Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
Mint az előttem szóló írta a Hamburgi muskotály egy régóta bevált akár az első szemen is termő é,s nem ritka amikor egy szem akár három fürtöt is hoz.Mivel későm érik be ,titka, nagyon fontos teljes napfény érje ,tehát lugasban is kétséges, hogy sötétkékre színeződjön.
A gondolkodáshoz: Estherem rövid csapon gyéren terem, szálvesszőn hozza a katalógusadatot, de mivel lugasban van, kényelmesen át tudtam állni karcserével a rövid csapos metszésről szálvesszőre. A néróm alsó rügyeken is terem, de a szálvesszőzéskor nagyobb fürtökkel ajándékoz meg. Hamburgi muskotály az egyik legfinomabb a listádon, de rövid csapra nem jó metszeni, és mivel késői érésű, a rothadás jobban veszélyezteti, egy szellős lugasban talán egy kicsit könnyebb egészségesen tartani.
Egyébként ha egy sorba tervezted a szőlőt, akkor 4 akác oszlop meg az a kevés drót 10e-ből kijön, és 20-30 évig vígan kiszolgál téged, ez szerintem ehhez nem egy nagy összeg.
Semmit se vontam vissza, te magad írtad, hogy ELSŐDLEGES (én alapvetőt írtam, de az ugyanaz...), további szempont számomra a fajtaleírásokban szereplő tulajdonságok alapján a fajtáról bennem kialakult kép volt. (Nekem is elsődlegest kellett volna írnom, az lett volna az egyértelmű...)
Részemről ez a vita lezárva, az eddigi és a jövőbeni segítséget pedig szívesen veszem és előre köszönöm is!
Aki valamit leír,annak súlya van.Mi nem a szavakon lovagolunk,de ha leírod hogy az elsődleges szempont a rezisztensség,és utána ezt visszavonod,akkor a szavahihetőséged veszíted el.
Öreg néne_b régi "motoros" a fórumo(k)on,nem ontja a szót,de mindig akkor szólal meg,amikor van alapja a mondanivalójának.Én is kaptam már tőle több kritikát,és mégsem sértődtem meg.
Ez a fórum különösen arról híres,hogy itt mindenki önzetlenül segítőkész,de ha kell kritikus is,és ez így van jól.
A kinézett fajtáid közül én a Fanny,Néró,és a Vénuszt választanám,és még keresgélnék mert annyi jó fajta van,és mindenképpen lugast csinálnék a helyedben,több termés is várható mint a tőkeművelésnél,meg szebbet is mutat,és nem kellene annyi szőlőoltványt vásárolnod,másfél két méterenkén elég ültetni az oltványokat,és bajnok lugas lesz pár év mulva,a lugas művelésmódhoz nem kell minden tőkéhez karó,ellenben a tőkeművelésűvel
Véleményem szerint nyugodtan termelhetsz karó mellett is csemegeszőlőt,én anyukámnál pont ezt teszem a kis kertjébe! Egyedül a karó nagyságát kicsinylem én 250 cm-es karót vertem le hatvan centi mélyre.Sőt idén a Zaporozsecem is karó mellett növekszik mert a pergóla nem készült el idő hiánya végett.Íme két kép:
Kevés a helyem, az időm, az energiám a tudásom és a pénzem arra, hogy komoly támrendszeren termesszek a két kiskölkömnek némi szőlőt... (Ha nem megy, nem megy, akkor majd megveszem a piacon...)
Nem célom a világcsúcs termésmennyiség elérése sem, nem az kell, hogy sok, hanem hogy elég legyen...
A felsorolt fajtáidnak a fele nem rezisztens!Mielőtt fajtákat választottál volna nem ártott volna itt a fórumon előbb konzultálni.(lásd 2645 sz.hozzászólásomat).
Csemegeszőlőfürt:Maci_P hozzászólása nagyon profi volt.
Ez fajta függő dolog, van olyan fajta, aminek az alsó 1-2-3 de még néha 4.,5. rügye sem termékeny. Vannak olyanok, amik sokkal kisebb fürtöt hoznak: felsőbb rügyeken mondjuk 300-400g-os a fürt vagy még nagyobb, míg az alsón a 100g-ot sem éri el, és míg egy felsőbb rügyből fakadó hajtáson 2-3 nagy fürt van, itt csak egy kicsi. A minőség alacsonyabb hozammal növekszik, de míg egy borszőlőnél magas minőségű bort ad a tőkénkénti 1 kg-os terhelés, csemegénél ez egy kicsit más jellegű, hiszen a csemegék jellemzően alacsonyabb savú fajták, így egy alacsonyabb cukorfok is édesebb érzetet ad - természetesen a teljes érettségben. Tehát nagyobb mennyiség - akár 3-4-5 kg is beérlelhető, és jó íze marad a szőlőnek.
Persze ez is fajtafüggő, mert egy késői érésű nem biztos, hogy be tud érlelni nagy mennyiséget, illetve a tőkének el kell egy életkort is érnie, hogy lehessen ennyire terhelni.
Persze ha már előre olyan fajtákat választasz, ami rövid csapon is jó, akkor nem feltétlen lesz gondod. A zalagyöngye pl. rövid csapon is kiválóan hoz termés, de néha 30 cm-s vagy hosszabb a fürt, és ekkor meg a már említett földig lóg a fürt effektus játszódik le.
Úgy rémlik, volt itt róla szó, hogy kinek melyik fajtája nem terem rövid csapon, ha visszaolvasol szerintem rátalálsz.
Szerintem fej/bakművelésen itt senki nem termel csemegeszőlőt, azért nem kaptál választ.
Általánosságban: jópár csemege fajta nem hoz kielégítő termést rövid csapon. A bakművelés pedig leginkább rövid csapra van kitalálva, talán az erdélyi karikást illetve a vendégkaróhoz való kikötést kivéve, mert azokkal lehet szálvesszőzni is.
A nagyobb fürtű csemegeszőlőket eléggé nehezen lehet bakművelésben termelni a kevés hely miatt - legalábbis így képezelem, mert a bakművelés 20-30cm-vel a föld felett van, onnan jönnek a hajtások, tehát egy 20-30 cm fürt a földig lelóghat.
Ha már bak művelés, én legalább 150-160cm kilógó karóval számolnék, hogy megfelelő mennyiségű levélzet maradjon csonkázás után is. A 2,5cm-s nekem kevésnek tűnik. Főleg pár év múlva, amikor el kezd korhadni, kitörhet a nagy lobozattal egy nyári viharban.
Én azt javaslom, hogy vegyél 3-4 db 8-10 cm átmérőjű 250cm-s akác oszlopot, és csinálj egy egyszerű támrendszert ennek a 13 tőkének egy vezérhuzallal a karnak, 2-3 pár befűzőszállal a lombozatnak, és akkor a kérdezett karó a törzs neveléséhez tökéletesen meg fog felelni. És ezen a rendszeren tudsz szálvesszőzni, de rövid csapra is metszeni, a növényvédelem is könnyebb, hatékonyabb.
Igen a net tele van leírással,de itt a fórumon vagytok egy páran akik tapasztalt szőlőkert tulajdonosok,és inkább tőletek kérdezek ha valamit nem tudok vagy bizonytalan vagyok valamiben a szőlővel kapcsolatban,elnézést a kezdő kérdésekért,visszaolvasva tudom volt szó növényvédőszerekről,de még nem jutottam visszaolvasni,megvolt a lisztharmatra a permeterezés a Topas-al,meg ritkítottam a lombozaton,úgyhogy most már csak az időjáráson múlik a többi.brutál zivatarok azok nem hiányoznak,de hát ez ellen nehéz védekezni,dió tyúktojás nagyságú jég,még nézni is rossz volt az utána maradt pusztítást,és még bő két hónap van a nyárból,hát reménykedjünk hogy elkerülnek minket.
Ilyen egyszerű problémáknál jobb neten keresni ki hogy mely szerek állnak rendelkezésre és a vélemények/leírások alapján eldönteni mi kell, majd elmenni és mondani, hogy mit kérsz. Nálunk is a mezőgazd boltba szoktak olyan vásárlók lenni akik frankón nem értenek semmihez, azokra az eladó mindig rá tud sózni néhány szert, ami annyira nem is lenne muszáj, de biztos ami biztos azért csak fújja le az illető...
A Score-t egy kedves,csinos hölgyike adta az egyik növényvédőszereket is áruló kertészeti áruházban, akinek ezek szerint annyi köze van a permetszerekhez mint nekem a harangöntéshez,elpanaszoltam a problémámat neki és határozottan mondta ez bizony jó lesz,azonnal elhittem neki.mielőtt újra permetezem jövőhéten előtte még ritkítok a levélzeten,köszi
Hát szőlőre a score az annyi mint ha meglocsolod ásványvízzel a betegség szempontból.
Elvileg minden permetezésnél kötelező lenne védőfelszerelést hordani. Ezt a permetszeren fel is tüntetik. Az már más kérdés h ki mit vesz fel. Én általában szájmaszkot veszek, meg van direkt permetezős ruhám.
Amúgy a szőlőre ki javasolta a score-t neked? Mert ez tényleg nem arra való. A kén meg THIOVIT JET, de a kumulus is ugyanaz a kén készítmény, ha esetleg azzal találkoznál.
A permetszerek nem illatosítók, szóval szinte bármivel fújhatsz, annak lesz egy büdös szaga. Esetleg tegyél bele sampont a permetszerbe, régen vegyszerezésnél meg permetezésnél ezt öntöttek a permetezőbe, hogy jobban tapadjon a szer. (A nonit drága a tesco-s sampon/habfűrdő meg nem). Vagy vegyél valami olcsó tömény parfümöt és azt keverj a permetléhez.
Van permetezés nélkül is szőlőlugas, csak vagy alacsony tőketerheléssel, szellős lombozattal kell csinálni, vagy kimondottan rezisztens fajtákat ültetni.
Köszönöm a tapasztalatokat,ezt szomorúan hallom hogy Score nem annyira hatékony,de majd meglátjuk hogy ér e valamit,fotót a napokban próbálok fölrakni a levelekről,viszont egy kérdésem lenne ki mit használ a permetlé belégzés ellen,fontos vagy nem szükséges,vagy elég egy sima eldobható száj orr maszk?permetezés után a score elég büdös,tavaly a vertimec-nek rovarölő szernek is jóval a permetezés után is tömény szaga volt,a Tyovit az meg ahogy melegedett az idő úgy erősödött,gázosodott mintahogy írtátok az előzményekben,szóval melyek azok a permetszerek amelyeknél fontos maszk használata?mondjuk egy rezes permetszernél/pl champion stb../kötelező?két sor szőlőm van 20m sora,csak a járda mellett van ahol a fő közlekedési útvonal van és kicsit aggaszt a permetgáz.úgyhogy sajna permetezés nélkül nincs szőlőlugas,:(,vagyis van csak nem mindegy hogy milyen,Üdv.Zola
Ez inkább reklám, kerestek egy elhanyagolt ültetvényt... 7.41-nél írja hogy ha rájuk hallgat az ember, akkor 6x permetezett már az ember... Én eddig 2x permeteztem, betegségnek jele sincs. Tavaly 1x permeteztem egész szezonban és mégsem volt betegség. Azt nem reklámozzák, hogy a szellős lombozat és jó művelés mód felér 4-5 permetezéssel...
Azért csináltam excelbe,hogy akinek van a gépére telepítve excel program,onnan bárki kedvére válogathatja,letöltheti.Akinek nincs excel,az is így megnézheti és letöltheti a honlapról.
Tervben van(jövőre),hogy az összes Mo.-n kapható csemegeszőlő fajtáról korrekt leírást és képet készítek.