Ha a pletykán és a ...keverésen kívül mást nem tudsz virítani, akkor inkább dugulj el.
Írd meg inkább az osztálykirándulásos történetedet, amikor úgy beállítottad magad, hogy nekünk kellett téged tisztába tennünk. Az már nem is bepisilés volt, inkább totális elázás. Még szerencse, hogy a jó magyar vonatokon műbőr ülések vannak, mert különben még mindig átázna aki a helyedre ülne. Én ennek ellenére nem bántalak, mert kimondottan élveztem, amikor a behúzott függönyű kupéban cibáltam rólad az átázott nacit és bugyit. A legszebb az volt, hogy ahányszor hozzáértem a hasadhoz, mindig újabb és újabb aranycsöppeket eresztettél ki magadból a tenyerembe.
Ha tényleg érdekel a téma, és nem csak szenyózni jársz ide, akkor állok elébe! Lehet, hogy csak az irígység beszél belőled? Erre tudok megoldást és nagyon szívesen megpisiltetlek. Mióta másik suliba mentél, nem is jelentkeztél, pedig az én elérhetőségem még mindig a régi.
Itt és most nyilvánosan felajánlom, hogy a legközelebbi bepisi-partyra szeretettel meghívlak! Választhatsz, hogy - csak velem, - velem + még egy lánnyal, - velem + még egy hapsival szeretnéd kipróbálni.
Többieknek:
Köszönöm, hogy még gondoltok rám, ígérem nem tűnök el örökre! Pussy-liba híradásában van némi igazság, de nem az az oka eltűnésemnek. Idén érettségi + felvételi lesz és én nagyon szeretnék bekerülni az egyik jónevű angol művészeti fősulira. Ehhez viszont nagyon sokat kell tanulnom.
peelóta! Nagyon édes vagy, szívesen összenedveskednélek, de mint már többen felhívták rá a figyelmemet, sajnos foglalt vagy. :) Ennek ellenére, ha legközelebb szervizbe megyek, megpróbálok sokat inni és feltűnően toporogni, hátha ott vagy! :)))
Tegnap este irtam Mriyanak jó sokat és mikor katt, hogy mehet, minden eltünt, ez 4. eset, hogy ez történ. Szerencsére megőriztem hidegvéremet, igy meg sem fordult fejemben, hogy csukott ablakon dobom ki gépet úgy, hogy aszfalton essen szét. Hu..
Hol a hiba? Én vok béna?Lehet, úgy. hogy többé ne legyen igy?Bocs és kösz !Sziasz!
....hát, van abban valami, hogy egy fiú bepisilés az olyan kisfiús dolog...
- Mindenesetre engem izgat az, ha egy nő közelében vagyok, és éles helyzetben már azon küszködök, hogy nehogy bepisiljek az ő szeme láttára. Néha egy kicsit be is megy, és ez olyan izgi. Ha pedig a nő észre is veszi, az meg olyan ciki..... De mégis... Ez olyan,. jó...
Természetesen mindez őssze sem hasonlitható azzal, ha egy nővel tőrténik ez, az én szemem láttára. Ez az, amire mindig vágyom.., hogy egy nőnek nagyon kelljen és szorongassa, szenvedjen, - majd végül - bepisiljen. Szeretnék egy nőt ilyen helyzetbe hozni, szenvedni hagyni, sokáig nem kiengedni, bepisilni látni és kiélvezni ennek minden pillanatát. - Legalábbis egyfelől igen.
....Mert másfelől, meg tudom, hogy erre képtelen lennék. - Igen kipróbáltam, kerültem olyan élethelyzetbe, hogy talán megtehettem volna, de nem voltam rá képes. Két nagy érzés viaskodik ilyenkor bennem. Az egyik a vágy, a másik meg a lekiismeretemnek az a furdalása... És mindig ez győz, nem sokkal, de győz.
Emlékszem egyszer (7éve), mikor cégnél dolgoztam, a főnök távollétében az volt a dolgom, hogy a titkárnői allásra jelentkezőket megfigyeljem, tájékoztassam stb. Egyszer elég sokan jöttek, igy kicsit várniuk kellett. Miközben a korábban érkezett lányokkal/ nőkkel beszéltem, arra lettem figyelmes, hogy az ajtón nemrég belépett két lány(főleg az egyik) ismerős táncikálásba kezdenek és egymásnak sugdolóznak valamit. - Hátha pisilniük kell!? - gondoltam, és kivert a veríték. Úgy 10 perc múlva került az egyikőjük sorra, és mindjárt azzal kezdte, hogy: - Elnézést, én és a barátnőm elmehetnénk előbb a wc-re, mert már nagyon kell...?! Húha, gondoltam, és verni kezdett a szívem. Dilemmába kerültem, hogy mit feleljek, mikor előttem állt a szenvedő lány. Igazság szerint eleve nem is engedhetném ki, mert a főnököm kifejezetten megtiltotta, hogy bárki idegent wc-re engedjünk, és a főnök bármikor meg is jöhet. Tudtam, hogy valóban nagyon kell neki és - bár megtehettem volna, hogy azt mondom nem, - én mégis megmondtam, hogy hol a wc. Mindketten elmentek, és nagyon hálásak voltak ezért. Utána csak fantáziáltam róla, mi lett volna, ha nem mehetnek ki, és úgy kell végigszenvedniük az 5-10 (vagy 20-30?) perces beszélgetést? Lehet, ki se bírták volna................?
De volt még hasonló eset,pl. egy maratoni futóverseny befutójánál, ahova elmentem, mert a rendezők ismerősők voltak, és mentem segiteni stb. Volt ott egy nő, akivel akkor találkoztam előszőr. Neki ott fontos dolga volt a célba beérkezésekkel kapcsolatban. Beszélgetni kezdtem vele és ő csodálkozásomra elmondta nekem, hogy mindjárt bepisil, már vagy 5 (öt!) órája kell neki, de itt nincs wc, és nem mehet el. Aztán a nő az én ismerősömnek mondta, hogy talán leguggol két kocsi közé... Aztán elvetette az ötletet. Gondolkoztam kivárjam-e mi lesz ennek a vége, aztán megsájnáltam őt. Ők mind vidékiek voltak, de én ismertem a környéket és tudtam, hogy van itt 2 percnyire is wc egy épületben, annyi időre pedig megoldották az elmenését.
- Csak egy eset van, amikor könyőrtelen tudnék lenni. - Ha a lány is benne lenne a játékban. De akkor viszont nem kegyelmeznék.
- Megitatni, megkötözni, nem kiengedni egy lányt, mig be nem pisil? - Na ez is az, amire mindig is vágytam, amiről sokat fantáziáltam.
Te is (csak) fantáziálsz ilyesmiről? És a barátod? - Ő nem dominál Téged úgy, hogy bepisilj? - Igaziból? - Volt ilyenben részed?
Ja..., és élveznéd, ha egy lánnyal szemben szabad kezet kapnál?? Bepisiltetnéd? - Igen? Mesélj, hogyan csinálnád vele? - Vagy esetleg valaki más, hogyan csinálja vele?
Mesélj! Ja, és izgi, hogy biszex vagy! Ez igy jó! - Majdhogynem igy a természetes.
Ha lány lennék, tutira én is biszex lennék. Naná!!!
Ha újra szabad leszel, válassz Te is innen. Ekkora férfi túlkínálatban csodálkozom, hogy csak pamallnak jutott ez eszébe. Erre is való ez a fórum! Olyan romantikus...
Én kis híján megünnepeltem a világnapot ma az okmányirodában, mikor 2 és fél órát vártam arra, hogy szólitsanak. Mikor bementem már nagyon kellett, és előtte sokat is ittam. A legvégén a 15 perc az ügyintéző nővel már iszonyu volt. Csak az utólsó pillanatban értem ki, egy kevés még be is ment. Huú...! Majdnem olyan lettem, mint Te a képen. Azt hiszem ilyen lehet a várakozás a nőknek a terhességi ultrahangon.
Ha igaz, akkor eléggé szerencsés. Eleve, szerelmesnek lenni az ember életében olyan ritka, mint a fehér holló, és ha még innen is van a pasi... Utálom Pamall-t.:))
Kicsit pletykálok. Tájékoztatlak benneteket, hogy pamall miért tűnt el: SZERELMES LETT!!!
Közös barátnőnk szerint - akivel az ominózus estét is töltötte néhány hete - fülig belehabarodott valakibe. A legszebb, hogy olyan pasiról van szó, akit itt a bepisilős fórumon keresztül ismert meg. Úgy tűnik, azóta egymás örömére nedveskednek, miközben megfeledkeznek rólunk.
Hello! Nagyon lapos felém a hangulat.(bepisilés terén) Ősszejötem egy csajjal és most azzal vagyok! Meg dolgozok is egy csomot sok a túlóra. De hétvégén biztos lessz valami Majd iok addig is csá
Sziasztok! Egy ideje már nem nagyon hódolok ennek a szenvedélynek, van más helyette.:) Viszont az újak kedvéért azért írok magamról pár szót.:) Engem az nem nagyon izgat, ha egy pasi bepisil, az olyan "kisfiús", én meg a szexuálisan domináns, durva pasikra gerjedek. Viszont a lányok nagyon izgatnak, mivel kb. biszex vagyok, egy (illetve inkább több) lánnyal bármilyen pisis játékot el tudok képzelni. Az is izgat, ha egy nő (illetve én) élvezetből pisil be, és az is, ha egy férfi "megalázó" ténykedésének köszönhetően. Mostanában, mivel a szexuális életemben végre van valaki, aki dominál engem, és keményen, de szeretettel bánik velem, inkább a megalázó verzió jött elő. A kedvenc fajtáziám, hogy megkötöz, és mindenféléket csinál velem, amik offtopikságok főleg, de persze előtte jól megitat, és nem enged ki vécére. Én meg ugye egy idő után "kénytelen vagyok" bepisilni.:) Hát ennyi volt a móka mára, még annyit akarok csak írni, hogy nagyon örülök, hogy felpörgött a topic, és hetente többször olvaslak titeket, mert az jó nekem.:) Szép napokat mindenkinek, és még szebb bepisiléseket!:)
Már szinte a kezdetektől figyelemmel kísérem a fórumot.
Most viszont vettem a bátorságot és szeretnék én is beszállni közétek.
Sok érdekes dologgal találkoztam itt, sajnos sokan eltüntek de mindig vannak újak és ez szerintem jó. Azt a lányok lehetnének többen, mert biztos vagyok benne hogy vannak szép számmall, csak talán maguknak sem merik bevallani az érdeklődésüket.
Egyenlőre talán ennyit majd legközelebb írok többet...
Olyan aranyos vagy, hogy minden apró kérdésemre is válaszolsz!
Hogy felpiszkáljam a fantáziádat arról, hogy hogyan is képzelném el a szemed láttára történő bepisilésemet, most elmesélem az erről alkotott kis történetemet.
- Vagy inkább majd a végén, és előbb hadd osszam meg két régebbi féltve őrzött bepisilős fantáziámat, melyeknek szemtanúja a nő, szenvedő alanya pedig én vagyok.
Az első sztori arról szól, hogy bevisznek engem valamiért a fogdába, bezárnak és egy morcona foglárnő vigyáz rám a rácson kívűlről, zsebében a kulccsal. Rajtunk kívűl nincs más jelen. A nő nem hajlandó beszélni velem, csak újságot olvas, a helységben csend van. Néhány óra múlva megtőröm a csendet azzal, hogy legyen szíves kiengedni a wc-re, mert nagyon kell, és jogom van kimenni stb, stb. Ő erre azt feleli, hogy nem lehet, mert ez a parancs. - Tartsa vissza, és halgasson!
- De nem tudom már visszatartani! - Értse meg, mindjárt bepisilek! - könyörögtem.
- Ez engem nem érdekel, akkor sem engedem ki. - Tudja mit?... - Pisiljen be!
És akkor a nő szeme láttára úgy pisilek be, hogy a padlón 2 méteres tócsa képződik a lábam alatt.
A második fantáziámban messzi vidékre utazok egy nőismerőshöz, ám eltévedek, soká találok oda, közben már majd' bepisilek... Mikor végre odaérek, a kaputelefonba könyőrgök, hogy nyisson gyorsan kaput, mert nagyon kell pisilnem! Mikor felérek az emeletre, a nő - tudva a problémámról - azonnal ajtót nyit, ám a vas
rács utamat állja, mert a nő ennek sehol sem találja a kulcsát.
- Jajj, mindjárt bepisilek! - nyöszörgök.
- Oh, tudom kedves. - Nem találom a kulcsot. Vissza tudod még tartani?
- Nem, nem tudom tovább szoritani, gyorsan be kéne jutnom a wc-be! - Nem lehet valahogy kinyitni ezt a zárat?
- Találtam egy csomó tartalék kulcsot, valamelyik biztosan jó lesz. - mondja, és odajön a nő, és sorban belepróbálja a rengeteg kulcsot a zárba, miközben közvetlenül szemben áll velem és látja, amint keresztbe tett lábakkal szenvedek, hogy be ne pisiljek, és néha még a kezemet is a lábam közé szoritom...
- Mindjárt meglesz a kulcs, tarts ki!
- Jaj, már elkezd becsúrogni.....! - mondom elkeseredve.
És ekkor nyílik a zár. Gyere, siess szaladj a wc-re! - nyitja a vasajtót.
- Nem tudok megmozdulni, mert akkor teljesen be fogok pisilni, nem érek már el a wc-ig - mondom a kezemet a lábam közé szoritva. - Most mit csináljak?
- Gyere indulj el, hátha mégis kibírod a wc-ig! - Ha mégsem, akkor sincs semmi baj.
És ekkor elindulok csoszogva, oh... de ömlik is már a rengeteg pisi.. Az előszobában megpróbálom még elállitani kezemet odaszoritva, - de hasztalan... Mindent jól eláztatok. A nő megértően viseltetik a történtek miatt, mondja, hogy fürödjek le, majd tiszta ruhát ad. Ezután elmondom, hogy előtte sokáig kellett visszatartanom, ebből lett a baj, mire ő azt feleli, hogy nincs miért szégyenkezni, vele is történt már ilyen...
És most jőn a vadi új, amelynek két virtuális főszereplője van: Te meg én.
Töténetünk egy hálószobában játszódik. Éppen szexeltünk és a szex részeként Te hozzábilincseltél az ágyhoz, mikor végre már arra kértelek, hogy engedj el, ki kell mennem pisilni, eszed ágában sincs, mert igy akarsz elégtételt venni azért, hogy egyszer meg én nem engedtelek ki wc-re.
- Engedj el, nem tréfálok, nagyon kell! - kérlellek.
- Tudom, és örülök neki. - Tudod, hogy most be fogsz pisilni?! Én sem tréfálok. Most éppen törlesztem a mult heti kirándulást, amikor te intéztél nekem egy bepisilést. Emlékszel?
- Jó, emlékszem- válaszoltam. - De épp itt az ágyban akarod, hogy bepisiljek? Csupa pisi lesz az ágy! Neked a múltkor csak a ruhád lett pisis... Ez nem igazság!
- Csak a ruhám? - Ok, akkor neked is a ruhád lesz pisis. Vedd fel a farmerodat! ...Ja, hogy nem tudod felvenni.... Akkor rád adom...
Ekkor odajössz, és nagy-nehezen megpróbálod rám felráncigálni a nadrágot.
- Jajj, vigyázz, a kukim.....! - Huú, és mindjárt be is pisilek! Nincs kegyelem?
- Nincs! - Hehe.
Ekkor Te lefekszel az ágyra, és meztelen lábújjaiddal ingerelni kezded a farmeron keresztül a farkamat, amitől az felállni próbálna, ha volna rá lehetősége. Ott simogatod hosszában, ahol kissé dudorodik..
- Nee, a kukim belerokkan! - Mi jöhet még..? És tényleg bepisilek! Azt
hiszed viccelek?
De a szemem egyszeriben tágra nyílik, mert arra leszek figyelmes, hogy simogatni kezded a csiklódat.
- Lásd milyen vajszívem van! - Meggondoltam magam. Csak addig kell kibírnod, amig el nem élvezek. Ha sikerül, elengedlek és megmenekülsz a bepisiléstől. Na milyen az ötlet?
- Hát mit is mondjak? - Fantasztikus - hebegem.
Téged ott izgatna az én kiszolgáltatott helyzetem és az a tudat, hogy hamarosan bepisilhetek. Ahogy ott masztizol, menthetetlenül az orgazmus felé sodródsz, ugyanakkor titkon látni szeretnéd, azt is ahogy bepisilek, ezért úgy dőntesz, hogy fékezed magad, hogy ne élvezz még el.
Közben még mindig cirógatod lábújjacskáiddal a farkamat, amitől az majdnem felrobban - csakúgy, mint a hólyagom. Egyre csak küzdök a bepisilés ellen a végsőkig elcsigázottan és a végsőkig felizgatva. Majd egyszerüen nem birom tovább.
A záróizmom megadja magát a túlnyomással szemben, a pisi előtőr és zubogni kezd, eláraszt mindent. A farmerom tocsog, a lábújjaid és a talpad is olyan lesz tőle. Na erre Neked se kell tőbb, hiszen elérted amit akartál. Néhány másodperc múlva már magával ragad a kéj, és élvezni kezdesz akkor, amikor én még mindig pisilek.
A történetet úgy zárom, hogy - miután elégtételt vettél tőlem - megsajnálsz és kiszabaditod az elázott nadrág fogságából az ágaskodó szegény farkincámat és nagyon kedvesen bánsz vele utána.
- Természetesen csak virtuálisan képzelem mindezt. Mert fantáziálni szabad és álmodozni jó!
Kacagtató ez a kettősség, nem? - Mikor rettegünk és félünk, hogy csak , "jaj be ne pisiljek, most mi lesz, csak birjam még ki hú, ez rettenetes".....
Másfelől meg olyan izgi.... Nem? A nyilvánosan megszégyenitő bepisilés küszöbén az ember egyszerre a pokolban és a menyországban érzi magát. Nem igy van?
Ha netán bepisilünk, az ott borzasztó szégyen lehet, de később visszagondolni rá mégi irtó jó lehet - gondolom én, aki nagy nyilvánosság előtt még sosem pisilt be. - Vagy talán csak egyszer, de akkor sem totál, csak jó félig.
- Örökké azt lesem (azt lessük) , mikor bukkan fel ismét a színen egy új (vagy egy régi )lány, aki a rejtett pisis dolgairól lazán és önfeledtem mesél nekünk úgy, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Elmond mindent, minden kicsi részletet, ahogy eszébe jút, mert a részletekben ott lapúl a lényeg. Mindig abban bújnak meg az izgató finomságok. Nem kell mást tenni, csak írni egyszerüen, ahogy jön és kész.
Vagyis jól jön, ha az ember laza és szókimondó, - amilyennek Te is igégkezel Mriya!
Végre válaszolhatok gondolataidra:
- Ne aggódj! Itt a 100%.os férfiak túlsúlyban vannak, egy-egy -mondjuk- 27 vagy 54%-os férfivel szemben. - És ne feledkezzünk meg a 100%-osan nőkről sem, mert itt ilyenek is vannak, nem is akármilyenek...! - Apropó. - Mriya, mire gondolsz olyankor, ha egy nő bepisil?
- A történeted olyan hatással volt rám, hogy olvasás közben egyszerüen előugrasztottam kukit, és óvatosan bántam vele, hogy ne midjárt egy perc alatt menjek el, hanem élvezkedjek is előtte legalább 8-10 percet, mialatt az esetedet elképzelem.
Kérdésem Hozzád: -hogyan csináljátok Ti lányok azt a kunsztot, hogy mikor pisilni kell, combokat pedig zárjátok, hogy a csikló olyan ingerlést kap, hogy el tudtok élvezni. Ehhez pisi inger is kell, vagy csak elég a szoritás?
- Jó, hogy őszinte vagy, valóságot irsz. Ez a legfontosabb! Persze lehet fantázia is, csak tudjunk róla.
- Mi az, hogy "több, mint 7dl" vagy a Pilótának irott több mintegy 1 literes pisilési fantáziálás ??????? Én érzékeny vagyok az ilyen adatokra. Ezeket légből kaptad vagy.... - Csak neem!! - Megmérted egyszer netán?? - Honnan tudod megtippelni.....?
Egyszóval őrülők Neked!! Biztosan van soknéhány bepisilős kalandod - mert mindenkinek van. Írd meg, az nagyon kell!
Ja, és bárcsak lenne egy nő, aki nem engedne ki pisilni, bárhogy rimánkodok is neki... De ilyen nő nincs. Vagy mégis? Neked mi járna a fejecskédben, ha a szemed láttára pisilném őssze magam, mert már nem bírnám visszatartani??,
Végre egy újabb nőnemű egyén, aki remélhetőleg megosztja majd velünk nedves élményeit. Nagyon örülök Neked, és szerintem itt mindenki! Mesélj magadról és vágyaidról bátran, mi tátott szájjal hallgatunk!
Elnézést, félreérthető voltam, vagyis hülyeséget írtam. Én is a combjára gondoltam, nem a lábára, szóval a neki a combján csurgott le.. Kár, hogy nem én voltam az, aki letörölte...:(((
Tudom, hogy ritkán, és keveset írok ide, ezért elnézéseteket kérem, de a "tudjátokmivel" is sok időm elmegy.
Nem akarlak kiábrándítani, de PISISTIMI fiú. Bár attól még lehet, hogy felizgat téged, csak gondoltam, szólok...Amit írtál, az nagyon izgi, csak kár hogy nem lány vagy:(
Egy kérdés a lányokhoz:
Ex-barátnőmmel egyszer nyaralni voltunk. Elég olcsó apartmanban száltunk meg, de viszonylag eléggé tiszta volt, a bnőm mégsem akart ráülni a wc-ülőkére, hanem fölé guggolt, és úgy pisilt. Teljesen simára volt borotvávla, és pisilés közben azért panaszkodott, hogy a lábán folyik le e pisinek egy része, mert nincsen szőr, ami elvezesse a pisit. Legszívesebben bementem volna, és megnéztem volna, ahogy csorog le a lába szárán a meleg pisi, de sajnos nem láthattam.
Ez minden lánynak így van? Csupasz puncival nehéz félig-guggolva pisilni??
PISISTIMI-nek drága Timi olvasom a történeteid és be vallom rettenetesen tetszik már csak azért is mert én szilveszterkor kétszer is igy jártam!sokat táncoltunk mulattunk és ugyan éreztem hogy kell pisilnem de azt hittem hogy ki birom az uj évi pezsgő bontásig de nem igy történt!az az hogy ki is birtam volna de miután meg ittuk a pezsgőt már futottam is a wc re de ott egy másik csaj volt, és elaludt az ülőkénn {mondanom sem kell a nadrágja csorgott a pisitől}másnap be vallotta hogy nem birta kioldani az ővét és igy legalább a csempe tiszta maradt hogy gyorsan ráült az ülőkére!szoltam a barátnőmnek hogy nagybajban vagyok mert picit már is becseppent az alsomba a pisi mondta hogy szakadjak ki az udvarra,amit meg is tettem,te nemmertem elő venni mert megláttam az anyukáját aki nézte a szomszéd srácok rakéta bemutatóját! észre vett és intett hogy menjek nézni én is a tüzi játékot!majd kicsuszott a számon istenem összefogom magam pisilni! a néni meghallotta és azt mondta elém áll és guggoljak le igy nem fognak meglátni,és pisiljek ugy mint a lányok!nemvolt választásom mertmár csorgott az alsomba igy is! kpkodtam és le guggoltam de ilyedtemben csak a nadrágot toltam le a gatyám fent marad és már zuhogott is az arany nedü!bele a hófehér kis gatyába! mikor észre vettem már majdnem sirtam ,de a néni is meglátta a bajt és azt mondta menjek az alagsorba hoz majd tiszta alsót+törülközőt!mkor vissza ért igazánn meg lepődtem,mert az alsó nem volt más mint egy csodálatos napsárga telesegges bugyi!azt mondta nyugodtan vegyem fel ugysem látja senki és száraz ami igaz is volt igy mentünk vissza a lakásba. a lány gyengéden a fülembe sugta tud mindent és ne szégyeljem magam mert rajta is sárga bugyikavan, de az övé tanga és tetszik neki hogy egyforma bugyink van!hajnalig még mulatoztunk mikor el indult az elsö busz!elköszöntm tőlük de a kapuban még inni kelett bucsu piát bár netettem volna mert a busz hátsorészében ugyelkapott a pisilhetnék hogy felhuztam a térdeim a mellkasom ig és már ömlött is apezsgő illatu láva!igy megint csak az alsom és a fenekemlett pisis!nagyon élvezetes volt nőibugyiban bepisilni! szivesen meg tenném veled is ha benne volnál!csabamurancsik@freemail.hu
Szevasztok!!! Hát megvolt a szuper nőnap! Volt 140 igen részeg nő!!! De bepisilést nem láttam. Bezzeg én qurván eláztam,ezuttal csak kivölröl azt hiszem,legalábis nem voltam pisis. De jól összetörtrem magam. 4 öltés a térdemben,2 a homlokomon. Hát igen ezt már el sem hiszem. Épp,hogy kibékültem itthon a multkori bepisilésünkért és most itt az ujjab. Hát nem éppen ez a szerencse időszakom. Na de nem bajj én úgyis csak egy pisis kis hülye vagyok!!! De nem akarok megválltozi. Jó lenne valakivel beszélgetni a bepisilésről. Lili már sajna vissza ment a koleszba. ő volt az eggyetlen akivel személyesen is beszéltem. Van kedve valakinek msn.ezni? Ha valakit érdekel irjatok és megadom Ha kell be is pisilek. Mindenkinek ott legyen pisis aholszereti? Szevasztok
Ez a Nőnap emlékezetes marad mármint a bepisilés szempontjából.
Egyébként szeretem tartogatni és az utolsó pillanatig élvezem az érzést de egyszer kétszer már sikerült szépen becsorgatni, többek között most is márc 8-án. Rengetegen jöttek az üzletbe. egymás után kötöttük a csokrokat reggeli ebéd elmaradt az egyik hölgy alkalmazott egyszer csak, nem bírom letette a csokrot amit éppen kötött és kiszaladt majd megkönnyebbülve felszabadultan folytatta a munkát. Én is éreztem már akkor hogy nem sokáig bírom tartogatni de én nem mentem el, bár a virágüzlet egyébként sem túlfűtött úgy 18-20 fok szokott lenni, nomeg állandóan a víz is jelen van ami csak fokozza az ingert. Én férfi létemre de a többi alkalmazott Hölgy is harisnyanadrágot viselünk, melegíti a derekat lábat, ez itt kellemes viselet és talán kevesebbet is kell kimenni, mert melegen tartja a vesét derekat stb, de azért már nekem sem az első eset hogy becsorgattam, többek között az idén is. Addig húztam halasztottam mig éreztem hogy már nedvesedik combomon a harisnya. Nem tudtam mit csinálni gyorsan egy vázát úgy fogtam meg hogy az jócskán rámlöttyent. Bár a pisilést nem tudtam utána már befejezni csodálatos érzés bepisiltem totál, csak annyi időm volt hogy farmert cseréljek, de a pisis cucctól csak este tudtam megszabadulni, de csodálatos érzés volt a lucskos harinaciban, fázni nem volt idő, nagy volt a hajtás, de kellemesen hűsített és estig még vagy háromszor rácsorgattam.
Örülök kérdésednek, ezek szerint Téged is érdekelnek ilyenkor a részletek. Én épp ilyen vagyok és a pisis események után elmélázok egy kicsit, és megpróbálom összerakni a részleteket. A következőkre emlékszem: a két nő csaknem pontosan ugyanannyi folyadékot ivott. - Reggel Bp-en egy- egy kávét, azután ebédkor 5dl- es üditőket, majd a "tanyán" is ugyanannyit, mert az ales egyforma poharakba tőltögetett nekik egyforma sebességgel, amit ők egyformán ittak is meg. A másik nő valóban nem pisilt be, ő egészen a kocsmáig "húzta", miután újabb fél óra elteltével elevickéltünk el odáig. Ott azonban első dolga volt, hogy felkeresse a wc-t.
Az ales jót mulatott azon, hogy az egyik "beosztottnak" pisis lett az egyenruhája, nekem azonban, mint "mezei" honvédnek természetesen semmiféle megjegyzéssel nem lett volna illő előrukkolnom a történtekkel kapcsolatban.
Újabb bepisilés nem történt, csak egyszer meg kellett még állni hazáig..
- Hogy miért csak egyikőjük pisilt be, mikor az elfogyasztott folyadék mennyisége azonos volt? - Talán, mert nem azonos gyorsasággal választotta ki a veséjük a vizeletet, ugyanis ennek sebessége nemcsak az ivástól, hanem pl. idegi hatásoktól is függ.
Sokkal valószínűbb azonban ennél az, hogy inkább kettejük hólyagkapacitása volt különböző, ugyanis e téren óriási egyéni eltérések léteznek ám ..!
- És akkor helyben vagyunk. - Ugyanis a bepisilésen, pisilésen stb. kívül másik nagy perverzióm, hogy kifürkésszem vajon mekkora is egy adott nő hólyagkapacitása, -azaz- , hogy mennyit is tud pisilni. Ha sikerül ezt megtudnom egy adott nőről, repűlni tudnék a boldogságtól. (Mint egy Peelóta.)
- Hogy nem vagyok normális...? - Hát persze, hogy nem!
De vannak rajtam kívül mások is, akiket a perverziónak eme "alfaja" érdekel.
(Aki kiváncsi erre, üsse be pl. ,hogy: mister poll bladder capacity over 2000ml, és vszeg. megjelenik az az oldal, ahol mindenki regisztráció nélkül megadhatja, hogy a saját hólyagkapacitása milyen tartományba esik. Eddig kb. 1600 fiú, és 500 lány adta meg.. Folyik a nemek harca: Az egészen kis hólyagúaknál, -250ml- alatt a lányok sokkal többen vannak, tehát vesztésre állnak. Ellenben a 2000ml-nél is többet pisilni tudók kategóriájában éppen, hogy a lányok állnak nyerésre, mert 23%-uk képes erre, míg a fiúknál az arány jóval kissebb. Vannak érdekes cikkek is pl. Trina elmeséli, hogyan "fejlődött fel" 4 év alatt 550-ről 1450 ml-re, stb.
Még elmondom, hogy a saját rekordom 1680 ml, Viki legjobbja pont 1500 ml volt, egy 21 éves lány 630 ml-t produkált, és egy 39 éves szingli doktornő -akivel leveleztem- 780 ml-t tudott pisilni.)
- Bocsi attól, akit ez nem annyira érdekel, és lehet, hogy inkább nyitok a "pisiméricskélésről "egy új topicot.
- Aki pedig úgy dönt, hogy -egy élete, egy halála, - kiváncsiságból csak megméri, -ne felejtsen el beszámolni az eredményről, akár fiú, akár lány.....
( Legalább tisztában leszel vele, hogy olykor- olykor ha bepisilsz, mennyi megy a nadrágba. ? Nemde?)
Peelóta, szerinted ez a dolog mennyire ciki? - És szóljon hozzá bárki..! - Ez a perverzió, ez már nagyon gáz... !? Ugye?
- Ugye? - Mert mi mást lehet mondani arra, ha egy katonanőnek kicsit pisis lesz a katona nadrágja?
- Bizony pisis lett, én láttam mindent! Két település között történt az országúton este, erős hóesésben. Négyen utaztunk az autóban. Én, -mint sorkatona- voltam a sofőr, és egy alezredest valamint két kb. főhadnagy nőt szállitottam vidékre. A szolgálati ügyük végeztével, hazaindulás előtt az ales azt javasolta a hőlgyeknek, hogy térjenek be röpke villámlátogatásra az ő egyik közeli hétvégi vityillójába.
A házban majd' meg lehetett fagyni, ezért begyújtott a tűzhelybe, a nőket pedig sőrrel, borral kinálta. A villámlátogatásból 2 óra lett. Ők mindhárman beszívtak kissé. A házban a hideg miatt el volt zárva a víz, igy a wc-t nem lehetett használni. Indulás előtt az ales még kiment pisálni a kerti budi környékére. Követték volna a példáját a nők is, ám a budi sőtétje, meg a pókok miatt inkább elálltak a dolgtól. Az egyik nő, -akinek már nagyon kellett,- meg is jegyezte, hogy jó lesz indulni, hogy elérjünk a szomszéd városig, ahol útba esik egy kocsma... Mikor elindultunk hirtelen havazni kezdett, erős szél támadt, a mezőről a hófúvás az országútra hordta a havat. Előbb 60- ra lassultunk, majd 40-re, végül az előttünk haladók már majdnem megálltak. Előzni nem lehetett, mert szembe is jöttek, meg csúszott minden...
Fél óra után a sürgetőbb helyzetben levő nő mondta, hogy akkor álljunk inkább meg.. Igen ám, de hol..? - Mert az út szélén végig fél méteres hófal volt a régebben félretolt hó miatt. Az út közepén meg mégsem állhatunk meg... A nő mondogatni kezdte, hogy akkor baj lesz... ....nem bírja már, valahol álljunk meg!
Öt perc múlva végre feltünt egy bekötőút és ő kiabálta, hogy: - itt, itt, állj, állj!
Félig az árokba csúsztunk. Az ő oldalán nem nyilt az ajtó a hótorlasz miatt, ezért kérte a kolléganőjét, hogy úgorjon ki azonnal. Ott meg a teherautók jöttek közel, úgyhogy, nem mert kiszállni. - Igyekezz, csúrgok már! - nyafogta. Majd végül csak kijutottak, a nő azonnal kezdte letólni a nadrágját, közben még lépegetett 3-at, 4-et, ezután leguggolt és pisilni kezdett. A helyezkedésre már nem volt idő, igy a rálátás tőkéletes volt, és a közlekedők sem maradtak le semmiről. Miközben guggolva pisilt, még próbált kicsit kijjebb csoszogni, hogy legalább némileg fedezve legyen az autó által.
Mikor visszaért, a nadrágja a sliccnél és a száraknál pisis volt. Ő erre azt mondta, hogy az odébbcsoszogás közben lett olyan. Szerintem viszont már a kiszállás alatt kezdett el becsurogni....
De hát istenem! Egy kis folt .. . az katonadolog!
Ez az egész olyan izgi volt nekem.....
(Jobb, mint a laktanyában fogkefével wc-t pucolni. Nemde?)
- Ajánlom figyelmedbe a könyvesboltokat... Akár órákat tölthetsz ott, böngészheted a könyveket, művelődhetsz, még a repülési ismereteidet is mélyítheted! Közben pedig lépten- nyomon lányokba botlasz. Ha pedig nagy a gáz, még mindig bemenekülhetsz szégyenszemre a vásárlói wc-be. (legalábbis pl: a Rákóczi úti 2 boltban vagy a könyvpalotában stb.)
Mikor néha könyvesboltba megyek össze szoktam kötni a kellemeset a hasznossal: jól feltankolva megyek be, mikor pedig már nagyon kell, nyugalmat erőltetek magamra, sorra veszem le egymás után a könyveket és böngészgetem, mint aki ráér és köszöni, jól van... Esetleg odaülök az olvasóasztalhoz egy nő mellé, ha egyedül van, és kiváncsian lapozgatok, miközben szoritgatom addig, mig végül apránként be-becsurog a pisi. Vagy a végső pillanatokban megyek oda az eladónőhöz, hogy XY könyv van-e, és merre találom? Úgy fél óráig csúrgatgatok be, mikor pedig eléggé kezd látszani a folt, végül a wc-ben kötök ki, mert......
.....Mert egy GYÁVA KUKAC vagyok!!!!
Csak egyszer pisiltem be igazán... ....Vikivel a ligetben.
(Annek a sztorinak a befejezésével még adós vagyok. Majd legközelebb....)
Ez nem magyarázza,hogy elmenekültem! A mostni állást tekintve már be is kakáltunk. Tom,hogy ez nem sok mindenkit izgat a fórumon de minket most igen. Én többé illyet nem csinálok!!! (Már mint a bekakit) Lili oly sebeszhetönek érzett mikor össze csináltuk magunkat. Lehet,hogy ez betegség? DE kössz a jótanácsot aki igaz barát ollyanak fogad el amillyen vagyok. Persze ez a titok a spanok előtt 7pecsétes titok marad!!!!