Ja ajándékot nem hozott neki, se virágot, se egy csokit, semmit, de majd biztos mondja, hogy tul. azt az ajándékot, amit én tőlem kapott azt tőle kapta. :)) Persze ki sem jött volna egy havi tartásdíjból, de mindegy.
Exnek hétfőn írtam egy újabb sms-t a nyárral kapcsolatban, továbbra sem válaszol. Kedvem lenne tényleg a bírósági papírban meghatározott két héten kirakni a házuk elé a gyerekeket, mert ez már a pofátlanság csúcsa, csak nem akarom a gyerekeket szívatni.
De a lányom németre akar járni, meg közösségi szolgálat, a fiúk is szeretnének haverozni, szeretnénk pár napra elutazni, szabadságom le kéne adni, pasival is mennénk kettesben is, de hát olyan nincsen, hogy nekünk van életünk, meg munkám, meg ilyenek.
Megvolt a ballagás, aranyosak voltak, elbúcsúztak, minden sikerült, még az ajándéknak is örült. Apja eljött, aminek örültem, bár a gyerek azért picikét csalódott volt, hogy a végét nem várta meg.
Mondjuk jellemző módon ex nekem nem köszönt, csak a gyereknek, pedig én köszöntem neki. Brutál sokat hízott, rettenetesen néz ki. (Már régen nem láttam ilyen közelről.)
Nem értem, hogy miért marad amúgy ez a fajta magyar szokás, hogy kivezényeljük a felsősöket oda a ballagásra álldogálni, mivel két részletben volt a ballagás, ezért a felsősök is felezve voltak, de így is legalább 15-en lettek rosszul, pedig ma még annyira meleg sem volt, főleg reggel 9-kor. Nem tudom mire jó ez, de tényleg.
Már az eső félidőben idegállapotba jöttem. 4 perc alatt 3 csúnya fölrugást csinált az ellen, utána a negyedik durvaságnál került csak elő a sárga... 2 feka portugál meg tucatszor szimulált, megszopatták a török bírót! Nem érdemltek győzelmet a gecik!!!!!!!!