Valami rémlik, hogy az ilyesfajta tornyoknak létezik megoldásuk, egyfajta intuitív, a rendszeren felülemelkedve megvalósítható. A kiugrás, amely látszólag a halálba vezet, valójában az a megmenekülés.
Persze könnyebb mondani, mint megvalósítani.
Önmagad megítélése szerint deviáns vagy?Ha igen próbálod leplezni, vagy felvállalod a konfliktusokat, ha vannak ilyenek, és ha vannak a keletkezik-e feszültség, ha igen le tudod-e vezetni, vagy stresszelsz rajta? Ha antagonisztikus ellentétnek nyilvánítod a létezésed, milyen stratégiával gondolod ezt a kis időintervallumot "átvészelni"?
Ha már J.A.
"be vagy zárva a Hét Toronyba és már sohasem menekülsz. "
Ahogy olvasgattalak, nálad ez pont nem probléma, hiszen Neked terhesek az emberi kapcsolatok, ha jól értékelem? Nem érett meg az emberiség még hozzád! Nem jók a kilátások...
Persze, ez is igaz, de csak az érem egyik oldala. Vannak, akiknek ez a jolly joker a kapcsolataikban. Bármit tesznek, azt mondhatják, a másik problèmája, ő nem tudta kezelni.
Az, hogy milyen reakciót vált ki belőled egy adott esemény? Ugyanaz a vicc is lehet idegesítő vagy humoros. Függ a szocializációdtól, a műveltségedtől, az általános hangulatodtól, sorolhatnám. Mindig neked kell reagálnod, így tőled függ. Mit tudsz kihozni magadból és ez hogyan áll összhangban az általad optimálisnak tartott létezéssel. Megfelelsz-e magadnak, vagy rosszul érzed magad a bőrödben, és nem marad más, mint a külvilág hibáztatása, aki az életedre tör.
Lehet, hogy ehhez nem vagyok eléggé régi bútordarab. :) Aranyos, végülis. Valahol becsülendők ezek a régi idők, amikor mindenről lehetett őszintén dalt írni (kivéve a politikáról), és az még jól is állt.
"Adjon az ég nekünk mindig jobbat, ne csak rosszat, ne csak rosszat. Adjon az ég nekünk mindig jobbat, ne csak rosszat, ne csak rosszat. Sok jóból jó sokat, adjon az ég nekünk jó sokat! Sok jóból jó sokat, adjon az ég nekünk jó sokat!"
A nyugodt, szemlélődő életbe vajon belefér a párkapcsolat? Adott két, a maga módján csodálatos lény, akik elkezdik feladni a személyiségüket azért, hogy egy harmadik dolog jöjjön létre, ami vagy csodálatos, vagy nem. Ugye ez a "mi".
Nem tudok mást tenni, mint, hogy elfogadjam ezt, hogy így élnek emberek, és sokan közülük boldogan.
Csak engem... engem ne akarjon senki arra kényszeríteni, a szerelmemmel, szeretetemmel zsarolni, hogy ez az egymáshoz kötözöttséget mesterségesen fenntartva olyan szerepet játsszak el, amihez nincs gusztusom. Miért nem szépek a szivárvány színei önmagukban, miért kell összemosni, miért nem elég, ha csak a lényeges ponton kapcsolódunk, egy rövid beszélgetés, egy szexelés, egy együttalvás erejéig, miért kéne elviselni a másik összes nyűgjét és baját? (az persze más, amikor önként, és attól a kis baromságától szerethető, de ez nem mindig ilyen idilli)