Meghallgattam a mind a nyolc döntőst. De tényleg, az utolsó hangig a középdöntős fellépéseket. Életem leghosszabb 25 percei közé tartozott. Utoljára akkor éreztem ilyen hosszúnak az időt, amikor a térdprotézis műtétem után először gyakoroltam a gyógytornásszal. Olyan volt, mintha soha nem akarna letelni a három perc. A leggyorsabban Süle és a Kaukázus alatt tellett az idő. Őket se ajánlanám semmiféle versenyen győztesnek, mert alapvető szakmai hiányosságaik vannak. Süle sem, és a Kaukázus sem elég jó zenészek ahhoz, hogy jelentős díjat nyerjenek. A két dal egyébként ügyes munka, de szintén nem jelentős, inkább csak szórakoztató. A többi hat nekem kínszenvedés volt, alig-alig tudtam legyőzni a vágyamat, hogy lekapcsoljam őket. Őket arra se ajánlanám szívesen, hogy a tévében előadják őket.
Köszönöm. Ennek a hölgynek gyönyörű szeme van. Egyetlen probléma vele, hogy a szeme sokkal szebb, mint az énekhangja. A két úrtól inkább eltekintenék, ha szabad. A dal sajnos nem az én világom.
Ő igazából gyerekként szinkronszínészként kezdte (Maja , a méhecske!). Mostanában Scarlett Johannson-t szokta szinkronizálni. Annak idején indult az X Faktorban is. Ha jól emlékszem a Thinket énekelte , de nagyon kellemetlen volt hallgatni , mert átment visításba a dal. Legtöbben talán valamelyik telefonos szolgáltató karácsonyi reklámjából ismerhetik még. Amikor a csaj a telefonba elkezdi énekelni , hogy " Hóban ébred...". Na , ez a pár sor olyan népszerű lett , hogy íródott belőle egy egész dal.
Én hallottam. A férjem és a lányom két streaming szolgáltatóra is befizettek, és minden egyes sorozat végén bemondják a nevét, legyen az sci-fi, krimi, vagy bármi más. Szerintem az egyik legfoglakoztatottabb szinkronszínész lehet. Azt nem tudom, hogy ez a munka mennyire teszi képessé arra, hogy megtalálja a koncerszínpadon saját hangját . Sajnos én se hallottam az itteni műsorszámát.
Szóval a Csondor-féle dalt nem hallgattam meg, nem ismerem zenei produkcióját sem, mert annyira nem jött be, mint nő, és aktuális kedvencem kiesőre állt, ezért nem érdekeltek az utolsók. Lehet a dal nem volt rossz, attól hogy kb olyan hervadt nőnek tartom, mint Gigit, azzal a különbséggel, hogy sosem hallottam róla, nem ismertem a nevét. Azaz "radio star" esetben, azaz az énekesnő külsejének nem ismeretében lehet, hogy jó dalnak is tartanám.
Jó rendben, nekem Csondor Kata mint nő nem tetszik, akik nőként jönnek be azok iránt gyengébb énekhang esetén is (Kovách Vera, Passed énekesnője) pozitíve elfogult vagyok.
Azt nem mondtam, hogy j a dal, csak azt, hogy ilyen jó énekesnő átlagos dalát abbl a szar selejtezőből tovább kell juttatni.
Azt állítom, hogy a Cotton Club Singers össze dala messze jobb, mint a Dal 2021 versenydalai, és hogy náluk Kozma Orsi sokkal többet tud. Ha van összeesküvéselmélet, megkérték Orsit, vagy dalszerzőjét, hogy tudása alatti dalt írjon.
A "többiek fölött" nem erre a dalra vonatkozott, hanem a tehetségére és az egész munkásságára. A zsűriből méltóképpen egyedül Mező Mihály ismerte el a srácot (...és persze Freddie, aki az egyik dalát szintén neki köszönheti).
Idén egy olyan dal se volt, ami úgy megfogott volna, mint tavaly a Turbó. Ezért top4-et se nagyon tudnék felállítani.
De az első számú kedvenc ebből az évből Detti.
Döntőbe én még rajta kívül a következőket engedtem volna, szem előtt tartva, hogy ez egy DALVERSENY (nem erősorrendben): Katona Petra, Noémo, KSA, Galda, Beneath My Skin, Kaukázus és Csondor Kata vagy Süle Zsolt.
Tényleg valószínű az a forgatókönyv, amit többen kifejtettek, miszerint Bari lenne a nyomatott győztesjelölt és kitisztítják előtte a pályát.
De nem értem, miért jó ez, milyen érdekeke, szempontok diktálják. Nincs már elég hasonló "sztárocska"? Kökénytől Radicsig, Caramellig, Pápai? Minek még egyet kiküzdeni?
Jó kérdés. Sűrű a mezőny, és nem azért, mert annyi kiemelkedő dal lett volna.
Ha döntősöket nézem, akkor nálam a top4 a Kaukázus, Gigi, a Mudfield, és tényleg nem tudok már kit mondani, legyen akkor Süle Zsolt.
Ha a teljes mezőnyt, akkor a leggyakrabban Hajdu Eriket, Nagy Adrit és Dettit hallgatom. De akkor mondok ötöt, mert melléteszem még Balogh Esztert és Dárdai Blankáékat.
Továbbra is az a gondom, hogy ez elsősorban egy dalverseny kellene, hogy legyen. Persze azért nem árt, ha a dalt az énekes elő is tudja adni. De ilyen szempontból nekem nem annyira érdekes, hogy ki a legjobb énekes, a legnagyobb tehetség.
Abban nem értünk egyet, hogy KSA dala annyira kilógna felfelé, mint ahogy korábban írtad (az akusztikus verziót most hagyjuk), viszont hogy ebben a mezőnyben ne jusson döntőbe, az a világ vicce.
Hogy Gigi döntőbe jutott, azt is egy rossz viccnek tartom, mert hiába jó énekes, ebben a mezőnyben pedig még inkább, a dala teljesen középszerű, jellegtelen.
Igazából a teljes második elődöntő eredménye számomra szinte értelmezhetetlen, az elsőből csak Bari Laci (felnőtt már, mért nem László?) feldicsért nyivákolását nem tudtam hova tenni.
Sajnos van egy réteg ami kajálja ezt a stílust. És ha azokkal lesz versenyben akikre gondolok, akkor teljesen sima lesz a győzelme. Mégis ki szavazna Katona Petra motyogására, vagy a falunap szintű subidubidúzásra? Esetleg ha Gigit berakják, ő még megszorongathatja, de az ő karrierje is lefelé ívelőben van. Nincs mögötte akkora tábor. ByAlexet, és Pápai Jocit sem tudta legyőzni, pedig akkoriban jóval felkapottabb volt.