A fogalmat 1876-ban a Metafizikai Társaság ülésén Thomas Henry Huxley, (1825 – 1895) angol biológus, alkotta meg aki támogatta Darwin evolúciós elméletét, ennek köszönhetően ragadt rá a Darwin buldogja gúnynév. Az agnosztikus szó eredetéről Huxley ekképpen írt :
Így hát gondoltam egyet, és feltaláltam a megfelelőnek kinéző megnevezést: »agnosztikus«. Az egyháztörténet »gnósztikus« fogalmának megfelelő ellentéteként jutott eszembe, azon gnósztikusoknak, akik azt állították, hogy oly sokat tudnak azon dolgokról, amelyekkel kapcsolatban én »tudatlan« voltam. Megelégedettségemre, a kifejezés jól hangzott.
A szó és a fogalom egyértelmű eredetét tekintve, sok más világnézeti ághoz és valláshoz hasonlatosan, egy viccnek, tréfának, agymenésnek született, csak néhányan komolyan vették. Olyannyira, hogy a micimackizmushoz hasonlatos elven született dologból, világnézeti és filozófiai irányzatot is próbáltak gyártani.
Egy olyan csoportot akartam névvel jelölni, és írni róluk, amelyet a HSZ-ban leírtam.
Ha tudsz jobb elnevezést, akkor örülnék neki, mert valóban összetéveszthető az agnoszticizmus nézeteit vallókkal. (egyébként a hármas felosztás elemei közül bármelyiket tovább lehetne finomítani).
A liberális eszköztár meglehetősen megmérgez minket, s átveszünk tőle hibás - bár hatékony - módszereket. Az istenhitet így szembeállítani az ateizmussal egy tévútra vezető összemosást eredményez, mely a hívők oldaláról nem kívánatos.
Valójában minimum 3 csoportot különböztethetünk meg e témában. - Az ateistákat - Az Istenben hívőket - Az agnosztikusokat
Mind az ateista, mind az Isten létezését elfogadó valójában hívő! Mindkettő - bizonyítékok hiányában - hisz valamiben, a hívő abban, hogy van Isten, és azt tagadja, hogy nincs. Az ateista abban, hogy nincs Isten, és tagadja, hogy lenne. Mindkettő belső indíttatásból Istent keresi, csakhogy a hívő a létezésének megnyilvánulásait gyűjti, míg az ateista a nemlétezésének bizonyítékait. Mindkettő sokkal értékesebb mint az agnosztikus.
Az agnosztikus egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy van-e Isten, vagy sem. Lehet, hogy ködösen van benne erről egy félredobott elképzelés, de nem érdekli se az egyik, se a másik oldal véleménye. Számára a lét megfelel így az, az erről való tudás nélkül. Nem logikázik ezen, nem gyűjt semmiféle bizonyítékot, nem érvel ezzel kapcsolatban semmit. Ő ezt a feszültséget - mely az ember természetes módon adódó istenkereséséből származik - úgy oldja meg, hogy lekicsinyli, ignorálja ezt a problémát (lelki prüdériának lehet ezt nevezni). Neki nincs semmiféle kapaszkodó, ha a "lenni vagy nem lenni" problémájával kerül szembe, s csak sodródik az életben. Ezért nagyszerűen alkalmas mindenféle manipulációra, amitől a liberális társdalom kiváló sakkfigurájává teszi őt, akár fensőbb akár póriasabb körökben él. Kiváló eleme a fogyasztói társadalomnak.
Az ateistát hívő oldalról meg kell becsülnünk. Ám neki nehezebb dolga van mint a hívőknek. Miközben a hívők egyik vagy másik csoportja (azaz a vallások) Istenről kialakítanak maguknak egy-egy képet, ő ezek között rohangál, és keresi az ellentmondásokat bizonyítékaihoz. Könnyen talál is, mivel az Isten végtelen, s a róla alkotott kép sokszínű lehet, s csupán egy-egy valláson belül áll egybe következetes képpé. Az emberi értelem eleddig nem volt elég hozzá, hogy az ellentmondani látszó összefüggéseket logikusan feloldja a vallások között, különösen azért, mert pont emiatt inkább értelmetlen háborúskodássá fajult az egyet nem értés. Gyakorlatilag a kereszténység az, (közte a mai katolicizmus) amely tudományos módszerekkel, racionális logikával vizsgálja az Istenről alkotott kép mindennel összeférő magyarázatát (a Bibliai alapon nyugvó magyarázatok tudománya az exegézis). Ez azonban nem szinkretizmus, nem fogadja el mások hitrendszerét, hanem a sajátját úgy bővíti, pontosítja, hogy az közelít más vallások hitelveihez, miközben önmagában logikus, következetes marad.
Ez az állandó és gyors fejlődés új keletű (a II. Vatikáni Zsinat óta [1965] létezik), és gyakran támaszkodik az ateista álláspontok ésszerű elemzéseire. Egy ateista tehát azért van nehéz helyzetben, mert a katolikus teológia folyamatosan elszáguld mellette, úgy is mondhatnánk, hogy az ateista mozgó célpontra céloz, ha a kereszténységet veszi célba.
Tartsuk tehát becsben az ateistákat (nemegyszer meg is térnek!), mert sokat segítenek nekünk a hitünk fejlődésében!
