Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
A Muscat Novoshatinszkij és az Effekt nem ugyanaz? Halhólyag fajtához hogy lehet hozzájutni?Hol lehet beszerezni?Már többen kérdezték tőlem. A képen melyik fajták láthatók?
Nálunk az aggatással sokszor akár húsvétig is eltartható fajták (ha nem fogynának el addig):
- Rosa menna di vacca (Piros kecskecsöcsű)
- Ruby King seedless
- Nimrang
- Halhólyag
Ezek a fajták jó savakkal rendelkeznek, késői érésűek, és rostosak a bogyók. Ha nem penészesednek meg, illetve szüret előtti időszakban voltak Botrytis ellen permetezve (és attól függetlenül sem volt rothadás), akkor sokáig eltarthatók.
A terméskorlátozás fontos lehet a Conegliano esetében is, de sajnos a fürtritkítás még tömöttebb fürtöket eredményezhet a legtöbb fajta esetében (részben az átlagos bogyóméret növekedése miatt).
Nem várok sokat a fajtától, a 90-es években még érdekesnek tűnt, de így, közel 20 év távlatából már máshogy nézek rá... A két tőkét csak emlékből tartottam meg, illetve jól használható érésidő referenciának az új hibridek értékelése során (ez a referencia régebben a Csabagyöngye fajta volt).
A helyébe léptek olyan fajták, mint pl. a Muscat novosatinszkij, vagy az Effekt (Kinelszkij rannüj), amelyek 8-10 g bogyómérettel, kék nagyon korai fajták, és finom muskotályos ízűek.
Mellesleg jellemző a hazai nézőpontra, hogy a Conegliano idén kapott állami minősítést, de kérdem én hogy minek, hiszen senki nem fog belőle nagy, üzemi felületeket telepíteni. Megkérdezhetjük az 5-10 ha feletti csemegeszőlő termelőket, most mennyi Coneglianot fog telepíteni? Pedig az állami minősítés, az engedélyezett fajták pont ezt kellene, hogy szolgálják...
A szőlő aggatásával kapcsolatban kérdezlek, hogy milyen fajtákat tartasz erre alkalmasnak?
Én minden évben aggatok, de igazából csak a Moldova, Afus Ali és az Itália fajták váltak be. Próbálkoztam a Teréz, Pölöskei, Attila stb. fajtákkal, de még a decembert sem vészelték át, igaz, nincs tökéletes helyem hozzá. Nyilván a legkésőbben érők jöhetnek szóba.
Köszönöm a dicséretet,meglátod a tied is jó lesz. Az a tapasztalatom vele hogy évről évre nagyobbak a fürtök és a bogyók,a Júliusi érés pedig garantált.Nekem nyolc vesszőn hét fürt van és hatalmas lombozat.Jövőre megpróbálom a fürtritkítást mert némelyik fürt nagyon tömött.Lehet ettől még nagyobb bogyók is lesznek,és még valamivel korábban is érhet.
Nálam a korai fajták közül a Vosztorg az nagyon szép,semmilyen betegség nem támadta meg,pedig nincs elkényeztetve,én ajánlani tudom mindenkinek,a többi fajtán ott már vannak gubancok még a rezisztensként vásárolt fajtákon is
Ebben az állapotban nem egyszerű megmondani, a legjobb, ha 20-50cm-s hajtásnál lefényképezed a vitorlát, leveleket, fonákjukat, majd később, 1m-es körül az idősebb leveleket, mert néha csak akkor veszi fel a fajtára jellemző formákat teljesen. Aztán meg a fürtöt esetleg még borsónyi állapotban, meg persze éréskor. A fürtnek sokszor a bogyómérete is árulkodó lehet. Aztán ha itt nem tudják megmondani, bújod a könyveket.
Az első két képen lévő fürt engem olyan Zalagyöngyére emlékeztet, amit októberig a tőkén hagytak (aug.vége, szept. eleji érésű) - az szokott így kinézni.
Igen, ezekkel a főbb megállapításokkal egyetérthetünk, ez biztos. Én kb. 20 éve kóstolom, mindig teljes érésben, sokáig a konyhakertben is volt, de van pár dolog, amit negatívumaként lehet megemlíteni (hogy ne csak jó dolgokat mondjuk róla) :)
Tényleg alkalmas aggatáshoz, a késői érés miatt nálunk sokszor áprilisig megmaradt, összetöppedve.
Azonban nem homogén a fürtje, jellemző rá, hogy több bogyó inkább leveses lesz és nem húsos, amelyek az erős héj fogságában erjedésnek indulhatnak (esetes vagy alkoholos), és csak akkor jön rá az ember melyik volt ilyen bogyó, amikor beleharapott :)
Ez a tárolása során is probléma lehet, mivel ezek a bogyók, a héj gyengülése után szétfolynak, ráfolynak a többi egészséges bogyóra, amelyek ezért bepenészesedhetnek.
A Moldovával kapcsolatban csak ennyi negatív élményre emlékszek, persze örülhetnénk neki, ha minden fajtának csak ennyi baja lenne :)
Gratulálok a Coneglianodhoz, nagyon szép, és tényleg nagyon előre van. Nekem csak két tőkém van, de az enyhe túlterheltség miatt csak most kezd színesedni egy-két bogyó, és sokkal kisebbek a bogyói a tiédhez hasonlítva.
Nekem is van Moldovám, három tőke, kb. tíz éve. Két oltvány és egy oltás. Szerintem kijelenthető, hogy rezisztens fajta. Rezisztencián én azt értem, hogy ellenálló a három alapbetegséggel szemben és kevés számú de jól időzített permetezéssel megvédhető, nem pedig azt, hogy a gombák egyáltalán nem bírnak vele, semmilyen körülmények között. Egyszer már feltettem ezt a videót, most csak a linket szúrom be. Javaslom ezt a fajtát mindenkinek, nálam nagyon bejött.
Nem akarlak elkeseríteni de mint a képeid is bizonyítják ,a rezisztens szőlő csak illúzió.Ha jön egy fertőzési hullám mindent visz,ezt kell megelőzni permetezéssel,nem pedig utána kapkodni,HÁT EZT ÉN NEM GONDOLTAM.
Én általában ha hátramegyek a szőlősbe ,amit szinte minden másnap megteszek, a kezembe van egy 2 literes permetező ,és ha egy kis gyanús jelet látok fújok,lehetőleg mindég más keverékkel.
Legyen ez kabóca, mezei poloska ,vagy a fürtön bármilyen gyanús jel.A nagyobb teljes állományra kiterjedö permetezést ,így sokkal ritkábban kell alkalmaznom.
Jó kis fajta a Moldova,de permetezés nélkül nem lehet hagyni,pláne olyan területen mint nálunk ahol ameddig a szem ellát és még azon túl is csak szőlő van.Tegyél úgy mint én bizonyos fajtákat csak egyszer kis bogyós állapotban permetezek de permetezés nélkül egyet sem hagyok.Lassan beérnek a korai fajták is úgy néz ki idén a Coneglianom beelőzheti a Csabagyöngyét nagyon gyorsan kékül,persze a tavaszi fagy hatása benne lehet a dologban!Leszedtem a legkékebb szemet megkóstoltam alakul, úgy gondolom jövő hétvégén eszünk!
Azért nem szabad ráhúznunk a Moldovára a vizeslepedőt, mert jó fajta, sajnos a fertőzési időszakban épp olyan fejlettségi stádiumban voltak a leveli, amikor a legfogékonyabbak. Ennek ellenére meglepett :)
A kis 30 cm-es Moldovám szegény nálam is tiszta sárga, peronoszpórás, eddig bizonytalan voltam, hogy nem is jó oltványt küldtek talán, de ezek szerint tényleg nem rezisztens rá. Egyébként a Bolgár Rezin is megjelent, de kevésbé. A Bianca, az Orion és a Palatina viszont szép.
Igen nálam is van a Fanny fajtánál a bogyókon elszórtan szürkefoltosság,valszeg lisztharmat lehet, a levélzeten is vannak elszórtan sárga foltok,nálam azért lehet mert nem volt fürtritkítás,csak a lombozatot ritkítottam meg hogy szellősebb legyen,jó sok fürt van rajta,később lehet 1-2héten belül leszedem azokat amelyek gyengébben fejlődnek,de mind egyformán szép fürt,és sajnálnám leszedni,pedig muszáj lesz.Nicolas úr fajtái közül a leírások alapján nem nagyon lehet mellényúlni,ez az állításom megcáfolható mert nincs saját tapasztalatom még a fajtáit illetően,a kínálatából a fekete párduc,és a lila köd fajtái megvan,jövőre már mutatja magát gondolom,szépen fejlődnek.Üdv.
Kb. 2 hete magam is akartam írni, hogy akkor most hogy is van a Moldova rezisztenciája, mert nekem is úgy ajánlották, hogy a 3 gombabetegségre egyáltalán nem fogékony...
Ennek ellenére úgy megtámadta a peronoszpóra, hogy az valami hihetetlen, pedig a kondíció is jó, nincs egyáltalán túlterhelve, szellős a lombfal, meg permetezve is volt virágzás környékén felszívódó szerrel...
Más fajták, amelyeknél készültem peronoszpórára, pedig úgy átvészelték, hogy 1-1 levélen megjelent 1-2 telep és kész...
Kedves Fórumtagok! "Szőlőszem" felhasználónevű szőlésztársuk révén találtam erre a csoportra. Tavaly költöztünk első házunkba, ahol 20-25 tő szőlőt örököltünk, legalább 7 fajta, de van ami még nem termett. Saját kertemben szeretnék bioművelést folytatni, ezért megpróbáltam beazonosítani a meglévő fajtákat (ehhez szeretnék még segítséget kérni) és egyúttal beszerezni a leginkább rezisztens fajtákból is (Palatina, Vénusz, Moldova, Bolgár rezi, Suvenir, Orion, Bianca, Nero, Fanny, Kurucvér). Szembesülve a beszerzési nehézségekkel (főleg oltóvesszőt kerestem és nem oltványt, hiszen újabbak már nem férnek el), létrehoztam egy rezisztens szőlő- és gyümölcsfa csere csoportot a facebookon, akit esetleg érdekel itt látható ( https://www.facebook.com/groups/877712652311791/1048482858568102/?notif_t=like¬if_id=1468303570746349 ) Az első bejegyzés rögtön Mucsi Ferenc honlapjáról szól, amit most találtam meg :)
Szívesen bővíteném még a fajtalistámat, ahogy az új kis oltványaim nőnek, illetve a lenti képeken látható, "örökölt" fajtákból szívesen cserélek (koratavasszal, Budapesti átadással v posta) rezisztens fajtákra, ha valaki szívesen vesz benne részt.
Itt tehát csatolnék néhány kitalálandó szőlőt, örömmel veszem a segítséget (akár emailben is: anyofa@vipmail.hu) A képelnevezésekkor szerepelnek tippelt fajtanevek, de nagyon bizonytalanok, a két lila: Othello és Izabella talán jó, és a termés nélküli a kis Palatinám.
Köszönöm,csütörtökre megint brutál zivatarokat mond az előrejelzés,hogy védekeztek a szőlőskertben a jég ellen?én arra gondoltam hogy a fürtzónában1m kb. húzok elé necchálót amit a Fórumtársaknál láttam nap ellen használtok,hatékony jég ellen vagy valami más megoldást tudtok?
Nem is tudtam, hogy a nemesítőnek van saját weboldala, gondolom nem rég óta...Köszönöm az információt!
A két legjobb fajtája (szerintem) a Valek és a Smaragd. A Valek bőtermőségét és peronoszpóra ellenállóképességét ki kell emelni, idén a között a 4 fajta között volt az 50-ből, amelyek tünetmentesek voltak peronoszpóra elleni permetezés nélkül. Jobb a rezisztenciája, mint a Moldovának.
Nagyon köszönöm az észrevételt mindazoknak akik próbálkoztak megfejteni a probléma okát.
A szóban forgó oltványt sok évvel ezelőtt kaptam egy ismerősömtől, így az eredetét kideríteni már nem nagyon lehet. Ezzel a tőkével nem kísérletezek hanem valószínűleg valóban beszerzem egy bizonyítottan jól termékenyülő tőke vesszőjét.
Kedves Falusi!Szerintem ne kísérletezz,mert rossz klónt kaptál.A Néro fajta nem termékenyül rosszabbul mint a többi fajta.Amikor nemesítették(1965),saját gyökerén válogatták,szelektálták a fajtát,és nem alanyon próbálták ki.Az alanynak-szerintem-kevés köze van a virágzat leszáradásához,vagy "elrúgáshoz". Az igaz,hogy minden alany,legyen az nemes-amibe oltasz-,vagy tényleges alany némiképp befolyásolja a fajta növekedési erényét,érési idejét,szárazság tűrését,sőt bogyó színét,formáját stb,de nem ilyen irányban,és mértékben.
Itt a fórumban sok olyan fórumtárs van,akinek nincs ilyen problémája a fajtával kapcsolatban,kérj tőlük "jó" Nérót.
Bár csak tudnám a választ akkor minden megoldódna de sajnos nem sok ötletem van.Ha nálam lett volna ilyen biztos neki álltam volna kísérletezgetni mert nem hagyott volna nyugodni a probléma.Azért gondolok alany problémára mert a saját csemegésemben azt látom hogy az SO4 alanyon lévő fürtök mindig tömöttebbek és jobban termékenyülnek mint a többi.Nálam pl. volt 5BB alanyon csemegém egyáltalán nem működött,a harmadik évben sem tudta elérni az alsó drótot(85 cm) ezért kiszedtem barátomnál lett elültetve ahol első évben már több méteres hajtást produkált! A másodterméssel lehet azért nincs baj mert jóval kevésbé veszi igénybe a tőkét mint fővirágzásban amikor tele vannak fürtökkel a tőkék.Ez is csak egy ötlet a sok közül,és lehet hogy hülyeség,de valóban jó lenne megfejteni ezt a kérdést.
Néronál ez a fürtszáradás hasonló probléma lehet mint az Évánál a terem nem terem kérdés csak más jellegü.Minden ismerősömet végig kérdeztem,de senki nem találkozott evvel a problémával! Munkatársamnál 300 tö Néroblo egy sem ilyen pedig egy sem oltvány mind tőlünk vitt vesszőből lett telepítve.Egyre jobban hajlok afelé hogy nem mindegy milyen alanyra van oltva!