Ez sajnos előfordul,különösen olyan autóknál,és nem csak mazdánál,ahol belebabrálnak a kilométerbe ,ahol szoftveresen nem tud,más elektronikai uton tud,és ez az eredmény.Ezzel nem azt akarom mondani,hogy az órád babrálva volt,de több mint valószinű. Viszont nem csak az téved, A fogyasztásmérő is szokott sajnos,nem is keveset,azt lehet kalibrálni,de nem egyszerű.
Szia, ahogy eddig olvastam vissza tapasztalatokat, az ajtó nyitó gomb gumi bevonata lehet elválva. A víz bejut és előbb utóbb meghal, ahogy neked akkor meg is történt.
Találtam egy linket facebook csoportban, belinkelem.
Érdekes hogy nekem is kombim van, de ez a hátsó ajtó nyitó gomb nekem rendkívül kézen kívül esik. Messzi van a középső zártól, én nem is használom. De kíváncsiságból meg fogom nézni nekem van- e rajta elválás, repedés.
A sima központi zár is csinál ilyet,na az mitől van? Van aki kormányzárat cserél,van aki komplett vezérlőt,de nem hiszem el,hogy ez is ne lenne orvosolható. Hol nyit,hol nem a távirányító.
Nekem erre "RKE antenna hibát" mondtak, ez a kulcsnélküli nyitás antennája a hátsó lökhárítóban, kontakthibás, de nem javítható, cserélni kell. Félhangosan hozzátették, hogy volt több ilyen eset mostanában. (Az érintkezéshiba abban áll, hogy ha kb. 10x elindulok, akkor 9x világít, egyszer nem jelez, gondolom akkor működik, de amúgy én nem használom, ehhez paranoid vagyok, hogy esetleg lelopják a kódot és kinyitják egy parkolóban :-)
Ha nem használod a kulcsnélküli ajtónyitást, akkor csak a kis piros ikon a zavaró. Mirainál erre 50-60eFt közötti árat mondtak, még nem döntöttem el, hogy annyira zavar-e, mert a kulccsal gombnyomásra így is gond nélkül nyílik.
A retrofitheadlights is csinálja Szegeden, mondjuk a jogi hátterét nem tudom a dolognak.
Az eleve projektoros tompítottat viszont biztosan kicserélhetném, jó persze az is belenyúlás de az biztosan nem látszana. Ha szétszedem a lámpát melegítéssel és ki tudom cserélni akkor kijön annyiból vagy olcsóbban (24 dollár a szett aliról) mint az újrafoncsorozás (5000 darabja)
Ez sehogy sem lesz szabályos,akárhogy kötözgeted. Műszakin még ha nem is veszik észre,mert egy szabványos jelölésű lámpatestet alakítasz át profi módon,még ha nem is xenon lesz.... egy esetleges országúti ellenőrzés során vagy buzgómócsing rendőr kivesz a forgalomból,forgalmi elvesz,autót trélerre felrakatja,elviteti hatósági vizsgára,ahol megállapitják a szabálytalan átalakítás tényét. ez a mutatvány 2-300rugó alapesetben is. Szóval nem éri meg.
Konkrétan a távolsági helyére gondoltam így kompletten, vagy esetleg a ki nem épített ködlámpa helyére ha befér csak a szerkezet.
A dolog célja, hogy ezzel az egy izzóval megvalósított motoros váltású tompított/távolsági lámpával duplázott tompítottam legyen így mindenféle emelt fényerő, emelt színhőmérséklet, LED meg HID nélkül lenne nagy tompított fényerőm, amihez hozzátartozik hogy a gyári foncsor ezekben az autókban gyenge.
Tudom, hogy ez hivatalosan nem szabályos, de ha épp úgy kötöm be hogy az izzó is csak a távolságival együtt menjen, ne csak a motor, akkor szerintem igen. H1 marad az izzó típusa, ez nem változna. Xenont sem akarok bele tenni.
Mostanaban rendszeresen elofordul, hogy az auto ugyan hibatlanul indul, de inditas utan kigyujtja a muszerfalon a kulcs hiba jelet.
Forscannal megneztem, es a hatso ajto zaro gomb hibat jelzi. Valoszinuleg beazik, vagy hasonlo problemaja lehet. Volt mar valakinek ilyen? Hogyan lehet hozzaferni? Mindenkeppen szet kell bontanom a hatso ajtot?
140 nincsen az még szerintem a régebbi generáció lehet.
Egyébként gyakorlatilag a kettő között, mármint a 120 és 165 lóerős között menetdinamikában szintes semmilyen különbseg nincsen, szóval érdemes a gyengébet. De neked az akkor úgyis kiesik.
Hát ezt így látatlanban megmondani? Azt sem tudom, FL előtti, vagy utáni a mostani fejegységed, amit lecserélnél?
Ráadásul különbözik a kétféle esetben a fenti kijelzősáv is. Mivel az általad beszerezni kívánt fejegység játszik MP3-at, feltételezem, h FL utáni autóba jó.
Nekem 2.0 - 155 Lovas 2011, 12. havi GH-m van, imádom, nem egy verseny autó, de nem is lomha. Ha hosszú távon utazok, 4 személlyel 8 liter körül mozog, városban 11. De inkább a többlet fogyasztás, mint a folyamatos szerelőhöz mászkálás meg stresszezés...
Időközben elolvastam még pár cikket a benzines Mazda 6-ról és kezdem belátni, hogy tényleg nem nagyon éri meg vennem dieselt a fogyasztás miatt. Főleg hogy cégre akarom venni, ahol viszont 162 lóerő felett már 22 ezer az adó havonta, így mindenképp 162 lóerő alatt kell maradnom. Marad a 2 literes 145 lovas benzines 6-os vagy a 3-as 2 literes 140 lovas.
Már csak találnom kellene egy példányt, ami picit normálisabb felszereltséggel van és tetszik színben is.
Az emulátor játszik MP3-at meg bluetooth-is tökéletes. Yatour. Remélem megválaszoltam minden kérdésed. Most ha van rá lehetőség akkor az enyém is legyen megválaszolva miszerint az én előlapom működne maradéktalanul az új egységgel vagy sem?
Én szeretnék MP3-at hagyományos korongról lejátszatni BOSE 6 lemezes váltóval ez az igény.
Kocsi vásárlás előtt állok. Szeretnék venni egy 4-5 éves Mazda 6-ot vagy egy Mazda 3-at. A helyzet az, hogy ha Mazda 6 lenne,akkor a 2.2-es 150 lovas dízelt venném a fogyasztás miatt, ha a 3-as Mazda lenne, ott inkább a 120 lovas 2000-es benzinest,mivel az alig fogyaszt.
Vásárlás előtt mindenképp szeretném elvinni egy szakszervízbe bevizsgálásra a gépjárművet. Egy Skyactive diesel motornál mik az érzékeny területek? Továbbra is a DPF szűrő és az ebből eredő tovább gondok? Diagnosztikából esetleg látható,hogy milyen állapotban van a DPF szűrő vagy hogy mennyit működött a regenerálás?
A másik kérdésem az lenne, hogy egy Mazda 6-os fenntartási költsége mennyivel lehet több, mint egy Mazda 3-asé?
Nyilván ha nagyobb felnik vannak,akkor a gumi drágább, de más alkatrészekben kb. milyen különbségek jelentkezhetnek?
Nyilván hogy a Mazda 6 jobban tetszik,de szeretnék racionális döntést hozni.
En sosem hasznalok kalapacsot. A tarcsakon van menetes furat, amibe a hozza illo csavart behajtva le lehet venni meg a durvan osszerohadt tarcsakat is az agyrol.
A rogzito csavart nrkem sem sikerul mindig kihajtani, de egy utvecsavarozo a megfelelo bitfejjel altalaban mukodik.
Ami igazán rossz konstrukció hogy berágódnak a nyereg vezetőcsapjai a perselyükbe.
Első-hátsó egyaránt idióta megoldás...
Aztán vagy mozog a nyereg úszó része vagy nem, így vagy fékez az egyik betét megfelelően vagy nem.
Azért ezt a mazdánál illik berétcsere alkalmával megnézni szerintem. Szétkapni ha mozog is, kitakarítani, újra bezsírozni, esetleg porvédőket cserélni. De vezető csapot is lehet kapni javító készletben, nem drága.
Más autónál ezzel kb.15-20 év alatt sem kell foglalkozni, sokkal egyszerűbb és a szennyeződésre érzéketlenebb módon oldják meg.
Tudom hogyan szedjem ki, a tár emulátor beszerelés már megvolt. Igen BOSE de csak audiót játszik a linkelt pedig MP3.
Nem romlott el hála az égnek, itthon nem láttam "NEW GENUINE OEM ITEM"-et. ránézésre én is azt látom hogy nincs külömbség (mechanikai, geometriai) így gondolom beszerelhető, a kérdés igazából villamos szempontból érdekes, hogy az én előlapom vezérli-e maradéktalanul vagy sem?
A betétek egy részénél található kopó,bejárató réteg lekopásáig ,ami általában 100km körül elkopik róla. Na de szerintem ilyen a te betéteiden nincs.
Ez a koptató réteg a tárcsát és a betéteket hivatott mikronos pontosságúra összekoptatni. Ez sokkal fogósabb és érzékenyebb réteg a többitől,emiatt nem szabad vele satufékezni vagy pályán,hegyi úton intenziven fékezni az első időben,mert ez seperc le fog kopni és nem lesz ami a tárcsával összecsiszolja ugymond a betétet.
Ettől függetlenül az első 100 km-en valóban nem jó ha új tárcsa új betét esetén intenziv hegyi utakat vagy kemény pályás fékezéseket iktatsz be. Ha ez ennyi idő alatt nem kopik össze ,ott már baj van :)
Egyébként a mazda úszónyerge egy idő után hajlamos a deformitásra,aminél kicsit tovább tart egy új betétnek bekopnia. Egy szóval ne legyen tojás a lábad alatt,meg nehogy belerohanj az előtted fékezőbe,de első 100km-en ne vadulj a fékkel,ennyi. Utána ha ez megvan be lehet satuzni 3-4szer a féket 120ról megállásig köztes szünetekkel.
Nade Emberek!
Amelyik szerelő vagy otthon"sufnizgató" nincs tisztában alapvető -milyen olaj kell az autóba című történettel az kizárt!
Ez vagy a jó magyar szokás szerinti fizettessünk jó sokat aztán bas...uk át egy olcsó (nem oda való) dologgal a kedves megrendelőt , vagy ha valaki olajcserére adja a fejét mert na nehogymá' fizessek a fater is itthon csinálta a skodán és nincs annyi tudása hogy utánna nézzen hogy jól csinálja, nos azt csak sajnálni tudom...
De ha azt sem sejtem mit nem tudhatok, hááát ....
Sok paraméternek kell megfeleljen egy olaj de alapvetően dpf-es autó legalább ACEA-C1 szabványú olajat kapjon és az egyéb paraméterek alapján megtalálhatja mindenki a saját pénztárcájának is megfelelőt.
Nem csak Mazda (Dexelia) olaj létezik, pláne hogy a Mazda nem gyárt olajat, ráadásul 2-3 éve olyan csinosan hamisították valami 20W-s cuccal hogy olaj forgalmazók is nehezen jöttek rá.
Van olyan ismerősöm aki mindig maga csinálta Opel autón, -pedig nem csóró- aztán amikor küzdöttek mindenféle dpf hiba miatt akkor egyszer megkérdeztem hogy hogyan szokta nullázni a részecske szűrő számlálóját akkor nem értette a kérdést! Szerintem ez elég tanulságos!
Ja és ez a kis nemtudás 500.000-be fájt és van egy cső a dpf helyén végül....
Most cseréltem első tárcsákat és betéteket, Zimmermann szett került föl, nem a lyuggatott sport, hanem a sima. Már érintésre is érezni mennyivel különb. A kérdésem a következő lenne: Mennyit kell óvatosab használni hogy jól összekopjon, szabadjon erősebbeket is fékezni? Mert hallottam, hogy nem szabad erősen fékezni az első talán pár száz kilométeren, ezért is nem szabad rögtön friss fékkel műszakira menni mert ott megtapossák rendesen. Van valamilyen módszer a tökéletes összekoptatásra? Hogy fékezgetek de kisebbeket, hagyom lehülni aztán egyre nagyobbakat?
Előzőhöz még annyit,hogy nem is az eltőmődés miatt van gond sok esetben,hanem a sok regenerálással. A saját olaj nem feltétlen ördögtől való :),sokszor kell is,de tényleg vannak még mindig olyan szerelők,akik lesz.rják,vagy nem is tudják és beleöntik a sima olajat,el is döntve vele a kocsi sorsát.
Jaa turbó nyomja kicsit az olajat melegen vagy nincs olajnyomás rendesen? :D "Há majd teszünk bele sűrűbbet",de abból már nincs DPF-es olaj sem...
Nincs vita köztünk az olajcseréket és a sufnituning gányolásokat tekintve. Egyébként én sem viszem márkaszervízbe, pl a legutóbbi olajcserém kemény 3000 Magyar ft-ba került, úgy hogy én vittem a megfelelő olajat és szűrőt és előttem cserélték ki. Kb. fél órát tartózkodtam a szervízben és teljesen biztos lehetek benne, hogy a megfelelő minőségű olaj és szűrő van benne.
Én itt azokról a mazdákról beszélek,amit ilyen hibával dobnak piacra és ami egy képzett szerelőnek is feladja a leckét autóvásárláskor,azonnali diagnózist állapitani,tanácsot adni,vedd meg,ne vedd meg. Van azért Gh nál is bőven ilyen eset...de szinte mindegyik ilyen hibával kinylódóban cseréltek már olajat otthon,vagy mezei szervizben,ahol beletöltötték a sima motorolajat...
A GH-s mazdán a dpf eltömődés már egyáltalán nem probléma(Oszi is ezt mondta annak idején). Nekem is ilyen van, azonkívül olvasom a fórumot itt is és a face-n is. Évekre visszamenőleg dpf eltömődésről csak és kizárólag az első generációsok írnak. Előfordul dpf lámpa villogás a GH-n is, de a mögött mindig más probléma van(lánc nyúlás,stb).
Azért nem eszik ilyen forrón a kását a mazda dieselekkel kapcsolatban. Nem olyan szar motorok azok,csak tény hogy aki nem ért a mai dieselekhez és otthon sufnizgatva cseréli az olajat meg kannás gázolajat tankol ,40fokban autópálya után azonnal leállitja,vagy a kettőstömegűt szétcsapatja alacsony fordulaton cöcögve...
A legtöbb probléma ezeknél a nem megfelelő motorolaj választásnál el is kezdődik...aztán jön a lavina. A részecskeszűrőbe kerülő normál motorolaj hamu teletömi sűrűn azt, így nagyon sűrű regenerálásra készteti a rendszert... a sűrű regenerálás meg többletgázolajjal felhigitja a motorolajat,ami pár alkalommal is elég és csapágyas is lesz a motor a nem megfelelő kenés miatt. Ugyanígy a felhígult motorolaj a turbónál is elkezd a kipufogó rendszerbe bejutni,tetézve ezzel a DPF mégsűrűbb tömődését és regenerálások számát. Kész is a 22es csapdája... ilyen motoroktól szabadulni akar mindenki,emiatt van tele a piac velük és emiatt gyalázatos a híre a mazda ilyen dieseleinek.
A kettőstömegű lendkerék sokkal könnyebben megóvható az idő előtti tönkrementeteltől,mint a fenti problémahalmaz. És való igaz,hogy ha van egy mai jó mazda motorod ebben a szériában,mielőbb vetesd ki belőle a részecskeszűrőt dobostól úgy hogy vissza lehessen hegeszteni, és akkor lesz egy nagyon jó mazdád!
Nem nagy munka kiszerelni a középkonzolt rádióstól (annak, aki már csinálta), van róla youtube video, és akkor láthatod, hogy olyan-e, mint a tiéd.
Azt írod, BOSE hifis az autó, akkor minek bele még egy? Ha meg elromlott, szerintem lehet venni bontottat itthon. A két hátsó csatlakozó olyannak néz ki, mint az enyém volt.
Olvass vissza hányan szívtak itt DPF-fel, injektor beméressél, tűzkarikával, mifenével, a kettős tömegűről nem is beszélve. Ezert írtam, ha szereted ezt a fajta szopórollert, akkor rajta, vágj bele egy ilyenbe.
Mert kevesen viszik el márkaszervizbe, inkább otthon mókolja mindenki, ha te egy pont ilyet fogsz ki, akkor kell majd az 5 kiló félretett pénz.
Nem mondom, hogy az ugyanilyen korú benzinesbe nem lehet belenyúlni, de jóval kevesebb rizikó van benne.
Köszönöm válaszod. Így már tisztul a kép, kerestem is egy kiosztás listát hol miket lehet befogni átnézve ami engem érdekel az elvileg megy neki. Már csak abban kérnék valami infót, hogy az én előlapom mennyire kompatibilis ezzel a lejátszóval?
A Nemzetközi Rádiószabályzat a rádiófrekvenciás tartomány szempontjából a Földet három körzetre osztja fel:
1. régió: Európa, Afrika
2. régió: Amerika
3. régió: Ausztrália és Dél-Ázsia
Az USA-ban (2. régió) az FM sáv 87,8 MHz-től a 108,0 MHz-ig terjed, összesen 20,2 Mhz. Ez a frekvenciatartomány van felosztva összesen 101 csatornára, mindegyik 200 kHz (0,2 MHz) széles. Amikor a tuner befogja a rádióadót, sávközépre hangol, a legalsó csatorna esetében (87,8 - 88,0 MHz) ez 87,9 MHz, ez jelenik meg a kijelzőn. Mivel mindegyik csatorna 0,2 MHz széles, a sávközepek távolsága is 0,2 MHz, a második csatorna a 88,1 MHz, a harmadik 88,3 MHz, és így tovább egészen 107,9 MHz-ig. Ezért az amerikai rendszerű rádióknál minden csatorna frekvenciája páratlanra végződik.
Európában (1. régió) az FM rádió műsorszórás a 87,5-108,0 MHz tartományban működik, viszont a csatornakiosztás 100 kHz (0,1 MHz) (kivéve Olaszország, ahol 50 kHz). Ezért az itthon használt rádiókban mindegyik (páros és páratlan) frekvencia beállítható, sőt a legtöbb készüléknél a hangolás nem is 0,1 hanem 0,05 MHz-es lépésekben történik.
Köszönöm az irományt, bár nem sokat segít a kérdésben előrébb jutnom.
Egyébként 6 éve használok egy 2001-es 626-os 2.0 dízel mazdát és eddig összesen minden egyéb kopó alkatrésszel együtt sem költöttem rá ennyit. A fiatalabbak ennyivel 'rosszabbak' lennének?
Tegyél félre kb. 500 ezret a vételáron felül a nem várt kiadásokra, ha ez nem fáj, akkor az ilyen idős dízel neked való, ha nem, akkor nézz inkább valami benzinest.
6-os kombi mazda vásárlását tervezem 2010 utánit, de még a 2013 előtti modelt (sajna kodora már nincs keret). AZt szeretném megkérdezni, hogy ezekből melyik dízelek a jók, vagy jobbak? Alapból a 2.2esek 169, 179 és 185 lovasokat nézem, de találtam elég szép 2.0 140LE-s is.
Tudna valaki tanácsot adni, hogy mire figyeljek ezen a téren? Illetve jöhet tanács általánosságban is a modellel kapcsoaltban, nem csak motorhoz köthető.
Először egy rendes odbs géppel olvastuk ki, utána ELM327 el. Ugyanazt írta mindkettő. utana A szerelo vitte el valahova, majd én a Mazda szervizbe diagnosztikara. Mindenki mást lát. Mi láttuk a p0016ot, a szerelő nem, es Mazda szerviz sem. Mivel végig pluszok voltak. Nem tudtuk reggel Sem generálni a hibat mivel nem volt mínusz. Csak az alapjárat ingadozást. Meg a fordulatstam merő le esését. erre mondtak amit mondtak.
Most hétfőn v kedden érkezik a zsír új scv. Kicserelem. Aztán meglátjuk. Ha nem jó, utána akkor a Mazda szervizben megnézetteM a vezerles beállítását.
Egy kicsit nézelődtem külföldi oldalakon is és ezt találtam:
"Ha a PCM azt észleli, hogy a Crank és a Cam jelek egy bizonyos fokszámmal késleltetve vannak, akkor ez a P0016 kód lesz beállítva.
Magyarul ha vezérműtengely és a főtengely összegangoltságában hibát észlel emiatt a gyujtás (előbefecskendezédi szög) megváltozik. Ez lehet rosszul beállított vezérlés, vagy hibás jel (akár kábel sérülés vagy érzékelô hiba) . De mintha ezt valaki leírta volna ugye? Lehet hogy e-mentén is kellene kutakodni.
Ha a vezérlés rosszul van összerakva az hidegen melegen is rossz.
Teljesítmény esés? Esetleg lomhább egy kicsit? Többet fogyaszt?
Azért én most is azt állítom, hogy egy rendes diaggal egy hozzáértő kezében ez kideríthető, mert nem csak az adott érzékelő stb alkatrész működését látja hanem a feszültség értékeket vagy oszcilliszkópon az esetleges kimaradásokat stb.
Ez amit leírtál valami időszakonként buziskodó érzékelő vagy szabályzó lesz. ....Szerintem
EGR esetleg? Kokszosodik kitámaszt esetleg alapjáraton amikor nem kéne nyitva lenni.
Lehet hogy hülyeség csak agyalok...
Mivel olvastad a P0016 hibát? Mert ha valamilyen univerzális hibakód olvasó vagy klón chipes Elm az képes félre értelmezni, pontatlanul meghatározni....
Mert több Emberrel szeretnek beszélni mire döntést hozok. Mert sajnos elértem egy határt a felújításával ahol el kell gondolkodni mi legyen a lépés. Es ha vezerles hiba van vagy vezermutengely akkor bizony kőkeményen garanciális, és akkor azt a szar szerelőnek kell kijavítani.
Minek kérsz kontaktot normális szerelőhöz ha a régi szarhoz viszed?
Az scv szelep hibája folyamatos, nem múlik el melegen. Fulladozik a kocsi, de úgy hogy alattam lefulladt míg 5-ből 4-be tettem. Alapjáratot se tartja gázpedál nélkül, lufullad, nem csak beesik a fordulat. De gépen lehet nézni a rail nyomást, erre már egy 2000 forintos obd is jó laptoppal forscan programmal. Ha nincs stabilan 300 bar fölött akkor tényleg gyanus az scv. De mivel volt is P0016-od ezért nem gondolnám.
Auto modern veszprem. Diagnosztikan voltam náluk akkor azt mondta h azt cseréljem előbb. Azt is mondta ha rossz lenne a porlaszto akkor mar nem láttunk volna a műhelyben semmit a füsttől.
Arra azt mondta a szerelőM aki összerakTa hogy annak tuti semmi baja. a heten sajna mar nem tudok vele foglalkozni de hétfőre szerzek egy szelepet aztán kicserelem. Aztán meglatjuk. Ha meg mindig rossz megnéztem a vezérlest a Mazda szervizben, ha ezek után sem jó akkor sajna elküldetem a 4 porlasztót ahogy mondta a felújítást végző szerelő.
Melyik Mazda szerviz?
Amúgy ha az a baj (olyanom is volt, nem hiszem hogy az bár vannak hasonloságok) az olcsó mulatság, 5-10 közt van bontott és 2 csavar fogja, elvileg magad is ki tudod cserélni.
Vezérlést néztétek? Ezt említette legalábbis valaki aki találkozott ilyennel...
Tapasztalatból annyit tudok mondani, hogy amikor felrakod a szíjat és ráengeded a hidraulikus feszítőt képes elhúzni. Ezért szoktuk ilyenkor 2-szer 3-szor körbeforfatni a motort és utána újra ellenőrizni.
Bocs hogy belevau... a disi motor karakterisztikája jobban hasonlit a dieselhez mint a sima szívó befecskendezős benzin motor. Nyomatékosabb,de hamarabb elpörgi magát az erő belőle,ezt mondja szinte az összes tulaj akivel ezzel kapcs már beszéltem és használt már közvetlen befecskendezéses benzinest. A valamivel kisebb fogyasztásnak és az
alacsonyabb fordulatszámtól elérhető dieselesebb nyomatéknak viszont ára van. Ha javítani kell,ugyanott van költségben,mint egy diesel sajnos.
Az is való igaz,hogy a disi már nem hajlamos a kokszolódásra annyira,mint a többi közvetlen benzines. Pl a másik nagy japán a mitsubishi gdi je egy nagy kalap kaki ebből a szempontból.
"Nem vitatkozni akarok csak alaposan utanajártam szintén gázosítás miatt anno, az újabb 1.8 is tudja az euroV-öt közvetlen befecskendezés nélkül, mint ahogyan a 2.5 is. A 2.0 nem (csak) a norma miatt DISI, egy más világ fogyasztásban (is)."
Nem vitatkozni akarok csak alaposan utanajártam szintén gázosítás miatt anno, az újabb 1.8 is tudja az euroV-öt közvetlen befecskendezés nélkül, mint ahogyan a 2.5 is. A 2.0 nem (csak) a norma miatt DISI, egy más világ fogyasztásban (is).
A tiédben tudtommal még nem szélessávú a lambdszonda, az enyémben igen, más a katalizátor, egyéb apróságok és meg is van.
Neked mondjuk nem is a norma a lényeg hanem hogy ne DISI legyen, nézz meg egyet és meglátod hogy a 2.5-ből nincs olyan, ha mégis akkor szólj mert akkor valamit benéztem én is anno.
Megj: a disi is gázosítható ha jól tudom mert ez a szívás ütembe fecskendez be, nem úgy mint az újabb motorok.
Az amerikai modellciklus egy kicsit mas, mint az europai, de koszonom a az infot.
Igazibol akkor nem ertem mitol változik a kornyezetvedelmi besorolása. Az enyem ugyanilyen, 2009-es 125kw-os es gyarilag euro4-es - en is benzin-gaz uzemben hasznalom.
Ha 11 utani rancfelvarrott 2.5-os modellek is ugyanezt a motort hasznaljak, mitol tudjak az euro 5-ot, ha a kisebbeknek kellett a kozvetlen befecskendezes, hogy teljesiteni tudjak az ujabb normat.
Mindegy is, tulajdonkeppen azt keresem, hogy mi az a legfiatalabb Mazda6, amit meg nem kozvetlen befecskendezessel szereltek.
DelTomaso:
Beleferne az uj uj is a budgetbe, de igazibol nem annyira tetszik a belseje, es nem tudnam lpg-vel hasznalni a kozvetlen befecskendezes miatt. Ugyhogy egyelore vagy ez, vagy egy Ls400h.
A kódja L5-VE, változó szelepvezérlés, változó szívócsőhossz, szélessávú lambdszonda, dupla katalizátor van az enyémben (amcsi piacos, így csak 157LE) így a Californiai ULEV normát is teljesíti, ami az euro 5-nél is szigorúbb.
LPG üzeműre alakítottam.
Ám legyen. Porlasztó javítás saját tapasztalatok alapján:
Szoftveres szervíz eljárást mindenki saját felelősségére csináljon ! Reklamációnak helye nincs! 😂
Az autóm RF7J 143Le M6
Porlasztó gyanú esetén a diagnosztikával indul a művelet de erre kifejezetten Mazda diagnosztikai gép és gyári szoftver kell!!! Szakszervíz....🤮 Én inkább olyasvakakit ajánlok akinek van egy ilyen de nem márkaszerviz... Elm327+forscan szerintem nem alkalmas.
A gyári eszközzel lehet futtatni egy diagnosztikát amely a következőképpen néz ki:
Az ECU teszteli mindegyik porlasztót 300-600-1000-1200 bár nyomáson különböző fordulatszámon.
A végén minden nyomásértékre ad egy számot amely mg/löket 0.1-100-ig
Ennek az értéknek -100 és +100 között kell lennie, ugyanis ezen értékek közötti korrekciót képes a motorvezérlő elvégezni.
Itt már eldönthető hogy szükséges-e porlasztós műhely segítsége első körben.
DE:
Házilag a következő amit biztosan el tudsz végezni ELM327+ forscan segítségével és ha jól tudom 40-60.000km-enként el is kellene, ez a porlasztók kalibrációja.
Minden , így a porlasztó mechanikus alkatrészei is kopnak, az ECU folyamatosan igyekszik a kopásból adódó eltéréseket korrigálni (többek között ezért van kódolva egyenként) de folyamatosan tanul.
Kézi beavatkozásnál töröljük az adaptációt (tanult értékeket), majd indítunk egy kalibrációt. Az ECU automatikusan elvégzi a porlasztók kalibrálását, de a végső finomítás kb 2000km alatt megy végbe mire az újabb adaptáció a használati körülmények alatt kialakul, megtanulja.
Amit csak Mazda diag tud:
úgynevezett kismennyiség korrekció!
Ha jól tudom ez a porlasztó pilot adagjának beszabályozását végzi. A pilot mennyiség a fő adag elötti többszöri löket az égés finomítására a hirtelen nyomásemelkedés (kopogás) illetve a károsanyag kibocsátás csökkentésére, valamint a dpf kiégetésére a kipufogó ütemben egy vagy több plusz löket.
Ezt az eljárást nálam porlasztók javítása után el kellett végezni mivel fura dolgokat produkált.
Itt is érvényes hogy több ezer km futás szükséges hogy az új adaptáció kialakuljon.
Egy okostojás szerint ha ezt megcsinálom 90% dobhatom el a porlasztókat mert....
Hülyeség! A szoftver lefuttatja először a porlasztók ellenőrzését és csak akkor végzi el a beavatkozást ha a befecskendezők állapota megfelelő.
Ha javíttatni kell:
Lévai Diesel műhelynek(Orosháza) elkűldöd és ők megoldják.
Lévai Józsi egy ritka korrekt és segítőkész ember, és nem csak amíg kifizeted! Kézzel lábball segít , a tudása kerek egész nem csak a porlasztóhoz ért ezért tud segíteni. Ha ő nincs az autóm csak egy vashalmaz!
- Mikor és hogyan kap új kódokat egy porlasztó?:
Sok "szakmai" cikkel ellentétben a próbapadi bemérés javítás után nem minden esetben kapnak új kódot a Denso befecskendezők.
Ha mechanikus alkatrészt (csúcsot stb) cserélnek, minden esetben új kódokat kapnak a porlasztók ezeket csere után fel kell vinni a motorvezérlőbe.
Ha csak a piezzo rêszét -elektromos vezérlő szelepet- cserélnek, tapasztalt Densoval foglalkozó műhely nem feltétlenül ad új kódot. Nem kalibráltatják és kódoltatják újra a próbapaddal, mivel ott ideális körülmények között dolgozik a porlasztó és ugyebár az nem azonos egy használt motorral.
Két különbség: az RF7J 13H50B jelű porlasztója javítható de az RF5C porlasztót nem tudom, illetve ha jól emlékszem ahhoz nem adott ki a Denso gyári javítási metódust.
Ha veszel elvileg beméretett porlasztót akkor is csak akkor fog kiderülni a végeredmény ha beszerelted és feltanítottad. De ehhez azért szóljon hozzá más is aki nálam tapasztaltabb, mert ebben nem vagyok biztos.
Az árakról:
1 db új Denso porlasztó listaáron kb. 320.000Ft !!! (Mi van? Ez csak vicc ugye!?)
1 db használt de bevizsgált porlasztó kb. 20-40.000 Ft
1 db próbapadi bemérés kb. 4000 Ft
1 db kiszerelt porlasztó javítása erre szakosodott műhelyben kb. 25-40.000 Ft
Egy remek cég szerint a Mazda6 porlasztóit nem lehet csak hidraulikus préssel kiszedni. 100.000 Ft!!!!!!!!
Nekem 15 percembe tellett, közben asszem söröztem is.... Később tudtam meg hogy szinte minden esetben kijön könnyen!
Amiről senki nem szól, hogy összerakásnál módosított tűzkarikát vegyél alá (Fordé is jó, a gyári alapból fos) ezzel elkerülhető a szokványos átfújás a porlasztó és a hengerfej között.
(Majd észreveszed idővel amikor a turbó felkapja a motorolajat, túlpörög és kifingik az autód az autópályán)
Ha bármilyen sületlenséget írtam volna, megköszönöm az építő jellegű kiigazítást.
Kérjük szépen a leírást legyen bármilyen terjedelmes.
Ez a fórum mindig a segítőkészség melegágya volt, és reméljük Oszi halála után, márcsak iránta való tiszteletből is ezt fogja mindenki szem előtt tartani és nem magában tartani semmilyen információt :)
de persze ez megtalálható neten. Én tőlük vettem az autót, elég korrektek, van sok bontott cucc.
Azért hallottam már negatívot is róluk, volt aki kapott porlasztót ami azért nem volt annyira tökéletes mint mondták.
Ami talán olcsóbb kicsit:
Alsónémediben van egy srác de szerintem többen is lehetnek, de nem tudom, keress rá facebookon: Korinek Mártonnak hívják, sajnos FB csoportot nem találtam, szamaras profilképe van mentőhelikkpoteres borítóképpel. Hoznak be eladásra és bontásra is autókat. Nem a legolcsóbb de ez azért van mert nem is árul szart. Szerelnek, javítanak bontott és új alkatrészekkel is, komplett motorcsere is van, elég korrekt.
Láttam írt már elöttem olyan akinek van tapasztalata és azt mondja hogy nincs a helyén a vezérlés, ezt én nem vonom kétségbe, csak segíteni szeretnék ha mégsem ez a hiba.
Minden esetre egy ellenőrzést megér, nem nagy dolog!
Szóval ha porlasztó gondod van "sajnos" saját gondjaim okán eléggé kénytelen voltam kiművelődni .
Így a tesztelésben a javíttatásban valamint a javíttatás -használt vásárlás érdemes-nem érdemes hogyan és mennyiért ezekre konkrét adatokkal és összegekkel tudok válaszolni.
Nézd, nekem a vezérléssel volt gond mint mondtam, beleértve a vezérműtengelyt.
Az egyik injektoromról később kiderült ugyan hogy elég rossz, de mivel a vezérlés javításától valóban megszűnt a hiba nem gondolnám, hogy közrejátszott.
Nézd még meg, hogy ha alapjáraton kitekered tökig a kormányt nem kezd-e lefulladgatni a motor, nekem azt is csinálta.
Abba gondolj bele, hogy ha van egy szerelő a kisebb vidéki településen ahol jó eséllyel laksz akinek a háza előtt áll német, japán, francia, olasz autó vegyesen, és az emberek 90%-a olajcserére, fék és futóműalkatrészek cseréjére viszi a kocsiját akkor nincs nagy tapasztalata egy adott típus speciális hibáival kapcsolatban sem.
Nem tudom merre élsz, de olyan szerelők kompetensebbek mint a békéscsabai auto-expanzió kft, a MazdaMester, Mirait szokták még dicsérni, nekem ezt a problémámat épp az AutoFocus M3-nál oldották meg.
De merem ajánlani a nippondizelt is, ha kell kontakt tőlük megadom.
Azért van tele a hócipőm a szerelővel mert azt mondta erre 2 hónapja hogy nyomjak neki gázt, most h vezérműtengely v jeladó hibát ír amit ugye ő cserélt es garancia van rá, most kitalálták h porlasztó a rossz és ők nem látják a hibakódot nem is értik miről beszélek, de nekem csak azt dobja a hibakód olvasó h P0016.
teljesen tanácstalan vagyoK, úgyhogy aki tud segítsen egy kicsit hova lehetne vinni, mert a hengerfej felújításig semmi baja nem volt a porlasztóknak 5 évig.
Székesfehérvár, esetleg veszprem környéken Ha tudnátok valakit aki ért is hozza.
Előre is köszönöm mindenkinek.
Vagy esetleg bontott porlasztó, vagy felújításában valaki.
vezerles szakadás után komplett hengerfej felújításoM volt. M6 2004 Diesel
Most h bejöttek a hidegek nem hajlandó normálisan indulni a gép. Tudok videót linkelni. P0016 hibát dob az autó, volt villamossagi szakinal akihez a felújítást végző szerelom vitte, aki azt h mind a 4 porlasztó szar. ezek okozhatják ezt a hibát?
esetleg valami hozzáértő szerelőt mondjatok nekem mert kezd a hocipom tele lenni a mostani szerelőmmel.
Kiprobaltam az aktualis szeriat. Kivulrol nagyon tetszik, belulrol viszont nekem nem, mechanikailag pedig erosebb a GH.
Ritkan, de szuksegem van a 2.5-os erejere, mert evente egy-ket alkalommal hosszabb lakokocsis turat is teszunk a csaladdal, tehat a kisebbek kiestek - dizelt pedig nem akarok venni.
Mivel LPG-vel jarok, az uzemeltetesi koltsegeim relative relative alacsonyak, azonban a kozvetlen befecskendezeses motorokhoz nincsen megbizhato LPG konverzio.
A jelenlegi kombi iden lesz 10 eves, es lassan kozelit a 150k kilometerhez (ami tudom, hogy semmi ennek a motornak) viszont most meg esetleg tudok 100ezer alatti futasteljesitmennyel is venni olyan autot, amit a kovetkezo 2-3 evben tudok hasznalni.
Erdekes amit irsz, a nemet nemet katalogus szerint a 2011 utani 2.5-osok is Euro5-ot tudnak. Megnezek egyet közelről azt hiszem.
Egy ilyen lánc csere mindennel együtt olyan 350000.Minimum. Ne is gondolkodjak semmi másban mint gyári alkatrész? Vagy valaki tud ajánlani hasonló minőségűt más gyártótól?
Egy 2011-es 2.2 185 hp disel Mazda 6-osom van. Tavaly májusban vásároltam,szeptemberben DPF tisztításon esett át. Két napja újra felvillant a DPF lámpa. Az autóban 200000 km van. Azt szeretném kérdezni ,hogy hány alkalommal lehet vagy érdemes tisztíttatni ? Vagy ennyi futott km után már cseréljem? Köszönöm.
Van egy 2014-es 6-os mazdám. Szerettem volna beleszereltetni az Apple Carplay szettet, de a 2014-es évjáratba nem lehet. (elvileg). Találtam a neten vmit ( https://www.navtool.com/mazda-mazda6-2014-2015-smartphone-mirroring-category.aspx), kérdés, hogy van valakinek ebben tapasztalata? Vajon mi lehet az ok, hogy a 2014-es 6-os ba nem, de a 3-asba be lehet tenni?
Tudtommal csak a 2.0 a disi, és kiforrott, jó konstrukció, ami valóban keveset eszik.
A befecskendezést (a többi gyártóval ellentétben) szívó ütemben végzi, azaz van ideje keveredni az anyagnak, és korommentesen ég el. Amit nyertek így az a tökéletesebb keveredés és a benzinpermet hűtő hatása. Kokszosodásra nem hajlamos.
Egy disi 2.0 a spritmonitor szerint kb a sima 1.8 fogyasztásával eljárt.
Legalábbis 3 éve, amikor alaposan körbejártam ezeket szűrtem le.
Egyébként az 1.8 és a 2.0 benzinesek álltak át euro5re és közvetlen befecskendezésre, a 2.5 maradt a régi.
Véleményem meg az hogy annyi fogyasztáscsökkentést nem hoznak de, kokszosodás meg jobban előfordul, nem beszélve a többszörös befecskendezési nyomás miatti kockázatokról.
Ha ellenőrizték a gumikat felniket és minden rendben akkor esetleg érdemes ránézni a futóműre egy futóműves műhelyben hátha van egy kis lógás ami okozhatja, de lehet más is.
Tehermentesítő gyűrűk mérete megfelelő a felnikben?
De láttam már acélfelninez való anyát alufelnin, az sem éppen szerencsés.
Sajnos új középkategóriás gumim is volt már gyári hibás akárhány gumisnál pörgetgették állítólag jó volt gyakorlatilag meg a lecserélésével szünt meg a hiba, szép kis veszekedés volt a kereskedéssel...
Mazdámon 16-ról 18collra váltottam ráadásul széles mégis jól fut.
Sziasztok, van egy 6-os mazdám 1.8 benzin 2003 évjárat kuplungot és rásegitőt szeretnék benne cserélni viszont nem tudom melyik márka lenne jó tudna valaki segíteni ebben? És van egy másik problémám a kormányzással 15 felniket hasznaltam de vettem 16-ost alá és 100-120 nál nehéz egyenesbe tartani felnikkel semmi gond nincs gumikkal szintén kissebb szélben is rendes eltolja az autót esetleg erre valami tipp? Előre is köszi a válaszokat,segitséget.
1,8as motorral elég lomha,nem egy dinamikus autót kapsz Mazda 6ból,de összességében nem rossz azzal a motorral sem . Szerencsére ez a generáció már nem rozsdásodik annyira,de vannak kivételek. Mindenképp nézd meg a sárvédő íveket, első doblemez alját és a műanyag burkolat alá is nézz be (ha van).
Egyetértek veletek, de a motor kopás megelőzésében óriási szerepe van. Tehát nem csak kényelmi eszköz. Valóban nem lehet vele spórolni.. bár a hosszabb élettartam már eleve hatalmas spórolás. Ha használtan veszel autót akkor ennek hatványozott jelntősége van, mert valószínűleg te/én fogod használni a gazdaságos élete végéig. Itt 3-4 év is sokat jelent. Ezzel hardveresen és mentálisan is sokat tehetsz az autódért. A mentálisan alatt a saját megelégedésemet értem, hogy a heti mosás mellett a motorért is teszek minden nap. Ahogy írok erről egyre jobban fáj a szívem, hogy decemberben az erre félretett pénzemet eltapsoltam. De hát vannak prioritások. Bármennyire szeretem az autómat a család előtte van.
Ahogy a linkben is szerepel, ez sokkal inkább kényelmi eszköz, mint befektetés, ami megtérül. Én a dízelben nagyon szeretem a programozható webastot. Meleg autóval indulni garázs nélkül "nagy flash". Nálunk ugyan tetö alatt van, de akinek nincs az se, megússza a jégvakarást, nagyobb hó esetén annak letakarítása is néhány mozdulat. Viszont ha garázsod van, nyilván csak az elektromos verzió jön szóba.
Egyébként célszerü a szervízben megkérdezni, hogy mi a pontos cikkszám a tiédbe, mert én elöször árnyékra vetödtem egy osztrák bontóval (szerencsére müködött a visszaküldés-visszafizetés). Elöször ilyet szereztem: GR4B 675DZ, aztán mikor nem tudták megcsinálni a szervízben, akkor mondták ezt: GRYB 675DZB.
Helló! Nekem volt ugyanilyen problémám, mármint keyless go elektronika. De a kulccsal indításhoz annak elvileg semmi köze. Mi történik, ha lehúzod a kupakot a gyújtáskulcs helyéröl és bedugod a kis kulcsot?
Amúgy én egy német bontóból szereztem elektronikát 300 EUR-ért, utána szervízben összeprogramozták és kész. Eltartott egy ideig, mire találtam, de addig simán használtuk kis kulccsal.
2006-os Mazda 6 kombi diesel autóm van (143LE), a problémám vele, hogy az autóban található computer ami a keyless go-s kulcsért felelős tönkrement, az autó nem nyitható csak kulccsal, indítani viszont sehogy sem lehetséges, a mazda szervízben mondtak rá egy olyan árat ami megközelíti az autó árát, van bárkinek ötlete, hogy lehetséges -e orvosolni a problémát a computer csere nélkül is? Esetleg kontakt valakihez?
Oszi távozásával sajnos elég kihalt lett a topik. Hogy ezen tullendüljünk írok egy kicsit. Tervbe vettem, hogy beépíttetek egy Defa elktromos fűtést. 80e Ft ért be is szerelték volna. Sajnos más okok miatt ez most nem valósul meg, de egy kis gondolat menetet lírok ide. Az eszköz a fagydugó helyére került volna http://www.duett.hu/kenyelmi-eszkozok/defa-motorfutes/. A hatására a motor minusz fokok helyett 2 óra melegítés hatására kb 20 fokrol indulna. Ha kb 1kWh = 50 ft*20nap/hó = 1000Ft/hó ez kb. 3l benzin ára. Ha javi 600km-t megyek 10l/100km fogyasztássl és sikerül levinni 9,5 l/100km-re akkor havonta 0.5l*6= 3l/hó megtakarítás jön ki. Azaz pénzben nem jelent csökkenést. DE! A motor kopására nagyon jó hatással van. Még a mi viszonyaink között is jelentős a kopácsbeli különbség a 0 fok és a 20 fok között. Mivel naponta 10km távolságra járok egy benzones GG M6-al 1.8-as, így szinte az út felét szivatóval teszem meg. A kopás szempontjából viszont végig hideg motorral járok. Szerintem nagyon megérné a beruházás (kb 100e Ft). Mivel pécsi vagyok és BP-en van a Duett.hu műhelye a benzin +20e Ft oda, vissza. Ha esetleg leírnátok a véleményeteket ez ügyben azt szívesen venném. Esetleg ha valakinek már van, az a tapasztalatát is leírhatná. Nekem és talán másoknak is tanulságos lenne. Köszönettel AM
Az nem lehet, hogy olajcserénél pár decivel kevesebb került bele és mikor először ránéztél már mentél 4000km-t vele? ha nem ette a 0W-30-ast, akkor ezt se szabadna szerintem, márkától függetlenül.
Szerelőhöz (maszek) hordom az autót, eddig minden olajcserénél ott voltam.
De ami érdekes még hogy töltöttem rá ~két deci olajat. Ezután néztem meg újból( hideg motornál) és majdnem a maximumon volt a szint. Tudtommal a nívó két jelzése között olyan 1 liter a különbség, hacsak nem ez a kisebb( 1.8, 2.0) motorokra igaz mert, itt már 500 köbcenti a különbség.
Két ugyanolyan, pár hónapos autó is lehet más állapotú....és két 20éves 300ezret futott is lehet egyforma. Minden az üzemeltetőtől és üzemeltetéstől függ. Két hónap alatt is szét lehet hajtani egy autót,ahogy 20év alatt is lehet rá vigyázni.
Számomra ez hihetetlennek tűnik, èn is ezt az olajat használom és a motor is ugyanaz. Én magam szoktam cserélni az olajat fullra töltöm a motorba és nem igen hiányzik belőle a csereperiódusig, nem hogy minimumig lemenjen. Te magad cseréled vagy szervízben történik a dolog? Az olajcentrum oldalról vagy személyesen vásárolok, na nem mintha ez számítana. Mindenestre furcsálom a dolgot.
Szia, nekem most sustina 5w30 van benne, 4 ezer alatt minimumig csökkent a szint. Ezelőtt használtam magnatecet, eneost abból a 0w30ast igaz de, egyszer se volt a 10ezres csereperiódus alatt ekkora fogyás mint most 4 ezer alatt.
Olajat olajwebshopról szoktam venni, szerintem az egy megbízható forrás talán, de ki tudja.
Mindenesetre ez érdekes most, kövire azért mást teszek bele valszeg totalt majd.
Az olajszint problémát súlyosbítja a porlasztóalátétek átégési hajlama, ami miatt fogy az olaj, így egészen rossz helyzetben elöfordulhat, hogy a felhasználó nem is veszi észre idöben a hígulást, így mondjuk 10e km után fele-fele motorolaj-gázolaj van a teknöben :-)
Én 170e-rel vettem, elötte volt turbó cserélve - a fenti okból. Vétel után szinte egyböl dpf kikerült, akkor már láttam, hogy fogy az olaj, jöttek a porlasztóalátétek. Most 245e-nél járok még az eredeti kupplung-lendkerékkel, hosszú távon 5l alatti fogyasztással (mikor szinte csak városi rövidtávok voltak, akkor télen nyilván 7.5-8l volt).
Nekem is idöbe telt, hogy megszeressem, de ez valószínű az egyéb kínlódások miatt volt (keyless-go elektronika csere, xenon vezérlö csere, körbelakatolás, fékbeállások). Most majd a futóműre kell költeni, mert - ha jól emlékszem - a lengökarokon levö gömbfejek gumija ki van szakadva, van némi koppanás, kottyanás.
Szóval a motor igényel némi odafigyelést, de ha ez megvan, akkor szerintem hosszútávra teljesen jó.
6 éve vettem a 2006-os 140lovas 2000-es dieselemet. azóta ca 150e km -t mentem vele, most ca. 360 van benne.
Rögtön a vétel után kettőstömegű és főtengely törés!!!! Valószínűleg az elődömnél csapágyas lehetett a felhígult olaj miatt. Az olajpálca maximum jelzésére kell vigyázni, nem a minimumra!!! Megcsinálták (Csepel Mag u, köszi! :-) ) A DPF-et kiiktattam. Utána egy turbó felújításom, és egy jobb első kerékcsapágy cserém volt, a kopó alkatrészek (szűrők, fékbetétek) kivételével. hozzá sem kell nyúlni. Tökéletesen üzembiztos, jól megy, fogyasztása 7,5-8,5 - nem járok vele lassan.
Minden motorikus alkatrész eredeti benne!
Tökéletesen meg vagyok vele elégedve, most már szeretem is nagyon (nekem ehhez idő kell:-)
(Talán annyit még, h hidegen majdnem azonnal elindulok, de nagyon kímélem, és soha nem kínzom 2000-es ford. alatt, az ideális ford. sz. ennél az autónál 2500-3500)...
Mindenkinek Boldog Ünnepeket és hasonló Új Esztendőt kívánok! :-)
Sok utólagos központi zár vezérlő van . Nem lehet azzal megoldani? Kapna egy vezérlőt,és hozzá tartozó másik távirányitót,ami ott fityegne a kulcs mellett. A kormányzárat is lehet szerintem utolagossal vezérelni.
Egyébként nekem is egyre többet kell ajtócsapkodós módszerrel újra tanítani a kulcsokat.
Sziasztok! Úgy néz ki, hogy kormányzárat kell cserélni az autómban, mert az autó nem ismeri fel a rádiós kulcsait és a kulcsok újraprogramozása sem segített.
"Egy adott többlet gázolaj befecskendezési érték után az autó számítógépe szintén a DPF lámpa villogtatására ad utasítást, és egyúttal vészüzemmódra is állítja az autót." Tehát nem feltétlen van hiba. Szervíz lesz, csak próbálok képbe kerülni.
Igen ezzel lehet meghosszabitod valamivel az élettartamát de a vég elkerülhetetlen, én 1000 km autópálya után még jártam kb 2000-3000 km-t, utána dpf out!
Azert lehet megerne egy probat autopalyan tolni egy 30-40 km-es etapot konstans 130-as tempoval...es aztan megcsinalni ezt rendszeresen, minden 4-500 km utan...
Üdv mindenkinek! Egy dízel 6-om van, a kérdésem: elvileg villog v. világít(villog, ha minden igaz) a DPF-lámpa a műszerfalon, azt olvastam valahol, hogy ez olajcsere-emlékeztető, nem hibajel, ez így van?
Nyolc hónapja nem vezettem egy teljesen önhibán kívüli(eljárás van a hibázó ellen), szabályosan közlekedve elszenvedett biciklibaleset miatti súlyos látásprobléma (3 hónap kóma után) okán, így kissé hiányosak infóim, pedig ezt tudhattam amúgy. Ha mégis a részecskeszűrő a hibás, akkor mi van, hol célszerű venni vagy ilyesmi? Az autó tökéletesen működik tudtommal. Köszi és Boldog Karácsonyt!
Erröl egy quality manager kijelentése jut eszembe egy garanciális visszajelzés kapcsán: "ezt a vevöt elvesztettük"
Sajnos egyetlen hibás alkatrész - ugyancsak hibás kezelgetéssel párosulva - képes elvenni egy ember kedvét egy komplett márkától :-( (típustól, évjárattól, motor fajtától függetlenül). Szerintem nem ésszerü következtetés, de azért persze megértem.
gsis - neked lesz még Mazdád a saját költségen 180 e Ft-ért cserélt esetlegesen gyenge olajpumpa lánc téma után? :-)
Azert en sokak helyben komolyan elgondolkodnek auto vasarlas elött azon, hogy milyen körülmenyek között es hogyan hasznalom a verdat, illetve milyen szervizelesi szokasaim-lehetösegeim vannak.
Biztosan kell a dizel auto, vagy csak azert, mert szep, jol megy es keveset eszik, tehat tökeletes...közben meg 5-10 km-es utakra hasznalom javareszt, jo ha havonta eccer kiruccanunk 50-100 km-re. Regeneralni nem tud, nem is ujkent vesszük, ugye ki tudja mit kapott elötte. Ilyen profil mellett barmi hasonlo targy meg tud makkani, nem kell ahhoz dizel Mazda.
Es ugye epp a minap oltottuk le egy olvtarsat dizel ügyben.
Mielőtt megvettem a benzines autómat sokat olvastam a dpf szűrő Kiiktatásáról. Szóval nem személyes tapasztalatból írom, amit írok, hanem azt, amit olvastam róla. Szóval fizikálisan el kell távolítani, szoftveresen ki kell kapcsolni a regenerálást, és még pár szenzort, lambdaszondát ki kell cserélni, márkától függ. Ha ezek megvannak, akkor működik a dolog. Ha pl csak szoftveresen van kikapcsolva, de bent hagyják a szűrőt, vagy fordítva, akkor lehetnek bajok és lesznek is. Normális helyre kell vinni, ahol van tapasztalalt, értenek hozzá, meg ahol úgy csinálják, hogy ez az egész folyamat visszafordítható legyen, ha egyszer eladásra kerülne a kocsi pl. Az autónak csak jobb lehet nélküle 🙂
A levegő szennyezettségének a csökkentése a cél ezzel a dpf-fel. Mikor regenerálás folyik a részecskéket még apróbb részekre bontják az égetéssel, sokak szerint ez még ártalmasabb lehet a szervezetre, ezt is csak olvastam🥴
Ha már DPF. Milyen hátrányai, következményei vannak a teljes kiiktatásnak hosszú távon? Mármint az egészségügyi részén túl, az autóra vonatkozóan. Erről van valakinek tapasztalata?
Egy balszerencsés esetet szeretnék veletek megosztani. 2007-es dízel 2.0 l-es gépem volt. Sajnos sokszor küzdöttem DPF gonddal. Az utóbbi időben annyira felhígult a motorolaj gázolajjal, hogy 5000 km-ént olajat kellett cserélni. Voltam vele a Bécsi úti gyári szervízben regenerálták a DPF-et, de semmi mást nem mondtak, csak szétették a kezüket. Ezek után idén a pályán beállt az egyik henger, elszállt a turbó és ennyi. Valószínű az olaj annyira fel volt hígulva, hogy azt felkapta a turbó. A lényeg, hogy teljes motorhiba, az autó kuka. Szóval soha többet Mazdát nem veszek. A lényeg, hogy figyeljetek nagyon a nívópálcára!
igen,rárakódik,ráég belülről ,azt is meg lehet piszkálni esetleg valami komoly oldószeres vattás ,nagy pálcikával belülről,de az vagy sikeres ugy vagy nem... ha kioperálja a lencsét,ugy már más tészta. Belát mögé is,meg a lencsét is fel tudja polirozni..de mögötte foncsorozni kell. Sebészi munka meg kinylódás,de megoldható ez is.
Új fényszóró a megoldás! A projektorok belseje is foncsorozva van,azt nem lehet feljavítani sehogy roncsolás nélkül, A depo vagy tyc lámpák, projektorok vetítési képe ugyan gyalázatos a gyárihoz képest,de a fényerőt visszakapod. Olyat olvastam még,hogy a gyári lámpa lencseüvegét átrakták ,de azt sem lehet másképp,csak roncsolásal,melegítéssel,feszegetéssel.
+ ha jön mögöttem egy autó halogén izzóval, látom a saját autóm árnyékát, mert az én autóm fénye gyengébb... illetve a ködlámpám pl látszódik hogy egy fokkal erősebb...
Varta Blue dynamic-on gondolkodtam végül Bosch S5 lett a vége. Egy olcsóbb akksit használtam pontosan 2 éve vettem, megtaláltam a garis papírját. Az újnak legalább 3, de inkább több évet kellene kibírni, ha az árát nézem az olcsóbbhoz képest. Majd meglátjuk. Köszi az infót mindenkinek.
Hát megforudlt a fejemben igen. Fele fele arányban városban használom rövid távokon is, de mondom, mióta megvettem ilyen és semmit nem romlott a dolog. Ezért várok még vele szerintem, csak jó tudni, mire számítson az ember. Nem szokták 130E-nél cserélni a kuplungot
Anno mikor megvettem a peugeot 206-ot 65E km-rel, 2 hónap múlva komplet kuplungot kellett cserélni rajta. Annak volt hangja, cicerget meg minden, mikor a pedált nyomkodtam.
120E km környékén elkezdett csúszni a kuplung, a szimeringnél átszivárgott egy kis olaj úgy emlékszem, megint csere. Azóta jó, most 180E km van benne🙂.
Én viszont akkumulátor ügyben kérnék egy kis segítséget Tőletek. Tavaly vettem egy NONAME aksit, tette a dolgát szépen, ma reggel nem indult a kocsi. Tegnap este pakoltam ki a csomagtartóból és 5-10 percig világított a csomagtér világítás. Ez annyira leszívta, hogy már nem bírtam elindulni vele ma reggel. Pár hónapja takarítottam a kocsit, kb 40 percig volt gyújtáson, mert zenét hallgattam meg ablakokat mozgattam föl-le és akkor is totál lemerült. Hát eddig bírta úgy gondolom, talán még egyszer rátöltök, de ezzel be is fejeztem az olcsó aksi vásárlást.
Szóval, ha valaki tud mondani olyan márkát tipust, ami bevállt neki, kérem írja meg. köszi.
Ez nagyon érdekes,mármint hogy 130ezernél már kuplungcserén gondolkozol. 150ezer körül a futár autók meg a taxik szoktak elsőnek kuplungosak lenni...igaz már láttam 70ezerrel kuplungozni Toyotát,de azt tűsarkú pipi használta,de szó szerint üveghangon és csúsztatva.... a 2,5 talán a lóerőből adódóan használódik el hamarabb ,nameg ha jol tudom ugyanaz a kuplungja,mint a 2,0literesnek.
Átlagban ha vegyes városi és hosszabb táv6évi 15-20ezerrel 200körül sem szokott a japánok kuplungjával baj lenni. Mitsunál a nyelestengely csapágy szólal meg először,mazdánál még az sem ,mármint a japán összeszerelésű változatoknál,na de persze ez függ attól,hogy vontat e az autó stb....
A kuplungoknál a Luk és a sachs sok gyártónak beszállítója,többek között a fordnak is,az meg mazda cooperation.
Láttam már renault cliót 350ezerrel gyári kuplungal,ahogy japánt is 300al Mazdát,toyotát,mitsut..
Úgy vagyok vele, ha egyszer szét kell szedni, akkor legyen minden cserélve, nehogy pár év múlva megint cserélni kelljen valamit pl kuplungtárcsát vagy szerkezetet És az biztos, hogy gyári lesz, nem más.
Kb fél éve érdeklődtem egy hivatalos Mazda szervíznél, hogy mennyibe kerül a GYÁRI kuplung szett. (szerkezet, tárcsa, kinyomócsapágy). Nagyon megkepődtem az összegen, sokkal többre számítottam, mint amit mondtak. Kompletten az egész csomag nem volt 80 000 Ft.szállítási költség 3000Ft körül van. Annyit mondtak, hogy nem biztos hogy ki kell cserélni mindent, lehet elég a kinyomócsapágyat, ami 8000 ft Körül van. Azzal forudltam feléjük, hogy indulásnál bizonyos fordulatnál mikor engedem fel a kuplungot kicsit beremeg, de nem mindig és nem olyan erősen meg keményebb a kuplung más autókhoz képest . Ez már meg van 3 éve, néha zavaró, más nem is igen veszi észre a családból, de nem mindig érzékelhető és nem lett rosszabb a helyzet, gondoltam azért jó lesz tisztába lenni az árakkal. 2008 GH 2.5. 130000 km.
érik egy kuplungcsere a Mazda 6 GH (2008), 2.5i-n, kb 170 ezer km után. Megnéztem a kuplungszett árakat, LUK kb. 60 ezer, a többi meg inkább 130 körül. Van-e ezek között valamilyen érezhető különbség? Az, hogy 100 ezer, vagy 150 ezer km-t lesz-e jó, az kevésbé érdekes, inkább, hogy ugyanolyan finoman működik-e majd. Lehet tudni, hogy a gyári vajon milyen márka?
Érdemes-e márkaszervízben cseréltetni (ekkor gondolom gyárit tesznek bele), vagy máshol is megcsinálják normálisan?
Milyen árakra lehet számítani, ha nem márkaszervízben csinálják?
Lehet kapni áramkörbe építhető modulokat,ami utólag beépíthető bármilyen autóba. Relés és relé nélküli indexhez is van. Érdemes viszont egy autoelektronikai műszerészt vagy műhelyt megkeresned vele,mert azért nem annyira egyszerü a beépítése,hogy egy két vezetéket elvágunk,közé rakjuk és kész.
Hello! Kérdésem, GH-s szériában, pontosabban annak ebben az egyedében: Mazda 6 (2.0i TE+ GH/2008, német első forg.hely.) alv.sz.: JMZGH12F681131896 megoldható-e egyszerűen, pl. relécserével az ún. komfort index (3 villogás) funkció? TE Plusz felszereltségű és nincs benne ez?!? Még egy "érdekes" dolog: nincs ráindítás gátlás (pl. a gyújtáskapcsolóban), azaz simán le lehet köszörültetni az önindító, lendkerék fogaskerék pár fogazatát (az indítómotor leégetés rizikóját nem is említve) :-(. Számítanék segítő válaszaitokra. :-)
A BT modulok - legjobb tudtommal - nem csereberélhetők (össze-vissza)! Ennek egy készséges(ebb) márkaszervizben néztek utána, árulták el a "tutit" (+ egy ebay-es válasz is ezt erősítette meg) ... meg a gyári új árát, ami kis honunkban kb. 250.000,-Ft azaz Kettőszázötvenezer 00/100 Froncsi (lett volna)!!! Nekem vásárláskor OK volt, de rá pár hétre "behalt" és ez a (mint kiderült igen) ritka GS1D 66 GHXA volt/van az autómban, Mazda 6 (2.0i TE+ GH/2008, német első forg.hely.) alv.sz.: JMZGH12F681131896. Ez a cikkszám nem vagy alig-alig volt az e-bay-en (a másik, a GS8S 66 GHX az lett volna kilószám). Végül véletlenül bukkantam rá itt https://www.relder.nl/uk/ egyre. Innen "pénzvissza..." garanciával!!! 65,- EUR + 25 EUR szállítási ktg. azaz össz 90,-EUR összegért megkaptam (e-mailen még kicsit alkudni is tudtam!). Beépítettem és azóta minden OK ... kb. mert a "Voice training"-en (angolul használnám) megbukik. ugyanis a 2, kettő = two számjegyet nem érti meg és rendszerint 0 azaz "zero"-nak mondja vissza. Így pedig ugye hangvezérléssel nem tudok tárcsáztatni hívószámot mert (itt is) félreérti (vagy 0-nak vagy 4-nek, de sosem 2-nek :-( ). Viszont amúgy a többi és/vagy fő, alap funkciói (pl. párosítás, kihangosítás) rendben vannak, működnek (egyébként meg egy elég "kezdetleges" megoldás ez, bár ugye ez 2007-8-as hard / software) :-).
Hohó, azt se gondold hogy jobb, hasonló költségekbe tud verni mint a Mazda... Van pár cimborám akinek Passat van különböző évjáratból... (Az egyiknek volt valami típusbetegsége, valami műanyag vacak miatt ugrott a vezérlés)
Mostanában gondolkodtam, hogy ha adódik egy kis pénz, lecseréljük-e a GY-t egy GH-ra, de ez elég elrettentö...
Kollegám szerint Passat-ot kell venni, mert ahhoz sokkal olcsóbb az alkatrész (ezt az állítását még nem ellenöriztem). Mindenesetre az utóbbi hasonló paraméterekkel pár százezerrel drágább.
Eddig csak ezt a dizelt találtam a környéken, emiatt írtam ezt a típust, de természetesen nincs még ez kőbe vésve, keresgetek még. Viszont abban sem vagyok biztos, higy ez a kategória ajánlható e kezdőnek fogyasszon bármit is.
Brutális árakkal lehet találkozni,ha jó márkát és minőséget keresel .... Swag van még 200ért is :(
A MEYLE vagy a Monroe jó választás lehet,a többi ami ettől felfelé van,az túlárazott és semmivel se jobb... bár alsót nem sok gyártó hoz,pont ez a baj...
Érdeklődnék, hova érdemes menni légzsák visszahívásra? Kelet-Pest megyében lakok, BP inkább pesti oldal, Cegléd játszik, tehát Emilfrey, Mirai, délpest, Zakar.
Szívesen elmennék már a Békéscsabaiakhoz, nagyon dicsérik, de hát az már a halál f*sza kategória.
Az alábbi alkatrészekből esetleg ha valakinek érdekes lehet bármi,akkor írjon nyugodtan.A képeken Sky Aktiv hátsó lámpa,EGR,Turbo vezérlő lappantyú,fél turbo,Mazda 6 gg komplett hengerfej,EGR látható.
Sziasztok! Én úgy gondolom,hogy a balansz egység okozza az olajpumpa lánc szakadását,módosítás történt már de nem hozta a kívánt reményeket a 2018-as motorban már dupla feszítés található(olajnyomásos) talán ott már nem lesz ilyen probléma.
Az olajpumpa halálát az elkokszosodás miatti eldugulás okozza. ..Viszont ha olyannyira megszorul,hogy elszakad a lánc,ott már a rendszernek rég jeleznie kellene pl az emlitett olajnyomás alacsony érték miatt is.Ha egy ilyen motor ennyire meghal,annak szinte szárazon kell hogy forogjon nem keveset.
Nem is a tulajokat hibáztatom,a szerviz is lehet hanyag.Olajcsere oszt hagy menjen... a karter le se volt véve soha lehet...
Én is annyira ismertem csak, hogy jártam hozzá alkatrészekért. De ő ajánlott nekem szerelőt, akivel viszont évtizedes ismerettségben volt. Ma beszéltem ezzel a szerelővel a következő szervizem miatt, és ő mondta.
Most jött levelem a Belügyminisztériumtól! hogy a Mazdára légzsákvisszahívás van és leszek szíves jelentkezni egy márkaszervízben egy 1 órás műveletre.
kérdésem: Meg lehet nézni valahogy, hogy nem lett-e korábban felfújva az a lufi a helyettesítése meg jótékonyan elfelejtve nehogy pofára essek a márkaszervizben?
Most ez hogy? Vagy miért? Brutálisan ledöbbentem. Egyszer találkoztam vele nyáron a munkahelyén, elbeszélgettünk, megnézte a kocsimat, nagyon jó srácnak ismertem meg. Esetleg ismer(t)ed őt személyesen?
Sziasztok! Mivel jó páran jártunk innen OsziM6MPS fórumtárshoz alkatrészért, és így ismertük személyesen, ezért megírom, hogy nemrég sajnos váratlan hirtelenséggel elhunyt. :(
A cikkben írják, hogy az olajpumpa hajtóláncának elszakadása okozta a hibát. Megsült mind a négy hajtórúdcsapágy, további súlyos kopások keletkeztek a motor egyéb pontjain is.
Szia! Amúgy mik a tapasztalatok ezzel a 2,2-essel? Nagy a különbség a GH és a GJ motorja között? És hogy megy ez a lánccsere? Ha valaki bemegy a márkaszervízbe, ajánlják neki?
Nem vagyok autószerelö, szóval érdekelne mitöl fut szárazon egy olajpumpa? A motor megeszi az olajat, kigyullad az olajnyomás lámpa, majd a tulaj tovább hajtja?
Erről az autóról annyit,hogy olajpumpa lánc szakadás miatt lett a motornak kakukk. Az meg akkor következik be egy ilyen autónál,ha szárazon fut az olajszivatyú és beáll,aztán emiatt eltépi a láncát. Az meg hogy az így végződjön nem hiszem hogy a 2,2es skyactiv tipushibája lenne,hanem üzemeltetésből eredő hanyagság,túlterhelés is.
Meg tudná valaki mondani, hogy kicserélhető-e a GS1D 66 GHXA Bluetooth modul GS8S 66 GHX-re? Nem tudom, mi köztük a különbség, de az utóbbi jóval könnyebben beszerezhetőnek tűnik. Sajna ez az extra a vásárlás óta nem működik, de már nagyon kipróbálnám... :)
Fék-témához hozzászólva én is Brembo-ra cseréltem le októberben a 4 tárcsát + betétet, nálam hibátlanul szolgált azóta kb. 2000 km-t. Viszont még csere előtt a bal első vezető csapok egyszercsak úgy berohadtak, hogy az egész nyereg megszorult és onnantól a bal első nem fékezett... Jobb elöl pedig a betéteket szétfeszítő kis drót-rugó rohadt el (amiből újat persze nem ad a Brembo a betéteihez...).
Vettem egyszerű Japanparts tárcsákat, Textar betéteket, nem a NASA laboratóriumában raktam össze de odafigyeléssel a tisztaságra, aztán RÉZSÍR SPRAY hajrá de ésszel "csak úgy módjával, nehogy elöntözze" :-) és minden oké.
Mindig így csinálom. Aki alapvető tisztítási folyamatokra, tisztaságra nem ad szerelés közben és piszok tud kerülni az alkatrészek környékére az ne csinálja.
Idáig egyszer fordult elő új tárcsával rázás, nem Mazda de kicseréltettem és tényleg rossz volt az új.
De persze lehet, hogy csak szerencsém van-volt.
Mondjuk én a másik véglet vagyok mert hátsó fék felújításból végül szopóágra kerültem komplett hátsó híd kiszerelés, akkor persze már javítás lengéscsillapító csere, ha már lúd legyen kövér, plusz alvázvédőzés legalább a híd alatt-környékén.
És miért? Mert a remek autószervíz ha féket lát előveszi a legerősebb csavarrögzítő folyadékot meg a leghosszabb erőkarját hogy minden csavart agyon tépjen....
Pályamotoros hátteremmel örömmel vettem én is Brembo tárcsákat a Mazdára. Aztán pontosan így jártam én is.
Úgy látszik, autós utángyártott tárcsák terén nem azt a minőséget hozza a Brembo, mint amiről megismertem. Mondjuk meglepően olcsó is volt. Most már tudom, miért.
Hát ezzel ugy látom nem vagyok egyedül :( Volt már pár autóm,német,francia,japánok is,de egyiknél sem volt ilyen probléma,mint a mazdánál.
Ez az indikátor órás mérés engem is izgat. Gondolom a módja,kerekek nélkül a kerékcsavarokkal ráhuzva a tárcsát forgatva a szélen,ahol még a betét érintkezik, lassan rámérni.
Nálam is hasonló a helyzet, új Brembo féktárcsák és betétek lettek felszerelve még júliusban, csak 100 fölött remeg be a kormány és inkább akkor ha nagy a súly az autóban és lejtőn lefele haladok, de nem annyira zavaró tehát egyelőre hagyom, hogy "fejlődjön" a dolog.
Az az érdekes, hogy 70-90 között remeg csak, mondjuk 120-ról elkezdek fékezni, 90-ig semmi, majd 90-től 70-ig beremeg, aztán 70 alatt ismét elmúlik. Brembo került bele. Szeretem a puha féket, de már most egyelőre belefáradtam, marad így.
Egy indikátor órával kideríthetö,hogy a tárcsa üt e.
De!
Sokan elfelejtik hogy a tárcsa és az agy közé bekerült kosz is okozhatja,aztán cserélgetik ész nélkül a komplett fékrendszert .
Kerékcserék,fékbetét cserék alatt is kerülhet a tárcsa és az agy közé pont annyi fékporos rozsda vagy útpor,hogy odaszorítva pont annyit üt tőle a tárcsa,hogy kerékagyon megmérve üt,leszerelve meg nem üt. Nagyon sok alább leírt fékproblémát ilyen banális dolgok is összehozhatnak.
Másik ok lehet még az hogy a munkahenger dugattyuját ugye az új betéttel teljesen vissza kell állítani,a munkahenger vezetőcsapok meg hiába vannak megkenve,cserélni kell azt is,ha fel van nyalódva egy tartományban!Ezt sok szerviz is elfelejti.Ettől is befeszülhet ,remeghet a fék!
Sziasztok! Fékbetét csere után 1-2ezer kilométer megtétele után remeg az autó fékezéskor. Nem lehet beazonosítani melyik keréktől,a kormány néha rezeg néha nem olynakor,szóval olyan mint ha nem csak egy fék remegne,hanem elől is és hátul is. Néha meg semmi. Textar betétek lettek berakva. Minden csap fel lett pasztázva. Mi a franc ez? A féktárcsák mindkét oldala és a betétek is egyformán fényesek,még azt se lehet mondani hogy féloldalra fogna egy munkahenger.
Olvasgattam már a témában,de szinte hihetetlennek tartom,hogy deformálódjon a féktárcsa ennyi idő alatt,és ráadásul nem csak egy,előtte meg semmi,csak az új betét után ,de az is csak párezer kilométer megtétele után.
Ne leygetek már ennyire olaj ellenesek :D Nem kell betojni... 10ezrenként 1liter olaj a katalizátort még nem fogja tönkre vágni,ahogy a hengerfalnál sincs lefújás a kartarig,mint a régi ladáknál volt :D Orvosi tisztaságú,mivel hordják a gyűrűk az olajfilmet állandóan,na bumm...cserébe tökéletes ,csendes járást kapsz ,meg bivaj kompressziót 200ezernél is. Nem olyan hülyék ezek a japánok!
Akkor te vagy a kivétel ! :) Ezt az Eneost már annyian mondták, lehet kéne vele tenni egy próbát, bár nem hiszem, hogy ettől megszűnik az olajfogyasztás, de talán ...
FL előtti GH 2.5 benzin szintén. Akkor én szerencsésebb vagyok, mert nekem nem eszi az olajat. Évente cserélem 8-9000 km futással. Eneos Sustina-t vagy Castrol Edge C3-at használok, természetesen 5W-30-ast.
A Mazdák halála az "öreg autó már ez, kopottabb a motorja, tegyünk bele 10W-40-et"
Maradj a gyárinál, hidegoldalon egyel lejjebb mehetsz, tehát 5W-30 helyett 0W-30. Pár tankolásonként nézz rá és tölts utána szükség szerint, ne csak a minimumot elérve.
Cseréld 10 ezrenként, ha 12-13 belecsúszik nem lesz semmi baja, de 20 sok neki.
Svájcból jött az autó, követhető előélettel. Mondjuk "kínosan" ügyeltek arra, hogy egy km-rel se hamarabb vigyék szervizre, mint az előírt 20ezer km. Valami nő vezethette és hegyes vidéken laktak, úgy hogy a kuplungot helyből cserélni kellett, ezt még a behozó megtette. Olajfolyás sehol nem látszik, mindenhol porszáraz a motor és környéke. A tanácsok ellenére sem szívesen használnék vastagabb olajat, pláne így télen. Talán jobb, ha utántöltögetek.
Semmiképpen ne tegyél bele másféle olajat (0w40, 10w40) nemhiába 5w30 van a gépkönyvben, a japán mérnökök nem véletlenül ezt írtak elő.
Nálam is megeszik 1-1,2 l olajat 10ezrenként, szerelőm azt mondta, hogy ez egy ilyen motor. Próbáltam már én is sokféle olajat, ( Dexelia, Castrol, Mobil 1 ) de mindegyiket eszi, ez van.
Inkább arra figyelj, hogy az 8-9 ezer km-kent nézd meg a nívót, hogy nem kell-e rátölteni valamennyit az olajcseréig. Ennyi az okosság.
Az még jónak számít! A "felújítást nem úszod meg" meg hasonló tanácsokkal ne foglalkozz! A kartergázra kéne ránézni,nameg a szivárgásra (pl olajszűrő alatt nem e ázalog)
Azthiszem nemrég itt ki lett az olajfogyasztás téma is vesézve. A kilométer adat mennyire valós?
Ez az olajfogyasztás magas a futásteljesítméynhez képest, nézesd át, ez valami szinvárgás lesz valahol.
Ez az olajfogyasztás rendkívül kevés ahhoz, hogy felújíttasd. Azokat a motorokat szokták felújítani amelyek 1000 kilométerenként 1 litert bekajálnak.
Nekem dízel van, 2004-es, 280 ezer van benne, jobb lábtól függően 5-8 decit eszik 10000 kilométerenként.
A feleségemnek 1.6 benzin Honda HR-V-je van 308 ezer km, az megeszik 5-8 decit 3 ezrenként, de biztos hogy nem fogom 300-500 ezer forintért felújíttatni, abból utántöltögetem úgy 100 éves koromig.
1,5 L / 1.000 km motorolaj fogyasztás, az már sok ... lenne. Ugyanennyi 10 ekm-enként, bőven a műszaki "ökölszabály", azaz 1 kg(!!!) kb. = 1 L / 1.000 km határértéken belüli (jóval kevesebb)! Mondjuk 150 ekm futás után ez ...is ... azért minimum "érdekes". Ez az érték valós, a százezres 1-es számjegyre gondolok? :-( Egyébként dugattyúgyűrű törés, besülés, szelepszárnál tömítés (szimmering) hiba és még pár "fatális" dolog okozhatja. Az autó hol fut többet? Lakott terület, rövid utak? Országút, autópálya hosszú távok?
FL GH 2.0 benzin, 150 ezer km van benne. 10ezer km-en kb. másfél liter olaj utántöltés Mazda 5w30-ból. Próbáljak más olajat 5w30-ból (pl. Castrol), vagy legyen 10w40, ahogyan javasolják? Ez utóbbihoz nem sok kedvem van, mert félek, hogy gyorsabban kopna a motor.
Elég sokmindenre szarnak és/vagy kisprórolnak a mazdáék sajnos. Minden normális autóban van egy filléres szenzor pl ami jelez ha kevés vagy sok az olaj, ezek meg megdöglenek ha megeszi (2.3 benzin) vagy kikönyökölnek ha sok a benne lévő gázolaj miatt és felkapja (dpf dízel).
Ha tényleg annyira veszélyes, miért nem csinálják úgy mint a BMW 750-ben? Van bent egy 100 literes tanks de az utolsó tizenhuszon liter az a vésztartalék és csak az állófűtés használhatja, de motort indítani már nem lehet vele.
Valamiért csak-csak azt javasolja több gyártó is a kézikönyvben hogy ne fogyaszd ki 20% alá. Nem a kosz összegyűlés lehet a trükk szerintem se, beszélnek sokmindenről (gázolaj felmelegedés, tank falán kicsapódó pára, stb)
Egy viszont tuti: a levegős gázolaj keményen megrágja a nagynyomású szivattyút, ez sajnos tapasztalat. Munkagépnél jártunk már így perkins motorral. Úgyhogy a leállásig kifogyasztással csak óvatosan ...
Nem is a dzsuva problémára gondoltam, hanem hogy milyen fasza is lehet kannában vinni és öntögetni a cuccot a -5 fokban az út szélére félretolt verdába, a spanod autóját kölcsönkérve, csak azért mert lusta vagy havonta egynél többször tankolni a 2 km-enként levő benzinkutak bármelyikénél. De mágnes az van a tank alján, de minek azt nem tudom. :)
Otta pont. NAgyon igaz. Ha nem tudod eltávolítani, akkor ne gyüjtögesd mert a szargalacsin nagyranőve sokmindent eltiporhat. Dudulás, szívattyú, még az adagolóba is juthat belőle. A védelmi rendszer a sok apróra van kialakítva és nem a nagyra/sok apróra.
a mágnes az viszont több kárt okoz,mint hasznot... nameg lehet nem mágnesezhető is ami az üzemanyagban van...sőt. Viszont ha egyszer arról lesodródik az összegyűlt reszelék,rozsda ,több kárt csinál,mint ha egyenként szivta volna fel a szűrőbe őket a szivattyu!
Én sem látom be ennek a teóriának a valóságtartalmát. Ha nem az aljáról szívná nem tudná mindet kiszívni. Ha az aljáról szívja meg nem tud felgyűlni, mert lötyög, keveredik. Egyébként egy bazinagy mágnes van a tankomra ragasztva kivülről a biztonság kedvéért, ha még el nem hagytam persze :)
Ez hülyeség... mármint a teljes kifogyasztás meg a felszivja a retket ideológia ...a tankban sosem ülepszik le üzemszerü használat mellett semmi,hiszen állandóan lötyög,keveredik és a szűrő pedig felfogja,mármint a minőségi szűrő. A gond sokkal inkább az üzemanyag minőségével ,meg a kannából tankolásos szürke gázolajjal meg benzinnel van.
Teljes kifogyasztással még nem fog tönkremenni a nagynyomású szivattyú.
Nem szándékos volt, így alakult. Egyébként meg ha mindig kifogyasztod nem gyűlik fel a dzsuva, de nem szoktam amúgy, legkésőbb ha villan a lámpa tankolok.
Egyébként meg zavaróak a tankméretek. Jó lenne ha tiporva is elmenne 1000 kilométert negyedig ürülve de ehhez 80 literes kellene. Havonta egyszer szeretek tankolni, de sajnos nem elég, mert 23km-t ingázok, az napi 46, szor 20-22 munkanap máris 1000, plusz még a munkán kívüli mászkálások.
Na ma megvolt az első üzemanyagkifogyásom a 2004-es dízellel, írt még vagy 60 kilométert, pont tankolni mentem, 1 kilométer volt még hátra. Semmi bonyolult nincs benne, tankolni kell, az üzemanyagszűrő tetején a fekete gumigombot pumpálni míg fel nem keményedik és indul.
Segítségeteket szeretném kérni!!! Van egy Mazda 6 2003 2.0Dizel kombi.
Olyan problémám lépet fel, hogy nincs fékrásegítés második nyomásra kemény a fék.A fékrásegítőt kicseréltük, vákuumcsöveket átnéztük, vákuumszivattyút bontottra kicseréltük, fékbetétek és tárcsák most lettek cserélve csúszkák működnek.Még sincs fékrásegítés.
Szuper, kösz. Mög lösz mérve hamarost ;-P. Ha ott csönd van, lesz és marad még vmi, pl. ez a kelepelés (néztem, hallgattam Youtube-on) zaj, akkor arra is sor kerül majd rögvest!
Hello! Itt https://totalcar.hu/magazin/technika/2017/11/21/ime_a_legmegbizhatobb_motorok_hasznalt_autokban/ olvasd el a Mazda részt. Bár a dízelekre vonatkozó szakaszt ide is másolom: "Dízelek: Mester Zoltán, vagyis a Mazda Mester nevű független szerviz tulajdonosa inkább a benzineseket, mint a dízeleket ajánlja, melyek közül az 1,4 és 1,6 literes kivitel a PSA-konszern fejlesztése. Az ezekre a változatokra jellemző magasabb futásteljesítmény exponenciálisan növeli a meghibásodási arányt, márpedig a kettős tömegű lendkerék vagy a common-rail rendszer kényes elemeinek cseréje önmagában is olyan drága lehet, amit a benzinesek többletfogyasztása sem hozhat egyensúlyba. Hallgatunk a mesterre és a Mazdák közül legfeljebb a 2,2-es, Mazda-fejlesztésű turbódízelt ajánljuk, de csak ismert előélettel, és 200 ezer kilométer alatti futásteljesítménnyel. Jól gondolják, ez a fehér holló kategória." Én hallgatnék rá. Továbbá - más szakmai véleményekkel 1-et értve - Diesel motoros személygk-t kb. 30 ekm/év futás alatt több, döntően műszaki-gazdasági okok miatt nem (sem) érdemes, indokolt venni (személyes véleményem, hogy dízel erőforrás szgk-kba nem való, helye tgk-ban, mozdonyban, hajóban, erőgépekben van ;-P). És egy - félreértés nem a Mazdá-tól - elrettentő történet pl itt: https://totalcar.hu/magazin/kozelet/2018/03/29/motorhibas_mazda_markakereskedesbol/
OK, kösz. Majd meginterjúvolom a szakszerviz hálózatot (újra, bár előzőleg némelyek nem voltak túl meggyőzőek). Olajszint általában full és nem nagyon fogy (ha pedig igen akkor min. 3/4-nél pótlom max-ra). Minőség, viszkozitás a gyári megadott, Castrol-t használok. Csereciklus kb. max.15 ekm vagy 1 év. Gyertyák, kipufogóvég(ek) szárazak, szürkések, világos őzbarnásak. Amúgy most "ráhallgattam" és inkább csak a vezérlés, lánc oldalon, végen fent a szelepfedél alól vélem hallani, nem lentebbről vagy a szelepsoroktól. Talán a vezérlés állítókerekektől (VVTi) eredhet? Viszont mintha a hosszbordás szíj első, felső futógörgője (itt vannak pl. képek, ábrák a hb szíj hajtásról, szettről http://mazdaepc.com/epcimg/3G0/3G02221.GIF / http://www.unixauto.hu/TL_IMAGES/11070/11070969.unk ) is némileg kissé zajosabb (lehet csak a zsír dermedtebb ezért erősebb a görgőscsapágy hang) lenne. Azonban bemelegedve teljesen elmúlnak ezek az enyhe zajok, a motor "Doxa" simasággal, egyenletesen, csendesen jár (a szívócsőnél sosem, még hidegen sincs semmi hang), torpanás nélkül "veszi a lapot", pörög fel. Ja, amúgy a szelephézagok értéke mennyi?
A véleményetek kérném. 2011-es évjáratú 2.2-es dizel hatost szabad ma megvenni? Többnyire bizonytalan előéletű kinti kocsik vannak a kínálatban. Családtagom kattant rá, bár én inkább terelném a benzines felé.
Mennyi időnként szoktad ellenőrizni a szelephézagot? Az enyém is 2.5 benzin-LPG. Idáig kb 12 ezret mentem vele, egyszer ellenoriztem, akkor minden a helyén volt.
Hát amit hallasz szinte kizárt hogy szelep legyen. Sokkal hamarabb van hangja a szívó sori pillangó szelepeknek, de gondja annak se lesz.
A szerelők nem nagyon szeretnek szelephézagot ellenőrizni, pedig nem nagy tudomány és a Mazda esetében nem is kell sokat bontani hozzá.
Magad is meg tudod csinálni, én többször ellenőriztem már (LPG üzem miatt).
Egy estére hűlni kell hagyni az autót, majd reggel nekiesni, mindennel együtt 1-2 óra alatt megvan. Egy jó hézagmérő kell hozzá, 2 csepp loctite tömítő és pár dugókulcs.
De nem egy ördöngős művelet :)Szakszervízben az a jó,hogy ott több méretlépcső is van készleten.így ha esetleg nem jó egy adott méret,tudnak cserélni kisebbre,vagy nagyobbra. Egyébként az olajszinted felső nívóig van töltve?
Valaki meg tudná mondani, hogy pontosan mi történik, ha elmarad a nullázás olajcserekor? 2006 GY DPF. Úgy tűnik a szervízben elfelejtkeztek erről az apróságról...
22000 km-t tudtam, de most - a feljegyzésem szerint 21500 km után - elkezdett villogni a DPF lámpa. Lehetséges, hogy így enged még 500-at, aztán folyamatosra vált és vészüzembe áll?
50 km-t mentem így, de még 120-ra vagyok otthonról :-(
Én eddig nem kaptam választ szelephézag témában (vagy elkerülte a figyelmemet) sajna. Annyit viszont (már) tudok, hogy ha a hézag nem OK - jellemzően inkább nagyobb (így zajosabb, csattogós, kopogós), mint kisebb lesz konstrukciós okokból - akkor szeleptőkét kell cserélni, pontosabban más méretűt kell beépíteni annál a szelepnél ahol az már nem a megadott értékű. A méret pedig a hézagmérés eredményétől függ, az alapján lehet meghatározni, kiszámítani azt. Azaz nem is hidro, még csak nem is cserélhető hézaglapkás, hanem fix méretű a tőke (ez amúgy pl. Toyotánál és a "koppintó" koreai - Hyundai, Kia - márkáknál, motorjaiknál is elterjedt, "bevett" műszaki megoldás). Amúgy a TC Autodoktor egy cikke alapján a vezérlés (is) igen strapabíró, szinte gondozásmentes igen hosszú ideig, mert hát a lényeg szerencsére még Made in Japan, nem bízták a kis kínai vagy más ázsiai beszállítókra; https://totalcar.hu/tanacsok/autodoktor/2018/11/25/500_000_km_utan_lanccsere/?fbclid=IwAR35BEOEHsuIxBs-Oy5RIi2XZ8hyxRyYVUYGIQHGkPXqi0R-hSNN49YtGqc ! Az autómban most van kb. 130 ekm, de csak hidegen van némi nagyon enyhe - talán minimálisan nagyobb szelephézagra utaló - zaj, de már bemelegedéskor csökken, üzemmelegen pedig teljesen megszűnik. Mindenesetre a 135 ekm-es szerviznél meg akarom csinál(tat)ni a hézag ellenőrzést, állítást. A nyitott kérdés számomra viszont még mindig az, hogy ezt hol tegyem, tehetem, ahol szakavatottan és nem rabló módon vállalják, teszik majd ezt meg. Sajnos a környékbeli - Szeged - szervizek, műhelyek nem voltak eddig számomra meggyőzőek. Konkrétan, jóformán én magyaráztam el pl. a korábban ill. fent a hézaggal kapcsolatban leírtakat. Szóval ha van infó, tanács egy megbízható mesterről, szívesen venném.
Ma reggel befagyott a zár, hol máshol mint a vezetőajtón. Először húzásra kinyílt, de nem csukodott be, ekkor megmozgattam kicsit és kívülről csuktam be, na ekkor maradt úgy.
Egy kis asztali hősugárzóval sikerült jobb belátásra bírnom, így nem késtem sokat, de szeretném ezt a jövőben elkerülni.
Először is teljesen természetes dolog lehet, vagy ahhoz hogy ez bekövetkezzen rendellenesen be kell jusson a víz az autóba? Utóbbit okozhatja-e a Mazdáknál típusbetegség, az előregedő, megkeményedő és csúnyán darabosan törő lehúzócsík, pontosabban ami mögötte van léc, mert a gumi maga az ép? Ugyanis több helyen hallottam, hogy úgy sincs funkciója, pengével egyenesre kell vágni ne legyen ronda és kész. Esetleg érdemes lehet-e bezsírozni? Ehhez le kell-e venni az ajtókárpitot (amúgy is tevezem más okból) vagy elég a kilátszó részeit a zárnak? Kulcsnál WD40 vagy hasonló spray-re gondoltam, esetleg valami teflonos.
GH-s Mazdámról maradt 4 db 'téli kerék' melyeket most vettem ki gumihotelből és szeretnék továbbadni. Sehova nem tettem még fel, gondoltam először megkérdem itt hátha érdekel valakit - jön a tél mint Westerosban.
Sem nyerészkedni, sem póruljárni nem szeretnék, reális áron szeretnék továbbadni rajta.
köszi, elsősorban az első széria facelift-es példányait nézem, azok 2.0 benzinmotorral ahogy tudom ill láttam dupla kipufogósak. Ami még a legnormálisabban néz ki, annak nem valami fényesek a hátsó dobjai, ezért kérdeztem.
Ezekben nincs kettőstömegű lendkerék, igaz? És a második generációs benzinesekben?
rozsda a hátsó sárvédő íveken ,doblemezen , küszöb ,ajtók alja ,ajtó fekete fóliázott rész, befecskendezők korrekciós értéke és még lehet sorolni hogy általános állapot stb.
Sziasztok! Véleményetekre lenne szükségem kilátásba van 1 2007 2.0 diesel mazda6 combi 248e km 6 váltóval. Mire figyeljek oda a megnézésnél.Köszönöm a segitséget.
Köszönöm a válaszod, lehet féleérthető voltam, az alváz lakatolására értettem a 100-150-et, lengőkar és egyéb futómű elem cserék ha szükséges nyilván ezen felül. Jól gondolom hogy a 2.0 dupla kipufogója is erősen hat számjegyű összeg?
"alvázának és futóművének gatyába rázása értelmes összegből megoldható-e (értsd 100-150e) hosszab távra vagy ez álom?"
az..
csak ez első futómű (fékek nélkül), ha nincs semmi kedvességed, hogy olcsóbban megúszd 100-120k környéke, (persze állítólag lehet csak szilenteket is cserélni, de én nem szórakoztam vele), egy tisztességes komplett alváz/üregvédelem 300 ezer-től (ha nem magadnak csinálod és annyira gatya az alja is és sok javítani való egyéb részeken), kisebb felületi javításokkal szerintem nem érdemes foglalkozni, rendesen szét kell szedni és átnézni
Tudtam hogy rozsdásodásra hajlamosak, de hogy 10-ből 10 ilyen elkeserítően néz ki azt nem gondoltam. Voltak 20 év körüli Alfáim is, Renault-m is, azoknak az aljáról enni lehetett ehhez képest. A családban az 1.gen 3-as Mazdán legfejlebb a futóművön felületi korrózió van, persze az Mo-on újonnan vásárol, garázsban tartott. 10-ből 8-nak frissen van telibe kenve az alja, a lengőkarok, a kipufogó alvázvédővel, alatta látszik hogy púposodik a felület, a rozsdára van felhordva és szinte kizárólag friss importok vannak. Ezzel Nektek biztos nem mondtam újat.
Kérdésem valójában, hogy szabad-e egyáltalán ilyen autóban gondolkodni vagy 3-5 év múlva eladhatatlanok lesznek? Illetve ami nincs alvázvédőzve (ezek nekem még mindig szimpatikusabb) és karosszériálisan, műszakilag egyébként rendben van, az ilyen alvázának és futóművének gatyába rázása értelmes összegből megoldható-e (értsd 100-150e) hosszab távra vagy ez álom?
Ezt leszámítva nagyon tetszik az autó és nem is hallottam/olvastam más problémát velük kapcsolatban.
Még egy kérdés, az elektronikus szervizkönyv valóban hiteles információnak számít vagy azzal is lehet trükközni?
Számítanék a véleményetekre fentiekben ill arra, hogy inkább érdemesebb 1 milliót még részánni és 2. generációból keresgélni? Ha esetleg ismertek korrekt eladó példányt, örlnék ajánlásnak.
Nálam is bal oldalról lehetett hallani, aztán jobb kerékcsapágy volt. Felemelve, kereket megpörgetve vált egyértelművé. Egy próbát talán megér. Ja és érdekes volt, hogy nem folyamatosan produkálta a hangot.
Éles gyors kanyarodás után surrogó hangot hallok pár kerékfordulat erejéig a bal első keréktől. Pár napja forgalomban lassítás-gyorsítás közben is hallottam. Mi okozhatja? Fék? Kerékcsapágy?
Amikor megvettem az új Mazdámat a cimborám ( egy megátalkodott VW rajongó ) eligazítása miatt beszereztem a konkurens, szóba jöhető autók árjegyzékeit. Azonos műszaki tartalomra vizsgálva az én Mazdám kettő, azaz kettő millió pengőforinttal olcsóbb volt. Jött a duma, persze az alkatrész az nagyon drága lesz. Ez akár igaz is lehetne, de nem az. Ugyanis nagyon kevés új alkatrész kellett eddig. Most 12 éves a kicsike, van benne 260.000.- km és valóban már kell rá költeni ...
A zárat ráadásul nem egyszerű kiszedni sem, illetve szétszedni sem lehet, teljesen. Az új zár szokott az ilyenekből lenni. Ezt nagyon bebonyolitotta a mazda,bárcsak mást bonyolított volna így meg.
Egy fékbetét cseréhez pl nem kell feltétlen iso minősítés,akárcsak egy vízcső cseréhez mégis néhol mindent lehuznának az ügyfélről...csak mert ott lóg a falon az autógyár és az iso tanusítványa... Pont ez a baj,hogy ügyfelet minősséggel lehet fogni, még ha drágább is,de ha egy idő után az ügyfél már rájön,hogy az a bizonyos iso minősítés már hetvenszer megtérülhetett...meg hantázik a szervizes,hogy iigen 30% kedvezményt kap a kedves visszajáró ügyfél az alkatrész árakból....aztán hazamenve rákeres a neten bármelyik autóalkatrész forgalmazó cég adatbázisában és leesik az álla,hogy bezony nemhogy olcsóbban kapta 30%al,hanem drágábban... na ennyi.
Aranykezű mester tényleg létezik,a kontárok meg voltak és lesznek is mindenhol....
Láttam én már szakszervizben javított autót,mert hülyének nézték az ügyfelet,aki vissza vissza járt mindig 10ezerért két percre...ami aztán utána egy műhelygarázsban lett rendbehozva .
A mentalitás,ami még a jövedelmeken felül probléma...
Mivel van rálátásom az alkatrészárakra ezért látom hogy a szakszervízek semmi mást nem csinálnak mint érvényesítik az általuk is kifizetendő plusz költségeket. És ez természetes, még ha nem is tetszik. Nem akarok a részletekbe bele menni, de ilyen költségek pl. tüzvédlem, munkavédelem, környezetvédelem, stb.. A probléma azzal van hogy az "aranykezű" mesterek vagy akár a tulajok is innen-onnan "okosban" megszerzik a karbantartó anyagokat és alkatrészeket. Ahhoz hogy az ISO minősítésnek megfeleljenek a kereskedők, szervízek, mindennek legálisnak, nyomon követhetőnek kell lenni-e. És ez persze nem kevés pénzbe kerül!
A probléma nem ezzel van. A probléma a magyar jövedelmi viszonyokkal van! Na de ez már politika!!!
Szerintem ha az emberek nagy része egy kategóriával olcsóbb autót venne mint ami jelenleg van, akkor még kevesebb gond lenne.
Van nekem olyan kollégám a cégnél, aki gyári munkás, és jobb autóval jár mint én, szoftvermérnök létemre, és panaszkodik hogy drága a fenntartás... és kókányolás megy.
Van benne igazság,de az autóalkatrész üzletág is megér egy misét a maga busásan lefölözött hasznával,meg az utángyártott alkatrészek kábé sufni szerelő által legyártottal egyező minőségével...a gyári alkartészt meg mindneki tudja hogy irreálisan túlárazott:D
Es akkor csodálkozunk, hogy a magyar használt autó piac tele van aranykezű mesterek által kókányolt autókkal, de persze ha az ember fia autó vételre szánja el magát, akkor az legyen végig márka szervizbe hordva és legyen patika állapotú, de persze gombokért. Tudod van az a mondás, hogy aki majmot tart, annak legyen pénze banánra is.
A másik turbócsövem tavaly szállt el, 63 pénzt kértek érte a boltban. Aranykezű mesterem, új anyagból, egy toldással megoldotta 10 pénzből.
A bontott ebben az esetben szerintem nem megoldás, mert pont olyan elhasználódott, mint amit cserélni kell. Az új árát nem vagyok hajlandó kifizetni, utálom ha zsarolnak. Marad a "Lego" ...
ezt nem vitattuk soha sem ,normális ,ideális használat mellett tud nagyon keveset fogyasztani ,de sajnos csak városban ,dugóban eltudd vele szaladni a ló +irányba akár ennek a duplája is összejöhet :)
Van egy 2007-es, GY, RF7J, 2.0 Diesel 143LE-s Mazda 6-osom. van benne 220e km.
Üzemanyagszűrő csere lesz esedékes a soron következő olaj-olajszűrő, légszűrő csere.... stb stb. mellett.
Érdekelne hogy mit ajánlotok? Mann-Filter vagy gyári? (a mazda szerviz azt állította, hogy legyen gyári (mondjuk egy ezressel olcsóbban tudom beszerezni a Mann-Filtert, szóval így nem egy érvágás), mert, hogy sok porlasztót vittek már javíttatni, amibe nem gyári üzemanyagszűrő volt. Értem én az üzleti célzatot tőlük, csak hajt a kíváncsiság is, hogy mi a tapasztalat Nálatok?
Segítséget szeretnék kérni. Elrepedt az egyik turbó töltő csövem. Két-Molnár kódja 13221, a gyári cikkszám ha nem tévedek A-050606-610753. 2006-os, 143 lovas motorhoz kell.
brembo felejtös ha nem brembomax széria vagy motor-hoz veszed ,textar német autókra csinál jó tárcsákat ,én a zimmermant ajánlanám ,ha keret engedi akkor a Zimmermann sport tárcsa ;)
Akkor nem jól tudtam. Haver a kocsiján most cserélt hátsó féknyetget bowdent és fékpofát. Légtelenítette ,majd a kéziféket kezdte beállítani. Az állító csavart szinte végig becsavarta és így is be tudja húzni 9-10 kattanásig... rögzít a fék csak nem az igazi 4-7 kattanásos. Szerintem valamit nem jól csinált. Majdnem rossz tanácsot adtam én is...
Légtelenítés után nem kellet volna beindítani a motort hogy átjárassa a rendszert, felpumpáli a féket és nyomva tartani addig amíg be nem sülyed a pedál és utána áll be? Ezt követően kéne beállítani a kéziféket?
Sziasztok! Kézifék beállításról szeretnék kérdezni, hogy jól tudom e a menetét😃 Cserélve lett a két hátsó féknyereg, bowden és a pofák is. Fék légtelenítve. Kézifék beállítása: kar alap helyzetben az állítócsvart kitekerem majdnem teljesen. Rányomok a pedálra ellenörzőm hogy a hátsó fékek fognek e majdan 4 kattanásig felhúzom a kéziféket és az állítócsavart addig tekerem amég érzem hogy nehezedik a tekerése. Ez a helyes beállítása? Mazda 6 2004 kombi 2.0D 121le
Üdv! Mazda 6 Gh nál hol található az ajtó nyitás érzékelő kapcsoló? Néha menet5 közben fel fel villan a nyitott ajtóra figyelmeztető ikon a műszerfelon és az ajtóban levő lámpák is felvillannak,pedig normálisan be vannak zárva. Mi okozhatja még ezt a jelenséget? Este sötétben nagyon idegesítő. Nem találom a kapcsolókat az ajtókon,ez már nem olyan mint a régebbiek,nyomógombjai?
Nemrég sikerült szert tennem egy igen jó állapotú, 2007-es évjáratú, 144000 km-t futott 1.8-as példányra. Néhány alap karbantartási műveletet már elvégeztem rajta, de azért volnának kérdéseim, kérlek segítsetek.
- Ahogy utánajártam, a benzinszűrő a benzinpumpa része egyfajta módon. Illik cserélni bizonyos időközönként? Nem láttam erre vonatkozó infót a leírásban, de valahogy a reflexeimben benne van, hogy kéne. - A fagyálló zöld, és szerintem még sosem volt cserélve, szeretném megtenni. A Mazdánál nem adnak el folyadékot, meg amúgy sincs a közelemben szerviz, egyszerűbb volna, ha magam megcsinálnám. Hol lehet venni jó állapotú zöld fagyállót, ami nem teszkós szint? Valamiért nem dúskál benne a net, sehol nem láttam ismertebb márkáktól zöldet, vagy csak én vagyok béna. - Rettegett rozsda nincs, szerencsére tényleg jó példányt sikerült kifogni. Van -e bármi más, amire figyelni kell és típushiba lehet? Nem nagyon találtam ilyet. - A bal első ABS kereket ki kell cserélni, mert egy foga megsínylette az életet. Ahogy néztem, érdemesebb akkor már a féltengelycsuklóval együtt cserélni, mert úgy olcsóbb. Viszont úgy látom, hogy a belső fogszámban változóak, van 33, 32, 23 is, és mindegyiket elvileg ehhez a típushoz adják. De melyik kell valójában? - A motor úgy tudom láncos, ennek ellenére mi az intervallum, amikor illik ránézni, vagy cserélni, van ennél ilyen?
Azok a ködlámpák amik az első szériás hatosokban a lámpatestben vannak nem pedig külön az valami sztenderd méret, mondjuk 2.5", vagy teljesen egyedi és a felfogatása is?
Sziasztok! Mazda vásárláson gondolkodok, azokból is egy 6-oson vagy CX 5-ösön. Ezekből a példányokból a piros az igazán gyönyörű, de... Szóval pár külföldi fórumon azt olvastam (sőt, már találtam egy oldalt, ahol egy petícióhoz gyűjtenek jelentkezőket) különböző tulajoktól, hogy a crystal soul red szín festékanyagával/vastagságával gond van, mert kíméletes használat mellett is rengeteg csúnya kőfelverődési nyom keletkezik rajtuk és karcosodik. Mindez persze nem csak esztétikai, hanem később elég komoly rozsdásodási problémákat okozhat. Erről van itt pár tulajdonosnak közvetlen tapasztalata?
A metál fényezésnél nem jellemző, ott a lakk megvédi. A piros nyeli el a legnagyobb spektrumot UV tartományban, ezt a régi olcsó festékek megsínylették.
Inkább a rozsdabarna szín alulról előtörésére kell figyelni 10 év feletti Mazda esetén, főleg ha osztrák/német/svájci import :-)
hmm, szerinted egy 2004-óta használt lámpa mennyivel jobb mint a tiéd??? szerintem ezen elmélkedj egy picit és szerintem magadtól fogod tudni rá a választ ;)
sajnos pár év alatt tönkre megy a foncsorozásuk és nem csak a xenonosoknak ( www.xenonszerviz.hu) én biztos nem adnék érte 5-8eft-nál többet érte és ezt csak azért hogy elvigyem felújítani egyből és elmondhassam hogy gyári.
ablakokat lehet hogy majd megkell tanítani , felhúzod és pár másod percig úgy tartod és ugyan ez lent is ,no meg lehet hogy az órát és a rádiót bekell majd állítani
Egy bontott jobb első lámpának 2004-esre mi lenne reális ár? Én úgy gondolom egy nem angol, nem polírozandó nem foncsorozandó tökéletes állapotúért szívesen kiadnék 15-öt, 20-ra már kissé húznám a szám. Tegnap face csoportban ráírtam egy bontó emberre, 16-ot mondott, de mikor így felsoroltam, hogy jó ár, ha ezek teljesülnek arra már nem írt vissza.
Ilyen lett, meg vagyok elégedve, sokkal jobban látok mint eddig bármivel. Kérdés: A jobb oldali lámpa vetítési kéőáben a piros vonal helyett nem valamelyik zöld szögében kellene állnia?
Mivel jobb oldalt utólagos DEPO lámpa van (vannak amúgy eltérések a gyáritól, sokkal vastagabb vezetékek vannak benne és 2 fül tartja a H1 izzókat nem 1, sokkal kényelmesebb volt beletenni a ledet) ami sokkal fiatalabb és nincs jelentős eltérés, nem gondolnám, hogy a foncsor 75%-osnál rosszabb állapotban van. Csak a longlife izzó csökkentett fényerejű és erősen sárgás, hülyeség volt megvenni, meg eleve rosszul látok sötétben.
Csak a Xenon miatt sorkapcsoznám, nem tudom mekkora áram folyik, és esetleg a forrasztás gondot okoz.
Viszont sikerült beoperálnom a ledet, a pozícionáló gyűrűt lemezvágóval megigazítottam, mindjárt megyek egy próbakört, ha sötétebb lesz, de egyelőre sokkal világosabbnak tűnik mint eddig bármilyen emelt fényerejű izzó vagy xenon ebben a lámpában.
amúgy sem használunk "sorkapcsot" autóban, forrasztani kell és szigeteléssel ellátani ,így még menthető lenne az utólagos xenon-od ,de egy új sem drága ,viszont ha ergyának találod a világítást akkor atom robbanást is tehetsz bele sem lesz jobb.
sajnos a foncsorozás tönkre szokott menni ,gyári xenonosnál opció a felújítás mert annyiba kerül az új hogy bőven megéri ,sima halogén fényszóró 20/db körül már beszerezhető de ha magadnak szét tudod szedni
vagy egy nagyon jó opció van még a retrofit projektor beépítése de ez sem olcsó.
Sziasztok! Help! Ha balra fordítom, akár milyen kis mértékben a kormányt, menet közben hallok egy morgó hangot. Egyenesben vagy jobbra csendes. Mi lehet ez? Gumi, vagy kormány (szervo), de csak egyik irányban? (2006.os, 2,0 diesel) Köszi...
ha jó az autó akkor nincs vele gond GH 2,2 esetén de már a 2,0 esetén se ;) sokkal jobban működik a rendszer mint korábban ,bár az itthon lévő GG DPF-erssel sincs gond és csak városban jár egy ideje
Arról nyugodtan megfeledkezhet a GH esetében. Ha nem tudnám hogy benne van, akkor nem tudnám hogy van benne! Pedig városban használom főleg, és rövid távokra.
Sziasztok.Kérdéssel fordulnék hozzátok.Autó vásárláson vagyok és a kiszemelt paripa az 1 Mazda 6 2010 2.2 Diesel GTA 185 LE.Nem volt még Mazdám de nissanom igen.Az megbizható volt de az alkatrész árak kicsit magasabbak mint az átlag.Véleményetekre lennék kiváncsi.Vezérlés csere,kettöstömegü lendkerék fékek stb stb milyen árakon mozog mik a tapasztalatotok a mazda megbizhatoságáról és szervizéről.Mitől kéne a legjobban tartanom és mit nézzek meg az autón vásárláskor.Előre is köszönöm segítségetek.
elvileg lehet állítani az érzékenységen ,illetve lehet resetelni valamilyen kapcsoló kombinációval.De lehet hogy a gyári géppel eltudják végezni illetve tudják tesztelni.
én biztos hogy megkérdeznék egy szervízt.
az hogy folyamatosan világít a lámpa az sajna normális
Adott egy GH Mazda 6, LF motorral, 2.0 benzin, 147 LE, 2008.
Talán a probléma kapcsán lényeges, hogy az autó Ausztriai eredetű, azaz AUTÓ és OFF módban egyaránt világít a fényszóró.
A problémám az, hogy újabban sötétedéskor nem mindig kapcsol át a műszerfal világítás az éjszakai módra automatikusan, akár melyik pozícióban is van a fényszóró (AUTO, OFF, helyzetjelző, stb.), illetva a műszerfal világítás kapcsoló nyomkodására sem történik semmi.
Aztán ha méltoztatik átkapcsolni, sajnos egyre ritkábban, akkor már fényerő állításra és kapcsolásra is reagál, azaz nem a kapcsoló a hibás.
hideg indításnál szükség van egy kis többletre ,melegen ez lényegesen kevesebb . És működés közben is hallhatod hogy ha alapjáraton járatod akkor egy pár másod perc múlva halkabb lesz majd mikor a kuplungot kinyomod akkor kicsit mélyebb és erősebb lesz a hangja ,zajcsökkentés miatt van így.
Begyújtom: fordulatszám kb. fél-egy percig 1000 majd lecsökken 800-ra persze a motor csendesebbé is válik, ugyanez a helyzet már meleg motornál, minden kuplungolás után annyi különbséggel hogy akkor már kb. 5 másodperc után visszaáll a normális alapjárati fordulatszám. Ez normális jelenség?
Nekem rossz tapasztalatom van a lendkerék javítással. Azért nincs javítási specifikáció, mert javító alkatrész sincs hozzá. Innentől sejtheted milyen a felújítás.
2004-es nem Xenonos Mazda6-ban van a H1 izzónál negatív kábelecske, vagy csak a pozitív van kiépítve és a foglalat maga a test? Persze azt tudom, hogy a foglalat az test csak azt nem, hogy van-e kis kábel külön.
Véletlenül nem tudna-e valameik ük egy Mazda 6 2002-es hez helyzetjelző foglalatot eladót?
Az enyémben sajnos totál szétment egy baleset végett és sajnos amit vettem lámpaszettet vezetékelve ahoz sajnos nem kaptam.
Ha valaki tudna egy párat azt nagyon megköszönném. Választ ha lehetne egy SMSben erre a számra : 06-30-667-3409 Visszahívom az illetőt. Előre is köszönöm a segítséget!
Nem spéci gyári zsirral kentem be, ez nem gond ha kell megcsinálom minden évben kb 15 perc az egész. Igaz az első kibontás nehezen ment mert nem volt megfelelő kulcsom a csavar meg volt eléggé szorulva. Eléggé ki volt száradva a gyári fehér kenőanyag.
ha nem a gyári speci zsírral kented akkor a sima zsírral érdemes minden évben újra megcsinálni ,de ha nincs kedved szarakodni vele akkor a márkaszervizben régen kb 6000-8000ft volt a művelet és azt nem kellet évente ismételni, ragasztó szerű spéci cuccal kenik be ;)
jól beszélsz és igazad is van ,de ha megnézed jobban ezeket a rozsdásodásokat ez szinte mind felületi és nem a lemezek közül indul.
elkell különíteni a felületi és a belülről induló rozsdát mert nem ugyan az ,ha az belülről indult volna akkor mire kint megjelenik már gyakorlatilag megsemmisült az anyag,ezeket a kép alapján simán letudod csiszolni és ha lefújod akkor szinte soha többet nem fogod látni addig amíg újra le nem marja a só,por stb.
"lecsiszol ,cink spray és soha nem lesz vele gond"
Ne haragudj de ez úgy hülyeség ahogy van. 99%-ban a lemez illesztések közül, belülről indul el a rohadás, nem kívülről. Pl az utastér levegőjének páratartalma csapódik ki a lemezeken belülről, és csorog le a hátsó doblemezhez belülről. Sokszor a ponthegesztett lemezek csomópontjában (pl küszöb alsó éle) áll meg és megy közé a víz a kapilláris hatás miatt.
Ha egyszer szétvágsz egy kívülről jónak látszó autó küszöböt rájössz magad is.
A kívülről fújogatás halottnak a csók. Ezért fontos az üregvédelem, az alváz védelem már csak kiegészítés.
a lista ár az esetek 99%-ban tájékoztató jellegűek új autó vásárlásnál de kardoskodhatunk még az áron ha szeretnéd illetve talán még a számla is megvan a 2014-es vásárlásról
egyik sem szép ,de nem látom hogy ezek belülről indulnának ,én felületi korróziót látok csak ami nem okoz gondot és könnyen kezelhető ha valakit zavar.
lehet hogy te jobban tudod mint karosszériás meg te élőben látod
"Ha 5 éves korban le van alvázvédve a mazda akkor nem fog rozsdásodni,15 éves korában sem."
itt van a kutya elásva. Szeretem a mazdákat, ez nem az első már de nagyon haragszom rájuk hogy a dacia-nál is trógerebbek rozsdavédelem ügyben.
A megoldás nálam is az lett hogy vettem egy 3 éveset, ami olyan éghajlatról jött hogy még havat, sót sem látott, és kapott egy korrekt alváz-üregvédelmet. Talán így hosszú távon jó lesz. Megjegyzem a szinte pormentes alja már felületi rozsdafoltos volt...
Az elmúlt 10év a nyugat-európai márkákat is valahogy elrontotta. A sok ujrahasznosított acél,amiből az autók készülnek ma már, visszaüt a VW meg a többin is,ugyanis azok is elkezdtek rozsdásodni. :)
Nem ez a lényeg,kicsit másfelé vitted a beszélgést.
A kérdés az hogy egy 4 éves kocsin elfogadható e ha elkezd rozsdásodni?
szerinted igen,és ezért idönként le kell szedni alulról az összes műanyagot ,meg dobbetétet ,küszöb burkolatot ami oda vissza kb 3-4 óra, és le kell sprayzni.Kiváncsi lennék te mikor szedted le utoljára az öszes burkolatot.
Miközben 20 éves filléres volvók meg nem rozsdásodnak.
"Ideális esetben 5 évente kellene újdonságot kidobniuk a piacra, ami cserére készteti korábbi vásárlóikat. Többé-kevésbé így is tesz minden sikeresebb cég. Az intervallum változhat, a telefongyártók évente, a teherautó gyártók 12 évente újítanak. Igen ám, de ha tudjuk, hogy potenciális vásárlóink az üzleti tervünk alapján, maradva a példánál 5 évig tarják meg a termékünket, akkor miért csinálnánk olyat ami 20 évig bírja? Nem gyárthatunk ilyet, hiszen versenytársaink, olyan terméket fognak piacra dobni ami 5-7 évet bír csak, cserébe sokkal olcsóbb tudd lenni mint a miénk. Gyengébb minőségéből pedig az első tulajdonos, a mi vevőnk, semmit sem érez. Így az olcsóbbat fogja megvenni, mi pedig a 20 évig gondtalanul működő termékünkkel csődbe megyünk. Ez az alapfolyamat ami gerjeszti bennünk azt az érzést, hogy direkt úgy tervezik a termékeket, hogy azok bizonyos idő után elromoljanak. Igazából a folyamat kicsit fordított, a termékeket úgy tervezik, hogy bizonyos időt biztosan kibírjanak. Mi Magyarországon rossz helyzetben vagyunk, hiszen a nagy piacokhoz képest jellemzően szűkösebbek a lehetőségeink, ezért ritkábban cseréljük a dolgainkat, illetve másodlagos piacról használtan jutunk hozzájuk, így végül nálunk megy tönkre. "
Ha búvárkodsz egy kicsit a gyártók hibáiban, vagy netán van pár évtized tapasztalatod, akkor látható hogy nincs tökéletes autó. Mindegyiknek van valamilyen gyengesége. Elég erős verseny van, aránylag alacsony árrésekkel. Egészen biztosan lehetne (kb) tökéletes autót csinálni, de azt nem tudnád megfizetni, illetve az is benne van, amit Oszi mondott (nem akarsz ma egy elavult autóval járni, amiben 80 lóerős euro 2-es motor van, meg egy légzsák és kazettás magnó).
- Szerintem pont a Ford az egyik legjobb példa aki 30 évvel ezelőtt horribilis összegeket ford-ított 😁 a fejlesztésekbe kiváló autókat készítettek majd az elmúlt 20 évben lekaszálják a piacot rengeteg fostalicskával majd amikor nagyon muszáj persze bedobnak egy egy jól sikerült szériát is hogy azért tudunk mi ha akarunk....
"Japán" autók ugyanígy a megszerzett megbízhatóság és márkanevek égisze alatt....
Általában, azért elég könnyű kitalálni. Milyen szerviz az amelyik még legalapvetőbb tesztet sem tudja megcsinálni????, Ha ilyen "hozzáértő" szervizről van szó, lehet hogy nem is a vákuumszelepek a rosszak, csak valahol a vákuum csövek vannak kilyukadva, vagy csak valahol el van dugulva a vákuum rendszer. Egyébként meg bontottan pár ezer forintért lehet kapni vákuumszelepeket.
Szerintem meg rohadtul felháborító, --és nem csak a Mazdáról van szó- hogy az autógyárak a dizájnra a töménytelen extrára meg a nagy navira stb k...vára oda tudnak figyelni de bezzeg arra hogy 5 éves korában ne essen ki alólad egy tízmilliós autó arra nem jut.
Persze tudjuk ez a tervezett amortizáció és a piac generálta csapda. A birkáknak mi kell? Csillogó villogó csecsbecsék aztán meg foltoztathatod vagy foltozgathatod vagy vehetsz másikat.
Réges régen nem lehetne megengedhető hogy 15-20 millás merci rohadjon. Vagy hogy a cx7-es Mazda 2 évesen rozsdás legyen alul mégha sóbányában laknak sem.
A 6-os meg a gyári alvázvédő alatt rohad!!! Na azt találd meg! Mire észrevesszük elfogyott a lemez.
Emlékszem még amikor régen a Zsigákat meg a Daciákat oldalukra borítva kenyegették a népek hétvégi szórakozásként minden tél előtt és után. Na most pont ugyanez van csak kicsit a matek változott....
Nem 15-20 éves autókról beszélünk ahol egy kis rohadás itt-ott , egy küszöbcsere egy komplett alváz és üregvédelem aktuális és nem lepődsz meg.
A saját 6-osom mostanában fogom alváz és üregvédőzni, előre félek hogy mit találok a kaparás alkalmával...
Valószínűleg az én korosztályom aki megbízható jó és viszonylag megfizethető autókon szocializálódott (már nem kizárólag keleti blokkban készülteken) emiatt lepődik meg amikor 10 év alatti kocsik minőségileg több szempontból erősen kifogásolhatóak.
ez nem a küszöbön van hanem alul,másrészt a 2,5 skyactiv ami 5 éves most ér 6,5 millió forintot újonnan 12 millió,örülök hogy itt tart az ország ahol ez nem drága.
A diesel 6-osomnak (2004-es 121 LE) EGR problémája van. A szervizben azt mondták valamelyik vákuumszelep a rossz, de mivel nem tudni melyik, érdemes mindet cserélni (3db.) darabja 30e. Ft. Tudtok esetleg olcsóbb alternatívát ajánlani? (Azon kívül, hogy járjak így vele, mert egyébként problémát nem okoz...)
én Motul 8100 eco-clean+ 5w30 C1-et használok ,de a legfontosabb amit mindenképp bekell hogy tarts az hogy ACEA C1-es besorolású olajat használhatsz csak és kizárolag
Jellemzően nem is kell ,de a karbantartás soha nem csak olajcseréből áll.
engedjük már ezt a dumát hogy egy 6,5M vagy akár hány milliós autón mit kell meg mit nem ,a mazda nem tartozik a drága autók közé az alap árát tekintve ,ennél drágább autóknál is találkozhatsz turpisságokkal
nem árcédula függő a dolog.
A g-astrások ne félj szó nélkül leveszik a műanyag boritást a küszöbről és kitakarítják az oda begyült retket 2-3 évente ,jön megveszi a gyári patentot és hétvégén megoldja pedig az az autó töredéke árban a mazdanak.
de vissza is fordítható a dolog egy 6,5M autónál ne okozón már gondot kitakarítani a műanyag alatt begyült retket időnként illetve az autó alját érő behatásokat lekezeltetni a kötelező szervizek alkalmával.
ez lenne a karbantartás.
Sajnos amennyire jól néznek ki ezek a műanyag küszöb boritások sajnos legalább akkora szívás is tud lenni
2010-es Mazda 6 2.2 MZR-CD 185Le-ről van szó. Milyen motorolajat ajánlatok hozzá? Illetve milyen szűrőket, amik nem gagyik? Gondolok itt a gázolajra és olajra. Köszönöm!
Lenne egy újjabb kérdésem: 2007-es GY-ban tavaly a szerelőm tanácsára kormánykazettát (kormánymű) cseréltem mivel finom kopogásokat éreztem a kormányban. A beszerelt kormánymű egy 40 ezret futott autóból lett kiszerelve. A kopogások el is múltak. Most rá egy évre újból megjelentek, érdekes módon reggel a hidegben nem érezhető semmi majd a du. melegben újból lehet érezni. Ez tipushiba a 6 mazdáknál? Van valami tanácsotok?
képen nem annyira látom hogy mennyire gáz de nekem úgy tűnik hogy belülről indul , azon a részen elég halovány a fényezés mondhatni 0 és folyamatosan kapja az áldást.
meglehet hogy élőben durvább a dolog és csak a komolyabb beavatkozás segít csak ,de még sem annyira gáz mint az 1.gen volt.
gg/gy 3-4 évesen komplett hátsó sárvédő ,küszöb csere volt a visszahívásnál a húgom autóján ennél 1000x durvábban nézet ki , az enyémen csak 2 javítóív csere volt.
A muterom 2006-osán 11évesen volt gariban javítóív ,2 ajtó csere