Keresés

Részletes keresés

ghepard Creative Commons License 2015.05.15 0 0 1446

Azt nem tudom, hogy olyan gyorsan lehet e (fél percenként vagy percenként) változtatgatni csak a légzéssel, hogy egyszer hidegérzete legyen az embernek, másik percben meg meleghullám érje. Mert mondjuk, ha felhevül az ember, akkor csak úgy pár mp alatt nem fog lehűlni – már ha nem ugrik a hideg vízbe stb.

 

De a légzéssel nagyon szépen lehet szabályozni az ember hőmérsékletét. Ha meleget akarunk, akkor azon kell igyekeznünk, hogy minél több oxigén jusson a sejtekhez, ami növeli az anyagcserét (vagyis az égést – oxigén az égést taplálja mint tudjuk). Nem elég, ha tele van vele a vérünk – a sejteknek ki kell tudni onnan vonniuk. Ez meg akkor megy jobban, ha növekszik a széndixid szintje a sejtekben. Sok embernek alig 4.5% csak, 6% volna az ideális. Ha ennél többet sikerül generálnunk, akkor már érezhetően felmelegszünk. Ezt úgy lehet elérni, hogy folyamatosan lélegzünk és a kilégzés sokkal hosszabb (az arány lehet 1:3 és akár 1:7, sőt akár 1:10 is), plusz még meg is nehezíthetjük azzal, hogy akadállyal fújjuk ki – a szájjal azt próbálkjuk elérni, mintha nem engednénk ki levegőt, csak ici pici lyukon – és csak toljuk. Így tehát sokkal kevesebb megy ki, mint amennyi kimehetne – ezért nagyobb lesz a tüdőben (a szájban is meg mindenhol, ahol levegő van) a nyomás. Hanggal is lehet, minél magasabb (elég alig hallható is), annál kisebb a hangszálak mellett a nyílás és így szintén van akadály. De hang nélkül ezt gyorsabban és erőteljesebben lehet művelni. Ha ráérez az ember, akkor szinte olyan hőhullámok  járják át, mintha egy kemencén ülne, vagy szaunában volna. Ha sikerül erre ráérezned, lehet meg is fogsz ijedni, milyen meleged lesz hirtelen.

 

A hideget meg pont fordítva lehet elérni, csökkenteni kell a széndioxid szintet és így csökken a sejteknek az a képessége, hogy kivonja a vérből az oxigént. E miatt sokkal kisebb lesz az anyagcsere és így csökken a hőmérséklet is. Tehát szaporábban lélegezni, kb ugyanolyan hosszú a be és kilégzés is, vagy akár a belégzés hosszab is - hogy ne tudjon emelkedni a sejtekben a széndioxid szintje.

Előzmény: Semmisem (1446)
Semmisem Creative Commons License 2015.05.14 0 0 1446

Szia,

 

Tudnál esetleg nekem kieszelni egy légzés technikát a tapasztalataid alapján? Amivel kiváltható volna, az ugynevezett " svéd szauna", ahol 30mp, vagy 1 percenként váltogatjuk a hideg meleg zuhany vizet. 

 

Ennek hatásához haosnlo légzés technika /váltásokat ki tundál ezsleni? 

 

üdv

Előzmény: ghepard (1445)
ghepard Creative Commons License 2015.04.23 0 0 1445

Hát az biztos nem lehet véletlen, akkora kort megélni. Most úgy állok neki az élethez, hogy megpróbálom magam nagyon jó állapotban tartani - hogy meddig, az a fellegekben van, már holnap felfordulhatok, az ember sose tudhatja......

Előzmény: Semmisem (1443)
ghepard Creative Commons License 2015.04.23 0 0 1444

Igen, a táplálkozás se elhanyagolható tényező. Enni meg inni kell rendszeresen és megfelően, de nálam a kulcskérdés a légzés és a mozgás. Ez visz előbbre még mindig, pedig már elég brutális a teljesítményem.........

Előzmény: bartolo1 (1442)
Semmisem Creative Commons License 2015.04.22 0 0 1443

Szerintem azok akik 250 évet megélnek, nem nagyon tartozhatnak a véletlenek alá. ha így veszed emiat tnem kell aggódni, életvitelük, tudatosságuk lehetővé teszik, h körültekintve akár intuitive elkerüljék a bajt.

 

 

Előzmény: ghepard (1439)
bartolo1 Creative Commons License 2015.04.22 0 0 1442

amiket a mozgásról mondol, azok igazak....azonban az étkezést mostanában mindennél fontosabbnak tartom a helyes légvétel mellett....tudatosság ezen a szinten is! az vagy, amit megeszel mondja a szólás s nagyon IGAZ! szénhidrátmentes, ketogén diéta, zöldségekkel, mérsékelt gyümölcscukorbevitellel, tehát nem túl sok gyümölccsel...a folyadékbevitelt pedig nem kell automatikusan túlzásba vinni, gépiesen 2-3 litert lenyomni naponta...

a glutén úgy ártalmas ahogy van, a cukor pedig nagyon komoly rizikófaktor!.....

ghepard Creative Commons License 2015.04.20 0 0 1441

Nem új ez számomra, mindenhol ráérősen mozgok. Ez alól csak a foci kivétel csütörtökön, ott belaadok apait anyait mindig. A gerely és a vasgolyó hajítás az csak amolyan relax, egész hihetetlen most számomra, mennyire nem megerőltető ez a hobbim – pedig a gerelynél mostanában már a világcsúcs felett vagyok – ezen a héten már kb 120 centivel és a vasgolyóval is közelítek. Pedig azt hittem a kezdetekkor, hogy ez majd egyhamar kinyír, most meg örülök minden hétvégén, hogy jókat dobálhatok magamnak kint a természetben egy zöld környezetben egy csendes patakocska partján, ahol senki se zavar – ezek jó érzések. Kb olyan érzés, mintha ezt valahonnan a sejtjeim ismernék......... 

 

Jól érzékeled, ráérősen éldegélek magamnak, élvezem az életet, a gerely után olyan cammogósan megyek, de akkor is figyelek a jó légzésre és a belső rezgésekre, hisz ez fokozza a teljesítményemet. Van olyan érzésem, hogy ezzel a módszerrel gyakorlatig egész nap dobálhatnék és nem is csökkenne a teljesítményem..... Hogy lehetőleg növekedjen, ahhoz a sejtjeimet kell jobb működésre és osztódásra bírni. Azt nem tudom, meddig fog menni, most még 4 év alatt sikerült minden évben többet dobni az előzőtől. Ha jövőre is sikerül, az már kimagasló lenne számomra, ezért félelmetes az e heti 42.50 méter, mert most is még olyan gondolatok kavarognak bennem, hogy jövőre azt már nem dobom túl. De eddig ez így volt minden évben és mégis sikerült. Most még az is kavarog bennem, hogy most májusban még ezt a 42.50-et is túldobom.......

Előzmény: bartolo1 (1438)
ghepard Creative Commons License 2015.04.20 0 0 1440

A lassúság és lustaság nekem is tetszik. Láttam is már pár filmkockát  ilyen lassú gyakorlásokról. De én sokszor gyakorlatilag úgy végzem a belső mozgásaimat, hogy egy kívülállónak úgy látszik, mintha meg se mozdulnék, ezzel próbálom fokozni a teljesítményemet. Csak a légzésre (nagyon sok félét kiagyaltam) és a belső vibrációra összpontosítok (ebből is jópárat kiagyaltam és addig próbálgattam, míg nem megy). Lassan jársz, tovább érsz – nagyon keveset edzek (gyakorlatiag semmit – csak 4-szer 7 perc hetente, azaz még fél óra sincs hetente, de az elég intenzív). De nálam csak a kívülálló számára lassúak a dolgok, mert gyakorlatilag nem is venni észre, hogy valami gyorsan mozog, vibrál rajtam, bennem. Igaz az is, hogy most rengeteg időm van – de végsősoron ugyanannyi, mint mindig is volt és mindenkinek is van – 24 óra naponta.

Előzmény: bartolo1 (1437)
ghepard Creative Commons License 2015.04.20 0 0 1439

Hát az igaz, hogy fura lenne 200 éves embereket látni Európában, de az ezzel foglalkozó kutatások kapcsán már 1000 évet is emlegetnek. De az probléma lehet, az biztos. Meglehet az is, hogy a Föld hamarébb közbeszól (szupervulkán, szuperföldrengés, aszteroidbecsapódás, globális felmelegedés, netán katasztrofális háborúk stb), mint elérje az emberi életkor az 1000 évet. Az ember talán így is, ahogy van, elélhet akár 250 évet is – de mindig ott van, hogy bármelyik nap felfordulhat.. A halál az természetes, de az emberek igyekeznek, hogy jól érezzék magukat – és ha 150 évesen is jól érzi magát, akkor nem hiszem, hogy ezért lelövetné magát valaki......

Előzmény: bartolo1 (1436)
bartolo1 Creative Commons License 2015.04.20 0 0 1438

...egyébként ez számodra aligha új, hiszen irod, hogy edzéskor lassan cammogsz a gerely után, vagy ráérősen alakitod az életedet....rosszul érzékelem?

bartolo1 Creative Commons License 2015.04.20 0 0 1437

ami nagyon tetszett mostanában, a "lassuság dicsérete" c könyvetske  Carl Honorétől....a lassan végzett mozgás, edzés, étkezés, szex, stb hatékonyabb s élvezetesebb a kapkodó életstilus diktálta tempónál, ami viszont korjelenség...a mozgalom már több évtizedes, s kialakult a segitő háttéripara (edzésmódszerek, éttermek, stb)

 

http://slowbudapest.com/slow-linkek/

 

 

ez kb akkora jelentőségű, ha alkalmazni kezded a mindennapokban, mint a különféle rezgetések, vagy a táplálkozás alternatív, s neked tetsző módozatai, sztem...

bartolo1 Creative Commons License 2015.04.20 0 0 1436

hááát, attól félek, hogy a sejtek így "tökéletesek", vagyis az automatikus láncrövidülés révén, mert az öregedés végső soron a természetes szelekciót segiti, különben túlnépesedne s tönkremenne a földgolyóbis...ebből következően az egyébként zseniális felfedezésed és rezgéselméleted, amelyet egységben LÁTSZ sajnos a természetes és a tökéletes ELLEN HAT, pontosabban az öregedés a természetes, ahogyan a végén a halál...:)

Előzmény: ghepard (1435)
ghepard Creative Commons License 2015.04.20 0 0 1435

Ez nagyszerű, sok sikert Neked ezekhez. Ha próbára teszed a teljesítményedet, akkor a sejtjeidnek is jobban kell működniük. Csak fejben nehéz ezt összerakni, már hogy akarjon az ember. Nekem most ez már 2012 májusától valahogy sikerülget. Olyan magas célt tűztem ki - persze ez nem jött egyik napról a másikra - amit csak kitartó hosszú éves odafigyeléssel lehetne elérni. Bár ez se olyan biztos, mert elérni az országos csúcs kétszeresét és a világcsúcs másfélszeresét, mégpedig nem is nekifutással, hanem helyből - na ez egy kicsit hihetetlen kategória. De a cél adott, most már csak mennem kell utána - eddig megyek is.

 

Én is gyakoroltam a fekvőtámaszt, de attól nem igen növekedett a teljesítményem gerelyben. Régebben nekem se volt gond a 10-15 felhúzás s egy karral is majdnem sikerült. Most azt hiszem nekem is csak 3-5 menne, persze nem tudom, mert ezt nem próbálom. De régebben csak 75 kiló voltam, most meg 91-92, ami kb 17 kilóval több, na meg 25-30 évvel idősebb is vagyok. S a guggolást se nagyon gyakorolhatom, ugyanis 1974-től nem is tudok leguggolni a bal lábam miatt, az akkori súlyos térdsérülés miatt. De erősítem a lábaimat az én pici mozgásaimmal, ami úgy néz ki segít a vasgolyónál is meg a gerelynél is. A láb erőssége és rugalmassága is közrejátszik a teljesítményem növekedésében... Én is igyekszek minden izmot erősíteni, mozgósítani magamon - meg úgy az efész teste ahogy van, tehát a belső szerveket is. Sok gyakorlatot becsukott szemekkel csinálok, a gerelyt és a vasgolyót is gyakorlatilag a látatlanba dobom, hajítom.....

 

Igen hogy a DNS lánc végei minden osztódásnál valahogy mintha leperegnének a végekről és így egyre tökéletlenebb a az új sejt. De miért is pereg le? Nincs ott elég energia (elektromágneses?), hogy az is átmenjen az új sejtbe? Na meg aztán ott van az is, hogy a sejtet tökéletesebbé tehetjük a rövid élete folyamán (vannak melyek pár óra alatt cserélődnek, de vannak melyek egész évig el vannak) és így talán jobb lesz az utóda is valamivel, vagy nem lesz annyival rosszabb...

Előzmény: bartolo1 (1434)
bartolo1 Creative Commons License 2015.04.20 0 0 1434

talán a gerelydobáshoz hasonlit, ahogy provokálom a fizikai teljesitőképességemet, miután felszereltem egy lépcsőfeljáróhoz egy huzodzkodó-rudat, s míg régen 10-15-öt is megeröltetés nélkül huzódzkodtam, most a 3 is nehezen megy, ebben akarok fejlődni, vagyis a saját testsúlyos gyakorlatok révén ...erről Mark Sisson is irt, akivel a táplálkozás terén is egyetértek( http://www.marksdailyapple.com/about-2/mark-sisson/#axzz3XrkmHP7W)...vagyis 4 dologra van szükség az edzettség fenntartásához, s ez minden izmot megmozgat s mind a 4 fejleszthető: fekvőtámasz, húzódzkodás, un. Q-world pozició, vagyis a fekvőtámasz alaphelyzete, kitartva, végül: guggolások, vagyis a combizom, fenékizom...

 

azért az öregedés alapvetően a korral rövidülő dns láncok miatt is bekövetkezik, erre kéne valami áfium:)

ghepard Creative Commons License 2015.04.20 0 0 1433

A fontos az, hogy elégessük és kitessékeljük szervezetünkből a bomlástermékeket meg az anyagcseretermékekek stb. Ez meg idős korban fokozottabban érvényes, mert az emberrel tulajdonképpen ezek végeznek - ezek miatt aztán gyakorlatilag bedugul minden sejttevékenység. De szinte megoldhatatlan feladat, hogy minél idősebb az ember, annál többet kell mozogni. Sokan még fiatalon se mozognak eleget, hogyan is menne idősebb korban. Ezzel én is így voltam, nem is tudtam, elképzelni, hogy hogyan fogok még többet mozogni. De most van egy elképzelésem, majd meglátjuk, hogy hova fogok ezzel kilyukadni. A jó légzéstől és a nem megterhelő sok pici mozgástól próbálom elvárni, hogy magas szinten tartsanak.

 

Eddig úgy néz ki, hogy ez működik. Ezen a héten is volt egyéni csúcs, mégpedig jobb kéz gerely - eljutottam a 42.50 méterig helyből, ami már egy kicsit félelmetes a jővőre nézve. Ennél már nem is örültem annyira, mert megint belémvágott, hogy ezt meg hogyan fogom majd túlszárnyalni. Ezzel már a teljesítmény plusz év mutatóm egészen 123.9-re mutat. Tehát közelítek a 128-hoz.......

 

Én is olvastam tavaly, hogy már nem képesek új hatásos AB-ket kikisérletezni - és már nem kifizetődő a sok és nagyon drága kutatás. Amíg kifizetődő volt, addig jó volt. Ki fognak találni olyasmiket, amiket a jó nép megvesz majd - mert reklámozni fogják és elhitetik az emberekkel, hogy hatásos. Gyakorlatilag minden hatásos, ha az ember elhiszi (már ha kimondottan nem méreg) ......

Előzmény: bartolo1 (1432)
bartolo1 Creative Commons License 2015.04.20 0 0 1432

ez igy van...amúgy mostanában egyre több hang szól az alternativ módszerek hatásosságáról még orvoskörökből is, a minap a rádióban csiptem el egy interjurészletet valami dokival, aki a deutériumszegény viz és étkezés  határozott rákellenes hatásairól beszélt, egíben  az ételek deutérium-indexjéről, ami szerint pl a szénhidrátoknak 150 százalékos a deutérium-indexe, vagyis ráksegitőek, ellentétben az állati és természetes zsirokkal...a ketogén diéta (amikor a zsirokból szedjük a mozgási energiát s nem szénhidrátokból) ezért lehet kivezető út a rákveszélyes életünkből....ez egybevág az én paleo-étkezésbe vetett hitemmel..

 

hanem ami még érdekesebb, ez a doki elkezdett arról is beszélni, hogy a gyógyszeripar milyen zsákutcába jutott, hosszu ideje nem tudnak felfedezni új és hatásos molekulákat, mert az irdatlan pénzt igényelne, s a deutériumszegény étkezés felé fordultak: sajnos szégyenszemre a deu-szegény viz nálunk indult útjára, s itthon gyártották elsőként gyógyászati célra, de lehet lemaradunk, külföldön ugyanis olyan mértékű beruházások történnek ezirányban a gyógyszercégeknél :/

Előzmény: ghepard (1431)
ghepard Creative Commons License 2015.04.13 0 0 1431

Tudtam már rég, hogy valami ilyesmi is lehet a dologban, de ezek a számok engem is megleptek - csak nemrég olvastam egy könyvben (amit egy orvos írt), melyre a linket az a srác küldte nekem, akivel az utóbbi hónapokban rengeteg mailt váltottunk. Ez azért sok mindent megmagyaráz az utóbbi 12 évben az életemből. Ehhez jönnek még azok a pici mozgások rezgések, amik meg a meleget, potenciált növelik a sejtekben és ezzel is fokozzák az anyagcserefolyamatokat. Ez is az egyik magyarázat, mert a jó légzés a maga nagy részével  kiveszi részét egészségem védelmében és a teljesítményen ilyen draszitus növekedésében is, na meg azok a rezgések, gyors pici mozgások (melyek gyakorlatilag nem fárásztják az embert) - ez a két dolog kulcsfontosságú. Ezeket a mai világban nagyon nehéz propagálni meg reklámozni - mert ellenségként tekintenek az ilyen módszerekre, hisz ezek a dolgok teljesen ingyenesek, s így hatalmas haszontól válna meg rengeteg ember, akik abból élnek, hogy rengeteg a beteg ember........

Előzmény: bartolo1 (1429)
ghepard Creative Commons License 2015.04.13 0 0 1430

Hát persze, nyugodtan. A nevemet is nyugodtan elárulhatod Neki, hisz az amúgy is fent van, hisz publikus a mailcímem is, meg az írásomban a nevem is ott van.

 

Ezek a dolgok rám is inspirálóan hatnak, hisz ha jól csinálom, akkor jobb állapotban vagyok. Csak aztán annyit teszek, hogy megvérem a gerellyel meg a vasgolyóval - hogy hogyan is állok. A vasgolyóval valami brutálisat fejlődtem tavaly májustól, amikor kezdtem vele, mert a kollégám csak úgy vett nekem egyet. Mikor kezdtem 11.58 métert tudtam csak az első héten és tegnap sikerült már 15.12 méter, ami elég döbbenetes javulás, egész pontosan 354 centi, ami 5 kilós vasgolyónál egész kimagasló azt hiszem. Ami számomra szinte hátborzongató, hogy a 65 évesek világcsúcsa 15.90 méter, tehát 2 évem van rá, hogy megközelítsem, pedig én nem vagok izomkolosszus, csak 91 kg vagyok és 193 centi magas......

Előzmény: Semmisem (1427)
bartolo1 Creative Commons License 2015.04.12 0 0 1429

salak és méreganyagok kb 70%-a a légzéssel távozik az ember testéből, kb 20% a bőrön keresztül, kb 7% a vizelelettel és csak 3% a széklettel - ezt nem is gondoltam volna, bár tudom, hogy a légzsnek kiemelkedő szerepe van! de ezek az arányok elképesztőek!

Semmisem Creative Commons License 2015.04.11 0 0 1428

nagyon jol irod.

Előzmény: Törölt nick (1425)
Semmisem Creative Commons License 2015.04.11 0 0 1427

Gephard megengeded, h megosszam ezt a pár sort? nagyon inspirálónka tartom és sok összecsengés votl, temrészetesena  nevedet nem közlöm, csak h ha mondhatom egy kedves smerősöm...

 

üdv

Előzmény: ghepard (1426)
ghepard Creative Commons License 2015.03.30 0 0 1426

Hát az már szép, 66 - és jó erőben, egészségben vagy, ez a legfontosabb. Nagyszerű, ez kb az, amit én is forszírozok - mindenki a maga istene.

 

Az utóbbi hsz-okból talán úgy néz ki, hogy nagyon forszírozom a testedzést, meg hajtom a teljesítményt - de a látszat csal. De kimondott testedzés csak napi 7-8 perc van a vasgolyóval - a többi csak relax. S a hétvégeken, mikor élesben hajigálok még a 7-8 perc sincs meg. Egy kisérlet nem tart még 1 mp-ig se. Mostanában olyan 60-at dobok ballal is meg jobbal is a gerellyel és olyan 30-at az 5 kilós vasgolyóval. Ez összesen kb 180 kisérlet - ami nincs meg 3 perc se. A többi relax, gyaloglás a gerely meg a vasgolyó után, majd hazamenet kb 6 km, közbe megrakom a bicajt humusszal is és így egycsapásra a kertbe is hozok egy "ételt" a jobb terméshez.

 

A teljesítményhez se kényszer hajt, hanem a nagyon jó állapot elérése. Ez ösztökél, hogy figyeljek a részletekre. Már az is elég a jobb teljesítményhez - ha jól és hosszan tudatosan lélegzek, hagsúlyt fektetve a kifújásra. A légzés szerintem fontosabb a kajánál meg a piánál is. Persze kell enni, meg inni is, de a légzés hatásossága a döntő, pláne idős korban. A salak és méreganyagok kb 70%-a a légzéssel távozik az ember testéből, kb 20% a bőrön keresztül, kb 7% a vizelelettel és csak 3% a széklettel. Ez mindenképpen megsüvegelendő, ezt sok ember nem is tudja..........

 

Én is igyekszek változatos lenni mindenben, sok mindennel próbálkozok és igyeksek ebben is meg abban is javulni, és nagyon jól írod - a lélek egészsége is nagyon fontos. A stresszmentes élet elixír a testnek is....... Igen, az egészségért minden nap meg kell küzdeni  - az orvos ezt nem tudja megtenni senkiért sem, meg nem is nagyon akarják.........

Előzmény: Törölt nick (1425)
Törölt nick Creative Commons License 2015.03.30 0 0 1425

66-ot töltöm rövidesen.De a háziorvosomat mégcsak nem is ismerem.Nem kell gyógyszert szednem.

Megértettem hogy az egészség alanya nem az orvos :))hanem ki-ki önmaga.Változatos táplálkozás : legyen hal is,de nemcsak erre figyelek,hanem néha folyami.máskor tavi,olykor tenger gyümölcse.Édesvizi és sósvizi.Az élet a nagyfoku változatosságra törekszik,mozgás ficzánkolás szükséges.

Te a testedzést favorizálod,némi teljesitmény"kényszer" is van,minél hosszabb távra elhajitani a gerelyt.Ez szimpatikus.De mondjuk én ebben is változatos vagyok.Néha csak megfeszitem az izmaimat sokáig,expanderemet "szaggatom " vagy egyensuly gyakorlása : féllábon állni tiz másodperc,aztán  ugyanez de már csukott szemmel :)) majd a masik lábat hátul mögéje szoritani és igy egyensulyozni,fokozatosan neheziteni a munkát.

A lélek egészsége hasonlóképpen munkát igényel : laza kedély,humor,beszélgetés....ügyelek erre is.Most szombaton elmentem egy őstermelői piacra erdei mézet venni méhésztől,meg egyebeket,de a bevásárlás kb  duplája időbe telett mert tucatnyi ismerőssel kaszinóztam,ökörködtem,viccelődtünk :)) Ez is egészségügyi érték !

Szóval mindenki megtalálhatja a maga technikáit ! a lényeg hogy ne a tekintetes főorvos ur telefonszámára ügyeljünk, hanem dolgozzunk meg az jóegészségért !

Arról szót se ejtsünk hogy a káros szenvedély /részegeskedés,szipuzás,bagózás / tilos,hiszen ez evidencia

Előzmény: ghepard (1424)
ghepard Creative Commons License 2015.03.30 0 0 1424

Nagyszerű, ez az. Kell a mozgás az élethez még idős korban is. Mégpedig minél több mozgás, ahogy öregszik az ember. Mert egyre jobban elmérgesedik a nem kielégítő anyagcserétől. Két dologra figyelek - a légzésre és a pici gyors mozgásokra, rezgésekre, vibrációkra. Ez a kettő segít  nagyon jó kondiban tartani, s még igyekszem fokozni is.

 

Akkor Te is nyugdíjas vagy, s ha szabad kérdezni - hány éves vagy? Én 63 leszek bő 3 hónap múlva.

 

Ezen a héten is remek volt az 5 kilós vasgolyóval a teljesítményem. Sikerült megint rápakolnom a legjobbamra és most már majdnem 15 méterig eljutni - egész pontosan 14.97 méter sikerült, Ez már tényleg döbbenet, hisz ez már 77 centivel több, mint ameddig tavaly jutottam s még mindig úgy érzem, hogy pár centi még ott maradt...... Ami egy kicsit bosszant az az, hogy a bal kézzel még nem tudtam messzebbre dobni az 5 kilós vasgolyót, mint tavaly, de 6 centire már megközelítettem.....

 

A másik dolog meg egy borzalmas. Megint kettétört a gerely, pedig ezt a másikat a fiam tavaly vette augusztus közepén, mert az első eltörött augusztus elején. Ez a mostani törés egy gyártóhiba lehet, mert a markolatnál (az utolsó sor kötés alatt) körbe van karcolva - lehet a munkagép túl szorosra volt húzva a tartókötél felcsavarásánal. Ez kb olyan lehet, mint mikor üvegvágóval megkarcoljuk az üveget és ott aztán el is törik - a gerely is pont ezen a karcoláson törött ketté. Hát ez nagyon megrendített, mert nagyon drága a gerely (vannak 100 euróért is, de a jobbak 400-800 euróba is kerülnek). Hát most gondolkodom, hogyan tovább, mert ez nagyon költséges így - a vasgolyó szinte sérthetetlen (már ha nem pottyan bele valami sósavba vagy hasonlóba, de hol is) és csak 12-15 euró.

Előzmény: Törölt nick (1423)
Törölt nick Creative Commons License 2015.03.27 0 0 1423

Gyerekkoromban volt nálunk a háznál egy ötkilós vassuly,ezzel dobtam távolra  rengeteget.Persze csak amikor egyedül voltam,mert a szüleim nem értették : mire jó ez ? Hát ugye a test mozgatás a hozama,némi izmosodás,jólleső tudat hogy nemcsak heverek a tv elötti fotölyben. , az egészség általános igénye ez .Mindegyik orvos a testmozgást teszi első helyre ha megkérdezik mi az általános EÜ tanácsa. Most hogy nyugdijas vagyok egy expanderrel dolgozok.Ennek sincsen semmi zofort-haszna csak egy jóleső érzés : megteszek mindent a jóegészség érdekében.

Előzmény: ghepard (1419)
ghepard Creative Commons License 2015.03.23 0 0 1422

Fantázia, ezen a héten is van egyéni csúcs, mégpedig a legjobban figyeltben - jobb kéz gerely. Sikerült pontosan 42.00 méter, na ez már 30 centivel, több, mint a tavalyi legjobb. Ez azt jelenti, hogy az év+teljesítmény már 123.1-re mutat. Tehát ezt az adatot már megtoltam 0.8-szal. Tavaly októberben ez a szám 122.3 volt. Továbbra se volt szerencsém a széllel és az időjárással, de ezzel ateljesítménnyel már meg lennék elégedve erre az évre. Remélem azonban, hogy még olyan 40-50 centi ráadás lesz azért......

ghepard Creative Commons License 2015.03.18 0 0 1421

Köszi szépen. Nagyszerű érzések kavarognak bennem, szinte tele vagyok energiával. Nincs határidő, nincs semmiféle nyomás, hogy minél többre legyek képes, pusztán élvezem az életet, a légzést, a mozgást, a kajálást, a melót - mindent. Nagyon fontos, hogy az ember sokat és tudatosan jól lélegezzen és finom, aránylag gyors és rendezett mozgásokat végezzen. Ez növeli a test teljesítményét csak úgy melléktermékként. Ha látom, hogy ez mekkora teljesítményhez juttat - akkor nem meglepő, hogy megpróbálom ezt valahogy demonstrálni magamnak. Nagyon jó stimul az, hogy ki tudom számítani a teljesítményből - mennyit és mit várhatok még az élettől, ha így folytatom......

Előzmény: Semmisem (1420)
Semmisem Creative Commons License 2015.03.17 0 0 1420

NAgy Gratuláció!

Előzmény: ghepard (1419)
ghepard Creative Commons License 2015.03.17 0 0 1419

Döbbenet, de erre a hétre is van egyéni csúcs - az 5 kilós vasgolyóval. Szombaton már 14.78 méter sikerült, ami már 58 centivel több, mint tavaly. Na ez már egy kicsit döbbenetes javulás, s még mindig úgy érzem, hogy több is lehetett volna, talán meglesz az idén a 15 méter is. Ez az eredmény már jóval 43 méter feletti teljesítményt vetít előre a gerelynél. Ezen a hétvégén se volt szerencsém a széllel és megintcsak 41.80 sikerült. Nagyon ritkán jön össze, hogy minden klappol - de talán sikerül még az idén fejjebb jutnom - izgalmas hetek lesznek.

Előzmény: ghepard (1418)
ghepard Creative Commons License 2015.03.09 0 0 1418

Már meg is van az idei terv. Ennek ellenére a fentiek nem voltak velem. A hőmérséklet és a talaj rendben volt már, azzal semmi probléma nem volt. Viszont a széllel nem volt szerencsém. De így is szombaton 41.70, ami egyénim beállítasa - no és tegnap 41.80, ami már 10 centivel több. De ezekben a dobásokban még benne volt olyan 100 centi a megfelelő széllel. Ezt legjobban mutatja az 5 kilós vasgolyóval elért eredmény. Vasárnap már 14.62 méter sikerült, ami 42 centivel jobb a tavalyinál - na ez a gerelyre átszámítva háromszor nagyobb távolságot eredményezhet - vagyis olyan 120 centi javulást. Persze ha megfelelő erőben leszek és megfelelő lesz a szélirány is meg az erőssége is, na és nem fog esni az eső. Hát ez fantázia, működnek tehát azok az apróságok, melyekkel megpróbálom elérni az országos csúcs kétszeresét......

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!