Micsoda? De hisz ez az Orbán honlapjáról van, rohamtempóban írta a webmestere, de találtam még hibát benne, érdekel? "Orbán Viktor a történeti hivatalból kikérte a rá vonatkozó dokumentumokat. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy már a katonai ideje alatt a III/III-as ügyosztály megpróbálta beszervezni, amelyet visszautasított, erről a dokumentumok is tanúskodnak."
Hi, a III/IV szervezte be a katonákat, nem a III/III. A "László" fedőnevűt is:-))) Ja, most már lementem, rászánok erre a sok hazugságra egy jó 20GB-os partíciót:-)))
Soha nem írtam a fidesz üvegzsebprogramjáról, mert az nekik még gondolatilag sem fogalmatzódott meg. Arról viszont írtam, hogy már Orbánnak eszébe juthatott volna az ügy, de Simicska jótékony vállai kitakarták a látómezőt. Vagy valami ilyesmit, de fidesz üvegzsebprogramról biztos hogy nem szóltam.
Nyugodjál meg. Ez a kimutatott jövedelem az átlagnál gyengébb. A Horn Gyufa éves jövedelme A Demszky éves jövedelme A Kuncze éves (családi bevétele) Az Ájem Mónika tisztes üvegzsebű jövedelme mellett stb. igen szerény
nem hiszem. eccerűen vettem egy telket és építettem rá egy házat (az egyes szám első személy majdnem szó szerint értendő), meg később vettem még egy telket a szomszédban, az még üres. aztán valahogy átrendeződtek az ingatlanok árai, várpalotán esett, ahol én lakom, ott emelkedett. de mondom, nem értékeltettem fel, tehát nem tudom, hogy hány ft.
semmi. te írtad, hogy a fidesz üvegzseb-programjának megvalósulása előtt egy simicskányi akadály tornyosult. mire én azt válaszoltam, hogy az mszp üvegzseb-programját puch lászló olajozza :-)))
Hi, az Orbánné meg olyan szorgalmas és munkalázas hogy még Gyesre is csak eccer ment el:-))) Dógoznak ezek mint a güzü: "A Fidesz elnöke kitért a felesége foglalkozására, eddigi munkahelyeire is. Elmondta, hogy Lévai Anikó 1986-tól 1988-ig ügyvédbojtár volt, 1988 és 1992 között Budapesten ügyvédként dolgozott, 1995-től 1998-ig bankjogászként dolgozott, 1998-tól pedig oktatóként tevékenykedik a Gödöllői Egyetemen. "Mi a feleségemmel mind a ketten munkából és fizetésből élünk. Jövedelmünk ami van, vagyonunk ami létrejött, mind munkából és jövedelemből szereztük, nem tőkéből, nem annak hozadékából, nem értékpapírokból, nem üzletből" - hangsúlyozta a Szövetség elnöke."
Nem a pénzére (az van nekem is, ha toplistás nem is lehetek), hanem arra, hogy 3-4 milliárd forinttal verheti a mellét, hogy milyen szociális mindenkivel (persze a saját alkalmazottait kivéve, mert egy kapitalista legyen kapitalista).
hát hogy a simicska akadályozta orbánt az üvegzseb program kiteljesítésében, de puch pártpénztárnok (az a faszi, aki a kulcsártól ajándékba kapott peugeot 607-tel ment el a brókerbotrány vizsgálóbizottsági meghallgatására), az majd olyan üvegzsebet csinál, hogy arról koldulunk.