Egyre elterjedtebbé válnak a zárt égésterű kazánok körében a kondenzációs elven működő berendezések, ami számos kérdést vet fel egyrészről a 100% feletti hatásfokról, másrészről a hozzá tartozó legoptimálisabb rendszer tervezéséről, kiépítéséről, beállításáról…
Ezúton megkérek minden látogatót, hogy kerüljék a direkt vagy indirekt reklámozást – különös tekintettel gondolok itt forgalmazókra, kivitelezőkre.
Összegyűjtöttük a leghasznosabb információkat egy kondis oldalon. http://statisztikus.hu/kondis/
Én inkább a memóriának nevezem, legyen az ROM vagy EPROM. A RAM ugye felejt :) . Az "agy".., nekem valami magasabb rendű. -kivéve a "kerékagy" :). Ezeknek a bináris kacatoknak az utasításvégrehajtóját ha megszemélyesíteni szeretném inkább professzornak említem. Azok között is van előre definiált algoritmus szerint múködő egyed :)
Azért nem lett túlragozva. A Remco rá se volt kötve csak a két tekerővel operált. KX pedig ujdonság volt, úgyhogy mellőzte azt is. Csak az északi lett bekötve, ill. rövidzár a TA2-re. Az ON-OFF üzeműt már én kötöttem be. Eddig öröm, boldogság, jól működik így is. A KX-et persze beüzemelném ha már megvan.
Ehhez jó lenne többet tudni róla. Már ha nem hétpecsétes titkokat rejt. Előbb-utóbb persze meglesz.
Ezt a dátum, idő-intervallumok, helyiség hőfok igényt, hőfokmódosítás következő intervallumig, party, szabadság, köv. beavatkozásig tudja az on-dff vezérlő is. Mondjuk nem lehet kalibrálni a hőmérőt, + - 0,5 fok a mérési/kapcsolási pontosság.
Igen rájöttem ,hogy a két nick név ugyanazt takarja:-))
Nem nagyon értelek,hogy miért akarod felprogramozni kazán nélkűl....az mire jó? egyébként nem lehetséges amit írsz.
Egyáltalán mit értesz a felprogramozás alatt? A dátum /idő beállítást? És a napszakonkénti hőfok igény beállítást?
Az az érzésem nem nagyon érted: A beűzemelőd beállította a kazán paramétereit a nála lévő Remco-val....ezt a beállításokat a kazán agya tárolta...ha ráteszed a Kx easy t akkor azon meg fog jelenni a kazán agya által tárolt paraméterek sokasága ,pont ugyanaz amit a Remcon beállított a szervizesed.
Max a "user" szinten tudsz állítgatni pl időt ,dátumot, fűtés-hőfok igényt (pl este 18-22 között hány fok legyen)
Nagyjából értem amit írsz. Jelenleg is a földszinti nagyszoba/nappaliban van a termosztát, teljesen nyitott termofej mellett. A probléma az, hogy ez a legmelegebb helyiség, Az emeleti két szobában 1-1,5 fokkal hidegebb van, szintén nyitott termofej mellett. Ha 60 fokra feltolom az előremenőt, akkor még gyorsabban eléri a beálított hőmérsékletet a szoba, az on/off termosztát meg lelövi a kazánt. Tehát régebben is ezt tapasztaltam, mikor 67 fok volt az előremenő, onnan meg kezdődött a ki-be kapcsolgatás.
Tudom, hogy vacak a hőeloszlás a lakasban, ezt kellene valahogy kilegóznom, egyenletesebbé tennem.
A fűtési görbe beállításához kell a meredekségi paraméter, a min/max előremenő hőfok és egy eltolási érték (ami függőlegesen tol el), azért ezeket minden kazán tudni szokta.
A külső hőmérséklet érzékelő mindenképpen hasznos lenne, bár az, hogy 67°C az előremenő, nekem abból az jön le, hogy nem veszi figyelembe.
Berakod a termosztátot a legnagyobb szobába és ott teljesen kinyitod a termofejet a radiátoron.
A másik két szobában meg szabályoz a termofej a többi helyen teljesen nyitva a raditátorok.
Az előremenő legyen 65 fok és kész.
A termosztátot annyira állítod ami kellemes és férjél bele az 1730 m3 kedvezményes gázba.
Amennyiben a nagyszoba nem háló szoba éjszakára le lehet venni termosztátot 19-18 fokra, akár 17-re is.
Nálam a konyha és előszoba 20 fokon van.
A lakószobák éjjel 21 fokon, este-reggel 21,5 fokon vannak.
Azt kell megnézni, hogy a két kis szobában, ha teljesen elzárod a radiátorokat, akkor meddig lehet levinni az előremenőt. Tehát például 60 fokot tudja-e tartani a kazán és nem emelkedik-e az előremenő hőmérséklete, így lehet meghatározni a minimális előremenő víz hőmérsékletét.
Tehát, addig kell emelni, amig a kazán tudja tartani. Tehát beállítod 60 fokra és az előremenő 61-62-63 fok, akkor emelni kell az előremenőt. 65 fok valószínűleg jó lesz.
Na, ezért jó, hogy az ember itt kérdez, mert ezeket nekem pl. nem magyarázta el se a szaki, se senki. Konvektoros lakásból költöztünk, ott nem ezek a problémák merültnek fel. :)
Azt sem tudom, hogy a termosztátot hová lenne érdemes raknom, és mire lekapcsolási hőmérsékletre állítsam. Feljebb fogom tolni a fűtési görbét és a termofejeken igazítok majd, meglátom hogyan alakul a kazánműködés és a gázfogyasztás.
Amúgy a 3db termofejes radiátor van 3 szobában (ebből az egyik a nappali funkcióját is ellátja. Ezen kívül nem termofejes van az előszobában, egy a konyhában (ezek elég hűvös helyiségek), 1-1db törölközőszárítós a két kis fürdőben, ezek mind teljesen nyitva vannak.
Egy dologra kell figyelni nagyon, mégpedig, hogy a kazán min. teljesítményt mindig le tudja adni. A szervizes véleményezhette, hogy magas a kazán min. teljesítménye a lakás nagyságához képest és amikor a termofejek a radiátorokon lezárnak, akkor is tudja leadni a min. teljesítményt, mert különben a kazán sokat fog ki-be kapcsolgatni. Ezért állította be 67 fokra.
Egyébként, hány radiátor van nyitva állandóan, amiken nincs temofej vagy teljesen nyitva vannak.
25-80 °C lehet az előremenő hőmérsékletet állítani, ha nincs külső hőmérséklet érzékelő csatlakoztatva. ha van akkor az alapértelmezett meredekségű fűtési görbét tudom úgymond "jobbra-balra" eltolni. Minden más paramétert csak szerviz modulon vagy a saját BUS rendszerű termosztátján tudnám állítani, kazánon csak ennyit (illetve a másik tekerőn a HMV hőmérsékletet és kaput.
Teljesen jól fel tudom fűteni a lakást, az nem gond, de pl. ha nincs ott kinn annyira hideg, akkor túlságosan elvesz az előremenő hőmérsékletből, nem elégséges a fűtés. de hidegben előfordul, hogy "túllendül" a felfűtés, onnan meg ki-be kapcsolgatja a "buta" termosztát a kazánt, ami lehet, hogy annak sem egészséges.
Azért érdekelne, hogy van-e magoldás a saját drága termosztáton kívül más eszközzel, hogy ne csak a külső szenzor alapján, hanem a belső kívánt hőmérsékletet figyelembe véve moduláljon az eszköz?
Lehet, hogy teljesen ostobaságokat beszélek, de sajnos olyan mifelénk a kazános szakember választék, hogy úgy gondolom, jobban járok, ha magam járok utána néhány dolognak, főleg most, hogy nem ártana takarékoskodni sem.
(pl. aki beüzemelte a kazánt, beállította az előremenőt 67 °C-re, és azt mondta ez így jó lesz mindig.... én ezt nem így gondolom.)
A lakás 2 szintes, összesen 80nm, egyelőre nem túl jó szigetelt, sajnos erre ebben az évben nem is kerül sor. Laikus vagyok a témában, de igyekszek utánajárni a dolgoknak.
A szerelő annó csak a termosztátot hozta, a külső hőmérséklet szenzort én szereltem fel. Ezzel az adott meredekségű (1,5x) fűtési görbét tudom tologatni a hőmérséklet beállítás helyett most a kazánon. Ahogy olvastam, a a meredekséget (felfűtési sebességet?) csak a Baxi termosztáton vagy szerviz modulon keresztül lehet hangolni. Jelenleg beállítástól függően lassan, vagy gyorsabban eléri a termosztáton beállított értéket, onnan ki-be kapcsolgatja, ahogy visszaesik a hőmérséklet.
Van egy Baxi Prime 24 kombi kazánom, amihez jelenleg egy külső hőmérséklet szenzor és egy egyszerű Computherm ON/OFF termosztát csatlakozik, ami sok olvasgatás után, laikusként is úgy tűnik nem egy jó kombináció. Nem is érzem túl komfortosnak a lakás fűtését.
A fellelhető információk alapján képtelen vagyok megtudni, hogy tudja-e az OpenTherm protokollt, vagy csak az R-BUS-on csatlakozó BAXI Mago termosztáttal hajlandó együttműködni, ami nem olcsó, de úgy tűnik ezzel lehet a kihasználni a kazán „képességeit”
Érdemes beruházni rá? Esetleg tudtok alternatív (nem ON/OFF) vezérlést ehhez a kazán típushoz?
Válaszaitokat előre is köszönöm!
Összeollóztam a gépkönyvben találtakat, egyik fejezetben megemlíti az R-Bus mellett az OT-t is, de utána már csak R-Bus, On-Off-ról beszél.
Bocs, de hogy ne legyen nagyobb kavar, S51es= Kigyobőr..
(Egy futball nézetkülönbség miatt kirúgtak a Juve topicból, nem lehetett annyiban hagyni, csúnya de létrehoztam a másikat. Azt használom focira, de néha úgy marad a bejelentkezés. Sorry)
Egyszerűsített készülékcsere egyik feltétele, hogy az új készülék hőterhelése nem lehet nagyobb a réginél!
Nem összekeverendő a névleges hőteljesítménnyel!
Hőterhelés= hőteljesítmény osztva hatásfokkal!
Itt azt is megjegyezném, hogy elvileg a fűtési hőterhelés a mérvadó kombi kazán esetében, mert a HMV készítés az szakaszos üzem, nem egy állandó hőterhelés. Ezt csak így itt hagyom...
Fűtő kazán esetében ez utóbbi nem érvényes. Az a Baxi 12-es gondolom csak fűtő...
Egyébként meg nem értem az embereket miért vannak megijedve, a gáztervtől?
Tervköteles készülékcsere, nem egy bonyodalom. Egy picit drágább, mert nyilván a tevet meg kell csinálni, de azt ebben az esetben nem kell elfogadtatni a szolgáltatóval. Csak annyi hogy lesz egy terv a készülékcseréről. Minden más, technikailag ugyan az mint az egyszerűsített készülékcserénél. Így akkorát raksz fel amt csak akarsz! (egy kikötés van csak, a gázóra kapacitása nem változhat)
"A WB 5 teljes mértékben ALSI ötvőzet,téglalap alakú és a kazán elejét leszedve előlről tisztítható.Egy monstrum van benn anyag rendesen...örök élet +1 nap."
Szerintem ez a föld legjobban eltalált kondenzációs kazántestje!
Ezt szerintem össze kellett volna hozni a Viessmann mátrix égőjével, és ez lenne a csúcs! :)
"milyen vezérlőre gondolsz" A KX-re, a kazánt beállította a beüzemelő /min,max füstgáz 9,5, előremenő viz max/ ezeket vezérlő nélkül. Az oC-t én tettem át 10re.
A KX-et nem ismerte , abban maradtunk hogy tanulmányozom :) addig egy szoba on-off vezérlés van (computerm 004).
Igen a KX által mutatott zónák, idők voltak gyanúsak mikor rákötöttem és néztem a beállításokat, tehát azokat át kell állítani mielőtt rábízom a vezérlést. Egyébként a tápott a kazánról kapja ez, jó lenne tudni milyen táppal lehet offline felprogramozni. Két vezeték csatlakozik csak, ezen jön a táp és kommunikál.
INV= Inverno (olaszul) = téli űzemmód ..fűtés aktív
EST=Estate (olaszul) = nyári űzemmód ...fűtés inaktív
Conf =Confr= Confort rövidítése
ECO = ECONM= ECONOMY rövidítése
Különben gyanús hogy a vezérlő nem is lett alapra beállítva a gyárban sem, Itt konkrétan milyen vezérlőre gondolsz a kazánban lévő alaplapra vagy a KX Easy re.
Az Unical azon gyártók közé tartozik aki MINDEN kazánját ellenőriz ,tehát nem hagyja el a gyárat egyetlen készűlék sem amit nem próbálnának le (állítanának be) .
A KX Easy meg kűlső beszállítótól jön.....
Aki űzembehelyezte nálad a REMCO val átprogramozta a kazánod agyát a helyi körűlményekhez igazodva (min teljeseítmény ,fűstgáz értékek...stb) Ha csatlakoztatod a KX Easydet akkor az is átveszi a kazánod "agyában" a szervízes által beállítottakat.
Illetőleg ha a KX easy csatlakoztatva van akkor az azon beállított (USER) szinten állítható paraméterek felűlírják magán a kazán előlapján állítható USER paramétereket.
A TT12-vel szemben a baxi szerintem továbbra is hanyagolandó. A baxi annó a 400k-t sem értem meg, most meg a 600k forintot veri, ebből már lehet venni kazánt is.
Szerintem a vitodens 100w neked jó lehet, és még olcsóbb is. Ez ráadásul több helyen van raktáron, ahogy most beütöttem árukeresőbe.
Vannak fura megoldásai ennek is, nem mondom, de ettől ez még tutira menni fog.
Egyszerűsített cserénél legjobb tudomásom szerint nem a névleges /max teljesítményt kell nézni, hanem a hőterhelést.
Meglévő C6 kéménnyel jó lehet. Ha gyári, készülékkel együtt tanúsított immergas elvezetésed van, az megint más, de Sony erről sokkal hitelesebb infót tud adni.
Nagyon köszi az infókat. Hát pedig valszeg vagy az immegas, vagy a baxi 12-ese lesz,mert csak így van esélyem az egyszerűsített cserére. Mai szuper hír, hogy az Immergas alkatrész Olaszországból 3-4 hét alatt jön meg. Addig nincs fűtésem.. Ez azért nem annyira vonz az újabb immergas szopórollerre felszállásra.. :(
Konkrétan melyik új Bosch Condesre gondolt a rokonod?
WB5 és WB6 a két típus...A WB 5 teljes mértékben ALSI ötvőzet,téglalap alakú és a kazán elejét leszedve előlről tisztítható.Egy monstrum van benn anyag rendesen...örök élet +1 nap. De a Bosch csak a 30 Kw feletti kazánjaiban van benne.Illetőleg még a Buderus alkalmazta ezt a hőcserélőt ,csak ők jobban levitték a min teljesítményét (4Kw-ra).
A WB 6 a henger alakú belűl (tűztér oldalról) ALSI ötvözet,kívűl pedig rozsdamentes acél.Az ALSI ötvözet kűlső fele spirálisan van kialakítva ,erre van rásajtolva a rozsdamentes acél köpeny. Magyarán a fűtővíz az acél köpeny és az ALSI ötvözet kűlső része között áramlik spirálisan alulról felfelé.
A két anyag eltérő hőtágulása miatt itt előfordulhat ,hogy vetemedik a kűlső acél köpeny (hullámos lesz) Ilyenkor a fűtővíz nem spirálisan halad ,hanem átszalad alulról felfele.Mondanom sem kell ilyenkor nem melegszik fel a kívánt hőfokra.
Ettől fűggetlenűl szerintem jók a WB 6 os -al szerelt Boschok is.Kűlönösen pl a 7000 Iw 14 kw--2kw körűli minimummal.
Múlt héten voltam kinn egy Buderus Gb 042-esnél,(amiben szintén a WB6 van) ami 2009 óta nem volt karbantartva,tisztítva EGYSZER SEM....A tulaj nem tudta ,hogy kell....most is csak az volt a baj,hogy leejtette a Buderus RC 35 vezérlőt és állandóan ment a kazán.... Kiváncsiságból lekaptam a ventit a tetejéről,mert látni akartam a WB6 belsejét.....tűztér oldalról... A koszokat kivéve ,konkrétan SEMMI baja nem volt.Ezt látva számomra a WB6 is kiérdemelte a "legenda" jelzőt...:-)
A Vaillant is mélyrepülésbe van amióta összeolvadt az SD-vel.
Amibe Giannoni hőcserélő van az mind kaka, mindegy hogy Vaillant, SD, Baxi, Ariston stb... Ez egy rozsdamentes hőcserélő ami fossá rohad a kazánban, mert nem bírja a savas környezetet. Van akinek 2 év alatt van akinek 6-8év, karbantartás függő is. Én általában AlSi hőcserélős kazánt ajánlok, vagy ha már acél akkor Viessmann, mert abban saválló acél van, az bírja! Na azt még nem láttam rozsdafoltosat, még akkor sem ha nem volt karbantartva.
Amivel nem nagyon van probléma az a Bosch, Viessmann, Wolf, Weishaupt, Remeha. Ezekből nyilván a Bosch a legolcsóbb árfekvés...
Annak semmi baja, az egy tök jó kazán. Azért beszélik le az embert róla mert nagyon macera a karbantartása! Ripityomra kell szedni, és ki kell venni belőle a kazántestet/hőcserélőt ahhoz hogy normálisan ki legyen tisztítva. Ezért utálják a szerelők és kitalálnak mindenféle hiba spekulációt hogy ne vegye meg az ember.