Jóég, mindenütt ez van? Nálunk a frissen felavatott Szent István szobor kezéből törték ki a keresztet. Pedig vagy 4 méter magasan van. Micsoda barbár világ ez ahol egy pár ezresért elpusztítatnak egy emlékművet. Töbet úgy se kapnak érte. De legalább a tiétek meglett, és ez jó. Mi nem voltunk ilyen szerencsések. hallottam félfüllel háttér-tévézés közen, hogy valahol már műanyagból készült másolatot tettek ki egy többször ellopott szobor helyére.
Balassagyarmaton ahol lakom Ferenc József járt bálozni 1914-ben a Megyeházán,ami most iskolaként működik.Aztán van még egy nagyon szép ligetünk amit Erzsébet parknak hívtak és a királyné tiszteletére ültették a fákat,de most már sajnos Palóc liget lett a neve.A kórházunk pedig annyiban kötődik,hogy Mária Valéria kórház volt,de már az Kenessey Albert. :( Sajnos mindent átneveztek. A parkunkról található kis rész az Erzsébet királyné emlékezete képeslapokon című könyvbe.
Nemcsak ezekért szeretem Gyarmatot,hanem azért is ,mert gyönyörű városka.Érdekessége,hogy felújítva,de sok helyen meghagyták a 19.század -20.századból maradt házakat.Ajánlom mindenkinek egyszer érdemes ellátogatni ide. :)
Az első 2 kép a ligetről készült. A 3. a Megyeháza Az utolsó pedig a régi kórház képe
Köszönöm, ez jól esett. Akkor épp ideje volt lelepleznem magam. Szeretek itt élni, függetlenül attól, hogy a politika az utóbbi időben elborította a várost és nem éppen dicsfénnyel. Sajnos épp az Erzsébetről elnevezett kórházunk szerepel mostanában eleget a hírekben, és nem a jó hírekben. Sok jó dolog van Vásárhelyen, tudtad, hogy már az őskorban is volt itt település? Van egy sor agyagedény-lelet, köztük egy elég híres- legalábbis szakmai körökben- a Kökénydombi Vénusz néven számontartott agyagkorsó. És pesze nálunk van az Őszi tárlat, ami régóta létezik. Szóval, ha erre jársz, ne kerüld el a városomat.
Akinek küldtem lemezt már ismerik ezeket a képeket, de beteszem, hogy a többiek is lássák.
Ez a városháza díszterme. Sajnos ennél jobb képeim nincsennek róla, mert nem lehet csak úgy bemenni.
Na, ha mindenki "dicsekszik" a lakhelyével, akkor kicsit én is:)
Mezőhegyesen 2x is járt Ferenc József, ugyanis állami ménesbirtok volt itt. 1852-ben és 1872-ben volt nálunk. A 2. látogatását egy bronz dombormű örökítette meg:
Én azt hiszem maximálisan liberálisan állok hozzá ehhez a város-vidék dologhoz, valahogy úgy vagyok vele, mint a kutya-macska tartással. Soha nem voltam csak kutyás vagy macskás, az a jó, ha mindkettő van, kiegészítik egymást. Nagyon jók külön-külön is, de együtt az igazi. Sokan ezt nem hiszik el, hiszen az emberek 99,9%-a vagy az egyik, vagy a másik állatot részíti előnyben, és alig hiszik el, hogy van olyan, aki nem tud rangsorolni köztük.
Én valahogy így vagyok a város-vidék témában is, ezért is tartom nagyon szerencsésnek, hogy Budakeszin élek. Pont kényelmes távolságban van a fővárostól ahhoz, hogy ne okozzon gondot bármikor bemenni, hiszen 20-30 perc alatt a Moszkva téren vagyok. Szeretek bemenni a városba, vannak kedvenc helyeim, és sok olyan üzlet, szolgáltatás, stb. van ott, ami itthon nincs. De ez fordítva is így van, itthon van sok kis üzlet, ahol olyan kincsekre lehet bukkanni, amit Bp-en még sehol nem láttam. Így a kettő kiegészíti egymást.
És amikor felmegyek a Vadasparkba az erdőbe, és körülvesz a jó levegő, a csend, a madárcsicsergés, a fenyőfák illata, az nekem ezerszer többet ér bármilyen 5csillagos földkörüli nyaralásnál és tengerparti pálmafáknál.
Szóval ahogy Édesmama is fogalmazott, nem cserélném el semmiért :)) Nem tudnék máshol élni, de ettől függetlenül szükségem van a maga szépségeivel a nagyvárosra is.
És ez szerintem tök jó, hogy mind szeretünk ott élni, ahol élünk! :)
Akkor már a képeket tőlem sem ússzátok meg, egy kicsit én is hazabeszélek velük :) Ezek egészen újak, az elmúlt hét során fotóztam őket:
Kicsit én is felvánék a saját szülővárosommal, ha nem baj: Találtam valamit, ami ugyan nincs kapcsolatban Erzsébettel, se a családjával, de korabeli "dokumentum". A hódmezővásárhelyi Suhogó című "Élclap" 1884 es számai. Mivel úgy tapasztaltam, hogy előszeretettel olvassátok az ilyen régi írásos emlékeket, ezért beszúrom a linket, legyen egy kis XIX. szd.-i derűtök.
Ízelítőnek egy kevés a Sületlenségek és vadgombák rovatból.
" A 'Vásárhelyi közlöny' f. - gondolom folyó - évi május 25-iki számában olvassuk: 'Vidéki levelezés Bécs május 22-én'
Természetes, hogy Vásárhely birodalmi fő-és székvárosnak, Bécs csak vidéke."
Egy biztos: Drága atyámfiai az Úrban, anno 1884-ben nem voltak híjján az önbizalomnak.
Meg tudlak érteni. Budapestre én csak ritkán jutok el és többnyire csak átutazom rajta idő hiányában. ez a hátrány a vidéki létnek, annyira be kell osztani az időt a buszozás miatt. Tavaly Gödöllőre menet is őrült tempóban rohantunk át egyik buszállomásról a másikra. Véletlenül nincs képetek a Gellért szoborról? Egyszer késő este értünk be a fővárosba Pozsonyból hazajövet, és láttam kivilágítva. Hihetetlen látvány volt. nekem meg épp kifogyott a gépemből a film, mert hogy ilyen régen volt, még a digitális gépek előtt.
Maximálisan támogatom a május 23-i talit:) de a Diana kiállítást nem:( Én már láttam, és sajnos annyira nem volt átütő, hogy mégegyszer kiadjak rá 3900 Ft-ot!
Persze ettől még Ti elmehettek megnézni, én majd előtte, vagy utána csatlakozom :)
Amúgy ha már Budapest, és villogok itt büszke pesti (ill 3 éve budai) identitásommal, akár ennek a talinak a keretében ellátogathatnánk Budapest Sisi-hez köthető helyeire! :)
Átsétálhatunk az Erzsébet hídon, megnézzük a Sisi szobrot a Budai hídfőnél, felmehetünk a várba, van ott egy Sisi étterem (vagy kávézó, nem vagyok egészen biztos) Meg van még 2 szobor Sisiről a városban, de sajnos elég messze egymástól, így nehéz lenne kivitelezni, hogy egy nap mindkettőt megnézzük.
Jtoti itt vannak a könyv részletes adatai. ebben az antikváriumban most nincs, de hátha találsz másutt belőle. Ha esetleg úgy döntessz. Vagy előjegyeztetheted itt is, de az soká lesz.
Hű Ádám de szép az akác. nekem is lett volna, de a süket kutyám elrágta, mikor elindult és úgy 30 centis volt. Aztán ki is pusztult. Tényleg az idén nagyon korán virágzott minden, már hullik a gyümölcsfák virága.
Valakit nem érdekelne a Diana kiállítás??:D Meglett hosszabítva:május 31-ig tart:)Mondjuk lehetne fórum találkozó egyben nem?Mit szóltok hozzá?Véleményt kérek...A képen a házunk dísze látható:)Lilaakác...Az a baj hogy korábban nyílt mintahogy szokott meg kevesebb virág is van rajta:S...Mert fölötte az erkényen pedig vörösrózsa van...Együtt csodaszépek:)Remélem a késő nyári virágzás szebb lesz:)Ha valakinek esetleg kell akácmag küldök neki:)Sziasztok!Szép estét:)
Sziasztok!Tegnap voltam egy "kis" sétán Kartal határában:)Felteszek egy pár képet:)Bocsi az OFF-ért...Remélem azért kicsit fájdítom a szívüket azoknak akik nagyvárosban élnek.Nem pedig egy ilyen szép helyen fekvő faluban:)
Sajna én nem tudom, a legkisebb unokám szülinapja közeledik így én is most akartam szmelt megkérni, hogy ajánljon Sisi-s könyvet a legkisebbeknek. Őszakértő a témában is, ugyanis még Anna megszületése előtt gondolt a jövőre, hogy idejében beszerezze a témában fiatalabb korosztálynak megjelenő könyveket és DVD-ket.
Nem tudom eldönteni melyike szavazzak. Fantasztikus érzékkel találod meg ezeket a csemegéket, én azt hiszem továbbra is a feltett fotóidra voksolok, bár azt hiszem titániát nehéz lesz felülmúlni, de az újdonságokban lehet, hogy verhetetlen vagy? Kérjük ezután is böngéssz, az utóbbi kettő is bőven belefér, végtére is a hangulaton is kell néha emelni valamivel.
Ő tényleg jó volt, bár nem olyan volt mint a könyv szerint. Ott kifejezetten csúnya nőnek írja le Alexandra Ripley. A könyvben ráadásul többet szerepel és haláli jó szövege van.