Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Már megint milyen érdekes programod volt és jó a leírás róla ! :-) Én egyébként mindig hálát adok a jó istennek,hogy a XX. század második felében születtem és nem kell mindenféle testet megnyomorító ruhát viselnem és hordhatok nadrágot, stb. De azért bevallom, kipróbálás szintjén szívesen felöltenék egy-két régi öltözetet....
Én moziban kulturálódtam pénteken, kolleganőm választása szerint az Apróláb c. animációs filmet néztük meg. Kivételezettnek érezhettük magunkat, mert a Westendben a moziteremben csak ketten voltunk, nekünk vetítették le:) Ez valahol kicsit szomorú is, mert nem tudom, miből élnek meg a mozisok ? (Talán a büfében kapható fél literes ásványvíz árából - 450 forint - jegyzem meg rosszmájúan.)
Maga a film érdekes ötleten alapult: Jetik között játszódott, akik nem hisznek az általuk aprólábnak nevezett ember létezésében, csak valamilyen ősi mondának gondolják. Aztán egy vállalkozó kedvű jeti talál egy embert.... Aranyos történet, többszintű, a gyerekeknek is élvezhető,de a felnőttek is értik-érzik egy másik rétegét. Mondjuk a dalbetéteket hanyagolhatták volna....
Tegnap meglátogattam a történelmi kirakodóvásárt, ami ezúttal a Nemzeti Múzeumban volt. Mint legtöbbször, a kiállítók szívesen elbeszélgettek arról, amit készítenek. Éltem is az alkalommal. Az első, aminél megálltam, egy jelmezkészítő volt. A reformkori női ruhaviseletet egy fiatal lány mutatta be, mondhatom, jól illett neki. Aztán egy másik is, szintén báli ruhában, könyök fölé érő kesztyűben, és remek csipkegallérral. Kicsivel később egy huszár csatlakozott hozzájuk, állítom, remekül összeillettek. Indulhatott volna a megyebál!
Egy albumban mutatták be az elkészített ruhákat, rákérdeztem, van-e olyan, amit a filmek szerint Jane Austen hősnői hordtak, azaz empire ingruha. Volt, nem is egy, kalappal- napernyővel-kézitáskával együtt. Sőt, még olyan ruha is, amit alighanem lady Undok hordott vagy hordhatott.
Aztán rájöttem, hogy ha valaha is jelmezbálba mennék, akkor egy olyat választanék, amit egy viktoriánus házvezetőnő hordott. Azaz fekete ruha, fehér, keményített csipkefőkötő és kötény, fekete cipő, szép kerek ókula. Na és ne feledkezzünk el a lényegről: az övről függő kulcsokról és a mindenféle egyéb háztartási kellékről. Megígérték, hogy rendelésre elkészítik. Ez megnyugtató!
Láttam két könyvmásolót, az egyikük alighanem Ráskai Lea lehetett, mert lúdtollal csodaszép betűket írt, igaz, nem pergamenre, csak merített papírra. Egy fiatalember is ezzel írt, példásan szép betűket, irigyeltem érte. Aki inspirációt kapott, az tőlük nem túl messze láthatott (és vehetett) pecsétnyomót, pecsétviaszt mindenféle színben, de még szépen hegyezett lúdtollat és házilag készült tintát is.
Ha már merített papírról esik szó azt is lehetett venni. Az egyiknek nem tudtam ellenállni, ugyanis érdekes kép volt rányomtatva. Egy nő valami harcsával keresztezett gyíkot tart pórázon, miközben elszörnyedő arccal nézi. Ez érthető is, mert az állat szájából két, cipőbe bújtatott láb kandikál elő. Egy férfi éppen valami dárdát döf a gyík fejébe, egy másik férfi számszeríjjal fedezi. Nem hinném, hogy Szent György lett volna, ő részint egyedül, részint lóhátról dolgozott. Le is vontam a tanulságot, hogy ne hagyjuk elbitangolni a házikedvenceket, mert nemkívánatos dolgokat művelhetnek!
Az udvaron vívtak, méghozzá mindenki a saját, tetszőlegesen választott fegyverével. A ring mind a négy oldalán egy-egy versenybíró, ők a találatokat számolták. Volt egy vezető, ő viszont leállította a vívókat, ha egyértelmű volt, ki nyert. Nem voltak túl sokan, és érzésem szerint mindenki ismert mindenkit, ami nem túl meglepő. A kedvencem az, amikor a két vívó egyik kezében tőrrel, a másikban rapírral küzdött, érdekes látvány volt. Akadt még jó néhány szemlélnivaló, csak nem győzöm felsorolni. Láttam például, hogy a gyapjúszálból milyen ügyesen fonnak egyfajta zsineget, amit a továbbiakban például az ing megkötésére, vagy a tarsoly fölakasztására használtak. Láttam cipészt, egyik-másik termékét szívesen felpróbáltam volna.
Ha már ott voltam, bekukkantottam az egyik terembe, ott főnemesi ruházat és fegyverzet volt kiállítva, azt is érdemes volt megnézni. Főleg a Rákóczi-család holmija volt kiállítva, de más, velük egykorú dolgok is, például egy csodaszép, elefántcsont agyú pisztolypár is. Nem vagyok fegyverszakértő, de gyanítom, hogy inkább dísz volt, mint fegyver. Ugyanúgy az aranyozott fejű gerezdes buzogány is. Viszont a fokos annál jobban használhatónak tűnt!
Ennyivel be is fejezem, mert jó volt, szép volt és elég volt. Arra a napra.
Tegnap voltam az esedékes szabadegyetemi előadáson, ahol a Buda visszafoglalása utáni helyzetről beszéltek, pontosabban a nők helyzetéről. Hosszú lenne elmondani, nem is akarom, csak egy valamit írok meg, mert az nagyon kedves. Ezek szerint az 1700-as évek elején még óva intették az ott élőket a török kémektől. A hivatalos leírás szerint aki alacsony, vörös hajú, magyar ruhát visel, és magyarul beszél, arról fel lehet tételezni, hogy török kém, ezért nem árt szemmel tartani!
Jó, hogy említed a fertődi részt, mert mi tavasszal tervezünk Fertő tó kerülést bringával, és akkor már úgy megyünk, hogy ráhúzunk egy két napot pluszba és keresünk látnivalót, de ezeket máris felírtam akkora.
Igen, töredelmesen bevallom, hogy nem vagyok jóban az orosz/szovjet szerzőkkel. A Háború és béke esetén külön bosszantott, hogy az első kötet jó része francia nyelven íródott, én meg nézegethettem a lábjegyzetet. Igaz, ez már negyven évvel ezelőtt volt, érdemes lenne újra próbálkozni vele. Főleg azért, mert az elmúlt időkben évente újraolvasom Feleki László Napoleon könyvét, ezért már tájékozottabbnak érzem magam abban a korban. Érdekes módon visszamenőleg kezdtem érteni az Akli Miklóst, illetve a Háry Jánost, hiszen mindkettőben nagy szerepet játszik Mária Lujza személye.
Ami Ulickaját illeti, őt kedvelem, de nem mindegyik könyvét.
Igen, mint legtöbbször, most is úgy érezem, hogy telítődök az élménnyel. Ezért jobban szeretem a kis múzeumokat. Persze elvileg semmi akadálya, hogy többször ellátogassak a nagyobb múzeumokba, csak kissé körülményes dolog.
Na, akkor A játékost megjegyzem:) és megpróbálom megszerezni könyvtárból. Köszi,hogy felülemelkedtél a tartózkodásodon.
Ismerem az érzést,amikor úgy gondolja az ember, hogy most kell megnéznie ezt vagy azt, mert ki tudja, eljut-e még valaha oda egyszer. Egyébként a szentmérgezés analógiájára kastélymérgezés is van. (Zárójelben azért ezek a kulturális mérgezések nem olyan rosszak:)
Ezt akkor tapasztaltam meg,amikor néhány éve (vagy már talán egy évtizede is volt), hogy egy napra ütemeztük be a fertődi és a nagycenki kastélyt és a nagycenki temetőben a Széchenyi-kriptát. A fertődi után a nagycenki kastélyt már csak úgy kutyafuttában sikerült megnézni és nagyon bántam, mert oda jobban vágytam, mint a másikba. Na majd egyszer talán újra eljutok:)
Nekem is a szentmérgezés ragadta meg a figyelmem :) és éreztem én is ilyent, de simán csak múzeumi mérgezést is, főleg külföldön, amikor nem tudni mikor járunk vagy egyáltalán járunk-e még arra és akkor úgy érzem, habzsolom és már be sem tudom fogadni.
Remélem mi is sort kerítünk, mert nagyon szeretném a szemeimet legeltetni ennyi szépségen :)
Fázom az ajánlásoktól, többnyire tartózkodom is, de most hogy kérdezed, azt gondolom, hogy A játékost. Semmi esetre sem mondtam volna egy hosszú vastagot. Ebben a könyvben az is látszik, hogy kis terjedelemben is lehet hatalmasat alkotni, érdekes a cselekménye, emlékeim szerint sokat nevettem.
Örülök,hogy neked is tetszett a felújított Szépművészeti ! Az egyenlőtlen korú szerelmeseket én is láttam, de emlékezetem szerint mindkét felállásban (öreg nő - fiatal férfi, fiatal nő - öreg férfi), egymáshoz nagyon közel voltak. Arra is emlékszem,hogy a pénzeszacskó mindkét képen szerepet kapott. Mondhatjuk,hogy nincs új a nap alatt:)
Ez a szentmérgezés szó nagyon tetszik, én ezt legutóbb néhány éve Esztergomban a Keresztény Múzeumban éreztem:)
Tegnap jártam a felújított Szépművészeti Múzeumban, hogy megnézzük a Leonardo-szobrot, illetve azt is. Tényleg nagyon szépen rendbehozták a múzeumot, a kiállítások nincsenek túlzsúfolva, van tér, levegő, lehet nézelődni.
Nem a Leonardóval kezdtem, először a román kori kiállítást néztem meg. Kezdtem a templomkapu utánzatával, ahol az Árpád-házi uralkodók, illetve szentek szobrai láthatóak, illetve legalább egy püspök. Elgondolkodtatott, hogy a legtöbbjük egy emberfejes talapzaton állt, ha jól láttam, az egyik ilyen fej még koronát is viselt. Az egyik női alak (Szent Margitra tippelek) alatt lévő fejhez ráadásul két kéz is tartozott, amik kétségbeesetten fogták a homlokot. Mondhatom, szép kis célzás!
Utána következett a Leonardo-féle lovasszobor, illetve a modellje. Szép is, érdekes is, no meg maga a történet is, ami a felfedezéséről szól. Egy hozzáértő és lelkes nő beszélt róla, az ottlévők pedig figyelmesen hallgatták.
Következtek a XV.-XVI. századi festmények. Bevallom, ezeket nem néztem végig, mert egy idő után úgy éreztem, határozottan szentmérgezésem van. Ami a legjobban feltűnt, a színek élénksége, annyi idő után is csodásak! Azt is megfigyeltem, hogy az olasz festők milyen kecses, finom, hosszú ujjú kézzel ábrázolták a modelljeiket, főleg a nőket.
Tudom, hogy lehetetlen nőszemély vagyok, mert legjobban két képre emlékszem. Az egyik Fra Angelico képe, a Remeték élete. Rögtön megállapítottam, hogy ez egy jól működő mezőgazdasági szövetkezet. A remeték egy része takarosan sorba ültetett palántákat kapált, más része szamárháton fuvarozott, a tavon két csinos kis hajó látható, akkora vitorlával, ami éppen csak egy pöffenetnyi szelet tudott befogni. Fweltételezem, nem sétahajóztak, halászni akartak. Sajnos, nem vagyok járatos a remeték történeteiben, ezért csak Szent Jeromost ismertem meg, az oroszlánjáról, aki békésen szunyókált. Azt viszont nem tudom, melyik remete volt olyan elszánt, hogy szarvason lovagolt.
A másik kép címe: Egyenlőtlen korú szerelmesek. Ezen egy harminc év körüli, jóképű, szakállas fiatalember látható, mellette egy kétszer annyi idős nő, aki elragadtatott és némileg fogatlan mosollyal szemléli. Az egyik kezével a férfi kezét cirógatja, a másikkal a pénzeszsákját nyitja ki, amiből kivillantak az aranytallérok.
Sajnáltam, hogy nem láttam a párdarabját, mármint az idős férfi, fiatal lány felállást, bár rémlik, hogy van ilyen.
Aztán megnéztem az ókori kiállítást, (etruszkok, rómaiak, görögök). Az is tetszett. Főleg a mindennapi használati tárgyak, illetve apró szobrocskák. A konyhaeszközök (na jó, nem azok voltak, hanem lakomákon használt kelyhek, borkeverő edények, ilyesmik). Egyik-másikat szívesen használnám. Dionüszosz is képviseltette magát szobor formában, munkaköri leírásához híven erősen illuminált állapotban, viszont derűs részeg volt. Legjobban a bejáratnál látható ősi kőszobor tetszett, végtelenül egyszerű, az arca inkább a Húsvét-sziget kőfejeket idézi, a kezét keresztbe fonja a melle alatt. Szerencsére az ajándéktárgyboltban hűtőmágnes formájában meg lehetett vásárolni. Csodás dolgokat árulnak, érdemes ott is nézelődni.
Még egy-két szó a büféről is. Jó a kávéjuk, ízléses a csésze, amiben felszolgálják, figyelmes a kiszolgálás is. Az asztalokon egy hógömb állt, Télapóval a közepén. Míg a kávémat kortyoltam, szorgosan rázogattam.
No, majd elmeséled Kepest, kíváncsi vagyok. Egyszer élőben is volt szerencsém hozzá, Krasznahorkaival beszélgetett.
Dosztojevszkijt azért szeretem, mert nagyon szépen levetkőzteti az embert, lehámozza a különböző rétegeket a lélekről, míg ott áll pőrén és csupaszon, védtelenül, miközben a fizikai valóságban alig van történés, bent meg szinte tízes skálájú rengések mozognak. Tavaly télen a Karamazovot olvastam, sírtam és volt egy rész, ami katarzisos volt. De ez tényleg egyéni.
Kepesnek Istenek és emberek címmel jelent meg most regénye.
Kicsit szégyenkezve bevallom,hogy Dosztojevszkijtől még soha semmit és sajnos nem is érzek nagyon vágyat rá.... Tudsz valami ösztönzőt írni, hogy miért próbálkozzam vele?
Egyébként is kevés orosz klasszikust olvastam. Egy-két Ulickaja elém került, nem mondom,hogy rosszak voltak,de rajongója nem lettem. Viszont Akszjonov Moszkvai története nagyon tetszett,tudom ajánlani.
Köszi, gondolkozom én is mi legyen a következő Móricz, lehet, hogy ebből a háromból valamelyik. Kepesnek a Világkép után jelent meg valami, vagy arra gondolsz? Emlékszem, azt Zsanna ajánlása után vettem meg, meg adtam kölcsön ismerősnek, jó volt, olvasmányos, érdekes. Nekem télire (hogy karácsony környékén sikerül-e kezdeni, nem tudom) Dosztojevszkij van előkészítve, tavaly tavaly előtt is volt egy egy, most a Félkegyelmű jön. Tudom, Csimpolya nem kedveli, valahogy úgy fogalmazott egyszer, térdig ér D. hőseinek egója. :) Nem biztos, hogy pontos volt az emlékem, de én meg pont azt szeretem, hogy D. alámerül az ilyen kis lelki lélektani elemzésekben.
Tavaly december óta a Különös házasságon kívül elolvastam még újra a Noszty fiút meg A fekete várost is, és az Akli Miklóst. A selmecbányai novellákkal kapcsolatban még lemaradásban vagyok:), de annyi mindent szeretnék újraolvasni : Szabó Magdát is, James Herriot-okat is, meg most fedeztem fel magamnak könyvben Diana Gabaldont (Outlander - Az idegen)... Megvettem Kepes és Stephen King új könyvét, ezek is várnak rám. Szóval ezt mind szeretném belezsúfolni a karácsony és újév közti szabadságidőmbe, de már most látom, nem fog minden sikerülni... (És közben még könyvtári könyveim is vannak...)
Igen, néztem én is, akár mindkettőt is megnézhetem :)
Olvastam, hogy Buttler igaziból (??) szerelemből házasodott és mikor világosság vált, hogy nem működik a kapcsolat, kezdeményezte a válást. Tehát ami köré írta a tulajdonképpeni társadalom kritikáját, kicsit színesebb, drámaibb lett.
Még az jutott eszembe, hogy vajon kb 190 évvel ezelőtt (ugye 1900-ban írta, de a könyv maga kb 80 évvel ezelőtti történetet mond el) vajon vártak-e a szerelmesek több mint 10 évet úgy, hogy közben alig kapnak megerősítést egymástól. Minden esetre az a része nagyon szépen idealizált :)
Két feldolgozást is megnézhetsz, van egy,ami az 50-es években készült, annál arra emlékszem,hogy pl. Szabó Sándor volt a plébános, Benkő Gyula meg Buttler gróf. És van egy sorozat Zsurzs Éva rendezésében, Benkő Péter, Ivancsics Ilona, Besenyei Ferenc, Mikó István stb. szereplésével. (Ez úgy emlékszem, 2017. karácsonyán ment legutóbb az M3-n, én is belenézegettem és ezután én is újraolvastam a Különös házasságot.)
Egyébként ha utánaolvasol az igazi, eredeti történetnek, semmi sem úgy volt, ahogy Mikszáth írta. Ettől persze a regény nagyon jó!
Azért írom ide és nem a könyves topikba, mert a könyv újraolvasására inspiráló selmecbányai kirándulást is veletek osztottam meg. Nem is nehéz kitalálni, Mikszáthot vettem elő. Annyira de annyira élveztem a stílust, a mesélést, a történetet, a szereplők, a környezet megrajzolását. Mondjuk a népi nyelvezet nem minden szavát értettem, de a szövegkörnyezet megsegített.
Emlékszem, amikor gyerekként láttam a filmet, nagyon félelmetes volt az a hidraulikus szerkezet (vagy hogy hívták), ami Buttler grófot felemelte a másik szobába, vagy amikor Zsiga eszeveszett módon észlelte, hogy barátja csapdába esett. Illetve az a szörnyű igazságtalanság, a papok hatalma, ami a történetet végig kísérte. Lehet, hogy újranézem :)
A Murder kiállítás is nagy figyelmet szentelt Báthory Erzsébet legendájának. Nagy részletességgel és sejtelmességgel volt felépítve szobája, ahol szüzek vérében fürdött. Arra már nem emlékszem, hogy a narrátor (akinek hangja szintén titokzatosságot sugallt) által közvetített történetben mennyire volt fontos a valóság vagy inkább hajlottak a szervezők a minél rejtélyesebb és vérfagyasztóbb irányba.
Stílusos volt az előadás napjának megválasztása :)
19-én, hétfőn sor került az esedékes szabadegyetemi előadásomra, mai ezúttal Báthory Erzsébetről szólt. Tűnődtem, vajon teljesen véletlen-e, hogy Erzsébet napján tartották.
Ezúttal is jól felkészült, kellő humorérzékkel rendelkező előadót (Várkonyi Gábort) kaptunk, amit a hallgatóság is méltányolt. Szerinte Báthory Erzsébet már a popkultúra egyik ikonikus alakja lett. A hallgatóság osztatlan derűvel nyugtázta, hogy úgy került bele a Guiness rekordok könyvébe, mint olyan személy, aki a "legeredményesebb" női sorozatgyilkos, úgyhogy kösse fel a fehérneműt az, aki felül akarja múlni!
Várkonyi Gábor szerint egyértelműen koncepciós per volt, illetve még per sem volt, a tanúk olyasmiket mondtak, hogy szörnyű dolgokat láttak, ami a háborús események idején előfordul. Erzsébetet egyfajta házi őrizetbe küldték, és igyekeztek elfeledkezni róla. Lehetséges, hogy így is volt!
Igen, a környék villa, illetve diplomatanegyed, érdekes ott sétálgatni. Bízom abban, hogy beszámolsz a látottakról, mert a gyűjtemény folyamatosan gyarapodik.
Erről a szecessziós kiállításról a napokban olvastam egy nagyon dicsérő, magasztaló cikket, és emlékeztem, nem oly rég jártál ott. Bizony én is megfogom látogatni, csak gondoltam, várok tavaszig, mert a környéke is szép.
Még a darab érdekessége, hogy egy angol szerző darabját honosították vagy magyarosították, ami hazájában nem aratott sikert. Viszont ez a tháliában igen, legalábbis ezt olvastam, meg persze tapasztaltam, attól függetlenül, hogy nekem ez most nem annyira. És kb 10 éve a Nemzetiben is ment, meg több vidéki színházban is. Szóval van benne valami, de azért egy kicsit nyom is, vígjáték mivolta ellenére.
