Annyi változás történt azóta, hogy a Zaragozától elvették a szabadkártyát és mivel az öt spanyol csapat közül a legrosszabb eredménnyel (idén 13. hely) vannak a mezőnyben, ezért selejtezniük kell a csoportkörbe jutásért. A FALCO kalapbesorolása viszont szerintem egyenlőre maradni fog, mert nem tudom elképzelni, hogy az Unicaja Malaga csapatát ne sorolnák majd be legalább a 2. kalapba. A Dijon időközben már az elődöntőben van és várja a Monaco-JL Bourg mérkőzés győztesét. Ha a Dijon végül befutna, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy előrejöjjünk a 4. kalapba. A románoknál végül az erdélyi csapatok döntőjét a Kolozsvár nyerte 3:2-re a Nagyvárad ellen...Pikáns lehetne egy kolozsvári utazás is, de ehhez nekik be kellene jutnia először a csoportkörbe. Elvileg nagy harc várható a csoportkörbe jutásért, mivel 8 helyért fog 32 csapat meccselni. Igen elképzelhető ismét egy Besiktas, PAOK, Brindisi ellenfél is. Ha lehetne kívánni, akkor én mindenképpen elkerülném a Novgorodot, messze van, szurkolói szempontból nem jó. Én idén elkerülném a Zaragozát is, mivel az elmúlt két idényben mindkétszer játszottunk velük, ráadásul az idei hazain ugye el is kaptuk őket, ami az idény nemzetközi csúcsmeccse volt. Ha már spanyolok, akkor a Tenerife mérkőzéseknek nagyon örülnék. Ami viszont nagyon jó lehetne, ha az utazás rendben van, akkor egy Nymburk, aki Prágában játssza a hazai mérkőzéseit, vagy egy speciális bosnyák túra lehetne egy Igokea elleni mérkőzés is, vagy ha már olasz csapat, akkor egy Treviso elleni mérkőzés lenne még pikáns. Aztán persze a Korac kupamúlt miatt érdekes lehetne a Besiktas, Oostende páros, akik elméletileg szembejöhetnek...Meglátjuk hamarosan, addig filozófálhatunk kik lennének a legjobb csoportellenfelek.
Hooker aláírt a Bundesliga alapszakasz győztes Ludwigsburgba és Serie A-s csapatnál is képben volt. Nagyon komoly szezont futott: 14 pont, 3 lepattanó, 5 assziszt átlag
Én leginkább arra vagyok kiváncsi, hogy Milos milyen szisztémában fog dolgozni a csapattal. Abszolút nem lepődnék meg ha a Gasper fele defense first, kontrollált, magas játékosokat is bőségesen bevonva a játékba a festékből, bonyolultabb figurák helyett egy kötetlenebb, gyorsabb, alapjatekokbol egyéni kvalitásra alapozó játékunk lenne a domináns egy picit lágyabb védekezéssel.
Bár nem emlekszek pontosan, de talán Konakov magát inkább támadó mint védekező szellemű edzőnek tartja. Érdekes lesz, hogy milyen változások lépnek majd életbe a játékunkban. Nagyon kiváncsi vagyok.
A BL szereplesünk ha tényleg így lesz, akkor én nagyon örülök, bár ennek sajnos az ára valószínűleg az is volt, hogy bele mentünk a Novgorod elleni halasztásba.
Sziasztok! Van egy fantasztikusan jó hírem. A FALCO az új szezonban is biztosan csoportkörös lesz a BL-ben!
A wikipédián már fenn van, hogy idén 24 csapat helye automatikus a csoportkörben. Köztük ott van a FALCO is természetesen. A 24 csapat csoportkörös helye számomra már biztosnak tűnik. Érdekesség, hogy a Zaragoza csak szabadkártyával indulhat. A fennmaradó 8 csoportkörös helyért összesen 32 csapat fog vetélkedni. Egy része az indulóknak már adott. Érdekesség, hogy a lengyeleknek idén nem lesz automatikus csoportkörös indulójuk.
Megnéztem a kiemelési listát. Az én számításaim szerint idén is az 5. kalapból fognak bennünket kiemelni. Tavaly 17 pontunk volt, viszont idén már 31 pontunk van. Összesen az utolsó három idény számít, ami alapján a csapatok pontot kaphatnak. Nálam a kalapok jelenleg így néznek ki:
Pot 1: Tenerife 133, AEK Athén 117, San Pablo Burgos 109, Nizhny Novgorod 101
Pot 2: Zaragoza 99, ERA Nymburk 99, Brose Bamberg 94, Strasbourg 80
Pot 4: Besiktas 52, Pinar Karsiyaka 51, Happy Casa Brindisi 46, PAOK Szaloniki 43
Pot 5: FALCO-Vulcano Energia KC Szombathely 31, VEF Riga 29, Igokea 28, TOFAS Bursa 28
Pot 6: Baxi Manresa 19, ..............
Többi kalapba 7. és 8. a selejtezőből érkező 8 csapat jön be, valamint a Darüssafaka Tekfen 8, Lavrio jön. Kérdés, hogy az Unicaja Malaga, aki a EuroCup sorozattól csábítottak el és ott tavaly papíron a 2. legerősebb csapatnak számított 111 ponttal hol fogják kiemelni. Egy szónak is száz a vége, bármi történjen is a FALCO 5. kalapos besorolását semmi nem veszélyezteti.
Kérdés, hogy a Dijon végül miként végez a francia bajnokságban, jelenleg a rájátszásnak az első helyről fut neki. Ha esetleg megnyernék a francia bajnokságot, akkor elképzelhető, hogy ők Euro Ligában indulnak és akkor helyettük másik francia induló jöhet. Szerintem a Dijonnak kizárólag bajnokság nyerés esetén jöhet szóba a EuroLiga egyébként maradnak a BL-ben. Azonban a Dijon bajnokság nyerése esetén még az is benne van a pakliban, hogy egy helyet előrelépünk a kiemelési rangsorba, s a 4. kalapból húznak ki bennünket. A francia csapatok közül még a Nanterre áll előttünk a BL rangsorban 35 ponttal, de ők az elmúlt két idényben nem a BL-ben, hanem az EuroCup-ban játszottak, a többi francia csapat nem lehet előttünk kiemelt.
Az Igokea nincsen kiemelve tehát neki selejtezni kell, de ha sikerrel jár, akkor feltehetően ő is 5. kalapos csapat lesznek. Ebből az következik, hogy a jelenlegi állás szerint a VEF Riga, a TOFAS Bursa nem lehet ellenfél. Egy hónap múlva már okosabbak leszünk az biztos. Hajrá FALCO, hajrá Szombathely!
Ahogy hallani sajnos elég nagy családi problémája van! A FALCO történetének legnagyobb edzője! Reméljük már késziti a város a DISZPOLGÁRI cim előterjesztését! Köszönünk mindent Gasper és előre a következő sikeres évekért!!!
Amikor elkezdtem írni, még nem volt kinn ez a levél. Gaspernek a legmélyebb tisztelet jár! A Falco történelemkönyvében nagyon-nagyon előkelő helyet harcolt ki magának ebben a három évben, nagyon sokat köszönhetünk neki. Nála jobb szakmai háttérembert nem tudok elképzelni...
Már nagyon régóta fel-felröppent ez a szurkolók közt, hogy “ha egyszer Gasper megy, akkor Milos veszi át a csapatot”. Én ebben nem nagyon hittem, elsőre (és másodikra is) elég meredek, hogy egy bajnokcsapatot megkap a nullkilométeres másodedző. Nem egy szokványos sztori. Én azt hittem, hogy elmegy valami középcsapatba 1-2 évre, és onnan visszajön hozzánk. Nem így lett...
Összességében én mégis bizakodó vagyok! Nyilván van a kinevezésében némi kockázat, de egyrészt Gasper ott lesz a háttérben, ami sokat jelenthet, másrészt biztos, hogy nem véletlen az, amennyit Gyuri bácsi és Okorn emlegette az ő hozzáadott értékét az elmúlt években. Egy felkészült, nagyon szimpatikus és végtelenül lojális szakember, aki másodedzőként remekül megértette magát a játékosokkal, reméljük vezetőedzőként sem lesz másként!
Fiba Bajnokok Ligája június 25-re írja az induló csapatok kihirdetését, jó volna csoportkörből indulni!
Hú.. nem semmi ez a levél.. Nekem eléggé betalált. Nagyon köszönöm, hogy leírta! Bár nagyon bíztam benne, hogy marad, de annak örülök, hogy ha nem is vezetőedzőként, de nem távolodik el a klubtól.. Már sárga-fekete a szíve.. :) Bár nem tudom mi a családi probléma, de kívánok neki, hogy megoldódjon..
En ugy tudom volt rola szo amikor meg a Kovacs volt az edzo mert nem akart vele dolgozni. Aztan kozben edzovaltas lett es most nem tudom hogy all az ugy.
Érdekes fejlemény. Így végülis mindenkinek igaza lett. Akik azt gondolták, hogy marad Gasper, és azoknak is, akik azt gondolták, hogy távozik. Bízom benn, hogy beválik ez az új felállás. Az mindenképp megnyugtató, hogy Okorn továbbra is segíti Milos munkáját.
Én úgy hallottam, hogy Somogyi jön, erről nincs valakinek valami infója esetleg megbízhatóbb forrásból?, csak mert ha van alapja akkor az U23-as szabálynak egész elfogadható játékosokkal rendelkeznénk(Somogyi, Kovács, Dancsecs). Nem mellesleg Somogyit simán be lehetne vetni a BL-be is, ezzel bővülnének a rotációs lehetőségeink.
Somogyinak élő szerződése van, Kerpel leigazolasa nekik is azért volt prioritás, mivel az egész szezonban pályán kell lenni egy fiatalnak az első félidőben, szóval így van már két minőségi emberük is, ezen felül valószínűleg ok többet is fogjak őket használni.
Aztan persze ki tudja, lehet megkerestük, de én nem tudok róla semmit.
Ha szerencsénk van, akkor megtaláljuk benne Szrecsko kitünő pedagógiai érzékét (ez szerintem meg van benne látottak alapján), és Okorn magasan kvalifikált szakmai tudását.
Ha ez a kettő klappol, akkor egy főnyereményt húztunk elő a tarsolyból.
Persze puding próbája az evés.
Falco Man: Somogyit azért kérdeztem, mert ezt (is) hallani, a Deac igazolása pedig még egyértelműbbé teszi.
Én örülnék neki, egy olyan fiatal, akivel nem lennénk mínuszban BL meccsen sem, bátran be merném tenni.
Elsőre bennem nagyon vegyes érzések vannak. Konakov bizonyítottan ért a szakmához, de nem feltétlenül az lesz jó vezetőedző aki jó másodedző. Az új felállást sem annyira értem, új edzőt és régit is fizetünk? Elsőre érdekes, de reméljük bejön.
Én örülök, hogy egy olyan edző veszi át a csapat irányitását aki 4 éve velünk van. Ez hatalmas előny a játékosoknak és a vezetőségnek is. Mi szurkolók pedig szeretjük, sokat tett ő is a sikeres szereplésünkért. Megérdemli, hogy megkapja a bizalmat és a lehetőséget és a legjobb helyen kezdi meg a vezetőiedzői pályafutását. Gásper biztos nagyon sokat tud majd segiteni tanácsokkal neki. A szakmai stábunk erős lesz már csak játékosokat kell igazolnunk.
Kockázat benne van, ha vissza emlékszel én is írtam, hogy nem örülnek ha Konakov egyszerre nálunk lenne vezetőedző, de így, hogy Gasper gyakorlatilag a napi feladatokon kívül marad a csapatnál, bármikor számíthat Milos a segítségére, tanácsára, abszolút ott lesz mellette és az új masodedzo is így én nem aggódok.
Legios választásban is nagy szerepe lesz majd Okornnak, szóval ez így egy jo megoldás. Én bizakodó vagyok.
Igazolasok kapcsán július közepe előtt nem hiszem, hogy lesznek hírek, várjuk Beni és Szili döntését.
Én hangoztattam régebben is, jó,hogy Gasper marad, de nem ő fog meccselni ,és reagálni az ellenfél húzásaira. Nálam Gasper egy magasabb szint, és nem szeretném úgy járjunk mint a Körmend, ahol Ziga össze vissza cserélt, azt sem tudta mit akart játszatni, stb.
Én magam részéről megadom az esélyt Konakovnak,megérdemli a lehetőségét, de némi félsz van bennem sajnos.
A lehető legjobb döntés született a körülményekhez képest, Gasper nem akart elszakadni a csapattól, de a vezetőedzoi feladatokat már nem tudta vállalni.
Milos a legjobb környezetBen, Gasperrel a háta mögött és az új masodedzovel nem kell egyszerre bele ugrania a mely vízbe.
Ugyanígy éreztem Zoli esetben is, mikor sikerült neki a külföldi szerződés. Bárcsak minden évben lenne olyan magyar teljesítmény, hogy folyamatosan tudjanak kulfoldre igazolni a játékosaink.
Nem is bonyolult. Ha esetleg nem maradnak, akkor büszkének kell lennünk, hogy egy teljesen hazai nevelésű játékos, aki csapatkapitány volt, a klub rangletrajan egyre előrébb jutva nemzetközi szintű játékos lett, míg Benke esetében nalunk teljesedett ki egy külföldi kalandra. Nyilván nagyon fognak hiányozni, de én inkább azon az elven vagyok, hogy a Falco által jutottak el erre a szintre.
Gasper és Milos is maradni fog, nem kell aggodni. Meg fogjak oldani a pótlásújat, ha úgy alakul.