Ismét egy jó hozzászólás, annyival egészíteném ki, hogy anno Cizmic nyilatkozott erről, mégpedig a magasan kvalifikált délszláv játékosok, akik mondjuk egy BL menetelés során is extrák lehetnének, ok megfizethetetlenek egy magyar klub számára. Biztosan Gasper is többször nyúlt volna ehhez a vonalhoz, de ár/ertek arányban nekünk ez egyelőre elérhetetlen.
Válaszolok a center témára: És? Ez csapatjáték, teljesen mindegy, hogy 5 Sparos eladóval leszel bajnok vagy 5 NBA All Starral, a lényeg, hogy nyerj és kész. Az, hogy ki miatt, kinek mi a szerepe abszolut lényegtelen. Ha jól emlekszek azon a nyáron Szrecsko első húzása volt megtartani Ivánt és Szasat, sajnos borzasztó döntés volt.
Irod, hogy egyeduralkodó volt itt és Szegeden, oké, de nem mentünk vele semmire. Írod, hogy más volt a szerepe nálunk és Fehérváron, oké, de akkor ez ugyanúgy igaz Andersonra. És akkor most várom a BL számokat.
Viccet félretéve, Ryland leírt mindent, én tökéletesen egyetertek vele és ez az én álláspontom is. Fejezzük is be.
Nekem például az szimpatikus Andersonnal kapcsolatosan, hogy végre akar, látni rajta a küzdeni akarást, nem beleszarik a meccsekbe, ami jellemzőbb volt. Tegnap nem jött össze neki, de akart.
Az is probléma nála, hogy nem ő irányít, és még Govens is fejjel nagyobb nála, mindezek mellett kitolódott kettes posztra, ahol sem magasságban, sem súlyban nem találja a helyét.
A labda nem nála van, az esetek nagy részében pedig csak úgy jön ki rá a dobás, hogy eldobja a triplát.
Elődöntő van, ez a keret, tényleg nem kell már játékosokba beleállni, ez talán jó tanulólecke volt nekünk is, hogy nem garancia egy játékos erősebb fizetése semmire sem. Sőt,néha visszájára sülhet el a dolog, pl ha vége a BLnek, egy Bundesliga utáni maradt magyar bajnokságot nehéz megszokni, pszichésen. Sajnos nem tartunk ott,hogy ez imponáló lehet, ki kell mondani, és ez is egy rizikófaktor.
Ezt kompenzálandóan én egy rookieban hiszek, jó nevű egyetemről, jó statisztikával, illetve komolyabb csapatnál olyan játékos, akinek a Falco a számára a kiteljesedés egy eszköze lehet. (Lásd Barac,Reddic első évében, második évben már bejött az, ami Andersonnál.) Ezt Circo kitünően felismerte,és én ezt az utat követném. Egy kitétellel: Ha nem amerikai játékossal tesszük ezt, ha nem délszlávval. Ott véleményem szerint nincs visszalépés, ők nem ismernek gyenge meccset, már csak a habitusukból ítélve sem.
Azért a 20 perc az rengeteg lenne. Az azt jelentené, hogy minden magas 20 percet kapna például, azért az már úgy nem jó.
Kovácstól 8-10 perc elég lenne. Lehet hogy nem gondoljátok atletikusnak, de legalább nem spórol az energiájával védekezésben, és hosszú karjai vannak. Lake meg hiába atletikus, ha ezt nem használja ki.
Válaszolok:más volt a szerepe akkor és más most..és mas a régebbi Falcoban.
Ő itt Szegeden egyeduralkodó nálunk is az volt.Albában és később nálunk is sok jó társa volt es mivel szert sokat játszani és sok labdát használ(de jó százalékkal legalább),ezért nem is mondtam hogy ő kell nekünk.inkább egy jól dobó 1-2es ember.
..de azért kicsit se felejtettél el válaszolni a center témára..
Az meg hogy olyat írsz hogy gond van a fejedbe..hát azért kicsit vegyél vissza ,ha lehet.
Figyu, mindenki látja (Falco Man is), hogy összességében Anderson mellényúlás. Hogy ennek mi az oka, azon lehet vitatkozni, de az tényleg felesleges, hogy kéthetente beleállunk a fórumba, és elmondjuk őt minden sátánnak és krampusznak...
Korábban is írtam: nekem szimpatikus, hogy amikor látszott, hogy ez most idén nem az a bicikli, akkor nem kezdett hisztizni meg 25-öt ráhányni meccsenként, hogy jobb legyen a statja, hanem beállt kiegészítőrembernek saroktriplát dobni! Hatalmas respect érte. És hiába nem azt hozza, amit vártunk, nem érzem a csapat kerékkötőjének...
Govensnek voltak jobb-rosszabb szezonjai Mo-on, most fut egy extrát a neki leginkább passzoló rendszerben. Andersont egy balszerencsés, sérüléssel fémjelzett félresikerült szezonban látjuk, és jó eséllyel többet nem. Lehetetlen a két játékost összehasonlítani...
Amúgy ez a vereség belefért, még jól is jöhet egy kis pofon a fejeknek. Pénteken oda kell figyelni, de győzelmet várok!
Nem érdekel, de akkor is jobb. Én hozom az Albas számokat meg 18-19 és szezon Gasper alatt hozott számait és nem válaszolsz ezekre semmit. Pedig a számok nekem adnak igazat. Vagy a BL produkciót is össze lehet hasonlítani, ott jobban kiderül ki a jobb játékos. Ha már legmagasabb szintet nézünk.
Mindezt úgy írod nekem, hogy fel se hoztam Andersont ebben a témában egyszer sem, es gratuláltam a két Falco legendának a tegnapi mérkőzéshez, mert nagyon szépen dolgoztak.
Te nem csak a kosarlabdahoz nem tudsz hozzászólni, hanem alapból is problémák vannak a fejedben. Sajnálom.
Meddig véded még?azt mondtad majd extra lesz a kupán(hát nem volt..)..majd a rájátszásban...(hát harnada tuti lement..nem volt extra meccs..jónak mondható volt azt nem tagadom)
Ide vezérnek lett hozzva nem egy átlagos légiósnak..
Pl: tegnap játszott 25 percet(nagyon átlagosan,de többen is így voltak tegnap) szerintem ezért kár volt itt tartani,nem tesz hozzá a csapathoz sokat.amikor Doktor helyetesítette Benit Pécsen ikyen statot simán lerakott..és egyénileg tuti jobb ,mint Doktor ;de ez itt a csapatnál nem látszik sajnos!
Ezt a 25 percet a három fiatalra leosztva(ha Kovács játszik akkor persze más dzerkezetben)8-9percekkel meg tudták volna oldani.Én ezért a teljesítményért nem tartanék légióst(se Andersont se mástpl:tavaly az elnök úr..vagy idén Lake-sérülése előtt)
És nem Govens itt a lényeg..nem ragaszkodom én hozzá,sőt Curry vagy Hokker jobban illett volna ide és nekem bőven megfeleltek volna!
Mindegy idén már ez van de remélem jövőre nem akarod Andersont megtartani,akár mi is lesz a bajnokság végeredménye!
Hagyd már ezt a Govens témát, tegnap minden támadásunk ami működött rajta kezdtük el és esett szét a Szeged védekezése.
Olyan védelmet kapott a bíróktól tegnap, hogy ilyen fújással az NBA-ben dobott volna 15 pontot
A legjobb példa Anderson közeli dobása volt a végén, ebből Govens dobott kb 8 büntetőt, a Benke Dickey ütközés és utána Beni blokkja hab volt a tortán még
Govensnél annyit van a labda, mint régen Kálmán Lacinál volt kb, ez tegnap elég volt egy győzelemre, de a szériát mi nyerjük majd.
Bruinsma tényleg lassan megjöhetne a rájátszásba, mert a Szeged ellen jelenleg semmilyen rotációs bőségi előnyünk nincs, sőt ők több embert forgattak tegnap mint mi, azt meg mindannyian tudjuk, hogy Srecko csapatainál hiába várja bárki, hogy elfáradnak, ezek nem fognak elfáradni ez biztos
1-1 nincs nagy gond, az álomszerű lett volna ha ez is 3-0, én a 3-2-vel is kiegyeznék
Anderson ebben a szériában teljesen jól játszik, de amilyen faultokat kap, abból a másik oldalon 15-t engedtek el tegnap, főleg mikor Bognár dobásánál fújtak neki egyet, majd a köv támadásban volt 3 ilyen a szegedi oldalon...
Mennyi trófeát is nyertünk a Szrecsko-Govens duoval ? Segítek, nem
kell sokat szamolnod, nullát. Amikor aztán Gasper átvette a vezetést és visszajött Govens hozott 12 pontos átlagot, kemény 3 golpassszal, pedig akkor csak Zoli és Beni volt itt válogatott magyar, plusz Tóth Norbi és az 5 légiós vele együtt, tehát nem annyi ember között oszlott el a labda. A BL-Ben is tényleg karrierje során nagyon veretes, elit számokat hozott. Ja,hogy nem is játszott ott, bocsánat. A Novgorodban hozott kemény 5 pontos átlaga is tisztelet parancsol.
De az Albaban a 12 pontos 3 golpasszos hasonló szezon után sem igazán kapkodtak a megtartásáért, pedig aztán a tavalyi Fehervar nem volt egy veretes társaság.Válogatottat Splity tokeletesen leírta. Most akkor itt mondod, hogy extra dobó, én meg hozom a szamokat, hogy nem az. Kinek van igaza ?
A lényeg az, hogy ahány csapat és edző, annyi féle szerep egy csapaton belül. Ezenkívül bármikor hozhat egy játékos rosszabb szezont, kerülhet rosszabb formába, sérülhet meg és máris ott lesz az a helyzet, hogy nem hozza azt amit várunk tőle. És ennek ott az ellenkezője, hogy akitől nem várunk nagy dolgokat, ő fogja a szezon egyik legjobb teljesítményét hozni.
Szrecsko-Govens kapcsolat mindig is remekul működött, mindketten legendái a Falconak, de teljesen felesleges őket behelyettesiteni a mostani rendszerbe. Almát a körtevel eset.
Most hogy jon ide Anderson? En Govensrol irtam! Govens egy nagy labdaigenyes jatekos. Ebbe a Falcoba nem ilyenre van szukseg.
Curryt jobban elfogadnam a vedekezese miatt is.
Ev elejen Gasper sem gondolta volna, hogy Beni ekkora szintet fog lepni iranyitoban. Egy klasszikus iranyitot akart es ezt Anderson szemelyeben velte felfedezni. A bl-ben ez mukodott is aztan jott a serules. Beni lepett a helyere es extrat hozott. Velemenyem szerint ott kellett volna lehet valtani mert ami szerepet utana szantak Andersonnak az mar nem neki valo.
Es hidd el nem eleg azt nezni, hogy dobal meccsenkent 30 pontokat. Teszi azt egy Szegedben ahol ra epul szinte minden. Itt tized annyi labdaja lenne es az a szerep nem fekudne neki.
Csak azt ne mond hogy nem lenne nekünk jobb Andersonnál?
A labdát már inkább Beni vagy Zozó visszi fel akkor is amikor Anderson van a pályán..
Kettes poszthoz meg rossz százalékkal dob..
Givenset betennéd nálunk 2-es dobónak szétszorná az ellenfelet,mert bőven jönne ki rá üres helyzet amit sokkal jobb százalékkal dobna..de ha kell betörne..
A legnagyobb benézésünk Anderson,de védjétek..,ha ő jól dobna-betörne a többieknek is sokkal nagyobb tere nyílna üres helyzetekre..
Így meg sokszor erőlködik mindenki egy támadásnál..
Zozónak sincsen annyi helye,mert tudnak rá többen figyelni..
..és nem a tegnapi meccs a legrosszabbha Andersonnak csak a két ember között zongorázni lehetett a különbséget..
És Evan is összeszedhetné magát..ezek tétmeccsek már!
Govens jo jatekos de nalunk kozel ilyen statot nem tudna felmutatni. Szegeden az osszes tamadas rajta keresztul tortenik itt lenne olyan, hogy labdat se kapna. Nem szabad jatekosokat csak a stat alapjan megitelni. A valogatottban se dobal 30 pontokat meg csinal 40 feletti VAL ertekeket. Neki az ilyen csapatok mint a Szeged a legjobb hely ahol szabadkezet kaphat es jatszhatja amit tud es amig birja.
Kovács Beni, lehet, hogy nem atletikus, mint Lake, viszont beveri a 3-ast amit Lake sohasem. Ma a tripla százalékunk nagyon gyenge volt meg kell hagyni, lehet pont tőle 1-2 tripla segített volna minket, de ha nem lépnek pályára a fiatalok akkor nem tudjuk meg. HAJRÁ FALCO!
A mai egyébként egy igazi PO meccs volt, ahol az esélytelenebb csapat az életéért küzdött és ehhez kapott egy kis játékvezetői segítséget. Emlekem sincs róla, hogy mikor láttam egymás után 2 támadásban támadó 3 másodpercet például. De a személyi hibák is teljesen mozogtak, nem volt konzekvens, nem lőttek be semmilyen határt. Például Anderson utolsó zicceret nem fújtak be, de előtte 3 hasonló helyzetből is fújást kapott a Szeged. Azt is éreztem, hogy mindig akkor akasztanak meg minket egy apró fújással, mikor el kapnánk egy jobb ritmust.
Ettol függetlenül gratulálok a Szegednek, Szrecsko és Govens is szép munkát végzett, de ha mi újra elővesszük a szombati játékunkat a párharc további részére, akkor nem lesz semmi probléma.
Szerintem nem ez a lényeg. Kovács Benedek 4-es poszton szállt volna be (tehát nem Lake helyén), akkor a másik három magasemberünk jobban eloszthatta volna a játékperceit. Barac ugye bőven megállja a helyét 5-ösben, hogy Kellert tehermentesítse.
Az biztos, 7 emberrel ez a menet meredek lesz. (Ha egyáltalán más már nem sérül le...)