül az auchaták; Apoxától a katiárok és traspisek, Kolaxa királytól eredtek a paralátok, közös néven a király melléknevéről skolótok, de a görögök ezeket scytháknak nevezték el.
A fekete tenger melléki hellenek pedig így adják elő: Hercules elhajtván Geryon ökreit, megérkezett a most Scythiának nevezett földre, hol a hideg ellen oroszlán bőrbe takarózva elaludt; mi alatt lovai a legelőről eltűntek; ezeket keresve jött Hylaea földére, hol egy barlangban Echidna nevű leányra, ki felül nő, alul kígyó testtel birt, találkozván, ez csak úgy igérte meg lovai visszaadását, ha vele szerelmi viszonyt köt; a mi meg is történt. Hercules távozni akarván, a nő tőle születendő három fia jövendője iránt tanácsát kérte, mire Hercules válaszolt: ha férfiakká nőnek, a ki közűlök az íjjat így fesziti, ez övvel így övezi magát, mint én, azt tedd az ország lakosául, a többit űzd ki földedről. Ezzel Hercules átadva az íjjat és az övet, melynek végeresztékén arany csésze függött, eltávozott.
A nő fiai közül a két első Agathyrs és Gelon nem tudván a feladatot teljesíteni, az országból kiűzettek, Scythes azonban a legifjabb véghez vivén azt, az országban maradt, s tőle származtak a scythák királyai, s ezen csésze emlékére még most is a scythák övükről lefüggő csészét viselnek. Úgy látszik e Herculestőli leszármazási monda lett őseink által megörökítve, mert Herculesnek szobrokat emeltek, milyeneket I. István a ker. vallás behozatalakor lerontott (Bonfin Dec. II. L. I. p. 175–6), sőt I. Mátyás is Budán a történeti nevezetességű Sz. György tér közepén traui Jakab jeles müvész által rézből egy óriási Hercules szobrot emeltetett. (Palugyay Budapest leirása 1852. 30. 136. l.)
Siciliai Diodor szerint Scythes király utódai közt volt két jeles testvér Palus és Napes, kik dicső tetteket vittek véghez, s megosztván a királyi hatalmat, rólok népeiket részint Palusoknak, részint Napusoknak nevezték; – s feltünő, hogy Nabopolossar assyr király neve Oppert szerint a babyloni ékiratos emlékeken Nabupallu-usur kifejezéssel jön elő, melyből a Napus, Palus és Uzur szavak önként fejlődnek ki; elvetve a végragokat Nap és Pal lesz, az első a nap tiszteletére látszik vonatkozni; (a Pal vagy Palus szóban pedig vajjon nem a palócz nemzet ősrégi neve rejlik-e?) különben Pall assyr nyelven fiút tevén, Oppert a Pallusur szót Assur fiának fordítja; a persa és sanscrit nyelvben pedig Pala tesz: magos, felséges, úr.
Rösch azt állítja, hogy Nabopolossar scytha király volt, s ugyanaz, kit Herodot Madyes, Strabo Madys, Megasthenes Idanthyrs, Justin Tana, Jornandes Tanaus néven említ, úgy hogy valószinűleg ezek mind csak előnevei Nabopolossárnak; a Madyes vagy Madys, ezt teszi: Méd; Tana, annyi mint don = nép. Az igazi tulajdonnév a Nabopolossar, melyet ő nem Babylonban vett fel, hanem hazulról hozott magával.
A Babylon romjaiban talált téglák az akkor élt király nevével vannak ellátva, még pedig a legtöbb Nabugodonozoréval, ily formán: Nabukudurussur, mint a feliratokon is előfordúl.
A fentebbi mondákban említett csésze vagy kancsó nagy szerepet játszik a scytha vagy kún szertartásoknál; ennek valódi régi húnscytha neve ösmeretlen, ha lehet következést vonni abból, hogy csagatai nyelven kopa = ivóedény, talán a mai kúpa szó képviseli a húnkancsók ősi nevét.
Herodot irja, hogy a scytha kerületi fővezér minden évben egyszer saját kerületében egy kancsó bort kever vizzel, melyből csak azon scythák isznak, kik öltek meg ellenséget, a többiek pedig becstelenül félre ülnek, s ez legnagyobb gyalázatuk; míg azoknak, kik sok ellenséget öltek meg, két serlegük van, s mindkettőből isznak. – Szerződés, szövetség s barátság kötésekor a felek vérüket egy serlegbe borral vegyítvén, fegyvereiket belemártják, s ezután hosszasan imádkoznak, s a felek és kisérőik isznak belőle; – sőt királyaik temetésénél – Herodot szerint – a scythák a sírba egyebek közt arany csészéket is temetnek el.
Kr. u. 200-al élt Lucian görög irónak „Anacharsis” czimű munkájában Toxar scytha bölcs beszéli a scythákról: „Ha barátul választottunk valakit, következik a szövetség, s a legnagyobb eskü, hogy bizonyára egymással fogunk élni, s ha kell, egymásért meghalni. És így teszünk is; mert mihelyt bemetszvén újjainkat, serlegbe csöpögtetjük a vért, s kardjaink hegyét bemártván, egyszerre iszunk mindketten belőle; semmi sincs, mi ezután minket elválaszthatna. 58De legfölebb csak hárommal szabad ilyen szövetségbe lépni.”
Beszéd közben, hatályosabb bizonyításúl, a scythák kardjukra vagy a szélre = légre is szoktak esküdni.
E szertartások később is meg lettek híven tartva a scytha származású nemzeteknél. Béla k. névtelen jegyzője írja, hogy a hét magyar fejedelmi személy, Almos fővezérré választásakor „saját véröket pogány szokás szerint egy edénybe bocsátva, megerősíték az esküvést s jóllehet pogányok voltak, mindamellett az eskü szerződést mind halálokig megtartották.”
Kapcsolódó megjegyzésem a kazár nyelvre, amely nem volt török hanem valami más.
Idézném: "Bíborbanszületett Konstantinosz is a kazár-magyar nyelvrokonságról tudósít, midőn a kazár kabarok nyelvét a magyarokéhoz képest dialektusnak nevezi ("... a turkokat a kazárok nyelvére megtanították, és mindmáig megvan ez a dialektusuk"). A görög császár pontosan tudta, mit ért dialektus alatt. (Egyébként is, török nyelvű kazárokkal számolva, a császáríró "a turkokat a kazárok nyelvére megtanították" és "tudják a turkok másik nyelvét is"
Ez a valami más, talán a szkita nyelvvel állhat összefüggésben.
A „szkíta” népnév új értelmezése és a „baszk” népnév értelmezéséhez fűződő jelentősége.
Ez a tanulmány megpróbálja a magyar nyelvvel helyettesíteni a mindmáig ismeretlen szkíta nyelvet, hiszen a középkori krónikáinkban1 — egy ősgeszta2 lehetett az első forrása, amely több évszázados szájhagyomány megőrizte emlékeket tartalmazott s amely megsemmisülhetett az idők folyamán vagy ismeretlen helyen lappang még — ismételten megfogalmazott szkíta eredet feljogosít erre a „merényletre”. Két vonatkozása van ennek a származástudatnak3: Szkíta jellegű4, ős-magyar nyelvet beszélő nép5 alakulhatott ki a Kárpát-medencében, jóval a hét magyar törzs ún. „honfoglalása” előtt, amelyik nemcsak nevet adott a területén levő folyóvizeknek, de településneveiben megőrizte a szomszédságában élő törzsek6 nevét is. Ázsiai szkíták voltak a vérszerződés egyesítette magyar törzsek, amelyek a IX. század végén telepedtek meg a Kárpát-medencében. Tudhatták, hogy velük egy nyelvet beszélő és hasonló szellemiségű népek7 éltek ott. Ezért nem mentek a Kárpát-medencétől nyugatra tovább, bár katonai képességeik szerint megtehették volna.8 Régészeti ásatások tanúsága9 szerint is békésen éltek az újonnan érkezettek a korábban letelepültekkel.
Ez szamárság: a magyar leletanyag ott van a kiállításon, tessék megnézni. Hogy Bakay Kornél ásatása miért nem került oda, azt pedig maximum ő tudná megmondani, nekem úgy tűnt, hogy minden országból a legkiemelkedőbb leletanyagot mutatták be, az ő ásatása pedig nem tartozott ezek közé, ezzel az erővel raklapszámra hozhatták volna Ukrajnából a különböző szkíta sírok kincseit.
Nem tudom mire gondol az echo, de mintha mindkettő borsodi szkíta szarvas ott lenne a kiállításon. (majd kiderül, hétvégén úgyis megyek megnézni:)
Kengyel a rossz fórummotor miatt 2X pötyögtem be, de mindegy Szóval MINIMUM a 2. században alakult ki a kengyel. 600 körülről már vaskengyeles lelet van.
Botrány: Szkiták aranya kiállítás a Nemzeti Múzeumban nem veszi bele az egységes eurázsiai szkita-hun képbe a Kárpát-medencei szkita-hun jelenlétet, amelyet sok-sok Kárpát-medencei lelet igazol.
Jó: a kiállítás cáfolja a szkíták primitív, kóborló , nem produktív képét. Nem véletlen, hogy újabban egyre többen(indoeurópaiak) akarnak a szkitákhoz tartozni :)
Egyébként a keleti szkíták időben megelőzték a mediterrán szkitákat: Kr. előtt 9-8-7. század , mediterrán 6-5-4. század http://www.echotv.hu/video/index.php?akt_menu=&mm_id=39&media=6250&list=1)
Annál is inkább mert nomád pusztai lovasnépekről lévén szó, a vas nem igen tartozhatott az iszákjukban bőven lévő anyagok közé. ha vas, akkor inkább fegyvereket gyártottak belőle, mint kengyelt amit más anyaggal is kiválthattak.
Számomra igazán mértékadó Kun Péter (Szelek szárnyán c. mű szerzője) szerint is fa, kötél vagy bőr kengyeleket alkalmazni a lovas népek (annál is inkább, hogy igazán hideg területeken ma is fakengyeleket használnak télen!).
Van olyan feltételezés, hogy a hunok fából, vagy bőrből készült kengyeleket használtak, de ennek semmi nyoma. (Általában az az érv, hogy ezek nem maradtak meg, ez azonban nem állja meg a helyét, hiszen a honfoglaló magyarok számos fából, vagy bőrből készült tárgyát azonosítani lehet a rajtuk lévő veretek alapján).
Szerinted erről azok is tudtak, akik korábban nélkülözni voltak kénytelenek a kengyelt? :)
Kikre gondolsz? A parthusokra? Mert az egy érdekes dolog, ha az ábrázolásokra gondolsz. A szobrocskákra. Nincs kengyel. De zabla(szár) sincs...........
Hmm, hát pont azért volt rájuk szükség, mert kengyellel lehet igazán lóról harcolni. Nem is tudom, hogy pl, a bulgárok pányvás lerántása hogyan működöthetett volna kengyel nélkül.
Ez megint egy nagyon érdekes dolog. A talált leletek valamely kapcsolatra a bizonyíték. Ahogy mondod ez lehet kereskedelmi, de nem feltétlen rokoni. Na most egy érdekes csavar. Kengyel.
Azt mondják (nem én) hogy a hsziung-nuk ismerték és használták a kengyelt. Kínai források említik. Viszont a hunok már nem. Ha nem azonos népről van szó akkor érthető. Ha nem halottak értesültek egymásról akkor is. De ha már valami kapcsolat volt köztük (és ha ez csupán kereskedelmi is) akkor látták a hunok a hsziung-nu lovasokat, és azok kengyeleit, és látták mi a rendeltetése. A kengyel nem egy olyan valami mint a visszacsapó reflex íj gyártása, használat. Tudjuk hogy azokat a nyugat nem tudta lemásolni és használni. Hogy miért az egy másik tészta. De a kengyel nem egy olyan bonyolult technikai megoldást követelő valami amit ha lát egy lovas azt ne tudná a saját hátasán is alkalmazni. nem szükséges kovács. Tudjuk hogy bőrből, fából is készültek kengyelek. Egy kötélhurok is megteszi rögzítve a nyereghez.
Ha azt mondjuk hogy titok volt a kengyel (a hsziung-nuk részéről) azt lehetne feltételezni hogy mikor kereskedtek más népekkel akkor levették és eldugták a kengyelt. Ezt nem hiszem. Akkor miért nem volt (miért nem használtak) a hunok kengyelt. Mert hun sírokban nem találtak.
Volt is, hiszen ástak elő Ukrajnában olyan leletet, amely a hsziung-nuktól származik.. De ez a jó kereskedelmre bizonyíték. Nem a származásra. (Egyébként lehet, hogy Ázsia közepén létezett egy külön rassz, amely szépen elvegyült, feloldódott. IGazából logikus lenne, hogy régebb en több rassz létezett. Bár mondjuk a kategória is hülyeség, mert a pigmeus vagy a busman jobban különbözik a maszájtól, mint a maszáj a vikingtől.)
A kínai császárhoz intézett levelében írta volt ezeket Mao-tun sanjü, miután hódolatra és adófizetésre szorította a népeket "ameddig a szeme látott". Ebbe az íjfeszítő kategóriába belefér sok minden. teljesen eltérő kultúra, táj stb..... A lényeg ebben az esetben valszeg az volt hogy Mao-tun a császárnak jelezte minden elérhető nép az ő parancsainak engedelmeskedik, most ő következik.
Valamilyen kapcsolatnak mégis kell legyen a két nép(név) közt. Mert egy ideig hsziung-nukról beszélnek aztán hirtelen csak hunok. Keletről még hsziung-nuként indulnak, aztán hunokként érkeznek.
A hunok és a hsziung-nuk lehettek egy birodalomban, de nem feltétlenül egy nép. Motun aztat mondta, hogy: egyesítettem az íjfeszítő népeket kelettől nyugatig (ő persze valami tájegységet mondott). (Továbbá a szkíta birodalom határa Kínáig húzódott, márpedig a szkíták nem mongoloidok, vagy álszakállt hordtak; ezért sem lehet a hsziung-nu birodalom népeit mongolidnak nevezni..)
Hm. Pl Harmattának volt a vesszőparipája, hogy a szakák (szkíták) iráni nyelvet beszéltek. Nagy tudása volt az öregnek, de kicsit elszaladt vele az a vesszőparipa, hisz a hunokat, parthusokat, és úgy általában arrafelé majdnem minden népet iráninak gondolt… A helyzet az, hogy ez egy elmélet, amire bizonyíték kevés van, viszont a források határozottan ellene vallanak – ugyanis mindig erőteljesen elkülönítik egymástól az iráni nyelvet beszélő, és a „turáni” (Perzsiától északra élő, vagy onnan származó) népeket.
