Egyébként most, hogy túlvagyunk a kamaszkor nehezén, ez az időszak nagyon érdekes és élvezetes, mind a lányom kalandjait tekintve, mind a fiammal töltött idő. Van egy lánybarátja amúgy, a múltkor mondta, hogy összeveszett az Emesével, kérdeztem, hogy miért, erre azt mondja "Az Emese LÁNY, honnan tudnám, hogy miért vesztünk össze?"
Nem durván jött ki, amúgy, tényleg. :) Inkább olyan "ez az ember" értelemben mondta, csak röviden.
Aztán elvittem autóval a gazdag pasikájához, jött a fiam is, aki visszafelé tüsszentett, és csodák csodája talált egy fél csomag papírzsebkendőt az autóban, és rögtön mondta is, hogy "ez is azért van, mert a pali levette rólad az átkot". :)
Látványra jó, de sajnos az csalóka, mert szinte bármiből süthető szépen kinéző steak. Az a kérdés, hogy lédús, szaftos volt-e. No meg az állag: szerintem akkor jó, amikor egy vékony szeletet vágva az némi rugalmasság után könnyen szétszakítható, de van azért ellenállása. Low and slow-nál szokták néha annyira "túlkészíteni" pl. a marhaszegyet, hogy szinte magától széthullik; szerintem olyat nem jó enni.
Egy 525 négyzetkilométeres területen, aminek a két legtávolabbi pontja akár harminc kilométerre is lehet egymástól, egyszerűen nem opció sem a gyaloglás, sem a bicikli.
Nem tudom, ki ötlötte ki a "szállj ki és gyalogolj" nevezetű ökörséget, de esze, az nem sok volt.
Nem mindenki tör távgyaloglói babérokra, és nem akar mindenki hajtás-pajtás sem lenni.
Menjünk közösségi közlekedéssel?
Oké.
Belegondolt valaki abba, hogy ha csak az autósok egyharmada leteszi a kocsit, és rázúdul a helyenként már most is kapacitáshatáron üzemelő BKV-járművekre, akkor mi lesz?
Honnan lesz hirtelen plusz több száz busz, villamos, troli?
Hogyan sűrítjük a mostani követés felére a metrót?